HETEDIK FEJEZET

Ekhó lélegzet után kapkodva nyitotta ki a szemét, ujjait a torkára szorította. A sebből kiömlő vérének emléke - Samira vérének emléke - olyan valóságos volt, hogy csaknem érezni vélte fémes ízét a nyelvén. Kezét nyakának bőrére kulcsolta, amint eszébe jutott, milyen érzés volt, amikor szétnyílt az éles penge nyomán. A fájdalom emléke megmaradt, ha maga a seb nem is.

Az Ala keze Ekhó válla fölött lebegett, mintha félne megérinteni.

- Ekhó? Hallasz engem?

Ekhó mellkasa erősen zihált, amint nagyokat lélegzett, élvezve a levegő dohos bűzét, amely olyannyira különbözött az emlékben szereplő zöld gyep és erdő friss illatától.

- Meghaltam - felelte elcsukló hangon. - Az előbb elvágták a torkomat. Nos, úgy értem, nem is az enyémet, de…

Továbbra is a nyakára tapasztotta az ujjait, érezte az ereiben keringő vér lüktetését, így emlékeztette magát, hogy ép és egészséges. Mégis rémesen valóságosnak érezte. Tekintete az Ala arcára villant.

- Igazad volt. Nagyon eltoltuk. Én toltam el.

Az Ala előrehajolt, szemében aggodalom és kíváncsiság keveréke lángolt.

- Mit láttál? - kérdezte.

Mielőtt Ekhó válaszolhatott volna, Caius bedugta a fejét a függönyön.

- Minden rendben? - érdeklődött feszülten, mint aki tudja jól, hogy kétségkívül semmi sincs rendben.

- Nem - válaszolta Ekhó. - Igen. Úgy értem… sejtelmem sincs.

Caius lassan bólintott.

- Segíthetek bármiben is?

Ekhó sietve megrázta a fejét.

- Nem. Én csak… - Ismét az Ala felé fordult. - Egy lányt láttam. - Lepillantott a kezére, amelynek enyhén napbarnított bőrét nem borították fényes pikkelyek. - Egy \ány voltam. Egy drakhar lány. Samirának hívták. És nagyon félt.

Caius letelepedett mellé a matracra, elég közel, de nem ért hozzá. Ekhó legszívesebben a karjába vetette volna magát, hogy érezze az ölelését, és elfeledje a halált, amelynek az imént volt szemtanúja - amelyet az imént érzett. Caius vonásai ellágyultak, felé nyújtotta a kezét, Ekhó pedig elfogadta, és bőrének melegére összpontosított. Ez a valóság. Nem a régi emlék. Caius gyengéden megszorította a kezét, és így szólt:

- Mi történt?

- Megöltek. Mármint a lányt. Megölték. - Megint elöntötte orrát a vér átható és fémes bűze. Ekhó lehunyta a szemét, de még rosszabb lett. Újra felnézett, szemügyre vette a környezetét, megpróbált ismét magára találni. Az Ala és Caius mellett van, Jáspis elhagyatott raktárában, egy felettébb kényelmetlen matracon ülve. Itt van. Nem pedig ott.

- Kik öltek meg? - kérdezte az Ala.

- Nem tudom - felelte Ekhó. - Egy csapatnyi drakhar csuklyás köpenyben. Egy kőből rakott körben ébredtem fel, aztán egyszer csak előbukkantak, és elvágták a torkomat. Azt mondták, hogy a fény választott engem, ugyanakkor a sötétség is. - Szabad kezét a nyakához érintette. - Említettek valami mást is.., kused,.. kuskera… Már nem emlékszem pontosan, elterelte egy kissé a figyelmemet a borzalmas, erőszakos kivégzésem.

Hirtelen Caius és az Ala is egyszerre kővé dermedt.

- Kucedra? - kérdezte Caius.

- Igen - bólintott Ekhó. - Miért? Mi az a kucedra?

Caius megrázta a fejét, fél kezével a halántékát dörzsölgette.

- Emlékszel még valami másra is, ami fontos lehet? Nem véletlen, hogy éppen ezt az emléket akarta megosztani veled a tűzmadár. Mielőtt még elhamarkodott következtetésekbe ugranánk, biztos akarok lenni benne, hogy minden részletet ismerünk.

