Tizenhatodik fejezet

 

 

 

Amikor Richard kinyitotta a reteszt, Kahlan kiugrott az ágyból, szeméből dörzsölve az álmosságot. Előhúzta a kését. Bill szuszogva beljebb préselte magát, és a hátával belökte az ajtót. Izzadtságcseppek gyöngyöztek a homlokán.

– Mi az? Mi történt? – kérdezte Richard.

– Minden nagyon csendes volt – nyelt nagyot Bill levegő után kapkodva. – Majd nem sokkal ezelőtt megjelent ez a két fickó. Szinte a semmiből. Nagydarab fickók, vastag nyak, szőke haj. Jóképűek. Állig felfegyverezve. Olyan fickók, akiknek megpróbálod kerülni a tekintetét. – Néhányszor mélyet lélegzett.

Richard lopva Kahlanra pillantott. Nem volt kétségük, hogy kik voltak ezek az emberek. Szemmel láthatólag a mágikus akadály sem tudta feltartóztatni a quadot.

– Kettő? – kérdezte Richard. – Biztos benne, hogy nem voltak többen?

– Csak kettőt láttam bejönni, de az is elég volt. – Bill tágra nyílt szemmel nézett ki göndör szemöldöke alól. – Az egyik szépen össze volt szabdalva, fel volt kötve az egyik karja, a másikat pedig hatalmas karmolásnyomok borították. Nem mintha zavarta volna. Mindenesetre elkezdtek kérdezősködni egy nő után, aki nagyon olyannak tűnt, mint a maga hölgye. Csak nem visel fehér ruhát, mint ahogy ők írták le. Éppen elindultak a lépcső felé, amikor veszekedés tört ki, hogy ki mit művel majd a nővel. A vörös hajú barátjuk ráugrott a felkötött karúra, és fültől fülig elvágta a torkát. A másik fickó erre egy szívdobbanásnyi idő alatt levágta egy rakás vendégemet. Életemben nem láttam még ilyet. Majd hirtelen sehol sem volt. Szőrén-szálán eltűnt. Mindenütt vér van.

A csürhe többi része odalent van, és azon vitatkozik, hogy ki lesz az első, aki… – Kahlanra pillantott, a többit kimondatlanul hagyta. Karjával megtörölte a homlokát.

– Randy hátra viszi a lovakat; el kell tűnniük azonnal. Induljanak el Adie felé. A Nap egy óra múlva fent lesz, a kopók addigra eltűnnek, úgyhogy nem lesz semmi bajuk. De csak, ha nem késlekednek.

Richard megragadta Chase lábát, Bill pedig a vállát. Kahlannak meghagyta, hogy reteszelje be az ajtót, és rakja össze a holmijukat. Chase-zel a karjukban lecaplattak a hátsó lépcsőkön, ki a sötétbe. Zuhogott az eső. Az ablakokból kiszűrődő lámpafény visszaverődött a tócsákon, sárga fényük így megvilágította a lovak vizes, fekete alakját. Randy várt rájuk, nyugtalankodva tartotta a lovakat. Chase-t egy hordágyra fektették, majd a lehető legcsendesebben felszaladtak a lépcsőkön. Bill felnyalábolta Zeddet, Richard és Kahlan pedig felkapták a köpenyüket, és megragadták csomagjaikat. Majd a lépcsőn leszaladva az ajtó felé vették az irányt.

Ahogy kivágták az ajtót, majdnem felbotlottak Randy-ben, aki kiterülve feküdt a földön. Richard épp időben nézett fel, hogy észrevegye a hirtelen rárontó vöröshajút. Elhajolt előle, alig-alig kerülve el a hosszú kés csapását. A fickó arccal a sárba zuhant. Meglepő gyorsasággal térdelt fel, tombolt dühében, majd mozdulatlanná dermedt, amikor meglátta a kard egyét egy hüvelyknyire az orrától. Acél csendülése töltötte be a levegőt. A férfi fölnézett kegyetlen, fekete szemeivel. Víz és sár csöpögött összetapadt hajából. Richard egy negyedfordulattal elfordította a fegyvert, és a kard lapjával keményen fejbe vágta. A vöröshajú rongycsomóként esett össze.

Bill lefektette Zeddet a hordágyra, miközben Kahlan megfordította Randy-t. Egyik szeme úgy be volt dagadva, hogy szinte nem is látszott. Eső verte az arcát. Felnyögött. Amikor egyetlen ép szemével meglátta Kahlant, elvigyorodott. Megkönnyebbülten, hogy nem sérült meg komolyabban, Kahlan gyorsan megölelte, és felsegítette.

– Rámugrott – mentegetőzött Randy. – Elnézését kérem.

– Nagyon bátor fiatalember vagy. Igazán nincs miért szégyenkezned. Köszönjük, hogy segítettél nekünk. És magának is – fordult Bill felé.

Bill mosolyogva bólintott. Gyorsan pokrócokat és viaszosvásznakat terítettek társaikra, és felpakolták a felszerelésüket. Bill közölte velük, hogy az Adie-nek szánt készleteket már felrakták Chase lovára. Richard és Kahlan nyeregbe szállt. Kahlan odapöccintette Randy-nek az ezüstpénzt.

– Átvételkor fizetek, ahogy ígértem. – Randy vigyorogva elkapta a pénzt.

