TIZENHÁROM

Vas és hit

Az Obszidián Égbolt kérlelhetetlenül robbant elő a csillagok közti éjszakából, akár a prédára vadászó cápa, majd rögvest a Dzelenic rendszer negyedik bolygója felé fordult, amint az auspexrendszerein felsejlettek az ott zajló csata jelei.

– Nos? – kérdezte Magneric.

– Látjuk őket, marsall – jelentette izgatottan Ericus. – Orkok is vannak a rendszerben, de szánalmasan kevesen.

A harci riadó idejére a központi megfigyelőablakot lezárták, Magneric így bekapcsoltatta a hololittáblát. A rendszer életre kelt, és zöldes fénybe vonta a hídon állók arcát. A bolygó képe körül az auspexrendszerek által közvetített adatok futottak. A halott világ fölött egy csapásmérő cirkáló legénysége küzdött az életéért. A képernyőn aprócska robbanások jelezték a haragos tűzgömbökben elenyésző ork gépeket.

– Imhol a Palimodes – lehelte Ericus.

– Felismerem a régmúlt időkből – morogta a dreadnought-marsall. – Kalkatort utoléri hát az igazság keze!

– Mik a parancsai, nagyuram?

– Jobb volna lelassítani, és végignézni, ahogy az orkok végeznek velük – javasolta Ralstan. – Aztán kiirtani a túlélőket. Taktikailag ez a leghelyénvalóbb döntés. Utána felkutathatjuk a felszínen rekedt Vasharcosokat, majd úgy bánunk el velük, ahogy nekünk tetszik. Ha most támadunk, akkor nem egy, de két ellenséggel is küzdenünk kell.

– És adjuk meg Kalkatornak az esélyt a menekülésre? – dörögte Magneric. – Nem! A gyáva árulók biztosan menekülőre fogják majd, amint meglátnak bennünket. Egyszerre támadjuk meg a szárazföldi erőket és a Palimodest. Készítsétek fel az összes leszállóegységet. Azonnal megkezdjük a szárazföldi rohamot. Rolans kardtestvér!

A nevezett, kinek éjsötét vértezetét elborították a Fekete Templomosok veteránjainak vörös keresztjei, előrelépett.

– Dreadnought-marsall – hajtott fejet.

– Vedd magad mellé a sereg harmadát. Válogasd ki őket személyesen, ha kívánod. Utána készítsd fel őket hajó hajó elleni harcra. Téged ér a megtiszteltetés, hogy elfoglalhatod a Palimodest.

– Örömmel, marsall testvér – ragyogott fel Rolans arca.

– Ericus mester, áttörsz az orkok vonalain, és átszállási távolságba kormányozod a hajónkat. Vissza fogjuk venni azt a csapásmérő cirkálót, majd megtisztítjuk, hogy a jövőben újból jogos ura, a Császár szolgálatába állíthassuk.

– Áldassék a neve! – kiáltották engedelmesen a Templomosok és csatlósaik egyaránt.

Ralstan azonban nem csatlakozott hozzájuk. Túl sok fenntartása volt a tervvel kapcsolatban.

– Nagyuram – kezdte óvatosan. – Nagyon kérlek, ne támadj meg egyszerre két ellenséget. Engedd, hogy előbb kitöltsék egymáson a dühüket. Nézz csak ide, Magneric marsall testvér. Az orkok gépeket és harcosokat küldenek a felszínre.

Ralstan egy hasas ork szállítójárműre fókuszálta a hololitikus tábla kijelzőjét. A gép oldalait vetőcsövek és hangárkapuk borították, ahonnan folyamatosan áradtak elő a kisebb-nagyobb transzportok, amelyek rögvest a bolygó gravitációs mezejének ölelésébe vetették magukat.

– Még ha most nincsenek is orkok a felszínen, hamarosan ezrével fognak hemzsegni.

