Alan Turing

Nem tudom, látta-e a tisztelt olvasó a 2014-es év szerintem egyik legjelentősebb filmjét, a Kódjátszmát (eredeti címe: The Imitation Game). Annak ellenére, hogy sem a szerző, sem a Göncöl Kiadó nem rendelkezik mozgóképipari részvényekkel, most nagyvonalú leszek, és mindenkinek melegen ajánlom ezt a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült 114 percet. Különösebben nem szeretem az életrajzokat, de ebben az esetben egy pillanatig sem unatkoztam, pedig nyolc Oscarra is jelölték, ami nem mindig jó ajánlólevél.

De hagyjuk a filmet és foglalkozzunk inkább azzal az emberrel, akiről a forgatókönyvet írták, vagyis Alán Mathison Turing angol matematikussal, a számítógép egyik atyjával, a mesterséges intelligencia úttörőjével, aki a negyvenes évek elején a német haditengerészet Enigma-rejtjelrendszerének megfejtésével egyes becslések szerint legalább két évvel rövidítette meg a második világháborút.

Lássuk először is röviden, hogy ki volt ő.

1. Fiatalkora

Alán minden számítás szerint Kelet-Indiában, egy Chatrapur nevű városban fogant 1911 őszén, ahol apja a koronagyarmat hétköznapjait irányító elit köztisztviselői kar, az Indián Civil Service tagja volt. Ebbéli minőségében azon fáradozott, hogy a brit közigazgatás évszázados tapasztalataiból minél többet adjon át a helybélieknek. Noha a várandós Ethel Turing ugyancsak régi motoros volt a szakmában (apja az egyik dél-indiai vasúttársaság brit főmérnökeként tevékenykedett), úgy gondolta, hogy gyermekének mégiscsak odahaza, Angliában kellene megszületnie, ezért 1912 késő tavaszán visszautazott Londonba, ahol június végén életet adott kisebbik fiának, írásunk főhősének.

Mivel az apa továbbra is erősen ragaszkodott a Brit Korona Gyémántjához, a szülők idejük jelentős részét Indiában töltötték, a srácokat odahaza egy baráti házaspár nevelte. Mindenféle iskolák következtek, amelyek tételes felsorolásától most eltekintek, de bármilyen suliba és osztályba is járt Alán, egyértelműen a reáltudományok és a könnyűatlétika felé kacsintgatott. A huszadik század elejének angol Nemzeti Alaptanterve sem volt tökéletes, hiszen nem tartalmazta a kötelező napi egy testnevelésórát. Ezen hiányosság ellenére az ifjú Turingból kiváló közép– és hosszútávfutó lett, aki két félmaraton között már kamaszkorában is olyan matematikai feladványokkal szórakozott, amelyekből nemhogy osztálytársai, de szaktanárai sem sokat értettek. Talán elég, ha elmondom, hogy Einsteint 16 évesen hasonló élvezettel olvasta, mint közülünk oly sokan Rejtő Jenőt. Csak biztosan kevesebbet röhögött rajta.

Érdemei és tanulmányi eredményei elismeréseként 19 éves korában felveszik a Cambridge-i King’s College-ba, ahol továbbfejleszti magát, talán mondanom sem kell, elsősorban a matematika területén. Az ehhez a tudományhoz értők szerint bizonyos szint fölött a matek már közelít a filozófiához, sőt, a keményvonalasok szerint nemhogy közelít, hanem le is hagyja azt. Van egy barátom, aki szerint minden tudomány matematika, a többi csak bélyeggyűjtés.

Nem tudom, így van-e, mindenesetre Turing már huszonévesen olyan eredményeket tett le az asztalra, amelyek a későbbi elektronikus számítógépek logikai tervezésében, a különféle algoritmusok segítségével kidolgozott komputermodellek alkalmazásában és tökéletesítésében évtizedek múlva is megkerülhetetlenek voltak.

Nem akarok itt okoskodni olyan dolgokról, amiket csak félig sikerült felfognom (a konteószakon matematikából úgyis csak beszámoló lesz), mindenesetre aki komolyan el szeretne mélyülni a témában, keressen rá a Turing-gép, illetve a Turing-teszt kifejezésekre, és ha maradéktalanul megértette az olyan fogalmakat, mint például az „informatikai kiszámíthatósági paradigmák”, vagy a „számítástechnikai algoritmusok párhuzamosíthatósága”, ne kíméljen és a megfejtést küldje be nekünk a kiadóba.

