Menekült-kérdés

Az elmúlt két év kétségkívül legnagyobb visszhangot kiváltó, bélés külpolitikai következményekkel bőven rendelkező eseménysorozata az úgynevezett „harmadik világból” induló és Európába érkező menekültek (más megfogalmazásban: illegális bevándorlók, migránsok) története. Nem kellett sok idő, hogy kiderüljön: hazánk nem csak a tízmillió labdarúgás-szakértő, halászléexpert és közgazdász országa, de bővelkedünk profi idegenrendészekben és terrorelhárítási szakemberekben is. A 2002-es parlamenti választások óta nem volt olyan téma, amely ennyire megosztotta volna az ország közvéleményét (de még előttünk áll a 2024-es olimpiai pályázat).

Mint minden hasonló esetben, a konteósok most is mozgósították szellemi energiáikat, és jól képzett virtuális szörferekként – meglovagolva a sok százezer fős menekülthullámot – számos nagyszerű teóriát röpítettek világgá, a sokéves átlagnál is jobb időt futó politikusok, valamint ezek tanácsadóinak hathatós támogatásával.

Bennünket azonban elsősorban a történések összeesküvés-elméleti része érdekel. Szép sorban elővesszük a legelterjedtebb menekült-toposzokat, és noha nem lesz egyszerű, megpróbálunk konteótudományi alapon egy kis rendet tenni ebben a kérdésben, felsorakoztatva a pro és a kontra érveket. A tutit most sem fogjuk megmondani, de hogy olvasóink körében is lesz egy kis vita, abban szinte biztosak vagyunk. És előre örülünk is neki.

A téma komplexitása lehetetlenné teszi, hogy minden aspektust alaposan elemezzünk, de a legfontosabb kérdések szerinti csoportosítás talán ad egy kis mankót a majdani intellektuális összecsapásokhoz.

1. Kik gerjesztik és finanszírozzák a menekültáradatot?

A kérdés abszolút jogos és ésszerű (avagy a legújabb helyesírási szabályzat szerint ismét: észszerű). Az illegális migrációval foglalkozó szakemberek mellett maguk a menekültek egy része is beszámolt arról, hogy a főként Észak-Afrikából, Szíriából vagy Afganisztánból indulók fejenként gyakran sok ezer dollárnak megfelelő összeget fizetnek ki szervezett embercsempészeknek azért, hogy ezek a biztonságos Európába juttassák őket. Na, és honnan van ezeknek a szerencsétleneknek több ezer dollárjuk, amikor zömében olyan országokból érkeznek, ahol az átlagos éves jövedelem nem éri el az ezer dollárt? Kik szervezik, támogatják és irányítják őket, kik biztosítják számukra a logisztikát?

A gyanakvóknak csuklóból megvan a válaszuk, sőt: a válaszaik. Az állami gyanúsítottak között az USA éppúgy megtalálható, mint Izrael, Oroszország vagy Törökország, de az ISIS és az Új Világrend megteremtéséről álmodozó szabadkőművesek és/vagy illuminátusok sem úsztak meg a célkeresztbe kerülést. Vegyük akkor sorra a fontosabb és valószínűbbnek tűnő szereplőket.

1.1. Az USA

Amerika már a kezdet kezdete, az ötvenes évek óta gyanakodva figyelte az egyre terebélyesedő európai integrációt, és amilyen ütemben az Unió egyre több államot nyert meg magának, úgy lett Washington egyre idegesebb. Nem csoda: az Egyesült Államok jelenlegi egyetlen potenciális gazdasági vetélytársa az EU, a dollárnak pedig az euró.

Kínát és a jüant most hagyjuk. Egyrészt ők még jól elvannak ott, a messzi Ázsiában, másrészt nekik még úgy 30-50 évre szükségük van, hogy a kifogyhatatlannak tűnő, olcsó munkaerőfegyverén kívül technológiában és kutatásfejlesztésben is felvegyék a versenyt a Nyugattal.

