Földanya dala

A sötétségből, az idő káoszából,

Forgószél szülte a magasztos Földanyát.

Önmagára ébredt, tudva, az élet mily igen becses,

A sötét, üres űr búsult Nagy Földanya után

Földanya magányos volt. Egyedül volt.

Születésének porából Ő alkotta meg a másikat,

Egy sápatag, halvány fényű barátot, egy társat, egy fivért.

Együtt nőttek fel, tanultak meg szeretni, gondoskodni,

S amikor Ő megérett, elhatározták, párt alkotnak.

Földanya körül keringett Ő, sápatag, halvány fényű szerelme

Eleinte boldog volt egyetlen társával,

Majd nyugtalan lett, elbizonytalanodott szívében.

Szerette sápadt fényű barátját, drága lelki-párját,

De valamit hiányolt. Szerelme túlcsordult.

Anya volt. Szüksége volt másra is.

Szembeszállt a mérhetetlen űrrel, a káosszal, sötétséggel,

Hogy megtalálja az élet-adó szikra hideg hónát.

A forgószél félelmes volt, a sötétség teljes.

S a dermesztő káosz el akarta venni Tőle hevét.

Földanya bátor volt. A veszély halálos.

A hideg káoszból kivonta a teremtő forrást,

Majd megfoganva, életerővel telten elmenekült.

Gyarapodott a magában hordott élettel,

Melyet szeretettel és büszkeséggel hordott.

Földanya megosztotta szerelmét, várandós volt.

A sötét, üres űr és a hatalmas puszta Föld,

Várakozásteljesen nézett a szülés elé.

Élet ivott Földanya véréből, élet lélegzett csontjaiból.

Az élet felhasította Bőrét, és kettétörte köveit.

Földanya adott. Új élet élt.

Kiáradó szülővizei folyókat, tengereket töltöttek meg,

Elárasztották a földet, fákat, zöldet sarjasztva.

Minden becses cseppből még több fű és falevél nőtt.

S a friss, zöldellő növényzet újjá varázsolta az egész Földet.

Vizei patakzottak. Új, friss zöld sarjadt.

Gyötrelmes vajúdásában tüzet és küszködést köpködve,

Fájdalomban kínlódott, hogy új életet szüljön a világra,

Megalvadt vércsomói vörös okker földdé lettek,

Ám a ragyogó gyermek megérte a keserves erőfeszítést.

Földanya nagy öröme. Az okos, ragyogó fiú.

Hegyek emelkedtek, tüzet köpködve csúcsaikból,

Földanya a Fiát táplálta hatalmas kebleiből.

A szikrák magasra szálltak, Földanya forró teje

Ösvényként fröccsent fel a magasba, az égbolton át.

A fiú élete megkezdődött. Földanya a fiát táplálta.

A fiú nevetett és játszott, felcseperedett, okosra nőtt.

Bevilágította a sötétséget Ő, Földanya öröme.

Földanya mérhetetlenül adta szeretetét, s a fiú okosra, erősre nőtt.

Ám hamarosan éretté lett, s többé nem volt már gyerek.

Fia már-már felnőtt. Már saját útját követte.

Földanya saját eredet-forrásából merítve adott életet,

S fiát, kit életre teremtett, most a hideg, üres űr csábította.

Földanya szeretetet adott, de az ifjú többre vágyott,

Tudományra, kalandra, utazásra, felfedezésre.

A káosz volt Földanya ellensége. Fia mégis menni vágyott.

A fiú elszökött Földanya mellől, amíg Ő aludt,

Miközben örvénylő, üres káosz lopakodott elő a sötétből.

Csábító ámításokkal csalogatta, tévesztette meg a forgószél,

S káosz ejtette foglyul az Ő gyermekét.

A sötétség elragadta Földanya fiát. A ragyogó ifjút.

Eleinte boldogságtól ragyogó gyermekét

Hamarosan legyőzte a zord, jeges űr.

Hiába mardosta bűntudat Földanya óvatlan szülöttjét,

Nem menekülhetett a titokzatos erő elől.

Káosz nem engedte Földanya meggondolatlan utódát.

Ám ahogy a sötétség magával akarta ragadni a fagyba,

Földanya felébredt, kinyújtotta kezét, és erősen tartotta,

Hogy segítse megtartani, visszanyerni ragyogó fiát,

Földanya a sápadt, fénylő Egyhez könyörgött.

