NYOLC

A gyanakvás algebrája

Kubik a diagnosztiádnak, a Mars kattogó agyának mélyéről lépett kapcsolatba Koorlanddal. A végeláthatatlan korokkal ezelőtt kivájt, kilométer széles gömb oldalát ezernyi aprócska cella pettyezte, amelyek mindegyikében egy magos teste pihent, közvetlenül a Mars világmagjába kötve. A becsatlakozást követően a lakó csak akkor hagyta el a celláját, amikor természetellenesen hosszú élete végére ért. A sötéten ásító helyiségekben az Omnissiás egy-egy kitelt idejű szolgálója hevert. Néha hónapok is elteltek, mire valaki észrevette az elhalálozott technopapokat, a szervitorcsapatok pedig aláereszkedtek, hogy kiszedjék a cellák mélyéről a megbarnult csontokat, használhatatlanná silányult kibernetikus implantokat és szétmálló szövetcsuhákat, és előkészítsék a kicsiny alkóvot egy új lakó befogadására. A galaxis bármely kogitátoránál erősebb gép afféle kaptártudatként működött. A magik személyiségük csak egy halvány szilánkját őrizték meg, miközben egy tudattá és céllá olvadtak; a diagnosztiáddá, amely már évszázadok óta nem tapasztalta meg a széthúzás szülte gyengeséget.

A papság tagjainak számára kevés nagyobb dicsőség létezett, mint a diagnosztiád tagjai közé emelkedni. Azzal, hogy a Mars közepén dohogó világgép részeivé váltak, közvetlen kapcsolatba kerültek magával az Omnissiással.

A legfőbb fabrikátori tisztség egyike volt annak a kevés nagyobb dicsőségnek. A mechanikus halhatatlanság extázisában vonagló ezrektől körülvéve Kubik azonban élvezte a helyzetet.

A Mars ura egy hatalmas trón mélyén üldögélt, amelynek testén szinte hemzsegtek az adatcsatlakozó-aljzatok, interfészpontok, szervokoponyadokkok és egyéb, jóval obskúrusabb eszközök, amelyek közvetlen kapcsolatot biztosítottak Kubik és a Mars elméje között. Az irdatlan Machina Opust formázó háttámlájú ülőalkalmatosság egy központi emelvényen magasodott a gömb középpontjában, amelynek tartóoszlopát megvilágították a Mozgás Energiájának szikrái, hengerfalú oldalába pedig elődeinek csontjait és kibernetikus beültetéseiket foglalták. Kubik trónja, csakúgy, mint a technopapok arkántudása, a múlt megkövült maradványain nyugodott.

Mivel a legfőbb fabrikátor ragaszkodott hozzá, Koorland egy privát litokasztteremből létesített kapcsolatot vele a Megvetés. fedélzetéről. A káptalanmester tökéletes, életnagyságú alakja a trón előtt magasodott, úgy, hogy azt csak Kubik és a diagnosztiád tagjai láthatták. A gömbben rajtuk kívül nem tartózkodott értelmes létforma, mégsem engedtek a titkolózásból. A tudás felhalmozásának ösztönénél nem létezett erősebb érzelem a papok számára. A gépekkel kapcsolatos ismereteikkel csak a paranoiájuk vehette fel a versenyt.

– Üdvözlöm, Koorland káptalanmester. Remekül időzítette a visszatérését a Naprendszerbe. – Kubik egy érett férfihangot választott szerkesztőmagjából a beszélgetéshez, egy gazdag, parancsnokláshoz szokott baritont, amelyből csak úgy csöpögött a férfiasság, a magabiztosság, és ami fikarcnyit sem hasonlított Kubik immár több száz éve elveszített sajátjához.

– Üdv néked, Mars ura – hajtott fejet Koorland. – Mi, az Utolsó Fal testvérei azért járulunk eléd, hogy segítségedet és végtelen bölcsességedet kérjük.

Az úrgárdista közömbösen viselkedett. Kubik azon gondolkozott, hogy vajon ki taníthatta ki.

