Clarás

Mindannyian éreztük. Azok is, akik már ittak a forrás vizéből, és azok is, akik nem. Az erő hulláma átcsapott felettünk, végigcsobogott rajtunk. Orseola megtántorodott, de sikerült elkapnom, mielőtt elesett volna. Olyan volt, mint a forgószél, mint egy óriási hullám, amely átcsapott a fejünk felett, elárasztott minket az erejével, majd otthagyott bennünket, mi pedig tátogtunk, mint a partra vetett halak.

Egyikünk sem maradt ugyanaz, mint volt. Én is éreztem, hogy az erő birtokba vett. Egészen új módon láttam a világot. Láttam, micsoda erő rejtőzik a forrás vizében, ugyanolyan világosan láttam, mint azt, hogy a vér vörös. És amikor ránéztem a többiekre, azt is láttam, hogy az erő mindannyiukban ott van, de más-más módon.

Garai felkelt. Úgy tűnt, mintha áradna belőle a fény. A kést az övébe dugta, és egyenesen rám nézett.

• - Veletek megyek. Nincs itt már keresnivalóm.

• - Nincs elég élelmünk - feleltem.

• - Tudok böjtölni. Hova mentek? - Odalépett hozzám. Lépteiben visszhangot vert az erő hulláma. Új szememmel láttam, hogy az erő őbenne olyan, mint egy lángoló szív. Valóban egy papnő erejét kapta meg.

Mögötte Kabira és Esiko fojtott hangon tovább beszélgettek. Sulani kritikus szemmel végigmérte Garait.

• - Öreg vagy már. Hosszú lesz az út.

Garai felnevetett, és azt hiszem, most először hallottam itt, Ohaddinban mindenfajta keserűségtől mentes nevetést.

• - Sokkal tovább bírom élelem és víz nélkül, mint te, harcos.

Többet tudok a föld és a víz erejéről, mint te, Clarás. És többet tudok orvoslásról és születésről, mint Estegi. - A hasamra mutatott. - Tudok segíteni neked.

• - Igazat mond - szólalt meg Estegi. Rápillantottam, és láttam, hogy keze szinte fénylik. Ez a kéz, bizony, érti a teremtés művészetét. - Többet tud mindezekről, mint bárki más. Meg tud gyógyítani bennünket, ha megbetegszünk. Hosszú út áll előttünk.

• - Rendben - mondtam -, legyen hát így. Viheted a terheimet, papnő. Amekától nyugatra, egy éjszakányi gyalogútra vár ránk egy hajó.

• - És hová megyünk?

• - Az én országomba - felelte Orseola. Most már teljesen megnyugodott. Az ő ereje olyan volt, mint egy takaró, amely beborít mindent, ami addig belülről kaparta és karmolászta őt. - Terasu-ba, az óriásfák és a mangrovemocsarak birodalmába.

Garai szemmel láthatólag el volt ragadtatva.

• - Erőforrások, amelyeket még nem ismerek, amelyeknek még nem áldoztam. Azonnal útnak kell indulnunk.

• - Te itt nem osztogatsz parancsokat, öregasszony - szólt rá Su-lani. Az új erő, a forrás ajándéka a karjában és a lábában izzott. -Én vagyok a...

De hirtelen elhallgatott. A nyitott ajtóban fiatal lány állt, hosszú hajába burkolózva.

Iona.

• - Hallottam, hogy a szörnyetegem hívogat - szólt lassan.

Mindenki megdermedt.

Ő az. Ő az, aki el fog árulni minket. A férfi új hitvese. A leányasszony.

Ekkor megpillantotta Garait, és sietve felemelte a kezét, mintha sugárzó fénytől akarná védeni a szemét. Aztán meghajolt előtte.

• - Papnő.

• - Áldozat - felelte Garai, és ő is meghajolt.

• - Most már el kell tűnnünk - morogta Sulani. - Ki tudja, mit hallott? Ki tudja, mit fog neki elmesélni? Bárki felbukkanhat itt. -A rácsozott nyílásra mutatott a tetőn. - Az lenne a legjobb mene-külőút. De hogyan szedjük le a rácsot?

• - Hallottam mindent - szólt Iona vékonyka hangján. - Mindent hallottam.

Sulani hátraperdült. A kés megcsillant a kezében. De csak néhány lépést tudott Iona felé tenni, amikor hátratántorodott. Új szememmel Ionában is megláttam az erőt, de ez az erő másfajta volt, mint a miénk: a derekára kötött valamiből sötét és szörnyűséges lüktetés áradt.