Richard lehajolt, kezet fogott Randy-vel, és komolyan köszönetet mondott neki, majd dühösen mutatott Billre.

– Maga! Azt akarom, hogy írja hozzá az egészet a számlakönyvéhez. Adja hozzá a kárát, minden fáradtságát és vesződségét, még a fejfakészítőket is. Szeretném, ha felszámítana egy tisztességes összeget azért is, hogy megmentette az életünket. Ha pedig a tanács nem hagyná jóvá a fizetséget, mondja meg nekik, hogy az Első Tanácsnok testvérének az életét mentette meg, és Richard Cypher azt mondta, hogy ha nem fizetnek, személyesen veszi a fejét annak, aki ezért felelős, és egy karóra tűzi a bátyja háza elé, egyenest a pázsitra!

Bill bólintott, nevetése túlharsogta az eső zaját. Richard megrántotta a gyeplőt, hogy egyhelyben tartsa a lovát, amikor az táncolni kezdett, szeretett volna indulni már. Richard lemutatott a sárban heverő, öntudatát vesztett fickóra. Tajtékzott a dühtől.

– Az egyetlen ok, amiért nem ölöm meg ezt az embert, hogy még egy nálánál is alávalóbb alakot ölt meg, és ezzel a tettével akaratlanul is megmentette Kahlan életét. Ám emberölés, emberölés kísérlete és erőszak kísérlete szárad a lelkén. Azt ajánlom, akassza fel, még mielőtt magához tér.

– Meglesz – nézett vissza rá keményen Bill.

– Ne feledje, amit a Határról mondtam. Baj közeleg. Vigyázzon magára!

Bili állta Richard tekintetét, és szőrős karjaival átkarolta a fia vállát.

– Nem felejtjük el. – Apró mosoly jelent meg a szája szegletében. – Sokáig éljen a Kereső!

Richard meglepetten nézett rá, majd elvigyorodott. A mosoly némileg lehűtötte dühének tomboló tüzét.

– Amikor először megláttam, azt gondoltam, hogy maga nem egy minden hájjal megkent gazfickó. Úgy látom, tévedtem.

Richard és Kahlan felhúzták csuklyáikat, és elindultak a sötét esőben a csontasszony felé.

 

Délkikötő fényei hamarosan elvesztek az esőben, és az utasok tapogatózva haladtak a sötétségben. Chase lovai óvatosan lépkedtek az ösvényen; a határjárók megtanították őket az ilyesmire, így kényelmesen elboldogultak az ilyen mostoha körülmények között is. Feltartóztathatatlanul küzdötte magát előre a hajnal, hogy új fényt hozzon a felvirradó nap számára. De még azután is, hogy felkelt a Nap, a világ még mindig az éjszaka és a nappal közötti félhomályban úszott. Kísérteties reggel volt. Az eső segített Richardnak, hogy lecsillapodjék benne a düh.

Tudták, hogy a quad utolsó tagja szabadon kószál valahol, és minden mozgásra figyeltek, mint lehetséges veszélyre. Számítottak rá, hogy előbb-utóbb úgyis lecsap rájuk. Csak azt nem tudták, mikor. Richard aggódott amiatt is, amit Bill mondott: hogy Chase és Zedd már nem bírja sokáig. Ha ez a nő, Adie, nem tud segíteni… nem tudja, mihez kezd. Ha nem tud segíteni, akkor a barátai meghalnak. Richard nem tudta elképzelni az életet Zedd nélkül. Halott lenne a világ a tréfái, a segítsége és a biztonságérzet nélkül, amit nyújtott. Érezte, hogy összeszorul a torka a gondolatra. Zedd most azt mondaná, hogy ne azon aggódjon, ami lesz, hanem azon, ami van.

Ám a jelen is majdnem ilyen kilátástalannak tűnt. Apját meggyilkolták. Darken Rahl közel jár ahhoz, hogy megszerezze az összes szelencét. Két legrégebbi barátja a halál szélén áll. Egyedül van egy nővel, aki nagyon sokat jelent neki, ám nem volna szabad, hogy sokat jelentsen számára. Kahlan még mindig nem árulta el neki a titkait. Richard látta rajta, hogy állandóan viaskodik magával emiatt. Néha, amikor úgy érezte, hogy kezd közelebb kerülni hozzá, fájdalmat és rémületet látott a szemében. Hamarosan Középföldre érnek, és az emberek tudni fogják, hogy kicsoda ő. Richard szerette volna, ha ő lenne az, aki elárulja neki, nem olyasvalakitől akarta hallani, akit nem is ismer. Ám ha Kahlan nem árulja el hamarosan, akkor meg kell kérdeznie tőle. Bármennyire is ellenkezik a természetével, meg kell tennie.

Olyannyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy már négy órája haladnak az ösvényen. Az erdő kezdte magába szívni az esőt. Sötéten sejlettek elő a ködben a szorosan álló fák, törzsüket eleven és friss moha borította. A moha elállt a fák kérgétől, és kerek, zöldes, szivacsos kupacokat alkotott a földön is. A sziklákon a zuzmó élénksárga és rozsdavörös színekben ragyogott a nyirkos levegőben. Néhány helyütt víz futott keresztül az ösvényen, ideiglenesen patakká változtatva azt. Zedd hordágyának rúdjai nagy loccsanással gázoltak keresztül rajta. Sziklákon és gyökereken áthaladva, a göröngyösebb szakaszokon ide-oda ringott az öreg feje. Amikor átkeltek a megduzzadt patakokon, a lába csak néhány hüvelyknyire volt a víztől.

