XX.

Havasi napfényben ragyogott a táj. A levegő tiszta és éles volt, a fenyvesek sötétzöld foltja a hóborította hegyoldalon színpadi díszlet-ként hatott.

A szálló vendégeinek léptei alatt ropogott a hó. Vállukra vetett sílécekkel vidáman nevetgélve, pirosra csípett arccal haladtak felfelé egymás után a hegyoldalban kitaposott úton.

A nők pompás színes sportöltönyeikben, fehér vagy sötétkék nadrágjukban valóban festői látványt nyújtottak. Mély lélegzetvételükből kis párafelhőket pipázott vérpiros szájuk. A szálló környéke eleven volt és zajos, csilingelő szánok siklottak el meleg plédekbe burkolt hölgyekkel, akik sétakocsikáztak az üde téli levegőn, és szánakozó mosollyal nézték azokat, akik gyalogosan baktattak az utak szélén sílécekkel a vállukon. Bolondság a sport.

Ezzel ellentétben a második emeleten a negyvenötösben békés csend honolt. Az ablakok csipkés függönyén áttörő téli napsugár bearanyozta a szobát. Felcsúszott kissé a sárgaréz ágy oldalára, hogy lassan és óvatosan elérje az alvó arcát, és melegével felébressze jóízű álmából.

Christine, szokásához híven, két karját a levegőbe tolta, ásított egyet, felült, és csak akkor nyitotta ki a szemét.

Kicsit megdörgölte feje búbját, aztán lassan magára eszmélt, hogy hol is van tulajdonképpen.

André, aki szintén sokra tartotta a jóízű, hosszúra nyújtott alvásokat, még mélyen aludt.

Fehér, ezüstszürke csíkos pizsama feszült a hátán, ahogy Christine észrevette, míg óvatosan feléje kukucskált ágyában feltérdepelve. A nyaka barna, a haja fekete, mint a tus.

Mindig utálta a fekete hajú férfiakat. Milyen antipatikusan fekszik. Mennyivel kedvesebb fiú Georges Beauverger. Össze se lehet hasonlítani a kettőt egymással. Ő biztosan már rég felkelt volna, és nem aludna itt kellemetlenül. Sőt el is fogadta volna, hogy itt legyen. Georges képes lett volna egész éjszaka sétálni, és meg se mondta volna neki.

Igaz, hogy ő ajánlotta fel neki a szoba felét, de azt csak udvariasságból tette.

És ez az ember teszi tönkre az életét. Ennek köszönheti, hogy ilyen helyzetbe került, hogy Georges előtt hazugságba keveredett, amit csak megaláztatásával magyarázhat ki.

Miért él egy ilyen ember a világon? És méghozzá a legnagyobb jómódban. A neszesszerében minden ezüst.

Legjobb volna megfojtani.

Szeretne felkelni, de nem lehet.

A karórája megállt, a tegnapi nagy izgalomban elfelejtette felhúzni.

Isten tudja, hány óra.

A napfény erősen az arcába tűz. Kintről a havasi táj bebámul az ablakon.

Mégis fel kellene kelni és reggelit kérni.

Előbb Regnard úrnak kellene szólni, hogy keljen fel.

Visszafeküdt az ágyba, és próbált elaludni. Máskor ilyesmi játszi könnyűséggel sikerült, és most sehogy se megy.

Egy darabig még forgolódott az ágyban, és a szoba tapétájának mintáin kalandozott a tekintete, aztán elhatározta magát.

– Halló! – kiáltott fel többször is egymás után, mind hangosabban és bátrabban, hogy végre felébressze a fiút.

Végre megmozdult a kereveten, és álmos, mély hangja megszólalt: – Halló!

– Meddig akar még aludni?

Nagyobb mozgolódás volt erre a válasz.

– Ezért keltett fel?

Ez milyen szemtelen!

– Ezért.

Csönd van, nem válaszol.

– Halló!

– Tessék?

– Maga még mindig nem ébredt?

Megint mozgolódik.

– Hány óra van? – dörmögi.

Valóban túl kedves. Még ő az, akit fel kell világosítani. Talán még a kiszolgálására is sor kerül.

Kurtán válaszol: – Nem tudom. Megállt az órám.

Az ágy sárgaréz rúdjai között fehér, csipkés huzat van kifeszítve, arra figyel, mert onnan jön a hang. Ennek a végében most megjelenik két férfikéz, széttárt ujjakkal.

Nyújtózkodik a csirkefogó. Igaz, hogy nem látni, de mégiscsak furcsa. Nem állja meg, hogy meg ne mondja.

– Maga nyújtózkodik?

– Tessék?

– Süket?

– Nem értem.

A hangja valamivel erősebb, biztosan erre fordult.

– Nagyon otthonosan viselkedik egy hölgy jelenlétében. Például nyújtózkodik.

Kis csend.

Most nyilván csodálkozik.

– Nézze, kedves kisasszony, először is nem látjuk egymást, másodszor nem ásítottam, csak csendben kinyújtottam a karom, harmadszor maga nekem nem nő.

