37

MYFANWYNAK MÉG ANNYI LEVEGŐJE SEM VOLT, hogy sikítson, bár nagyon is akart, rettenetesen.

Ez olyan, mint a születés, csak visszafelé, gondolta, mielőtt rátört volna a pánik. Hús és izmok pulzáltak körülötte. A bőre égett, az érzékei pedig, nem azok, amivel mindenki rendelkezik, hanem a speciálisak, túlcsordultak.

Többtucatnyi idegrendszer impulzusai bombázták az agyát és küzdöttek egymás ellen. Hasonló volt a kolóniához Bathban, de ott az elméket és a testeket is érzéstelenítették, ezért viszonylag könnyű volt őket kezelni. Itt ezeket ostorral ütötték, rabszolgaságba hajtották és összekényszerítették. Ráadásul a kocka ugyanezt akarta tenni vele is.

Maradj nyugodt, gondolta, ne ess pánikba! Megpróbált visszaemlékezni, hogy mit tett Bathban. Megszondázta vagy nem? Belemélyedt a masszába, és kiolvasta belőle, hogy mi az. Igen, koncentrálnia kell, és most is ugyanazt kell tennie. Hátborzongató erőfeszítéssel kizárta a sikolyokat az érzékeléséből, és finoman, óvatosan kinyúlt az elméjével, hogy megérintse és felmérje az ellenséget.

Olyan volt, mintha az ajkát egy szívószálhoz érintené, és egy folyó ömlene belőle a szájába. Mielőtt magával sodorta volna az áramlat, rájött, hogy nemcsak azt érzékeli, amit csinálnak a testek, hanem azt is, amit életükben valaha tettek. Hosszú évek összetorlódott emlékei ömlöttek át a tudatába.

Myfanwy teste hirtelen átvette az összes érzést, amit azok az emberek ismertek, akik ott voltak a rendőrőrsön. Érezte, ahogy tűz nyaldossa az ujjait, miközben jeget nyomnak rá. A haját kitépték, és a fejbőrét szeretetteljesen masszírozták. Erőlködött, hogy lássa a fényt, és elkápráztatta a fény. Az összes létező színérzet megjelent a csapjain és pálcikáin. Tüdejébe behatolt az első lélegzetvétel, és megfulladt. Kezek és pamut és selyem és szájak és bőr és víz és körmök érintették meg, aztán egy ököl vágott az állába, kapott egyet az arcába, majd megcirógatták az oldalát. Érezte a fűszerek, a cukor, a barack, a hányás és az odaégetett steak keserű ízét. Fuldoklott, aztán parfüm illatát érezte. Szerelmeskedett, miközben megbaszták.

Bárki más elveszítette volna önmagát, de ő Myfanwy Thomas volt, és gyorsan visszatért önmagához. Mindenről tudott, amit megtapasztalt rövid élete során, és el tudta különíteni a saját érzékelését attól, ami csak átömlött bele. A gondolatai a felszínen lebegtek, ő pedig kiszakította magát a mocsárból.

Oké, akkor ezt nem fogom még egyszer megcsinálni. Az egész szédítő tapasztalat talán ha egy másodpercet vett igénybe, de abban a pillanatban Myfanwy több emberöltőt is leélt. Gondolkodás nélkül kinyitotta a száját, levegő után kapott, és érezte, hogy valami vonagló dolog megérinti az ajkait. Szorosan összezárta a száját.

Ettől aztán akcióba lendült. A picsába vele!, gondolta, és dühbe gurult. Nem tudott sikoltani, vagy az öklével ütni-vágni, de az elméjével olyan hullámot indított el, ami egy hadsereget is lebénított volna, ha az útjába kerül. Körülötte az izmok fodrozódni kezdtek a sokktól, aztán rövid időre elcsendesedtek. Megint mintát vett, keményen, gyorsan, és talált valamit, aminek volt értelme. Csendben áldotta Motha és Carmine gyalogok nevét. Az ő leírásaiknak köszönhetően nagyjából tudta, hogy mi veszi körül. A tény, hogy már nagyon kevés levegő maradt a tüdejében, bonyolulttá tette a gondolkodást, mert azt jelentette, hogy gyorsan kell dolgoznia, főleg azért, mert az elme, ami a kockát irányította, mintha kezdett volna magához térni.