Vagy, inkább mégse.

A lényeg az, hogy Turing képességei és az általa elért eredmények felkeltették a brit kormány illetékeseinek figyelmét. Amikor aztán a világháború már tényleg elkerülhetetlennek látszott, barátunkat felkérték, hogy – először részmunkaidősként, majd főállású zseniként és munkacsoport-irányítóként – vegyen részt a Kormányzati Kód– és Rejtjel-Iskola (Government Code and Cypher School, röviden GC&CS) munkájában. Ez volt az a szervezet, ahol jobb sorsra érdemes szakemberek a Brit Birodalom mindenkori ellenfeleinek és ellenségeinek kódolt katonai, diplomáciai, valamint kereskedelmi kommunikációját próbálták megfejteni.

2. A Bletchley Park

A második világháború legintenzívebb, intézményesített rejtjelfejtő tevékenységének helyszíne ez a Londontól 70 kilométerre, északnyugatra található 25 hektáros uradalom volt. A hírszerzés, a nevezetes MI6 ellenőrzése alatt sok tucat matematikus, nyelvész, sakknagymester, történész, megszállott amatőr rejtvényfejtő és profi kódtörő dolgozott itt. Fő feladatuk az volt, hogy – az angol gentlemanek begyöpösödött szokásaival szembe menve – megkíséreljenek beletekinteni mindenféle idegen úriemberek levelezésébe. A szakértők munkáját több száz főnyi technikai segédszemélyzet (gyors– és gépírónők, adatrögzítők, rádiósok, elemzők és értékelők, tolmácsok és fordítók, műszakiak és titkárnők), továbbá karbantartók, takarítók, logisztikusok segítették. És akkor még nem is beszéltünk a körülbelül ezerfős biztonsági állományról: katonákról, katonai rendészekről, hírszerzőkről és elhárítókról.

A háború alatt voltak olyan időszakok, amikor a Bletchley Parkban nyolcezer (!) főnek kenték az ellenállhatatlannak tartott) angol uborkás szendvicseket és főzték reggelire azt az undorító zabkását.

Ide került tehát Turing is, méghozzá a háború kitörésének másnapján. Elfogultak vagyunk ugyan, de azt mi sem állíthatjuk, hogy ő lett volna az intézmény legnépszerűbb alakja. Munkatársai meglehetősen különcnek tartották, ami nem csoda, mert például rendszeresen a radiátorhoz láncolta a teásbögréjét, nehogy ellopja valaki. Kollégái akkor is furcsán néztek rá (legalábbis eleinte), amikor egy-egy minisztériumi megbeszélésre úgy jutott el Londonba, hogy fogta magát és lefutotta a hatvan kilométert. Hajnali négykor felkelt, fél ötkor elindult és tízre ő is ott volt a Horse Guards Avenue és a Whitehall sarkán, a War Office tárgyalójában. Visszafelé általában már ő is kocsival ment. Na, nem mintha nem bírta volna leszaladni aznap még egyszer azt a nyamvadt hatvan kilométert, de kocsiban ülve foglalkozni tudott a jegyzeteivel.

A rejtjelközpontban elért sikereiről is oldalakat lehetne írni, de nem ez a célunk – akit érdekel, nézze meg a filmet. Most elégedjenek meg annyival, hogy az általa irányított csapatnak több lépcsőben sikerült megfejtenie a Kriegsmarine, vagyis a náci haditengerészet Enigma-kódját, és utólag senki sem tagadja, hogy az érdem nyolcvan százaléka Aláné volt. Elképesztő makacsságával, kitartásával, esetenként a szigorú belső szabályzatok egyik-másik részének figyelmen kívül hagyásával és a hivatali konfliktusok rendszeres vállalásával mindenkiből kitaposta az eredményeket.

