6

A MYFANWY ÉS INGRID ELŐTT FELTÁRULÓ SZOBA nagy volt és meglepően elegáns. Vastag szőnyeg takarta a padlót, a falakat mindenhol képek díszítették. A bal oldalon álló pulton számtalan sajtféleség és gyümölcs sorakozott, a jobb oldalon pedig egy bárpulton gazdag gyűjteménye látszott a különféle üvegeknek és poharaknak. A mennyezetről nagy csillár lógott alá, a falat cirádás stukkók díszítették. A szoba távoli végében nehéz vörös drapéria lógott, amit széksorok vettek körül. Néhány öltönyös alak őgyelgett a büfé körül.

– Thomas bástya? – Egy komornyikruhába öltözött férfi állt Myfanwy könyökénél. Myfanwy csodálkozva fordult hátra.

– Igen? – kérdezte.

– Hozhatok önnek egy italt? – mutatott a bárpult irányába.

– Oh, az nagyszerű lenne. Hozna egy kávét, kérem? Ingrid, mit szeretne inni? – Mind a titkárnő, mind a komornyik értetlenkedve nézett, de végül is a rendelés megszületett, és Ingrid szintén egy csésze kávét kapott. A fagyos tekintetekből ítélve Myfanwy rájött, hogy a Checquyben a bíborszínű ruhát hordó személyek szolgálni hivatottak, nem pedig arra, hogy őket szolgálják ki. Egy vállrándítással a büféasztal felé indult, és megrakott egy tányért eperrel és sajtokkal.

– Ááá, Thomas bástya! – örvendezett az egyik férfi. A nagydarab, hangos, vörös képű fickó óriási fogakkal úgy rohanta le, mint egy kamion. Myfanwy lábát megvetve a helyén maradt, udvariasan visszamosolygott, és a szájába tuszkolt egy epret. A férfi elhallgatott, és kissé zavarodottan bámult, mintha arra számított volna, hogy Myfanwy hátralép, vagy elhúzódik, de aztán csak folytatta harsányan, egészen addig, amíg már olyan bizalmaskodó közelségbe került, hogy Myfanwy kénytelen volt a fejét hátrahúzni, hogy egyáltalán láthassa.

– Jó napot! – mondta hűvösen. Ki ez a fickó? Pukedliznem kellene, vagy neki meghajolnia? Úgy tűnt, mintha a férfi kis hezitálásra vagy késlekedésre számított volna Myfanwy részéről, de amikor mindez nem történt meg, nem látszott sértődöttnek, inkább csak meg volt lepve. Talán a fájdalmasan félénk Thomashoz szokott, gondolta. A bástya, aki nem meri felemelni a hangját.

– Elég kellemetlen, nem igaz, hogy át kell szabnunk a programunkat e procedúra miatt, hm? – mondta a férfi, bár a hangjában már nem érződött az a nagy lendület, mint a köszöntéskor. Myfanwy merev pillantása úgy tűnt, lehervasztotta a lelkesedését. Mégis igyekezett a látszatot a hangerővel és a szóáradattal fenntartani.

– Köpköd rám, ahogy beszél – mondta Myfanwy hidegen. A férfi dadogott valamit, ahogy Myfanwy az arcát törölgette egy zsebkendővel. Változatlanul a szemébe bámult, és látta, hogy a férfi tekintete idegesen a háta mögé mered. Hátrált egy lépést, és udvariasan biccentett az érkező felé, bárki is volt az.

– Gestalt bástya – mondta tisztelettudó hangon. – Jó napot kívánok! – Aha, szóval ez a helyzet – gondolta Myfanwy. Gestaltnak jár a megkülönböztetett tisztelet, Thomas meg csinálhatja a könyvelést. Hátrafordult, de zavarodottságában rögtön vissza is hőkölt. Nem az ikreket látta a liftből kilépni, hanem egy sokkal magasabb és erőteljesebb testalkatú férfit. Érdeklődéssel nézte, és rájött, hogy ez Gestalt harmadik teste kell, hogy legyen. Thomas. Jó ízlésed volt, gondolta. Robert Gestalt jóképű volt és izmos. Khakiszínű utcai ruhát és rövid ujjú inget viselt, és ahogy közeledett, a magabiztosság atmoszférája lengte körül.

– Üdvözlöm, Perry! – szólt Gestalt lágyan, és figyelmét Myfanwy felé fordította. – Myfanwy, nagyon jól nézel ki – mondta extra adag bűbájjal a hangjában. Csupán a szeme árulta el a férfi valódi természetét. Ne feledd, emlékeztette magát, épp csak hogy túl vagy egy találkozón ezzel a férfival, és hallhattad, ahogy egy tucatnyi embert ölt meg. Lehet, hogy egy másik bőrbe bújt, de ez még mindig ő. – Szörnyen sajnálom, hogy ez közbejött – mondta Myfanwynak. – Tudom, hogy a vallatások mennyire kiborítanak, egyszerűen csak arra kell törekednünk, hogy túl legyünk rajta valahogy. – Myfanwy habozva elfogadta a férfi felajánlott karját, és a székekhez vonultak.

Ahogy a bőrük összeért, szinte áramütést érzett.

Olyan volt, mintha egy óriási medencébe dobták volna, ahol a legkülönbözőbb áramlatok vennék körül a testét. Mindegyik áramlat különböző volt, eltért a többitől. Úgy érezte, mintha a kezével megragadva meg tudná zavarni ezeket az örvényeket, újra tudná őket fonni, csavarni, vagy egészében megállítani. A tekervények összetettek voltak, kimondhatatlanul bonyolultak, de azt tudta, hogy a szövedék egésze Gestalt fizikai megtestesülése.

Oh, istenem! gondolta Myfanwy. Hirtelenjében úgy érezte, hatalma van a férfi fölött, képes lenne ártani neki… nem erőszakkal, hanem a gondolatai erejével. Nem volt többé védtelen; veszélyessé vált. Thomas, most már értem, hogy miért voltál bizonytalan magadban, de soha nem szabadott volna félned a hatalmadtól.