– Azonnali hatállyal a támadó hold ellen vonulunk – folytatta a Birodalmi Ököl. – Jelenleg a meglepetés a legerősebb fegyver az arzenálunkban. Lecsapunk rájuk, és leradírozzuk őket az égről.

– Juskina Tull is így gondolta, az általa megálmodott Proletárok Hadjárata pedig katasztrofális kudarcba fulladt.

– Kubik alprocesszorai közömbös hangsúlyt kölcsönöztek szavainak, megfűszerezve némi fensőbbséggel, iróniával és atyai türelemmel.

– Mi a Császár lesújtó ökle vagyunk, nem holmi szedett-vedett csőcselék. Végezni fogunk az orkokkal.

– Bátorsága megsüvegelendő, mester, jómagam ugyanakkor tartom magam az óvatossághoz.

– Nekem pedig nincs más választásom, mint kérdőre vonni a tétlensége miatt – felelte Koorland.

– Valójában nincs ebben semmi meglepő. – A fabrikátor mintha számított volna a kérdésre. – Noha komoly szárazföldi erőink vannak idelent a Marson, a flottáink elégtelenek egy ilyen horderejű vállalkozáshoz. Kevés hajónk állomásozik a rendszerben. Ha beálltunk volna Juskina Tull mögé, azzal csak elpazaroltunk volna olyan erőforrásokat, amelyeknek máskor és máshol talán nagyobb hasznát vesszük.

– És mi a helyzet az interplanetáris fegyverekkel és a többi, műalkotásnak is beillő gépezettel? Biztos vagyok benne, hogy nem egy olyan eszköz lapul a Marson, amely képes lenne elpusztítani azt a holdat.

– Ebben nem téved – értett egyet Kubik. – Ugyanakkor bármelyik végső fegyver bevetése elfogadhatatlan veszélybe sodorta volna a Terrát. Ön vajon jóváhagyta volna a trónvilág elpusztítását csak azért, hogy végül megmentsük?

Kubik semmit sem tudott kiolvasni az űrgárdista tekintetéből. Egy rövid elmeüzenettel a diagnosztiád támogatását kérte.

<A hanganalízis és az arcizmok vizsgálata alapján kijelenthető, hogy majdnem teljesen őszintén beszél> harsant a diagnosztiád hangja Kubik elméjében. <Úgy véli, hogy ön titkol valamit, és megjátssza magát. Kilencvenszázalékos biztonsággal állíthatjuk, hogy korábban már kapcsolatba lépett valakivel a rendszerből. Legvalószínűbb gyanúsítottak: Vangorich nagymester és Veritus inkvizítor.>

– Azt javaslom, ne mutogassunk egymásra, Koorland mester – folytatta a legfőbb fabrikátor. – Ez az egész háborúság mindannyiunkat felkészületlenül ért. Önnek azonban jó esélye van a győzelemre. Azzal, hogy megsegítem magát, nem szórom szélbe a katonai erőmet, így tehát ekként fogok cselekedni. Ezért lépett kapcsolatba velem, nemde? Hogy a segítségemet kérje, nem pedig azért, hogy gyanúsítgasson és vádaskodjon, igaz?

– Igen, nagyuram, ez volt a célom – biccentett kurtán Koorland.

– Nagyszerű. Ötregimentnyi skitariit adok ön mellé a szükséges utánpótlással együtt. Ezenfelül a Kibernetika Légió öt kohorsza is önökkel tart majd. Az erőimet a Basilicon Astra szállítja csatába, amely nehéztüzérségi támogatást is nyújthat maguknak. A flottánk vajmi keveset tehetett volna egyedül vagy a Kereskedők Armadájával együtt. Az önök hajóinak oldalán azonban a pusztulásuk valószínűsége a tűrhető tartományba került.

– Szeretnék beszélni továbbá Phaeton Laurentisszel és Eldon Urquidexszel – vette át a szót Koorland. – Ismerem őket, és szólnék velük.

– Urquidex, Laurentis? Nem ismerem őket. Egy pillanat türelmét kérem. – Kubik úgy tett, mintha lehívná a két hit-sorsosára vonatkozó információkat. – Ó, igen, alsóbbrendű biologisok. Attól tartok, jelenleg mindkét magi elfoglalt.