Az USA tehát elérkezettnek látta az időt arra, hogy az iszlám világban már régóta érlelődő – részben általuk előidézett – feszültségeket kihasználva bevigyen egy gyomrost az öreg kontinensnek. CIA-ügynökök százait szabadította rá a forrongó régiókra, humanitárius szervezetek álcáján keresztül dollár-százmilliókat, ha nem milliárdokat osztott szét a nyomorgók között és fedőcégek közreműködésével logisztikai támogatást (például hajókat) biztosított az elindulok szállításához. Kihasználva az amerikai zsoldban lévő helyi szervezők és véleményvezérek befolyását a közéletben, a sajtóban és a suttogó propaganda területén, sikerült a tömegeket Európa felé irányítania. A céljukat máris elérték: Brüsszel teljesen zavarodottnak tűnik (persze sosem a határozottságáról és gyors döntéseiről volt híres), a tagállamok között újabb széthúzás mutatkozik, a görög pénzügyi válság, továbbá a Brexitbe torkolló markáns brit különutasság (amelyek hátterében ugyancsak feltűnik a csillagos-sávos lobogó elmosódott körvonala) még rátett egy-egy lapáttal a helyzetre. Nézzük csak meg a dollár/euró keresztárfolyam alakulását, és máris megvan a válasz az alapkérdésre: kinek is használt mindez?

ELLENÉRV: Csak egy biztonságpolitikai analfabéta tételezheti fel az USA-ról, hogy hajlandó lenne több milliárd dollárt arra áldozni, hogy legjelentősebb történelmi és ideológiai szövetségesét, a saját kulturális és civilizációs gyökereit jelentő Európát (benne az amerikaiak által kitalált és vezetett NATO 26 tagjával) szándékosan és előre kitervelt módon ilyen kihívás elé állítja. 2015-ben az USA-EU kereskedelmi mérleg (amerikai nézőpontból) 156 milliárd dolláros negatívumot (passzívumot) mutatott, amit egy gyengülő európai gazdaság (az olcsóbb euró) csak tovább ronthat, hiszen ebben az esetben az európaiak kevesebb amerikai terméket fognak vásárolni, mert az drágább lesz. Ráadásul egy gyengülő Európa egyúttal egy relatíve erősebb Oroszországot is jelent, márpedig ez úgy hiányzik az USA-nak, mint Budaházy Györgynek a Budapest Pride.

1.2. Izrael / Moszad

Naná, hogy a zsidók állnak az egész mögött. Három legyet ütnek egy csapásra: szomszédságukban megszabadulnak egy csomó arabtól (csak Szíriából kétmillió ember távozott, márpedig a palesztinokon kívül ez az ország a zsidó állam talán legengesztelhetetlenebb szomszédja), új témát adnak az antiszemita európai szélsőjobbnak (akik lassan már jobban fogják utálni a muszlimokat, mint őket), harmadsorban pedig tesznek egy óriási szívességet nagy szövetségesüknek, Amerikának (lásd az előző alpont levezetését).

ELLENÉRV: Azt feltételezzük egy nyolcmilliós ország körülbelül 1200 fős titkosszolgálatáról, hogy képes kidolgozni, megszervezni, lebonyolítani és főleg pénzelni egy ekkora szabású titkos műveletet, amely Marokkótól Afganisztánig mintegy tucatnyi országot érintve több mint kilencezer kilométeres frontvonalon át húzódik? Ráadásul ez a bruttó hazai termékük körülbelül két százalékába kerül évente, és minderre úgy tudnak költenni, hogy azt senki nem veszi észre? Ennek hallatán még Herzl Tivadar is büszkén húzná ki magát.

1.3. Törökország

A törököknek több okból kifolyólag elfogyott a türelmük. Elegük van például abból, hogy az EU évtizedek óta hitegeti őket a csatlakozási kérelmük pozitív elbírálásával, de a dumán kívül valójában semmi sem történik.

Törökország 1987-ben kérelmezte az akkor még Európai Közösségekbe történő bebocsátását, 2005 óta tárgyalnak, azaz inkább alkudoznak kisebb-nagyobb intenzitással Brüsszellel.

Elegük van a folyamatos, főleg emberi jogi kioktatásokból, mostanra betelt az ankarai pohár. Török területen, a 75 milliós országban több mint kétmillió menekült él, akiknek csak az alap-élelmiszerekkel és minimális tisztálkodási szerekkel történő ellátása évente kétmilliárd dollárjába kerül a török adófizetőknek, miközben ugyanezen idő alatt az 510 milliós Európai Unió összesen kétszázharmincezer menedékkérőt fogadott be. A törököknek van elég bajuk a saját kurdjaikkal, és elérkezettnek látták az időt a menekültek diszkrét „átirányítására”. Hadd szívjanak most már az európaiak is egy komolyabbat, ha már olyan nagy a pofájuk és olyan fejlett a jogérzékük – gondolhatták az ankarai Ak Saray-ban (Fehér Palota, a török elnöki rezidencia).

