UTÓHANG

Ez idő tájt bizonyos újságfotók és cikkek nagy becsben voltak a vészmadarakkal rendelkező zöldberényi családoknál.

,,Rendőrkézen a sólyomfészkek fosztogatója" - ,,Egy zugpreparátor sötét üzelmei" - ,,Példás gyorsasággal felgöngyölítették a kuncsafthálózatot" - ,,Nemzeti kincseink, védett madaraink nem eladók!" ,,A természetet megrabolni legalább akkora bűn, mint kifosztani a bankot!" - harsonázták a nagybetűs címek.

Hát még a képek! Elmosódott újságfotó valamennyi, na de ki ne ismerne rá a saját gyermekére még egy rossz minőségű képen is! Pláne, ha ott a név, "hogy Káldor Dániel és Dénes; ott van, hogy Cseke Ádám meg Pikó Gusztáv. S micsoda jelzők: bátor, ügyes, okos, találékony meg ilyesmik.

Mellesleg amennyit dicsérték a gyerekeket, ugyanannyit szidták a fészekrabló Baricsa Brúnót. S legjobban nem is a madárvédők tábora. Hanem éppen a volt kuncsaftjai, akik a fűrészporral megtöltendő madárkákat hordták a házhoz. Hogy - még ekkora marhát! Ilyen szédült őshüllőt. Naplót vezetni a madártömésekről! Benne a védett szárnyasok neve (a latin is); de azt még nem bánták volna. Hanem hogy a tömetni hozók nevét, címét is lajstromozta az emeletes barom! Hogy a radai rossebb...! - dühöngtek ám a Védettmadár-lövöldözők. Mert hát mi van? A rendőrség házat kutat, napló a kezükbe kerül, aztán sorra járják a beleírt címeket.

- Jó napot! Maga Klukucsányi Alfonz?

- Igenis, kérem! Mivel szolgálhatok?

- Majd mingyán fölolvassuk. Magánál kell lenni egy üstökösrécének, aszongya, hogy netta rufinának, egy bajszos sármánynak, azaz emberiza ciának, aztán még egy egerészölyvnek, azaz buteo buteónak. Francot ebbe a sok buteós latin névbe. - A szakaszvezető ment a nagyszobába. - Na, hát ezek volnának? - mustrálta a díszpéldány bűnjeleket.

- Nem is egerészölyv ez, hanem pusztai! - mentekezik Klukucsányi Alfonz, de pórul jár.

- Akkor hát kétezer forinttal többe lesz. Mert az egerész eszmei ára ugye csak egy ezres, emmeg pont három. A réce is három, a sármány is három; az annyi mint - kilencezer forint. Ahogy látom, a récéjébe már csúnyán beleesett a moly, megeszi majd a többit is, hát erre kellett magának a szobadísz?!

- De kérem, hát ezt én nem is tudhattam! Még hogy kilencezer?

- Majd megtanulja, Klukucsányi úr, amikor vonják a béréből. Na, itt akkor végeztünk. A kihallgatásra majd beidézzük. Mi a következő címünk, tizedes?

- Csipcsák János,. Gölödin utca 5. Egy hajnalmadár van a rovásán, gatyás kuvikkal súlyosbítva.

Így folyt a házalás Zöldberényben és környékén.

S Baricsa fogdája fölött egyre sűrűsödtek az átkok.

Mert legtöbben mégis őt hibáztatták - s nem magukat.

- Hm! Igazán jó sajtójuk van! - húzta Végig ujjait a bajszán Káldor Bálint, a csokoládéikrek deresedő halántékú édesapja, miután átböngészte a ,,Két bátor fiú viadala és diadala" alcímű részt. - Mondd kicsim! Írtak rólad ilyen idős korodban újságcikket? Benne volt a fotográfiád a megyei hírlapban, amint egy apacs forgópisztollyal sakkban tartod az elvetemült rablót?

- Hogy lett volna! - felelte a kicsimnek szólított szép barna nő, vagyis a csokoládéikrek édesanyja. Mit akarsz ezzel mondani? - aggódva nézett férjére, aki ma, 18-án reggel érkezett haza a rotterdami nemzetközi vásárról; nyilván fáradt szegény, hogy talányokban beszél.

- Ó, csak azt, hogy Szilvi néni ide, Szilvi néni oda, én igenis büszke vagyok erre a két hóhányó fiamra. És nem fogok szégyenkezni az évzárón, mikor kiosztják a... a mérgesítőket.

Hát szégyenkezni nem is volt okuk.

Sőt.

A Vészmadár őrs az egész iskola színe előtt kapott kettős dicséretet. Egyik ágon a hatóságtól, a másik ágon a Természetvédelmi Hivataltól. Ez utóbbi még némi zsebpénzzel vagyis pénzjutalommal is kirukkolt. Mindezt Cseke Ádám markába nyomták.

