NEGYVENHARMADIK FEJEZET

Az erdő sáros talaja a parthoz közeledve köveknek és latyakos homoknak adta át a helyét. A Sárkánytorony lenyűgöző homlokzata most már láthatóvá vált, úgy magasodott a távolban, mint egy sötétebb fekete folt az éjszakai égbolton, csupán néhány ablakát világította be a tűz vagy a gyertyák fénye. Dorian tudta jól, hogy egy sziklaszirt vár rájuk, ahol elrejtőzhetnek szem elől, miután az alagút nyílásához érnek, amelyet az utasításai szerint Borostyánnak meg kell találnia - de előbb még oda kell jutniuk.

Dorian hálát adott az égnek a szerencséjükért, amikor megérkeztek egy kis patakhoz, amely azt a határt jelölte, ahonnan már az erődítmény falain sorakozó íjászok lőtávolán belül kerülnek. Quinn és Jáspis közelebb lépve megálltak Dorian két oldalán.

- Mostantól kezdve már lelőhetnek minket - jegyezte meg Dorian.

- Akkor hát ez a veszélyzóna? - kérdezte Jáspis, tekintetével a patakot fürkészve. Szavai úgy csengtek, mintha idézne valahonnan, Dorian azonban nem ismerte fel az utalást. Jáspis furcsa hallgatásba burkolózott, amióta reggel tábort bontottak, majd elindultak. Az út maradéka az egész napot igénybe vette, de Dorian nem is bánta, hiszen az éjszaka leple nélkülözhetetlen része volt a tervüknek, hogy a lehető legkevesebb felhajtással és vérontással juthassanak be, majd ki az erődből. Sokkal jobban dühítette, ahogyan Jáspis bezárkózott Quinn jelenlétében. Minél több időt töltött a varázsló társaságában, annál kevésbé volt önmaga.

Quinn vetett egy túlságosan is bizalmas pillantást Jáspisra.

- Bármennyire is imádom a pompás tollazatodat, palimadaram, eljött az ideje, hogy álcázd magad. A tollaid úgy sziporkáznak a holdfényben, mintha figyelemre áhítoznának. - Dorian ezüstös hajára mutatva Quinn lekicsinylőn tette hozzá: - Talán te is kezdhetnél valamit azzal.

Jáspis tollazata felborzolódott. Nem vágott vissza Quinn csípős szurkálódására, inkább nekilátott sarat kenni a tollaira, míg Dorian a hajával tette ugyanazt. Habár Dorian sohasem merte volna hangosan kiejteni a száján, szíve mélyén nagyon is sajnálta, hogy Jáspis tollait így bemocskolva látja. Quinn igazat mondott: földöntúli módon szippantották be a fényt, és az arany, indigó, fukszia árnyalatok még élénkebben ragyogtak éjszaka, mint napközben.

- Kihagytál egy helyet - állapította meg Quinn. Ujjaival megcirógatott egy még tiszta részt, mire Jáspis összerándulva kitért az érintése elől. Arca gondosan kifejezéstelen maradt, semmit sem árult el a valódi érzéseiből, de mintha rémület sötétlett volna a szemében.

- Majd én segítek - ajánlotta fel Dorian. Könyökével félrelökte Quinnt, szándékosan kerülve a varázsló csillagfényes tekintetét. Jáspis teljesen ellazult Dorian érintésére. Tökéletes pillanat lett volna egy szellemes megjegyzésre, hogy lángba borítsa Dorian arcát; így hát aggodalomra adott okot, amikor Jáspis még csak meg sem próbált flörtölni.

- Jól vagy? - kérdezte Dorian csendesen. Nem érdekelte, ha Quinn hallgatózik is, de támadt egy olyan érzése, hogy Jáspist talán igen.

Jáspis halovány mosollyal válaszolt.

- Nem igazán - súgta vissza. - De jól leszek. - Pillantása Quinn irányába röppent, aki éppen a Sárkány tornyot fürkészte a távolban. - Már nemsokára.

Nemsokára. Vagyis, amikor már nem lesz többé szükségük Quinn közreműködésére. Alig pár percnyire járnak csupán az erődtől. Valóban nem sok választja el őket a küldetésük befejezésétől. Azután visszatérnek New Yorkba, Borostyánnal együtt, és már nem lesz többé szükségük Quinn szolgálataira.

