28

– Hol a fiad, Marthona? Az, amelyikről mindenki azt mondja, hogy éppen olyan, mint én... nos, talán kicsit fiatalabb – szólalt meg a magas férfi, aki hátul lófarokba fonta hosszú szőke haját. Mindkét kezét előrenyújtotta, és szívélyesen mosolygott az üdvözléshez. Túl jól ismerték egymást a formalitásokhoz.

– Amikor meglátta, hogy jössz, elsietett Ayláért – válaszolta Marthona, megfogta a férfi két kezét, és előrehajolt, hogy összeérintsék arcukat. Talán idősebb lett, gondolta, de éppoly jóképű és elbűvölő, mint mindig. – Hamarosan itt lesznek, Dalanar, biztos lehetsz benne. Azóta vár, mióta ideértünk.

– És Willamar? Nagyon szomorúan hallottam Thonolanról. Kedveltem azt az fiút. Szeretném kifejezni részvétemet mindkettőtöknek.

– Köszönöm, Dalanar – mondta Marthona. – Willamar a központi táborban van, a kereskedelmi útról tárgyal valakivel. Thonolan halálhíre különösen megviselte. Mindig hitt abban, hogy házi tűzhelyének fia visszatér. Őszintén szólva, én kételkedtem abban, hogy bármelyikük is hazatérne. Amikor először megláttam Jondalart, egy pillanatra azt hittem, téged látlak. Alig hittem a szememnek, hogy fiam hazatért. S még meglepőbbek azok, akikkel visszatért – Ayla és az állatai!

– Igen, igazi meglepetés! Tudtad, hogy idevezető útjukon megálltak, és meglátogattak bennünket? – kérdezte a férfi mellett álló nő.

Marthona feléje fordult. Dalanar társa a legszokatlanabb asszony volt, akit ő vagy bármely zelandoni valaha látott. Aprócska, különösen társához képest – ha Dalanar kinyújtotta a karját, a nő átsétálhatott volna alatta anélkül, hogy fejét le kellett volna hajtania. Hátul kis kontyba font hosszú egyenes haja fényesen feketéllett, mint a holló szárnya, bár oldalt szürke csíkok világosították, legmegragadóbb tulajdonsága mégis az arca volt. Kerek volt, kis fitos orral, magas, széles arccsontokkal és sötét, ferde vágásúnak tűnő szemekkel, mert szemhéja ráhajlott szemének belső sarkára. Világos bőrű volt, talán egy árnyalattal sötétebb a társánál, bár a nyár előrehaladtával mindkettejük arca megbarnult a naptól.

– Igen, mondták, hogy tervezitek eljöveteleteket a Nyári találkozóra – közölte Marthona, miután üdvözölte az asszonyt. – Ha jól értesültem, Joplaya is nászt ül. Éppen időben érkeztél, Jerika. Minden nőnek, aki jegyességet köt, az édesanyjával együtt találkozót szerveztünk a Zelandoniával ma délutánra. Én Aylával megyek, mivel az édesanyja nincs itt vele, hogy elkísérje. Ha nem vagytok túl fáradtak, neked és Joplayának is el kellene jönnötök.

– Azt hiszem, meg tudjuk oldani – válaszolta Jerika. – Van annyi időnk, hogy elkészítsük a szállásainkat?

– Igen, miért ne? Mindenki segít – válaszolta Joharran.

– Ha nincs ellenetekre, itt, mellettünk is letáborozhattok.

– S nem kell főznöd semmit. Vendégeink voltak a reggeli étkezésre, és sok minden megmaradt – invitálta őket Proleva.

– Boldogan táborozunk a Kilencedik Barlang mellett – örült Dalanar –, de miért itt állítottátok fel szállásotokat? Általában szerettek a dolgok sűrűjében lenni, Joharran.

– Mire megérkeztünk, a központi tábor legjobb területeit elfoglalták már. Nem maradt hely egy olyan nagy Barlangnak, mint a mienk, és nem akartunk összezsúfolódni.

– Körülnéztünk, megtaláltuk ezt a helyet, és még jobbnak is találtam – válaszolta Joharran. – Látod azokat a fákat? Az csak a kezdete egy jókora ligetnek sok-sok tűzifával. Ez a patak is ott ered egy tiszta forrásban. Még jóval azután is, hogy mindenki másnál a víz eliszaposodik és zavaros lesz, nekünk még mindig tiszta, jó vizünk lesz, s van egy kis tavunk is. Jondalar és Ayla is kedveli, mert van terük a lovaiknak. Felfelé a folyón építettünk nekik egy karámot. Ayla oda ment a vendégeivel. Ő hívta meg őket.

– Kik ők? – Dalanar óhatatlanul kíváncsi lett, hogy vajon Ayla kiket hívhatott vendégségbe.

– Emlékszel arra az asszonyra a Tizenkilencedik Barlangból, aki annak a torz kezű gyereknek adott életet? Mardena? Az édesanyja Denoda – felelte Marthona.

– Igen – válaszolta Dalanar.

– A fia, Lanidar már csaknem a tizenkettedik évét számolja – folytatta Marthona. – Még mindig nem vagyok biztos abban, milyen okból, de azt hiszem, azért jött fel ide, hogy kiszabaduljon a sokaságból, és valószínűleg más fiúk csúfolódása miatt. Úgy vélem, valaki megmondta neki, hogy lovak vannak itt. Mindenkit érdekelnek a lovak, természetesen, és a fiú sem kivétel. Ayla ott találkozott vele, és elhatározta, megkéri, hogy vigyázzon a lovakra. Aggódott, hogy ennyi ember közül esetleg valaki, nem is sejtve, milyen különlegesek, megpróbálhatja levadászni őket. Könnyű lenne, mivel nem menekülnek el.

– Így igaz – értett egyet Dalanar. – Elég szomorú, hogy nem szelídíthetünk meg minden állatot.

– Ayla nem hiszi, hogy a fiú anyja ellenkezne, de mintha még mindig túlzottan védelmezné mindentől – mondta Marthona. – Még azt sem hagyta, hogy vadászni megtanuljon, vagy nem hiszi, hogy képes lenne rá. Ezért Ayla meghívta a fiút, az anyját és a nagyanyját, hogy nézzék meg a lovakat, s megpróbálja meggyőzni Mardenát, hogy a lovak nem bántják. S annak ellenére, hogy az egyik keze beteg, azt is elhatározta, megtanítja Jondalar új dárdahajítójának használatára.

– Aylának megvan a magához való esze – szólalt meg Jerika. – Észrevettem, és kedves is.

– Így van, és ki mer állni önmagáért meg másokért is – dicsérte Proleva is.

– Ott jönnek – mutatta Joharran.

Egy csoportot és egy farkast láttak közeledni Jondalarral az élen, a húga pedig közvetlenül mögötte lépdelt. A csoport leglassúbb tagjának tempójában haladtak, de amikor Jondalar meglátta Dalanart és a többieket, előresietett. Házi tűhelyének atyja elé ment. Kezet fogtak, majd átölelték egymást. Az idősebb férfi a fiatalabb válla köré fonta karját, miközben egymás mellett sétáltak vissza.

Elképesztő volt a hasonlóság kettejük között... lehettek volna ugyanaz az ember életük különböző szakaszaiban. Az idősebb derékban cseppnyit szélesebb volt, haja kicsit kevesebb a feje tetején, az arc azonban ugyanaz, noha a fiatalabbnak a szemöldöke nem dudorodott annyira előre, az idősebb állkapcsa pedig már nem volt oly markáns. Egyforma magasak voltak, lépteik egyformák, és egyformán mozogtak, még a szemük is a gleccserkék ugyanolyan eleven árnyalata.

– Kétség sem fér hozzá, Földanya melyik férfinak a lelkét választotta, amikor Jondalart megteremtette – mondta Mardena csendesen az anyjának, Jondalar felé bólintva, miközben a táborhoz közeledtek. Lanidar meglátta Lanogát, és odament hozzá beszélgetni.