Nem olyan volt, mintha megérintene egy normális embert, vagy egyszerre sok normális embert. Az egymással ellentétes impulzusok és a testrészekből összeforrasztott patchwork zavaró teret hozott létre, amiben nehéz volt tájékozódni. Myfanwy ennek ellenére megoldotta, hogy hajszálpontosan belője azt a helyet, ahonnan minden utasítás érkezett, és minden tőle telhetőt megtett, hogy elvágja a többi résztől. Eszébe jutott egy trükk, amit Thomas írt le, és megpróbált visszaütni az organizmusnak úgy, hogy elárasztotta érzékeléssel. Most már eléggé bőséges könyvtára volt, amiből válogathatott, ezért összegyűjtötte az erejét, és a benyomások áradatát küldte szét, hogy az ellenfele túlcsorduljon tőle. Az agy viszont könnyedén felszívta az információt, becsatornázta és szétosztotta a lebenyek rendszere között, amit az áldozatokból gyűjtött be. Az ördögbe!, gondolta. Ez a támadás és a szándék, hogy elszigetelje az agyat, kimerítette, és érezte, hogy a védelme gyengülni kezd.

Myfanwy tüdeje égett. Ó istenem!, gondolta. Segítség! Segítség! Segítség! Finom, puha tapogatók simultak a füléhez és a szeméhez, érezte, hogy valami felhatol az orrába. A tudata elhalványult. Segítség! Nem érkezett segítség. Neki pedig elfogyott a levegője.

Miközben kezdte elveszíteni az öntudatát, távolról érezte, hogy a teste görcsösen rángatózik. Az idegrendszerét megszállták. És éppen akkor, amikor elvesztette az irányítást a végtagjai fölött, elveszett az irányítás az erői fölött is. Üvöltve távoztak belőle, rendszertelenül és vadul. Ezer különböző parancs és impulzus áramlott kifelé pánikban vergődő agyából, és hatolt be a húsba, ami fogva tartotta.

Körülötte mindenhol rezgett és vibrált a hús, megváltozott a szorítása, és felemelte őt álló helyzetbe. A tapogatók már nem nyomultak be az orrába, és az undorító nyomás kissé könnyebbé vált. Távolról hallott egy sistergő hangot, aztán már nem tartotta függőlegesben a kocka, hanem a saját lábai tartották a súlyát. Olyan levegőt lélegzett be, aminek vérszaga volt. A szeme reszketve kinyílt, és halvány rózsaszínű fényt látott, ami egyre világosabbá vált, ahogy a húsfalak lehámlottak róla.

Körülötte a kocka oszlásnak indult, és felrázott kóla sistergésére emlékeztető hang közepette valamilyen folyadékká olvadt. Savas szag égette az orrát, és azonnal visszarántotta a teljes öntudat állapotába. Csattanások hallatszottak, ahogy a csontok leestek a padlóra. Látott egy szürke szövetmasszát, amit agyként ismert fel, épp mielőtt nyálkává oldódott volna. Hangot hallott a háta mögül, kábultan nézett át a válla fölött.

– Thomas bástya – mondta a megtermett testőr, akit nem rántott be a kocka. A rendőrőrs nyitott ajtajában állt, mögötte pedig a Checquy csapatának néhány tágra nyílt szemű tagja, köztük Ingrid és a kis Alan gyalog.

– Thomas bástya, tessék a kabátom! – mondta a testőr.

– Hmmm? – mondta, aztán észrevette, hogy meztelen, és mindenféle testnedv borítja. Hála istennek nem fordultam meg, gondolta, miközben a testőr odatocsogott hozzá, és a vállára terítette a kabátját.