A sár hűvös volt, és ragacsos is. Hangosan cuppogott Dorian ujjai között, miközben belefésülte Jáspis tollaiba. Elégedett sóhaj tört elő az avián ajkán, és Dorian hirtelen tudatára ébredt a pillanat intimitásának. Helyénvalónak érezte, ahogyan Jáspist megérintette. Mintha egész nap folytatni tudta volna.

Amint megfogalmazódott benne a gondolat, rögtön leeresztette a kezét. Már elegendő sár borította Jáspis tollait, hogy elrejtse őket szem elől. Dorian a torkát köszörülve hátralépett, szándékosan figyelmen kívül hagyva az avián felvont szemöldökét és árulkodó arckifejezését.

- Hogy nézek ki? - érdeklődött Jáspis.

- Sárosan. - Dorian hangja egy fél oktávval mélyebben zengett a szokásosnál. Jáspis és Quinn azok voltak, akik voltak, Jáspis és Quinn, így mindketten sokatmondó pillantást vetettek rá.

Nem igazságos! - háborgott magában Dorian, amint lángba borult az arca. Jáspis ajka féloldalas mosolyra görbült. - Egyáltalán nem igazságos.

- Fúj! - Quinn elsétált az erőd irányába, csak úgy sugárzott belőle az eltúlzott undor.

- Feltételezem, hogy ez azt jelenti, biztonságosan átkelhetünk a bűbáj okon - mondta Jáspis.

- Úgy tűnik. - Dorian az aviánra pillantott. Fenséges arcéle még a sötétségben is pompásan kirajzolódott. - Tudod, nem kell velünk jönnöd. Nyugodtan itt maradhatsz.

Jáspis sértődött tekintete egyértelmű válasz volt.

- Rendben - bólintott Dorian. - Akkor hát előre!

Nem az volt a terv, hogy hatástalanítsák a védelmi bűbáj okat. Nem egészen. Dorian tudta jól, hogy az egyszerű kiiktatásuk mindenféle rémületes eredménnyel járna, most pedig sem ideje, sem ereje nem volt, hogy megbirkózzon a lehetőségekkel. A jelenlegi állás szerint a tervük a védelem egy kisebb szakaszának hatástalanítására korlátozódott - elég kicsinek kellett lennie, hogy elkerülje az őrség figyelmét, mégis elég nagynak, hogy egy Borostyán méretű személy átférhessen rajta. A védelmi bűbáj érintetlen marad, de egy része nem fogja betölteni a kijelölt funkcióját. Csupán perceik lesznek, mielőtt a mesterkedésük riasztja az erőd őrségét, Dorian azonban remélte, hogy ennyi is elégnek bizonyul. Fia minden a terv szerint megy - ami sokkal ritkább eseménynek számított, mint Dorian szerette volna -, napnyugtára otthon lehetnek.

S az egész küldetés sikere Quinn mocskos varázslókezében nyugodott.

A három férfi egy keskeny, sziklás peremen állt egy vízcsatorna nyílásával szemközt, éppen csak kikerülve az erődítmény hátsó tornyainak látóköréből. Nem éppen csodás szagok terjengtek a levegőben, mégsem volt olyan bűz, mint amilyenre Dorian egy szennyvízelvezető közelében számított. Ha Borostyán kísérete jól teljesíti a feladatát, az avián lány hamarosan előbukkan a csatorna mélyéből, orrfacsaró bűzfelhő közepette, de remélhetőleg egy darabban. Ha csak egy pár lépéssel is elmozdulnak a helyükről, azon nyomban láthatóvá válnak. Jáspis a szükségesnél közelebb húzódott Dorianhoz, ami a drakhart nem is bosszantotta igazán. Quinn válla minden apró mozdulatnál súrolta az övét, amit viszont kifejezetten bosszantónak talált.

- Nyújtsd a kezedet! - utasította Quinn, és várakozón nézett Dorianra, egyik kezében csupasz pengét tartva, a másikat előrenyújtva. - Csak szükségem van egy cseppre a véredből.