- Volt ott egy erdő - folytatta Ekhó. - Fák. Kövek. Fű. - Megvakarta a fejét, ujjai beleakadtak kócos hajának gubancaiba; félig számított rá, hogy törött gallyakra bukkan. - Ó, és becslésem szerint nagyjából négyezer évvel ezelőtt történhetett.

- Mégis honnan tudtad volna megállapítani? - Caius kérdése enyhén szólva is sértőn csengett.

- A csillagokból. Emlékszel még, mit meséltél nekem arról, hogy a Sarkcsillag változott az idők során? - Caius bólintott. - Nos, amikor Samira szemével néztem fel az égboltra, nem a Sarkcsillagot láttam. Hanem a Thubant. A Sárkány csillagképben.

- Nem is sejtettem, hogy ilyen gondosan figyeltél.

Az Ala megköszörülte a torkát, mégpedig hangosabban, mint feltétlenül szükséges lett volna. Ekhó villámgyorsan felé fordította a fejét, arca lángba borult.

- Aggasztónak találom a kucedra említését. Különösen nyugtalanít, hogy éppen a tűzmadár kapcsán került szóba - jegyezte meg az Ala gondterhelten. Hátradőlve letelepedett a sarkára, majd kezével végigsimított karjának hollófekete tollain.

- Caius, mi az a kucedra? - tette fel Ekhó ismét a kérdést. Amíg a tényekre összpontosított, könnyebb volt megfeledkezni a bőrét áthasító penge ridegségéről. Kérdő tekintete egyikükről a másikra vándorolt. - Mindketten kifejezetten feszültnek látszotok, és mivel kiderült, hogy a tűzmadár drágalátos porhüvelyei közül legalább egy miatta halt meg, igenis tudni szeretném.

Caius keze Ekhó térde felé nyúlt. Amikor a lány nem tiltakozott, gyengéden rá is tette.

- Miután Rózsa meghalt, a tűzmadár utáni kutatásom megszállott szenvedéllyé fokozódott. Kétségbeesetten igyekeztem véget vetni a háborúnak, amely az életét követelte. Valójában vezekelni próbáltam. Rengeteg értesülésre bukkantam, többsége haszontalan népi hagyomány és babona volt, akadt azonban néhány elsődleges forrás is, hihetetlenül régiek, amelyek egy sötét erőről szóltak. A fény ellen törekvő sötétségről. Ahogyan az Ala mondta, minden hatásra egy ellenhatás felel ezen a világon. A tűzmadárhoz hasonlóan emelkedett fel ez a ku9edra is. Ha pedig mindkettő ugyanabban a pillanatban történt, akkor az megmagyarázza az egyébként érthetetlen vulkánkitörést, amely a földnek éppen ellenkező oldalán következett be, mint ahol te álltái. - Caius mélyet sóhajtott. - Igazad volt. Nem pusztán véletlen egybeesésről van szó. De hogy mitévők lehetnénk. .. - Türelmetlen elkeseredéssel a magasba lendítette két kezét. - Halvány sejtelmem sincs.

Ekhó az Alára pillantott.

- Van valami ötleted?

- Szeretném először átböngészni a könyveimet - válaszolta az Ala. Felállt, majd lesimította a szoknyája ráncait. - Telefonálok, ha ráakadok valamilyen használható információra.

- Mi pedig megteszünk minden tőlünk telhetőt ezen az oldalon - ajánlotta fel Caius. - Habár nem igazán tudom, egyáltalán mennyi segítséget nyújthatunk.

Az Ala kegyesen elfogadta Caius ajánlatát, jóllehet maga is egyértelműen kételkedett, hogy bármiféle eredményt el tudnak érni a rejtekhelyükről. Számos ölelés és több ennivalót ígérő fogadkozás után az Ala végül távozott. Varázsereje felvillanyozta körülöttük a levegőt, amint előszólította a köztes világot. Ekhó döbbenten bámult a helyre, ahol az imént még az Ala állt, és már csupán a köztes tér halványodó foszlányai jelezték, hogy valaha is ott volt.

Ekhó hátrahanyatlott a matracra, karját a homlokára fektetve. Egy éppen kibontakozni készülő migrén bizsergett a két szemöldöke között. Szinte elviselhetetlennek érezte, hogy a régmúlt életek emlékei között vájkáljon, és egy általa szabadjára engedett, sötét erő pusztítását mérlegelje.