– Thomas bástya, azt hiszem, ki kellene vinnem önt innen, mielőtt feloldódnak a cipőim – mondta szelíden. Myfanwy lenézett, és látta, hogy mezítláb áll egy kis hússzigeten. Körülötte maró folyadéktócsa hullámzott, és nyaldosta a testőr bakancsát. Bőr- és csonthalmokat látott szétszórva a szobában, és néhány kifakult holttestet. Myfanwy bólintott, az őr pedig az ölébe vette, mint egy gyereket. Kisietett vele a szobából, és ahogy kiértek az épületből, le a lépcsőkön, átvette valaki más, a testőr pedig lerángatta magáról a bakancsot. Egy kevés folyadék csordogált lefelé a lépcsőkön, de Myfanwy elméjében az apró sziget maradt meg, ami távol tartotta őt a savtól, és pontosan a lába alatt helyezkedett el.

A DOLGOK INNEN KEZDVE KISSÉ HOMÁLYOSAK VOLTAK. Az újabb bevetési autó még úton volt, ezért a helyi kórház egyik sürgősségi szobáját rekvirálták, így Myfanwy vehetett egy finom, de alapos zuhanyt, és elutasította a javaslatot, hogy kopaszra borotválják a fejét. Végül a Checquy orvosai csak megmosták a haját fura vegyszereikkel, és figyelmeztették, hogy elveszítheti a színét, lehet, hogy be kell majd festetnie.

Bármely más napon Myfanwy tiltakozott volna, hogy ennyi ember jelenlétében zuhanyozzon, de a reggel elvégzett orvosi tesztek valamelyest hozzászoktatták a meztelenséghez. Végül ismét ráadtak egy, a hátát nem takaró papírruhát, aznap már a negyediket. Lehúzta a csípőjéig, miközben egy Checquy-ápolónő nagyon finoman dörzsölgette a bőrét, ami viszketett és hámlott.

– Thomas bástya, a területet még mindig kordonok mögött tartjuk, és éppen most próbáljuk meg felvenni a kapcsolatot a civilek családjával – mondta Watson gyalog. Cyrus még mindig a helyszínen volt, és felügyelte egy sűrű, fekete füstfelhő felbocsátását. Mire a törvényszéki csapat végzett a helyszínen, Cyrus létrehozott egy erősen kontrollált, de intenzív tüzet, ami titkok egész tömegét volt hivatott homályba burkolni. Ez egyben azt is megmagyarázta, hogy miért nem adják ki a civilek holttestét a rokonoknak. Ebben a pillanatban a Checquy tudósai különböző műszerekkel mászkáltak a területen, derékig érő gumicsizmájukat rendszeresen cserélve, amint a gumi olvadni kezdett.

– Ez nagyszerű – mondta Myfanwy álmatagon. Lepillantott, és azt látta, hogy a nővér óvatosan ledörzsöli róla az elhalt bőrt, és mintavevő fiolákba rakja.

– A Sánc azt mondja, hogy a tüzet valószínűleg valamiféle őrült gyújtogató tevékenységével kell majd magyarázni – mondta Watson. – De azt is egyértelművé teszik, hogy az illető nem tartozott semmilyen csoporthoz, és hogy már nagyon régóta mentális betegségben szenvedett. Nem említünk semmi említhetetlent. – A morcos skót gyalog mosolyogni éppen nem mosolygott, de azért sikerült úgy néznie Myfanwyra, amiből kitűnt, mennyire szórakoztatja a fedősztori.

– Bámulatos – mondta Myfanwy. – Ó, és ne felejtse el visszaadni a kabátot a testőrömnek! – Körülnézett, de kiderült, hogy a testőr az ajtón kívül van a kis Alan gyaloggal együtt, hogy ő magában lehessen, így aztán csak Ingrid meg Watson és Motha gyalogok, valamint egy új, dundi, a hatvanas éveiben járó női testőr volt ott, no meg a nővér.

– Nem hiszem, hogy visszakéri – mondta Ingrid.

– Miért?

– Nos, úgy néz ki, hogy a sav, ami beborította önt, kivételesen pusztító hatású. A bőr nagy részét szétmarta – mondta Watson.

– Megette a kabátot, de nekem nem ártott? – kérdezte Myfanwy.

– Igen, ezért gyűjtik a bőrmintákat – mondta Motha. – És megtartották az összes vizet is, amivel lemosták önt. Az orvosoknak az a hipotézise, hogy az erői védték meg önt a savban levő enzimektől. Organikus volt, de ön semlegesítette.