ELLENÉRV: Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), az EU, valamint a nemzetközi humanitárius szervezetek elég komolyan kiveszik a részüket a Törökországban tartózkodó menekültekről történő gondoskodásból. Csak 2015-ben közel egymilliárd dollárt csengettek ki. Ráadásul az összes ilyen táborban nyüzsögnek az UNHCR emberei, valamint a nyugatiak hírszerzői és terroréi hárítói, úgyhogy nagyon nehéz lenne egy ilyen gigantikus műveletet úgy megszervezni, hogy senkinek ne tűnjön fel. Erdogan török elnök meg azért azzal is tisztában van, hogy ha egy ilyen húzás kiderül, Dzsibuti és Banglades is hamarabb fog csatlakozni az Unióhoz, mint ők.

1.4. Oroszország

A szénhidrogének világpiaci árának zuhanásával Putyin roppant kellemetlen helyzetbe került, hiszen elég nehezen (konkrétan: sehogy sem) tudja pótolni az orosz államkasszából így kieső tetemes bevételeket, amelyek jó részét már előre elköltötte. (Hogy úgy mondjam: előre ivott a medve bőrére). A kekeckedő Unióval amúgy is elég sok baja volt az utóbbi időben, gondoljunk itt a krími vagy a Donbassz-események negatív európai visszhangjaira. Vlagyimir Vlagyimirovics tehát mozgósította a nemes KGB-emlőkön nevelkedett SZVR-állományt, hiszen minél rosszabb Európának, annál jobb Oroszországnak. Első körben a meglévő közel-keleti és észak-afrikai kapcsolataikon keresztül felhecceltek pár százezer menekülni kívánót, hogy ostromolják meg az Unió déli határait, de a java csak most következik. Ha a moszkvai nemzetbiztonsági tanácsadók középtávú tervei beválnak, egy-két éven belül Ukrajnából várható a minden eddiginél combosabb menekülthullám. Előre szólok: elég kínos lesz a kárpátaljai magyaroknak azt mondani, hogyha Magyarországra jönnek, nem vehetik el a magyarok munkáját, vagy azt, hogy takarodjanak vissza, mert ez nem az ő hazájuk. Ráadásul az ungváriak, munkácsiak, nagyszőlősiek és beregszásziak zöme nem tranzitszándékkal érkezik majd, mint a mostani afgánok, szírek vagy líbiaiak, hanem itt akarnak majd letelepedni, elvégre magyarok, és sokan már állampolgársággal is rendelkeznek.

ELLENÉRV: Putyinra és stábjára mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy ne tudnának számolni. Egy megroppanó Európa nem lehet Oroszország érdeke, hiszen az Unió az oroszok legfontosabb befektetője, az oroszországi külföldi befektetések 75%-a uniós államból érkezik. Termékeik fő vásárlója ugyancsak Európa: 2015-ben az EU közel 200 milliárd euróért vásárolt orosz terméket (főleg kőolajat és földgázt), ugyanakkor csak feleennyiért adott el különféle árucikkeket Moszkvának. (Elsősorban gépipari termékeket, vegyi árut, mezőgazdasági termékeket és gyógyszereket). Ha minden kötél szakad, a mostani nyomott árakon Európa be tudja szerezni a szükséges nyersanyagokat más piacokról is (Közel-Kelet, északi-tengeri gázmezők, európai palagáz), az oroszok azonban – a más irányokban hiányzó szállítási kapacitás miatt – nem tudják másnak eladni a naftát, így nem lesz pénzük például élelmezni a lakosságukat, vagy korszerűsíteni iparuk rohamosan öregedő gépparkját.

