Negyvenharmadik fejezet

 

 

 

A következő reggel, Denna nem idomította tovább, helyette elvitte sétálni. Rahl Nagyúr közölte vele, hogy a második imádság után akarja látni Richardot. Miután véget ért, és indulni készültek, Constance állította meg őket.

– Meglepően jól nézel ki ma, Denna nővér.

Denna minden érzelem nélkül pillantott rá. Richard irtózatosan dühös volt Constance-re, amiért besúgta Dennát Darken Rahlnál, és Dennát megbüntették emiatt. Megint csak koncentrálnia kellett Denna hajfonatára, hogy féken tartsa haragját.

– Hallom, hogy Rahl Nagyúr a mai nap fogad téged – fordult Richardhoz. – Ha még élsz utána, többet leszünk majd együtt. Kettesben. Én is akarok belőled egy darabot, hogy úgy mondjam.

Richard kifakadt, mielőtt még meggondolhatta volna, hogy mit mond.

– Abban az évben, amikor magát választották, Constance úrnő, biztosan óriási hiány volt a megfelelő jelöltekből, máskülönben ilyen korlátolt intelligenciájú személyt soha nem választottak volna Mord-Sith-té. Csak a legostobább emberek helyezik személyes ambícióikat egy igaz barát fölé. Különösen, ha egy olyan barátról van szó, aki ilyen sokat áldozott föl magáért. Még arra sem méltó, hogy megcsókolja Denna Úrnő Agieljét. – Richard mézesmázosan mosolygott, Constance elképedését látva megjött az önbizalma. – Jobb lesz remélnie; hogy Darken Rahl megöl engem, mert ha nem teszi meg, legközelebb, ha találkozunk, én ölöm meg azért, amit Denna Úrnővel tett!

Constance döbbenten állt, majd hirtelen lesújtott rá az Agieljével. Denna karja gyorsabb volt, és hosszabb. Agieljével Constance torkába vágva megállította a másik Mord-Sith csapását. Constance szeme kigúvadt a döbbenettől. Vért köhögött fel, és kezével a torkát markolászva térdre roskadt.

Denna egy pillanatra meredten nézett le rá, majd szó nélkül elindult. Richard a láncra kötözve követte. Megszaporázta lépteit, hogy Denna mellé érjen.

– Csak próbáld meg kitalálni, hány óra büntetést szereztél magadnak ezzel! – Denna nem nézett rá, hangja sem árult el érzelmeket.

Richard elmosolyodott.

– Denna úrnő, ha van Mord-Sith, aki fájdalomsikolyt tud kicsalni egy hullából, az csak maga lehet.

– Ha Rahl Nagyúr mégis életben hagyna, mit gondolsz, hány órát érdemelnél ezzel?

– Denna Úrnő, egy egész emberöltőben nincs annyi óra, amennyi elhomályosítaná az afeletti elégedettségemet, amit most tettem.

Denna elmosolyodott, de továbbra sem nézett rá.

– Akkor örülök, hogy megérte neked. – Szeme sarkából Richardra pillantott. – Még mindig nem értelek. Ahogy mondtad, csak azok lehetünk, amik vagyunk. Nem többek és nem kevesebbek. Bánom, hogy nem lehetek több, mint aki vagyok, és attól félek, hogy te sem vagy kevesebb. Ha nem ellenséges oldalon állnánk, egész életemben megtartanálak a páromnak, és gondoskodnék róla, hogy lássalak aggkori végelgyengülésben meghalni.

Richardot melegséggel töltötte el Denna gyengéd hangja.

– Én pedig mindent megtennék, hogy sokáig éljek magának, Denna Úrnő. Végigsétáltak a folyosókon, imádságterek, szobrok és emberek mellett elhaladva. Denna felfelé vezette a lépcsőn, művészien dekorált, hatalmas termeken keresztül haladva. Megtorpant egy ajtószárny előtt, melyet arannyal beborított, dimbes-dombos erdőségeket ábrázoló faragásokkal díszítettek.

– Felkészültél rá, szerelmem, hogy ma meghalsz?

– A nap még nem ért véget, Denna úrnő.

Denna karját a nyaka köré fonta, és, gyengéden megcsókolta. Eltolta magát néhány ujjnyira az arcától, és a tarkóját cirógatta.

– Sajnálom, Richard, amiért ezt teszem veled, de arra idomítottak, hogy ezt tegyem, és mást nem tehetek. Azért élek, hogy kínozzalak. Tudd, hogy ez nem az én választásom, csupán csak erre idomítottak. Nem lehetek több, mint ami vagyok: Mord-Sith. Ha meg kell halnod ma, szerelmem, halj meg szépen, hadd legyek rád büszke.

Egy őrült nő párja vagyok, gondolta Richard. Egy őrült nőé, akit mások tettek őrültté.

Denna belökte az ajtót és egy pompázatos kertbe léptek. Richardot egészen lenyűgözte volna, ha nem máson jár az esze. Virágok és bokrok közt, alacsony, borostyánnal befuttatott kőfalak és alacsony fácskák közt vezetett az útjuk, egy hatalmas füves területig. A fejük fölött üvegtető engedte be a világosságot, egészségben és teljes virágzatban tartva a növényeket.

A távolban két, egyaránt tagbaszakadt férfi állt. Összefont karjukon, nem sokkal könyökük felett egy fémpánton éles tüskék sorakoztak. Testőrök lehetnek, gondolta Richard. Mellettük egy harmadik férfi állt. Simára borotvált mellkasán hatalmas izmok dagadoztak. Rövidre vágott, szőke haja tüskékben meredt az égnek, egyetlen fekete csík futott rajta végig.

A füves terület közepén, fehér homokkal borított kör mellett, nekik háttal állt egy férfi. Testét körbefogták a késő délutáni nap meleg fénysugarai, s úgy tűnt, mintha fehér köpenye és vállig érő haja is ragyogna. A napfényben szikrázva csillant meg derekán az aranyozott öv és a görbe tőr.

Richard és Denna közelebb lépett hozzá, majd Denna homlokát a földre érintve térdre borult előtte. Richard is ki volt oktatva, és a kardot odébb tolva, követte Denna példáját.

– Rahl Nagyúr, vezess minket! Rahl Nagyúr, taníts minket! Rahl Nagyúr, védelmezz minket! Fényedben gyarapodunk. Kegyelmedben oltalmat találunk. Bölcsességed előtt fejet hajtunk. Azért élünk, hogy szolgáljunk. Életünk a tiéd. – kántálták egyszerre.

Csak egyszer mondták el az imádságot, azután vártak. Richard kissé remegett. Emlékezett rá, hogy távol kell magát tartania Rahl Nagyúrtól, hogy nem szabad közel kerülnie hozzá, de már nem tudta, kitől hallotta ezt, csak azt, hogy ez rendkívül fontos. Koncentrálnia kellett Denna hajára, hogy féken tartsa dühét, mikor eszébe jutott, hogy mit művelt Rahl a nővel.