– A xenók mit sem számítanak! – kiáltotta Magneric. Masszív alakjával a hajómester felé pördült, és maximális hangerőre állította a voxhangszóróit. – Az összes csatatestvér jelentkezzen a leszálló járműveknél. Tüzérek, figyelmezzetek a szavaimra! Miután a hajó áthaladt a Vasharcosok felszíni pozíciója felett, vegyétek célba és semmisítsétek meg a szállítójárműveiket! Oda kell szögeznünk őket a bolygóra, hogy ne menekülhessenek el a pengéink elől. Megízlelik majd a haragunkat, és megfosztatnak a könnyű és kegyes halál ajándékától. Saját kezűleg teszek róla, hogy a végén könyörögjenek a megbocsátásért. Kalkator ezúttal nem fog kicsúszni a markomból. Ericus hajómester, haladéktalanul induljon útnak a Palimodes felé.

– Ahogy parancsolja, nagyúr – tisztelgett Ericus.

– Magneric marsall... – kezdte Ralstan.

– Ralstan kasztellán – vágott közbe a közelgő harc ígéretétől megrészegülten a dreadnought. – Alapítónk hite szerint csak egy út létezik, az pedig előre mutat. Nem fogok sakálként hátrahúzódni, hogy kivárjam, amíg az oroszlánok végeznek egymással. Megkaptad a parancsaidat, hajtsd végre őket. Ti pedig, a Császár bátor harcosai, utánam! Végzünk ezekkel a hitvány orkokkal, elfoglaljuk a Palimodest, és trófeával a kezünkben térünk meg a káptalanunkhoz. Most pedig távozom, és a bazilikumban készülök fel a leszállásra. – Közelebb hajolt Ralstanhoz, és odasúgta neki: – Figyelmeztetlek, kasztellán, hogy nem tűrök meg több engedetlenséget.

Ezzel kidübörgött a parancsnoki hídról.

– Magneric akaratából hajtsák végre az utasításokat! – parancsolta Ralstan. Leküzdötte a rossz előérzetét, és maga is nekiállt, hogy felkészüljön a leszállásra.

Meglepett üzenetek robbantak elő a voxtérből, ahogy az Obszidián Égbolt egyre közelebb úszott a Palimodeshez.

– Kommunikáció, csináljon valamit ezzel a zajjal.

– Igenis, hajómester, aktiválom a teljes hajóra kiterjedő voxzavarást.

Ericus előrehajolt, a halántékából sarjadó vezetékek pedig bal vállára nehezedtek.

– Nem figyelmezünk az árulók szavaira. Nyissatok tüzet az orkokra, és tisztítsátok meg az utat az ellenséges cirkáló felé. Orrlándzsa, parancsra lőjetek a következő célpontokra. – Egyesével megjelölte a prioritási sorrendet a hololiten. – A központi ágyúk tisztítsák meg az oldalainkat, a gerincágyúk pedig tüzeljenek belátásuk szerint. Gyújtsuk fel a világűrt. Megoltalmazzuk Magneric nagyurat és a leszállócsapatokat, majd leszámolunk a Palimodesszel.

– Vetőcsövek betöltve – jelezte a dokkmester.

Az Égbolt pajzsai megvillantak, ahogy az első orkok kiszúrták a közeledő hajót, és tüzet nyitottak rá. Először a sötétséget zseblámpák fényeként bevilágító sugárnyalábok csapódtak be. Szerte a hídon tompa harangszó kélt, figyelmeztetve a legénységet a hátuk mögül feléjük száguldó, immár kézzelfogható közelségben járó lövedékek felhőiről.

Ericus ismét hátradőlt a parancsnoki trónusán. Kinyúlt, és megragadta a kardja markolatát, hisz egy Templomos mindig fegyverrel a kezében indul csatába.