– Dalanar éppen ilyen volt fiatalkorában, és nem sokat változott – mondta Denoda. – Még mindig nagyon jóképű férfi!

Mardena nagy érdeklődéssel figyelte, amint az újonnan érkezettek Aylát és Farkast üdvözölték. Nyilvánvaló volt, hogy mindannyian ismerték egymást, de nem állhatta meg, hogy ne bámulja meg az emberek egyikét-másikat. A fekete hajú, aprócska, szokatlan arcú asszony mintha a magas, szőke, Jondalarhoz hasonló férfival lenne, talán a társa.

– Mennyire ismered őt, anya? – kérdezte.

– Ő volt Első Rítusom férfija – válaszolta Denoda. Egyébként pedig könyörögtem Földanyának, hogy áldjon meg az ő lelkének gyermekével.

– Anya! Tudod, hogy egy nő nem szülhet oly fiatalon döbbent meg Mardena.

– Akkor nem törődtem ezzel – válaszolta Denoda. – Tudtam, időnként előfordul, hogy egy fiatal nő terhes lesz az Első Rítusa után, amikor érett nő lesz, és be tudja fogadni egy férfi lelkét. Azt reméltem, hogy több figyelmet szentel majd nekem, ha azt hiszi, hogy az ő lelkéből fakadó gyermeket hordom a szívem alatt.

– De hisz egy férfinak legalább egy évig nem szabad közel kerülnie ahhoz a nőhöz, akivel az Első Rítusát töltötte!

– Mardenát nagy megrázkódtatásként érte anyja vallomása. Még soha nem beszélt vele ilyen bizalmasan.

– Tudom, és ő nem is próbálta meg, bár nem került engem, és mindig kedves volt hozzám, amikor találkoztunk, én azonban annál többet szerettem volna. Hosszú időn át még csak gondolni sem tudtam másra – vallotta meg Denoda. – Majd találkoztam a te házi tűzhelyed atyjával. Életem legnagyobb bánata volt, hogy oly korán meghalt. Szerettem volna több gyereket, de Földanya úgy döntött, nem ad többet, és talán így volt a legjobb. Elég nehéz volt egyedül gondoskodnom rólad. Még csak anyám sem volt, aki támaszom lett volna, bár amikor kicsi voltál, néhány barlangbéli asszony kisegített.

– Miért nem találtál másik társat magadnak? – kérdezte Mardena.

– És te? – vágott vissza kérdéssel az anyja.

– Tudod, miért. Megvolt már Lanidar, kit érdekeltem volna?

– Ne hibáztasd Lanidart. Mindig ezt mondod, de valójában soha nem próbáltad meg, Mardena. Nem akartál még egyszer megsérülni – mondta az idősebb asszony.

Nem vették észre a közeledő férfit.

Mikor Marthona elmondta, hogy a Kilencedik Barlangnak vendégei voltak ma reggel, ismerősnek véltem a nevet. Hogy vagy, Denoda? – kérdezte Dalanar, két kezébe Ingva az asszonyét, és előrehajolt, hogy összeérintsék arcukat, mintha Denoda közeli barát lenne.

Mardena látta, hogy halvány pírral színeződik anyja arca, ahogy a magas, jóképű férfira mosolygott, és észrevette, hogy mintha megváltozott volna a testtartása. Asszonyos érzékiség lengte körül. Mardena hirtelen más színben látta anyját. Csak amiért nagymama volt, még nem jelentette azt, hogy valóban öreg is. Bizonyára akadtak férfiak, akik vonzónak találták.

– Ő a lányom, a Zelandoniak Tizenkilencedik Barlangjának Mardenája – mondta Denoda –, és az unokám is valahol itt van a közelben.

Dalanar a fiatalabb asszony felé nyújtotta kezét. Mardena elfogadta, és felnézett rá.

– Üdvözöllek, Zelandoniak Tizenkilencedik Barlangjának Mardenája, a Tizenkilencedik Barlang Denodájának a lánya. Örvendek, hogy megismerhetlek. Dalanar vagyok, Lanzadoniak Első Barlangjának Vezetője. A Nagy Földanya, a Doni nevében, kérlek, szeretném, ha tudnád, bármikor jó szívvel látunk a mi táborunkban. S ami azt illeti, a Barlangunkban is.

Mardena elpirult hangjának szívélyességén. Annak ellenére, hogy a férfi több mint idős volt ahhoz, hogy házi tűzhelyének férfija lehetne, vonzódott hozzá. Még mintha bizonyos hangsúlyt is kihallani vélt volna a „szeretném" szóból, amiről ő a Földanya Öröm Adományára gondolt. Még soha nem hatott rá egyetlen férfi sem úgy, mint Dalanar.

A férfi körbepillantott, és észrevett egy közeledő fiatalasszonyt. Nem volt annyira idegen külsejű, mint az apró asszony, bár hasonlítottak egymásra, ami szinte még furcsábbá tette. Haja csaknem teljesen olyan sötét volt, ám árnyalatnyival világosabb. Arccsontja magasan helyezkedett el, arca azonban sem kerek, sem éppoly lapos sem volt, mini a többi nőé. Orra a férfiéra hasonlított, de kecsesebb formájú volt, fekete szemöldöke pedig egyenletes és finoman ívelt. Sűrű, fekete szempillákkal körvonalazott szeme teljesen eltért az anyjáétól, mert még ha formájuk hasonlított is, színük nem. Joplaya szeme oly jellegzetes színű volt, mint a mellette álló férfi élénk kék szeme, az asszonyé azonban a zöld briliáns árnyalatában játszott.

Mardena nem látogatott el a Nyári Találkozóra, amikor Dalanar Barlangja legutóbb eljött. Házi Tűzhelyének férfija nem sokkal korábban hagyta el, és nem akart találkozni emberekkel. Hallott Joplayáról, de személyesen nem ismerte. Most, hogy találkoztak, szinte ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy megbámulja, ugyanakkor igyekezett uralkodni önmagán. Joplaya egzotikusan szép nő volt.

Miután Dalanar bemutatta Joplayát, és tréfás megjegyzések kíséretében kölcsönösen üdvözölték egymást, elindultak, hogy másokat is köszöntsenek. Mardena változatlanul érezte Dalanar jelenlétének szívélyességét, és kezdte megérteni, miért bűvölte el annyira az anyját. Ha ő lett volna Első Rítusának férfija, őrá éppolyan nagy hatást tett volna. Lányát azonban, miközben rendkívül kedves volt, a melankólia légköre lengte körül, valami csüggedtség, ami rácáfolt küszöbönálló jegyessége örömére. Mardena nem értette, miért látszik valaki oly szomorúnak, akinek boldognak kellene lennie.

– Mennünk kell, Mardena – szólalt meg Denoda. – Ne akarjunk tovább maradni, ha szeretnénk, hogy újra meghívjanak bennünket. A lanzadoniak közel állnak a Kilencedik Barlanghoz, s Dalanar és Barlangja régóta nem látogatott el a Nyári Találkozóra. Fel kell eleveníteniük kapcsolataikat. Keressük meg Lanidart, és köszönjük meg Aylának a meghívást.

A zelandoniak Kilencedik és a lanzadoniak Első Barlangja látszólag két különböző nép két Barlangjának két tábora volt, valójában azonban családok és közeli barátok hatalmas közössége.

– Lenyűgöző látványt nyújtott a Zelandonia szállása felé gyalogló négy asszony. Az emberek még csak meg sem próbálták, hogy ne bámulják őket. Marthonát mindig észrevették, bárhová ment. Egy vezető Barlang korábbi vezetője volt, s még mindig befolyásos, arról nem is beszélve, hogy szép és vonzó érettebb nő. Noha korábban néhányan már látlak Jerikát, vagy találkoztak vele, még mindig oly szokatlan külsejű asszony volt, s annyira különbözött mindenkitől, akit ismertek, hogy az emberek nem tudták levenni róla a szemüket. Még kivételesebbé tette az a tény, hogy Dalanar társa lett, és nemcsak hogy új Barlangot alapított vele, hanem egy új népet is.