Gondolataiba merülve megengedte, hogy az egyik középen álló székhez kísérjék, és közben a kávéját is megkapta. Olykor-olykor fürkészve Gestaltra pillantott, akinek kaján elégedettséget látott azon a jóképű arcán. Azt hiszed, csak azért, mert jóképű vagy, már mindjárt elájulok? Inkább attól estem ámulatba, hogy ha akarnálak, össze tudnálak roppantani. Körülnézett, és látta, hogy mások is helyet foglalnak. A kényelmes székek patkó alakban, két sorba rendeződtek, a belső sor kissé mélyebben helyezkedett el, hogy ne zavarja a hátul ülők kilátását. Olyan volt, mint egy drága privát páholy valami kicsi, föld alatti színházban. Egy elegáns kinézetű úriember öltönyben toporgott a függönyök előtt. Zavartan a torkát köszörülte.

– Tisztelt bástyák, hölgyeim és uraim – kezdett bele mondandójába –, a soron következő személyt megfigyelés alatt tartottuk rögtön attól a pillanattól, hogy három nappal ezelőtt az országunkba érkezett. Az útlevele holland, Peter Van Syoc névre kiállítva, fedőtörténete munkáltatójának, a Zeekoning Halászati Társaságnak teljesítendő üzleti út. A Heathrow-ra Amszterdamból való megérkezésekor bizonyos körülmények ráirányították az ügynökeink figyelmét, és a Thomas bástya által jóváhagyott eljárásrendnek megfelelően diszkrét megfigyelés alá helyeztük. A szállodai szobájába behatolva parányi lehallgató- és megfigyelőeszközöket helyeztek el az embereink.

– A Checquy megfigyelő ügynökei észrevették, hogy Mr. Van Syoc számtalan alkalommal elhaladt a Sánc előtt, és ezen utazásai során nagy figyelmet szentelt az épületnek. Tegnap este igénybe vette egy prostituált szolgálatait, és előre kifizette az egész éjszakára. Ma reggel a célszemély aktiválta emberfeletti képességeit, megölte, és úgy hisszük, elfogyasztotta az utcalányt.

– Ennél a pontnál avatkoztak közbe a gyalogok. Amikor megjelentek a színen, a megfigyelt személy újabb képességeiről adott tanúbizonyságot, többek között alaposan megrongálta a panzió szerkezetét, mielőtt ártalmatlanították volna. – A férfi hangja körülményeskedő és száraz volt, tökéletesen érzelemmentes. Szándékosan elváltoztatott, mélyített hangja az egész beszámolót nevetségessé tette. – Ezt követően a férfit azonnal a Sáncba szállították.

A francba!, gondolta Myfanwy. Ez azért brutálisan durva. Hátrafordult, hogy megkeresse Ingridet, és látta, hogy a titkárnője éppen mögötte ül. Nyilvánvaló nyugtalanság uralkodott el rajta, mégis jól tartotta magát. Myfanwy rámosolygott, és lám, meglepődve látta, hogy Ingrid is visszamosolyog. Ahogy Myfanwy visszafordult a függönyök felé, valami gyűrött dolgot érzett maga alatt, mintha néhány papírlapon ült volna. Kitapogatta, és előhúzta a gondosan összehajtogatott, erős papírzacskót.

– Gestalt? – szólalt meg a mellette ülő testhez fordulva. – Mi ez?

– De Myfanwy! – csodálkozott el a férfi. – Mindig idekészítenek számodra egy papírzacskót. Tudod, hogy ezek a kihallgatások milyen gyakran kikészítenek téged – mondta megnyugtató szándékkal, amit Myfanwy mégis idegesítő atyáskodásnak érzett.

– Óh, persze. Csak meglepett, hogy ráültem – válaszolta Myfanwy, és a zacskót az ölébe tette. Szóval Thomas rosszul volt az itt folyó dolgoktól? Elképzelte, ahogy az a félénk nő abban a törékeny kis testben kidobja a taccsot ezek előtt a férfiak előtt. Ingridtől eltekintve, akit pillanatnyi ötlettől vezérelve ő hívott a terembe, Myfanwy volt az egyetlen nő. Szegény Thomas, gondolta. Ez biztosan nagyon megalázó volt számára. Aztán szemét a függönyre függesztve, rosszat sejtve eltöprengett: pontosan mi a fene fog itt történni?

A függöny megindult és szétnyílt. Ahogy a vörös posztó az oldalszárnyak felé haladt, a teremben lévő fények elhalványultak. Pont, mint egy színházban, és mi a saját páholyunkban ülünk, támadt nyugtalanító gondolata. Óriási üvegtábla feszült előttük, ami mögött plafonig érő, világoskék csempével borított falú szoba húzódott. A mennyezetről tompa fény áradt. Myfanwy sokkal inkább egy nagy, lapos márvány asztalt képzelt volna el, amihez a szerencsétlen alakokat leszíjazzák, ehelyett azonban egy puhán kipárnázott, kényelmes fogorvosi széket látott. Egy férfi ült benne, a szeme zárva. Az ingujja gondosan, hosszan felvágva, a nadrágszárát feltűrték. Nyugodt volt. Puha szövetszalagok rögzítették a csuklójánál, derekánál és bokájánál fogva a székhez. Ez a klinikai módon tárgyilagos és tudományos megközelítés valahogy sokkal vészjóslóbban hatott, mint a magában elképzelt középkori kép.