Az egyébként is visszafogottan zajos parancsnoki hídon átvette az irányítást a megfeszített összpontosítás. Senki sem szólt, csak a parancsok és rutinjelentések hagyták el a tisztek és a szervitorok ajkát, bár utóbbiak leginkább csak motyogtak. A kogitátorok hangosan kattogtak a gépházaikban. A hajó gyakorlatilag csak keretlegénységgel üzemelt, a legtöbb feladatot ugyanis törölt elméjű szervitorok vagy névtelen, kádakban növesztett lények látták el, akiket megalkotásukat követően szinte azonnal bedrótoztak a gépekbe. A hídra engedett ötven módosítatlan ember persze tisztában volt a megtiszteltetéssel, amely őket érte.

– A Palimodes hatezer kilométerre. A távolság csökken – jelentette az augurmester.

– Hangárajtókat és a vetőcsöveket megnyitni. Visszaszámlálás indítása a jelemre. Három, kettő, egy, most!

A kijelzőn megjelent a százhúszas szám, ami azonban gyorsan csökkenni kezdett, és zöldből egyre pirosabbá vált, ahogy közeledett a nulla felé.

– Biztosítékok kioldva – jelentette a tüzérparancsnok.

– A központi ágyúk tüzelésre készek. Az egytől négyesig tartó lándzsaütegek csak a parancsára várnak, hajómester.

Ötven év telt el azóta, hogy Ericus másodszor is elbukott a Templomossá válás útján. Hiába a fizikai felkészültség, a génállománya nem fért össze a káptalan génmagjával. A kudarc ma is kísértette, mégis itt állt, fegyverrel a kezében, egy hatalmas hadihajóval a parancsnoksága alatt. Urainak élete az ő kezében nyugodott. Nem tudott elképzelni ennél magasabb rendű kötelezettséget.

– A Császár legnagyobb dicsőségére, kilövés – mondta.

– Áldassék a neve – szólt kórusban a legénység.

A távolban begyújtott rakéták erejétől megremegett a fedélzet. Az útnak induló irdatlan tömeg még a hajót is letérítette valamelyest a pályájáról.

– Manőverezőfúvókák bekapcsolva – jelentette a kormányos, a cirkáló pedig ismét irányba állt. – Az uraink útnak indultak. Öt perc a földet érésig. Áldassék az ő neve.

A hololit ismét felvillant, ahogy megsemmisült egy újabb ork hajó. A xenó gépek fegyvereitől villogó pajzsú Palimodes megfordult a függőleges tengelye mentén, így most a hajtóműveit mutatta az Obszidián Égbolt felé. Egy hajónak nem létezett ennél sebezhetőbb pontja, viszont rendkívül közel jártak a horizonthoz, és ha akartak, egyetlen jól kivitelezett hajtóműfröccsel kikerülhettek a Fekete Templomosok tűzvonalából, magukra hagyva ősi ellenségeiket az orkokkal.

– A Vasharcosok megpróbálnak kereket oldani! Gyerünk a Palimodes után! – parancsolta Ericus. – Végrehajtjuk Magneric marsall parancsait. Rolans kardtestvér nagyúr, készítheti a csatatestvéreit. Kormányos, gázoljuk le az árulókat!

Kalkator a szervokarjába kapta az ork fejét, és összepréselte. A vastag csont végül megadta magát, az ork eleve ocsmány pofája pedig még undorítóbb formát öltött. Mégis tovább harcolt, egészen addig, amíg a hadkovács a képébe nem dugta a boltpisztolyát, és kirobbantotta a lény agyát a tarkóján keresztül.

Az utolsó néhány ládát sietve, folyamatos tüzelés közben hurcolták ki a hangárból. A helyiségben ork dögök hevertek, köztük néhány, a kereszttűzben rekedt szerencsétlen csatlós és szervitor tetemével. Ezen túlmenően nem szenvedtek különösebb veszteséget. Kalkator becsábította a hangárba az orkokat, ahol a gondosan felállított osztagai számító kegyetlenséggel lőtték halomra őket.