– Tessék?

– Szintén sü… hogy is mondjam, nem jól hall?

– Szemtelenség. Mi az, hogy én nem vagyok nő?

– A barátom menyasszonya nekem nem nő. Úgy veszem, mintha egy nyolcvanéves öregasszony feküdne ott az ágyban.

– Áhá!

– Ellenkező esetben el se fogadtam volna, hogy itt aludjam.

– Maga se férfi nekem.

– Helyes.

Hosszú csend. Christine dühös.

– Most mi lesz?

– Legyen szíves, bújjon a takaró alá, mert felkelek és megnézem, hány óra van.

Magára húzza a modern mintájú, piros selyempaplant, hogy a feje búbja se látszódjék ki. Úgy is maradt pár percig, holott paplanon át hallja, hogy már hozzá beszél.

Végre óvatosan kikukucskál. Mégis jó lenne, ha kissé kedvesebben beszélgetne vele. Esetleg megkérné arra, hogy Georges-nak ne szóljon arról, amit tegnapelőtt este mondott neki. Ha megharagítja, újra csak ellene uszítja a barátját. És Georges Beauverger úrnak nagyon lehetetlen barátja van.

– Halló, kerevet!

– Tessék.

– Hány óra van?

– Fél tíz.

Csend.

– Halló, ágy!

– Tessék.

– Nem gondolja, hogy fel kellene már kelnie – De gondolom.

– Ki kezdi?

– Kezdje el maga.

– Akkor arra kérem, bújjon megint a takaró alá.

Christine megteszi. André magához veszi a neszesszerét, és bevonul a fürdőszobába.

Fürdés helyett lezuhanyozta magát friss hideg vízzel, és nagyokat fúj. Kissé megmozgatja a karjait, hogy beléropognak a csontjai. Igyekszik gyorsan elkészülni, hogy a hölgyet ne zavarja. Lehetetlen teremtés. Honnan vette ezt a szemtelen, magabiztos hangot? Megszokta, úgy látszik, hogy meghódolnak előtte a férfiak.

És ezek után miképpen volt lehetséges, hogy Georges-ba szeretett?

Mielőtt visszamenne a szobába, erősen kopog. Christine visszakiált, hogy jöhet. Gyorsan előszedi a bőröndjeit, és kiveszi belőle a szükséges dolgait.

Negyedóra múlva készen van, és szó nélkül otthagyja a paplan alá bújt hölgyet.

Lemegy reggelizni, aztán hosszú sétára indul a havas hegyoldalban.

Amikor visszatér a hotelbe, újra érdeklődik, hogy kapott-e telefonértesítést, sürgönyt, esetleg levelet. Nem. Még mindig semmi.

Kezd a dolog kellemetlenné válni.

A szálló előcsarnoka mozgalmas, a sportolók tarka, vidám csoportja most van visszatérőben.

Az arcuk pirosra csípett, a szemük csillog, és friss hószagot hoznak magukkal.

Andrénak mindjárt megakad a szeme egy nyúlánk, szőke lányon, aki egy idősebb férfi társaságában álldogál az irodahelyiség előtt, és nem tudja elszánni magát, hogy most telefonáljon Párizsba, vagy ebéd után.

A fiatal lány szintén sportkosztümben van, kint járhatott a többiekkel.

Elhatározta, hogy délután ő is kimegy a hegyoldalba síelni.

Felszerelését még jóval elutazása előtt útnak indította ide, és így nincs benne hiba.

Közvetlen ebéd előtt felment közös szobájukba.

Kopogtatására nem volt válasz, tehát benyitott.

A szoba már ki volt takarítva, de Christine-t nem látta sehol.

Kezet akart mosni, és benyitott a fürdőszobába.

A mosdó előtt állt Christine lángvörös arccal, két kezét erőtlenül beleeresztette a mosdó vizébe, mert éppen egyetlen pár selyemharisnyáját mosta.

– Bocsásson meg! Nem tudtam, hogy itt van – és visszament a szobába.

Pár pillanatra rá a fiatal lány is kijött a fürdőszobából, és látható zavarban volt. Szükségét érezte annak, hogy a látottakra vonatkozólag valami magyarázatot adjon.

Az első, amit észrevett rajta André, hogy meztelen lábszárakkal bújt a magas sarkú cipőjébe. A sima bőrű, formás, meztelen lábak kissé megzavarták.

– Ki kellett mosnom a harisnyámat… tudja, hogy minden csomag nélkül jöttem el… – Semmi kifogásom sem volt ellene.

– De olyan furcsán meglepődött.

– Azt hittem, zavarom. – Mindjárt tanácsot is adott, mintegy igazolásául annak, hogy helyesli a dolgot: – A fűtőtestre kell akasztani, hogy hamarabb megszáradjon.

– Azt nem szabad. Árt neki.

– Gondolja?

– Majd megszárad itt a meleg szobában magától is.

– De hát addig is nem tud mit felvenni.