– Keljetek fel, gyermekeim!

Richard felállt, vállával szorosan Denna mellett, miközben a fürkésző kék szempár elmélyülten tanulmányozta. A Nagyúr arca kedvesnek, értelmesnek és kellemesnek tűnt, ám ez egy csöppet sem csillapította le a Richárd lelkében és a lelke mélyén kavargó félelmet. A kék szempár Dennára siklott.

– Meglepően jól nézel ki ma reggel, cicám.

– Denna Úrnő éppolyan jól viseli a fájdalmat, mint ahogy osztja – hallotta magát Richard.

A kék szemek ismét felé fordultak. A Rahl arcán tükröződő nyugalom és békesség láttán Richard reszketni kezdett.

– A cicuskám azt mondta, csak baj van veled. Örülök, hogy látom, nem hazudott. Annak viszont nem örülök, hogy tényleg így van. – Megenyhülve kulcsolta össze a kezét. – Nem baj, nem számít: Örülök, hogy végre találkoztunk, Richard Cypher.

Denna keményen a hátába döfte az Agielt, hogy emlékeztesse mit is kell mondania:

– Megtiszteltetés, hogy itt lehetek, Rahl Nagyúr. Csak azért élek, hogy szolgáljak. Bölcsességed előtt fejet hajtok.

– Igen, ebben biztos vagyok – húzódott apró mosolyra Rahl szája szeglete. Egy kényelmetlenül hosszú pillanatig Richard arcát tanulmányozta.

– Van néhány kérdésem hozzád. Te pedig válaszolni fogsz rájuk.

Richard érezte, hogy reszket.

– Igenis, Rahl Nagyúr!

– Térdre! – utasította gyengéden Rahl.

Richard letérdelt, a vállának nyomott Agiel csak még jobban ösztökélte. Denna a háta mögé lépett, egy-egy csizmás lábával körülfogva. Combjaival közrefogta a vállát, hogy érvényre juttassa a hatalmát fölötte, és belemarkolt a hajába. Kissé hátrahúzta a fejét, hogy felnézzen a Nagyúr kék szemébe. Richard nyelt egyet rémületében.

– Láttad már a Megszámlált Árnyékok Könyvét? – nézett le rá Darken Rahl mindenfajta érzelem nélkül.

Elméje legmélyén volt valami hatalmas erő, ami azt súgta Richardnak, hogy ne válaszoljon. Amikor nem mondott semmit, Denna még keményebben markolt a hajába, és a nyaka tövébe nyomta az Agielt.

Bénító fájdalom lobbant Richard fejébe. Egyedül az tartotta egyenesen, hogy Denna belemarkolt a hajába. Mintha Denna egy egész délutánnyi idomítás minden fájdalmát beleadta volna abba az egyetlen érintésbe. Richard képtelen volt mozdulni, lélegezni vagy akár felüvölteni. A fájdalomtól már alig élt; a kín sokkja mindent elragadott tőle, s helyén csak mindent elemésztő tüzes és jeges agónia maradt. Denna elvette tőle az Agielt. Richard nem tudta, hol van, nem tudta kicsoda, csak azt, hogy testét még több fájdalom szaggatta, mint amit valaha ismert, és hogy egy fehér köpenyes ember állt előtte.

– Láttad már a Megszámlált Árnyékok Könyvét? – meredt rá a kék szempár.

– Igen – hallotta magát válaszolni.

– Hol van most?

Richard habozott. Nem tudta, hogyan válaszoljon a kérdésre, nem tudta, mit akart a hang. Fejében ismét fellobbant a fájdalom. Amikor abbamaradt, érezte, hogy könnyek ömlenek végig az arcán.

– Hol van most? – ismételte a hang.

– Kérem, ne bántson többet! – üvöltötte. – Nem értem a kérdést.

– Mit nem értesz rajta? Egyszerűen mondd meg, hol van most a könyv!

– A könyv vagy a könyvben lévő tudás? – kérdezte a félelemtől reszketve Richard.

– A könyv – nézett rá haragosan a kék szempár.

– Elégettem egy tűzben. Évekkel ezelőtt.

Richard úgy érezte, mintha a szemek széjjelszaggatnák.

– És hol a tudás?

Richard túl sokáig habozott. Mikor ismét magához tért, Denna felrántotta a fejét, hogy a kék szemekbe nézhessen ismét. Richard még soha nem érezte magát ilyen egyedül, ilyen tehetetlenül, ilyen rémültnek.

– Hol van a könyvben lévő tudás?

– A fejemben. Mielőtt elégettem a könyvet, megtanultam a szövegét.

A férfi döbbenten állt, de nem mozdult. Richard némán zokogott.

– Mondd fel, ami a könyvben áll!

Richard nem akarta, hogy az Agiel megint a tarkójához érjen. Remegett a félelemtől.

– A Megszámlált Árnyékok Könyvében foglaltak igazsága, ha nem a szelencék urának, hanem valaki másnak ajkairól hangzanék el, csak egy Inkvizítor igénybevételével ellenőrizhető…

Inkvizítor.

Kahlan!

A szó villámként cikázott át az elméjén. A benne szunnyadó erő ismét életre kelt, s emlékeinek égető, fehéren-izzó ragyogásával elsöpörte az elméjét borító ködöt. A gondolataiban elzárt ajtó szélesre nyílt. Minden visszatért az emlékezetébe, visszahozta a benne emelkedő erő. Ahogy arra gondolt, hogy Rahl elkapja Kahlant, hogy kínozza, eggyé vált az erővel.

Darken Rahl a másik három férfi felé fordult. Amelyiknek a fekete csík volt a hajában, előre lépett.

– Látod, barátom? A sors az én oldalamon áll. A nő már útban van ide az Öreg Mágussal együtt. Keresd meg. Legyen rá gondod, hogy elém hozzák. Vigyél magaddal két quadot, de élve akarom, megértetted? – A férfi bólintott. – Oltalmazó varázslatot bocsátok rád és az embereidre. Az Öreg vele van, de egy alvilági bűbáj ellen semmit sem tehet, már ha életben lesz még akkor. – Rahl hangja keményebbre váltott. – És, Demmin, nem érdekel, hogy az embereid mit művelnek vele, de jobb lesz, ha életben marad, és kész lesz a hatalmát használni.

A férfi egy kissé elsápadt.

– Megértettem. Úgy lesz, ahogy kívánod, Rahl Nagyúr – hajolt meg mélyen.

Megfordult, Richard szemébe nézett, mindentudóan elmosolyodott, majd elment.

Darken Rahl kék szemei visszatértek Richardra.

– Folytasd!

Richard olyan messzire ment, amennyire mehetett. Már mindenre emlékezett.

Eljött az idő a halálra.