– Oh, teremtőm! – suttogta magában, miközben Gestalt arcáról sajnálkozó pillantást olvasott le. Megfeszült, mikor egy férfi nyitott be a helyiségbe. Szemüveget és műtősmaszkot viselt, az egész testét vízlepergető gumikötény takarta. Myfanwy pillantása azt keresgélte, hogy hol lehet egy guruló asztalka, teli csupa-csupa kellemes, rozsdamentes alkalmatossággal, de semmit sem látott. A feszültség nőttön-nőtt benne. Ha nincsenek ilyen eszközeik, akkor hogyan képesek bármilyen információt kinyerni a Checquy tagjai? Valamiféle szürreális kínzást alkalmaznak, ahol az ember húsa és csontja magát szaggatja szét? Vagy netán valami mentalista tépi ki a fejükből a gondolatokat? Mi borzasztotta el annyira Thomast, hogy rendszeresen hányjon ezeken az alkalmakon? Myfanwy ujjaival a szék karfájába kapaszkodott, mélyen benyomva a puha kárpitot. Hátrafeszült a párnázott ülésben, ahogy a kihallgató felemelte gumikesztyűs kezét, és a férfi felé nyúlt. Mellette Gestalt figyelmesen előrehajolt, és nagy csend ereszkedett a helyiségre.

A kihallgatótiszt kezeit a férfi hajas fejbőrén nyugtatta, és tapogatni kezdte ujjaival, hogy hol húzódnak a skalpja határvonalai. Kissé hátrafordult, és gyors ütemben beszélni kezdett a mennyezetről függő mikrofonba.

– Az ősei szinte mind Nyugat-Európából származnak, kivéve egy dédapát Lengyelországból – mondta. A hangoskodó férfi, aki Myfanwyval próbált bizalmaskodni, felhorkant, mire a kihallgató megmerevedett. Ujjaival mérgesen dobolt a székbe kötözött férfi fején, de aztán csak folytatta. – Elmondható, hogy jó zenei vénája és jó matematikai érzéke van, de ugyanakkor hajlamos a kishitűségre. Kivételes testi erővel rendelkezik, de a legcsekélyebb humorérzékkel sincs megáldva. A gyilkolással kapcsolatban semmiféle megbánást nem tanúsít.

A kihallgatótiszt ujjai leszánkáztak a férfi karján, mígnem a csuklón megpihentek. Myfanwy látta, ahogy a tiszt enyhe nyomást gyakorol, és behunyja a szemét.

– Harminckét éves, a második legidősebb gyermek. Júniusban született. Számos jelentős műtéten esett át, és többféle implantátummal rendelkezik. Több egyéb belső szervvel egyetemben a veséi és mindkét tüdeje is ki lettek cserélve. – Hosszú szünet következett, és a kihallgató személy fejét úgy fordította, mintha fülelne. – Ez utóbbi műtét négy évvel ezelőtt történt. Jobbkezes. Allergiás a tejtermékekre. – A kihallgató a férfi tenyerét felfelé fordította. Térdre ereszkedett, és közelebb hajolt a karfához, hogy a tenyéren futó kusza vonalak sokaságát tanulmányozhassa.

– Brüsszelben született, édesapja meghalt, amikor négyéves volt. Az egyetemi évek alatt találkozik egy magas, sötét idegennel. Egy nővel. De nem működött. Jól megtanul gépelni. Sok éven át alkalmi munkából él. Főleg fizikai munkából. Sokat utazik. Aztán ahogy a huszonötödik évét betölti, belép a katonaságba. Harcművészeteket tanul. Még többet utazik. Sok erőszak. És a legtöbbet ő követi el. – A kihallgató felállt, és a sarokban lévő kézmosóhoz lépett. Benedvesített egy papírtörlőt, majd gyengéden megtörölte vele a férfi kezét. Azután fogott egy nagyítóüveget, megtörölte, és megint tanulmányozni kezdte a férfi tenyerét, most a nagyítón keresztül.

– Két év katonai szolgálat után az élete jelentős fordulatot vett.

– Dr. Crisp, mi volt ez a fordulat? – kiáltotta a harsány férfi megszakítva a folyamatot. A kihallgatótiszt bosszankodva pillantott fel.

– Nem vagyok benne biztos – vallotta be. – Valamiféle munkaügyi váltás, de az biztos, hogy igen drasztikus.

– Miből tudja ezt megmondani? – kérdezte a harsány. A mellette ülő alak igyekezett csitítgatni. – Perry, kérlek, ne kezdd! – hallotta Myfanwy a nagydarab férfinak szóló szavakat.

– Abból, hogy az ujjlenyomatait eltávolították – válaszolta a vizsgálótiszt.

Myfanwy lefirkantott valamit a jegyzettömbjébe; amibe Gestalt igyekezett feltűnés nélkül belepillantani, de lebukott.

– Mi egyebet lát még, dr. Crisp? – kérdezte Myfanwy. A férfi levette a szemüvegét, és még közelebb hajolt a kézhez.

– Még több utazást, és aztán egy találkozást egy alacsony személlyel, akit már korábbról jól ismert. Úgy tűnik, hogy megtalálta az igaz szerelmet. Három gyermekük lett. Egyikőjük meghalt. Kétszer.

– Kétszer? – kiabálta Perry. – Azt meg honnan tudja? – A kihallgatótiszt dühében lehajította a nagyítólencsét.

– Na jól van, ki az? – kérdezte Crisp.

– Micsoda, hát nem tudja megmondani a hangom alapján? – nyerített fel Perry.

– A hangok digitálisan torzítottak, te kolosszális barom! De hadd kockáztassam meg, hogy… olyasvalaki, akinek a legidősebb lánya még nem házasodott meg, és soha nem is fog.

– Hát persze hogy nem fog mostanában, te szemfényvesztő. Miféle alak mond olyat egy tizennyolc éves lánynak, hogy soha nem fog megházasodni? – Perry felállt, és az öklét rázta az üveg felé.

– Olyan, aki pontosan fogalmaz! – rivallta Crisp, miközben az üvegfalhoz ugrott, és letépte magáról a műtősmaszkot, feltárva bajszát és kecskeszakállát.

– Hogy merészeled? Te csaló! Mocskos kis hazudozó!

