25

– INGRID, TUDSZ RÓLA, HOGY MA VASÁRNAP VAN?

– Igen, Thomas bástya.

– Vasárnap reggel Skócia délnyugati meddő pusztaságába tartunk, hogy meglátogassunk egy börtönt – mondta Myfanwy, és közben a limuzin ablakán bámult kifelé. Az autó egy testőrökből álló, elég nagy konvoj közepén haladt, hogy megvédjék a bástyát. Két páncélozott limuzin haladt egymás mögött, az egyikben ült ő és Ingrid két magas rangú őrrel, a másikban egy hetvenéves gyalog, aki képes volt belélegezni a cianidot és könnygázt izzadni. Volt még négy erősen felfegyverzett motoros férfi, egy kisteherautónyi katona, és egy szatellit is szemmel tartotta őket jó néhány kilométer magasból.

Myfanwy kissé kínosnak találta, hogy kisebbfajta hadsereggel kell együtt utaznia, de Joshua Eckhart és Clovis, a biztonságiak főnöke ragaszkodtak hozzá, hivatkozva a magasabb biztonsági szint szükségességére. Mindketten biztosították róla, hogy ezekben az emberekben megbíznak, részben azért, mert az őrök különleges képességekkel rendelkeztek és mindannyian keresztülestek a Birtok kiképzési folyamatán, de leginkább azért, mert Eckhart és Clovis rettenetes dolgokkal fenyegette meg őket arra az esetre, ha Myfanwyval valami történne.

Valójában ez az intézkedés csak egy volt azok közül a biztonsági előírások közül, amiket az utóbbi két napban vezettek be a Tanács védelme érdekében. Amint Clovis megérkezett az Apex House-ba a támadás éjszakáján, kijelentette, hogy nem engedélyezi, hogy a közeljövőben visszatérjenek a saját otthonaikba, hanem további értesítésig mindenki a maga biztonságos apartmanjában fog lakni a három főhadiszállás valamelyikén. Mindenkihez bekötöttek egy pánikgombot is. Az országban szerteszét elhelyezkedő, különböző Checquy-létesítményeket lezárt módba állították, és a Tanács tagjait minden olyan esetben, amikor elhagyták a szálláshelyüket, folyamatosan védelmezte két magas rangú őr. Amikor a Tanács tagjai az irodáikban tartózkodtak, az ajtójuk előtt két őr állt folyamatosan.

– Igen, Thomas bástya.

– Hm? – szólt vissza Myfanwy elgondolkodva.

– Igen, vasárnap reggel van, és Skócia délnyugati meddő pusztaságába tartunk, hogy meglátogassunk egy börtönt. Ezek nagyon nehéz idők – mondta Ingrid.

– Igen – egyezett bele Myfanwy. – Clovis azt mondta, hogy nem volt ilyen magas a biztonsági szint azóta, hogy azok a hátborzongató szőke gyerekek mászkáltak Winshire-ben. Ragaszkodik hozzá, hogy minden gyalog és csatlós át legyen vizsgálva. És ez még semmi ahhoz képest, amit az amerikaiak csinálnak. Amikor legutóbb hívott, Shantay valami olyasmit mondott, hogy mindenkit lelőnek, aki tudja, mi Belgium fővárosa.

Amióta az amerikai futó visszarepült Washington D. C.-be, többször is beszéltek egymással telefonon. Shantay felügyelt Amerikában a magas rangú személyek védelmére, és Belgium fővárosával kapcsolatban persze viccelt, de az Atlanti-óceán mindkét oldalán rengeteg biztonsági intézkedést léptettek életbe. Myfanwy ennek tudatában volt, mert sok ilyen intézkedést neki kellett elrendelnie.

Számos ismert ember kapott diszkrét Checquy védelmezőket, a határbiztonság szintjét megemelték, hasonlóan a terrorista fenyegetettség szintjéhez, és ettől valószínűleg minden emberi terrorista megrökönyödött. Miközben Myfanwy éppen Skócia felé haladt, Farrier és Grantchester a biztonsági tanáccsal ülésezett, aminek tagja volt a miniszterelnök, a belügyminiszter, a védelmi miniszter, az MI6 és MI5 vezetői, az ország uralkodója és a trónöröklési sorrendben első helyet elfoglaló személy. Myfanwy nem irigyelte tőlük a feladatot, hogy el kell magyarázniuk az aktuális problémát.

Kinyitotta a nagy, bíborszínű irattartót, és addig lapozott, amíg megtalálta az Akasztófa-torony börtönről szóló bejegyzést.

