JEGYZETEK ÉS KÖSZÖNETEK
Habár a történet maga kitalált, mégis van némi valós alapja, legalábbis ami A hölgy és az egyszarvú faliszőnyegeket illeti. Nem tudjuk, vajon a Le Viste családnak melyik tagja rendelte meg a szőnyegeket, azt sem tudjuk, miért, sőt, még készítésük pontos ideje is bizonytalan – noha a hölgyek ruházata és a szövési technika arról árulkodik, hogy nagyjából a 15. század vége felé lehetett. Ebben az időpontban pedig Jean Le Viste volt az egyetlen férfiú, akinek joga volt a címer viseléséhez. Arról sincs tudomásunk, hol készültek a szőnyegek; a gyakorlottság és a technika arra utal, hogy a szövőműhely valahol északon, talán Brüsszelben lehetett, ahol ebben az időben a millefleurs volt e műhelyek specialitása.
Bármily gazdagon és fénnyel-pompával hirdették ezek a szőnyegek a Le Viste-ek címerének dicsőségét, nem maradtak sokáig Le Viste-tulajdonban – Claude halála után (kb. 1544 előtt) második férje családjához kerültek. 1660-ban már Boussac kastélyában lógtak, valahol Közép-Franciaországban. A történelmi emlékeket felügyelő Prosper Mérimée fedezte fel újra őket 1841-ben. Ekkor a szőnyegek már igen rozoga állapotban voltak, molyok kiették, egerek megrágták, és egynéhány darabkát kivágtak belőlük: a szomszéd falvak lakói valószínűleg asztalterítőnek, netán függönynek használták őket. Hamarosan síkra szállt értük a híres író, Georges Sand, cikkeket írt róluk, megemlíti őket egyik regényében és naplójában is. 1882-ben a francia állam megvásárolta a faliszőnyegeket a párizsi Cluny Múzeum (a mai Musée National du Moyen Age) számára. Ma is ott lógnak, restaurálva, egy speciálisan nekik szentelt teremben.
Megpróbáltam hű maradni ahhoz a kevéshez, amit tudni lehetett a szőnyegekről, de regényíróként nagy általánosságban elég szabadon kezeltem a dolgokat; ez leginkább abból látszik, hogy a brüsszeli szereplőket franciául beszéltetem, noha egymás között valószínűleg flamandul beszélhettek.
A késő középkori és reneszánsz Franciaország történetének s mindennapi életének számos forrása van. A legszórakoztatóbb ezek között William S. Davis Life on a Mediaeval Barony c. könyve (1923). Ezenkívül a következő könyvek segítettek a specifikus témához: Fabienne Joubert: La Tapisserie au Moyen-Âge (2000); Thomas P. Campbell (szerk.): Tapestry in the Renaissance: Art and Magnificence (2002); Alain Erlande-Brandenburg: The Lady and the Unicorn (1991); Margaret B. Freeman: The Unicorn Tapestries (1976); Adolfo Salvatore Cavallo: Medieval Tapestries in the Metropolitan Museum of Art (1993); John Williamson: The Oak King, the Holly King, and the Unicom: The Myths and Symbolism of the Unicom Tapestries (1986); Élisabeth Antoine (szerk.): Sur la térre comme au ciel: Jardins d'Occident á la fin du Moyen-Âge (2002); A. et C-M. Fleury: Le château d'Arcy et ses seigneurs (1917).
Szeretnék köszönetet mondani Élisabeth Antoine-nak, a párizsi Musée National de Moyen-Âge munkatársának; Philip Sandersonnak, Katharine Swailesnek, s kivált Caron Penneynek, a sussexi Tapestry Studio at West Dean College munkatársainak, akik újjáteremtettek egy másik híres, egyszarvút ábrázoló faliszőnyeget, és akik első kézből mutatták meg, hogyan szőtték a középkori szőnyegeket. Rajtuk kívül köszönöm Lindsay Young, Sally Dormer, Katie Espiner, Susan Watt és Carole Baron, valamint Jonny Geller és Deborah Schneider segítségét.