Ellenségeik igen furcsán festettek. Beszivárgóknak látszottak, ám a felszerelésük kivitelezése igénytelennek és kissé komikusnak tűnt, mint általában minden, amit az orkok alkottak. Túlméretezett fegyvereket forgattak, az álcázófestést elnagyoltan mázolták fel magukra, az arcukat azonban feketére festették, pengéik tükrét bekormozták, felszerelésük – éjjellátók, gránátok, robbanószerek és effélék – pedig használhatónak tűntek. Miközben Kalkator megvetése egyre fokozódott, emlékeztetnie kellett magát, hogy ellenfeleinek mégis sikerült észrevétlenül behatolniuk a komplexumba.

A hadkovács jelentést kért az osztagaitól. Mindenki végzett az ellenfelével.

Az orkok elpusztultak. Többnapnyi kudarc után Kalkator kedve valamelyest javulni kezdett.

– Bordan, hívd a Palimodest! – parancsolta. – Minden osztag készüljön fel az azonnali kivonásra!

Kivonult a hangárból a Dzelenic IV halvány napsütésébe. A Mennykősólymok ekkor vették fel az utánpótlás utolsó adagját. A gépek hasa narancssárgán izzott az egymást követő ki- és belépések során fellépő súrlódás hőjétől.

– Nagyuram, nem tudom elérni a cirkálót – jelent meg mellette Bordan.

Kalkator idegesen ütögetni kezdte pisztolyával a combvasát.

– Akkor próbáld újra. – A fejük felett, a felhőkön túli égbolton a légkörhöz közel dúló űrcsata hamis villámainak fénye villogott. – Csak nem győzték le őket?

– Nem tudom, uram. Viszont valaki zavarja az adást, és ezzel blokkolja a kommunikációt.

– Talán az orkok? – kérdezett vissza a hadkovács.

– Nem tudom meghatározni a zavarás forrását, nagyuram. Lehetséges, hogy ők azok.

– Vagy... – kezdte Kalkator, majd egy pillanatra elnémult.

– Magneric... – suttogta. – Felszállunk, és a probléma forrásánál próbálkozunk. Beszállás!

Kalkator feldübörgött a Meratara beszállórámpáján, miközben a szolgák és szervitorok kezüket-lábukat törve igyekeztek kitérni páncélos alakjának útjából. A harcosai eközben elhagyták a hangárt, és osztagról osztagra fedezve egymást szintén megindultak a transzportok felé. A nagykompánia hatékonysága láttán Kalkator egy pillanatra visszarepült azokba az időkbe, amikor még másért, és nem saját magukért harcoltak.

A burkolatra csapott, hogy elűzze magától a szánalmas nosztalgiát. A rámpa zárulni kezdett, az utolsó Vasharcosok pedig akkor rohantak fel rajta. A hajtóművek feldübörögtek. Kalkator elfordult a halott világtól, és a pilótafülke felé vette az irányt.

– Lerontus.

– Nagyuram – köszöntötte a pilóta.

– Vigyél ki minket innen.

A felszín gyorsan zsugorodott alattuk, míg végül már alig volt több egy karamellszín lepelnél, amely alatt bármi leselkedhetett. Kalkator a végtelen semmit bámulta, miközben felidézte a világ egykori szépségét.

Egy hirtelen rándulás rántotta vissza a jelenbe.

– Lőnek ránk! – üvöltötte Lerontus.

– Honnan?

– Bolygó körüli pályáról, Kalkator nagyúr! Valaki energialándzsákkal lő ránk! – mordult fel Lerontus, majd ránehezedett a botkormányra. Száz méterre előttük ragyogó fénysugár döfött le a mennyekből, és robbantotta üveggé a sivatagot. A Meratara megremegett, miközben meglovagolta a felszabaduló lökéshullámot. Az Adamantium azonban nem volt ilyen szerencsés. Jobb szárnyából lángok csaptak ki, a borítása cafatokban lógott róla, a gép pedig gyors kényszerleszállásba kezdett. Lerontus kikerülte a sebzett gépet, áthúzott felette, majd magára hagyta a porfelhők borította dűnék felé kígyózó másik Mennykősólymot. Eközben újabb sugár csapott le nem messze tőlük, és vágott tiszta sávot a sárgás ködbe. Mindegyik lövést dübörgő lökéshullám követte.