– Akkor talán majd máskor – biccentett az űrgárdista. – Köszönettel tartozom önnek, legfőbb fabrikátor. Amíg az Impérium összetart, nem bukhatunk el.

– A Mars sosem engedné, hogy széthúzásra kerüljön sor. Egyek vagyunk most is, mint mindig.

<Úgy véli, ön hazudik> susogta a diagnosztiád.

– Mennyi időre van szüksége, hogy készenlétbe helyezze az erőit? – kérdezte Koorland.

– Űrgárdista nagyúr, már hetekkel korábban behívattam Mars taghmatáját, mivel úgy véltem, bármikor befuthat az erősítés. A seregünk csak a parancsomra vár, hogy megkezdje a kihajózást. A kérdésével megsért engem, valamint a szövetségre és hűségre vonatkozó eskünket is. A Mars tiszteletben tartja a Terrával kötött szent szövetséget. A kezdetektől fogva készen álltunk rá, hogy a trónvilág segítségére siessünk. Egyedül azonban nem cselekedhettünk, és az ostobák hadjáratát sem voltunk hajlandók támogatni, Juskina Tull ide vagy oda. – Kubik felemelkedett a trónszékéből, miközben mechadendritjei és egyéb kiegészítő eszközei elégedetlenül vonaglottak körülötte.

– Bocsásson meg, legfőbb fabrikátor – hajtott fejet ismét Koorland. – Nem akartam megsérteni. Hálásak vagyunk nagylelkű támogatásáért, amely Dorn sok gyermekének életét fogja megmenteni.

– Küldje át a gyülekezési pont koordinátáit. Amint megérkezett, rögvest útnak indítom a taghmatát, és az ön közvetlen parancsnoksága alá rendelem a primust. Azonban lenne egy kérésem.

– Hallgatom.

– A harcok során minden nyersanyagot és technikai eszközt az én embereim gyűjtenek be, majd a Marsra szállítják őket.

– Mi célból? – kérdezett vissza a Birodalmi Ököl.

– Ha le akarjuk győzni az orkokat, akkor létfontosságú, hogy tanulmányozzuk őket.

– Készen állok teljesíteni a kérését, cserébe az összes olyan információért, amelyet eleddig az idegen fenyegetésre vonatkozóan begyűjtőitek.

– Már korábban a Senatorum rendelkezésére bocsátottunk mindent, amit csak tudunk – válaszolta negédes hangon Kubik.

– A kutatóflottáik keresztül-kasul behajózzák az Impériumot, és nem egy kohóvilágukat is támadás érte. Lehetőségem nyílt bepillantani az ön által említett adatokba. Hogy úgy mondjam... csekély mennyiségűnek tűnnek.

– Pedig nem szolgálhatunk többel – intett a technopap. – A nyersanyagok és eszközök azonban fel fogják gyorsítani az analitikai folyamatot. Amint megtudunk valami újat, azt meg fogjuk osztani.

Koorland egy hosszúra nyúló pillanatig bámulta a legfőbb fabrikátort.

– Legyen így. De a mi harcosaink felügyelik a szállítást.

– Elfogadom – egyezett bele Kubik is.

– Hamarosan, a győzelmünk napján ismét szót váltunk.

Az űrgárdista alakja szétfoszlott, ahogy Kubik megszakította a kapcsolatot. A diagnosztiád tagjainak hangja felerősödött, majd pusmogássá halkult, akár egy elszabadult erdei levél a szél hátán. Kubik visszaereszkedett a trónszékébe, és parancsot adott a szerkezetnek a süllyedésre. A hatalmas alkalmatosság kecsesen ereszkedett alá a gömb mélyére, az egész tér egyetlen lapos és diagnosztiádtagok celláitól mentes pontjára – egy százméteres platformra, amelyből marsi bronzból öntött út vezetett egy kiberlények falanxa által őrzött hatalmas, kétszárnyú ajtóhoz. A legfőbb fabrikátor felpattant a trónjából. A kapuszárnyak feltárultak. A küszöbön túl a Mars Szinódusának tagjai álltak. Szinte földig hajolva várták a parancsait.