– Nem. Semmivel sem bírhat rá, hogy elmondjam. Emelt fővel fogadom a fájdalmat. És a halált.

Mielőtt az Agiel lesújthatott volna rá, Rahl tekintete Dennára villant. Richard érezte, hogy meglazul a szorítása a haján. Az egyik testőr előrelépett, hatalmas kezével torkon ragadta Dennát. Richard hallotta, hogy fuldokolva levegő után kapkod.

– Azt mondtad, megtört – fújtatott Rahl.

– Meg is volt törve, Rahl Nagyúr – felelte Denna fuldokolva. – Esküszöm.

– Nagyot csalódtam benned, Denna.

A testőr felemelte Dennát a földről, Richard hallotta fájdalmas hörgéseit. Fehéren izzó lobbanással kelt életre benne az erő. Dennát bántották. Mielőtt bárki felfoghatta volna, mi történik, talpon volt. A mágia ereje üvöltve tombolt benne.

Egyik karját a férfi vastag nyaka köré kulcsolta, kezével a vállát ragadta meg. Másik kezével a férfi hajába markolt, és egy pillanat alatt hatalmasat rántott rajta. A testőr nyaka elroppant. Élettelen rongybabaként csuklott össze.

Richard megperdült. A másik testőr már szinte rajta volt, karját kinyújtva közeledett. Richard megragadta a csuklóját, s ellenfele lendületét és súlyát kihasználva markolatig beledöfte a kését. Hatalmasat rántva rajta, egészen a szívéig felhasította a férfit, akinek kék szemei elkerekedtek a döbbenettől. Belsőségei a földre ömlöttek, ahogy a földre roskadt.

Richard lihegve állt, lobogott benne a mágia ereje. Látómezeje szélén minden fehér volt. Fehér izzással ragyogta be a mágia fénye. Denna a fájdalomtól összegörnyedve markolászta a torkát.

Darken Rahl nyugodtan állt, ujjai hegyét nyalogatva figyelte Richardot.

Denna rászabadította Richardra a mágia kínját, amitől gyomrát szorongatva térdre roskadt.

– Rahl Nagyúr – lihegte Denna – engedje meg, hogy visszavigyem éjszakára. Esküszöm, hogy reggel minden kérdésére válaszolni fog. Ha még él. Engedje meg, hogy jóvátegyem a hibámat.

– Nem – intett Rahl, mélyen elgondolkozva. – Elnézést kérek tőled, cicám. Nem a te hibád volt. Fogalmam sem volt róla, hogy mivel van dolgunk. Vedd le róla a mágia fájdalmát.

Magához térve, Richard ismét talpra evickélt. A köd kitisztult a fejéből. Úgy érezte, mintha álomból ébredt volna, hogy aztán egy rémálom kellős közepén találja magát. Elméje eddig elzárt része kikerült a kis képzeletbeli szobából, és most már nem rejtette el újra. Egész emberként fog meghalni, teljes, érintetlen méltóságával. Visszafogta magában a haragot, de tűz lángolt a szemében. És a szívében.

– Az Öreg tanított erre? – kérdezte Rahl kérdő tekintettel.

– Mire?

– Hogy megoszd az elmédet, és megmenekülj attól, hogy megtörjenek.

– Nem tudom, miről beszél.

– Megosztottad az elmédet, hogy megvédd a legbelső énedet, feláldozva a többit, mindannak, amit műveltek veled. Egyetlen Mord-Sith sem képes megtörni egy megosztott elmét. Büntetni, igen, de megtömi, nem. – Dennához fordult. – Még egyszer elnézésedet kérem, cicám. Azt hittem, cserbenhagytál. De nem. Csak a legjobbak képesek eljuttatni őt idáig. Jól végezted a munkádat, de ez most egészen más fényt vetít a dolgokra.

Elmosolyodott, megnyalta az ujjait, és végighúzta őket a szemöldökén.

– Richarddal most kettesben fogunk beszélgetni. Míg ebben a szobában vagyunk, azt szeretném, ha hagynád beszélni a mágia fájdalma nélkül. Csak zavarná, amit tervezek. Míg Richard itt van, nem szabad gyakorolnod felette a hatalmadat. Visszatérhetsz a szállásodra. Amikor végeztem vele, és ha még életben lesz, visszaküldöm hozzád, ahogy megígértem.

– Azért élek, hogy szolgáljam, Rahl Nagyúr – hajolt meg Denna mélyen.

Vöröslő arccal fordult Richard felé, ujját az álla alá bökte és egy kicsit megemelte a fejét.

– Ne okozz nekem csalódást, kedvesem!

– Soha nem tenném, Denna úrnő – mosolygott a Kereső.

Hagyta, hogy tomboljon benne a düh, csak hogy megint érezze, és figyelte, ahogy Denna távozik. Dühös volt rá, és dühös volt arra, amit Dennával tettek. A megoldásra gondolj, ne pedig a problémára, mondta magának. Szemtől szembe fordult Rahllal. A másik férfi arca nyugodt volt, nem árult el érzelmeket. Richard kényszerítette magát, hogy ugyanilyen nyugodt arcot vágjon.

– Tudod, hogy azt akarom tudni, hogy miként szól a könyv többi része.

– Öljön meg.

– Ilyen türelmetlenül meg akarunk halni? – mosolygott Rahl.

– Igen: Öljön meg. Ahogy az apámat is megölte.

– Az apádat? Nem öltem meg az apádat, Richard – ráncolta homlokát Rahl. Ajkain még mindig ott ült a mosoly.

– Megölte George Cyphert! Ne is próbálja tagadni! Azzal a késsel ölte meg, ami ott lóg az oldalán!

Rahl tettetett ártatlansággal tárta szét a karját.

– Ó, azt nem tagadom, hogy megöltem George Cyphert. De nem öltem meg az apádat.

Richardot váratlanul érte a válasz.

– Miről beszél?

Darken Rahl lassan körbejárta, s közben a szemét nézte, ahogy Richard fejét forgatva próbálta követni.

– Egészen kitűnő. Tényleg az. A legjobb, amit valaha láttam. Maga a Nagy Varázsló szőtte.

– Micsodát?

Darken Rahl megnyalta az ujjait, és megállt előtte.

– A varázshálót körülötted. Soha nem láttam még ilyet. Szorosan köréd van szőve, mint egy gubó. Jó ideje ott van már. Egészen szövevényes, azt hiszem, még én sem tudnám kibogozni.

– Ha arról próbál meggyőzni, hogy George Cypher nem az apám, hiába erőlködik. Ha pedig arról próbál meggyőzni, hogy őrült, nem kell törnie magát érte. Már tudom.

– Kedves fiacskám – nevetett Rahl – nem érdekel, hogy kit hiszel apádnak. Ennek ellenére egy varázsháló rejti el előled az igazságot.

– Tényleg? Jó, játsszuk ezt. Ki az apám, ha nem George Cypher?