1.5. Az ISIS

A fél Európát is magába foglaló, szélsőségesen iszlám alapokon nyugvó kalifátus megálmodóinak terve egyértelműen az Unió végzetes meggyengítése és a földrész zsidó-keresztény alapokon nyugvó kultúrkörének megsemmisítése. És van-e erre hatékonyabb módszer, mint ráereszteni a kontinensre milliónyi, 90 százalékban muzulmán valláséi menekültet? A terrorszervezet jól tudja, hogy Európa nem engedhet meg magának radikális védekezési formákat, hiszen ezekkel saját, számtalanszor hangsúlyozott erkölcsi alapjait semmisítené meg. Összeurópai haderő akkor sem lőhetne például menekülteket szállító hajókra, ha lenne ilyen fegyveres alakulat. Uniós nemzetállam pedig azért nem tehetne ilyet, mert abban a pillanatban kiiratkozna a klubból, és azonnali hatállyal a teljes kiközösítés lenne az osztályrésze, ennek minden politikai, gazdasági és pénzügyi következményével együtt.

ELLENÉRV: Az ISIS erejét és befolyását az európai és amerikai sajtóban rendszeresen és jelentősen túldimenzionálják. Egy-egy iraki település általuk történt, jórészt ideiglenes elfoglalását pedig már-már Lengyelország nácik általi 1939-es lerohanásához hasonlítják. Kétségkívül tudnak fejtörést okozni, de sem szervezetileg, sem személyi állományilag, sem logisztikáikig nem alkalmasak stratégiai célok megvalósítására. Akármilyen erőszakosan is próbálják elhitetni a világgal és önmagukkal, hogy globális lehetőségeik vannak, sokak szerint valójában nem többek, mint egy regionális terrorcsoport, néhány tízezer vallási fanatikussal, akiket egy összehangolt és koncentrált, néhány hetes, jól megtervezett, katonai és titkosszolgálati együttműködésben lezavart akciósorozat a helyére tudna tenni. Hogy ez miért késik, na, az az igazi konteó.

1.6. Önerő

Nincs itt semmiféle hátsó hatalom és gonosz szándék. Minden pohár betelik egyszer, és a (polgár)háborúk, törzsi villongások, egyéb fegyveres konfliktusok miatt szülőföldjükről távozni kényszerült milliók 2015-re jutottak el arra a pontra, hogy nem elégednek meg egykori hazájuk közvetlen szomszédságának viszonylagos biztonságával, hanem továbbállnak dúsabb legelők és gazdagabb vadászmezők felé. Törökország megtelt, Afganisztánban és Irakban továbbra sincs se nyugalom, se béke, Észak-Afrikában egyre kétségbeejtőbb a helyzet, Fekete-Afrikáról meg jobb nem is beszélni. Ezekről a helyekről nézve Európa tényleg minden világok legjobbika, nem csoda hát, hogy ennyien próbálnak szerencsét mifelénk. Mindez előre látható volt, és hogy az európai kormányokat állítólag felkészületlenül érte, az csak őket és titkosszolgálataikat, valamint külpolitikai és nemzetbiztonsági szakértőiket minősíti.

2. Menekülthullám és terrorizmus

A menekültválság kitörése óta számtalan helyen olvashattuk, hogy a közel-keleti terrorcsoportok (kiemelten az ISIS) a menekültek közé keverik saját embereiket, akik így bejutnak az Unióba, menekültstátuszt szereznek, majd ezt kihasználva öngyilkos vagy nem-öngyilkos merényleteket fognak végrehajtani. Valamint további merénylőket toboroznak az elkeseredett illegális migránsok között, tűzbe és vérbe borítva kontinensünket. Önjelölt biztonságpolitikai szakértők, levitézlett titkosszolgák és „nevük elhallgatását kérő, a területet jól ismerő” terrorelhárítási profik hívják fel a figyelmet a menekültek nemzet– és közbiztonsági szűrésének fontosságára, minden afgán kecskepásztorban és négygyerekes szír családanyában önrobbantó terroristát szimatolva. Nem szeretnék hosszan vitatkozni ezekkel az urakkal, én is jobban érzem magam, ha a biztonságomért felelős szervek éberen figyelnek, ezért csak röviden sorolom az ellenérveket.

Kockázatos és gyomorforgató lesz, de képzeljük magunkat egy pillanatra illetékes terrorvezérnek és ezzel párhuzamosan hívjuk a józan észt segítségül: az alábbi két verzió közül válasszuk ki a nekünk (mondom: egy terrorcsoport vezetőjének) inkább megfelelőt.. Kiválasztom a legmegbízhatóbb, legfanatikusabb és legokosabb embereimet, akiket Európába akarok küldeni merényletek elkövetése céljából. Mit teszek?