3. Magánélete

Az Alanhez hasonló excentrikus lángelmék nagyon gyakran nem tartják magukra nézve kötelezőnek annak a társadalomnak a normáit, amelyben élnek. Turing sem volt kivétel: nagy ívben tett például a hatályos büntető törvénykönyv azon paragrafusaira, amelyek az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot szankcionálták. A nők igazából soha nem érdekelték, legalábbis a testiség és az erotika területén nem rúgtak nála labdába. Első szerelme is egy fiúpajtása, bizonyos Christopher Morcom volt, még a Sherborne-i középiskolás évekből. Chris korai halála után (a srác 1930-ban hunyt el szarvasmarha-gümőkórban, mert tébécével fertőzött tehéntől származó forralatlan tejet ivott) évekig semmiféle kapcsolata nem volt.

Soha ne igyanak megbízhatatlan tehéntől származó forralatlan tejet!

(Közérdekű közlemény)

Az egyetem után megpróbálkozott ugyan a csajokkal, de annak ellenére, hogy minden ujjára kapott volna kettőt, a dolog nem igazán tudta felizgatni. Voltak futó homoszexuális kalandjai is, de tartósan senki mellett nem horgonyzott le. Főnökei persze sejtették, hogy mi az ábra, de pragmatikus okokból inkább nem firtatták, noha a Bletchley Park elhárítói komoly nemzetbiztonsági kockázatot láttak a hajlamaiban (lásd még az ötven évvel későbbi „Don’t ask, don’t teli" politikát az USA hadseregében). Turing még egy jegyességgel is megpróbálkozott: egy Joan Clarké nevű munkatársával próbált közös jövőt összehozni, de a heterokapcsolat nagyon nem ment neki. A tervezett házasság végül kútba esett, Joannel pedig megmaradtak barátoknak.

A háború után távozik a kormányzati szervezettől, és a manchesteri egyetemen vállal kutatói beosztást. Itt egy kicsit azért liberálisabb a légkör, mint a rejtjelközpontban, akadnak is partnerei, de tartósan továbbra sem állapodik meg egyik mellett sem. 1951 karácsonyán megismerkedik egy nála 20 évvel fiatalabb munkanélküli fickóval, Arnold Murray-vel, akiről csak ő nem látja, hogy rejtett szándékai vannak: Arnold konkrétan egy betörő tippadójaként keresi a betevőt. Miután néhányszor felmegy Turing lakására, leadja a drótot a cimborájának, aki 1952 januárjának végén (kihasználva a főbérlő távollétét) kirámolja a kéglit. Rendőrségi feljelentés, nyomozás, majd kihallgatások következnek. Az eljáró detektív nem vak, na meg a zsaruknak mindig is volt szimatuk az ilyesmihez, és rákérdez az Alán és Arnold közötti kapcsolat mibenlétére. Említettem, hogy Turing nem nagyon törődik a konvenciókkal s elmondja, hogy igen, Arnold a szeretője. És ezt úgy érti, hogy önök, izé...? – kérdezte tétován a nyomozó, mire Alán derűsen rábólint: igen, őrmester, mi dugunk. Kér egy pohár bort, vagy szolgálatban soha?

Hát, nem volt túl bölcs dolog. A brit büntetőkódex 1885. évi módosításának értelmében (amely egészen 1967-ig hatályban volt!), a férfiak közötti szexuális kapcsolat két évig terjedő börtönnel volt büntetendő. Mivel azonban a vaskalapos viktoriánus korszak már ötven évvel korábban véget ért, őszinte beismerés és feltáró jellegű teljes körű vallomás mellett 1952-ben a sitt már kiváltható volt gyógyszeres kezeléssel. Ezt az ártatlannak tűnő eljárást közönségesen csak kémiai kasztrációnak nevezték. A szabadlábon maradásért cserébe a terhelt vállalta, hogy hormonkezelésnek veti alá magát, amitől a szexuális vágy csökkenését (sőt, „ideális” esetben annak teljes megszűnését) várták a jogalkotók. Olyasféle lehetett ez, mint napjainkban az elterelés nevű jogintézmény, csak persze tragikusabb, maradandóbb következményekkel.

Az elterelés hivatalos neve kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson történő részvétel. Az elterelés a büntethetőséget megszüntető ok olyan személlyel szemben, aki csekély mennyiségű kábítószerrel élt vissza. Hatékonyságáról megvan a véleményem, de ezzel most nem húzom az időt.

