UTÓSZÓ

CSALÁDNEVEK

A családok, melyeknek sorsát ez a regény végigköveti, a képzelet szülöttei. A MacGowan és a Doyle név elég gyakori, és valószínűsíthető eredetük meg is található a szövegben. A számos ággal rendelkező O’Byrne család valóban fontos szerepet töltött be a régióban, és ismert tevékenységükről híven adtam számot. De az O’Byrne család egyes tagjai és a rathconani O’Byrne-ök mind kitalált személyek. A Harold nevezetű viking család szintén kiemelkedő volt, és ezzel a névvel még mindig találkozunk a környéken. Ailred, a zarándok és felesége történelmi alakok, és a könyvben szereplő időben alapították a Keresztelő Szent János Ispotályt, bár valószínűleg nem volt gyermekük. Ezért megengedtem magamnak, hogy a Haroldokat viking ősöktől származtassam, és családfájukat Ailredig, a zarándokig vezessem vissza. A Walsh név is elég gyakori, és a carrickminesi Walshék valóban léteztek. Ám John Walsh, őse, Peter FitzDavid és a történetben szereplő Walshék kitalált alakok. Az Ui

Fergusa-klán is létezett, és feltehetően valóban Dublin környéki törzsfők voltak a vikingek érkezéséig, de kilétük homályban maradt. Távoli ősük, Fergus, leánya, Deirdre és szeretője, Conall kitalált személyek. A Tidy angol név, és tudomásom szerint Tidy család sosem létezett Írországban, ahogy a dalkeyi és a dublini Tidy család sem.

A családi és személynevek írásmódjában a következő eljárást követtem. Ha egy ősi név mai alakjában is létezik, az modern, könnyen felismerhető alakjában szerepel. Így már Szent Patrik idején is a Deirdre nevet használtam, nem pedig a Deirdriut, és a viking Harald név is Haroldként szerepel. De ha egy névnek csak ősi alakja maradt fenn - például a Goibniu -, akkor azt használom. Hasonlóképpen Ui Neill és Ua Tuathail helyett is O’Neill és O’Toole szerepel, de az Ui Fergusa ebben az ősi feljegyzésekben szereplő alakban maradt.

Írország történelmében jártas olvasóim tudják, hogy az ősi családi és törzsi csoportokat rendszerint sept névvel illetik Ám jelenleg a tudósok sem biztosak abban, minek kellene nevezni a történelmi Írország változatos jellegű társadalmi szerveződéseit. Alkalmanként az általánosabb klán kifejezést használtam a kiterjedt családok jelölésére.

HELYNEVEK

Dublint kivéve nem szándékoztam olvasóimat archaikus helységnevekkel terhelni, és habozás nélkül alkalmaztam az ismerősebb neveket - Wicklow, Waterford, Munster és így tovább -, jóval korábbi időpontban annál, mint valóban használták volna.

A helyszínek általában megfelelnek a leírtaknak. Fergus rathját a dublini vár helyére helyeztem, és elég valószínű, hogy valóban állt ott egy rath, mint ahogy az is, hogy a vikingek Tanácsdombját egy már létező temetkezési hely fölé emelték. Malahide fallal övezett kertje csak a történet kedvéért került a regénybe. Harold tanyája és Rathconan kitalált helyek.

TÖRTÉNELMI

ESEMÉNYEK

Ahol csak lehetett, megpróbáltam számot adni olvasóimnak a történelmi háttérről is, melyet a mai történelemtudomány sok helyütt átértékelt.