A) Ötszáz további ember közé vegyítve valamikor áprilisban felrakom őket egy rozoga, minden eresztékében recsegő-ropogó, amúgy kétszáz személy befogadására alkalmas hajóra és nekieresztem a Földközi-tengernek, majd imádkozom, hogy lehetőleg ne süllyedjen el. Az emberem nagy nehezen partot ér Lampedusán vagy valamelyik görög szigeten, ahol az olasz/hellén bevándorlási tisztviselők ujjnyomatot vesznek tőle, kihallgatják, a lehetőségekhez képest ellenőrzik, lefotózzák, majd vagy táborba zárják, vagy (ha legalább közepesen ügyes) lelép és továbbmegy a kontinens belseje felé. Erre úgy májusban kerülhet sor. Esetleg Macedónia és Szerbia érintésével hetek múlva, több száz kilométerrel a lábaiban és a foszladozó cipőjében elérkezik Magyarországra, a vendégszeretetükről híres rendőrök és fociszurkolók hazájába. Itt (már június van) megismétlődik, vagy csak most kezdődik a regisztrációs procedúra, kicsit megdobálják rohadt zöldséggel, esetleg hashajtós teát kap, a taxisok jól lehúzzák, majd a rendőrök becsukják és várhatja további sorsáról a döntést, mialatt magában százszor elátkozta az ISIS-t, annak vezetőit és azok teljes pereputtyát. Ha minden jól megy, átcsusszan a magyar-osztrák határon és úgy július elején már Németországban is lehet, ahol lefogyva, megviselve, érvényes iratok nélkül elkezdi szervezni a merényletet, mialatt fotója és biometrikus azonosítói már úgy tíz különféle adatbázisban szerepelnek.

B) Kiválasztok egy Európából érkezett, uniós (francia, brit, belga, holland, német, dán, stb.) útlevéllel születése óta rendelkező, az adott nyelvet tökéletesen beszélő muszlimot, amilyenből több száz áll a rendelkezésemre. Eligazítom, kiképzem (két hét) és egy kis kerülővel (mondjuk Kairón vagy Sharm el-Sheiken keresztül, a nyaralásról hazatérő honfitársai között) visszaküldöm Párizsba, Londonba vagy Brüsszelbe, ahol elkezdheti a szervezést. Amúgy meg lehet, hogy az eleve Európában élő rajongóim közül választanék, akiket még kiutaztatnom és kiképeznem sem kell, van belőlük elég, csak körül kell nézni a nagy nyugat-európai vahabita mecsetek környékén és belehallgatni az ottani beszédekbe.

Oké, szándékosan leegyszerűsítettem egy kicsit, de akkor is: ön melyik forgatókönyvet választaná?

3. A menekültek és a bűnözés

Vannak olyan honfitársaink, akik nem azért menekültellenesek, mert az általuk képviselt terrorveszélytől tartanak, hanem azért, mert egyéb súlyos, köztörvényes bűncselekmények elkövetését vizionálják.

3.1. A menekültellenesek

Az isten tudja, milyen sötét vidékekről idetévedt emberek egészen más kultúrával, szokásokkal, hagyományokkal rendelkeznek, mint mi. Valamennyien hallottunk már a nők mélységesen alárendelt szerepéről az iszlám társadalmakban, arról, hogy gyakorlatilag tárgyként, használati eszközként kezelik őket. Szaúd-Arábiában például nem kaphatnak jogosítványt, több arab országban pedig korosabb férfiak gyereklányokkal köthetnek házasságot, ráadásul még mindig dívik a többnejűség. Mindannyian értesültünk tömeges erőszakolásokról, láttunk videókat nyilvános, brutális kivégzésekről, korbácsolásokról, csonkításokról.