Hosszas gondolkodás után, ügyvédi tanácsra Alán beleegyezik az alkuba és 1952 nyarán elkezdődik az ösztrogénnel történő kezelés (ez a legfontosabb női hormon). A kúra hatására átmenetileg impotenssé válik, a belső elválasztású mirigyei teljesen megbolondulnak: fizikuma elkezd nőiesedni, mellei megnagyobbodnak, fenékre hízik, testszőrzete visszafejlődik. Ennek se örül kifejezetten, de az esetnek van egy másik, számára talán még fájdalmasabb következménye is: a szigorú átvilágítás folyományaként kapott különleges belépési engedélyét most visszavonják, és többé nem teheti be lábát egyetlen nemzetbiztonsági létesítménybe se. Ennek értelmében kitiltják a titkosszolgálat valamennyi objektumából, többek között a Bletchley Parkból is, ahol azért még lett volna tennivalója bőven, és ahol szaktanácsadóként a háború után is elég gyakran megfordult. Annak idején Angliában számítógépek jóformán csak állami tulajdonban voltak, meg talán egy-két kiemelt egyetemen, ezzel a lépéssel tehát szinte lehetetlenné tették a munkáját. Savanyú hab a keserű tortán: az USA megtagadja tőle a vízumot, pedig több ottani kutatóintézettől is érvényes meghívással rendelkezik.

Egy kis háttérinfó: Nagy-Britanniában az ötvenes évek elején tetőzött először a szovjetfóbia, az MI5 minden bokorban moszkvai kémeket látott, akik államtitkok után szimatoltak. Mondjuk volt is benne valami: akkor bukott le például a Cambridge-i Ötök első két tagja, Guy Burgess és Donald Maclean (a jó öreg Kim Philby cimborái), akik hosszú éveken keresztül informálták az oroszokat a legkényesebb brit kül– és belügyekről. Ráadásul Burgess köztudomásúlag homoszexuális volt, Maclean pedig biszexuális.

A kémelhárítás valószínűleg attól tartott, hogy a KGB megkísérli majd Turing beszervezését, hiszen mindaz, amit tudott, felbecsülhetetlen értéket jelentett volna a vörösöknek. A melegek általános hangulatának nem használt a kor egyik neves szociológusának, Gordon Westwoodnak 1952-ben megjelent könyve sem (Society and the Homosexual, vagyis Társadalom és a homoszexuális ember), aki az azonos neműekhez való szexuális vonzódást egyértelműen elmebetegségként határozta meg. Gordon tényleg kollégának nevezhető, hiszen könyvében egy, a teljes brit társadalmat átszövő, komplex összeesküvésről írt, amelynek tagjai a melegek, akik a heterók ellen áskálódnak.

Szóval Alán lassan becsukódni látja nem csak magán–, hanem szakmai életének minden kapuját is. Egyre jobban lecsúszik, egyre kevesebb emberrel érintkezik, egyre jobban elhanyagolja magát, és csak a 12 hónapig tartó kezelés után, 1953 májusában tér valamelyest magához. Érdekes, hogy partnerét, Arnold Murray-t csak felfüggesztett börtönre ítélték, a kémiai kasztrációt megúszta. Hm, hm – mondaná egy vérbeli konteós.

4. Turing halála

1954. június nyolcadikén házvezetőnője holtan találja a szobájában. Mivel mégiscsak egy olyan emberről van szó, akinek a fejében több és értékesebb államtitok van, mint tíz, találomra kiválasztott tábornokéban, azonnal elrendelik a boncolást és a tényfeltáró vizsgálatot. Megállapítják, hogy a halál oka ciánmérgezés. Valamilyen obskúrus ok miatt a félig megevett almát, amit az ágya melletti éjjeliszekrényen találnak, nem vizsgálják meg.

Számítástechnikai berkekben elterjedt hiedelem szerint, az Apple cég lógója Turing emlékére olyan, amilyen. Ez sajnos, csak városi legenda. Pedig milyen jól hangzik.