Eldon Urquidex Phaeton Laurentis mellett sétált fel a Húsba Zárt Mozgási Energiák Csatornáján, egy széles sugárúton, amelyet úgy alakítottak ki, hogy egy kogitátor logikai alaplapjának elrendezésére hajazzon. Mélyen az Olympus Mons kohótemplomainak mélyén jártak. Szabálytalan időközönként elágazások, kiberlényekkel és vasrácsokkal lezárt ajtók nyíltak mindkét irányba, amelyet a marsi történetírás a Logika Kapuinak nevezett.

A Csatorna egy háromdimenziós labirintus legszélesebb közlekedőútjának számított, és ezt használták azok az alattvalók is, akik a Szinódus elé igyekeztek. Az egész építményt egy megkérdőjelezhető józanságú legfőbb fabrikátor építtette még régen, az Öreg Éj korában. Az egész nem volt más, mint egy rettenetesen költséges kísérlet, hogy leutánozzák az emberi közeg hibátlan vezetőképességét, amellyel a tiszta energiákat áramoltatta. Az utak, sétányok és a csatorna kialakításába szőtt technoliturgia elvben a szent Mozgási Energia szubatomi részecskéinek mozgásához hasonlóan működött. Persze az egész kísérlet, úgy, ahogy van, kudarcba fulladt, ugyanakkor művészi alkotásként igenis megállta a helyét, az évek során pedig szent térséggé nemesedett.

A Csatorna nyílegyenesen vágott át a hegy mélyén egészen a legfőbb fabrikátor fogadóterméig, Eldon Urquidexet pedig elfogta az aggodalom.

A magos biologis közönyös, mechanikus arca azonban félrevezető volt. Az acél és a teleszkopikus szemkocsányok alatt ugyanis egy nagyon is emberi elme lapult. Nem is olyan rég Urquidex örömmel fogadott volna egy audienciát Kubikkal, hisz az csak arra utalhatott, hogy jó úton jár a Szinódusba kerülés felé. Urquidex éppolyan eszközként tekintett a manipulációra, hízelgésre és félrevezető logikára, akár a végtagjaiba épített finom szerszámokra. Mindez azonban még azelőtt történt, hogy árulóvá vált volna. A bionikus beépítéseiben csörgedező folyadékok szinte beléfagytak a félelemtől. Urquidex munkája során eljutott Kubik terveinek középpontjába, miközben úgy, ahogy van, nem értett egyet az egésszel. Az Utolsó Fal érkezésének és Terra felé indított rohamának hírére Kubik intelligencia-központja és természetes elméje is bizonyosan mindent a politikai cselszövésnek rendel majd alá, emiatt pedig akár a legapróbb ballépés is fellebbentheti a fátylat róla. Bőrének megmaradt darabjai az izzadság kellemetlen szagától bűzlöttek.

Kubik fémtestű őrzőinek lánctalpai a végítélet dobszóiként dübörögtek a fémpadlón. Urquidex elméje környezete minden egyes apró részletét gonosz tulajdonságokkal ruházta fel. A levegőben cikázó, tartályban keltetett lények és szervokoponyák kémekké változtak, akik minden lépését figyelemmel kísérték. A magik és elektropapok gyárkápolnákból és technobazilikákból kihallatszó kántálásába a vád zöngéi költöztek. A szent gyártási folyamatokat kísérő zajok, sziszegő hangok pedig alig bírták leplezni az iránta érzett megvetésüket. Eközben Laurentis, akinek érzéseit a végletekig nyirbálták az Ardamantuát követő életmentő, kibernetikus beavatkozások során, békésen lépdelt mögötte háromlábú mozgószervén, miközben újjáépített agyában surrogva követték egymást a mindenki más előtt ismeretlen gondolatok.