– Hogyan? – kérdezte Myfanwy összezavarodva. Még csak nem is gondolt rá, hogy megtámadja a savat, mert azzal volt elfoglalva, hogy megpróbálja megölni az agyat. Na meg haldoklott is. Az is olyan dolog, ami eléggé elvonja az ember figyelmét.

– Úgy tűnik, az immunrendszere bekapcsolt, hogy megvédje önt – mondta Watson. – Ha nem is teljes hatékonysággal, ezért néz ki most úgy, mint aki leégett a napon.

– Elképesztő – csodálkozott Myfanwy. – Szóval, várjunk csak egy percet! És mi van a Checquy többi tagjával, akiket bekebelezett a kocka. A testőröm, Steele – hirtelen mindenki elkeseredett képet vágott. – Mi történt?

– Ők nem élték túl – mondta Ingrid csendesen. Myfanwy visszaemlékezett a borzasztóan kifakult testek maradványaira.

– Ó, istenem! – sóhajtotta. Aztán a fejében levő képeket bámulta. – Felzabálták őket.

– Csak a legnagyobb szerencsének köszönhetően van életben, Thomas bástya – mondta Motha finoman. – Hogy őszinte legyek, ha tovább van odabent, a sav igazi károkat is okozott volna. Ha nem pusztította volna el belülről a kockát, nos, akkor… – a fiatal gyalog megilletődött csendben távozott.

Ó istenem, nem mintha könnyű lett volna, gondolta Myfanwy. Nem sok kellett, hogy darabokra szedjenek. Nem érzett semmilyen, a valódi győzelemhez hasonló érzést, amiért túlélte ezt az egészet, szomorúság fogta el az emberek halála miatt. Akiknek megismerte az emlékeit.

Ekkor egy másik alattomos gondolat merült fel benne. Ki tudhatja, hogy a nők, akik itt vannak, ebben a szobában, mindannyian lojálisak-e a Checquyhez. Még Ingridet sem vizsgálták meg Grafter-implantátumok után kutatva. Ez lényegi fejlemény volt. Ha közölték a Grafterekkel, hogy Myfanwy meg tudja semmisíteni a fegyvereiket, akkor nem fogják az időt pazarolni, azonnal nekilátnak a megsemmisítésének. Nem fogják megkockáztatni a saját biológiai fegyvereik használatát vele szemben. Egy teljesen hétköznapi golyó egy teljesen hétköznapi fegyverből tökéletesen megfelel a célra. Dacára a bőr nélküli pszichopata Bronwynt illető fenyegetéseinek, el kell mondania a Tanácsban az igazat arról, hogy a Grafterek részt vettek ebben a két támadásban. De előbb ki kell derítenie, hogy kiben bízhat.

– Ingrid, hol tartanak a Tanács tagjainak orvosi tesztjei?

– Azonnal megnézem – mondta Ingrid, és elfordult a mobiltelefonjával. Amíg ő a részleteknek nézett utána Londonban, addig Myfanwynak más gondolatai támadtak.

– Motha gyalog! Ön látta a kocka belső részeit. Meg tudja mondani, hogy mennyi maradt meg a civilek agyából? Emlékszem, hogy azt mondta: bizonyos részeket kivágtak. – A gyalog lehunyta a szemét, és visszaemlékezett arra, amit látott.

– Nos, csonkolták őket, ez nyilvánvaló – mondta a gyalog. – Amennyire én meg tudom ítélni, szelektív lobotómia történt, az agynak azt a területét távolították el, aminek a kezdeményezőkészséghez van köze. Azt gondolom, az ötlet az lehetett, hogy meghagyják az agy központi részét a teljes tárolási kapacitással, anélkül, hogy törődni kellene az egyedi törekvésekkel. A helyszínen levő csapat még vizsgálja a maradványokat, de a sav gátolja a hatékony vizsgálódást.

– De korábban azt mondta, nagyon valószínű, hogy a civilek személyiségét kiradírozták vagy megsemmisítették, még mielőtt én bevonódtam volna, igaz? – kérdezte Myfanwy elszántan.

– Ezt nem tudom biztosan – vallotta be Motha. – De volna értelme.