– Hagyományos zárótűzminta – mondta Lerontus, miközben átkormányozta a gépüket a megbolygatott légkörön.

– Az orkok a birodalmi módit másolják.

Kalkator a padlózathoz rögzítette a csizmáit, majd felfelé pillantott a kilátóüveg tetején keresztül.

– Ezek nem orkok. Ez egy felszíni támadást megelőző felpuhító csapássorozat volt – jelentette ki. Felmutatott a lövések belépési pontjai körül kavargó felhőtölcsérek felé, amelyek hasa alatt fiókvillámok cikáztak. A sugarak áradatának azonban hirtelen vége szakadt, helyüket pedig aprócska, izzó pontok vették át.

– Magneric biztosan beleőrült a haragba, amiért még mindig nem sikerült kézre kerítenie, ha lándzsákkal akar ágyúnaszádokat leradírozni az égről – mondta. – Ha követte a többieket az Ostrom rendszerbe, akkor onnan biztosan eljutott a Klostrára, onnét pedig ide.

– Tényleg úgy fest, hogy Magneric az – csatlakozott a beszélgetéshez Caesax. – Kitartó, annyi szent.

– Biztos, hogy ő az – kötötte az ebet a karóhoz a hadkovács.

– Már Hórusz háborújának vége óta a nyakamban liheg. Úgy hallom, hogy a síron túlról is folytatja a hadjáratot ellenem, szóval úgy vélem, nem kell bizonygatnom neked, Caesax, hogy holmi ork WAAAAGH! nem fog az útjába állni.

– Tényleg nem kell tovább bizonygatnod a dolgot. Ott jönnek.

Fényes üstökösök törtek át a felhők közt, és zuhantak tőlük keletre a felszín felé. Iszonyatos sebességgel ereszkedtek, fagyott vízpermetet húzva maguk után a mocskos égbolton.

– Távoznunk kell. Utánanézek, hogy fel tudjuk-e még szedni Vorstrexet és az egységét.

A lezuhant Adamantium frekvenciájára váltott, majd káromkodva konstatálta, hogy a vértezete voxrendszere képtelen áthidalni a távolságot, így a Mennykősólyomhoz kötötte a saját rendszereit.

Új hangok robbantak az éterben. A Fekete Templomosok recsegő forgalmazása, amely túlharsogta a holt világ háttér-sugárzásának sziszegését. Végigszáguldott a csatornákon, úgy kereste elveszett testvéreit.

A fülében hirtelen egy aprócska pittyegés kelt, majd szélbe kiáltott parancsszavakat hallott.

– Vorstrex, itt Kalkator, válaszolj!

Semmi. Újból próbálkozott, de hasonló eredménnyel járt. Egyértelműnek tűnt, hogy a másik Mennykősólymon ragadt veterán őrmester nem hallotta őt. Kalkator viszont végigkövethette az övéi felé vakkantott sietős parancsszavakat. Ezután boltertűz harsant, majd felhangzott az orkok üvöltése is.

– Úgy tűnik, hogy a zöld irhás dögöknek sikerült nagyszámú erőt a felszínre dobniuk – közölte gyászos hangon.

– Megtámadták Vorstrexet.

– Van itt más is, hadkovács – szólt közbe Lerontus. – Az ellenség ágyúnaszádokat is bevetett, amelyek szinte biztosan utánunk jönnek majd. Hamarosan elég mélyen lesznek már a légkörben, hogy elfogópályára álljanak, öt percen belül pedig a nyakunkon lesznek.

A Mennykősólyom taktikai kijelzőjén csak úgy hemzsegtek a Fekete Templomosok erőit jelképező rúnák. A szélvédőn kinézve az űrgárdisták kecses ívű kondenzcsíkokat láttak, ahogy azok elválnak a szögegyenesen zuhanó kapszuláktól.

– Ők öten vannak, mi pedig csak ketten – morogta Kalkator.