A vizsgálatot rekordgyorsasággal befejezik, a verdikt öngyilkosság. Három nap múlva a holttestet elhamvasztják, majd a hamvakat az egyik, London melletti temetőben szórják szét. A lángelme teljes és hivatalos politikai rehabilitására 2009-ig kellett várni, amikor is a brit miniszterelnök a mindenkori brit kormány nevében nyilvánosan kért bocsánatot mindazokért az igazságtalanságokért, amelyek Alán Turingot érték. 2013 decemberében II. Erzsébet egy visszamenőleges hatályú királyi kegyelemlevelet írt alá, amely felmentette Turingot a hatvan évvel azelőtti vádak alól és megsemmisítette az 1952-es ítéletet. Talán mondanom sem kell, Alán lett homoszexuális embertársaink egyik kedvenc természettudósa, de róla nevezték el azt az elismerést is, amelyet a számítástechnika Nobel-díjának tekintenek (az úgynevezett Turing Awardról beszélek).

5. A konteók

Teljesen érthető, hogy egy ilyen figura furcsa körülmények közepette bekövetkezett halála meglódította kora konteósainak fantáziáját. A hatvankét évvel ezelőtti események napokon keresztül izgalmas beszédtémát adtak előbb a londoni, majd a teljes brit hetero– és homoszexuális közvéleménynek. Pedig a történet bizonyos szálait csak évtizedekkel később hozták nyilvánosságra. (Sőt, Turing Bletchley Parkban kifejtett tevékenységével kapcsolatban egyik másik információ még a mai napig is államtitoknak minősül). Vegyük sorra hát a fontosabb verziókat!

5.1. Az öngyilkosság

A máig érvényes hivatalos álláspont szerint Turing valahonnan ciánkészítményt, egészen konkrétan cianid-peroxidot szerzett be, majd a saját, tarthatatlan és hosszú távon vállalhatatlan egészségi, közéleti és professzionális állapota felett érzett elkeseredésében önkezével vetett véget életének. Halálával állítólag barátainak és édesanyjának is üzent: ők tudták ugyanis, hogy kedvenc rajzfilmje, a Disney-féle Hófehérke és a hét törpe általa ezerszer megnézett jelenete az volt, amikor a gonosz mostoha (vagy a boszorkány vagy kicsoda) belemártja az almát egy méreggel teli pohárba, és közben egy versikét kántál. Alán ezt a mondókát ismételte minden olyan alkalommal, amikor társaságban almát evett.

„Dip the apple in the brew/Let the Sleeping Death seep through”, vagyis „Mártsd az almát a főzetbe! / Járja át a halál mérge!”

Azt az információt különben mindenki megerősítette, hogy elalvás előtt, már az ágyban rendszeresen almát evett, sőt, az sem számított ritka eseménynek, ha a gyümölcsöt csak félig fogyasztotta el. Arra viszont senki sem emlékezett, hogy bármikor ciánnal tette volna élvezhetőbbé.

5.2. A baleset

Ezt a lehetőséget főleg édesanyja, Ethel Turing erőltette, majd néhány ismerős és barát kezdte terjeszteni, aztán az évek múltán egészen jelentős tábora lett. Tény, hogy élete utolsó hónapjaiban Alán részben hobbiból, részben pedig legújabb, morfobiológiai kutatásaival összefüggésben elég sokat foglalkozott vegytannal és biokémiával. Lakásában egy kis labort is felállított, ahol mindenféle kísérleteket végzett. Anyja szerint kálium-cianiddal is ügyködött, és mivel eléggé „szórakozott professzor” típus volt, könnyen elképzelhető, hogy valamelyik laborozása után nem volt elég körültekintő és nem mosott alaposan kezet. Mivel a halottkémi vizsgálat főként légúti mérgezést valószínűsített, az is lehet, hogy a cián nem szájon át, hanem gőzként, óvatlan belégzéssel került a szervezetébe.

Amúgy azt, hogy nem volt öngyilkostípus, mindenki megerősítette, aki ismerte. Barátai szerint nagy tervekkel rendelkezett, legújabb kutatási területe a biológia és a matematika szoros kapcsolata volt. írt is egy izgalmas tanulmányt a Fibonacci-számsor felbukkanásáról a növények különféle részeiben, különösen a levelek állásában. íróasztalán egy részletes listát találtak, amely két hétre előre sorolta fel az elintézendőket. Egyébként pedig a halála előtti napon beszélt meg találkozókat három ismerősével is.