– Nem tudhatom – vont vállat Rahl. – A háló elrejti. De abból, amit láttam, megvan a gyanúm, ki lehet. – Lehervadt az arcáról a mosoly. – Hogy szól a Megszámlált Árnyékok Könyve?

Richard a vállát vonogatta.

– Ezt kérdezi? Csalódnom kell.

– Miben?

– Azután, amit azzal az őrült apjával műveltek, azt hittem, az öreg mágus nevét akarja tudni.

Darken Rahl lassan nyalogatta az ujjai hegyét.

– Mi az öreg mágus neve?

Most Richardon volt a sor, hogy mosolyogjon.

– Hasítson fel! – tárta szét a karjait. – Rá van írva a beleimre. Ott kell keresnie.

Richard továbbra is gúnyosan mosolygott. Tudta, hogy védtelen. Remélte, hogy képes addig hajszolni Rahlt, míg meg nem öli. Ha pedig meghal, vele pusztul a könyv is. Nincs szelence, nincs könyv, Rahl pedig meg fog halni. Kahlan viszont biztonságban lesz. Csak ez számított.

– Egy hét múlva eljön tél első napja. Akkor majd tudom a varázsló nevét, és meg lesz hozzá a hatalmam, hogy elkapjam, bárhol is van, és elhozzam az irháját.

– Egy hét múlva halott lesz. Csak két szelencéje van meg.

Darken Rahl ismét megnyalta az ujjait, és végigsimította velük az ajkait.

– Jelenleg kettő van, de a harmadik már útban van errefelé.

Richard megpróbált nem hinni neki, próbálta megakadályozni, hogy érzelmei kiüljenek az arcára.

– Bátor hencegés. Ennek ellenére hazugság. Egy hét múlva meg fog halni.

– Az igazat szólom. Elárultak téged. Ugyanaz, aki elárult, árulta el, hol van a szelence. Néhány napon belül itt lesz.

– Nem hiszem el – jelentette ki kereken Richard.

Darken Rahl megnyalta az ujjai hegyét, és megfordult, majd körben elindult a fehér homok körül.

– Nem? Hadd mutassak valamit!

Richard követte őt egy háromszög alakú fehér kőhöz, melyen két bordázott oszloppal alátámasztva egy gránitlap nyugodott. Közepén pedig ott pihent Orden két szelencéje. Az egyiket drágakövek ékesítették, mint azt is, amit Richard látott. A másik fekete volt, mint az éjkő, felszíne puszta űr a szoba fényében: maga a szelence, az őt rejtő dobozka nélkül.

– Orden két szelencéje – jelentette be Rahl, karját kitárva. – Miért akarnám a könyvet? A harmadik szelence nélkül mit sem érnék vele. Nálad volt a harmadik szelence. Az, aki elárult téged, ezt is elmesélte. Ha a szelence nem lenne úton errefelé, miért lenne szükségem a könyvre? Inkább felhasítanálak, hogy megtudjam, merre van a szelence.

Richard remegett a dühtől.

– Ki árult el engem és a szelencét? Hogy hívják, mondja meg!

– Vagy pedig? Vagy pedig felhasítasz, és kiolvasod a nevét a beleimből? Nem árulom el annak a nevét, aki segített nekem. Nem te vagy az egyetlen, aki tudja, mi a becsület.

Richard nem tudta, mit higgyen. Rahlnak egy dologgal kapcsolatban igaza volt. Nem lenne szüksége a könyvre, ha nem lenne a birtokában mindhárom szelence. Valaki tényleg elárulta. Lehetetlen volt, mégis igaznak kell lennie.

– Csak öljön meg – válaszolt Richard erőtlen hangon, és elfordult Rahltól. – Nem fogom elmondani. Akár fel is vághatja a beleimet.

– Először meg kell győznöd, hogy igazat beszélsz. Lehet, hogy csak becsapsz, és nem is tudod az egész könyvet. Talán csak az első oldalt olvastad el, és elégetted a többit vagy egyszerűen csak kitaláltad azt, amit elmondtál nekem.

Richard összefonta a karját, és a válla felett hátrapillantott Rahlra.

– És mi okom lehet arra, hogy azt akarjam, hogy higgyen nekem?

Rahl vállat vont.

– Azt hittem, jelent neked valamit ez az Inkvizítor. Kahlan. Azt hittem, érdekel, hogy mi lesz vele. Tudod, ha nem győzöl meg, hogy az igazat beszéled, akkor őt kell felhasítanom, és az ő belsőségeiből kell kiolvasnom, hogy mondanak-e valamit ezzel kapcsolatban.

– Ennél nagyobb hibát már nem is véthetne! Szüksége van rá, hogy megerősítse a könyv állításainak igaz voltát. Ha megöli, azzal elveszti az esélyét erre.

– Ezt mondod te – vont vállat Rahl. Honnan tudjam, hogy valóban tudod, mi áll a könyvben? Még az is lehet, hogy Kahlan ilyen módon erősítené meg az igazat.

Richard nem szólt semmit, fejében ezernyi irányban kavarogták a gondolatok. A megoldásra gondolj, és ne a problémára, mondogatta magának.

– Hogy vette le annak a szelencének a burkát a könyv nélkül?

– A Megszámlált Árnyékok Könyve nem az egyetlen informácóforrás a szelencékről. Vannak még más források is, amelyek a segítségemre voltak. – Lenézett a sötét szelencére. – Egy egész napba tellett, és szükségem volt minden tudásomra, míg levettem a burkolatot. Tudod, mágia tartja ott – emelte fel a tekintetét. – De megcsináltam, és a másik kettővel is képes leszek véghezvinni.

Csüggesztő volt hallani, hogy Rahlnak sikerült leszednie a burkolatot. Ahhoz, hogy valaki kinyissa a szelencét, először el kellett távolítani róla a burkolatot. Richard remélte, hogy a könyv nélkül Rahl nem lesz képes kitalálni, miként kell róluk levenni a burkolatot, és nem lesz képes kinyitni a szelencéket. Most már ez a reménye is elveszett.

Richard kifejezéstelen arccal meredt a drágaköves szelencére.