Akasztófa-torony

Eredetileg valamilyen homályos eredetű skót nemesi család ősi fészke volt, akik magukra haragították a királyt. Árulás vagy ilyesmi. Elűzték őket a földjeikről és kastélyaikból, eladták őket szolgának, ezt a helyet pedig átadták a Checquynek. Néhány évtizedig tudomást sem vettek róla, de aztán arra gondoltak, hogy valamit tenniük kellene a király ajándékával.

A zord látványt nyújtó kastély a semmi közepén áll, így tökéletes helyszín a Checquy számára, hogy itt tartsa elzárva a nemkívánatos személyeket. Valójában a tökéletes hely egy szigeten lenne, egy másik bolygón. Ezzel együtt második választásnak nagyon is megfelel.

Azért hívják Akasztófa-torony börtönnek, mert a jelenlegi létesítmény létrehozása előtt a Checquy emberi formájú ellenségeit többnyire a kötél végén tárolták. Manapság még mindig viszonylag nagyszámú akasztás történik. És lefejezés. És karóba húzás. És megégetés. És angolnakivonatot tartalmazó dézsába merítés. Bármilyen kivégzésre legyen is éppen szükség. Az Akasztófa-torony börtön inkább egy átmeneti fogva tartásra szolgáló létesítmény, amit addig használnak, amíg a Checquy eldönti, hogy az alanyt nem lehet helyrehozni.

Kívülről a hely úgy néz ki, mintha arra számítottak volna, hogy feltűnnek az angolok, és azt követelik, hogy az ott lakók adják át az összes szüzet, marhát és pénzt, ami csak van náluk. Belülről viszont minden ultramodern, felszerelve a legújabb biztonsági kamerákkal és ólombilincsekkel.

Itt tároljuk azokat az ellenségeinket, akiket nem tudunk megölni.

– Hiányzik Anthony – sóhajtott Ingrid szomorkásan.

Myfanwy meglepődve nézett fel. Eléggé valószínűtlen volt, hogy a titkárnője ilyen érzelmeket mutasson.

– Jó ember volt – értett egyet Myfanwy. Egyetlenegyszer találkoztam vele, de kedves alaknak tűnt. Thomas pedig mintha szintén kedvelte volna. Ráadásul most, hogy itt vagyunk Skóciában, talán akad valaki, aki meg tudja mondani, hogy mi a fenét mondott.

– Clovis biztonsági főnök már keresi az utódját – mondta Ingrid. – Kérdeztem tőle, hogy kaphatunk-e egy másik érthetetlen beszédű testőrt. Olyan megnyugtató volt vele az autós utazás. – Be van rúgva, gondolta Myfanwy, de aztán úgy döntött, hogy inkább a siralmas tájkép és az alvás hiánya hozta elő a szentimentális érzéseket a titkárnőjéből. Ingrid megrázta a fejét. – Na, mindegy, hamarosan odaérünk.

– Igen – sóhajtott Myfanwy. – Ez biztos kellemes kis beszélgetés lesz. Csak annyit kell tennem, hogy felöltöm az ijesztő arcomat.

– Önnek van ijesztő arca? – Ingrid hangja szkeptikusnak tűnt.

– Igen – mondta Myfanwy méltatlankova. – Van egy igen ijesztő arcom.

Ingrid egy darabig szótlanul méregette.

– Akkor talán nem ártana levenni ezt a kardigánt, Thomas bástya. A virágok a zsebein egy kicsit csorbítják a fenyegetés élét – tanácsolta tapintatosan.

– THOMAS BÁSTYA – szólalt meg Gestalt. Az utóbbi harminchat óra nyilvánvalóan nehéz időszak volt azoknak a Gestalt-testeknek, amelyeket a Checquynek sikerült elfognia. Myfanwy abban a szobában volt, ahol a korábban igen rendezett, most pedig némileg gyűröttnek ható ikret bebörtönözték, és egy hűvös, kék szempár nézett rá gyűlölettel. Két testőrének azt a parancsot adta, hogy a szobán kívül várjanak, ők pedig csak azért egyeztek bele ebbe, mert az ajtó üvegből készült, és pontosan látták, hogy mi történik odabent. Egyikük fogta a kardigánját, amit az utolsó pillanatban levett, és helyette egy blézert vett magára, ami sokkal hivatalosabb külsőt kölcsönzött neki, de sokkal kényelmetlenebb is volt. Mivel a biztonságos sáncbéli rezidenciájára korlátozódott a mozgása, Myfanwy egy Checquy-futárral hozatta el a házának vendégszobájában található gardróbból, mielőtt elindultak volna Skóciába. Most jött rá, hogy valamilyen fűzőszerű dolog van belevarrva, ezért nagyon egyenesen állt benne. Remélhetőleg ez is segít abban, hogy egy kicsit még félelmetesebben nézzen ki.