– A képességeim vitathatatlanok! – rikácsolta Crisp összevissza köpködve az üveget dühödt rohamában. Sajnos nem láthatta, hogy mi van a detektívüveg túloldalán, így éppen Myfanwyval szemben állt, és magyarázott, míg a szemével valamilyen képzeletbeli pontot bámult.

– Én igenis megkérdőjelezem őket! – hörögte Perry. – Halálra rémisztetted a lányomat a hazug meséiddel. Miféle disznó csurgatja a nyálát egy fiatal lány kezére egy karácsonyi partin, azután pedig hazudik neki mindenféle badarságokat a jövőjéről?

– Először is, te javasoltad, hogy konzultáljon velem. És semmi olyat nem mondtam, ami ne lenne teljesen nyilvánvaló minden szerencsétlen őrült számára, akivel valaha is szót vált! A személyisége egy zugivó tintás minden jellemvonását magán hordozza! – Most már mindketten az üvegen dörömböltek, és a kiabálásuk sértegetések érthetetlen ordibálásává torzult. Ez hihetetlen, gondolta Myfanwy. Mindenki más álmélkodva bámulta a jelenetet, tehát nyilvánvalóan rajta volt a sor, hogy tegyen valamit. Végül is én vagyok a bástya. Gestalt meg nem úgy néz ki, mint aki közbe szándékozik lépni. Egy pillantást vetett a társára, aki szórakozottan figyelte az eseményeket.

– Uraim! – szólt Myfanwy nyugodt hangon, de minden siker nélkül, mivel eddigre már a teremben ülő összes férfi felállt, és egyre fokozódott a hangzavar. – Uraim! – ismételte meg, kissé megemelve a hangját. Szintén semmi válasz. Na jól van, ebből elég, gondolta méregbe gurulva. A türelme elpárolgott.

– Uraim! – ordította el magát végre, és a hangja élesen hasított a zűrzavarba. Dermedt csend támadt, minden szem döbbenten szegeződött rá. – Mindenki fogja be a száját, és koncentráljon a feladatra! Dr. Crisp, ha megtenné, hogy visszatér a kihallgatáshoz és folytatja a vádlott tanulmányozását. – Minden tekintet a székben ülő férfira szegeződött, miközben zavart torokköszörülés közepette helyet foglaltak. Kivéve persze dr. Crispet, aki visszavette a szájára a maszkját, és a székhez lépett.

Egy nővér lépett be, fényes, rozsdamentes tálcát tartva, amin indigókék folyadékkal teli fecskendő hevert. Crisp felemelte a fecskendőt, köszönetképpen a nővér felé biccentett, és az injekció tartalmát a kihallgatott személy karjába fecskendezte. A férfi szemhéja rezegni kezdett, Crisp pedig kihasználta az alkalmat, és kesztyűt cserélt. A fogvatartott végre magához tért, és zavarodottan tekintett körül.

– Jó reggelt! – mondta dr. Crisp, igyekezvén nyugodt és összeszedett hangon megszólalni.

– Délután van – javította ki Perry tárgyilagosan.

– Pofa be! – kiáltotta Crisp, éles tekinteteket vetve az üveg felé. – Nos – folytatta az ülő férfi felé fordulva. – Néhány kérdést fogok önnek feltenni, ön pedig őszintén fog válaszolni. Amennyiben hazudna, tudni fogom, és az nem lesz kellemes az ön számára. – A férfi mereven bámult rá, még csak nem is pislogott. – Tudom, hogy érti, amit mondok. – Gyengéden ráhelyezte a kezét a férfi csuklójára, úgy, hogy ujjai a pulzuson nyugodtak. – Kezdjük is talán!

Myfanwy nyugtalanságot érzett, ahogy az üveg túloldalán zajló eseményeket figyelte. Kissé korábban csaknem megnyugodott, miközben Crisp az alany tenyerét olvasta. A fizikai vizsgálat passzív volt, mindenféle fizikai beavatkozástól mentes. Most azonban látta, hogy fájdalom és erőszak következik. Igyekezett nyugodtan ülni, tudván, hogy Gestalt rajta tartja a szemét. A szívverése szaporább lett.

– Hogy hívják? – kérdezte Crisp.

– Peter Van Syoc – válaszolt az alany. Holland akcentusa erős volt, és bár nyugodt hangon beszélt, tágra nyílt szeme az üvegre meredt. Myfanwy tudta, hogy nem láthat át az üvegen, mégis kényelmetlenül fészkelődött a székében.

– Igaz – helyeselt Crisp. – És kinek dolgozik?

– Zeekoning Fishing Company – felelte Van Syoc. Csend következett.

– Ez legjobb esetben is csak részigazság – mondta végül Crisp. – Most, hogy látja, hogy képes vagyok megkülönböztetni a hazugságot az igazságtól, újra kérdezem, kinek dolgozik?

– Megmondtam, a Zeekoning Fishing Companynek! – kiáltotta Van Syoc. Halk hang hallatszott, ahogy Crisp a maszkja mögött sajnálkozva szívta be a levegőt a fogai között. Egyik kezét Van Syoc csuklóján tartotta, míg a másikat az alany ujjhegyeire illesztette. Minden egyes ujját nagy műgonddal helyezte a megfelelő pozícióba, és Myfanwy láthatta, ahogy a karja egy pillanatra megfeszül. Van Syoc hátravetette magát, és hosszan tartó, mély belégzéssel igyekezett az őt ért sokkot enyhíteni.

– Kinek dolgozik? – A válasz csak egy megfélemlített tekintet volt. Crisp sóhajtott, és újra nyomást fejtett ki. Van Syoc felkiáltott, de ez alkalommal szavakat ordított. Myfanwy figyelmesen hallgatott, és bár minden férfi a teremben felhördült, számára ezek a szavak csupán véletlenszerűen összehordott hangok sokaságának tűntek. Kíváncsian körbefordult. A különböző részlegvezetők sápadtan ültek, és még Gestalt is teljesen meghökkenve nézett. Olyan volt, mintha azt hallották volna, hogy a sátán megérkezett, és éppen Glasgow-t zabálja fel.