Jerika lányát, Joplayát, a sötét hajú, melankolikus szépséget, aki a pletykák szerint kevert lelkű férfihoz tervezett társul menni, titokzatosság és spekulációk vették körül. A szép szőke asszonyról, akit Jondalar hozott magával, és aki két megszelídített lóval és egy farkassal érkezett, azt híresztelték, hogy kiváló gyógyító, valószínűleg valamilyen idegen népből származó zelandoni. Jól beszélte nyelvüket, ha nem is hibátlanul, és az imént fedezett fel egy új és csodaszép barlangot pontosan a Tizenkilencedik Barlang orra előtt. A négy asszony a szokásosnál is több érdeklődést keltett, Ayla azonban megtanulta figyelmen kívül hagyni, s örvendett a társaságnak.

Sokan megérkeztek már, amikor a Zelandonia lakhelyére értek. Fölkeltette Ayla kíváncsiságát, hogy a bejáratnál férfi Zelandonik vették alaposan szemügyre őket. Mintha Marthona tudta volna, mire gondol, megmagyarázta:

– Férfiak nem léphetnek be erre a találkozóra, hacsak nem a Zelandonia tagjai, de minden évben van egy-két fiatalember, rendszerint a Messzi Lakból, akik megpróbálnak idelopózni s hallgatózni. Női ruhába öltözve némelyik még megpróbált be is osonni. A férfi Zelandonik őrökként segítenek távol tartani őket.

Ayla még jó néhány férfit vett észre itt-ott a nagy építmény körül, akik szintén a Zelandonia tagjai voltak, köztük Madromant is.

– Mik azok a Messzi Lakok?

– Nyári szállások, melyeket a Találkozó táborának peremén építettek a férfiak, rendszerint ifjak, akiknek már nincs szüksége doni-asszonyra, de még nem találtak társat – magyarázta Marthona. – A fiatalemberek nem szeretnek a saját Barlangjukkal lenni, inkább saját korú ifjakkal laknak – kivéve az étkezési időket. – Elmosolyodott. – A barátaik nem úgy viselkednek, ahogy anyjuk vagy anyjuk társa elvárja tőlük. A társtalan férfiaknak, különösen az olyan korúaknak, teljes mértékben tilos olyan fiatal nők közelébe menni, akik már érettek az Első Rítusukra, ennek ellenére mindig megpróbálják, így amikor a táborban vannak, a Zelandonia alaposan szemmel tartja őket.

– A saját szállásukon, ha elég távol építik fel őket, hangoskodhatnak és mulatozhatnak, mindaddig, amíg nem zavarnak másokat. Tarthatnak összejöveteleket, és meghívhatják a barátaikat, és természetesen fiatal nőket is. Nagyon megtanulták zaklatni anyjukat és a barátját ráadás ételért, s mindig megpróbálnak sert, bort vagy bármi mást szerezni. Azt hiszem, versengéssé vált közöttük, hogy melyik csábítja el szállásaikra a legcsinosabb fiatal nőket.

– Idősebb férfiak is építenek Messzi Lakot, rendszerint azok, akiknek ilyen vagy olyan okból nincs társuk, vagy akik férfiakat részesítenek előnyben, vagy olyanok, akik korábbi társuk nélkül élnek, s még nem találták meg az újat, vagy pedig akik el akarták hagyni a Barlangjukat vagy családjukat. Laramar több időt tölt egy Messzi Lakban a Nyári Találkozó idején, mint amennyit a sajátjában. Ott kereskedik a serével, bár nem tudom, mit kezd a csereáruval. A családjának biztosan nem visz haza semmit. A társválasztás előtt állók a Jegyességi Szertartást megelőzően egy vagy több napot töltenek egy Messzi Lakban a Zelandoniával. Azt hiszem, Jondalar is hamarosan odamegy.

A négy asszony először sötétnek találta a Zelandonia szállását, ahol csak a középpontban álló házi tűzhely és egy-két lámpás világított. Miután azonban szeme alkalmazkodott, Marthona körülnézett, és a nyitott központi terület jobb oldali fala mellett gyékényen ülő két asszony felé vezette társait. Az asszonyok a közeledőkre mosolyogtak, és helyet adtak nekik.

– Azt hiszem, ideje nekilátnunk – mondta Marthona, miközben leültek a gyékényre. – A formális bemutatkozásokra később is ráérünk. – Azokhoz beszélt, akik vele jöttek. – Ő Proleva édesanyja, Velima, és a húga, Levela. A Nyári Táborból jöttek, a Huszonkilencedik Barlang Nyugati Birtokáról. – Majd a már ott lévőknek mutatta be Barlangja tagjait. – Ő Dalanar társa, Jerika, és a lánya, Joplaya. A lanzadoniak csak ma reggel érkeztek. Ő pedig Ayla, a Kilencedik Barlangból, korábban a Mamutok Aylája, az asszony, akit Jondalar társul választott.

Az asszonyok egymásra mosolyogtak, de mielőtt szót válthattak volna, észrevették, hogy csend telepedett a találkozón összegyűltekre. A Nagy Földanya Szolgálói Közt Első és számos más Zelandoni állt a csoport elé. Amint az asszonyok észrevették őket, a beszélgetés abbamaradt. Amikor teljes csend lett, a donier szólalt meg.

– Nagyon komoly dolgokról fogok beszélni, és azt szeretném, ha figyelmesen hallgatnátok. Asszonyok, ti a Doni Áldottjai vagytok, azok, akiket új élet világra hozatalának képességével és privilégiumával áldott meg. Nektek, akik hamarosan nászt ültök, tudnotok kell néhány fontos dologról. – Elhallgatott, és fontosnak tartotta, hogy mindenkire ránézzen. Tekintete kicsit elidőzött a Marthonával érkezett asszonyokon. Volt köztük kettő, akikre nem számított.

Marthona és Zelandoni egymás felé bólintott, majd az Elsők Közt Első folytatta.

– Ezen a Gyülekezésen női dolgokról tartok előadást, mint például a gyermekszülésről, és hogy miként bánjatok azzal a férfival, aki a társatok lesz, és mit várhattok tőle. Arról is beszélgetünk majd, hogyan ne essetek teherbe, és mi a teendő, ha akkor fogantok meg, amikor még nem vagytok érettek a gyermek világrahozatalára és fölnevelésére mondta a donier.

– Némelyikőtök talán már Áldott az élet első megnyilvánulásaival. Titeket külön tisztelet illet, a tisztelet azonban nagy felelősséggel is jár. Egy-két dolgot, amit mondok nektek, talán már hallottatok korábban is, különösen Első Örőmeitek Rítusain. Figyeljetek jól, még ha azt hiszitek is, hogy tudjátok, mit akarok mondani.

– Először is, egyetlen lány sem ülhet nászt, amíg asszony nem lesz, amíg el nem kezdte vérzését, és meg nem volt az Első Rítusa. Jegyezzétek meg a hold állását azon a napon, amikor elkezdődött a vérzésetek. Mert legközelebb, amikor a hold ugyanabba a fázisba kerül, a nők többségének vére újra folyni kezd, de nem mindig marad ugyanolyan. Ha egy ideig több nő él egy helyen, holdidejük gyakran megváltózik, amíg vérzésük egy időre nem esik.

A fiatalabb nők egyike-másika a barátnőire és rokonaira nézett, különösen azokra, akik nem ismerték ezt a jelenséget. Aylának senki nem beszélt erről, és megpróbált visszaemlékezni, észrevette-e valaha is.

– Az első jele annak, hogy Földanya megáldott benneteket, s kiválasztott egy, a tietekhez illő lelket, hogy általa új élet kezdődjék bensőtökben, az lesz, hogy véretek nem a holdfázisotok szerint folyik. Ha vérzésetek a következő holdidőben sem indul meg, elkezdhetitek feltételezni, hogy Áldottak vagytok, de ha holdidőtök legkevesebb három hónapra kimarad, és más jelekből is észreveszitek, meglehetősen biztosak lehettek benne, hogy új élet fogant bensőtökben. Van bármelyikőtöknek kérdése ezzel kapcsolatban?