Urquidex nem tartozott az utolsó csepp emberségüket is elvetni kívánó Ultima Mechanisták közé, ő és alkultuszának többi tagja ugyanis igyekezett megőrizni az ember és a gép közti egyensúlyt. Hisz mi a hús, ha nem az Omnissiás gépezetének nedves része? Az efféle egyensúlyi állapot elérése azonban újabb és újabb aggasztó gondolatokat ébresztett Urquidexben. Visszagondolt Ardamantuára, ahol tépelődni kényszerült a Subservius küldetésének hideg logikája és a rettegés között, amely akkor fogta el, amikor megtudta, hogy a Birodalmi Öklöket az utolsó szálig kiirtották. Most, hogy eszébe jutott gyengesége, szinte már-már irigyelte Laurentist új keletű közömbössége miatt.

Hamarosan megérkeztek Kubik fogadóterméhez. A kékszárnyú ajtó mindkét oldala egy-egy fogaskerék felét ábrázolta. Az egyiken egy koponya, a másikon pedig egy gépi arc díszelgett: a Machina Opus, a kétfelé vágott egész. A kiberlények megtorpantak, és a padlóhoz csapták energialándzsájuk nyelét.

Szájak nélkül, modulált hangon jelentették be a két vendéget.

– Eldon Urquidex és Phaeton Laurentis magos biologis kér audienciát a főlogistól, a Mars legfőbb fabrikátorától.

Urquidex kis híján elnevette magát. Nem ők kérvényezték, hogy itt lehessenek, szólították őket. Bárhol szívesebben lenne, mint Kubik közelében. Vajon tudta? Gigászi intellektusának sikerült volna fényt derítenie a kapcsolatára az Officio Assassinorum ügynökeivel?

A két kapuszárny szétcsúszott, Urquidexet és Laurentist pedig sietve beterelték. A fogadóterem kialakítása egyértelműen a megfélemlítést szolgálta. Urquidex jobb napjain zavarónak találta a hatalmas, zizegő villámívekkel csapkodó energiakábelekkel behálózott és a diagnosztiád tagjainak cellái közt áramló masszív adatfolyamoktól zajos gömböt, márpedig ma messze nem legjobb napjainak egyikét élte. Kihúzta magát, és időszakosan leállította az érzelmi központjait, hogy gondolatai a jóval biztonságosabb intelligenciamagján áramoljanak keresztül.

– Ó, hatalmas és bölcs Kubik, legfőbb fabrikátor! Primus a primusok közt, páratlan művész! – tárta szét bonyolult udvariassági formuláknak megfelelően elsődleges és másodlagos végtagjait Urquidex. – Alázatos szolgád vagyok. Tudasd velem parancsaid, én pedig jelveszteség és személyes interpretáció nélkül, az utolsó szóig teljesíteni fogom őket!

Laurentis egy szót sem szólt, csak bemutatott egy meglehetősen bumfordi meghajlást, miközben egyetlen ép szeme folyamatosan pislogott géparca kellős közepén.

Kubik egy csattogó repulzormezőnek köszönhetően nagyjából egy méterrel a föld felett lebegő, magas támlájú, ovális trónszékben ült. A statikus energia száraz illata megelőzte, ahogy a két magos biologis elé kormányozta a székét, míg annak taszítómezeje fel nem korbácsolta köpenyeik szélét.

– Eldon Urquidex magos biologis, Phaeton Laurentis magos biologis.

– Primus a primusok közt, alfák alfája – hajtott fejet Urquidex.

Laurentis most sem szólt semmit.

– Mondják csak – kezdte a legfőbb fabrikátor –, mit tudnak a Birodalmi Öklök káptalanához tartozó Koorland második kapitányról?

Urquidex mechanikus teste valósággal elernyedt a megkönnyebbüléstől.

– Mindent elmondunk a Mars urának, amit csak tudni akar.

Kubik trónja forogni kezdett, az energiamező pedig apró villámíveket köpött magából, ahogy a fabrikátor megkerülte két alárendeltjét.

– Maga sok időt töltött együtt vele az Ardamantuán, Laurentis. Kezdje maga.

– Kedvesnek ismertem meg – kezdte Laurentis. Modulált hangja mintha töprengésről árulkodott volna. – Becsületesnek.

Szinte rögvest szünetet tartott.

