NAGYI TÖRTÉNETE

Sara, tudnod kell, a világon azon kívül, hogy emberek születnek, élnek és meghalnak, még más dolgok is történnek – kezdett bele nagyi. – Amiket valamilyen szinten mindenki tud, érez vagy sejt. Csak van, aki elfogadja, és van, aki tudni sem akar róla. Persze attól azért azok a dolgok még vannak. Ráadásul nagyon fontos dolgok, tétjük nem más, mint az ember. Pontosabban az emberek lelke. Ez egy háború, amely az emberek lelkéért folyik.

A történet kezdetén kislány voltam még, azt hiszem, úgy öt éves lehettem. Volt egy bátyám is, a szüleinkkel akkor Európában éltünk. Az eseményekre én nem emlékszem, azokat jóval később apám mesélte el nekem. Az idők kezdete óta élnek a földön különleges hatalommal bíró emberek, akik generációról generációra továbbörökítik képességeiket, de ezek a képességek a vérvonalak keveredése miatt az évezredek során sokat változtak. Eredeti küldetésük az emberek védelme volt. Mégpedig úgy, hogy a többi ember nem tudhatott az erejükről, mert amit az emberek nem ismertek, azt elítélték, féltek tőle, ezért elpusztították. De ahogy az angyalokból is kerültek ki bukott angyalok, sajnos a védelmezőkből is lettek ártók.

A háború ma is köztük folyik, a védők és az ártók között. Voltak a földön olyan időszakok, amikor a védők nagyon kevesen voltak. Ezeket a szenvedéssel teli időket sosem fogják az emberek elfelejteni. De a küzdelem nem kiegyenlített. Az ártók ugyanis felhasználják az embereket, befolyásolják akaratukat, és olyasmiket is megcsináltatnak velük, amit egyébként sosem tennének meg. Erejük hatalmas, jelenlétük nélkül, a gondolat erejével tudnak tárgyakat mozgatni, belelátnak mindenki fejébe, képesek a föld felett nagyon gyorsan mozogni, akaraterejük ellenállhatatlan, uralkodnak a testük felett, és az állatokra is hatni tudnak. Ezeket az erőket a védők is birtokolják, de ők soha nem használják fel az embereket, ezért soha nem lehetnek annyian, mint az ártók. Egy fegyverük van, ami az ártóknak nincs, ez a végtelen szeretet lélekgyógyító ereje. De ez csak akkor működik, ha az ártók hatása alatt lévő ember még képes az érzékelésére. Nagyon gyakran már későn jön a segítség. A védők feladata már nemcsak az emberek védelme, hanem az ártók hatalmának megtörése, ha másképp nem megy, az elpusztításukkal. Azonban a helyzet még ennél is bonyolultabb. A harcok, az idő és a vérvonalak keveredése miatt mára kialakult egy másik faj is, amit úgy hívnak, árnyék. Bennük a védők és az ártók ereje együtt van jelen, ezért hatalmuk korlátlan, de csak felnőttkorukra fejlődik ki egészen, mert egy gyermek nem bírná el. Az árnyékgyermekek születését mindig valamilyen erőszakos cselekmény előzi meg, akár már a fogantatáskor vagy később a magzati életben. Ez sajnos maga a fogantatás is lehet, vagy az édesanya testi-lelki fájdalma. Ha az árnyékgyermek a megfelelő időben nem kap segítséget, szinte bizonyos, hogy az ártók sötétsége győz felette. De segítséggel a védők oldalára lehet állítani. Erejük mindenképpen korlátlan lesz, akármelyik oldalra kerülnek, ezért a legfontosabb feladat az árnyékgyermekek felkutatása és támogatása.