– Hm – mondta, mintha értett volna egy szót is mindabból, amit Van Syoc mondott. Majd megkérdi Ingridet később. Mindeközben Crisp egy újabb kérdésnek gyürkőzött neki, és a hallgatóság feszült figyelméből ítélve Myfanwy sejtette, hogy ez lesz az igazán fontos.

– Miért érkezett ide? – kérdezte Crisp erősen koncentrálva. Az ujjai benyomódtak Van Syoc érzékeny pontjain, és kétség sem férhetett hozzá, hogy a fájdalom egyre fokozódott. – Mit csinálnak itt? – erőltette tovább. A gyanúsított arcizmai megfeszültek. Az állkapcsa merev görcsbe rándult, a szeme kidülled. Mindezek ellenére sem beszélt. Gestalt diszkréten köhintett egyet, mire a doktor enyhített ujjai szorításán. Crisp az üveghez lépett, és egyenesen előrenézett, keze szinte vigyázzállásban simult a testéhez.

– Igen, uram? – kérdezte. Gestalt az ujjait pattogtatta, láthatóan a gondolataiba mélyedt, miközben a székbe kötözött férfit nézte. Végül is Perry szedte össze a bátorságát, hogy megtörje a csendet.

– Gestalt bástya, igen fontos volna megtudnunk, hogy mi is folyik itt.

Gestalt tompa hangon beleegyezett.

– Folytassa, bírja beszédre, dr. Crisp. A bástyák jóváhagyásukat adják – mondta Gestalt.

– Tessék? – csattant fel Myfanwy meglepetésében, mindenféle előzetes megfontolás nélkül, hogy őt nem vonták be ebbe a jóváhagyásba. Mellette ülő partnere csodálkozó pillantással meredt rá.

– Mármint abban az esetben, ha nincs ellenvetésed, Thomas bástya – tette hozzá Gestalt, némileg elcsodálkozva. Minden szem ismét Myfanwyra szegeződött.

– Ööö… nem, nincs, azt hiszem nincs ellenvetésem – mondta. – Kérem, folytassa, dr. Crisp. – A kihallgatást végző bólintott, és visszatért a székben ülő férfihoz. Van Syoc mögé állt, és ujjait széles koszorúban a férfi koponyáján terítette szét. Apró mozdulatokkal masszírozta, nyomogatta, simogatta a férfi fejbőrét.

– Miért érkezett ide?

Van Syoc összerándult a székben, végtagjai igyekeztek kiszabadulni. Az inge alatt furcsa kígyózó mozgást lehetett látni, mintha a belső szervei önálló életre kelve próbálnának kitörni a test börtönéből. Egy furcsa roppanás visszhangzott végig a helyiségen, oda-vissza verődve a mikrofonon keresztül. Egy pillanatig Myfanwy nem látta, hogy honnan is származik ez a szokatlan hang, de aztán észrevette, hogy Van Syoc fogai recsegnek-ropognak az állkapcsában. Borzalom és undor fogta el.

– Mit akarnak az országunkban?

A férfi agóniája tapinthatóvá vált. Valójában csaknem élvezte, ahogy megelevenedett előtte a férfi érzékelése. Mintha kis szalagok borultak volna lángba, felfénylettek majd elhalványultak, ahogy a testét ért hatások átfolytak az érzékelése csatornáin.

– Miért érkezett ide?

Myfanwy megrázta a fejét, és Van Syocra próbált koncentrálni, inkább, semmint a kínzásra magára, ami teljesen kikészítette a férfit. Kétségbeesésében végignézett a körülöttük ülőkön, és meglepve pislogott: mindegyikük körül az érzékek aurája lebegett, és koncentrikus gyűrűkben értek össze. Érezte, hogy gondolatai egyetlen suhintásával az összes teremben ülőt öntudatlan állapotban a padlóra tudná küldeni. Figyelmét ismét Van Syoc és gyötrelmes fájdalmai felé fordította. A férfi érzései Myfanwynak feszültek, és ebbe csaknem beleszédült. A gyomra liftezett, keserű epeízt nyelt vissza. Hát emiatt volt Thomas mindig rosszul, eszmélt rá. A megkínzott alanyra meredt, és szánalmat érzett.

Myfanwy kinyújtotta gondolatait a férfi felé. Kissé bizonytalanul, anélkül, hogy valóban tudta volna, mit is készül tenni, megérintette a legfényesebb áramlatot, és elállította a férfi folyammá duzzadt fájdalmát.

– Miért érkezett ide?

Van Syoc teste csak rázkódott és rázkódott Crisp érintése alatt, de Myfanwy már tudta, hogy a férfi nem érzi többé a kínzást. Habár az inak a nyakában megfeszültek, a szemét mégis magyarázatot keresve jártatta körbe.

A magyarázat az üveg túloldalán ült, Myfanwy személyében, aki kapcsolatba lépett Van Syoc szervezetével. Hihetetlen, gondolta, miközben a férfi idegrostjait figyelte. Tehát ez kontrollálja a fájdalmat. Hirtelen egy másik kötegre fordította figyelmét. Ahá, és ez a hálózat kapcsolódik a szemekhez. De akkor mi ez? Ez nem lehet igaz. Ahogy a szokatlan anomáliát vizsgálta, hirtelen elfintorodott. A férfi szervezetének legnagyobb része teljesen nyilvánvaló, szinte magától értetődő volt számára, de voltak olyan szakaszok, amiket nem tudott a mozaikba illeszteni. Aztán hirtelenjében egy impulzus hullámzott végig a pályákon, dr. Crisp munkája. Megerőltette magát, és újra igyekezett az őt körülvevő valódi világra koncentrálni, ahol csak annyit látott, hogy senki sincs túl jól. A vallató doktor nyilvánvalóan érezte, hogy valami nincs rendben, és erőlködésében igáslóként izzadt.

– Mit akarnak az országunkban?