– Legfőbb fabrikátor, olyan esetekben, amikor két beszélgetőpartner esetén jelentős távolság áll fenn kettejük hierarchiában betöltött relatív státusza között, gyakorta bölcs döntés olyan véleményt kinyilvánítani, amellyel az alacsonyabb rendű válaszadó valójában nem ért egyet. Az illető mindezt annak érdekében tenné, hogy olyan informatív társalgást kezdeményezzen a partnerrel, amelynek témája elégedettséget okoz a beszélgetőtársában. Számításaim szerint ön az űrgárdista rossz tulajdonságairól akar hallani, én azoknak azonban nem tudok hangot adni. Megmentette az életem.

– Csak az igazságot mondja. A hízelgés megfertőzi a logikát – intett Kubik.

– Semmit sem tudok felhozni, ami ellene szólna – folytatta Laurentis. – Tökéletesen illik rá a hős jelző. Az átalakításomat követően erőszak alkalmazásával fenyegette meg Urquidex magost; ha bármi további bajom esne.

– És ez miért érdekes? – kérdezett vissza a legfőbb fabrikátor. – Az Adeptus Astartes legfőbb feladata az emberi faj megoltalmazása és fennmaradásának garantálása. A génjeikbe kódoltan hordozzák ezeket a tulajdonságokat, ettől pedig olyan kiszámíthatóvá válnak, mint egy lézerpuska energialeadása.

– Elképzelhető, hogy csak az immanens, kódolt viselkedésmintáit követte – ismerte el Laurentis. – Én azonban úgy vélem, hogy őszintén segíteni akart rajtam.

– Érdekes. Egy altruista. Ez bizonytalan változóként kell megjelenjen a számításaim közt.

– Van itt más is. Emellett úgy éreztem, mintha... szomorú lenne. – Laurentis nehézkesen bökte ki a szavakat, mintha elfelejtette volna, mit is jelent az, hogy érzés.

– És maga, Urquidex? Közölje az elsődleges megfigyeléseit és kezdeti hipotéziseit.

– Igen meggyőző volt, az bizonyos – kezdte kenetteljes hangon a magos biologis. – Az erőszaktól sem rettent vissza, ha az hozzásegítette volna a céljai eléréséhez.

Visszaemlékezett, amikor a Birodalmi Ököl a falhoz csapta. Még most is beleremegett az emlékbe.

– Úgy vélem, valamiféle belső meggyőződés vezérli. Nem lesz könnyű irányítani.

Kubik alhangmodulátorai száraz, göcögő nevetést imitáltak, miközben eredeti hangja továbbra is hideg és merengő maradt.

– Meg se próbáljon úgy tenni, mintha ismerné a céljaimat, Urquidex.

– Én csak a Legfőbb Kísérlet előrehaladását tartom szem előtt, és azt, hogy az Utolsó Fal érkezése miként befolyásolja majd ezt a bizonyos folyamatot – felelte alázatosan Urquidex.

– Maga és én nem különbözünk sokban – nézett rá Kubik. – Mindketten biologisok vagyunk, még akkor is, ha a szakterületeink merőben különbözők. Meggyőződésünk alapvetései magától értetődők: az emberség teljes elvetésével csak önmagunkat győzzük le. A logika egy eszköz az érző, gondolkodó lények számára, nem pedig maga a cél. A cél a tudás, nem pedig a logika, ahogy azt néhány hitsorsosunk gondolja. A logika egy keretrendszert ad számunka a megértéshez, de önmagában nem nyújt éleslátást. Anélkül pedig nem válhattam volna legfőbb fabrikátorrá, ahogy nem éltem volna túl a Senatorum Imperialisban dúló csatározásokat sem. A logika nem az egyetlen szükséges gondolkodási forma, amellyel elérhető az Omnissiással való egyesülés. A hús ugyan gyenge, de önmagában a gép is. Hagyjuk, hogy azok a kultuszok, amelyek az elválást hirdetik, eldobják maguktól a húsukat, és engedjük azt is, hogy előnytelen modusnak nevezzenek minket. Nem szabad elfelednünk, hogy még az Omnissiás saját jelképén is elválik egymástól az ember és a gép, a koponya és a kibernetika. Úgy vélem, ezzel a gondolatmenettel minden biologisnak egyet kell értenie, nemde, Laurentis? A szerencsétlenség során begyűjtött sérülések előtt önnek alig néhány beültetése volt.