5.3. A gyilkosság

Naná, hogy a szándékos emberölés is bekerült a konteók közé, méghozzá mindjárt több alváltozattal. A britektől kezdve a szovjeteken át a nácikig és a homoszexuális partnerekig mindenki szóba jött, aki akár csak a leghalványabb szerepet is játszotta Alán életében. A gyilkossági verziót több apróság is erősíti, mint például az, hogy a hanyatt fekvő holttestet nyakig szépen betakarva találták, még a lepedője és a párnahuzata is ki volt simítva. A ciánmérgezéses halál tényleg csak másodpercekig tart, de bizony nagyon fájdalmas és embertelen görcsökkel, valamint nagyon gyakran hányással is jár. Márpedig Alán úgy feküdt az ágyban, mintha egyszerűen és békésen elaludt volna.

A másik furcsaság, hogy a cipőjét a hálószoba ajtaja előtt találták meg. Igaz ugyan, hogy ez a brit felső-közép osztályban így volt szokás, de barátai tudták Alánról, hogy cipőjét mindig az ágya alá tette, mezítláb ugyanis egyetlen lépést sem szeretett megtenni még házon belül sem. Vajon valaki nem ismerte ezt a szokását, és direkt azért tette ki a cipőjét a hálóból, hogy ne keltsen feltűnést?

De lássuk a gyanúsítottakat.

5.3.1. A britek

Ő volt az az ember, aki tényleg túl sokat tudott. Az MI5 (vagy az MI6) fejesei joggal borzonghattak bele, amikor végiggondolták, hogy micsoda károkat tudna ez az alak okozni, ha bosszúálláson vagy hazaáruláson törné a fejét, urambocsá a Nagy Vörös Ellenség kezei közé kerülne. Turing elmondhatta volna például a szovjet katonai és diplomáciai kódok iránt már 1942 óta megmutatkozó brit és amerikai érdeklődés eredményeit. Vagy a teljes brit rejtjelfejtés módszertanát. Megnevezhette volna a szakértőket, a kutatási területeket, a hazai kódok kidolgozásának menetét. És még vagy ezer olyan infóval rendelkezett, amelyek bármelyikéért a KGB vagy akármelyik rivális titkosszolgálat a fél üdvösségét odaadta volna.

A britek tehát pusztán prevenciós célzattal mérgezték meg. Még az is lehet, hogy olyan információk birtokába jutottak, melyek arra utaltak, hogy az oroszok már kivetették hálójukat Turingra. Azt utólag senki sem tagadta, hogy a háború vége óta folyamatos megfigyelés alatt tartották, amin az sem változtatott, hogy (ahogyan azt már említettük) a perével párhuzamosan megvonták tőle a belépési engedélyt. A hatvanas években egy kis rés keletkezett a brit gumitalpúak információs tömítésén, és kiszivárgott (vagy kiszivárogtatták?), hogy Turing a halála előtt pár hónappal Görögországban járt, ahol megismerkedett egy Apolló-testű ifjú norvéggal, bizonyos Kjell-lel, majd meghívta őt Angliába. Ez több dolgot is jelenthet: az egyik, hogy az impotencia tényleg csak átmeneti volt, és hősünk esetében a kémiai kasztráció csődöt mondott. A másik az, hogy Alant még külföldre is követték. A harmadik pedig, hogy mi van, ha a britek rájöttek: az ifjú Kjell valójában mondjuk Szerjózsa néven született és nem a norvég hegyek közötti sífutás közben szerezte csodálatosan kidolgozott izomzatát, hanem a KGB Első Főigazgatóságának alagsorában található testépítő-teremben, a moszkvai Dzerzsinszkij tér 2. alatt?

A britek léptek tehát, de azt senki nem várhatja tőlük, hogy ezt bármikor is beismerjék, akármennyi szennyezett víz is folyjon le a Temzén.

5.3.2. A szovjetek

Valljuk be, meglepő lenne, ha a KGB kihagyott volna egy ekkora ziccert és ne kísérelte volna meg beszervezni minden idők egyik legnagyobb rejtjelfejtőjét és számítógépes szakemberét. Hogy ez a művelet milyen fázisban szakadt meg és mi okból, azt soha nem fogjuk megtudni. Viszont az oroszok úgy látták jónak, ha elvarrják a szálakat és semmit sem bíznak a véletlenre. Megmérgezték tehát Turingot és új informátorjelöltek után néztek.