Crisp még mélyebbre ásott, hogy megtalálja az idegek és érzékek legérzékenyebb elágazási pontjait, hogy azokat megzavarja, ingerelje. Myfanwy az üveg mögött ülve is érezte a doktor ez irányú törekvéseit, tudta, hogy Crisp az általa pár pillanattal korábban kiépített védelmi rendszert igyekszik lebontani. Rájött, hogy eszközök végeláthatatlan tárháza áll rendelkezésére ahhoz, hogy Crisp képességeit blokkolja. A vallató energiái előretörő lávaként buktak át Myfanwy falain, és elképzelhetetlen erővel törték szilánkokra az alanyt.

– Miért érkezett ide?

Van Syoc felordított, hosszú, fájdalmas hörgést hallatott. A száját eltátotta, az ajkait obszcén módon mozgatta, és küzdött a férfi ellen. Szavakat mondott volna?, tűnődött Myfanwy. Ez lenne a válasz?

Valahonnan hangos berregés hallatszott, a hangereje egyre csak fokozódott. Mindnyájan körbenéztek, kivéve Crispet, aki a munkájába mélyedt. Aztán egy nedves csattanás következett, mire a doktor elrántotta kezeit a páciensétől, és meglepett kiáltással hátraugrott. Perry felnevetett, amikor meglátta, hogy a doktor káromkodva az ujjait rázogatja.

– Ne legyen őrült, Perry! – vetette oda élesen Myfanwy. – Nézze a testet!

– A test – ismételte a Gestalt. Mindnyájan Van Syoc ernyedt alakját nézték. Szorosan a székbe kötve feküdt, de vészjósló csönd vette körül. Halvány füstfelhő terjengett Peter Van Syoc földi maradványai körül.

– MI A POKOL VOLT EZ, CRISP? – kiáltotta Gestalt. A doktor közben megérkezett a megfigyelőhelyiségbe, és az addig őt figyelő tisztviselők és egy felbőszült bástya vádló tekintete előtt perzselődött. Myfanwy és Ingrid még mindig a helyükön ültek, a férfiak azonban egységes frontot képezve körülállták a doktort. – Azt ígérte, hogy bárkit meg tud törni, hogy minden számunkra szükséges információt képes kinyerni!

– Gestalt bástya, tudja, hogy az aktám makulátlan – mondta dr. Crisp a padlót bámulva. A két kezét fegyelmezetten az oldalához szorította, de amennyire Myfanwy meg tudta állapítani, a férfi feszültsége sokkal inkább félelemből, mintsem a kudarc miatt érzett dühből fakadt. Persze egy őrjöngő Gestalt társaságában bárki félelme megbocsátható, de Myfanwy ezen túlmenően érezte a férfi teljes értetlenségét is.

– Ha az előélete olyan istenverte tökéletes, akkor most miért halott ott az a férfi? – folytatta Gestalt. Egy pillanattal később a liftajtók kitárultak, utat engedve a szintén haragos kedvű ikreknek. Érkezésükre mindenki hátrált pár lépést.

– Magam sem tudom – dadogta idegesen Crisp. – Ennek az alanynak elképesztően magas volt ugyan a tűréshatára, de nem is számítottam másra attól, aki olyan kiképzést kapott, mint ő. Jóval túlmentem az átlagos toleranciaküszöbön, de őszintén szólva, sokkal hamarabb meg kellett volna törnie.

– És meghalt? – förmedt rá Rendezett Iker.

– Nem kellett volna ennek sokkal hamarabb bekövetkeznie, Crisp? – kérdezte Vagány Iker, ujjait karmokká görbítve.

– Válaszokra lett volna szükségünk, Crisp! – kiáltotta a jóképű Gestalt. – Válaszok kellenének nekem, és hála magának, nem fogjuk megkapni őket!

– Uram, nagyon sajnálom, őszintén nem tudom, hogyan történhetett – a homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek.

– Nem? – kérdezte mindhárom Gestalt testvér egyszerre. – Talán majd én el tudom magyarázni. – És a kezük egyszerre Crisp nyaka köré fonódott. Együttes erővel fölemelték a doktort a földről. – Ezt most érti?

– Gestalt! – szólt közbe Myfanwy határozottan. Gestalt most komolyan ki akarja nyírni ezt a szerencsétlent itt, mindnyájunk szeme láttára?, kérdezte magától. Ez errefelé normális? Miféle pokolbéli őrült szervezet ez? – Állj! – Minden figyelem Myfanwyra irányult. Érezte, hogy három dühödt, gyönyörű kék szempár döfi keresztül. – Miközben szemernyi kétségem sincs afelől, hogy dr. Crisp valóban tehetséges, azt hiszem, az, hogy a saját erejével megpörköljön valakit, bőven túlmutat a doktor képességein. Nem igaz, dr. Crisp? – A férfi kétségbeesetten bólogatott, annak ellenére, hogy erős markok szorításától fuldoklott a levegőben lógva. – Van itt valami, amit nem látunk. Szóval csillapodjunk le, és tegyétek le szépen a doktort! – Ti elmebajosok! Látta, ahogy az értelem visszatér a három arcba. Crispet visszaengedték a földre.

– Van bárkinek valamilyen építő jellegű javaslata? – kérdezte a Robert nevű Gestalt, hirtelenjében lenyugodva. Az ikrek sarkon fordultak, és a lift felé távoztak. Dr. Crisp lihegve feküdt a földön, és hirtelen minden férfi Myfanwyra nézett várakozóan. Feltehetően arra gondoltak, kevésbé valószínű, hogy Gestalt őt is megfojtsa. – Nos, Thomas bástya, mi lenne a Te javaslatod?

– Lenne néhány dolog – kezdett bele lassan, időt adva magának a gondolkodásra. Kinyitotta a jegyzetfüzetét, és lapozgatni kezdett. A homlokát úgy ráncolta, mintha valamilyen titkos információ után kutakodna a jegyzeteiben. Aztán valami az eszébe jutott.