Ez pontosan olyan dolog, amit a Grafterekkel kapcsolatban várnék, gondolta Myfanwy. Főleg attól a bőrtelen köcsögtől. De azért szeretném azt hinni, hogy nem én öltem meg azokat az embereket. És ha még maradt is belőlük valami abban a dologban, remélem, most már békében nyugszanak.

– Thomas bástya – mondta Ingrid, miközben letakarta kezével a telefon mikrofonját. – Clovis biztonsági főnök van a vonalban. Azt mondja, hogy Eckhart huszárt letesztelték, és átment. Azt nem akarja elmondani, hogy most kit tesztelnek.

– Kérem, adja ide a telefont! Clovis, itt Thomas bástya – szólt bele Myfanwy türelmetlenül.

– Jó estét, hölgyem! – mondta Clovis.

– Ó, helló! Mi ez, hogy nem mondja el nekünk, hogy kit tesztelnek legközelebb?

– Sajnálom, Thomas bástya, ahhoz, hogy ez működjön, mindent tökéletesen véletlenszerűen kell elvégeznünk. És titokban.

– Rendben, leteszteltek eddig bárkit Eckharton és rajtam kívül?

– Nem, még nem.

– És ma megcsinálják őket?

– Nem, csak vasárnap estig végzünk – mondta Clovis.

– Ez igazán nagyszerű, de ha így haladnak, akkor még utasításokat kell hagynunk a leszármazottainknak is.

– Még négy Tanácstagot kell tesztelnünk – mondta Clovis. – Olyan gyorsan dolgozunk, ahogy csak tudunk.

– Kitűnő, köszönöm! – mondta Myfanwy. Letette és visszaadta a telefont. – Ingrid, szervezzen meg a Tanács tagjainak egy találkozót holnap estére! – Addigra az egész Tanácsot átvizsgálják Grafter-implantátumokat keresve.

Gestaltnak nem voltak Grafter-implantátumai, emlékeztették agyának bizonyos részei. Legalábbis azokban a testekben nem, amiket fogságban tartunk.

– Mikor indulhatok vissza Londonba? – kérdezte a nővért.

– Egy óra? – felelt a nővér habozva.

– Kitűnő – mondta Myfanwy, és keresztbe tette a karját. – Addig is kerítsen nekem valaki olyan ruhát, ami nem lyukas hátul!

A helikopterhez vezető autóút csendes volt. Mindenki fájdalmasan tudatában volt, hogy az egyik termetes testőrt, akinek a neve, mint kiderült, Ronald volt, pótolni kellett. Az új testőr, Emily, nyugodtan kötögetett. A forgalom nem volt túl jó, és a limuzin lassan araszolt előre. Myfanwy a bárt nézegette, és bánatában arra a következtetésre jutott, hogy bár nyilvánvalóan megérdemelne egy rendesebb italt, az valószínűleg nem volna jó ötlet. Még mindig rengeteg dolgot kellett elintéznie. Eközben a kis Alan gyalog azzal a csodálattal nézett rá, amit a fiatal fiúk azoknak a hatalommal bíró nőknek tartogatnak, akiknek már látták a pucér fenekét.

Talán fel kellene hívnom Bronwynt, gondolta Myfanwy. Csak hogy tudjam, rendben van-e. Biztosítanom kéne számára valamiféle diszkrét testőrséget? Az a bőr nélküli dolog már bizonyította, hogy nem lehet megbízni benne. De aztán elég gyorsan rájött, hogy bármilyen őrt is állítana Bronwyn mellé, az titokban simán dolgozhat a Graftereknek. Nem tudom, mit kellene tennem, gondolta. Csak annyit tehetek, hogy lenyomozom ezt a hiányzó Graftert, de ennek is várnia kell, amíg vissza nem érek a Sáncba. De azt hiszem, egyszerűen csak felhívom.

Ösztönös mozdulattal az új mobiltelefonjáért nyúlt, aztán rá kellett jönnie, hogy a kocka felzabálta a kényelmes cipőivel együtt. A tény, hogy ejtőernyős álcaruhát és bakancsot viselt, ráadásul a méreténél több számmal nagyobbat, nem tett jót a humorérzékének. Ingridre nézett, aki a saját mobilján beszélt, és arra gondolt, hogy kölcsönkéri, de aztán eszébe jutott, hogy nem tudja Bronwyn számát, és nem igazán akarta felhívni a tudakozót ennyi ember füle hallatára. Myfanwy hátradőlt, és óvatosan lehunyta a szemét. Ingrid befejezte a hívást, és egy csattanással összecsukta a telefonját.