Nem tettek fel kérdést, mert azon kívül, hogy Zelandoni elmondta nekik, hogy az egy helyen élő nőknél kialakulhat, hogy egy időben véreznek, mindent hallottak már tőle korábban is.

– Tudom, többségeket már megosztotta Földanya Öröm Adományát a neki Ígérttel, és bizonnyal élvezetet adott. Ha nem így történt, beszéljetek Zelandonitokkal. Nehéz ilyen intim dologról beszélni, de van mód a segítségre, és a Zelandonia mindig megőrzi titkaitokat. Jó, ha tisztában vagytok azzal, hogy a teljes érettségben levő fiatalok kivételével kevés férfi képes naponta egynél vagy kettőnél többször párzani, és még kevesebbszer, ahogy öregszenek.

– Fontos, hogy figyeljetek arra, hogy a társatok soha nem kényszerítheti rátok az Öröm Megosztását, és ha úgy döntötök, nem éltek vele, a társatok nem ellenkezhet, a férfiak többsége azonban mégis megteszi. A férfiak többsége nem marad olyan asszony mellett, aki sokszor nem osztja meg velük Földanya Öröm Adományát. Noha arra készültök, hogy megkössétek a nászköteléket, azt számos okból – amit most talán még el sem képzelhettek – el is lehet vágni. Biztosra veszem, hogy mindannyian ismertek olyanokat, akik elvágták a csomót a társuktól.

Némi sugdosás, mozgolódás, körbepillantgatás követte Zelandoni szavait. Csaknem mindegyikük ismert valakit, aki olyan személlyel ült nászt, akivel nem sokáig maradt együtt.

– Állítólag a nők hasznát vehetik Földanya Öröm Adományának társuk megtartásában azzal, hogy boldogságot és elégedettséget adnak nekik. Egyesek azt állítják, a Földanya éppen azért adta azt a képességet. Biztos vagyok benne, hogy az az egyik oka, bár nem az egyetlen. Igaz azonban, hogy társatok nem lesz annyira kitéve annak, hogy Örömmel tekintsen más nőkre, ha ti azt megadatok neki. Boldogan őrzi meg a más iránti érdeklődésnek azon futó pillanatait a Földanya tiszteletére adott szertárosokon, amikor Doninak tetszetős és elfogadható az Örömök megosztása.

– Ne feledjétek azonban, hogy bár örömteli változatosság lehet, bárki elutasíthatja Földanya Adományának bármilyen ajánlatát. Az Örömök megosztása valaki mással szintén nem kötelező. Ha ti és társatok boldogok vagytok, és örömtelien osztjátok meg az Ő Adományát egymással, a Földanya boldog. Az Örömökkel kapcsolatosan semmi nem kötelező. Ez Földanya Adománya, és minden gyermeke a saját szabad akaratából osztozik benne azzal, akit kedvel, és amikor óhajtják. Sem nektek, sem társatoknak nem szabad aggodalmaskodnotok más iránti múló vonzódástok miatt. A féltékenység nagyon-nagyon rossz, és rettenetes következményei lehetnek. A féltékenység erőszakot okozhat, az erőszak pedig halálhoz vezethet. Ha valakit megölnek, az bosszúra viheti a megölt személy szeretteit, s még több bosszút viszonzásul, amíg már nincs más, mint a viszálykodás és pusztítás. Minden elfogadhatatlan, ami fenyegetheti Földanya gyermekeinek jóllétét, akiket arra választott, hogy ismerjék Őt.

– A zelandoniak erős nép, mert együttműködnek, és segítik egymást. A Nagy Földanya mindent megadott, amire az élethez szükségünk van. Bármi, amit vadászunk vagy gyűjtünk, Doni adománya, s viszonzásul meg kell osztanunk mindenkivel. Mert Földanya Adományainak elfogadása nehéz munka lehet, s még veszélyes is, és azok, akik a legtöbbet adnak, a legnagyobb tiszteletet kapják viszonzásul. Ezért a legjobb gondoskodóké és adományozóké a legmagasabb közösségi rang, és azoké, akik készségesen dolgoznak az Ő gyermekeiért. A vezetőket ezért tisztelik. Ők segítik népüket. Ha nem így tennének, az emberek többé nem fordulnának hozzájuk, és valaki mást választanának vezetőül.

Nem tette hozzá, hogy ugyanez volt az oka a Zelandonia oly magas megbecsültségének.

Zelandoni hatásos szónok volt, és Ayla élénk figyelemmel hallgatta. A lehető legtöbbet akarta megtanulni annak a férfinak a népéről, akivel hamarosan nászt ül, amely most már az ő népe is, de amikor elgondolkodott ezen, a Törzset nem találta annyira különbözőnek. Ők is megosztottak mindent egymással, és senki nem éhezett, még az a földrengésben meghalt asszony sem, akiről beszéltek neki. Az az asszony egy másik Törzsből érkezett, soha nem volt gyermeke, és társa halála után mindig tehernek tartott második asszonynak kellett tekinteni. De még ha neki volt is a legalacsonyabb státusa Brun törzsében, soha nem éhezett, és mindig volt kellően meleg ruhája.

A Törzs is ismerte mindazt, amit Zelandoni mondott, nem kellett szavakkal kifejezniük. A Törzs népének nem volt annyi szava, mint a Másoknak. A társakat is megosztották. Értettek egy férfi igényeinek kielégítéséhez. Egyetlen törzsbeli asszony sem utasított vissza egyetlen férfit sem, aki a jellegzetes módon jelzett nekik. Ayla nem ismert senkit, aki még csak gondolt is volna a visszautasításra... kivéve őt. Most azonban már tudta, hogy amit Broud akart, nem Öröm volt. Már akkor is tudta, még ha nem tudta is szavakba foglalni. Broud nem azért jelzett neki, mert meg akarta osztani vele az Adományt, vagy hogy könnyítsen szükségletén. Azért tette, mert tudta, hogy Ayla gyűlöli.

– Ne feledjétek el – mondta éppen a donier –, hogy a társatok az, akinek segítenie kell nektek, és ellátni benneteket és gyermekeiteket mindennel, különösen, amikor várandósak vagytok, vagy nemrég hoztatok gyermeket a világra, és szoptattok. Ha törődnek velük, ha gyakran megosztják velük az Örömöt, és kellő elégedettségben tartják őket, a férfiak többsége boldogan látja el társát és gyermekeit mindennel. Némelyikőtök talán elképzelni sem tudja, miért tartom ezt oly fontosnak. Kérdezzétek meg anyáitokat. Amikor teljesen elfoglal a sok gyerek, s velük kell foglalkoznotok és fáradtak vagytok, talán eljön az idő, amikor az Adományt nem oly könnyű megosztanotok társatokkal. S vannak idők, amikor nem szabad, arról azonban később beszélek.

– Doni mindig jobban kedvére van azoknak a gyermekeknek, és kedvezően mosolyog azokra, akik valamelyest a társatokra hasonlítanak. Gyakran a társak is jobban kedvelik azokat a gyerekeket. Ha azt akarjátok, hogy gyermekeitek a társatokra hasonlítsanak, együtt kell töltenetek az időt, hogy így a legkönnyebben az ő lelkét válassza ki. A lelkek öntörvényűek. Semmilyen módon nem lehet meg mondani, mikor dönt valamelyikük úgy, hogy megengedje, hogy kiválasszák, vagy hogy Földanya mikor dönt úgy, hogy ideje egymáshoz illeszteni őket. De ha örömet adtok egymásnak, és kedveteket lelitek egymásban, a társatok veletek akar maradni, és a lelke boldogan egyesül a tietekkel, Mindegyikőtök értette, amit eddig mondtam? Ha vannak kérdéseitek, nyugodtan tegyétek fel – mondta újra az Első, s várakozva körülnézett.

– De mi történik, ha megbetegszem, és egyáltalán nem találok Örömet az Adományban? – kérdezte az egyik asszony. Mások feléje fordultak, hogy lássák a kérdezőt.