– Gestalt, egészen jól nézel ki – mondta Myfanwy. – Úgy értem, ahhoz képest, hogy kénytelen vagy ebben az elragadó szerkezetben tartózkodni. Ami azt jelenti, hogy irtó szarul nézel ki. – Gestalt kalodába volt zárva, a két keze és a feje a lyukakon keresztül lógott ki. A kaloda maga a falhoz volt rögzítve vastag vasoszlopokkal. A fejét csirkehálóból készült gömb vette körül, ami úgy nézett ki, mintha arra szolgálna, hogy rendkívül dagadt méheket tartson távol tőle. – Te jó isten! – mondta vidáman. – Nem akarnak semmit se kockáztatni veled kapcsolatban, ugye? Nem hiányzik más, csak egy nagy vasgolyó a bokádhoz bilincselve, no meg egy hokis maszk.

– Őszintén mondom – válaszolt Gestalt –, nem tudom, miért foglalkoznak velünk ennyit.

– Úgy érted, hogy rendelkezésedre áll több másik test is, ami szabadon szaladgál? – kérdezte Myfanwy.

– Pontosan – jött a határozott válasz.

– Azért a feléhez már nem férsz hozzá, ha jól tudom. Három nappal ezelőtt még négy testvér mászkált szabadon, azt csináltak, amit akartak, most meg már csak ketten vannak. A Teddy-testet itt tartjuk, a Robert-testet pedig a szomszéd szobában. Ez elég jelentős lecsúszás, nem gondolod?

– Még így is kétszer annyi testem van, mint neked – mondta Gestalt fintorogva.

– És azt gondolod, hogy nekem ez hiányérzetet okoz? – kérdezte Myfanwy. – Biztosítalak róla, hogy a legtöbb ember nemigen kívánja, hogy további testei is legyenek. Senki sem szenved testirigységben. De nem ez az oka annak, hogy eljöttem beszélni veled.

– Hát azt én sem gondoltam. Azt fogod megkérdezni tőlem, hogy hol van a többi testem?

– Nem, természetesen nem – biztosította Myfanwy. – Legalábbis egyelőre nem. Doktor Crisp azonnal be akart kapcsolódni, és ki akart hallgatni téged. Nem igazán bocsátotta meg neked, hogy megpróbáltad megfojtani. Úgy érzi, hogy a kivételes fiziológiád bámulatos kihívást jelentene. Sajnos még mindig szükség van rá Amerikában. Amúgy meg elég széles választékunk van kínvallatókból, itt, ebben a létesítményben is.

– Kínzás – csúfolódott Gestalt. – Tudsz róla, hogy el tudom hagyni ezt a testet, ugye? Egyszerűen kicsúszok belőle, és beleköltözök egy másikba.

– Ó, igen, tudom. Hisz teljesen elhagytad magad azon az éjszakán is, vagy nem? Ott volt mind a négy testvér, és mégsem volt velük egy agy sem. Nem mintha sokat lehetett volna kezdeni vele – tette hozzá Myfanwy kedvesen.

– Hát akkor miért vagy itt? – kérdezte Gestalt.

– Azt akartam megtudni, hogy akarsz-e nekem mondani valamit a saját szabad akaratodból – mondta Myfanwy.

– Gondolom, viccelsz – mondta a Teddy test. – Ha nem mondok neked semmit kínzás hatására sem, akkor mi a fenét mondanék szabad akaratomból?

– Vannak rosszabb dolgok is a kínzásnál – mondta Myfanwy apró mosollyal. A Londonból ide vezető utat azzal töltötte, hogy ezen gondolkozott, és a saját kreativitása még őt magát is meglepte. – Mert ugye négy tested van, és eléggé biztos vagyok benne, hogy érzelmileg kötődsz mindegyikhez. Nos, a saját szabad akaratodból eldöntheted, hogy válaszolsz a kérdéseimre, vagy a saját szabad akaratodból választhatod azt is, hogy különböző végtagjaidat láncfűrésszel levágjuk.

Gestalt kihívóan bámult rá.

