ARIA

Aria még két napon át folytatta az edzést Roarral, amíg várakoztak. A távolban már kezdett összesűrűsödni az éter, de Delphi felett még nem látszott a változás. Eggyel több ok arra, hogy végtelen égnek nevezzük, gondolta Aria. A végtelenségig azt teszi, amit csak akar.

Ahogy teltek az órák, egyre kevésbé merte remélni, hogy még életben találja Luminát, de azért olyan könnyen nem fogja feladni. Egyszerűen nem volt hajlandó elfogadni, hogy mostantól egyedül kell boldogulnia. Soha nem adja fel a reményt, ami egyet jelent azzal, hogy mindig lesz miért aggódnia. A kínzó bizonytalanságnak pedig csak úgy vethet véget, ha eljut Blissbe, és a saját szemével látja az ottani helyzetet. A várakozás perceit csak a késforgatás művészetének elsajátítása segített megkönnyíteni. Amikor Roarral szemtől szembe állt a betonon, ott nem volt helye aggodalomnak, fájdalomnak vagy kérdéseknek. Reggeltől estig gyakoroltak, és ismét egy dallal fizetett a mesterének. Aria tudta, hogy a varjak még mindig ott vannak, de alkonyatkor legalább elhallgattak a csengők.

Ilyenkor ők is az operaáriát hallgatták.

Harmadnap, amikor kilépett a liftből, látta, hogy megváltozott az ég: kék fényörvények kavarogtak mindenütt. Noha felettük még nyugodtnak tűntek, a láthatáron már jóval fényesebben világítottak, és gyorsabban mozogtak. A „Csillagos éj” jutott eszébe Van Goghtól.

Érezte, hogy ez lesz az a nap, amikor végre útra kelnek.

Felkapta a fakést. Tegnap kétszer is sikerült megszúrnia Roart.

Ez persze nem volt valami sok, főleg ha azt vesszük, hogy közben Roar több százszor megszúrta őt, de az igazi közelharcban egyetlen jól irányzott szúrás döntő lehet. Ezt is Roartól tanulta.

Nem táplált hiú ábrándokat azzal kapcsolatban, hogy mesterfokon elsajátíthatja a késforgatás művészetét. Hiszen most nem a Világokban volt, ahol a gondolat is elég a kívánt eredményhez. De azt is tudta, hogy így valamivel jobbak az esélyei. És az életben, legalábbis az ő új életében, az esély volt a legtöbb, amit remélhetett. Mint a kavicsai. Tökéletlenek és meglepőek, hosszú távon mégis jobbak, mint a bizonyosság. Igen, az esély, gondolta. Az esély maga az élet.

A láthatáron az éter kék fáklyákkal kezdte bombázni a földet, Aria tisztán látta a tölcséreket. Elbűvölten figyelte a jelenséget, s ahogy ott állt, a lelke mélyén felébredt valami, ami egyre forróbb örvényként tört fel a testében. Olyan erős volt és olyan hatalmas, mint felette az örök égbolt.

Úgy döntött gyakorol egy kicsit egyedül, ha már korábban érkezett. A szél szívszorító hangon fütyült a betontető felett, miközben ő elmerült a mozgásgyakorlatokban. Nem tudta, Perry mennyi ideje állt ott, amikor végre észrevette. A fakorlátnak támaszkodva karba font kézzel figyelte a távolból. Aria meglepődött, hogy itt látja. Igaz ugyan, hogy ő is végig szokta nézni az edzéseit Roarral, de közben mindig olyan tartózkodó volt. Az edzéseken kívül szinte soha nem is találkoztak. Lassan már kezdte azt hinni, hogy Perry meggondolta magát, és nem akarja elkísérni Blissbe.

– Itt az idő? – kérdezte.

– Nem – szegte fel az állát Perry. – De ez már ígéretesnek tűnik. Szerintem ma este elindulunk. – Felkapta a másik gyakorlókést. – Roar még alszik, de gyakorolhatok veled én is, amíg ide nem ér.