– Mely döntést azért hoztam meg, legfőbb fabrikátor, hogy jobban megérthessem a biológiai létformák működését – válaszolta meg a kérdést Laurentis. – Az orkok oly sokat elvettek tőlem. Most már tisztábban látok, de nem önként adtam fel a testem jelentős részét. Elképzelni sem tudom, hogy valaki önszántából mondjon le emberségének egy ekkora hányadáról. A kevés érzelmet, amely még bennem maradt, megfesti a sajnálkozás.

– A képességei mint dialogistáé azonban megmaradtak. Továbbra is bír azzal a tudással és azon mentális szubrutinokkal, amelyek hatékony tolmáccsá teszik?

– Elsődlegesen továbbra is a xenobiológiai alrend tagja vagyok – mondta az átépített magos biologis. – A többnyelvi kifejezőkészség csak a tudásom egy része, nem pedig az egésze.

– Akárhogy is, most a nyelvi készségeire vagyok kíváncsi – kötötte az ebet a karóhoz Kubik. Egy ennyire kibernetizált adeptust értelmetlen lett volna a pedantériája miatt megfeddni.

– A nyelvi készségeim a korábbi szinthez képest kettő egész harmincnégy század százalékkal javultak – felelte Laurentis. – Amit a beszédmódok ösztönös felismerésében elvesztettem, azt visszanyertem a gyors mintaazonosítási képesség révén.

Kubik ismét körbepördült a két magos körül.

– Akkor a találkozónkat követően haladéktalanul jelentkezzen a Pavonis Monson Augus Van Auken pályamesternél. Ott ugyanis jelenleg a háborúság és a Legfőbb Kísérlet sikerének szempontjából egyaránt létfontosságú projekt zajlik, nekünk pedig szükségünk van tudásának és képességeinek minden morzsájára. Ez a Koorland rákényszerített, hogy a Mars seregeinek egy részét az ork hold ellen küldjem, az űrgárdisták támadóerejének részeként. De nem ez számít. Hanem az, hogy ennek révén lehetőségünk nyílik új leletek beszerzésére, amelyeket tovább tanulmányozhatunk, valamint hogy további kísérleti alanyokat gyűjtsünk be Van Auken kutatásához.

Urquidex logikai áramkörei megremegtek az új kísérlet hallatán rátörő rossz előérzettől. Az implantátumai azonban kaptak az alkalmon, és adatkristályra mentették a fabrikátor szavait későbbi vizsgálat céljából. Eredendő hipotézise alapján nem fog pozitív végeredményre jutni.

– Az én képességeimnek nem látná hasznát, nagyuram? – kérdezett rá Kubiknál. – Én is szereztem tapasztalatokat a Veridi giganticusra. vonatkozóan.

– Ön a Legfőbb Kísérlet mellett marad. Az ork teleportációs technológia biomasszára gyakorolt hatásaira vonatkozó kutatásai felbecsülhetetlen értékűek.

– Igen, nagyuram.

– Óvatosnak kell lennünk – jelentette ki a legfőbb fabrikátor.

– A nagy urak közti csatározások nem hagynak más választást a számomra, mint hogy megfontoljam szövetségünk végleges felbontását velük. Sokan vannak olyanok, akik már gyanakszanak, és képesek lennének ellenünkre tenni. Legyenek óvatosak.

Egy hitvány minőségű hololitkép kelt életre mellettük, a fénygömbből pedig hamarosan egy pictadás képei rajzolódtak ki. A szemcsés, gyakran kimaradó vagy adatvesztés miatt széthulló képen egy nőt láttak, amint egy légzőmaszk mögé bújva átvág a Mars vörös homokján.

– Ez az egyén nem az, akinek látszik – közölte Kubik.

– A diagnosztagyülekezet számos furcsa adattranszferre bukkant a személye körül. A kódszignumáról ki is derült, hogy hamisítvány.