5.3.3. A nácik

Több forrás megerősítette, hogy a háború utolsó napjaiban a Bletchley Parkban akkora volt az eufória, hogy a beérkező német üzenetek dekódolásával már nem igazán foglalkozott senki. Született kényszeresként és – egyes vélemények szerint – enyhe Asperger-szindrómásként Alán nehezen viselte, hogy a többéves rutinnal ilyen hirtelen kell szakítani. Amikor mások már az udvaron bontogatták a pezsgőket és a győzelem megünneplésére készültek, ő leült a számítógépe elé és módszeresen megfejtette a Kriegsmarine utolsó üzeneteit is, amelyek (nem túl meglepő módon) tengeralattjáróktól származtak.

Nem tudom, emlékeznek-e az első kötetből a nácik aranyáról szóló írásra, amelyben a Harmadik Birodalom mintegy 200-220 tonnányi, eltűnt aranykészletéről volt szó. Nos, az egyik ottani verzió szerint az aranyat U-bootokkal szállítottak el az összeomlás szélén tántorgó Németországból valamikor 1945 májusának első napjaiban, hogy aztán az ODESSA (lásd a második kötet vonatkozó írását) és/vagy a Negyedik Birodalom céljaira használják fel. Felteszem a kérdést: mi van, ha Turing az utolsó napokban olyan üzeneteket dekódolt és tartott meg magának, amelyek ennek az aranykincsnek a további sorsára, esetleg Hitler, Bormann és a többi főnáci Dél-Amerikába történő kimenekítésének terveire vonatkoztak? Mi van, ha Alán ily módon olyan exkluzív, a nácikra vonatkozó információk birtokába került, amelyek jelentőségére csak hónapok, esetleg évek múlva döbbent rá, s amelyeket 1945. május elején már nem tartott arra érdemesnek, hogy bárkivel megosszon? Aztán valami miatt hét év múlva hirtelen összeállt benne a kép, mert pont akkor kapott egy olyan információt, amely (mint a kirakós játék utolsó, de létfontosságú darabja) villámcsapásként új megvilágításba helyezte az évekkel korábbi német telexekben foglaltakat.

Turing talán elkezdett saját szakállára nyomozni, nyüzsgött egy kicsit, a nácik rájöttek és pár gramm ciánnal megoldották a problémát.

Vannak persze, akik szerint a német és a brit vonal összeért. Ezen alkonteó szerint Alán arra jött rá, hogy a britek már ’45-ben tudták, hová tűnt a nácik aranya, talán osztoztak is az ellenséggel, így a kódfejtő halála közös érdek lett, s még az sem kizárt, hogy Arnoldot is ők küldték rá, provokációs célzattal.

5.3.4. Féltékenység

Nem sokan, de akadnak olyanok is, akik Alán halála mögött egy korábbi szexpartner bosszúját vélik kirajzolódni. Eme verzió szerint az ismeretlen exszerető megsértődött valami miatt, talán a fess Kjell felbukkanása okozta a galibát, és mivel volt még kulcsa a kéglihez, besurrant és méreggel preparálta az almát, amiről tudta, hogy Turing előbb-utóbb meg fogja kóstolni.

5.4. Nem halt meg

A találgatások sorát azzal az elmélettel zárjuk, mely szerint Alán nem halt meg azon az ominózus nyári napon. A brit titkosszolgálat úgy látta jónak, hogy biztonságba helyezi a kiemelt katonai titkok tudóját, ezért rendezték meg a mérgezéses történetet. A lehető legrövidebb időn belül lezavarták a hivatalos eljárást, a hamvasztással lezárták a dossziét, majd Turingot megváltoztatott személyazonossággal és új papírokkal a Cl A gondjaira bízták, hogy az Egyesült Királyságban még véletlenül se futhasson össze ismerőssel. A matematikus aztán valamelyik amerikai kutatóintézetben vagy éppen az NSA-nél dolgozott tovább rejtjelfejtési területen, valamikor a nyolcvanas években bekövetkezett haláláig.

Lévén, hogy minden idők egyik legbrilliánsabb kódfejtője és a mesterséges intelligencia egyik úttörője életével és halálával kapcsolatos információk egy része továbbra is államtitok tárgyát képezi, a Turing-rejtély megfejtésére még várnunk kell. De senki ne bosszankodjon a homály miatt, elvégre pont a hasonló ügyeknek hála tudunk ilyen jóízűen konteózni.