Richard a csendben megérezte az égő fa édes illatát. Nyírfa illatot. Hirtelen tudatára ébredt, hogy a terület, ahová beléptek, valahogy megváltozott. Ugyanolyan volt, mint négy órával ezelőtt, mégis más. Eső csepegett csöndes tisztelettel adózva az erdőnek. Az egész környék valahogy szentnek tűnt. Richard úgy érezte magát, mint egy betolakodó, aki megzavarja az időtlen korok békéjét. Szeretett volna Kahlanhoz szólni, ám úgy érezte, még a beszéd is szentségtörés lenne. Megértette, hogy azok a fickók a fogadóból miért nem jönnek ide. Mocskos jelenlétük sértené a helyet.

Egy házhoz értek, mely olyannyira beleolvadt a környezetébe, hogy a csapás mellől szinte észre sem lehetett venni. A kéményből égő fa füstje kígyózott fel a párás levegőbe. A falak viharvert, ódon gerendái hasonló színűek voltak, mint a környező fák. A ház mintha az erdő talajából nőtt volna ki, körülötte oltalmazón magasodtak a fák. A tetőt egy halom páfrány borította. Egy kisebb, ferde tető borult az ajtó és a tornác fölé, ami olyan kicsike volt, hogy egyszerre csak két vagy három ember állhatott rajta. Négyzet alakú, négytáblás ablak volt a ház elülső részén, és egy másik a ház oldalán.

Az öreg házikó előtti aprócska területen páfrányok hajlongtak, amikor a fákról lecsöpögő víz rájuk esett. Jellegzetes sápadtzöld színük harsogónak látszott a párás levegőben. Keskeny ösvény vezetett át közöttük.

A páfrányok között, az ösvényen magas nő állt, magasabb, mint Kahlan, bár nem annyira, mint Richard. Egyszerű, durva szövésű sárgásbarna köntöst viselt, melynek nyakát vörös és sárga szimbólumok díszítették. Középen elválasztva hordta álláig érő egyenes, vékonyszálú haját, melybe egyformán vegyültek fekete és őszes szálak. Viharvert arcáról a kor nem ragadta el a bájos vonásokat. Egy mankóra támaszkodott. Csak egy lába volt. Richard lassan megállította a lovakat.

A nő szemei teljesen fehérek voltak.

– Adie volnék. Ti kik lennétek? – Adie hangja rekedtes, mélyről jövő, reszelős hang volt, amitől borzongás szaladt végig Richard gerincén.

– Négy barát – felelte Richard tisztelettudó hangon. Tompán kopogva szemerkélt az eső. Richard várt.

Finom barázdák tarkították az arcát. Kivette a mankót a karja alól, karcsú kezeit a tetejére támasztotta, és ránehezedett. Vékony ajkai apró mosolyra húzódtak.

– Egy barát – szólalt meg reszelős hangján – és három veszélyes ember. Én döntöm el, hogy barátok-é – bólogatott maga elé.

Richard és Kahlan lopva egymásra pillantottak. Richard elővigyázatossága felébredt. Valahogy kényelmetlenül érezte magát a lovon, mintha tiszteletlenség lenne, hogy a magasból beszél Adie-hez. Leszállt a lováról, Kahlan követte a példáját. Lova gyeplőjével a kezében, Kahlannal egyetemben elindult, hogy az állata elé lépjen.

– Richard Cypher vagyok. Ez itt a barátom, Kahlan Amnell.

A nő fehér szemei az arcát fürkészték. Richardnak fogalma sem volt, hogy vajon lát-e, de azt sem tudta, hogy ez miként lenne lehetséges. A nő Kahlan felé fordult. Rekedtes hangján néhány szót szólt Kahlannak, egy olyan nyelven, amit a férfi nem értett. Kahlan tekintete állta az öregasszonyét, és aprót biccentett felé.

Üdvözlés volt. Tiszteletteljes üdvözlés. Richard sehol sem tudta kivenni belőle a Kahlan vagy az Amnell szót. Felállt a nyakán a szőr.

Kahlant a titulusán szólította meg.

Elég hosszú ideje volt már Kahlan mellett, hogy egyenes tartásából, magabiztosan felemelt állából lássa, Kahlan elővigyázatos volt. Nagyon elővigyázatos. Ha macska lett volna, most ívbe görbült volna a háta, és felborzolta volna a szőrét. A két nő egymást nézte, ebben a pillanatban egyiküknek sem számított a kor. Olyan tulajdonságok alapján mérték föl egymást, amiket Richard nem láthatott. Ez a nő képes volt nekik ártani, és Richard tudta, hogy a kard sem védheti meg.

Adie visszafordult Richardhoz.

– Öntsd hát szavakba, hogy mire lenne szükséged, Richard Cypher.

– A segítségedre lenne szükségünk.

– Ez igaz – bólintott Adie.

– A barátaink megsebesültek. Egyikük, Tűzkő Dell, azt mondta, hogy a barátod.

– Igaz – szólalt meg Adie reszelős hangján.