– Kíváncsi lennék, hogy mit kiáltott Van Syoc a vallatás vége felé. Dr. Crisp, egyetért azzal a feltételezéssel, hogy a vallatott személy választ szándékozott adni a kérdésére? – A doktor még mindig a földön ült, levegő után kapkodva, de annyira már össze tudta szedni az erejét, hogy biccentsen egyet.

– Igen, Thomas bástya – mondta hörögve. – Bármit is próbált az alany közölni, nem hazudott. Azt tudtam volna.

– Ez esetben… – folytatta Myfanwy, de nem fejezhette be, mivel Perry, aki a lehető legszkeptikusabb kifejezéssel állt közöttük, közbevágott.

– Öhöm. Biztosra veszem, hogy mindnyájan nagyra értékeljük Myfanwy remek kis ötleteit, mindazonáltal kissé veszélyesnek találom, ha túl sok figyelmet fordítunk erre a feltevésre. Mindenki számára világos lehet, aki valaha is dolgozott már hasonló eseten, hogy ez a férfi – és ezzel az üveg túlfelén ernyedten fekvő testre mutatott – nem tett mást, mint reagált az őt ért elviselhetetlen fájdalomra. Megértem, hogy ez felkavaró az ön számára – mondta Myfanwynak, megérintve a vállát –, de nyugodjon meg, ez tökéletesen elfogadott az ehhez hasonló körülmények között. – Perry leereszkedő hanghordozására Myfanwy zsebében kinyílt a bicska.

– És valóban – válaszolt Myfanwy egyenesen Perry szemei közé nézve. – Hála a magasságosnak, itt van nekünk ön, hogy megmondja, mikor kell a felettesei véleményét komolyan venni, és mikor ignorálni. – Látta, hogy a férfi gondolatainak néhány vonala kiáramlik a fejéből, és körbefonja a testét, de visszafogta magát, nehogy elvéve az erőt a férfi lábaiból, a földre döntse. Ehelyett csak figyelte, ahogy az arcába szökik a vér, a szeme pedig kidülled. – Őszintén szólva, Perry, nem emlékszem, hogy efféle feladatot bíztak volna a maga hivatalára, de elképzelhető, hogy ez valami olyasféle szolgálat, amit ingyen és bérmentve ajánl fel a közösség számára. – Most a teremben az összes figyelem Perry felé fordult, aki olyan vörös lett, hogy a forgalmat is meg lehetett volna állíttatni vele.

– Mindenesetre – és kezével hanyagul legyintett – kerítsenek valakit, aki kihámozza, hogy mit akart Van Syoc közölni utolsó perceiben. – Szeme sarkából látta, ahogy a komornyik az egyik gyalog felé fordult, és sietve elszalajtja, feltehetően azért, hogy keressen egy szakértőt. Hát ez jólesett, gondolta magában, és nagyot hörpintett a kávéjából.

– Ugyanígy tudni szeretném, hogy miért füstöl a teste. Dr. Crisp, miért rántotta el az ujjait? – kérdezte a lehető legnagyobb nyugalmat mutatva, tudomást sem véve maga körül a sok tátott szájról. Eddigre már Crisp is összeszedte magát, felállt, és távolabb húzódott Gestalttól.

– Nos, asszonyom, úgy éreztem, mintha valami megcsípett volna, mint amikor valami rácsap az ember ujjaira – válaszolta bocsánatkérően.

– Megnézhetném a kezét, kérem? – szólt Myfanwy, mire a férfi odanyújtotta elé. Crisp még mindig gumikesztyűt viselt. Myfanwy megfordította a tenyerét, hogy alaposan szemügyre vehesse. Szokatlanul hosszú, bütykös ujjai voltak. – Dr. Crisp, apró égésnyomokat látok a kesztyűkön, az ujjvégeken. Vegye le őket, kérem! – Lehámozta a kesztyűket, és ujjait további vizsgálatra felmutatta. Olyanok, voltak, mint megannyi csomós, rózsaszínű bambuszrúd. Myfanwy meg akarta érinteni őket, de a férfi elrántotta a kezeit.

– Ne legyen buta, nem fogom bántani – biztosította, miközben óvatosan megfogta a kezét. A férfi tenyere puha volt, a kesztyűből visszamaradt vékony réteg hintőpor borította. Ennek ellenére tisztán látszódtak az ujjvégeken sorakozó apró, elszenesedett, fekete pontocskák. – Lenyűgöző. Mind a kesztyűket, mind az ön kezét, szeretném, ha alaposan megvizsgálnák. És természetesen az elhunyt Van Syoc úr testét szintén tüzetes elemzésnek kell alávetni. Minden részletre kiterjedően! – Körülnézve látta, hogy senki sem mer moccanni vagy bármit is tenni. Körülötte mindenki elmélyülten csüngött a szavain. Néhányat csettintett, mire a társaság feleszmélt. – Jól van, emberek, hát akkor… igyekezzenek kitalálni valami okosat, és tudassák a bástyákkal, mihelyt van valami eredmény! Ingrid, mehetünk? – A titkárnője mellette állt, majd mindketten a lift felé sétáltak.

– HÚÚÚ! – tört ki Myfanwyból a düh, amint a liftajtók becsukódtak. – Mi a fene volt ez odabent?

– Talán… – kezdte Ingrid, de Myfanwy kitörése belefojtotta a szót.

– Mármint, hogy az a gusztustalan Perry odagurul hozzám, mintha a zebrán akarnék átkelni pirosban, és teleköpi a képemet a nyálával! – mondta, miközben arcát ruhája ujjával törölgette. – És ez a hülye, atyáskodó Gestalt! „Óh, tessék, itt van a kis papírzacsid, ha hányni támadna kedved, legyen hová ürítened azt a cuki kis hányadékodat”, miközben végig úgy nézett rám, mint aki abban reménykedik, hogy a szükséges pillanatban nem találom majd a zacskót.