– Társadnak ezt meg kell értenie, s ez minden esetben a te döntésed. Vannak jegyesek, akik ritkán osztják meg az Örömöt egymással. Ha kedves és megértő vagy a társaddal, rendszerint ő is az lesz veled. A férfiak is Földanya gyermekei. Ők is megbetegedhetnek, s általában a társuk az, aki gondoskodik róluk. A társak többsége is megpróbál ápolni, ha beteg vagy.

A fiatal nő bólintott, és meglehetősen bizonytalanul mosolygott.

– A társaknak tekintettel kell lenniük egymásra, kedvesnek lenniük, és megbecsülniük egymást. Az Öröm Adománya boldogságot hozhat mindkettőtöknek, és a segítségével boldoggá s elégedetté tehetitek társatokat, hogy nászotok tartós legyen. Egyéb kérdés?

Az Első várt, hogy vajon bárkinek lenne-e kérdése, majd folytatta:

– A nász azonban több, mint két ember együttélése. Érinti a rokonságot, a Barlangot és a szellemvilágot is. Ez az oka annak, hogy az anyák és társuk gondosan megfontolják, mielőtt engedélyezik gyermekeiknek a társválasztást. Kivel éltek majd együtt? Te vagy a társad értékesen járulsz-e majd hozzá Barlangod életéhez? Egymás iránti érzelmeitek szintén fontosak. Ha törődés nélkül kezditek, a nász nem lesz tartós. Ha a nász nem tartós, a gyermekek iránti felelősség általában az anya rokonságára vagy Barlangjára hárul majd, ahogy abban az esetben is, ha mindketten meghaltok.

Aylát elbűvölte a megbeszélés. Majdnem feltett egy kérdést a lelkek egymáshoz illesztéséről, melyek új életet hoznak létre. Ám teljesen meg volt győződve arról, hogy csak az, Öröm Adományára volt szükség ahhoz, hogy új élet kezdődjék, de úgy döntött, ezt most nem említi meg.

– Most pedig – folytatta Zelandoni –, miközben többségetek alig várja első gyermekét, eljöhet az ideje annak, amikor olyan élet fogant meg, melynek nem lett volna szabad megfogannia. Amíg meg nem kapjátok Zelandonitól újszülöttetek elandonját, a csecsemőnek nincs saját lelke, csak az eletet adó anya és apa egyesült lelke. Abban az időben a Nagy Földanya átveszi az újszülöttet, különválasztja a lelkeket, majd visszaadja. De jobb megállítani az élet kifejlődését, mielőtt a megszületésre készen állna, és a legjobb a terhesség első három holdján belül.

– Miért akarna bárki megszakítani egy megfogant életet? – kérdezte egy fiatal nő. – Nem minden csecsemőt látnak szívesen?

– Többségüket örömmel látják – válaszolta Zelandoni –, de meglehetnek az okai annak, amiért egy asszonynak nem lehet új csecsemője. Bár nem gyakran történik meg, a szoptatás alatt újra teherbe eshet, és életet adhat egy újabb gyermeknek, amikor még az előző is nagyon kicsi. Az anyák többsége nem képes ugyanolyan törődéssel gondoskodni oly hamar egy másik gyermekről. Azé az elsőség, aki már megszületett és nevet kapott, főként, ha egészséges. Ily módon túl sok kisbaba hal meg, különösen életük első esztendejében. Nem bölcs dolog egy egészséges és már növekvő gyermek életét azzal kockáztatni, hogy túl korán arra kényszerül, hogy levegyék anyja kebléről. Az első életév túlélése után az elválasztás a gyermek második legnehezebb időszaka. Ha egy csecsemőt túl korán, kevesebb mint három éven belül kell elválasztani, az elgyengítheti a gyermeket, és felnőttként is gyenge maradhat. Jobb, ha egy egészséges gyermek van, aki erős felnőtté fejlődik, mint két-három csenevész, akik talán nem élnek sokáig.

– Ó... erre nem is gondoltam! – mondta a fiatalasszony.

– Vagy másik példaként említeném azt, ha egy asszony talán több súlyosan fogyatékos gyermeknek ad életet, akik meg is haltak. Továbbra is hordjon ki gyermekeket, és éljen át oly nagy bánatot? Arról nem is beszélve, hogy legyengíti magát.

– De mi van akkor, ha ő is szeretne gyermeket, mint mindenki más? – kérdezte egy fiatal nő, könnyekkel a szemében.

–Nincs minden nőnek gyermeke – mondta Zelandoni.

– Vannak, akik úgy döntenek, hogy nem szülnek. Vannak, akik soha nem tudnak megfoganni. Mások mintha nem tudnák kihordani gyermeküket, vagy halott csecsemőt szülnek, vagy oly súlyosan fogyatékos babákat hoznak világra, hogy életképtelenek, vagy nem szabad életben maradniuk.

– De miért? – kérdezte a könnyező asszony.

– Senki nem tudja. Talán valaki, aki valami miatt az ellensége, megátkozta. Talán egy bűnös, ördögi lélek talált utat arra, hogy ártson a meg nem született csecsemőnek. Állatokkal is megtörténik. Mindannyian láthatunk torzszülött lovakat vagy szarvasokat. Van, aki azt mondja, a fehér állatok egy elgáncsolt ördögi lélektől erednek, melyeket a gonosz lélek nem tudott megrontani, és ezért szerencsések. Néha emberek is fehérnek születnek rózsaszín szemmel. Kétségtelenül az állatoknál is előfordul halvaszülés vagy életképtelen magzat, noha gyanítom, hogy a húsevők oly gyorsan elintézik őket, hogy még csak észre sem vesszük.

A fiatalasszony könnyezett, és Ayla azon tűnődött, Zelandoni vajon miért tűnik oly érzéketlennek vele.

– A lánytestvérének gondjai adódtak a szüléssel, pedig kétszer vagy háromszor is terhes volt már – jegyezte meg halkan Velima. – Azt hiszem, attól fél, hogy vele is ugyanaz történik.

– Bölcs dolog Zelandonitól, hogy nem táplál hiú reményeket, nem akarja, hogy csalódjon. Néha családi tulajdonság – súgta válaszul Marthona. – S ha megszületik a gyermek, annál boldogabb lehet.

Ayla figyelte a fiatal nőt, és annyira meghatotta, hogy nem állhatta meg, hogy ne szóljon az érdekében:

– Idefelé vezető utunkon – kezdte, mire mindenki meglepetten fordult a megszólaló idegen felé, s többen is észrevették az övékétől eltérő beszédét – Jondalarral megálltunk egy losadunaj Barlangnál. Élt ott egy asszony, aki soha nem volt képes gyermeket szülni. Egy közeli Barlangból származó nő meghalt, hátrahagyva a társát és három kisgyermekét. Az asszony, akinek nem lehetett gyermeke, odament lakni hozzájuk, hogy lássa, kialakíthatnak-e együttműködést. Az volt a szándéka, hogy ha igen, akkor örökbe fogadja a gyerekeket, és társul választja az apát. – Csend, majd halk beszélgetés fogadta az idegen asszony szavait.

– Ez nagyon jó példa, Ayla – dicsérte Zelandoni. – És a nők valóban örökbe fogadhatnak gyermekeket. Volt annak a gyermektelen asszonynak saját társa?

– Nem, nem hiszem – válaszolta Ayla.

– Még ha lett is volna, magával vihette volna őt is, ha a férfiak hajlandók lettek volna barátként elfogadni egymást. Hasznos lehet egy plusz férfi, aki segít a gyermekek eltartásában. Ayla lényeges dolgot emelt ki. Azok az asszonyok, akik képtelenek saját gyermeket a világra hozni, nem szükségszerűen kell hogy gyermektelenek maradjanak – mondta Zelandoni, majd folytatta előadását.