– Egy másik ember Délkikötőben azt mondta, hogy te talán segíteni tudsz rajtuk. Segítségedért cserébe, hoztunk neked készleteket. Úgy gondoltuk, tisztességes lenne, ha cserébe felajánlhatnánk valamit.

– Hazugság! – hajolt közelebb Adie, és mankójával koppantott a földön. Richard és Kahlan visszahőköltek.

Richard nem tudta, mit szóljon. Adie várt.

– Ez az igazság. Itt vannak a készletek. – Kissé hátrafordulva intett Chase lova felé. – Azt gondoltuk, hogy tisztességes lenne…

– Hazugság! – dobbantott még egyszer a mankójával Adie.

Richard összefonta a karját, kezdett fortyogni benne a düh. A barátai haldokoltak, amíg ő ezzel a nővel ostoba játékokat folytat. – Mi a hazugság?

– A „mi" a hazugság – dobbantott megint. – Te voltál, aki azt gondolta, hogy felajánl némi ellátmányt. Te voltál, aki úgy döntött, hogy idehozza. Nem te és Kahlan. Csak te. A „mi" hazugság. Az „én" igazság.

Richard leeresztette majd kitárta a karját.

– Mi a különbség köztük? „Én" vagy „mi", mit számít az?

– Az egyik igaz, a másik pediglen hazugság. Mi lehet ennél nagyobb különbség? – meredt rá Adie.

Richard megint karba tette a kezét, és a homlokát ráncolta.

– Chase-nek nem lehet könnyű dolga, amikor elregéli neked a kalandjai történetét.

– Igaz – bólintott Adie. Visszatért apró mosolya. Közelebb hajolt, és intett a kezével. – Hozzátok beljebb a barátaitokat.

Megfordult, visszatette a mankót a karja alá, és visszaküzdötte magát a házba. Richard és Kahlan egymásra néztek, és elindultak Chase-ért. Levették róla a takarókat, majd Richard jelezte Kahlannak, hogy fogja meg a határjáró lábát, a súlyosabb részét ő cipeli. Amikor Chase-t becipelték az ajtón, Richard rájött, hogy miért hívják Adie-t csontasszonynak.

Különféle csontok borították csupasz domborműként a sötét falakat. Az egyik fal polcain koponyák sorakoztak. Richardnak fogalma sem volt, hogy miféle fenevadaké lehetnek ezek a többnyire rettenetes kinézetű, hosszú, görbe fogakkal meredező koponyák. De legalább egyikük sem emberi koponya, gondolta magában. Néhány csontot nyaklánccá fűztek össze. Néhányat pedig célirányos eszközökké díszítettek fel tollakkal és színes gyöngyökkel, a falon pedig krétával rajzolták őket körbe. A sarokban halmokban álltak a csontok, bár nem voltak olyan különlegesek, mint a többi. A tűzhely fölött, a kandallópárkányon egy borda feküdt, olyan vastag, mint Richard karja, és olyan hosszú, mint amilyen magas Richard volt. Egész hosszában sötét vonalakként futó ismeretlen szimbólumok borították. A körülötte levő sok kifehéredett csont láttán Richard úgy érezte, mintha egy halott szörnyeteg gyomrában lenne.

Lefektették Chase-t, Richard pedig körbejártatta a tekintetét. Esővíz csöpögött belőle és társaiból. Adie tornyosult fölébük. Olyan száraz volt, mint a körülöttük lévő csontok, pedig ő is odakint állt az esőben. Richard újra eltöprengett azon, hogy bölcs választás volt-e idejönni. Ha Chase nem mondta volna, hogy Adie a barátja, biztosan nem jött volna ide.

– Megyek, és behozom Zeddet – nézett Kahlanra, inkább kérdőn, mint kijelentve.

– Segítek behozni a készleteket – ajánlkozott Kahlan, Adie-re pislantva.

Richard finoman a csontasszony lábához fektette Zeddet. Majd Kahlannal együtt felhalmozta a készleteket az asztalra. Amikor végeztek, a társaik mellé léptek, és a csontokat vizslatva megálltak Adie előtt. Adie rájuk nézett.

– Ez meg kicsoda? – kérdezte Zeddre mutatva.

– Zeddicus Z'ul Zorander. A barátom – felelte Richard.

– Varázsló – csattant fel Adie.

– A barátom! – üvöltötte Richard, dühe immár szabadjára eresztve lobogott benne.

Adie nyugodtan végigmérte fehér szemeivel, Richard pedig meredten állta a tekintetét. Zedd meg fog halni, ha nem kap segítséget, és Richard ezt nem hagyhatta. Adie előrehajolt, ráncos kezét Richard hasára szorította, aki döbbenten állt, miközben az öregasszony lassan körözve dörzsölte hozzá a kezét, mintha megpróbálna a lelkébe látni. Majd visszahúzta a kezét, és óvatosan a mankóra helyezte, a másik mellé. Felnézett, vékony ajkai halvány mosolyra húzódtak.

– Az igaz Kereső igaz dühe. Nagyon jó. Nem kell félned tőle, gyermekem – pillantott Kahlanra. – Ez az igazság dühe. A fog dühe. A jóknak nem kell félnie. – Mankója segítségével néhány lépést tett Kahlan felé. Kezét Kahlan hasára tette, és megismételte az előbbi procedúrát. Mikor befejezte, a mankójára tette a kezét, és bólintott. Richardra emelte a tekintetét.