Megnézte megint a meztelen, formás lábakat, most már igazoltan, hiszen erről van szó.

– Úgysem megyek sehová.

– Állandóan a szobában akar tartózkodni?

– Természetesen. Ebben a ruhában úgysem mutatkozhatom.

– Ez elég kellemetlen.

– Miért?

– Tudniillik Georges még mindig nem adott életjelt magáról.

Nem is értem a dolgot.

– Magának nem kell velem tartózkodni a szobában, csupa udvariasságból.

– Nem azért mondom, de ha telefonál is Georges, holnap sem lehet még itt. Számolni kell az utazásával is. Három napig mégsem lehet négy fal között.

– Az legyen a legkevesebb baj. Nincs véletlenül egy ruhakeféje?

– De van. – Kikereste a neszesszerből, és odaadta.

– Most be kell még mennem a fürdőszobába, de magamra zárom az ajtót, mert le fogok vetkőzni.

– Parancsoljon.

– Milyen kicsi lába van magának!

Christine meglepetten visszafordult.

– Kicsi?

– Hányas lehet?

– Harminchat.

– Meglepő.

– Ezt most miért mondja?

– Csak úgy megjegyeztem. Ne tulajdonítson neki semmi fontosságot.

– Nem is.

Bement a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót.

André szép csendben kiment a szobából, le a hallba, ahol az irodában érdeklődött: mennyi idő alatt fordulhat meg Lauterbrunnenből. A kapott válasz kielégítette, és elkérte a menetrendet.

Amikor Lauterbrunnenből visszaérkezett, különféle skatulyákkal és dobozokkal volt megterhelve.

– Küldjék fel a 45-ösbe.

Ő maga fürgén és frissen felszaladt a lépcsőfokokon, nem törődve azzal, hogy a boy készséggel kitárta előtte a lift ajtaját.

Kopogására Christine halk hangja felelt.

A fiatal lányt az ágyban fekve találta állig beburkolózva.

– Csak nem beteg?

– Dehogy.

Gondolkozva megállott előtte. Ez a lány még utóbb a ruháját is kimosta, de a kombinéját és a bugyiját biztosan. Lefogadná, hogy most csupasz meztelen fekszik az ágyban.

– A fürdőszobába egyelőre nem lehet bemenni. Bezártam, és a kulcs itt van a vánkosom alatt.

– Nem akartam bemenni.

– Csak éppen mondtam, hogy tudja.

– Helyes, de most másról van szó. Sikerült Georges-zsal telefonon beszélnem. Három nap múlva itt lesz. Addig is megbízott azzal, hogy a maga számára egyes dolgokat beszerezzek.

Csodálkozásában majdnem felült az ágyban, pedig nem volt rajta semmi.

– Milyen dolgokat?

– Miután a divatcikkekhez nem értek, egyszerű sportfelszerelésről van szó. Azt nyugodtan hordhatja egész nap, nem lesz feltűnő. A bárba úgyse megyünk le táncolni.

– Micsoda sportfelszerelést – Sí öltöny. Mondta, hogy tud síelni.

– Mondtam. Hol van a felszerelésem?

Az izgalomtól kipirult az arca. Ha ilyesmiről szó eshetett, akkor már semmitől se kell tartania. Ezek szerint minden a legnagyobb rendben van. Georges a menyasszonyának küldi ezeket, és André nemcsak hozzájárult, de elő is segítette ezt. Örömében majdnem kiugrott az ágyból, hogy körültáncolja a szobát. Istenem, de szép az élet.

Óvatosságból visszafojtotta izgatottságát.

– Mindjárt felhozzák a csomagokat.

Alighogy André ezt bejelentette, kopogtak, és a londiner máris hozta a különböző nagyságú dobozokat.

André udvariasan meghajolt.

– Majd később visszajövök.

Christine izgatottan kiugrott az ágyból, és valósággal feltépte a dobozokat, hogy minél előbb napvilágra kerüljön élete első sportfelszerelése.

A fiatalembernek jó ízlése lehetett, ha minden útmutatás nélkül maga választotta ki ezeket. Igaz, hogy a kabátka kissé bő volt, de a többi remekül passzolt.

Christine ámulva szemlélte önmagát a nagy állótükörben.

Ez a divatos hölgy ő volna személyesen? André figyelme mindenre kiterjedt. Voltak ott zsebkendők, harisnyák, sálak és más egyéb nélkülözhetetlen apróságok is.

Amikor már teljesen felöltözött, sapkával a fején, sállal a nyaka körül, kesztyűsen, letérdelt az ágy elé, és összetette a kezét.

– Istenkém, hálásan köszönöm neked, hogy megengedted, hogy úrinő legyen belőlem. Add, hogy teljes szívemből szerethessem őt, hogy hű felesége legyek, és gyermekeim is lehessenek tőle. Minden vasárnap gyertyát gyújtok a Szűz Mária szobra előtt, a Notre Dame-ban. És hálából nem iszom több tejes kávét, amit teutánad a legjobban szeretek a világon. Ámen.