Anyám védő volt. Akkoriban Európában nagyon kevesen voltak. Nem sokkal az én születésem előtt volt egy hatalmas csata, ahol nagyon sok védő meghalt. Sok ártó is, de ez csak egy kis időnyerésre volt elég. Apám szerint anyám napközben igazi édesanya volt, gyereket nevelt, háztartást vezetett. Miután esténként lefektetett bennünket, ment, és élte a másik életét. Mindig titkos utakon járt, nagyon vigyázott, hogy senki ne tudja meg, hol él a családja. Feladatul főképp az árnyékgyermekek felkutatását és biztonságba helyezését kapta. Ami egyáltalán nem volt veszélytelen, hiszen a másik oldal is ugyanúgy kereste a gyermekeket.

Egy éjjel anyám a szokottnál sokkal korábban tért haza, és nem volt egyedül. Apám felébredt és látta, hogy anyám súlyosan megsebesült, és vele van egy gyermek. Azonnal orvost akart hívni, de anyám nem engedte.

– Kérlek, nem kell még orvos, előbb figyelj rám! Nagyon fontos, amit mondani akarok!

Alig volt érthető, amit mondott, apámnak nagyon kellett figyelnie, miközben a sírás fojtogatta.

– Ez a gyermek nem tehet semmiről! El kell vinned egy biztonságos helyre, aztán ti is meneküljetek. Amerikába kell mennetek, itt hamarosan földi pokol lesz! – nagyon nehezen lélegzett.

– Mindent megteszek, amit kérsz, de előbb kérlek, hadd hívjak orvost! – apám sírva könyörgött.

– Nincs már idő! A karomról vedd le a karkötőmet, és most azonnal tedd fel Mabel csuklójára! Indulj, gyorsan!

Apám megtette, amit kért, a karkötő átkerült az én csuklómra. Anyám egyre rosszabbul lett, a gyermek rémülten állt a sarokban, a félelemtől mozdulni sem mert. Közben a bátyám is felébredt, és valamiért odament az idegen kisgyerekhez, talán megörült neki. Apa nem figyelt rájuk, anyát tartotta a karjában.

– Ígérd meg nekem, hogy holnap elviszed a gyerekeket Amerikába! Ígérd meg, muszáj! – anyám könyörgött.

– Megígérem, elviszem őket! – akkor apám már tudta, hogy nincs tovább.

Innentől számára is homályos a kép, nem emlékezett tisztán mindenre. De egy iszonyatos, égető, pusztító, feneketlen fájdalomra igen. Mikor magához tért, látta, hogy anyám halott. A veszteség fájdalma minden fájdalom közül a legrosszabb, de ez még semmi volt. Pár perccel később meghallotta a sírásomat a szobából, felnézett, és akkor látta meg a bátyám holttestét. Azt mondta, a legnehezebb az volt, hogy úgy érezte, becsapta anyámat, mert nem tudta teljesíteni, amit megígért. A bátyámat már nem mentheti meg, és az árnyékgyermek is eltűnt. Egy ideig úgy gondolta, nem megyünk sehova. De minden éjszaka velük álmodott, mintha így kérték volna, könyörögtek volna, hogy menjünk. Egy nap végül elszánta magát, és elindultunk. Az álmok megszűntek.

Az út kemény volt és nehézségekkel teli, de itt, Ronanban véget ért. Szerencsénk volt, még időben eljöttünk. Európában hamarosan kitört a második világháború. Apám ezt a kisvárost választotta, mert úgy gondolta, itt nem talál ránk senki. Szenvedélye lett a ház megépítése, ez az egész az ő munkája.

Én biztonságban nőttem fel, a védők hatalma bennem is megvan, de nem volt szükségem rá, ezért sosem aktiválódott. Az erő felszínre kerüléséhez kell valami olyan esemény, ami kiváltja az átalakulást, ez bármilyen erőszakos történés lehet, lelki és testi egyaránt. De ha egyszer a folyamat elindult, már nem lehet visszafordítani, és a védőnek teljesítenie kell küldetését.

Elhallgatott, ivott egy kortyot.