Erősen tartotta, s nem engedte el szeme elől.

Földanya bánattal üdvözölte régi Szerelmét,

Aki szívfájdalommal, szomorúan hallgatta történetét.

A drága jó barát úgy tartotta helyesnek, ha részt vesz a harcban,

Hogy megmentse veszélyes helyzetéből Földanya gyermekét.

Beszélt Fájdalmáról és a sötét, örvénylő tolvajról.

Földanya kimerült, meggyötörtén gyászolt,

Ám újra kezét nyújtotta az általa szült Életnek.

Nem adhatta fel, küszködve küzdenie kellett,

Hogy Fia ragyogó fénye ki ne aludjon.

Tovább harcolt. Hogy visszahozza a fényt.

S fényes, ragyogó barátja kész volt a küzdelemre a tolvaj ellen,

Ki fogságban tartotta Földanya Keblének gyermekét.

Együtt harcoltak Földanya imádott fiáért,

S erőfeszítésük diadalaként felragyogott fénye.

Energiája fellángolt, ragyogása visszatért.

De a zord, hideg sötétség sóvárgott ragyogó hevére,

Földanya védelmezte, és nem hátrált meg.

A forgószél erősködött, de Földanya tántoríthatatlanul

Harcolt, viaskodott sötét, kavargó ellenségével,

s kétségbeesetten megálljt parancsolt a sötétnek.

Ám Fia már távol volt.

Amikor Földanya legyőzte a förgeteget, és a káosz elinalt,

Nap-Fiának fénye életerőtől ragyogott.

Amikor Földanya elfáradt, a fagyos űr vette át az uralmat,

És a nap végén a sötétség visszatért.

Földanya szeretetet kapott fiától. De egyikük sem győzött.

Földanya fájdalommal szívében élt,

Hogy Ő és Fia mindörökre külön váltak.

Sóvárgott gyermeke után, de fájdalmát el kellett rejtenie,

Ezért a belső élet-forrásától újra feléledt.

Nem tudott belenyugodni, hogy gyermeke oly távol él tőle.

Amikor készen állt, magzatvizei

Visszahozták a zöld életet a hideg, puszta Földre.

S veszteségének bőségesen hullatott könnyeiből

Csillogó harmatcseppek lettek, s színpompás szivárványok.

Szülési vizeitől kizöldellt a pusztaság, de könnyeit nem tudta elrejteni.

Dörgedelmes robajjal Sziklái széthasadtak,

S lenn a mélységben megnyíló nagy barlangból,

Testének üregéből Földanya újra életet adott.

Méhéből világra hozta a Föld Gyermekeit.

Földanya kétségbeeséséből több gyermek született.

Mindegyik gyermek különbözött, születtek kicsik és nagyok,

Volt, amely járt, lépdelt, volt, amely repült,

Volt, amely úszott, s volt, amely kúszott-mászott.

Ám mindegyik tökéletesnek született, mindegyik lélek-teljesnek.

Mindegyik minta lett, melynek alakformáját utánozni lehetett.

Földanya jólelkű volt. A zöld föld benépesedett.

Megszülettek a madarak, halak, négylábúak,

Kiket Földanyának már nem kellett gyászolnia.

Mindegyik élőlény születése helyének közelében élt,

S osztoztak Földanya végtelen térségein.

Földi lények lévén nem hagyhatták el.

Asszonynak és Férfinak adott életet Földanya

Majd otthonukul nekik adományozta a Földet.

A vizet, a szárazföldet és minden Teremtményét.

Hogy gondoskodással használják, ez volt kötelezettségük.

Az otthonuk lett, hogy éljenek rajta, de soha ne éljenek vissza vele.

Mert a Föld Gyermekeit Földanya megajándékozta

Az életben maradás tehetségével is, majd úgy döntött,

Megadja nekik a Szeretet és az Öröm Adomány képességét is,

Amely megtiszteli Földanyát társválasztásuk boldogságával.

S az Adományok megérdemeltek, ha a tiszteletet viszonozzák.

Földanyának tetszett a pár, kiket teremtett,

Megtanította őket szeretni, és gondoskodni egymásról.

Vágyat adott nekik az egyesülésre,

Örömük Adományát Földanyától kapták.

Mielőtt bevégezte volna, Gyermekei is megtanultak szeretni.

A Föld Gyermekei áldottak lettek. Földanya megpihenhetett.