– Soha nem volt kevesebb, mint négy tested, ezekkel mindig dolgozhattál, igazam van? Ezért fogadni mernék, hogy megőrülsz attól a gondolattól, hogy csak kettő legyen. De legalább a nálunk lévők még sértetlenek. – Tartott egy kis szünetet a drámai hatás kedvéért. – Mennyire szeretnél belecsúszni egy olyan testbe, aminek nincsenek szemei, vagy füle, esetleg végtagjai?

– Persze az aktuális történéseknél nem lennél jelen, nem éreznéd a fájdalmat, ezért technikailag nem is beszélhetünk kínzásról, de arra is fogadni mernék, hogy annak a tudata, hogy így bánunk a testeddel, önmagában is elég fájdalmas neked. Lehet, hogy csak egy testről, vagy éppen többről, van szó, de mindenképpen a te testedről. Nem kellene mindkettőt megcsonkítani. Valójában talán ki tudnánk kötni úgy, hogy lásd, amikor megtörténik a dolog. Akkor látnád magad romba dőlni.

– Azt nem mernéd megtenni – üvöltötte Gestalt. – Ha hozzám nyúlsz, megöllek.

– Előbb én öllek meg téged – ígérte meg Myfanwy hűvös hangon. – De megölhetlek kétszer is, ha olyan kedvem lesz.

– Gyűlöllek! Gyűlöllek! – kiabálta a test, amíg Myfanwy oda nem nyúlt az elméjével, és be nem fogta a száját.

– Egy percig csendben kellene maradnod – mondta. Egy pillanatig azon aggódott, hogy Gestalt elhagyja a testet, mert nem tudja elviselni a manipulációit, de a kék szem még mindig őt bámulta. – Most pedig gondolkodjunk! – Az ajkait elgondolkodva összehúzta.

– Azon töröm a fejem, hogy vajon hányan vettek részt a te kis lázadásodban? Tudom, hogy nem csak a recepciónál álldogáló csatlósok, volt szerencsém találkozni néhány nappal ezelőtt Mr. Goblettel. Miért nem mesélsz egy kicsit a bathi műveletről? – Myfanwy elengedte a szorítást, hagyta, hogy Gestalt beszélni tudjon, és ezzel obszcenitások egész sorának tette ki magát.

Újra befogta a száját.

– Nagyon aranyos. Ezenkívül ott van az a nyugtalanító tény, hogy szövetségre léptetek a Grafterekkel. Tudván, hogy mi a büntetése azoknak a Checquy-tisztviselőknek, akik árulást követnek el, talán erről akarsz beszélni.

Nagyon úgy tűnt, hogy nem akar, de ezúttal legalább elmaradt a káromkodás. Gestalt egy kicsit úgy nézett ki, mint aki émelyeg, de Myfanwy ezért nem tudott rá haragudni. Elolvasta, milyen büntetés jár az árulásért és a Grafterekkel való szövetkezésért, és már attól rosszul volt, hogy erre kellett gondolnia. Ezek tükrében ugyanis az ő fenyegetései egy kissé vérszegénynek hatottak. Nem csoda, hogy Gestalt majdnem megfojtotta Crispet, amikor az elkapta az első beszivárgót, gondolta. Bizonyára nagyon megijedt attól, hogy a Grafterek hamarosan lelepleződnek.

– Talán – mélázott – van lehetőség a kegyelemre, ha beszélsz. A Tanács nem akarja, hogy az egyik korábbi tagját megkínozzák, nem is beszélve arról a borzalomról, ami azért jár, mert valaki csatlakozik a Broederschaphoz. Nem lesznek viszont titkaid, semmit sem tarthatsz vissza, Gestalt. Például, hogy hová tűntél néhány pillanatra az elmúlt éjszakán. Valami kis spirituális rejtekhely, vagy egy pszichikai nyaraló? Ostobaság volt tőled, hogy megtetted, mert most már tudjuk rólad, hogy több vagy annál, mint aminek gondoltunk.

– Nem csak nekem vannak titkaim – vágta oda Gestalt. – Azt hiszed, hogy senki nem vette észre, ahogy hatást gyakorolsz az emberekre, szinte folyamatosan, az egész teremben? Úgy emlékszem, hogy mindannyian azt hittük, meg kell érintened az embereket ahhoz, hogy azt tegyék, amit akarsz. Nem mintha bármikor lett volna gyomrod hozzá. Ez volt az egyik ok, amiért annyit fáradoztunk azon, hogy bejuttassunk a Tanácsba.