– Vannak más okai is, amiért egy nő úgy dönt, hogy megszakítja terhességét. Egy sokgyermekes anyának talán nehéz gondoskodnia mindegyikről, ahogy nehéz a társának és a Barlangjának is, hogy eltartsa őket. Az olyan helyzetben levő asszonyok nem igazán akarnak már többet, és azt kívánják, Földanya ne legyen oly bőkezű velük.

– Ismerek egy asszonyt, aki egyik gyermekét szülte a másik után – jegyezte meg egy másik asszony. Miután Ayla megszólalt, már mások sem voltak oly tartózkodók. – Kettőt a húgának adott, egyet pedig egy unokatestvérének.

– Ismerem azt, akiről beszélsz. Különösen erős és egészséges asszonynak tűnik, aki szeret terhes lenni, és könnyedén szül. Nagyon szerencsés. És nagy szívességet tett a húgának, akinek nem lehetett gyermeke, azt hiszem, egy baleset miatt, és az unokatestvérének is, aki akart még egy gyermeket anélkül, hogy szülnie kellett volna – mondta a nagy termetű donier, majd visszaterelte a beszélgetést a témára.

– De nem minden asszony oly termékeny vagy oly szerencsés. Néhányuk kínkeservesen hozza világra gyermekét, vagy meghal szülés közben, anya nélkül hagyva a már élő gyermekeket. Senki nem egyforma. Szerencsére a nők többségének lehet gyermeke, de még talán azok sem akarnak nem ajánlatos terhességet kihordani.

– Több dolgot is lehet tenni az elvetélés érdekében. Egyik-másik veszélyes lehet. A baradicskóró teljes növényzetéből, gyökérzettel, mindennel együtt készített erős tea megindíthatja a vérzést, de végzetes lehet. A lehántott, síkos szilfaág, melyet mélyen a szülőcsatornába helyeznek, nagyon hatékony lehet, de mindig az a legjobb, ha beszéltek a donieretekkel, aki tudja, milyen erősre kell főzni a teát, vagy hogyan kell felhelyezni a botot. Vannak más megoldások is. Édesanyátok vagy Zelandonitok részletesebben megbeszéli veletek, ha és amikor többet akartok tudni.

– Ugyanez igaz a gyermekszülésre. Számos gyógykészítménnyel felgyorsítható a szülés, megállíthatja a vérzést, és csillapíthatja a fájdalmat. A gyermekszüléssel szinte mindig jár fájdalom – mondta az Első. – Nagy Földanyát is gyötörte a fájdalom, a nők többségének azonban kevés gondot okoz a szülés, a vajúdás kínjait pedig gyorsan elfelejtik.

Aylát érdekelték a gyógymódok, melyekről Zelandoni beszélt, noha azok, amelyeket említett, viszonylag egyszerűek és jól ismertek voltak. Csaknem minden nő, akikkel beszélt erről, ismerte a terhességmegszakítás valamilyen módját, bár egyiket-másikat nagyon veszélyesnek vélte. A férfiaknak gyakran nem tetszett a magzatelhajtás ötlete, és Iza meg a Törzs más gyógyító asszonyai titokban tartották a férfiak elől, nehogy megtiltsák.

A donier nem szólt a terhesség megelőzéséről, és Ayla nagyon szeretett volna erről beszélni vele, és esetleg összehasonlítani feljegyzéseiket. Több szülésnél is bábáskodott. Hirtelen eszébe jutott, hogy hamarosan ő is szül. Nagy fájdalommal hozta világra Durcöt, majdnem belehalt, ám ahogy nagy, ragyogó fiáért Földanya, úgy neki is érdemes volt Durcért elviselnie a vajúdás szenvedését.

– A fizikai fájdalomnál nagyobb fájdalom is van a világon mondta éppen Zelandoni. Ayla újra ráfigyelt. – Bizonyos fájdalom rosszabb a fizikainál. Asszonyként nagy a felelősségetek, és olyan kötelességet vállaltok, amely időnként nehéz lehet, de egy napon meg kell fontolnotok. Van idő, amikor az élet nagyon makacs. Amikor semmivel nem lehet a terhességet megszakítani, még ha ti esetleg úgy döntöttetek is, hogy magzatotokat nem akarjátok a világra hozni. Miután a gyermek már megszületett, mindig nehezebb visszaadni őt Földanyának, előfordul azonban, hogy meg kell tenni.

– Ne feledjétek, hogy azok az elsők, akik már a földre születtek. Ha egy második túl korán megszületik, vagy súlyosan fogyatékos, vagy bármilyen más fontos ok felmerül, az újszülöttnek vissza kell térnie Földanyához. Ez mindig az anya döntése, de nem szabad megfeledkeznetek felelősségetekről. S ha a terhesség megszakítása mellett döntőtök, azt gyorsan kell megtennetek. Amint képesek vagytok rá, el kell hajtanotok a magzatot, és Földanya kebelére helyeznetek a lehető legmesszebb az otthonotoktól, és soha nem tehetitek egy szent temetkezési hely közelébe, nehogy egy kóbor lélek megpróbáljon beköltözni a testbe. Mert utána a lélek megzavarodik, és nem találja meg az utat a következő világba. Az olyan lelkek ördögivé válhatnak. Van bárki közületek, aki nem érti pontosan, amit mondok?

Ez mindig nagyon nehéz pillanat volt a nászra felkészítő találkozókon, és Zelandoni időt hagyott a fiatal nőknek, hogy felfogják szomorú kijelentését, de meg kellett érteniük. Senki nem szólalt meg. A fiatal asszonyok hallottak mendemondákat, és beszéltek egymás közt arról az aggasztó kötelességről, melyet egy napon teljesíteniük kell, most történt meg azonban először, hogy nyíltan felvetődött. Minden jelen lévő fiatal nő nagyon-nagyon remélte, hogy soha nem kell halott csecsemőjüket a Nagy Földanya hideg kebelére helyezniük. Komor, csüggesztő gondolat volt.

Az idősebb nők egyike-másika hallgatagon ült, fájdalommal a szemében, mert ők már megszenvedték azt a borzalmas kötelességüket, hogy le kellett mondaniuk egy életről, hogy megtarthassanak egy másikat. Noha soha nem volt könnyű döntés, a nők többsége inkább megszakíttatott egy terhességet, vagy még rosszabb, a magzatelhajtást neki magának kellett megtennie, de inkább így tett, semmint hogy elveszítse már megszült gyermekét.

Zelandoni megjegyzései feldúlták Aylát. Ő soha nem lenne rá képes, gondolta. Durc emlékei árasztották el. A csecsemő arra számíthatott, hogy a Törzs elűzi, s neki nem volt beleszólása. Gyötrelemmel jutottak eszébe azok a napok, melyeket bujkálva töltött a barlangban, hogy megmentse újszülött fia, Durc életét. Torzszülöttnek mondták. Pedig nem volt az. Csak keverék volt, az övé és Broudé, noha Broud volt az első, aki megbélyegezte és halálra ítélte. Ha Broud minden alkalommal, amikor megerőszakolt, tudta volna, hogy Durc lesz az eredmény, gondolta Ayla, soha nem tette volna meg! Kísértést érzett, hogy megkérdezze, elsősorban magát az élet keletkezését, a fogamzást hogyan lehet megakadályozni, de nem bízott abban, hogy meg tud szólalni.

Marthonát zavarba ejtette az idegen asszony nyilvánvaló lesújtottsága. Igaz, nem volt könnyű gondolat, de kicsi volt a valószínűsége annak, hogy Ayla hamarosan megszületendő gyermekét vissza kelljen adni Földanyának. Talán csak a terhessége miatt ilyen rosszkedvű, gondolta Marthona. Bizonyára nagyon érzékeny.

Nem volt sokkal több minden, amit közölni akart a Jegyességi Szertartásra készülődőknek. Az Öröm Adománya megosztásának tilalmairól beszélt még, amikor egy nő közel jár a szüléshez, a szülést követő időszakról, és bizonyos szertartások előtt, a szertartások idején s utána. Kitért a társat választott nők egyéb kötelességeire, a szükséges böjtök Idejére, s más időkre, amikor bizonyos ételeket tilos volt fogyasztani.