– Nem a legjobbak az esélyek – tette hozzá Caesax.

– Ennél rosszabbakkal is megbirkóztam már. Módosítsunk pályát. Hagyjuk le a Templomosokat. Indulj arra, a felé a rom felé – mutatott egy tőlük alig tíz kilométerre a homokból meredező épület torzója felé Kalkator. – Ott fogjuk megvetni a lábunkat. Hagyjuk, hogy előbb kicsorbítsák a fegyvereiket az orkok tengerén. Mire végeznek, mi már várni fogunk rájuk.

– Elülső lándzsaütegeket felkészíteni! – parancsolta Ericus.

– A gerincütegek pedig várják a parancsomat. Kilátóablakot kitárni!

– Végrehajtás – zúgta az egyik szervitor. Felvinnyogott néhány motor, az üveget borító fekete acéllemezek pedig elkezdtek visszahúzódni.

Ericus elszakította a tekintetét a hololitikus tábláról, és kinézett az ablakon. Az Obszidián Égbolt központi kijelzőjén át nézve a környezetük zsúfoltnak tűnt, a baráti és ellenséges gépek között egyaránt tucatjával cikáztak a különféle zöld állapotjelzők. A páncélüveg kilátóernyőn túl azonban minden épp ennek az ellenkezőjének tűnt: az űr feketén ásított körülöttük, a csillagok fényét pedig csak a Dzelenic IV hamiskás piszkossárgája ragyogta túl. A közelükben aprócska fények táncoltak szentjánosbogarak gyanánt. Csak ennyi látszott szabad szemmel az ork gépekből. A mesebeli bogárfelhőn túl magányos, pisla fény jelezte csak a Palimodes helyzetét.

A hídon csupán halk szervitorkérések és – jelentések, valamint a káptalan szolgálóinak hatékony harcikommunikációja hallatszott.

– Optimális távolságon belül vagyunk, hajómester. Kiadjam a támadási parancsot?

– Negatív. Egyelőre ne lőjenek. Nem megyünk bele egy hosszas párviadalba, hanem a közelükbe férkőzünk, és onnan nyomjuk le a lövedékeinket a torkukon. Végül pedig útnak indítjuk urainkat, hogy végezzenek az árulókkal odaát.

– Ahogy kívánja, hajómester.

Harangszó kondult. A híd szervitorai zavaros figyelmeztetéseket motyogtak.

– Számos ork jelet fogunk a bolygó tőlünk számított keleti oldala felől – jelentette az augurmester.

– Irányt tartani – parancsolta Ericus.

– Távolság kétezer kilométer, és csökken. Egyre közelebb kerülünk a Palimodeshez – folytatta a fő auspexkezelő.

– Még ne lőjenek! – követelte Ericus. Előredőlt a trónszékében, miközben kesztyűje hangosan nyikorgott, ahogy a kardja markolatát masszírozta vele.

– Hajómester! További ork célpontok hozzávetőleg a bolygó északi része irányából! Elfogóvadászokat és bombázókat indítottak. Gyorsan közelednek. Húsz másodpercen belül lőtávolba érnek. Tizenkilenc, tizennyolc...

Felharsantak a riadószirénák.

– Riadó, riadó – kántálták hideg, mechanikus hangok. – Átszállócsapatokat észleltünk. Kilencvenkettes, negyvenkettes és hatos fedélzet. Riadó, riadó, átszállócsapatokat észleltünk.

– A nagy hatótávolságú teleportaktivitás forrása ismeretlen – szólt az augurmester.

– Kaptunk bármiféle figyelmeztetést? – csattant fel Ericus.

– Negatív, uram, a semmiből jöttek.

– Szakaszolóajtókat lezárni. Az őrkapitányoknak megadom az engedélyt, hogy felnyissák a fegyverszekrényeket, és felfegyverezzék a legénységet. A káptalan összes csatlósa álljon készenlétben. Küldjenek fegyvereseket az érintett szintekre – sorolta a parancsokat ezután Ericus.