– A találkozó el van intézve, Thomas bástya – mondta.

– Köszönöm, Ingrid! – válaszolt Myfanwy, és lerúgta a bakancsait. Ki sem nyitotta a szemét, mikor megint megszólalt a telefon. Ingrid hangja megnyugtató volt, mint amikor valaki nem akarja meghallgatni, amit mond.

– Thomas bástya? A kommunikációs osztályvezetője. – Myfanwy kinyitotta a szemét és elvette a mobilt, aztán felnyomta magát ülő helyzetbe.

– Helló!

– Jó estét, Thomas bástya! Itt Carruthers – szólalt meg a másik.

– Mi történt? – kérdezte sürgetően.

– Még mindig nem tudtuk lenyomozni a telefonhívást – mondta bocsánatkérően.

– Folytassák! A teljes bizalmam az önöké – mondta.

– Köszönöm, Thomas bástya! A fax eredetét viszont sikerült megállapítanunk – mondta a férfi, kizökkentve ezzel Myfanwyt a csalódottságból.

– Komolyan mondja? – kiáltott fel. Az autóban mindenki felugrott. – Honnan érkezett? Megvan a pontos cím?

– Ó igen, Thomas bástya, Londonban van.

– Tartsa egy pillanatig! – mondta Myfanwy, aztán letette a telefont, és elhúzta az utasteret a sofőrtől elválasztó ablakot. – Bocsásson meg, de milyen messze vagyunk még a helikoptertől? – kérdezte.

– Sajnálom, Thomas bástya, de borzalmas a forgalom – mondta a sofőr.

– Van valamilyen szirénánk vagy villogófényünk? – kérdezte.

– Sajnos nincs.

Myfanwy kelletlenül bólintott, és visszahúzta az ablakot.

– Thomas bástya! – mondta Ingrid.

– Lenyomozták a faxot – mondta Myfanwy. – Londonban van, és most azonnal oda kellene mennünk, de mint látja, beragadtunk. Ezért át kell adnom a feladatot. Kinek van még telefonja? – Mint kiderült, mindenkinek volt. – Kitűnő. Valaki hívja fel Eckhart huszárt! – A figyelmét ekkor ismét Carruthersnek szentelte, aki közben tartotta a vonalat. – Rendben, mit tud nekem mondani?

– Thomas bástya, az enyém az egyetlen olyan telefon, amiben megvan Eckhart huszár száma, és ön most éppen azon beszél – mondta Ingrid.

– Nagyszerű. Carruthers, hívja fel az új emberét, Alant – mondta Myfanwy zsémbesen, mielőtt odadobta a telefont Ingridnek. – Azonnal hívja Eckhartot! – Megcsörrent egy telefon, amit Alan azonnal átadott neki. – Carruthers, mondja a címet! Várjon egy percet, kicsörög? – kérdezte Ingridtől. Az asszisztense bólintott. – Adja ide! Carruthers, adja meg a címet Ingridnek! – átadta az egyik telefont, a másikat meg a füléhez tartotta.

– Eckhart lakás – mondta egy női hang.

A fenébe, hogy is hívják a feleségét?, gondolkodott Myfanwy. Emlékezett rá, hogy Thomas írt a karácsonyi partiról, de nem emlékezett a nevére.

– Ó, helló, Mrs. Eckhart, itt Myfanwy Thomas.

– Myfanwy, drágám, jó, hogy hallok rólad. Joshua éppen alszik azok után a rettenetes orvosi tesztek után. Neked is végig kellett csinálnod őket?

– Igen, ma reggel – mondta Myfanwy kissé nyugtalanul. – Vészhelyzet van, fel tudná kelteni Joshuát, kérem?

– Hát persze, rögtön szólok neki – szünet következett, és Myfanwy átnézett Ingridre, aki időközben átvette a címet Carrutherstől.