– Őbenne a tűz vagyon. Benne is lángol a düh. Ám ez a nyelv dühe. Félned kell tőle. Mindenkinek félnie kell. Veszedelmes lesz, ha valaha is szabadjára engedi.

– Gyűlölöm a rejtvényeket. Túl sok teret engednek a téves értelmezéseknek. Ha mondani akarsz nekem valamit, akkor mondd is meg.

– Áruld el nekem – kérdezte gúnyosan Adie, és összeszűkültek a szemei. – Mi az erősebb: a fog vagy a nyelv?

– A válasz nyilvánvalóan a fog – vett nagy levegőt Richard. – Ezért a nyelvre szavazok.

Adie neheztelve pillantott rá.

– A nyelved néha akkor jár, amikor nem kellene. Tedd mozdulatlanná – utasította reszelős hangján.

Richard – némileg zavarba jőve – elhallgatott.

Adie elmosolyodott és biccentett.

– Érted már?

– Nem – ráncolta a szemöldökét Richard.

– A fog ereje az érintkezés által válik erővé. Érintés általi erőszak. Harc. Az Igazság Kardjának mágiája a fog dühe. Szaggat. Tép. A nyelv dühének nem kell érintenie, ám ugyanolyan erő. Ugyanolyan gyorsan vág.

– Nem vagyok benne biztos, hogy értem, amit mondasz – válaszolta Richard.

Adie kinyújtotta a kezét, hosszú ujjai Richard vállát érintették. Richard fejében hirtelen látomás jelent meg, egy emlékkép: az előző este emléke. Látta azokat az embereket a fogadóban. Előttük állt, Kahlannal az oldalán, azok pedig készek voltak támadni. Az Igazság Kardját markolta, kész volt erőszakot alkalmazni ellenük, tudván, hogy semmi más, csak a kiontott vér állíthatja meg őket. Majd látta maga mellett Kahlant, ahogy a csürhéhez beszél, szavaival megállítja és visszatartja őket, ahogy a nyelvét végighúzza az ajkain, szavak nélkül is beszélve hozzájuk. Elvette belőlük a tüzet, és az egész gyülevész népséget lefegyverezte, anélkül, hogy megérintette volna őket. Megtette azt, amire a kard képtelen volt. Kezdte már érteni, mit akart Adie mondani.

Kahlan keze felfelé lendült, megragadta Adie csuklóját, és elrántotta a kezét Richardtól. Fenyegető fény szikrázott a szemében, aminek a hatása Adie-n sem maradt el.

– Megesküdtem, hogy oltalmazni fogom a Kereső életét. Nem tudom, mit csinálsz. Ha túlságosan hevesen reagáltam, hát bocsáss meg. Nem szándékozom tiszteletlenül viselkedni veled, ám képtelen lennék megbocsátani magamnak, ha kudarcot vallanék feladatomban. Túlságosan sok forog kockán.

– Megértelek, gyermekem – nézett le Adie a csuklójára kulcsolódó kézre. – Bocsáss meg nekem, hogy meggondolatlan viselkedésemmel nyugtalanítottalak.

Kahlan egy pillanatig még tartotta Adie csuklóját, hogy hangsúlyozza mondandóját, majd eleresztette. Adie kezét a mankójára támasztotta. Ismét Richard felé fordult.

– A fog és a nyelv együtt dolgozik. Ugyanez a helyzet a mágiával is. A kard mágiájának, a fog mágiájának parancsolsz. Ám ez megadja neked a nyelv mágiáját is. A nyelv mágiája azért működik, mert a kard mágiájával támogatod. – Lassan Kahlan felé fordította a fejét. – Te is rendelkezel mindkettővel, gyermekem. A foggal és a nyelvvel. Együtt használod őket, egyik a másikat támogatja.

– És a varázslók mágiája? Az micsoda? – kérdezte Richard.

A kérdésen töprengve Adie visszafordult felé.

– Sokféle mágia van, a fogé és a nyelvé csak kettő ezek közül. A varázslók ismerik az összeset, kivéve az alvilág mágiáját. És a legtöbbjét használják is annak, amit tudnak. Nagyon veszélyes ember – pillantott le Zeddre.

– Soha mást nem mutatott felém, mint kedvességet és megértést. Ő egy nagyon szelíd ember.

– Igaz. Ám nagyon veszélyes is egyúttal – ismételte meg Adie.

Richard hagyta a témát.

– És Darken Rahl? Hallottál már róla? Miféle mágiát használ ő?

– Ó igen – sziszegte összeszűkülő szemekkel Adie. – Hallottam már róla. Képes használni mindazt a mágiát, amit a varázslók, és azt is, amit varázslók sem használnak. Parancsol az alvilágnak.

Jeges libabőr szaladt végig Richard karján. Szerette volna megkérdezni, hogy miféle mágiát használ Adie, ám úgy döntött, hogy mégsem teszi. Adie visszafordult Kahlan felé.

– Légy figyelmezve, gyermekem: megvan benned a nyelv igaz hatalma. Még soha nem láttad. Rettenetes lesz, ha valaha is szabadjára ereszted.

– Nem tudom, miről beszélsz – felelte Kahlan aggodalmas hangon.