• - Mizra nem engedi, hogy bánts - mondta Iona. - Senki sem bánthat, amíg be nem mutatják a megfelelő áldozatot.

Estegi felemelte a kezét.

• - Senki sem fog itt bántani senkit. Sulani. - Hangjában figyelmeztetés bujkált.

• - Iona - szólt Garai. - Velünk akarsz jönni?

• - Ó, nem - rázta meg Iona a fejét. - Az én sorsom a szörnyetegem kezében van. - De a hangjában tétovaság bujkált. - De... azt hittem, itt van. És hogy hív. Úgy hallottam, hívott. Hogy ütött az óra.

• - Ütött az óra, kicsi hitves.

És a férfi ott állt, valóban ott állt a kapuban. Túl sokat vártunk. Magamban elátkoztam mindenkit. Meghiúsították a szökésemet. Egyedül már rég úton lehetnék.

Csakhogy egyedül meg sem tudtam volna szerezni Naondelt.

• - Nocsak, nocsak - mondta a férfi lassan, ahogy belépett. A holdfény éppen ráesett, amikor odaért hozzánk. Nem volt könnyű ránéznem: új szememmel láttam, micsoda fekete-vörös erő izzik benne, s tölti el egész lényét. Szinte már nem volt benne semmi emberi. Kénytelen voltam eltakarni a szemem, hogy ne kelljen látnom ezt az iszonyatos fényt. Fehér nadrágja csupa korom volt, keze és arca szintúgy. Mögötte a pokol hangjai dübörögtek, de most már valamivel halkabban. Lassan teljesen elcsendesedik minden. - Egy kis összejövetel. Egy kis éjszakai összejövetel.

- Hangja vontatott volt, és lomha.

Egyikünk sem szólalt meg.

• - Miféle ármányt szövögettek? Mindig összeesküsznek ellenem, mindig elárulnak. - Megrázta a fejét. - Képzeljétek el, hogy még ti is odavesztetek a nagy tűzvészben. - Elgondolkodva pillantott ránk. - Mindannyian. Kirohantatok segíteni, de ekkor rátok zuhant egy lángoló tető. Igen, így történt. - Felsóhajtott. - Ma-cerás dolog lesz mindegyikőtöket pótolni. És drága is. De hát nincs mit tenni.

Esiko felkelt, és odalépett hozzá.

• - Apám. - Tenyerével felfelé előrenyújtotta a kezét. - Én itt voltam egész végig. Ezek a nők ide menekültek a tűzvész elől. - Kitárta a karját, hogy mindannyiunkat belefoglaljon mondandójába. - Ezek a nők még csak nem is barátok, apám. Alig beszélnek egymással.

• - Esiko. - A férfi nehezen ejtette ki a nevét. Még mindig szokatlan volt számára. - Lányom.

Esiko alázatosan lehajtotta a fejét.

• - Mikor bíztam én egy asszony szavában? Ha nem is mindegyikük áruló, néhányan közülük biztosan. És ha most éppen egyikük sem árul el, hát elárul majd hamarosan. - Megvonta a vállát. -Úgyis rájuk untam már. Kifejezetten jó lesz kiszellőztetni a daira-hesit.

• - Először hadd helyezzem anyámat biztonságba - mondta gyorsan Esiko, ránk sem nézve.

• - Kabira. - A férfi az idős asszony, az első hitves felé fordult. -Ha valaki itt ármányt sző ellenem, az éppen ő. Anji tudja. - Hangja lágy lett, negédes. - Anji megmutatott nekem mindent. - Kabi-ra a lányára pillantott. Ekkor valami történt kettejük között, de nem láttam, mi az. Kabira elfordította a fejét, és csak állt ott csüggedten: ő már régen feladta.

A férfi Ionához fordult, villámgyorsan, mint egy éhes cápa.

• - És te. Te is benne vagy a cselszövésben? Meg fogsz ölni, amikor a karjaidban fekszem?

• - Te birtoklod a halálomat. - Iona a férfira nézett, és a szeme sem rebbent.

• - Birtokollak téged. Ütött az óra.

Iona tétovázni látszott.

• - A szörnyeteg hívott magához - motyogta, mintha magát akarná győzködni. Megérintette a derekára kötött szövetet, és kibogozta az egyik csomót, majd kivett belőle valamit: a koponyát, amely akkor is nála volt, amikor meglátogattam a szobájában. Hát ebből áradt az a fekete erő. Felmutatta, hogy mindannyian láthassuk.

• - Elődöm. Védelmezőm. Az ő neve Mizra.