Aha, gondolta Myfanwy, most valami lényegeshez érkeztünk.

– Igen – károgta Gestalt győzedelmes hangon –, most már tudnak az erőidről, és az összes titkodat meg fogják tudni, amikor felvágnak.

– Be akartatok juttatni a Tanácsba? – kérdezte Myfanwy.

– Egy gyenge, nyavalygó kislányt, aki soha nem látott a dolgok mögé? Persze hogy szerettük volna, ha ott vagy. És nem volt könnyű elérni.

– Nos, adjunk hálát az égnek, hogy ilyen keményen dolgoztatok – mondta Myfanwy. – Én most itt vagyok, te pedig… Te pedig valami olyasmit viselsz, ami úgy néz ki, mint egy tengerimalac óljának és egy medvecsapdának a keresztezése.

– Már nem sokáig. Helyet fogunk cserélni, és akkor te leszel az, akinek aggódnia kell a láncfűrészek miatt. És neked csak egy tested van.

– Reszketek – gúnyolódott Myfanwy lekicsinylően. – Látod, magzatpózba kuporodtam.

– Jusson eszedbe, hogy itt vagyok, de közben kint is vagyok – mondta Gestalt. – Szabadon járkálok. Elmehetek a házadba, és mindenféle vidám dolgot művelhetek. – Myfanwy ügyelt rá, hogy az arckifejezése ne változzon, de belül érezte, beléhasít a félelem. Az összes elődjének figyelmeztetése ellenére még mindig úgy gondolt Gestalt testeire, mint különálló emberekre.

– Talán arról álmodozol, hogy megdöntöd a Checquy hatalmát – mondta Myfanwy hidegen –, hogy visszakapod a testeidet. – Gestalt szemében hirtelen felvillant az olthatatlan vágy. – De biztosítalak róla, hogy ha a legkisebb problémát érzékelem, ezt a két testet azonnal lelövetem. Vagy inkább én magam csinálom. Teddy és Robert csak akkor fogja újra meglátni az eget, ha együttműködsz velem. Később újra beszélünk. Kell egy kis idő, hogy átgondold ezt az egészet.

– De – figyelmeztette – gondolkodj gyorsan, Gestalt! A kínzók már tervezik a programot, és holnap akarnak nekikezdeni. Fogy az időd. – Berregett egy kicsit, mint; egy fűrész, és úgy tett, mintha levágná a saját csuklóját, aztán Gestaltra nézett, felvont szemöldökkel. Ezen a ponton az őrjöngés átvette a hatalmat az iker felett, és tombolva rángatta magát a kötéseiben. A szemét Myfanwyra szegezte, ő pedig megragadta az alkalmat, hogy megragadja az elméjét.

Az egyik szempáron keresztül egy lesötétített szobában lévő számítógép-képernyőt bámult figyelmesen. Az arca tompán fájt, a bütykei sajogtak. Egy üveg gin volt a kezében, az asztalon pedig egy tányér sajt.

– Menj…

A másik szempáron keresztül alvó embert érzékelt. Elektromos takaró nyugtatta az izmait, és finom lepedő kényeztette a bőrét.

– … a …

A harmadik szempáron keresztül saját magát bámulta, és hűvös vasat érzett a nyaka és a csuklója körül.

– … picsába…

A negyedik szempáron keresztül egy ajtót látott. Kemény ágyon ült, a térde felhúzva a mellkasához. Fentről csak halvány fény világított, és az ajtó alatt a fénycsík égette a szemét.

– … büdös …

Az utolsó szempáron keresztül tévét nézett. A szoba világos volt, és kényelmes, az ablak egy folyóra nézett. Sárgarépát rágcsált, és felnézett, amikor egy magas, nagyon kék szemű nő sétált be a szobába.

– …kurva!

Az összeköttetés megszakadt, és Myfanwy egy tántorgó lépést tett hátrafelé. Úgy érezte magát, mint aki több mérföldet futott. Erősen izzadt, a szíve kalapált, a térdei elgyengültek. Ösztönösen előrehajolt és a fűzős blézer vasvillaként nyomódott a bordái közé. Lihegve vette a levegőt, és meg kellett erőltetnie magát, hogy egyenesen tudjon állni. Ő és Gestalt egymást bámulták, mind a ketten kissé lihegtek. Egyikük sem mondott semmit, aztán Myfanwy óvatosan kihátrált a szobából. Gestalt szeme végig rászegeződött, és parázslott a gyűlölettől.