– Ámbár, ha elmondhatom… – próbált közbeszólni Ingrid, de Myfanwy akkorra már úgy belemelegedett a mondandójába, hogy aligha lehetett megállítani.

– Talán hagynom kellett volna őket, hogy ne csináljanak semmit, végtére is ebben olyan nagyon tehetségesnek mutatkoztak, miközben Gestalt éppen a személyzet egyik tagját fojtogatta. – Myfanwy kezével a levegőben hadonászott, és olyan szenvedélyesen magyarázott, hogy a haja kibomlott, a csatja egy tincs végén lógott. Ingrid odanyúlt, és levette róla a hajcsatot.

– Azok az idegesítő barmok! Köszönöm, Ingrid! Kinek képzelik magukat? – fejezte be végül Myfanwy.

– Nos, azt képzelik, hogy ők a Sánc ügyosztályainak legfőbb vezetői, az elit, a legbefolyásosabb és leginkább bizalmi réteg – mondta Ingrid tárgyilagosan. – De ön most feltehetőleg megszabadította őket ettől a tévhittől.

– Mindegy – mondta Myfanwy. A haragja mostanra teljesen elpárolgott, kezét a falnak téve előrehajtott fejjel megtámaszkodott, és leszegett fejjel sóhajtott. Sokatmondó csönd következett.

– Persze, mindez nem teljesen váratlan – tette hozzá Ingrid csendesen. Erre már Myfanwy is felpillantott.

– Parancsol? – kérdezte. Az idősebb hölgy egyenesen előrenézett, szándékosan elkerülve a szemkontaktust.

– Thomas bástya, tudja, hogy soha nem tettem megjegyzést arra, hogy hogyan irányítja az ügyeket – kezdett bele Ingrid.

– Ühüm, igen. Ezt mindig is nagyra becsültem – mondta Myfanwy, igyekezvén elrejteni a tényt, hogy fogalma sincs, mindez igaz volt-e vagy sem.

– És persze azt is tudja, hogy szakmai képességeit mindig is a legmesszebbmenően elismertem. Tehát kérem, ne bántódjék meg… – kis szünetet tartott, Myfanwy pedig feszülten várta a folytatást. – Kérem, ne bántódjon meg, amikor azt mondom, hogy még sosem láttam önt ilyen domináns szerepben a Checquy működése során.

– Aha, szóval erről van szó? Istenkém, hát ettől egyáltalán nem bántódom meg – mondta Myfanwy megkönnyebbült hangon, miközben a liftajtó kinyílt.

– Biztosan? – faggatta Ingrid.

Mi a fenét gondol, mit fogok csinálni? Idepiszkítok a padlóra?, csodálkozott Myfanwy.

– Persze, semmi gond. Nos, nézzük csak, milyen program vár még rám a mai nap során? – Hirtelenjében tettre késznek érezte magát, hogy belemerüljön a munkába. Úgy érezte, mintha hat csésze kávé után lenne. Ingrid furcsán nézett rá. – Mármint arra gondolok, hogy találkozók satöbbi. Nem volt betervezve valamiféle megbeszélés a biztonsági… főnök… pasassal?

– Nem, háromig semmi – válaszolta Ingrid. – Még mindig szeretne ebédelni valahol? Le kellett mondanom a foglalását, de megnézhetem, van-e még szabad helyük.

– Nem, betankoltam sajtokból és eperből a vallatás előtt. Önnek most mi dolga van?

– Nekem? – nézett vissza rá csodálkozva Ingrid.

– Igen, szeretném hallani, hogy mit gondol mindarról, amit az imént láttunk – magyarázta lelkesedve Myfanwy. – Csak nem hitte azt, hogy a nagy semmiért vittem magammal? Egy frankó kis randira invitáltam, rágcsálnivalóval meg egy izgalmas revüvel az üvegfalak mögött, elvárnám tehát, hogy cserébe kapjak valamit. Rendelünk valami uzsonnát, maga meg elmondja az észrevételeit. És remélhetőleg én meg rájövök, hogy mi a bánatot nyögött ki magából az a szerencsétlen, mitől rémült meg mindenki annyira, mintha csak azt vallotta volna be, hogy ő maga az álruhába bújtatott trónörökös.

– Persze, ez nagyon jó lenne – mondta Ingrid. – Adjon pár percet, hogy mindent elrendezhessek!

– Nagyszerű – nyugtázta Myfanwy, ahogy beléptek az irodába. – Még nekem is van pár dolgom, amit el akarok intézni. – Volt néhány elolvasandó fejezet, amiket mindenképpen meg akart nézni, és ha nem csalta meg a szeme, akkor az íróasztala egy minibárt is rejt magában. Remélem, Thomasnak volt annyi esze, hogy a minibárt degeszre tömve hagyja hátra.

Húsz perccel később Myfanwy éppen felfüggesztette az olvasást egy Toblerone kedvéért, amikor Ingrid bocsánatkérő arckifejezéssel végre benyitott.

– Gestalt bástya érkezett meg, hogy lássa önt, asszonyom – jelentette Ingrid.

– Oh, teremtőm. Hát, várjon egy másodpercet – mondta lehangoltan Myfanwy. Igyekezett formába hozni magát, lógó haját a csattal újra összefogta, a kosztümkabátját kisimította. – Hogy nézek ki? Mint akit skatulyából húztak elő? – Ingrid bizonytalanul bólintott, és oldalt fordult, hogy beengedje Gestaltot. Myfanwy a nyugalom álarcát öltötte fel, és gyorsan az asztalon heverő csokoládé után nyúlt. Az ikrek léptek be, és foglaltak helyet. Az izgés-mozgásból, ahogyan folyamatosan mocorogtak, Myfanwy csak arra tudott következtetni, hogy irodája vendégszékeit szándékosan kényelmetlenre tervezték.

– Gestalt, üdv! – Újabb hosszú, várakozással teli hallgatás következett. – Tobleronét? – kínálta meg őket végül.