– Igaz – bólintott Adie. – Igaz. – Karját kinyújtva gyengéden Kahlan vállára fektette a kezét, és ujjaival közelebb húzta magához. – Anyád meghalt, mielőtt nővé lettél, mielőtt elérted volna azt a kort, hogy megtaníthatott volna rá.

– Mit tudsz nekem megtanítani belőle? – nyelt nagyot Kahlan.

– Semmit. Sajnálom, de nem értem a működését. Olyasmi, amit csak az anyád taníthat meg, akkor, amikor elérted a kort, hogy nő legyél. Mivel az anyád nem mutatta meg neked, a tanítás elveszett. Ám az erő még mindig ott van. Ám légy figyelmezve! Az, hogy nem tanultad a használatát, még nem jelenti, hogy nem képes elszabadulni.

– Ismerted anyámat? – kérdezte fájdalmasan suttogva Kahlan.

Adie arca ellágyult, ahogy Kahlanra nézett. Lassan bólintott.

– Emlékszem a családnevedre. És emlékszem anyád zöld szemére. Nem könnyű elfeledni. Te is az ő szemét örökölted. Ismertem őt, amikor még a szíve alatt hordott téged.

Könnycsepp gördült le Kahlan arcán, ugyanolyan fájdalmasan suttogva szólt:

– Anyám egy nyakláncot hordott, amin egy aprócska csont volt. Nekem adta, amikor gyerek voltam. Mindig hordtam, egészen addig, amíg… amíg Dennee, a lány, akit a húgomnak neveztem… amikor meghalt, vele temettem el. Mindig nagyon tetszett neki. Te adtad ezt a láncot az anyámnak, ugye?

Adie becsukta a szemét, és bólintott.

– Igen, gyermekem. Én adtam neki, hogy óvja és oltalmazza a még meg nem született gyermekét, hogy mikor felnő, erős legyen, mint az anyja. És olyan lett, látom.

Kahlan az öregasszony köré fonta a karjait.

– Köszönöm neked Adie, hogy segítetted az anyámat – suttogta könnyek között. Adie egyik kezével a mankót tartotta, a másikkal őszinte együttérzéssel simogatta meg Kahlan hátát. Néhány pillanat múlva Kahlan eltolta magát az öregasszonytól, és kitörölte a könnyeket a szeméből.

Richard látta a kedvező alkalmat, és elszántan ki is használta.

– Adie – kezdte óvatosan – segítettél Kahlannak, mielőtt még megszületett. Most is segítsd meg. Az élete és még sokak élete forog kockán. Darken Rahl vadászik rá is és rám is. Szükségünk van ennek a két embernek a segítségére. Kérlek, segíts rajtuk. Segíts Kahlanon.

Adie apró mosolyt küldött felé.

– A varázsló jól választja meg a Keresőit – bólogatott magának. – Szerencséd van, hogy a türelem nem tartozik a poszt követelményei közé. Légy nyugodt, nem kértelek volna rá benneteket, hogy hozzátok be őket, ha nem akartam volna segíteni rajtuk.

– Nos, talán nem látod, de Zedd különösképpen rossz állapotban van. Alig lélegzik.

Adie fehér szemei egyre kevesebb türelemmel méricskélték Richardot.

– Áruld el nekem – szólt száraz, reszelős hangján –, ismered Kahlan titkát, amit eltitkol előled?

Richard nem szólt semmit, és megpróbálta minél kevésbé kimutatni az érzelmeit. Adie Kahlanhoz fordult.

– Mondd meg, gyermekem, ismered azt a titkot, amit előled rejteget? – Kahlan nem szólt semmit. Adie visszafordult Richardhoz. – Ismeri a varázsló azt a titkot, amit előle titkolsz? Nem. Ismered azt a titkot, amit a varázsló előtted rejteget? Nem. Három vak ember. Hmm? Úgy tűnik, jobban látok nálatok.

Richard eltűnődött azon, hogy miféle titkot takargathat előle Zedd.

– És te melyiket ismered ezek közül, Adie? – vonta fel a szemöldökét.

– Csak az övét – mutatott vékony ujjával Kahlanra.

Richard megkönnyebbült, ám próbált semmit sem mutatni az arcán. A kétségbeesés szélén volt.

– Mindenkinek vannak titkai, barátom, és joga van arra, hogy ha szükséges, megtartsa őket magának.

– Ez igaz, Richard Cypher – húzódott szélesebbre Adie mosolya.

– Most pedig mondd meg, mi lesz velük?

– Tudod, hogy miként gyógyítsd meg őket? – érdeklődött Adie.

– Nem. Ha tudnám, nyilvánvaló, hogy már nekiláttam volna.

– Türelmetlenséged megbocsáttatik, az csak jogos, hogy félted a barátaid életét. Ne aggódj, nem vagyok rosszakarattal irántatok. Légy nyugodt, már azóta kapják a segítséget, hogy behoztátok őket.

– Valóban? – vágott zavart képet Richard.

Adie bólintott.

– Alvilági szörnyetegek sújtottak le rájuk. Időbe telik, mire felébrednek. Napokba. Hogy hány napba, azt nem sejthetem. Ám ki vannak száradva. A vízhiány halálukat jelentheti, ezért annyi időre, hogy inni tudjanak, magukhoz kell téríteni őket vagy elpusztulnak. A varázsló pedig nem azért lélegzik lassabban, mert rosszul van, hanem mert a varázslók így őrzik meg az erejüket baj esetén – egészen mély álomba merülnek. Magukhoz kell térítsem őket, hogy igyanak. Nem fogtok tudni beszélni velük, nem fognak felismerni benneteket, így ne féljetek, ha ezt látjátok. Menjetek a sarokba, hozzátok a vizesvödröt.