- Most mihez kezdünk? - kérdezte.

- Nos, először is - felelte Caius - mielőbb talpra kell állítanunk Jáspist. - Elvigyorodott. - Elvégre nem engedhetjük, hogy a legügyesebb tolvajunk kikerüljön a forgalomból.

Egy kósza hajfürt hullott Ekhó arcába. Nagy levegőt vett, és teljes erejéből hátrafújta.

- Zokon veszem a megjegyzésedet.

Gyengéd mosoly suhant át Caius arcán.

- Amíg te aludtál, mi többiek mindent megtárgyaltunk. Jáspis azt mondta, ismer egy fickót, aki talán hajlandó és képes is lesz segíteni. - Igencsak szívmelengető volt hallgatni, ahogyan a hajdani Sárkányherceg szájából csak úgy áradnak az olyasféle fesztelen szófordulatok, mint „ismer egy fickót”. Lassacskán elsajátította a szavajárásukat.

Ekhó megvetően felhorkant.

- Hát persze, hogy ismer. Mégis ki ez a fickó?

- Egy varázsló. - Caius szája sarka enyhe grimaszra görbült. - Aki Jáspis szerint valószínűleg nem fog elárulni minket. Legalábbis nem rögtön.

- Szóval, akkor csak úgy… felhívjuk? - Ekhó őszintén remélte, hogy a válasz igen lesz. Caius próbálkozásai a modernkor technológiájával újabban kiapadhatatlan élményforrást jelentettek számára. Három teljes napnyi gyanakvó szemrevételezésbe telt, mire sikerült meggyőznie, hogy használja a mikrohullámú sütőt. S mindnyájan megegyeztek, hogy sohasem említik az esetet, amikor alufóliát tett bele. Caius szemében a telefon is a mágia egy új keletű fajtája volt, amellyel csak mostanában kezdett megbarátkozni.

- Ez a bizonyos varázsló állítólag csupán a személyesen tett kérésekre hajlandó válaszolni. És Jáspis figyelmeztetett, hogy rendkívül kellemetlen egy alak.

- Méghogy egy varázsló? Kellemetlen? Biztos csak tréfálsz. - Ekhó lassan felült, ujjaival végigszántott a haján. Még mindig kócos volt a múlt éjszaka után, loboncos fürtjei szabadon lógtak szerteszét, míg hátul olyan érzése volt, mintha madarak raktak volna fészket a közepén. Hétköznapi körülmények között bizonyára zavarba jött volna, miután azonban négy másik lakótárssal osztozott az életterén, személyes létének határai olyannyira elmosódtak, hogy már alig léteztek. - Biztosra veheted, hogy Jáspis bűnöző ismerősei mind kellemetlen alakok.

- A jelenlévők tiszteletteljes kivételével. Igaz? - incselkedett Caius.

Ekhó megbökte Caius térdét a sajátjával.

- Hát persze. Akkor hát mikor indulunk?

- Mi ketten nem indulunk sehová. - Caius határozottan felállt, kinyújtva a kezét Ekhónak, hogy felsegítse. A lány nem fogadta el. - Egyedül megyek. Te túlságosan értékes vagy. Jáspis sebesült. Borostyánnak a betegágy mellett a helye, hogy ápolja Jáspist. Dorian pedig itt marad bébicsőszként vigyázni rátok, hogy ne történjen semmi izgalmas, és senki se lopózzon ki.

A „senkin” természetesen Ekhót értette.

- Szó sem lehet róla - tiltakozott a lány. - Senki nem megy egyedül sehová! Magad mondtad az első napon, amikor beástuk magunkat ebbe az egérlyukba. Talán elfelejtetted?

- Itt maradsz - jelentette ki Caius. - Nem tűrök semmiféle ellentmondást ebben az ügyben. - Újra előhozakodott a hercegi hanghordozásával és fenséges rendeletéivel. Ekhó vonakodva ugyan, de kénytelen volt elismerni, hogy Caius érvei talán, valamelyest, esetleg, haloványan és dühítőén megalapozottak lehetnek. - És amint nagy előszeretettel szoktál emlékeztetni - tette hozzá Caius egy futó mosollyal és mély lélegzettel -, némelyik szabály egyetlen célja, hogy megszegjék.