- Tudom, hogy ez most sok neked. Hozok még teát, addig gondold át, és ha van kérdésed, tedd fel – nagyi kiment.

Képtelen vagyok gondolkodni. Milyen álomvilágban éltem eddig? Mi volt fontos? Igazából olyan nagyon semmi.

Vágytam rá, hogy a lét több legyen, mint születés, élet és halál. Ez a többnél is több.

A kedvenc narancsos teám illata kizökkentett elképedésemből.

– Jobban vagy? – kérdezte nagyi aggodalmasan.

– Én mi vagyok? – kérdeztem vissza elcsukló hangon.

– Te védő lehetsz, ha szükséges. – Honnan tudod?

– Tudtam, mikor megszülettél, meglátszik a gyermekek szemében – felém nyújtotta a csészét. Gépiesen elvettem, és kortyolgattam.

– Nekem csak szimplán zöld a szemem – talán tiltakozom?

– Majd megváltozik, ha átváltozol. Az íriszed megnő, a színe sokkal élénkebb lesz és ragyogó.

Hangja csendesen meggyőző volt, de én felkaptam a fejem.

– Ragyogó? Akkor az ikrek…? – a rosszullét ismét rám tört, émelyegni kezdtem.

– Igen, szerintem az ikrek is. De a dolog nem ilyen egyszerű. Először is az elbeszélésed alapján nem értik és nem tudják kezelni az erejüket. Valószínűleg már kicsi korukban túl sok agressziónak voltak kitéve, emiatt az átalakulás sokkal hamarabb elkezdődött. Nem volt mellettük senki, aki segíteni tudott volna nekik. A tetejébe úgy gondolom, hogy Robin árnyékgyermek.

Hát persze, így már minden tiszta, minden a helyére került. Szegény Robin, ez biztosan nagyon nehéz neki.

– Segítenünk kell, egyedül nem tud megbirkózni vele, és ha nem tesszük, annak súlyos következményei lehetnek – nagyi szokásos józansága, ez kell most ide.

– Mégis hogyan, mit tehetünk? – azt hiszem, eléggé kétségbeesettnek tűnök.

– Közel kell kerülnöd hozzá, bíznia, bízniuk kell benned. Azért, hogy higgyenek neked, amikor elmondod nekik, hogy kik ők, és mit birtokolnak.

Az előzmények ismeretében ez valóban harci feladat lesz, végül is a csatabárdot már előástam.

– És Mary? Ő is? – mire a kérdést befejeztem, már tudtam a választ.

– Nem, ő természetesen nem. És nem is tudhat róla, sem ő, sem más – ezzel figyelmeztetés nélkül is tisztában voltam.

– Szerintem most menj, és próbálj aludni. Holnapra kicsit letisztul, aztán meglátjuk. Az életed már soha nem lesz olyan, mint eddig.

Erre én is rájöttem, de nem éreztem vesztesnek magam.

– Még egy kérdés, ami akár ettől az egésztől független is lehet. Soha nem mondtad, hogy miből van ilyen sok pénzed.

Kicsit kihasználtam az alkalmat, de régóta kíváncsi vagyok erre.

– Nem független, a védők mindig gazdagok, valahogy sosem fogy el a pénzünk, és mindig tovább örökítjük. Ez fontos, a pénz nem lehet akadálya a küzdelemnek, minden lehetőségnek adottnak kell lenni. Ne legyen semmi, amit a siker érdekében ne tudnánk megvenni. Fáradt vagyok, menjünk aludni. Holnap egy másik élet vár.

– Mindent megteszek, hogy elég erős legyek a feladathoz – még ha ez most hihetetlen is.

– Elég erős vagy, hidd el! Jó éjt – nagyi kitessékelt a szobájából, a fáradtság mindig türelmetlenné tette.

Valahogy beestem az ágyba, és szinte azonnal öntudatlan, gyógyító alvásba zuhantam.