Richard hozta a vizesvödröt, és segített Adie-nek lehajolni, hogy Zedd és Chase fejéhez üljön. Adie maga mellé húzta Kahlant. Megkérte Richardot, hogy vigyen oda egy csonteszközt a polcról.

Egyik része úgy nézett ki, mintha emberi combcsontból készült volna. Az egész tárgyat sötétbarna patina borította, ősréginek tűnt. A csont nyelén Richard számára ismeretlen szimbólumok húzódtak végig. Az egyik végén két koponyatető volt, a csont gömbjének oldalain egy-egy. Egyenletesen két félgömbre vágták őket, és valamiféle száraz bőrrel vonták be. A bőrök közepén egy csomó volt, ami pontosan úgy nézett ki, mint egy köldök. Ahol a bőrök átnyúltak a koponya peremén, egymástól egyenlő távolságra durva fekete hajcsomók voltak felfűzve, hasonló gyöngyös cérnával, mint amilyen Adie köntösének nyakát is díszítette. A koponyatetők akár embereké is lehettek. Valami csörgött bennük.

Richard tiszteletteljesen átnyújtotta Adie-nek a csonteszközt.

– Mi adja a csörgő hangot?

– Megszárított szemek – felelte Adie anélkül, hogy felnézett volna.

Adie finoman rázta a csontcsörgőt Zedd és Chase feje körül, közben pedig magában kántált valamit azon a furcsa nyelven, amin Kahlannal beszélt. A csörgő tompa, faszerű hangot adott. Kahlan keresztbe tett lábbal ült Adie mellett, fejét lehajtotta. Richard kissé távolabb állt és figyelt.

Tíz-tizenöt perc elmúltával Adie intett neki, hogy jöjjön közelebb. Zedd hirtelen felült, és felnyitotta a szemét. Richard rádöbbent, hogy Adie azt akarja, adjon neki vizet. Miközben Adie tovább kántált, Richard belemerítette a merőkanalat a vödörbe és odatartotta Zedd szájához. Az öreg mohón ivott. Öröm szökött Richard szívébe, amikor látta, hogy az öreg felül és kinyitja a szemét, noha nem tudott megszólalni és nem tudta, hol van. Zedd fél vödör vizet megivott. Amikor végzett, visszafeküdt, és becsukta a szemét. Chase került sorra, és megitta a vödör víz másik felét.

Adie Richard kezébe nyomta a csontcsörgőt, és megkérte, hogy helyezze vissza a polcra. Majd odavitette vele a sarokban álló csonthalmot, és megkérte, hogy tegye félig Zedd, félig Chase teste fölé, s közben dirigált neki, hogy miként állítson be minden egyes csontot valami olyan elrendezés szerint, amit csak ő látott vagy értett. Végül arra kérte, hogy küllő alakzatban halmozzon köréjük bordacsontokat, úgy, hogy a képzeletbeli kerékagy a két férfi mellkasa fölé kerüljön. Amikor végzett, Adie megdicsérte, hogy milyen remek munkát végzett, ám Richard nem érzett semmi büszkeséget, hiszen az elejétől a végig Adie irányította a kezét.

– Tudsz főzni? – nézett fel rá fehér szemeivel Adie.

Richardnak eszébe jutott, amikor a fogadáson Kahlan azt mondta neki, hogy a zöldségleves olyan volt, mintha ő csinálta volna, és hogy a két föld milyen sokban hasonlít. Adie Középföldről származott, talán szeretne valami szülőföldjéről valót.

– Büszkeséggel töltene el, ha csinálhatnék neked egy kis zöldséglevest.

– Csodás lenne! – tette össze ájuldozva a kezét Adie. – Évek óta nem ettem rendes zöldséglevest.

Richard a szoba túlsó sarkába ment és leült az asztalhoz. Zöldségeket szeletelt és fűszereket kevert. Miközben dolgozott – több mint egy órán keresztül – a két nőt figyelte, ahogy ülnek a földön és azon a különös nyelven beszélgetnek. Két nő, akik megosztják egymással a legújabb otthoni pletykákat, gondolta vidáman. Jó kedve volt, valaki végre tett valamit azért, hogy segítsen Zeddnek és Chase-nek. Valaki, aki tudta, mi bajuk. Amikor elkészült, és feltette a levest a tűzre, nem akarta megzavarni őket. Úgy tűnt, jól érzik magukat, így megkérdezte Adie-t, hogy apríthatna-e neki egy kis tűzifát. Adie úgy tűnt, örül az ötletnek.

Kiment, levette a fogat a nyakából, zsebre tette, majd a tornácon hagyta az ingét, hogy megszáradjon. Magával vitte a kardot a ház mögé – Adie azt mondta, hogy itt találja a tűzifa halmot. A tüzelő legnagyobb része nyírfa volt, egy öregasszonynak ezt a legkönnyebb felaprítani. Kiválasztotta a cukorjuhar tönköket, ami kiváló tűzifa ugyan, ám kemény munka felhasogatni. A környező erdő sötét volt és sűrű, ám nem áradt belőle fenyegetés. Inkább hívogató, átölelő, biztonságos érzetet árasztottak. Mégis, valahol ott ólálkodott Kahlarrra vadászva a quad utolsó tagja.