– A Megszámlált Árnyékok Könyvének tizenkettedik oldala. Az „A burkolat eltávolítása" címszó alatt ez áll: A szelencéket tartalmazó dobozkát bárki eltávolíthatja, aki rendelkezik az ehhez szükséges tudással, nem csak az, aki működésbe hozta őket. – Richard kinyújtotta a kezét, és felemelte a drágaköves szelencét a gránitról. – Tizenhetedik oldal, alulról a harmadik bekezdés. – A burkolat a második szelencéről nem a sötétség, hanem a nappal óráiban távolítható el, az alábbi módon: Tartsd a szelencét úgy, hogy a Napfénye megérintse, és fordulj északnak. Ha felhős az ég, tartsd a szelencét oda, ahol a Napfénye megérintené, ha nem lennének jelen a felhők, ám nyugatnak fordulj. – Richard a késő délutáni napfénybe tartotta a szelencét. – Fordítsd úgy a szelencét, hogy a feléd eső vége, rajta a kék kővel, kvadránsban legyen a Nappal. A sárga kőnek felfelé kell néznie. – Richard megfordította a szelencét. – A jobb kéz gyűrűsujját a fedél tetején lévő sárga kövön nyugtatva, helyezd a jobb kéz mutatóujját a szelence alsó csücskére. – Richard az előírásnak megfelelően megragadta a szelencét. – A bal kéz kisujját helyezd a távolabbi oldalon lévő kék kőre, a bal kéz hüvelykujját pedig a közelebbi oldalon lévő rubintra. – Richard így cselekedett. – Tisztítsd meg elmédet minden gondolattól, és helyükbe ne helyezz semmit, csak fehér háttér előtt, középen egy fekete négyszöget. Húzd szét a kezeidet, s velük együtt a burkot is.

Miközben Rahl figyelte, Richard kiüresítette elméjét, elképzelte a fehér alapon fekete négyzetet, és széthúzta a kezét. A burok kattant egyet, és kettévált. Közvetlenül a gránit felett tartotta a szelencét, és lehúzta róla a burkoló héjat, olyan mozdulattal, mintha csak egy tojást rakna a serpenyőbe. Két egyforma fekete szelence ült egymás mellett. Úgy tűnt, mintha magukba szívnák a fényt a szobából.

– Rendkívüli! – suttogta Rahl. – Ugyanilyen jól tudod a könyv többi részét is?

– Minden egyes szót – meredt rá Richard. – Ám amit mondtam nem segít a harmadik héj eltávolításában. Mindegyik más módon jön le.

– Nem számít – legyintett Rahl. – Le fogom szedni róla.

Egyik kezében a könyökét támasztva, ujját az állához nyomta. Elmélyülten töprengett.

– Szabad vagy. Elmehetsz.

– Micsoda? Szabadon elmehetek? Nem próbálja meg kiszedni belőlem a könyvet? Nem akar megölni?

– Nem lenne semmi haszna – vonogatta vállát Rahl. – Ha megpróbálnám mágia segítségével kiszedni belőled az információt, megsérülne az agyad. Az információ pedig csak szétzilálódna. Ha bármi másról lenne szó, még össze tudnám rakni a darabokat, de látom, hogy ez a könyv túlságosan különleges valami, hogy megpróbáljam így kiszedni belőled. A végén csak tönkremenne az intimnáció, és semmire se mennék vele. Ezért, pillanatnyilag semmi hasznodat sem veszem. Elmehetsz.

Richardra nyugtalanság telepedett. Volt valami turpisság a dologban.

– Csak így? Elmehetek? Tudnia kell, hogy meg fogom próbálni megfékezni.

Rahl megnyalta az ujjait. Felemelte tekintetét.

– Nem aggaszt semmi, amire képes lennél. Ám ha szíveden viseled, mi történik a többi emberrel, itt kell lenned egy hét múlva, amikor kinyitom a szelencéket.

– Mit ért azon, hogy szívemen viselem, mi történik a többi emberrel?

– Egy hét múlva, tél első napján kinyitom az egyik szelencét. Megtudtam, egy másik forrásból, nem a Megszámlált Árnyékok Könyvéből, hanem abból, amelyikből megtudtam, hogyan kell levenni a burkot, azt is, hogy miként állapítsam meg, hogy melyik szelence öl meg. Ezen túl, már csak találgatnom kell. Ha a megfelelőt nyitom ki, uralkodni fogok a világ felett. Ha a másikat, elpusztul a világ.

– Hagyná, hogy ez megtörténjen?

– Vagy az enyém lesz a világ, vagy elpusztul – hajolt Richardhoz Rahl. –Így lesz, és nem másként.

– Nem hiszek magának. Nem is tudja, melyik szelence pusztítja el!

– Még ha hazudnék is, háromból két választás az én javamra billenti a mérleget. Neked csak egy kedvez a háromból. Nem jó esély. Ám nem hazudok. A világ vagy megsemmisül, vagy én fogok uralkodni rajta. Neked kell eldöntened, hogy melyiket választanád szívesebben. Ha nem segítesz nekem, és a rossz szelencét nyitom ki, elpusztulok, és velem együtt minden más, azok is, akiket szeretsz. Ha nem segítesz, és a jó szelencét nyitom ki, átadom Kahlant Constance-nek idomításra. Egy jó, hosszú idomításra. Végignézed az egészet, mielőtt megöllek. Aztán pedig Kahlan szül nekem egy örököst. Egy fiút, aki Inkvizítor lesz.

Richardnak meghűlt a vér az ereiben, szívét gyötrelmesebb kín mardosta, mint amit Denna valaha is képes volt neki okozni.

– Alkut akar kötni?

Rahl bólintott.

– Ha időben visszajössz, és segítesz, megengedem, hogy éld az életed. Élni hagylak.

– És mi lesz Kahlannal?

– Itt fog élni, a Népek Palotájában, és olyan bánásmódban lesz része, mint egy királynőnek. Megkap minden kényelmet, amiben egy nőnek része lehet, olyan életet élhet, mint amilyenhez egy Inkvizítor hozzászokott. Amit te sohasem adhatsz meg neki. Békében és biztonságban él, és szül nekem egy Inkvizítor fiút. Vagy így vagy úgy, de szül nekem egy fiút. Ez az én választásom. A tiéd pedig az, hogy miként: mint Constance játékszere vagy mint egy királynő. Érted már? Azt hiszem, vissza fogsz jönni. Ha pedig tévednék… Hát, vagy az enyém lesz a világ vagy nem lesz többé világ.

Richard alig kapott levegőt.

– Nem hiszem el, hogy tudja, melyik szelence öli meg.

– Neked kell eldöntened, hogy mit hiszel. Nem érzem szükségét, hogy meggyőzzelek. Válassz bölcsen, ifjú barátom – sötétült el Rahl tekintete. – Lehet, hogy nincsenek ínyedre a feltételek, amelyeket szabtam neked, de még kevésbé fogod szeretni annak a következményeit, ha nem segítesz nekem. Az életben nem minden választás van a tetszésünkre, ám mást nem hoz elébed a sors. Néha azt kell választanod, ami jobb azoknak, akiket szeretsz, mint magadnak.

– Még mindig nem hiszem, hogy tudja, melyik szelence öli meg – suttogta Richard.

– Gondolj, amit akarsz, de kérdezd meg magadtól, hogy feltennéd-e Kahlan jövőjét arra, hogy mit hiszel. Még ha igazad van, akkor is csak egy a háromhoz az esélyed.

Richard üresnek, letaglózottnak érezte magát.

– És most elmehetek?

