Kabira

Odaugrottam a lányomhoz. Fájdalmai ellenére hátrahőkölt.

- Ne érj hozzám! - lihegte. - Ne érj hozzám! Tűnj el innen! Soha többé nem akarlak látni! Megölted őt - teste megfeszült, mintha a fájdalom feszítette volna keresztbe -, ráadásul elvetted tőlem, amit a legjobban szeretek! Menj!

Hátrahőköltem. Tudtam, hogy így lesz, a fájdalom mégis olyan erős volt, hogy levegő után kapkodtam.

Mindenkit, akit valaha szerettem, mindenkit elveszítettem. És az én hibámból, ezúttal is.