A kis Pikónak pedig föl kellett menni a kutyájával (a hatóságot meghagyták abban a hitben, hogy az övé), szóval Tivadarral együtt a dobogóra (a fekete német juhász csöppet sem zavartatta magát, a piros nyelvét elegánsan lógatva parádézott a tanári kar színe előtt), és átvettek egy oklevelet meg egy érmet. Gusztávunk majdnem a saját nyakába akasztotta a ,,kiváló nyomozó kutya" kitüntetést, s Tivadar szájába adta az oklevelét, de aztán kihúzta magát, s hősiesen viselte a dicsőséget, a kézfogás után fölzúgó vastapsot, s volt humora hozzá, hogy füleivel hátrakacsintson a bandának, amitől fergeteges vidámság öntötte el az udvar négyszögét.

- A fene se nézte ki belőled! Bravó, kölyök! - ütötte hátba a helyére vonuló mesterdetektívet az öreg Szilágyi, a hetedik b-ből. Guszti vissza se fordult, Tivadar azonban vetett egy olyan villámló farkaspillantást a bizalmaskodóra, hogy az ijedtében hátrahőkölt.

Ami azt illeti, Tivadart egy kicsit el is "farkasították" mostanában. A kis Pikó ugyanis meggyőzte Bezdán nénit, mennyire jót tenne a derék jószágnak egy hosszabb, nyári erdei kikapcsolódás, a városi életmódból visszatérhetne a természethez stb. stb. Hát Tivadar ezért a nem akármilyen vakációért szörnyen hálás volt Gusztávunknak, sőt gazdája helyett mostanság már őt tekintette ,,domináns állatnak" az emberfalkában. Úgyhogy a hét b-s Szilágyi nem véletlenül kapta azt a fenyegető farkasszemvillanást: a kutya nem hajlandó tűrni, hogy kezet emeljenek a vezérére.

A nagy meglepetések napja volt ez a Káldor családban. - Hiszen mi mondtuk, hogy Szilvi néni egy pletykafészek...

- ...egy rémhírkotyvasztó.

- Hát tessék...

- Most láthassátok aztatat szümtükkel mik vogymuk...

- Isa 3 egész 9 tized vogymuk!

- Isa 4 egész vogymuk!

Dani és Dini fölényesek voltak, mint két havas hegyorom. S nyomták, csak nyomták a szöveget a bizonyítványosztás után odahaza. Valójában ők maguk is meg voltak lepve: biológia - hármas helyett - ötös! Még ilyet! De adták a sértődöttet rendületlenül.

- Nagyon sok múlik a bizalmon!

- Huhu, de sok!

- Hogy az ember hisz-e a saját kétszülött fiának...

- Ekkora férfiak szavára már építeni lehet...

- De Szilvi néni azt mondta - Káldor Bálintné értetlenül mosolygott még mindig -, hogy az utolsó fölmérőtök csapnivaló volt. Magától Hortenzia nénitől tudta.

- Az utolsó fölmérő?

- Az is valami, az utolsó fölmérő...?!

- Azóta, ugye, volt még egy.

- Naná. Egy utolsó utáni fölmérés.

- És a Horti néni, amilyen eszes öreglány...

- Meg körültekintő meg minden...

- Csak természetes, hogy az utolsó utánit veszi figyelembe.

- És mi az utolsó utáni fölmérésben bril-li-roz-tunk!

Lentről éles füttyszó hasított a heves beszélgetésbe.

A Híd a Kwai folyón.

Cseke Adám hangszerelésében.

Micsoda induló! Az embernek azonnal mehetnéke támad.

á A kaját, a kaját, máj darling csokolédy! - pattant föl Dini.

- Itt vannak Csekéék - magyarázta Dani.

- Indulandusz na Besenyő! Snell, snell!

Káldor Bálint lenézett az utcára. A zöld park mellett piros Fiat kocsi, két fiú meg egy felnőtt.

- Ki az a tüskés hajú, mokány kis ember? - kérdezte sürgő-forgó ikreitől.

- Ja, az? Egy tüskés, ám igen jó fej!

- A mi fotós haverunk.

- Akit Dini majdnem elvermelt a Porthos-verembe.

- De ki is mentettem... Most már ő is benne van a brancsban. Elvégre öt kerecsent megőrizni a kirepülésig - nem egyszerű dolog!

- Hollá, Rezső bácsi! Jövünk! - intettek le az ablakból Daniék.

- Hogy ne kelljen kisírni magunkat a kebleteken, íme búcsúlevelünk! - mondták aztán egy szuszra, s már robogtak is le a lépcsőn, szálltak a Fiatba. Szinte kilőttek a starthelyről a piros autóval.

Sziasztok! - olvasta Káldor Bálint a ceruzával rótt kusza sorokat. - Levelek kéretnek továbbra is Miklós Zoltán címére küldetni. (Helyben, Huszár u. 7.) Látogatás és a vadon élő vészmadarak etetése konspirációs okokból szigorúan tilos.

Pénz a fenti címre szigorúan jöhet.

A viszontlátáskor találkozunk. Addig is csigalomnyugavér, a hős harcos visszatér.

(Csavarogni) szerető fiaitok:

Dani és Dini