Na, erre itt nincs semmi szükség! Európa (és benne Magyarország) keresztény alapokon nyugvó társadalom, amelytől évszázadok óta idegen az efféle gyakorlat. Még csak az hiányzik, hogy tömegesen befogadjuk őket és húsz év múlva a katolikus templomok bezárását követeljék, párhuzamosan a saria (az iszlám vallási törvénykezés) bevezetésével. Sokat lehet olvasni a közegészségügyi kockázatokról is, amit az elmaradott régiókból érkezettek jelentenek. Olyan fertőzéseket, betegségeket, kórokozókat hordoznak, amiket orvosaink eddig csak tankönyvekből ismertek. Az európai ember szervezete egyszerűen nincs felkészülve ezekre, és az egészségbiztosításnak is hatalmas teher lesz, ha egy járvány egyszer csak felüti a fejét valamelyik menekülttáborban, majd átlépi annak kerítését.

A gondokat ott kell megoldani, ahol keletkeznek. A rájuk szánt uniós és magyar pénzeket fordítsuk szíriai, afganisztáni, Szomáliái vagy líbiai táborok létesítésére és fenntartására, de semmiképpen se bátorítsuk őket arra, hogy Európába jöjjenek, elvéve az itteniek munkahelyeit. 2015-ben több mint 175 ezren folyamodtak menedékért a magyar hatóságokhoz, miközben az állandóan jajveszékelő, magukat folyamatosan a földhöz verdeső olaszok ennek alig a felét kapták a nyakukba ugyanebben az időszakban. És ennél még riasztóbb az az adat, amely szerint az egymillió lakosra vetített menedékkérelmek száma 2015-ben Magyarországon volt a legmagasabb: 17500, miközben az uniós átlag ennek az egyhetede (2600). Na, ugye, hogy nem kell további érv a menekültek ellen? Köszönjük, de nem kérünk belőlük, van nekünk bajunk elég nélkülük is.

3.2. A menekültpártiak

A menekültkérdésre adott egyedüli helyes válasz a lehető legegyszerűbb, zsigerből jön, és nem kell agyonideologizálni: civilizált kultúrember egyszerűen nem fordíthat hátat a nyomor és az életveszély elől menekülő embertársainak, függetlenül azok bőrszínétől vagy vallásától. Emberi kötelességünk, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük őket. Amúgy a menekültellenes hiszti nehezen érthető: az 510 milliós Európai Unió 2015-ben például összesen 229 ezer kérelmezőnek adta meg a menekültstátuszt, ebből a számból Magyarország 146 (száznegyvenhat) fővel vette ki a részét. Az uniós tervek szerinti kvótarendszer értelmében (amit egyesek nemes egyszerűséggel őrült ötletnek neveztek) az elkövetkezendő két évben hazánknak körülbelül 1500 (ezerötszáz) menekültet kellene befogadnia.

Most őszintén: ezerötszáz menekült két év alatt történő befogadása tenné tönkre a magyar gazdaságot és a hazai munkaerőpiacot? Mert ha igen, akkor menekültek nélkül is nagyon nagy bajban vagyunk. Amúgy pedig az a valószínűbb, hogy ennyi embert sem lehet majd találni, aki itt maradna, ahelyett, hogy továbbálljon boldogabb és gazdagabb országok felé.

4. A bevándorlás mint alapkérdés

Ha túllépünk a módszertani kérdéseken, az egész menekültügy végül is a következő alapkérdésre redukálódik: jó dolog-e az Európán kívüliek (értsd: nem-fehérek és nem-keresztények) tömeges befogadása, számukra menedék nyújtása? Mindkét oldalnak megvannak a maga érvei, amiket ezerszer hallhattunk és olvashattunk, ezért most csak rövid összefoglalást nyújtok. (És elnézést, ha unalomig ismert számokat látnak.)

4.1. Pro

Földrajzi értelemben vett kontinensünknek jelenleg körülbelül 720 millió lakosa van, ezen belül az EU-nak 510 millió ember a polgára. Bolygónk valamennyi nagy régióját figyelembe véve itt a legalacsonyabb a születések száma. Ezer lakosra itt átlagosan tíz élve születés jut évente.

Magyarországon ez utóbbi szám 9,3, szemben a halálozásokra vonatkozó 12,8-cal. Ez praktikusan azt jelenti, hogy idehaza minden évben kevesebben leszünk úgy 34-35 ezer emberrel – ha a bevándorlást nem számítjuk.