– Hajómester, itt Rolans kardtestvér. – Az űrgárdista telt hangja szinte előrobbant a híd voxhangszóróiból. – Elhalasztjuk az átszállásunkat. Vajmi keveset érünk azzal, hogy elfoglaljuk a Palimodest, ha közben elbitorolják a hátunk mögül a saját hajónkat. Indulunk, hogy felvegyük a harcot az orkokkal.

– Nagyuram, kérem, engedje, hogy az embereim foglalkozzanak az üggyel – kérte Ericus. – Időközben torpedótávolságba értünk. Indíthatjuk önöket.

– Az ellenség túl nagy számban érkezett – vágott vissza Rolans. – Könnyűszerrel végeznének a katonáival. Saját kezűleg mutatjuk meg a xenóknak, mennyire elégedetlen velük a Császár.

– Legyen így, nagyuram – bólintott a hajómester, de az űrgárdista addigra már bontotta a vonalat.

– Bombázóraj közeledik. Útnak indították a torpedóikat.

Egy darabos kialakítású ork gépekből álló csoport húzott végig az Obszidián Égbolt gerince felett, nyomjelző lövedékektől üldözve. A hajó egy pillanattal később megremegett. A bombázók csak ezután bukkantak fel, és hajmeresztő manőverekkel cikáztak egymás közt, úgy próbálták elkerülni a csapásmérő cirkáló elhárítóütegeinek tüzét. Az egyik gép izzó roncsfelhővé robbant, a többi azonban kijutott.

– Kárjelentés? – kérdezte Ericus.

– Negatív. Nincs találat – jelentette a fő szenzorkezelő.

– Pajzsok?

– Elnyelték az energia oroszlánrészét, uram – felelte készségesen a pajzskezelő mester. – Az elhárítómező azonban továbbra is optimális szinten üzemel.

– Hajómester, a keletről és északról érkező ork célpontok egyre közelednek.

– Mi a parancsa, nagyuram? – kérdezte a tüzérparancsnok.

Ericus a taktikai kijelzőkre pillantott. A négy-négy cirkáló osztályú hajóból álló két csoport nagy sebességgel, a Dzelenic IV horizontjának vonalából igyekezett feléjük. A távolság a birodalmi hajó malmára hajtotta a vizet; az ork lövedékek nagy lőtávolságból megbízhatatlanok és különösen pontatlanok voltak. De közelről kétség sem férhetett a rombolóerejükhöz.

– A Császár bocsásson meg nekem, és remélem, hogy Magneric nagyúr is megérti a tetteimet, és kegyes lesz majd hozzám – mondta halkan Ericus. – Szakítsák meg a Palimodes elleni támadómanővert! Franzek, új parancs az ágyúkezelőknek. Lőjék az orkokat. Pusztítsuk el őket, mielőtt optimális lőtávolba érnének.

– Célkoordináták átadása az ágyúkezelőknek... Koordináták átadása kész. Tűz!

Az Obszidián Égbolt belerengett, ahogy a fegyverei szélnek eresztették haragjukat. Haragosfehér energialándzsa-nyalábok nyársalták fel a világűrt. Az ágyúk is felugattak, és repeszekkel szórták meg a cirkáló környékét, amelyek cafatokra tépték az ork vadászokat.

– Bal oldali ütegsor, támadás a keleti ork egységek ellen! Ritkítsátok őket! – parancsolta Ericus.

– Igenis, uram!

A hajó enyhén megbillent, ahogy az oldalsó ágyúk is bekapcsolódtak a tüzelésbe. Húsz másodperccel később a keleti csoportot vezető ork cirkáló egyenesen belerohant a lövedékek felhőjébe. A hajó ezután darabokra hullott az illesztések mentén, a maradványai közt néhány pillanatig még energiakisülések és villámok cikáztak, aztán minden elsötétült. A burkolat hátsó része pörögve távolodni kezdett, és nekicsapódott a vezérhajó mögött érkező cirkálónak, ezzel súlyos sérülést okozott az ork járműnek. A két megmaradt idegen hajó ügyetlen kitérő manőverbe kezdett, ám ezzel sikerült egymás útjába kerülniük.