A varázslatnak ez a része aggasztotta Doriant leginkább. A vére szükséges volt hozzá; hiszen személyesen zárta le a védelmi bűbáj okat, amikor először a helyükre kerültek, de már a gondolat is, hogy a közelébe engedje Quinnt egy éles eszközzel, felettébb nyugtalanító volt. A szemüregén átfutó forradás elviselhetetlenül viszketett. De hát a Sárkányherceg testőrségének harcedzett tagjaként szolgált, és esze ágában sem volt megengedni, hogy egy varázsló rémült gyermek módjára a sarokba kényszerítse.

Felajánlotta a kezét, és beleharapott a szája belsejébe, nehogy felszisszenjen, amikor Quinn derűs kegyetlenséggel felhasította a tenyerét. Bőséges patakban ömlött a sebből a vér.

- Csak egy cseppre? - kérdezte Dorian. Szeretett volna rászorítani valamit a vágásra, hogy csillapítsa a vérzést, de nem óhajtotta megadni a varázslónak az örömöt, hogy a tudomására hozza, milyen fájdalmat okozott.

Quinn megrándította a vállát, azután letérdelt, hogy a földbe mélyessze a tőrt.

- Véletlenül megcsúszott a kezem.

Dorian érezte a mágia alig észrevehető bizsergését a levegőben. Jáspis megborzongott mellette, mint aki fázik. Az éjszaka azonban melegebb volt, mint Skóciában lenni szokott, még nyár közepén is, és Dorian tudta, hogy Jáspis is érzékelte a varázslat szikrázó lüktetését.

Quinn felegyenesedett, és fél kezét a magasba emelte. Érthetetlen szavakat mormolt egy olyan nyelven, amelyet Dorian nem ismert fel. Egy nagyjából két méter magas területen megreszketett a levegő, akárcsak nagy forróság idején.

- Most pedig várakozunk.

- Nagyszerű - morogta Jáspis, hóna alá rejtve a kezét. Alkarján még mindig borzasán égnek álltak a tollak a száradó sártól. - Éppen így szeretem eltölteni a péntek estéimet.

- Jáspis - szólt Dorian. - Ma kedd van.

- A megállapításom akkor is érvényes.

Erős volt a késztetés, hogy számolják a múló másodperceket is. Minden pillanatban egyre veszélyesebbé vált a helyzetük. Az alagútban koromfekete sötétség honolt, és Dorian keze már viszketett, hogy egyedül rohamozza meg az erődöt. Be akart rontani, vállára vetni Borostyánt, azután kimasírozni a kapun - nem érné el azonban a kívánt célt, hiszen bizonyára halállal végződne a kaland… mindnyájuk számára.

- Gyerünk, Borostyán! Gyerünk, gyerünk, gyerünk… - mormolta Jáspis az orra alatt.

Dorian is osztozott az érzéseiben. Biztos volt benne, hogy beletelik még egy kis időbe, mire Borostyán hajlandó lesz barátjának tekinteni, de az avián lány olyan kedves és őszinte teremtés volt, hogy lehetetlen lett volna nem kedvelni. A jelek szerint Jáspis szívét is sikerült rabul ejtenie. Dorian kinyújtotta a kezét, és gyorsan megszorította. Csak bátorításnak szánta, természetesen. Semmi többnek.

- Ott van! - hangzott fel Quinn nyers suttogása.

Dorian hunyorogva összpontosított. Alig látta az alagútban közeledő fehér pontocskát. Minél közelebb került, annál egyértelműbbnek tűnt, hogy Borostyán alakja ragyog a sötétben. Tollai a hónál is fehérebbek voltak, tisztaságuk a csillagok fényességét tükrözte. Iszonyatos mennyiségű sárra lenne szükség, hogy elrejtsék őket szem elől. Valaki más is sétált mellette, Dorian azonban túlságosan messze állt, a fickó fekete haján és sötétvörös köpenyén kívül nem sokat látott belőle, így nem ismerhette fel.

Már majdnem biztonságban voltak. Majdnem hazaértek.

Ám mivel a dolgok nagyon ritkán mennek a terv szerint, éppen abban a pillanatban ütött rajtuk felülről az ellenség.

Egy nyílvessző fúródott a földbe közvetlenül Dorian lába előtt, aki gondolkodás nélkül félrelökte Jáspist. Aranyszínű fém csillant Dorian szeme sarkában. Legalább azon az oldalán támadtak rá, ahol tisztán látott. Ahogy megfordult, rögtön észrevette, amint két páncélba bújt katona átugrik a sziklákon a szirt végén.