Összehasonlításként: az ezer lakosra vetített élve születési szám Észak-Amerikában 12,5, Kelet-Ázsiában 14, Dél-Amerikában 18, a Közel-Keleten 23, míg Fekete-Afrikában 38. Nem kell matematikaprofesszornak lennünk ahhoz, hogy kiszámoljuk, mit hoz a jövő, akár tetszik ez nekünk, akár nem. A nyilvánosságra került hazai korfa-becslés szerint, ha nem következik be jelentős demográfiai változás, 2060-ra az ország népessége alig fogja elérni a nyolcmilliót, közülük 2,7 millió fő 65 évnél idősebb lesz. Ha a nyugdíjrendszer nem változik és megmarad a mostani felosztó-kirovó típusúnak, nagyjából hárommillió aktív dolgozónak kell majd eltartania önmagát és a körülbelül ötmillió még (és már) nem dolgozó embert. Ugye, nem kell folytatnom?

Gondolom, mindenki egyetért abban, hogy előbb-utóbb kell valami megoldás. A határon túli magyarok állampolgársággal történő, gyakorlatilag automatikus ellátása csak tüneti kezelés, hiszen hiába kaptak az elmúlt két és fél évben mintegy hétszázezren magyar útlevelet, nyolcvan-kilencven százalékuknak esze ágában sincs átköltözni és itt dolgozni, adózni, valamint befizetni a tébéjárulékot. Ezzel szemben az elmúlt öt évben 400 ezren (van, aki szerint 500 ezren) kivándoroltak Magyarországról, s kétharmaduk nem is akar visszajönni. Csak érdekességként teszem hozzá: a külföldre távozott magyarok 82%-a negyven évnél fiatalabb, 31%-a diplomás.

Nincs más út, mint a bevándorlás elősegítése. A darwini alaptétel szerint nem a legerősebbnek és nem is a legokosabbnak vannak a legjobb esélyei a túlélésre, hanem annak, aki a legjobban, leggyorsabban alkalmazkodik. Azok az államok, amelyek egyrészt komoly gyarmattartói múlttal rendelkeznek (Franciaország, Egyesült Királyság, Hollandia, Belgium, Portugália, stb.), másrészt a hatvanas-nyolcvanas évek között jól futott a szekerük (Németország, a skandinávok) már jelentős bevándorló népességgel rendelkeznek, az egykori szocialista tábor viszont ilyen szempontból komoly lemaradásban van. És ha nem reagálunk, előbb-utóbb nagy bajba kerülünk. Ha nem mi, utódaink egészen biztosan.

Ha valaki a szememre hányná, hogy keverem a menekült és a bevándorló fogalmát, annak csak annyit mondok: a ma menekültje a holnap bevándorlója.

Persze a bevándorlás engedélyezése lehet szelektív. Ott van például az amerikaiak gyakorlata, akik az elmúlt évszázadban többször is nemzeti kvótákat vezettek be, tehát előre megmondják, hogy egy-egy adott országból vagy régióból hány bevándorlót fogadnak. Vagy Ausztrália, Új-Zéland és Kanada példája, ahol időszakonként változó módon más-más szakmákat honorálnak pluszpontokkal, a hazai gazdaság igényeinek megfelelően.

Meg kell említeni a dolog humanitárius oldalát is. A menekültek zöme az éhezés, az európai aggyal szinte felfoghatatlan nyomor, a nélkülözés, a háború, a betegségek, a mindenféle elnyomás és gyakran a halál elől menekül. Az vesse rájuk az első követ, aki hasonló helyzetben nem próbálna meg mindent, hogy önmagának, családjának (és főként gyermekeinek) emberhez méltó(bb) jövőt biztosítson.

És egy utolsó érv azokkal szemben, akik az európai civilizáció végét vizionálják a muzulmánok miatt: a jelenleg 510 milliós Unió körülbelül két százaléka muszlim vallású. Ha ez a szám hirtelen, mondjuk 10 éven belül meg is duplázódna (ami nem valószínű, ez tízmillió új bevándorlót jelentene, de tételezzük fel), az 2025– re négy százalékot jelent majd. Nos, az a civilizáció, amelyben a 96 százalékos többséget egy négyszázalékos kisebbség el tudja törölni a Föld színéről, az lehet, hogy nem is érdemli meg a túlélést.