– Hajómester, két cirkáló közeledik a tat felől!

– Forduló balra! – kiáltotta Ericus. – Az ütegek és az energialándzsák álljanak készenlétben.

A hajó hajtóművei felmordultak, a géptest pedig panaszosan nyikorogni kezdett a hirtelen irányváltás, a közeli bolygó gravitációja és önnön lendületének terhe alatt.

Az egyik riadókürt gyászos hangon felbőgött.

– Új célpontok minden irányból! A hold mögül, a közeli űrszeletekben... tucatjával jönnek. Biztosan hideg hajtóművel vártak eddig. Teljesen körbezártak minket!

– Egy csapda? – hitetlenkedett Ericus, aztán a hololiten kígyózó, a kogitátorokba épp az imént befutott adatokra pillantott. Az új célpontok vörös rúnái keltek életre szerte a saját hajója körül. Az ellenséges járművek most már egyszerre három kvadránsból igyekeztek feléjük, és semmi nem állt köztük, csak a Palimodes. – A bal oldali ütegek nyissanak tüzet az északi egységre. Tartsák távol őket a tattól!

– Friss ork cirkálóegység hátulról, alólunk! – ordította az augurmester.

– A Palimodes követi a manőverünket, és szintén fordulni kezdett! – tette hozzá a helyettese.

A Vasharcosok hajójának hajtóműfényei elhalványultak, az oldalán pedig hófehér fénnyel izzottak fel a fékezőrakéták. A jármű orra lefelé lendült, és kis híján súrolta a légkört. A merülés közben oldalra fordult, és enyhén megdőlt a hossztengelye körül, így most oldalsó ágyúinak teljes sorát az Obszidián Égbolt felé fordította, miközben ügyet sem vetett a matuzsálemi korú hajó teste körül minden irányból előrajzó ork vadászokra.

– Tüzelésre készülnek! – szólt Franzek.

– Felfelé, harminc fokkal. Koncentrálják a vadászelhárítás tüzét az alsó kvadránsunkra, támogassák vele a torpedóelhárító ütegeket, különben kibeleznek minket! – üvöltötte Ericus, miközben félig felemelkedett ültéből, a koponyájába futó kábelek pedig megfeszültek a tarkója és a trónszék között.

A Palimodes egész hosszában megvillantak az ágyúk torkolatai.

Csillogó lövedékek száguldottak át a semmin.

– Becsapódásig három, kettő, egy...

– Becsapódás! Becsapódás! Becsapódás!

A találat azonban elmaradt. Ericus a kijelzőre pillantott. Az Obszidián Égboltot jelölő rúna körül vörös négyzetek száguldottak tova, egyenesen a hátuk mögött acsargó ork hajók felé, majd az ütközés előtt enyhén felvillantak. A xenók járműveit jelölő ikonok pedig kisvártatva kihunytak.

– Az orkokra lőnek! – jelentette merőben feleslegesen az augurmester.

A világűrt bevilágították a detonációk és a nagy energiájú lézersugarak fényei. A központi kijelzőn azonban még mindig hemzsegtek az orkokat jelölő célrúnák.

– Kilátóüveget lezárni. A holokivetítő helyére kérem a harci zóna valós leképezését. Innentől kezdve az orkokra koncentrálunk. Járjanak utána, hogy el tudják-e érni a Palimodes hajómesterét. Ha hajlandók ők is a zöldbőrűekre koncentrálni, én belemegyek egy időleges fegyvernyugvásba.

– De hajómester... mi lesz Magneric marsallal?

– Én vagyok ennek a cirkálónak a parancsnoka – jelentette ki Ericus. – Minden felelősség engem terhel. Inkább legyen egy hajója, ahová visszatérhet, és egy hajómester, akit kivégezhet, mint semmije.