Tiltott volt a párzás bizonyos emberek, így például közeli unokatestvérek között. Jondalar is említette a közeli unokatestvéreket, s amikor most Zelandoni magyarázta, Ayla Loplayára pillantott a törzsbeli asszonyoknak azzal az észrevehetetlen pillantásával. Ismerte az okát annak a szomorúságaurának, mely körülvette a szép fiatalasszonyt. Mióta azonban megérkezett a Nyári Találkozóra, hallotta, amint jó néhányan rokonsági jegyeket említettek, és fogalma sem volt, miről beszélnek. Mit jelent az az összeegyeztethetetlen rokonsági jegy? A többi nő mindent tudott a tilalmakról, és nem akart semmit sem mondani előttük. Úgy döntött, megvárja, amíg többségük eltávozik, és csak utána teszi lel kérdését.

– Van még egy dolog – szólalt meg az Első, a beszélgetés lezárásaként. – Néhányatok talán már hallotta, hogy az a kérés jutott el hozzánk, hogy halasszuk el néhány napra a Jegyességi Szertartást. – Bánkódó morgolódás hagyta el egy-két asszony száját. – Dalanar és az ő Lanzadonia Barlangja tervezte érkezését a zelandoniak Nyári Találkozójára, hogy társának leánya nászt ülhessen az Első Jegyességen.

Sugdolódzás és mormogás hallatszott a gyülekezés felől.

– Örvendezhettek, mert nincs szükség a halogatásra. Joplaya megérkezett az édesanyjával, Jerikával. Joplaya és Echozar veletek együtt üli majd nászát.

– Jegyezzetek meg mindent, amit hallottatok tőlem. Fontos. Holnap reggel kezdődik ennek a Nyári Találkozónak a nyitó vadászata, és ha minden jól alakul, a Jegyességi Szertartás hamarosan utána következik. Akkor találkozom mindannyiótokkal – fejezte be a megbeszélést az Elsők Közt Első.

A gyülekezésről távozóban Ayla a „laposfejű" szót hallotta egypárszor, az „utálatosság" szót pedig legalább egyszer. Nem tetszett neki, de nyilvánvaló volt, hogy sokan igyekeznek távozni, hogy mielőbb fecseghessenek valakivel arról, hogy Joplayát a félig laposfejű férfihoz, Echozarhoz ígérték.

Sok nő emlékezett Echozarra. Még csak egyszer látogatott el Nyári Táborukba, akkor, amikor a lanzadoniak utoljára eljöttek. Marthona emlékezett arra, hogy azon a találkozón volt valami visszataszító Echozarban és félvér lelkében, és remélte, nem történik meg többé. Eszébe juttatta a másik kellemetlen Nyári Találkozót, azt, amelyiken Jondalar nem vett részt, mert elkísérte Utazására fivérét, és magára hagyta Maronát, aki jegyességi társaként hiába várta. Marona végül mégis társat választott azon a nyáron, a Második Jegyességi Szertartáson, éppen a hazaindulásuk előtt, de nászuk nem tartott sokáig. Marona most újra társtalan, Jondalar azonban egy asszonyt hozott haza magával, aki minden furcsasága ellenére sokkal jobban illett a fiához, már csak azért is, mert őszintén fontos volt neki, hogy gondoskodjon róla, a fia pedig szerette.

Zelandoninak az a futó gondolata támadt, hogy megtiltja a nőknek, hogy bármit is mondjanak a találkozón elhangzottakról, tudta azonban, hogy nem áll módjában a tilalmat betartatnia. Túlságosan is „érdekes" hír volt ahhoz, hogy számíthatott volna arra, hogy titokban tartsák. Az Első észrevette, hogy Ayla és a vele levők mintha nem sietnének, és talán arra várnak, hogy vele beszéljenek. Ő volt a Kilencedik Barlang Zelandonija. Amikor szinte mindenki távozott, Ayla odament hozzá.

– Van valami, amit szeretnék megkérdezni tőled, Zelandoni.

– Tessék – válaszolta az asszony.

– Beszéltél bizonyos tilalmakról azzal kapcsolatban, hogy az emberek kikkel párosodhatnak, illetve kikkel nem. Tudom, hogy senki nem párosodhat a „közeli unokatestvérével. Jondalar azt mondta nekem, hogy Joplaya az ő közeli unokatestvére – néha házitűzhely-unokatestvérének nevezi, mert mindketten ugyanannak a férfinak a házi tűzhelyébe születtek – mondta Ayla. Nem nézett Joplayára, Marthona és Jerika azonban egymásra pillantott.

– Így igaz – válaszolta a Kilencedik Zelandonija.

– Csak itt, mióta megérkeztünk a Nyári Találkozóra, hallottam, hogy az emberek valami másról beszélnek. Te is. Te azt mondtad, nem lehet párosodni valakivel, akinek összeegyeztethetetlen a rokonsági jegye. Mi a „rokonsági jegy"? – kérdezte.

A többi Zelandoni egy ideig hallgatott, de amikor úgy vélték, Ayla csak tudni szeretne valamit, csendesen egymás közt kezdtek beszélgetni, vagy a szálláson belüli személyes helyükre mentek.

– Azt kicsit nehezebb megmagyarázni – válaszolt az Első. Egy ember egy rokonsági jeggyel jön a világra. Bizonyos módon része az egyén elanjának, életerejének. Az emberek csaknem megszületésük idejétől ismerik rokonsági jegyüket, ahogy elandonjukat is. Ne feledjétek, hogy minden állat Földanya gyermeke. Őket is ő teremtette, ahogy az Földanya dalában is áll:

Dörgedelmes robajjal Sziklái széthasadtak,

S lenn a mélységben megnyíló nagy barlangból,

Testének üregéből Földanya újra életet adott.

Méhéből világra hozta a Föld Gyermekeit.

Földanya kétségbeeséséből több gyermek született.

Mindegyik gyermek különbözött, születtek kicsik és nagyok,

Volt, amely járt, lépdelt, volt, amely repült,

Volt, amely úszott, s volt, amely kúszott-mászott.

Ám mindegyik tökéletesnek született, mindegyik lélek-teljesnek.

Mindegyik minta lett, melynek alakformáját utánozni lehetett.

Földanya jólelkű volt. A zöld föld benépesedett.

– A rokonsági jegyet szimbolizálhatja egy állat vagy egy állat szelleme – folytatta magyarázatát Zelandoni.

– Úgy érted, egy totemhez hasonlóan? – kérdezett közbe Ayla. – Az én totemem a Barlangi Oroszlán. A Törzsben mindenkinek van totemje.

– Talán igen – válaszolta az Első, s egy pillanatra elgondolkodott. – De azt hiszem, a totemek valami mások. Először is, nincs mindenkinek. Fontosak, de nem egészen annyira, mint például egy elán, bár igaz, hogy az egyénnek keresztül kell mennie bizonyos próbán vagy küzdelmen, hogy totemet kapjon. Rendszerint a totem választja ki az embert, de rokonsági jegye mindenkinek van, és sokaknak ugyanaz a jegye. Egy totem lehet valamely állat szelleme, egy barlangi oroszláné, egy szirtisasé, egy tücsöké, egyes állatok azonban rendelkeznek bizonyos erővel. Szellemüknek van valamiféle ereje, az életerőhöz hasonlatos, mégsem ugyanaz. A Zelandonia erélyállatoknak nevezi őket, de több erejük van a következő világban, mint ebben. Néha, védelemül, segítségül hívhatjuk azt az erőt, amikor a szellemvilágban utazunk, vagy bizonyos dolgokat idézünk elő – magyarázta az Elsők Közt Első.

Ayla oly erősen gondolkodott, hogy összevonta szemöldökét, megpróbálva visszaemlékezni valamire.

– A Mamut csinált olyat! – mondta. – Emlékszem egy szertartásra, amelyen furcsa dolgokat művelt. Azt hiszem, a szellemvilág egy részét áthozta ebbe a világba, de küzdenie kellett, hogy uralma alatt tartsa.

