6.

Fekete Hadurak tanácsülései ceremóniát nélkülöző események.

Minden alkalommal másutt kerül sor rájuk, s mindig anélkül, hogy az érintettek fizikai valójukban is megjelennének. Akinek sok az ellensége, úgy óvja teste és szelleme épségét, mintha bármelyik megsebzése pályafutása végét jelenthetné, így kívánja a hagyomány és a józan megfontolás. A tanácsülést bármelyik fél összehívhatja - elég erősen akarnia, s a társaság tagjait elválasztó falak tüstént leomlanak. Néma a párbeszéd, szüneteit a teremtett s született világok sokaságának összhangzata tölti ki.

Ritkán fordul elő, hogy egy hívásra mindannyian megjelennek: csak a legfontosabb kérdésekben kívántatik teljes egyetértés. Bizalmatlanságnak, titkolózásnak nincs helye közöttük; ősidőktől fogva léteznek, túlságosan jól ismerik már egymás praktikáit. Jól ismerik ellenfeleiket, Észak Vörös Hadurait is. Győzelmük záloga ez - a küszöbön álló diadalé.

Terveik réges-rég készen álltak; s hogy a megfelelő eszköz - az áruló - felbukkant, úgy érezték, eljött a pillanat. Dologhoz láttak, s mindeddig nem csalatkoztak várakozásaikban. Az akadályok sorra hárultak el, a seregek sorra indultak útnak. Eligor herceg, az ellentábor legveszedelmesebb zászlótartója téren s időn túl raboskodott, társai közül néhányan elhullottak, a háború végkimenetele nem lehetett kérdéses - egészen mostanáig.

Mert a gonddal olajozott gépezetbe néhány homokszem került. Mint már annyiszor, ismét kalandozók okozták a fennakadást; velük, cselekedeteikkel még a nagyhatalmú Fekete Hadurak sem számolhatnak mindig pontosan. Márpedig egyetlen apró hiba is katasztrófák sorozatához vezethet, ha e szedett-vedett társaság színre lép.

Átkozott bosszúság!

Amikor az Onpor lábainál az új Vörös Hadúr másodjára is bizonyítékát adta erejének, az abasziszi boszorkánymesterek legöregebbike - Rowon uralkodóhercegével egyetértésben - tanácskozásra hívta a Fekete Hadurakat. Nem kellett udvariaskodniuk egymással: hatalmasak voltak mindahányan. Némelyikük lehetőségei meghaladták a többiekét, egymásra utaltságuk azonban feledtette a különbségeket.

- Nem várt fordulatot vettek az események - mormolta az abasziszi. - A Kilencedik Hadúr lobogója új gazdára lelt. A Szem értesülései szerint hazafelé tart. A Di'Luan-i orákulum Kapuját szándékszik igénybe venni.

- Feltartóztathatjuk még? - kérdezte Lord Arnil dhu Agron, a Kard Testvériségének nagymestere.

A Szem biztosított minket: nem jutnak át Di'Marembe. Ám oktalanság volna megfeledkeznünk arról, hogy hasonló ígéretet tett a thekszeli szentéllyel kapcsolatban is.

- Kik kísérik a nőt? - Az ediomadi főhierarchia hangja távolról érkezett.

- Kalandozók... - A tónus önmagáért beszélt. - A Szem ügynöke csak nagy vonalakban számolt be róluk. A legnyugtalanítóbb, hogy aurájukat egyikünk sem érzékeli.

- Talán nincs számottevő hatalmuk - vetette közbe Shruk Dakul, a keleti barbárok kánja.

- Ez is egy lehetőség - hagyta helyben az abasziszi boszorkányúr. - Ám felettébb valószínűtlen, figyelembe véve a Szem üzenetét.

- A kérdés tehát az, mit tegyünk, ha Északon ismét megjelenik a Kilencedik Vörös Hadúr. Bármit állítson a Szem, ha sikerül elérniük a jósdát, ő is lelepleződik. Akkor pedig kénytelenek leszünk véres harcokban megszerezni azt, amit így már-már a magunkénak mondhatunk... - A toroni boszorkánymester hangja háborgó indulatokról árulkodott.

- Még nincs veszve semmi - igyekezett lecsillapítani dhu Argon. - Voltaképp máris győztünk. Nyílt csatában legfeljebb négy lobogót tudnak felvonultatni nyolccal szemben.

- Nem ilyen egyszerű a dolog - vetette közbe Tharr főpapja. - Ha nem csúszott volna ki kezünkből a kilencedik, igazat kellene adnom neked, így viszont...

- Mit számít az az egy? Nyomasztó a túlerőnk!

- Ne feledd: a Kilencedik a kalandozók Hadura! - bosszankodott társa értetlenségén a főpap. - Bármikor sereget toborozhat legrátermettebb társaiból, s nekünk ronthat, hogy visszaszerezze a zászlóikat. Lehet, hogy máris effajta banda kíséri. A többieknek csak nyílt ütköztet kell elkerülniük. Ha húzni akarják az időt, megtehetik.

- Hát csak merészkedjék ide az a csürhe! - Alidax új boszorkányúrnője most vett részt először hadúri tanácskozáson. A frissen szerzett hatalom bűvöletében élt, bosszantotta a többiek lassúsága. - Egy gondunkat legalább letudhatjuk. Elvégre: a zászlókat jól őrizzük, biztonságban vannak, nemde?

- A kalandozóktól semmi sincs biztonságban - magyarázta álságos jámborsággal az abasziszi. Tervei voltak a nővel. - A siker küszöbén botorság volna ekkora kockázatot vállalnunk.

- Mit tegyünk hát? - tudakolta mély hangján a kán.

- A lehető leggyorsabban támadást kell indítanunk a napimádók ellen. Lord dhu Agron a toroni ezredekkel hamar ott lehet. A Hetedik Vörös Hadúr kénytelen lesz hadba szállni, ha meg akarja oltalmazni országát. Amint elpusztítottuk, seregeink tovább nyomulhatnak észak felé. Az abasziszi és rowoni egységek heteken belül felvonulhatnak; az év végére miénk Doran is!

- Ha elég gyorsan cselekszünk - vette át a szót az abasziszi boszorkányúr -, hasonló kelepcébe csalhatjuk az Íjászok Népét. Akkor pedig a Kilencedik Hadúr sem kóborolhat tovább: szembe kell néznie velünk.

- Hát a Titkos Szekta lobogója? - Alidax úrnője sokat hallott már e különös társaságról, s a hírek bizonytalansággal töltötték el.

- Mire cselekvésre szánják magukat, már nem lesz hol harcolniuk - biztosította az abasziszi. - A Titkos Hadúrral azután, ha egyedül maradt, már könnyen leszámolhatunk.

- A győzelem után persze nem lesz szükségünk többé a Szemre sem... - jegyezte meg a toroni. Balsejtelmek gyötörték, valahányszor az árulóra gondolt. Túl hatalmas. Túl magabiztos. Túl kevély; ha nem teszik el az útból idejekorán, még veszélyessé válhat.

A szavazás hamar lezajlott, egyhangú döntést hozott. A Fekete Hadurak közti kapcsolat megszakadt, ismét felépültek ama bizonyos falak.

A tanácskozást követő nap hajnalán három ork horda és sok ezer toroni harcos - soraikban a Vihargárda két különítménye - bontott tábort s nyomult tovább az Emrel felperzselt völgyén át az Unió szíve, Davalon felé.