Különösen Szent Patrik hittérítő útja körül fedezhet fel az olvasó nagyfokú bizonytalanságot. A főkirály például azért nem kapott nevet, mert nem tudjuk, ki volt az. Az első három fejezetben megadott évszámok csak megközelítő jellegűek, az olvasó segítségére szolgálnak. Azt sem tudjuk, hogy Szent Patrik járt-e valaha Dublinban. Megeshet. Cuchulainn közkeletű legendája valószínűleg csak később keletkezett, de úgy tüntettem fel, mintha már létezett volna. Ami pedig Conall feláldozását illeti, egyértelmű bizonyítékai vannak, hogy a druidák valóban a leírtak szerint mutatták be az emberáldozatot a kelta Európában. Azt nem tudhatjuk, hogy valóban történhetett-e ebben a késői időszakban a pogány nyugati szigeten, Írországban efféle szertartás, de nem lehetetlen.

Akik ismerik Brian Boru történetét, jól tudják, mennyire kusza Leinster királyainak és az O’Neill királyoknak az elnevezése. Ezért ahol csak lehetett, nem neveztem meg őket, és az O’Neill Mael Sechnaill királyra is csak Tara királyaként utaltam.

Dublin ostroma Strongbow idején meglehetősen jól dokumentált esemény. Egyesek úgy vélik, valószínűbb, hogy az O’Connor király emberein akkor ütöttek rajta, amikor a Tolka patakban fürödtek, nem pedig a Liffeyben, de én ez utóbbit tartom valószínűbbnek. Azt a gondolatot, miszerint míg emberei a folyóban fürödtek, a király egy kádban üldögélt, Charles Doherty úrnak köszönhetem, aki megosztotta velem a következő jegyzetet: „Ruaidhri Ua Conchobair’s Bath.”

A dalkeyi csempészés és O’Byrne-ék carrickminesi rajtaütése a képzelet szüleménye. De O’Byrne-ék általános tevékenységeit pontosan írtam le; és ebben az időszakban vitathatatlanul szervezetten kerülték ki a vámfizetést Dalkeyban, egy nemzedékkel később pedig egy carrickminesi Walsht azzal vádoltak a dublini hatóságok, hogy a Dalkeyban beszedett vámot saját magának tartotta meg.

Bátorkodtam egy nagyon kicsit leegyszerűsíteni a Fitzgeraldok és Anglia Tudor királyai közötti feszültségek évei alatt zajlott események bonyolult láncolatát. Meglepheti olvasóimat, hogy könyvem szerint a trónkövetelő Lambert Simnel VII. Henrik idejében valóban Warwick earlje volt, mint ahogyan azt hívei is állították. Nem tudhatjuk biztosan, mindenesetre a néhai F. X. Martin professzor munkásságára támaszkodtam, melyben bizony erős közvetett bizonyítékokat találhatunk erre a lehetőségre. A Fitzgeraldok és Butlerek közt lezajlott különös civakodás a Szent Patrik-katedrálisban csak az én képzeletem terméke. Végül pedig hálás vagyok, hogy dr. Raymond Gillespie rámutatott, hogy Browne érsek 1538-as ereklyeégetésének általánosan elfogadott változatával ellentétben nagyon is lehetséges, hogy némelyik ereklye, akár Szent Patrik botja is megmenekült.

KIEJTÉSI

ÚTMUTATÓ

A következő útmutató csupán arra szolgál, hogy olvasóimat nagyjából segítse. Semmiképpen sem képvisel határozott, egyetlen helyes kiejtési módot minden szóra nézve, mivel sok esetben nem is létezik ilyen. Ugyanis a mai ír nyelvben is több, tájegységenként különböző kiejtése lehet ugyanannak a szónak, míg az óír eredeti írása és kiejtése ezektől is eltérhet. Például a mai írben Bealtaine-ként ismert májusi ünnepet az óírben Beltaineként írták, és úgy ejtették: beltine. Mivel az utóbbi alak ismerősebb, ezt használtam. A következő lista ésszerű kompromisszumra törekszik.

A ch kapcsolat kemény h-t jelöl, mint például a skót loch szóban. A szóvégi h pedig a mi h hangunkkal azonos, de alig ejtik. Az ír szavakban minden egyes szótagot ejtenek.

Amairgen                                 Avirgen

Armagh                                    Armaah

Ath Cliath                                Óu Klíah