– Ó... – mondta Aria, mert ez még mindig jobban hangzott, mint egy meglepett „Te?”, ami majdnem kicsúszott a száján. – Oké. – Aria lassan beszívta a levegőt, közben érezte, ahogy a szorongás szétterjed a gyomrában.

Amint felálltak egymással szemben, tudta, hogy ez a lecke most egészen más lesz. Perry sokkal magasabb és szélesebb, mint Roar. Félelem nélkül tör előre. Nyoma sincs benne Roar könnyed, kecses mozdulatainak. Ez itt bizony most Perry.

– Máskor is ebben a kezedben szokott lenni a kés? – kérdezte.

Perry az egészséges kezébe fogta a kést, a bekötözöttet kitartotta oldalra, hogy jobban meg tudja őrizni az egyensúlyát.

– Igen – vigyorgott a férfi. – De ha mégis te nyernél, akkor talán meggondolom magam.

Aria arca szinte lángolt. Nem bírt Perryre nézni, de most muszáj volt. Állj készen! Csak könnyedén! Figyeld a jeleket! Roar tanácsai ott kavarogtak a fejében. De amikor Perry szemébe nézett, csak arra tudott gondolni, hogy milyen zöld. Micsoda erős vállak! Milyen. . tényleg, milyen nagy! Végül már ő maga is beleszédült a saját gondolataiba. Megindult. Perry jobbra tért ki.

Ahogy mozdult, a levegő és a fények intenzívebben változtak, mint amikor Roarral gyakorolt.

Perry rámosolygott, amikor újra farkasszemet néztek.

– Mi van? – kérdezte Aria.

– Nem tudom – törölte meg a férfi a karjával a homlokát.

– Csak nem nevetsz?

– De. A te hibád, mégis én kérek elnézést.

– Az én hibám, hogy nevetsz? – Hát ilyen könnyű ellenfélnek tartja? Villámgyorsan megindult előre, a fakés pengéjét valamivel mélyebben tartotta, mint az előbb. Perry megint félreugrott, de Aria így is elérte a karját.

– Hoppá! Ez igen! – mondta Perry, még mindig mosolyogva.

Aria a nadrágjába törölte izzadt tenyerét. Perry megint felvette az alapállást, de csak egy pillanatra, aztán hirtelen kihúzta magát és eldobta a kést.

– Mit művelsz? – kérdezte a lány.

– Képtelen vagyok koncentrálni. Azt hittem, menni fog, de nem megy – emelte fel a kezét megadóan, és elindult felé.

Aria nem gondolta, hogy a szíve még ennél is gyorsabban verhet, de most tényleg az égbe szökött a pulzusa. Ahogy Perry közeledett, egyre tovább gyorsult, míg végül a szíve majd’ kiugrott a helyéről. A lélegzete is elakadt, ahogy megállt, közvetlenül előtte. A fakése Perry mellkasának feszült. Csak nézte a kést, alig tudott lélegezni. Csak bámulta a pengéjét. . ahol az inghez ért.

– Figyeltem, ahogy edzettél Roarral. Úgy vágytam rá, hogy én is gyakorolhassak veled. – Megemelkedett a két széles válla. – De most már nem vágyom rá.

– Miért nem? – Aria hangja túl magasan szólt, nem volt elég levegő a tüdejében.

Perry szája félénk mosolyra húzódott, majd közelebb hajolt.

– Mert valami egész másra vágyom, ha kettesben vagyok veled. Itt az idő, hogy lelépjünk a szakadékba.

– Akkor csináljuk azt.

Perry felemelte a két kezét és megfogta a lány arcát. Durva bőr az egyik oldalon, puha géz a másikon. Lehajtotta a fejét és ajkát a lányéhoz érintette. Meleg volt és sokkal puhább, mint ahogy Aria gondolta, de korántsem maradt ott elég ideig. Mielőtt észbe kaphatott volna, Perry már el is húzódott.