Hirtelen úgy érezte, mintha megbénult volna, mintha láthatatlan kezek markolták volna meg. Egyetlen izmát sem volt képes megmozdítani. Darken Rahl benyúlt a zsebébe, és kivette belőle az éjkövet tartalmazó bőrerszényt. Richard küszködve próbált szabadulni a testét megbéklyózó erőtől, de nem tudott megmoccanni. Rahl a kezébe ejtette az éjkövet. Mosolyogva emelte fel a kezét.

Árnyalakok kezdtek testet ölteni. Egyre növekvő számban gyűltek Rahl köré. Richard szeretett volna minél messzebb kerülni tőlük, de képtelen volt megmozdulni.

– Ideje hazatérnetek, barátaim!

Az árnyalakok örvényleni kezdtek Rahl körül, egyre gyorsabban és gyorsabban pörögve, míg elmosódott szürkeséggé változtak. Üvöltés harsan fel, ahogy az éjkő beszívta a kavargó árnyak és formák seregét. Majd csend. Elmentek. Az éjkő porrá omlott Rahl tenyerében. Rahl ráfújt, és a por szétoszlott a levegőben.

– Az Öreg az éjkövet használva fürkészett utánad. Legközelebb, amikor megkeres, nagyon kellemetlen élményben lesz része. Az alvilágban találja majd magát.

Richardot elöntötte a harag, hogy mire készül Darken Rahl Zedd ellen. Lobogott benne a düh; hogy nem volt képes megmozdulni sem, hogy tehetetlen volt, és csak nézni tudott.

Lecsendesítette az elméjét, abbahagyta az erőlködést, hogy mozogni próbáljon. Érezte a nyugalmat. Hagyta, hogy kiürüljön az elméje, hagyta magát ellazulni, elernyedni. A tagjait megbénító erő semmivé foszlott. Megszabadulva láthatatlan béklyóitól, egy lépést tett előre.

– Nagyon jó, fiam – mosolygott barátságosan Rahl. – Tudod, miként kell megtörni egy varázshálót. Legalábbis egy apróbbat. Ennek ellenére igazán ügyesen csináltad. Az Öreg jól választja meg a Keresőit. – Bólogatott. – Ám te több vagy, mint egy Kereső. Megvan benned a Tehetség. Várom a napot, amikor egy oldalon leszünk. Élvezni fogom, hogy mellettem lehetsz. Azok, akikkel kénytelen vagyok együttműködni, elég korlátoltak. Miután egységesül a világ, többre is megtanítalak, ha úgy kívánod.

– Soha nem leszünk ugyanazon az oldalon. Soha!

– Ez a te választásod, Richard. Nem viseltetek irántad rossz szándékkal. Remélem, hogy barátok leszünk. Még egy apróság – tanulmányozta Richard arcát. – Maradhatsz a Népek Palotájában, de el is mehetsz, ha úgy kívánod. A testőreim gondoskodnak a szállásodról. Ám szövök köréd egy varázshálót. Az előbbivel ellentétben, amit most törtél meg, ez nem terád fog hatni, hanem azokra, akik téged látnak, ezért nem leszel képes megtörni. Ellenséghálónak hívják. Hatására mindenki az ellenségének lát majd. Amikor a szövetségeseid meglátnak, ellenségüknek látnak majd. Azok, akik engem tisztelnek, annak látnak, aki vagy, mivel legalábbis ideiglenesen, az ellenségem vagy, és így az ő ellenségük is. Legalábbis jelen pillanatban. Szeretném, ha látnád, miként látnak engem az emberek, ha az én szemeimen keresztül látnád a világot, hogy megértsd, milyen igazságtalanul néznek rám.

Richardnak nem kellett visszafognia a haragját. Nem érzett dühöt, csak valami furcsa békességet.

– Most pedig szabadon elmehetek?

– Hát persze, fiam.

– És mi van Denna úrnővel?

– Mihelyst elhagyod ezt a termet, visszakerülsz a hatalma alá. Uralja a kardod mágiáját. Ha pedig egy Mord-Sith egyszer megszerezte magának az uralmat a mágiád felett, az az övé marad mindörökké. Nem vehetem el tőle, hogy visszaadjam neked. Magadnak kell visszaszerezned.

– Akkor meg hogyan mehetnék el innen szabadon?

– Hát nem nyilvánvaló? Ha el akarsz menni, meg kell ölnöd.

– Megölnöm! – döbbent meg Richard. – Nem gondolja, hogy ha képes lettem volna megölni, már megtettem volna. Azt hiszi, hogy elviseltem volna mindazt, amit velem művelt, ha képes lettem volna megölni?

– Mindig is képes voltál megölni – húzódott apró mosolyra Darken Rahl szája.

– Hogyan?

– Nem létezik semmi sem, aminek csak egy oldala volna. Még egy papírlapnak is, bármilyen vékony, két oldala van. A mágia sem egyoldalú. Te eddig mindig csak az egyik oldalát nézted. A legtöbb ember így tesz. Lásd az egészet! – A két testőr hullájára mutatott. A két testőrre, akiket Richard ölt meg. – Denna uralja a kardod mágiáját, és mégis megtetted!

– De az más volt, Denna ellen nem működik.

– De igen – bólintott Rahl. – Ám teljes mértékben uralnod kell. Ami csak a félig tiéd, rengeteg bajt hoz a fejedre. A mágiád egyik oldalát uralja, és azzal irányít. Ezt kínáltad neki. A másik oldalt kell használnod. Olyasmi ez, amire minden Kereső képes volt, mégsem sikerült egynek sem tökéletesen megtanulnia. Talán te leszel az első.

– És ha nem? És ha nem sikerül? – Richardot biztonságérzettel töltötte el, hogy Darken Rahl kezdett olyannak tűnni, mint Zedd. Az öreg varázsló is mindig így tanította: arra késztette, hogy ő gondolkozzon, hogy ő maga, a saját elméjével keresse meg a válaszokat.

– Akkor, ifjú barátom, egy kemény megpróbáltatásokkal teli hétnek nézel elébe. Denna nem volt elragadtatva, hogy ilyen kínos helyzetbe hoztad. A hét elmúltával pedig elém vezet majd, és akkor elmondod, miként döntesz. Segítesz nekem, vagy hagyod, hogy a barátaid szenvedjenek és meghaljanak.

– Csak mondja el, hogyan tudnám a kard mágiáját használni, hogyan tudnám teljesen uralni.

– Készséggel. Rögtön azután, hogy elmondod, mi áll a Megszámlált Árnyékok Könyvében – mosolyogott Rahl. – Nem hiszem. Jó éjt, Richard. Ne feledd, egy heted van.