– Vonalban van még?

– Igen, Thomas bástya.

– Nagyszerű, tartsa! Alan – mondta, és ránézett a gyalogra. Hívja fel valahogyan a Sánc őrszolgálatát. Szükségem van a Barghestek státuszára, akik nincsenek Readingben. Azonnal.

– Thomas bástya, Mrs. Woodhouse-nál van a telefonom – mondta a kis gyalog.

– Használd az enyémet – mondta Emily sietve, és egyből a kezébe is nyomta a telefont. Myfanwy bólintva engedélyt adott rá. Hang szűrődött ki a másik telefonból, ezért visszarakta a füléhez.

– Thomas, mi a helyzet? – kérdezte Eckhart. Vele kellett először beszélnie; ő ugyan csak most ébredt fel, de a hangja alapján készen állt akcióba lépni.

– Eckhart, a Grafterek azok – mondta, figyelmen kívül hagyva a hirtelen nyikkanást, ami Emily száját hagyta el. – Az egyik vezetőjük Angliában van, és átfaxolt nekem egy fenyegetést. Lenyomoztuk, és Londonból jött. Én elakadtam Readingben, úgyhogy önnek kell felügyelnie a csapásmérő osztagot.

– Rendben. Aktiválta őket? – kérdezte.

– Egy pillanat. Ingrid, hadd beszéljek Carruthersszel – az asszisztens átadta neki a telefont. – Carruthers, van bármi akadálya, hogy most azonnal lecsaphassunk a fax forrására? Nem fog kiderülni, hogy ez egy kollégium pincéje, vagy a belga nagykövetség, ugye?

– Nem, ez egy privát ház, Thomas bástya – érkezett a válasz. Myfanwy ránézett a kis Alan gyalogra, aki a Sáncot hívta. A gyalog bólintott, és feltartotta a telefont.

– Itt Thomas bástya. Mi a londoni Barghestek készenléti státusza? – kérdezte.

– A kettes csapat még mindig Readinget mossa fel, az egyes csapat készenlétben áll itt, a Sáncban – érkezett a válasz.

– Aktiválja az egyes csapatot. Eckhart huszár alatt fognak dolgozni. Diszkrétnek kell lennünk, támadást szervezünk egy magánházakból álló területen. Carruthers a kommunikációs osztályról egy percen belül kapcsolatba lép önnel a címet illetően.

– Igen, hölgyem.

Letette.

– Eckhart, a csapásmérő osztag készen áll. Úgy vélem, ha a Barghestek valamelyik tagja áruló is, arra nem lesznek képesek, hogy elrabolják önt. Hívjon, ha szüksége van még valamire.

– Szép munka, Myfanwy, le vagyok nyűgözve.

– Köszönöm, Joshua. Még egy dolog: egy szót se a Tanács többi tagjának. Csak ön és én vagyunk tiszták Grafter-implantátumok tekintetében. Komoly okom van azt feltételezni, hogy a Tanács legalább még egy tagja áruló, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy a Graftereket figyelmeztessék erre a csapásra.

– Megegyeztünk. De nem úgy van, hogy a Grafterekkel kapcsolatos minden információt automatikusan tudatni kell a futókkal, a Lorddal és a Ladyvel?

– Csak ön és a most velem levő emberek tudnak arról, hogy a csapás a Grafterek ellen irányul.

– Ebben az esetben tájékoztatom minden fejleményről – mondta Eckhart. – Viszlát!

– Sok szerencsét! – Myfanwy összecsukta a telefont, és egy sóhajjal hátradőlt. Igazi tábornok vagyok, gondolta magában. Másokat kell a csatába küldenem. Aztán valami más jutott az eszébe.

– Ingrid, ugye lemondtuk Harp Callahan behívását?

– Igen, Thomas bástya, rögtön azután, hogy ön elolvasztotta a kockát. Még időben visszaért a krikettmeccsre – mondta Ingrid.

– Ó, nos, ez remek. – Remélem. Most már csak egy dolog van hátra. – Emily – szólt a testőrnek –, gondolom, nem kell mondanom, hogy minden, amit itt hall, abszolút bizalmasan kezelendő. És ez tényleg nagyon fontos…