– Nem volt rossz? – suttogta. – Tudom, hogy az érintés neked... meg hogy neked kellene inkább, a te tempódban..

Aria lábujjhegyre állt, átkarolta Perry nyakát és megcsókolta.

A lágy ajak feltüzelte a testét. A férfi egy pillanatra megdermedt, aztán erősen magához szorította, és szenvedélyesen visszacsókolta. A két test döbbenetes tökéletességgel olvadt egymásba. Aria még sohasem érzett ilyet, mint ebben a pillanatban, ahogy felfedezte a férfi ízét. Ahogy érezte a testén az erős karok szorítását. Ahogy beszívta magába az izzadság, a bőr és a fa füstjének illatát. Perry illatát. Bepillantást nyert az örökkévalóságba. Minden pontosan úgy volt, ahogy mindig is lennie kellett volna.

Amikor végre elengedték egymást, Aria először a mosolyát látta meg, melyet minden alkalommal annyira élvezett!

– Jól érzékelem, hogy egész szépen megbarátkoztál az érintés gondolatával? – kérdezte Perry. A hangja könnyed volt, de még mindig a karjában tartotta. Kicsit megsimogatta a hátát, amitől kisebb hőhullámok indultak meg Aria testében.

– Ez volt az első csók az életemben – mondta a lány. – Mármint az első igazi.

Perry lassan lehajolt hozzá, homlokát a homlokához érintette.

Szőke fürtök hullottak közéjük és terültek szét lágyan az arcán. A férfi mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt.

– Hát, nekem is olyan érzés volt, mintha ez lett volna az első igazi.

– Azt hittem, kerülsz engem. És hogy már nem akarsz elkísérni Blissbe.

– Dehogynem. Elkísérlek.

Aria beletúrt Perry hajába. Nehezen tudta elhinni, hogy tényleg megérinti. Hogy mennyire kívánja. Perry elmosolyodott, ajka megint megtalálta Ariáét. Úgy érezte, képtelenség betelni vele.

– Nem mondanám, hogy különösebben meglepődtem – szólalt meg Roar, aki most ért fel a tetőre.

– A francba! – mordult fel Perry, és elhúzódott.

– Érdekes közelharc, Aria. Ezt ugyan nem tőlem tanultad, de tényleg nem rossz. És ahogy elnézem, győztél is.

Aria villámló szemmel nézett rá, de képtelen volt nem mosolyogni. Perry közelebb hajolt és hátrasimította a lány fekete haját.

– A bal oldalát nem védi olyan jól – súgta a fülébe.

– Marhaság. Áruló! – grimaszolt Roar.

Amikor elkezdték az edzést, Aria még rosszabbul teljesített, mint az első napon. A szemével folyton Perryt kereste, és azt kívánta, bárcsak megint ott lenne előtte, a közelben! Még akkor is csak őt nézte, amikor Perry már a tetőn feküdt, karjával takarva a szemét. Őrület, hogy ennyire elvonja a figyelmét a combja formája! Kész röhej, hogy az a kis csík, ami a felcsúszott inge alól kilátszik, ennyire lenyűgözte.

A mozdulataiban túl sok volt az erő. A lépéseit elnyújtotta.

Roar most sokkal keményebben lépett fel ellene, mint eddig bármikor. Nem mondta ugyan, de Aria így is érezte a lecke lényegét: a valós helyzetekben is lesznek dolgok, amik elvonják a figyelmedet. Tanuld meg, hogyan zárd ki őket!

Végül összeszedte magát, és beleveszett a szúrások és vágások rengetegébe, az akció és reakció egyszerűségébe. Most már csakis a mozgására koncentrált, míg végül Perry feltápászkodott.

Csak ekkor vette észre, ahogy a háborgó égboltot és a süvöltő szelet is.

– Jól van, mára elég – mondta Perry. – Indulunk!