Már sötétedett, amikor Richard elhagyta Darken Rahl kertjét. Szédült attól a rengeteg dologtól, amiket most tudott meg. Aggasztotta, hogy Darken Rahl tudja, melyik szelence pusztítja el, de azzal győzködte magát, hogy Rahl talán csak az Első Szabályt alkalmazza ellene. Rosszabb volt ennél, hogy egyik barátja elárulta. Cseppet sem volt ez ínyére. Még kevésbé az, hogy tudta, melyikük. Shota elmondta, hogy Zedd és Kahlan ellene fogják használni hatalmukat. Akkor pedig vagy Zedd volt az vagy Kahlan. Ám ez egyáltalán nem illett a képbe, akárhogy is próbálta beilleszteni, akárhogy gyötörte az agyát. Lehetetlen volt, hogy bármelyikük elárulja, mégis csak kettejük közül az egyik lehetett. Mindkettejüket az életénél jobban szerette. Zedd figyelmeztette: késznek kell lennie, hogy bármelyiküket megölje, ha úgy érzi, hogy veszélyeztetik a küldetésüket, még akkor is, ha nem teljesen biztos benne. Erőnek erejével űzte ki a fejéből a gondolatot.

Ki kellett találnia, hogyan szabadulhatna meg Dennától. Ha nem tud megszabadulni tőle, semmit sem segíthet. Akkor pedig már minden mindegy. Ha nem lesz képes rá, nem is érdemes a többi problémán törnie a fejét. És ha nem találja ki hamarosan, Denna megint megkínozza, és akkor már nem fog tudni gondolkodni. A kínzás hatására összezavarodtak a gondolatai és elfelejtett dolgokat. Erre kell először megoldást találnia, a többivel ráér később foglalkozni.

A kard, gondolta. Denna a kard mágiáját uralta. Nem volt szüksége a kardra. Talán legjobb lenne megszabadulni tőle, és a mágiától, amit Denna uralt. A markolat után nyúlt, de a mágia kínja még azelőtt megállította, hogy hozzáért volna.

Denna szállása felé haladva sétált végig a folyosókon. Még mindig messze volt tőle. Talán egyszerűen csak meg kellene fordulnia, és elhagynia a Népek Palotáját. Darken Rahl azt mondta, egyetlen őr sem fogja megállítani. Amikor a folyosó egy másikba torkollott, befordult. A fájdalomtól térdre roskadt. Óriási erőfeszítéssel sikerült csak visszatérnie a Denna felé vezető folyosóra. Meg kellett állnia pihenni, a fájdalomtól még levegőt sem kapott.

Nem sokkal előtte felhangzott az esti imádságra szólító csengő. Elmegy az imádságra, ez időt hagy neki a gondolkodásra. Letérdelt, és megkönnyebbülve tapasztalta, hogy nem tört rá a fájdalom. Az egyik olyan térre ért, melynek közepén egy kis tavacska volt. Ezeket szerette a legjobban, ezek voltak a legbékésebbek. A víz széléhez közel, Richard a padlóra hajtotta a fejét, és a körülötte lévő emberekkel együtt kántálni kezdett. Kitisztította az elméjét, hagyta, hogy kiürüljön a feje. Hagyta, hogy a kántálás szétoszlassa a gondjait, aggodalmait, félelmeit. Magában félretette a problémáit, hagyta, hogy elméje békét keressen, hogy arra kalandozzon, amerre akar. Az imádság, úgy tűnt, pillanatok alatt véget ért. Richard felállt, felfrissülve, megújulva, és elindult Denna szállása felé.

A folyosók, amelyeken keresztül haladt, a termek és a lépcsők, mind lélegzetállítóan gyönyörűek voltak. Richard megint csak megcsodálta őket, ahogy elhaladt mellettük. Eltűnődött azon, hogy miként veheti körül magát ennyi szépséggel egy olyan elvetemült ember, mint Darken Rahl.

Semmi sem egyoldalú. A mágia két oldala!

Richardnak eszébe jutott az a néhány alkalom, amikor a furcsa erő feltámadt benne. Amikor elöntötte a szánalom Viola hercegnő iránt, amikor a királynő testőrei Dennára támadtak, amikor elöntötte a kín, hogy mit műveltek Dennával, amikor arra gondolt, hogy mit művel majd Rahl Kahlannal, amikor Rahl testőrei Dennát fojtogatták. Emlékezett, hogy mindenegyes alkalommal fehér fény öntötte el látótere egy részét.

Mindenegyes alkalommal tudta, hogy a kard mágiája az. Ám korábban a kard mágiája tomboló dühként tört fel. Ez viszont más fajta harag volt. Arra gondolt, hogy mit érzett, amikor dühében előhúzta a kardot. Haragot, dühöt, gyilkolásvágyat.

Gyűlöletet.

Bénultan torpant meg a néma folyosó közepén. Későre járt, nem jártak már a környéken emberek. Egyedül volt. Érezte, hogy kirázza a hideg, és elönti a libabőr.

Két oldal! Már értette!

A szellemek segítsék meg, hát értette!

Előhozta magából az erőt, s hagyta, hogy egész látómezejét fehérbe öltöztesse.

 

Zsibbadtan ringatózva a mágia fehér ködfátylában, Richard szinte önkívületben csukta be maga mögött Denna szállásának ajtaját. Nyugodtan tartotta az erőt, megtartotta fehérségét, megtartotta bánatát és örömét. A csendes szobát egyetlen lámpa világította meg az éjjeliszekrényen, meleg, lobogó izzással töltve be az illatos levegőt. Denna anyaszült meztelenül ült az ágy közepén. Lábait keresztbe tette, hajfonatát kibontotta, haját kifésülte. Az Agiel a nyakán lévő arányláncon függött a mellei közt. Keze az ölében pihent. Nagy, szomorkás szemekkel nézte Richardot.

– Eljöttél hát, szerelmem, hogy megölj? – suttogta.

– Igen, Úrnőm – bólintott lassan Richard, miközben Dennát nézte.

– Ez az első alkalom, hogy egyszerűen csak „Úrnőm"-nek szólítasz – mosolyogott el egy parányit Denna. – Korábban mindig csak Denna úrnőnek szólítottál. Jelent ez valamit?

– Igen. Mindent jelent, párom. Azt jelenti, hogy mindent megbocsátok neked.

– Felkészültem a halálra.

– De miért vagy mezítelen?

Denna könnyes szemében a lámpa világossága tükröződött.

– Mert minden, amit felvehetek, Mord-Sith öltözék. Más ruhám nincs. Nem akarok Mord-Sith ruhában meghalni. Úgy szeretnék elmenni, ahogy a világra jöttem. Mint Denna. Semmi több.

– Értem – suttogta Richard. – Honnan tudtad, hogy azért jövök, hogy megöljelek?