4.2. Kontra

Nincs szükségünk bevándorlókra, Európán kívüliekre pedig még annyira se. És ne tessék jönni a Szent István-féle intelmekkel, a jászokkal és a kunokkal, József Attilával és Petrovics Sándorral: a 21. században vagyunk, nem a tizedikben, nem a tizenötödikben és nem a tizenkilencedikben. Trianonnak egyetlen pozitív hozadéka volt (mondjuk keményen megfizettük az árát): egyike vagyunk a földrész etnikailag és kulturálisan legegységesebb, leghomogénebb államainak, ezt nem fogjuk önként és dalolva feladni. Mi is nyitott szemmel járunk-kelünk a nagyvilágban, és látjuk, hová vezet az ész nélküli liberális multikulti. Megnéztük magunknak például a párizsi Goutte d’Or negyedet a 18. kerületben (a lakosság 38 százaléka színes bőrű), a londoni East Endhez tartozó Tower Hamlets-et (55 százaléknyi ázsiaival és feketével), de jártunk a berlini Östliches Kreuzbergben is, ahol háromszor annyi mecset van, mint keresztény templom.

Köszönjük, de ebből nem kérünk. Akkor sem, ha ez lenne az ára a Nyugat osztatlan rokonszenvének. Megleszünk enélkül is.

Nem vagyunk hülyék, tudjuk, hogy Magyarországnak vannak (és főleg lesznek) demográfiai problémái, de ezeket lehet orvosolni színes bőrűek bevándorlása nélkül is. Határaink mentén, a közvetlen szomszédságunkban kétmillió magyar él, akik még évtizedeken keresztül pótolni tudják azt az évi 35 ezres természetes fogyást, ami a születések és halálozások különbsége. Egy megfelelő család– és nemzetpolitikával a családonként várható és kívánatos gyerekszámot tíz év alatt fel lehet tornászni arra a minimális 2,1-es értékre, ami biztosítja legalább a demográfiai nullszaldót. A menekültekre és bevándorlókra költött költségvetési pénzeket családi pótlékra és más, gyermekvállalást ösztönző juttatásokra kell fordítani, nem befogadóállomásokra, afgánok és szomáliaiak oltására és szíriaiakat támogató segélyekre.

Az Egyesült Államokban a lakosság 6,5 százaléka afroamerikai férfi, viszont a börtönökben unatkozó elítéltek 40 százaléka tartozik ehhez a kategóriához. Ha jól számoljuk, ez legalább hatszoros túlreprezentáltságot jelent. Nem vagyunk rasszisták, és persze van szociokulturális és történelmi háttér, meg egyebek, de ehhez a számhoz nem kell kommentár.

A bevándorlási folyamat olyan, mint egy repedés a völgyzáró gáton. Először éppen csak hogy nedvesedik a fal, majd egy vékony vízér jelenik meg, amely lassan-lassan tágul, mígnem az ár robbanásszerűen elmossa az egészet. Most beengedünk két tucat menekültet, pár év múlva pár százan, később több ezren, majd tíz– és százezren lesznek, és előbb utóbb szalafista saria-rendőrség fog járőrözni a Nagykörúton, ahogyan az 2015-ben a németországi Wuppertalban már megtörtént.

Ha már minden kötél szakad, és ha bevándorlók nélkül tényleg nem lehet fenntartani az ország működőképességét, akkor nézzünk körül a velünk évszázadok óta együtt élő európaiak között. Szlávok, germánok, esetleg (végszükség esetén) latinok jöhetnek szóba. Tótoknak, rácoknak, ruszinoknak nem kell túl sokat magyaráznunk, hogy kik vagyunk és mit várunk tőlük, ha a part szakad. Az oláhokkal lenne egy kis gond, de ezt előbb-utóbb megoldjuk, csak színesek ne jöjjenek, mert betegséget hurcolnak be, bűnözést, valamint intoleranciát és hetedik századi szokásokat és törvényeket.

Ez a mi hazánk, ez itt Európa.

A menekültkérdéssel kapcsolatosan lehetne még tovább dagasztani a konteókat, lehetne további, többé-kevésbé provokatív bekezdéseket írni, de azt hiszem, most ennyi is elég. Kedves olvasó, a téma továbbgondolása innen már az ön feladata és felelőssége. Mérlegeljen, tájékozódjon és döntsön meggyőződése szerint, ha eljön az idő.