– Ki ez a nő? – kérdezte Urquidex.

– Az Officio Assassinorum egyik ügynöke. Egy ideje figyelem már. Vangorich gyilkosait nem könnyű felkutatni, de az biztos, hogy nem láthatatlanok. Nagy magasságból egy éterdrónon keresztül figyeljük, ő még csak nem is sejt semmit.

Az asszony rég elhagyott géptorzók maradványai közt hágott át a tájon. A kép hirtelen megpördült. A nő háta mögé beúsztak a Tharsis bolygyár tornyai.

– 950 Alfa-Xi sicarius orgyilkos törzs, célpontot likvidálni

– adta ki a parancsot Kubik.

A nő veszélyt szimatolt valahonnan, ami az adás látószögéből nem látszott, ezért megtorpant. Ledobta vörös csuháját, mely alatt testhezálló harci kezeslábast viselt, mindkét combján egy-egy pisztolytáskával, amelyből hasas fegyverek meredeztek. Mindkettőt kirántotta, majd karját széttárva tüzet nyitott két ellentétes irányba. A jelenet hang nélkül pergett tovább. A nő újból mozgásba lendült, rohanás közben pedig mindkét karját a magasba emelve, fáradság nélkül lőtt. A feje közben folyamatosan forgott, ahogy új célpontok után kutatott, pisztolyai pedig gyorsan követték szeme villanását. Urquidex biztos volt benne, hogy egyszer sem hibázott.

– Ezek az orgyilkosok egytől egyig remek kiképzést kaptak, ő azonban egyedül van, míg mi tengernyien.

A felvétel látókörébe egy több mint húszfős törzsnyi sicarius orgyilkos robot billegett be, póklábaikon minden irányból körülvéve az Officio ügynökét. Hosszú, szelvényezett végtagjaikkal könnyen vették a laza, homokos talaj jelentette akadályt. Noha egyfolytában úgy tűnt, mintha épp felborulni készülnének, szaggatott, ám lendületes mozdulatokkal kerültek egyre közelebb a célpontjukhoz, miközben előretartották pengekarmaikat, készen arra, hogy darabokra szaggassák a nőt. Az orgyilkos még veszettebbül tüzelt. A sicariusok egymás után hullottak el, átlőtt, túlnyomásos páncéllemezeik mögül sziszegve távozott a gáz, miközben póklábaik összecsuklottak alattuk. A többieket azonban nem érdekelte társaik pusztulása, csak az ellenségé, ezért könyörtelenül nyomultak tovább. Az orgyilkos végül ismét megtorpant, és bár tovább tüzelt, mostanra teljesen körülvették, és esélye sem volt többé a menekülésre.

A sicariusok rávetették magukat. Végtagjaik megvillantak, és már vége is lett az egésznek. Az orgyilkos holtan hevert a földön.

A pictadás hirtelen tótágast állt, ahogy a drón továbbállt, hogy teljesítse a következő feladatát. A képen egy darabig csak a marsi égbolt látszott, majd az is kihunyt.

– Így járnak azok, akik jelenlétükkel megszentségtelenítik a Mars felszentelt homokját – jelentette ki Kubik. A trónszéke ezután hátralendült, majd a magasba emelkedett, onnan pillantott le a két magosra. – Maguk ketten bebizonyították, hogy hasznosak a számomra. Ez a nő csak egy lehet egy egész sejtből. Meg kell kettőznünk az elővigyázatosságunkat. Mindenhonnan kémek figyelnek bennünket, de nem engedhetjük, hogy a célhoz ily közel megakadályozzanak bennünket.

Urquidexnek erővel kellett uralkodnia teleszkopikus szemeinek mozgásán, a bal oldali ugyanis az idők során idegességében rövid időn belül fókuszt vesztett, majd utána többször élességet váltott, a folyamatos forgás pedig az árulójává válhatott volna. Pontosan tudta, hogy többen vannak abban a bizonyos sejtben. Ugyanis időről időre kapcsolatba lépett velük.

– Igenis, primus a primusok között – mondta végül.

Azonnal beszélnie kell Yendllel.