Zelandoni mimikája a meglepődését és csodálatát is ki fejezte.

– Szerettem volna megismerni a Mamutodat – szólalt meg, majd folytatta. – Az emberek többsége nem gondolkodik túl sokat a rokonsági jegyén, kivéve, amikor a társválasztást fontolgatják. Senkinek nem ajánlatos olyan valakit társul választania, akinek rokonsági jegye ellentétes az övével, s vélhetően ez az oka annak, amiért a Nyári Találkozókon, ahol a társválasztást tervezik és a jegyességi szertartásokat rendezzük, többször is szóba kerül. Ezért van az, hogy valakinek a rokonsági jegye egy erélyállat közneve. A köznév félrevezető, az emberek többsége mégis így gondol rokonsági jegyére, mert nem foglalkoznak a szellemvilággal, és csak a társválasztás tervezgetésekor van kihalása az életükre.

– Engem senki nem kérdezett meg a rokonsági jegyekről mondta Ayla.

– Ez csak a zelandoninak születettekre érvényes. A másutt születetteknek is lehet rokonsági jegye vagy erélyállata, azok azonban, mintegy szabályszerűen, nem létesítenek kapcsolatot a zelandoni erélyállatokkal. Ha valaki Zelandoni lesz, kialakulhat egy rokonsági jegy, de az soha nem lehet ellentétes már meglévő társáéval. Társa erélyállata nem engedi.

Marthona, Jerika és Joplaya éppoly figyelmesen hallgatta. Jerika nem zelandoninak született, és kíváncsi volt társa népének szokásaira, hiedelmeire.

– Mi lanzadonik vagyunk, nem zelandonik. Azt jelenti, hogy ha egy lanzadoni zelandoni társat akar magának, a rokonsági jegyek nem fontosak?

– Idővel talán nem, de sokatok, köztük Dalanar, zelandoninak született. A kötelékek még ma is közeliek, így hát mégis figyelembe kell venni őket – mondta az Első.

– Én soha nem voltam zelandoni, most meg már lanzadoni vagyok. Ahogy Joplaya is. Mivel Echozar egyiknek sem született, lényegtelen, de kaphatja-e egy lány az anyjától a rokonsági jegyét? Joplayáé mi? – kérdezte Jerika.

– Egy leánynak rendszerint ugyanaz a rokonsági jegye, mint az anyjának, de nem mindig. Ha jól értesültem, meg kértél egy zelandonit, hogy költözzön a Barlangodba, és legyen az első lanzadonid. Azt hiszem, csodálatos lehetőség lenne valakinek. Akárki lesz is, tanultnak és felkészültnek kell lennie – én gondoskodom arról –, hogy felismerje majd népednél a rokonsági jegyeket – mondta a donier.

– Mi Jondalar rokonsági jegye, és hogyan kaphatok én is, hogy átadhassam majd a lányomnak, ha lesz? – kérdezte Ayla.

– Tanulmányozhatjuk, ha szeretnéd tudni. Jondalar erélyállata ló, ahogy Marthonáé, s bár ugyanaz az anyjuk, Joharrané mégis más. Az övé a bölény. A bölények és a lovak ellentétben állnak – mondta Zelandoni.

– Jondalar és Joharran azonban nem ellentétesek. Jól ki jönnek egymással – mondta Ayla, a homlokát ráncolva.

A nagy testű nő elmosolyodott:

– A párválasztáshoz ellentétes rokonsági jegyek, Ayla.

– Ó! Úgy érted, nem könnyen találnak társat? – kérdezte, és ő is elmosolyodott. – Azt mondtad, azok erélyállatok, Mivel az én totemem a Barlangi Oroszlán, gondolod, hogy az az én erélyállatom? Ő hatalmas, és korábban a szelleme védett.

– A dolgok mások a szellemvilágban – mondta az Első.

– Az erő, erély különböző dolgokat jelent. A húsevők erősek, de hajlanak arra, hogy erejüket a maguk számára tartsák meg, vagy egyedül, vagy falkában élnek, és más állatok távol tartják tőlük magukat. Rendszerint azért lépsz be a szellemvilágba, mert meg kell tanulnod valamit, valamit meg kell értened. Az az állat, amelyik távolabbra jut, kapcsolatot tud teremteni, talán mondhatnám azt, amelyik kommunikálni tud számos más állattal, talán több eréllyel rendelkezik, vagy nagyobb a hasznos ereje. Attól függ, miért mész oda. Néha valóban a különleges tulajdonságaik miatt kell húsevő állatokat kiválasztanod.

– Egy bölény és egy ló miért ellentétes rokonsági jegyek? – kérdezte Ayla.

– Valószínűleg azért, mert ebben a világban különböző időkben élnek ugyanazon a területen, de azért van némi versengés köztük az ételért. Az őstulkok ellenben a zsenge friss zölddel táplálkoznak, vagy csak a fű zöld hajtásával, s meghagyják a szárat és a fás részt, amit viszont a lovak kedvelnek, így tehát egymást kiegészítve összeillők. A két leginkább ellentétes erőállat a bölény és az őstulok, ha végiggondolod, miért, logikus. A növényevők többsége toleráns egymással, a bölény és az őstulok azonban képtelen megélni egymás mellett ugyanazon a legelőn. Elkerülik egymást, és tudjuk, hogy harcolnak is egymással, különösen, amikor nőstények a párzási időszakukhoz érkeznek. túlzottan hasonlítanak egymásra. A hím őstulok megérzi a tüzelő nőstény bölény szagát, a bölénybika esetenként pedig utánamegy a nőstény őstuloknak. Ha valakinek őstulok rokonsági jegye, soha ne válasszon magának bölény jegyű társat – mondta Zelandoni.

– Mi a te erélyállatod, Zelandoni?

– Szinte biztosra veszem, hogy kitalálod, Ayla – felelte az asszony mosolyogva. – Mamut vagyok, amikor a szellemvilágba megyek. Amikor a szellemvilágba megyünk, Ayla, nem olyanok vagyunk, mint ezen a világon. Erélyállatokként megyünk át. Akkor jövünk rá, mi az.

Ayla nem volt biztos benne, hogy szívesen hallgatja Zelandonit arról, hogy át kell mennie a szellemvilágba, mikőzben Marthona azon gondolkodott, az Első miért oly készséges. Általában nem adott ilyen részletes és alapos válaszokat. Jondalar anyjának valahogy az a halvány érése támadt, hogy Zelandoni megpróbálja rávenni valamire Aylát, elbűvölni tudománya varázslatos részleteivel, amiről csak a Zelandonia tagjai tudhattak.

Majd megértette. Aylát az emberek többsége már valamilyen Zelandoninak tekinti, s az Első a Zelandonián belül akarja látni, ahol ő gyakorolhat hatalmat fölötte, nem pedig az elérhetőségén kívül, ahol problémát okozhat. Ayla azonban már kijelentette, hogy csak nászt szeretne ülni Jondalarral, és gyermekeket szülni, és olyan lenni, mint bárki más. Nem akart a Zelandoniához csatlakozni, és ismerve fiát, Marthona megértette, hogy különösebben ő sem akarja, hogy Ayla Zelandoni legyen. Jondalar ennek ellenére vonzódott a gyógyító nőkhöz. Érdekes játszma lesz ez Zelandoni és Ayla között.

Már-már indulni készültek, kifelé menet azonban Ayla visszafordult.

– Van még egy kérdésem, Zelandoni – mondta. – Amiket a csecsemőkről beszéltél, és hogy miként lehet előidéznünk a vetélést, hogy megszakítsunk egy nem kívánt terhességet miért nem beszéltél elsősorban arról, hogyan lehet egyáltalán megelőzni a fogamzást?

– Mert nincs rá mód. A fogantatás csak Doninak áll hatalmában, és csak Ő akadályozhatja meg – válaszolta a Tizennegyedik Zelandonija. A közelben állt, a beszélgetést hallgatva.

– Pedig van! – válaszolta Ayla.