Tűzkígyók.

Dorian lekuporodott, és előhúzott egy tőrt a csizmájából. A kard értelmetlen lett volna; valószínűleg hamarosan közelharcba keveredik jó néhány Tűzkígyóval, miközben az íjászok nyílzáport zúdítanak rájuk. Habár a nyílvesszők zuhatagai közötti jelentős szünetből ítélve, nem lehettek túlságosan sokan. Úgy becsülte, hogy talán két íjászuk lehet; legfeljebb három. Borostyán és a kísérője, akárki volt is, bölcsen úgy döntött, hogy inkább az alagútban marad. Dorian némán könyörgött, hogy ott is maradjanak, amíg a harcnak vége nem szakad.

Quinn, az alattomos kígyó, sehol sem mutatkozott. Hangja azonban tisztán csengett az éjszaka csendes sötétjében.

- Ne szívd mellre, Dorian! De szívesebben állok a győztes oldalra ebben az őrült háborúban. Ti mind nagyon kedves és nemes lelkű kis hősök vagytok, Tanith ellenben jóval több forrással dicsekedhet. És persze nem árt, amikor a győztes oldal jutalmat ajánl fel az együttműködésért.

Jutalom? Dorian gyors pillantást vetett a helyre, ahol Jáspisnak kellett volna lennie. Eltűnt. Hát persze.

Majdnem azt kívánta, bárcsak Quinn árulása meglepetésként érte volna, de már az első naptól kezdve számított rá. Noha Dorian volt a legfiatalabb drakhar testőrkapitány, akit valaha is kineveztek a posztra, senki sem tehette könnyen bolonddá. A bölcs vezér mindig tartogat egy tartalék tervet is arra az esetre, amikor az eredeti kudarcot vall.

Quinn előbukkant a sötétségből, fél karját Jáspis nyaka . köré fonva olyan mozdulattal, amely egyszerre keltett gyengéd és fenyegető benyomást, miközben Jáspis reszkető kézzel szorongatta a hátizsákját. Dorian elkapta Jáspis borostyán szemének pillantását, mire hirtelen elszorult a szíve. Jáspis számára olyan lehetett Quinn érintése, mintha lassú méreg szivárogna be a bőrébe. Dorian óvatosan előmerészkedett a rejtekhelyéről, kezében a tőrével. Lélegzetét visszafojtva várta, hogy nyílzápor zúduljon rá az égből. Amikor semmi ilyesmi nem történt, megkönnyebbülten felsóhajtott.

Egy Tűzkígyó ugrott elő egy közeli sziklatömb mögül, akárcsak holmi paprikajancsi, mégpedig a legrosszabb fajtából. Mielőtt azonban Dorian harcba szállhatott volna vele, máris a Tűzkígyó mögé lopakodott egy alak, és csaknem hang nélkül elvágta a torkát. A Tűzkígyó teste összecsuklott, majd a Királyi Testőr, aki a tőrével leterítette, kurtán biccentett Doriannak áldozata élettelen, aranypáncélos válla fölött. Jóllehet a Királyi Testőrség a Sárkány hercegnek tartozott hűséggel, Dorian jól ismerte a saját embereit. Mindnyájan Caius oldalán álltak, akár viselte a címet, akár nem.

Dorian időnként kifejezetten élvezte, mennyire érti a dolgát.

A küzdelem hangjai eltompultak, amint a Királyi Testőrök előléptek az árnyak közül, kardélre hányva a fél tucat Tűzkígyót, akik Dorianra támadtak. Quinn minden bizonnyal még az erdőben lépett kapcsolatba valakivel az erődből, hogy valamiféle egyezséget csikarjon ki. Ha Tanith történetesen a Sárkánytoronyban van, valószínűleg nem ilyen kis csapattal törtek volna rájuk; Dorian egészen biztosra vette. Ám nagyon is örült, amiért helyesnek bizonyult a feltételezése, miszerint Tanith tartani fogja magát a Dorian által felállított menetrendhez, és meglátogatja a helyőrséget a déli határon. Egyetlen Tűzkígyó állt ki a testvéreivel szemben, és most a Királyi Testőrök oldalán harcolt. Héliosz - gondolta Dorian. Héliosz lépett kapcsolatba Borostyánnal az erődben. Nagyszerű. Héliosz jó katona volt, szíve pedig még annál is jobb.