Michael jutott az eszébe, remélte, hogy biztonságban van. Michael nem tudta, hogy Richard mit csinál, és valószínűleg azon tűnődhetett, hogy merre jár. Talán aggódott is érte. Richard úgy tervezte, hogy miután eljönnek Zeddtől, Michael házához mennek, ám erre már nem volt idejük. Rahl majdnem elkapta őket. Szerette volna, ha üzenhetne a bátyjának. Michael nagy veszélybe kerül, ha a Határ leomlik.

Amikor elfáradt a fűrészelésben, felaprította, amit eddig elfűrészelt. Jól esett használnia az izmait, megizzadni a munkában, valami olyasmit csinálni, amihez nem kellet gondolkodnia. Jól esett érezni felhevült testén a hűvös esőt, megkönnyítette a munkát. Önmaga szórakoztatásaként, amikor lecsapott a fejszével, elképzelte, hogy a fa Darken Rahl feje. A változatosság kedvéért néha egy gárt képzelt oda, amikor pedig egy fadarab különösen keménynek bizonyult, a vöröshajú fickó fejét.

Kahlan jött ki, és megkérdezte tőle, hogy akar-e vacsorázni. Richard észre sem vette, hogy kezdett sötétedni. Miután Kahlan visszament, odament a kúthoz, és egy vödör hideg vizet öntött magára, hogy lemossa testéről az izzadtságot. Kahlan és Adie már az asztalnál ültek, s mert csak két szék volt, hozott magának egy rönköt, hogy arra üljön. Ahogy leült, Kahlan egy tányér levest tett elébe és egy kanalat nyomott a kezébe.

– Csodálatos ajándékot adtál nekem, Richard – szólt Adie.

– Mi volna az? – fújdogált Richard egy kanál levest, hogy kihűtse.

Adie ráemelte fehér szemeit.

– Anélkül, hogy sértésnek vetted volna, időt hagytál nekem, hogy anyanyelvemen beszélgethessek Kahlannal. Nem is tudhatod, micsoda öröm volt ez számomra. Oly sok éve volt már! Nagyon figyelmes ember vagy. Igazi Kereső.

– Én is értékes ajándékot kaptam tőled – nézett rá sugárzó arccal Richard. – A barátaim életét. Köszönöm, Adie.

– És a zöldséglevesed is kitűnő – tette hozzá Adie némileg meglepetten.

– Igen – kacsintott rá Kahlan. – Mintha én főztem volna.

– Kahlan mesélt nekem Darken Rahlról, és arról, hogy omladozik a Határ. Ez sok mindent megmagyaráz. Elmondta nekem, hogy tudsz az átjáróról, és szeretnél átkelni Középföldre. Most döntened kell, hogy mit tegyél – merítette bele kanalát a levesbe.

– Ezt meg hogy érted?

– A barátaidat minden nap fel kell ébreszteni, hogy igyanak, és meg kell etetni őket egy kis zabkásával. Napokon át fognak aludni, öt, talán tíz napig is. Mint Keresőnek, neked kell döntened, hogy megvárod-e őket vagy tovább mész. Mi nem tudunk neked segíteni, neked kell dönteni.

– Sok munka lesz ez egymagadnak.

– Igen – bólintott Adie, a levest kanalazva. – Ám nem lesz akkora munka, mint a szelencék megkeresése, és a Darken Rahl elleni harc.

Richard szórakozottan kavargatta levesét. Hosszú csönd telepedett rájuk. Kahlanra pillantott, ám Kahlan nem mutatott semmit. Richard tudta, hogy nem akar beavatkozni a döntésébe. Megint az ételre meredt.

– Minden egyes eltelt nap – szólalt meg végül csendesen – közelebb hozza Rahlt az utolsó szelencéhez. Zedd azt mondta, van egy terve. Ám ez még nem jelenti azt, hogy jó terv. Lehet, hogy ha végül magához tér, nem is lesz ideje, hogy megvalósítsa. Meglehet, hogy már azelőtt veszítünk, hogy nekiindulnánk. – Kahlan zöld szemébe nézett. – Nem várhatunk. Nem kockáztathatunk, túl sok forog kockán. Nélküle kell elindulnunk. – Kahlan bíztatóan mosolygott rá. – Egyébként sem terveztem, hogy magunkkal visszük Chase-t. Fontosabb feladatom van a számára.

Adie átnyúlt az asztalon, és ráncos kezét az övére tette. Puha volt és meleg.

– Nem könnyű választás. Nem könnyű Keresőnek lenni. Ami rátok vár, talán még a legrosszabb félelmeiteket is túlszárnyalja.

– Legalább a kalauzom még velem van – erőltetett mosolyt az arcára Richard.

Mindhárman csendben ültek, az előttük álló feladatokon töprengve.

– Ma este alszotok egy jót – szólt Adie. – Szükségetek lesz rá. Vacsora után elmondom, amit tudnotok kell, hogy átjussatok az átjárón. – Egyikről a másikra nézett, és még reszelősebb hangon hozzátette:

– És elmesélem nektek, hogy miként vesztettem el a lábamat.