– Amikor Rahl Nagyúr kiválasztott arra, hogy utánad menjek, azt mondta, nem kötelez arra, hogy menjek, magamnak kell vállalkozni a feladatra. Azt mondta, a próféciák beszélnek egy Keresőről, aki elsőként fogja teljes mértékben uralni a kard mágiáját: a fehér mágiát. Ez a Kereső képes lesz a kard pengéjét fehérre változtatni. Azt mondta, ha te vagy az, akiről a próféciák beszélnek, az azt jelenti, hogy a te kezed által halok meg, ha így döntesz. Kértem, hogy engem küldjön, hogy én lehessek a Mord-Sithed. Megtettem veled néhány olyan dolgot, amit korábban senkivel. Reménykedtem, hogy te leszel az, és megölsz ezért. Amikor a hercegnővel megtetted, amit tettél, már gyanítottam. Amikor ma megölted a két testőrt, tudtam. Nem lett volna másként lehetséges. Egész idő alatt fogva tartottam a kardod mágiáját.

Denna gyermeki szépségű arca körül minden fehér volt.

– Bocsáss meg nekem, Denna! – suttogta Richard.

– Emlékezni fogsz rám?

– Egész életemben rémálmaim lesznek.

– Ennek örülök – húzódott szélesebbre Denna mosolya. Őszintén büszkének tűnt. – Szereted ezt a nőt? Kahlant?

– Honnan tudsz róla? – kérdezte kissé neheztelve Richard.

– Néha, amikor elég nagy fájdalmat okozok ez embereknek, és már azt sem tudják, mit beszélnek, az anyjuk után kiabálnak, vagy a feleségük nevét üvöltik. Te pedig ennek a Kahlannak a nevét kiabáltad. Párodul választod majd?

– Nem tehetem – felelte elszoruló torokkal Richard. – Inkvizítor. A hatalma megsemmisítene.

– Bocsáss meg. Ez fáj neked?

Richard bólintott.

– Jobban, mint bármi, amit valaha műveltél velem.

– Az jó – mosolyogott szomorúan Denna. – Örülök, hogy az, akit szeretsz, képes neked még több kínt okozni, mint én.

Richard tudta, hogy a maga torz módján Denna ezt vigasztalásnak szánta. Afeletti öröme, hogy a másik nő még több fájdalmat képes neki okozni, csak a szeretetének a jele. Tudta, Denna néha azért kínozta, hogy kimutassa gyengéd érzelmeit. Denna szemében az, hogy ez a nő nagyobb kínt tud neki okozni, a szerelmének bizonyítéka volt.

Egy könnycsepp gördült végig az arcán. Mit tettek ezzel a szerencsétlen gyermekkel?

– Ez egy másfajta fájdalom. Semmi sem érhet fel azzal, amit te műveltél velem.

Büszkeséggel teli könnycsepp gördült végig Denna arcán.

– Köszönöm, szerelmem – suttogta. Levette az Agielt a nyakából, és reménykedve feltartotta. – Viselnéd ezt, hogy emlékezz rám? Nem fáj, hogy ha a nyakadban lóg, vagy ha a láncot fogod, csak ha magát az Agielt tartod a kezedben.

Richard kezébe fogta az arcát. Még mindig beragyogta a fehér izzás.

– Megtiszteltetés lenne számomra, párom. – Lehajtotta a fejd, hogy Denna a nyakába akaszthassa. Hagyta, hogy egy csókot leheljen az arcára.

– Hogyan fogod csinálni? – kérdezte Denna.

Richard tudta, mire gondol. Összeszorult a torka. Keze könnyedén a kard markolatára siklott.

Csigalassúsággal vonta ki az Igazság Kardját. Ezúttal nem azt a csengő hangot adta, mint a múltban.

Sziszegett. Fehéren izzó sziszegéssel.

Richard nem pillantott rá, de tudta, hogy a penge fehérre változott. Denna könnyes szemébe nézett. A mágia ereje minden porcikáját elöntötte. Békében volt. Minden dühe, minden gyűlölete, minden ártó szándéka elpárolgott. Ott, ahol korábban ilyen érzések áramlottak bele a kardból, most csak szeretet volt e gyermek iránt. Szerette ezt az emberi lényt, akibe, mint egy kehelybe, mások fájdalmat és kegyetlenséget töltöttek, szerette ezt az ártatlan, megkínzott lelket, akit arra idomítottak, hogy olyat műveljen, amit pedig mindenek felett gyűlölt: hogy embereket kínozzon. Ahogy átélte Denna szenvedését, égett az iránta érzett fájdalomtól. És a szeretettől.

– Denna – suttogta. – El is engedhetnél. Semmi szükség erre. Kérlek, csak engedj el. Ne késztess arra, hogy ezt megtegyem.

– Ha megpróbálsz elmenni, rád szabadítom a mágia kínját, és sajnálni fogod, hogy csak bajt okoztál nekem. – Emelte fel az állát Denna. – Mord-Sith vagyok. Az úrnőd. Nem lehetek több, annál aki vagyok. Te sem lehetsz kevesebb, párom.

Richard szomorúan bólintott, kardja hegyét Denna mellei közé helyezte. A fehér ragyogástól és a szemébe gyűlt könnyektől alig látott.

Denna finoman megfogta a kard hegyét, és néhány ujjnyival odább húzta.

– A szívem itt van, szerelmem.

A kardot feléje tartva, Richard lehajolt, bal karját gyengéden a nő puha vállaira tette. Minden erejével megtartotta magában az erőt, és megcsókolta Denna arcát.

– Richard – suttogta Denna. – Soha nem volt még ilyen párom. Örülök, hogy nem is lesz több. Kivételes ember vagy. Az egyetlen ember, aki, amióta csak kiválasztottak, törődött velem, amikor a fájdalom gyötört, aki tett valamit azért, hogy megszüntesse kínjaimat. Köszönöm az elmúlt éjszakát, hogy megtanítottál rá, hogy ilyen is lehet.

Richard könnyei záporoztak. Magához ölelte Dennát.

– Bocsáss meg nekem, szerelmem!

– Mindent megbocsátok – mosolygott Denna. – Köszönöm, hogy „szerelmem"-nek szólítottál. Mielőtt meghalok, jó hallani, legalább egyszer, hogy őszintén mondod. Forgasd meg a kardot, hogy biztosan végezzen velem. És Richard, kérlek, vedd az utolsó leheletemet. Ahogy tanítottalak. Szeretném, ha elvennéd az utolsó leheletem.

Richard kábultan tapasztotta a száját Dennáéra, megcsókolta, és még csak nem is érezte, ahogy a jobb karja megmozdul. Nem érzett semmi ellenállást. A kard olyan könnyedén haladt át Dennán, mintha pókháló lett volna. Érezte, hogy a karja megforgatja a kardot, és elvette az utolsó életleheletét.

Gyengéden az ágyra fektette Dennát, lefeküdt mellé és ellenállhatatlanul zokogott, miközben hamuszürke arcát cirógatta.

Égett a fájdalomtól, hogy meg nem történtté tegye, amit elkövetett.