Quinn egyre kevésbé látszott magabiztosnak, miközben figyelte, ahogyan egymás után hullanak el az aranypáncélba bújtatott alakok. Ám még mindig Jáspis nyakát szorongatta, ami Dorian szemében felettébb elfogadhatatlan volt.

- Engedd el! - követelte.

A csillagok illúziója elhalványult Quinn szemében, és helyükbe az iszonyatos, valódi fehérség lépett. A penge, amellyel a varázsló korábban Dorian kezét hasította fel, most Jáspis torkának feszült.

- Nem. - Tulajdonképpen lenyűgöző volt, mennyi dacot tudott belesűríteni egyetlen szóba. - Hacsak nem szeretnéd, hogy elvágjam a madárka csinos torkát, most szépen engedsz elmenni. Bántatlanul. Jáspis a jutalmam.

Jutalom. Mintha Quinn nem veszített volna máris.

Dorian megpörgette a tőrt a kezében, gondosan ügyelve, nehogy megvágja az ujjait. Máris éppen elég vére folyt.

- Tudod, mi a te bajod?

- Világosíts fel! - mondta Quinn.

Dorian remélte, hogy vigyora olyan kegyetlenséget sugároz, amilyet a szívében érzett.

- Mindig is alábecsülted Jáspist.

Jáspis hirtelen megfordult Quinn karjában, nem törődve a torkára feszülő pengével, és mielőtt a varázsló észbe kaphatott volna, máris egy vasgallér csattant a nyakára. Valódi üllőn kovácsolt vas. Azon kevés anyagok közé tartozik a világon, amelyek meg tudják akadályozni, hogy egy varázsló használhassa az erejét, ameddig a vas a bőrével érintkezik. Jáspis napok óta hurcolta magával a vasgallért, és Dorian őszintén remélte, hogy nem lesz rá szükségük. Nem mintha bármiféle rokonszenvet érzett volna a varázsló iránt, csak éppen tisztában volt vele, hogy ha mégis szükségük lenne rá, akkor bizony benne lesznek a csávában. Legalább ebből a csávából sikerült szerencsésen kikecmeregniük. Quinn keze a nyakához kapott, ujjai vadul tépkedték a gallért, mintha égetné a bőrét. Dorian remélte, hogy úgy is van. Jáspis diadalmas mosolya láttán a drakhar szíve ismét furcsán megdobbant.

Dorian átmászott a sziklákon, és Jáspis felé indult, menet közben hálás biccentéssel fejezve ki köszönetét a testőröknek.

Quinn szeme most már teljesen fehérbe fordult. Nem volt képes továbbra is mágiával álcázni irtózatos külsejüket. A varázsló megvetőn Dorian lába elé köpött, és felnézett Jáspisra, gyűlölettől eltorzult arccal.

- Nem állíthatom, hogy ezt előre láttam. Úgy látszik, hogy a kis ölebünk mégis tud harapni.

Jáspis diadalmas vigyora lehervadt.

- Tudod, mit, Quinn? Menj, és…

A sértés, amelyet Jáspis éppen Quinn fejéhez készült vágni, hirtelen elhalt a nyelvén, amikor is Dorian teljes erejéből behúzott egyet a varázslónak. Quinn ocsmány, fehér szeme kifordult, és boldog eszméletlenségben a porba rogyott. Az eszméletlen egyének hallgatnak, és Dorian meglátása szerint a hallgatás rendkívül alábecsült erény.

Jáspis félelemmel vegyes imádattal bámult Dorianra.

- Tényleg szükséges volt leütni? - kérdezte az avián, újult mosolyában felhőtlen örömmel.

- Igen - felelte Dorian. - Hiába hajtogattuk neki, hogy fogja be végre a száját. - Integetett Borostyánnak, hogy biztonságban előjöhet. - Hallgatnia kellett volna ránk.

Dorian elégedetten nyugtázta, hogy amint remélte, napnyugtára otthon lesznek. Sajgott az ökle, és meglehetősen biztos volt benne, hogy Quinn állkapcsa felsértette a bőrt a kézfején, de nem számított. Némely csekélyke fájdalom megéri a kellemetlenséget.