4

– Ó! IGEN? GESTALT BÁSTYA? AZ… SZUPER – babrált Myfanwy. – Adjon egy másodpercet, kérem, hogy összeszedjem magam egy kicsit. – Csak képzelődik, vagy a titkárnője valóban együtt érző pillantást vetett rá? – Rendben van, Ingrid, kérem, vezesse be Gestalt bástyát! – Felkelt a helyéről, megkerülte az íróasztalt, miközben arcára igyekezett tekintélyt parancsoló kifejezést varázsolni.

Egy pillanatra még elgondolkozott, vajon van-e pár másodperce, hogy a haját némileg professzionálisabb kazalba rendezze; mert most csupán egy csattal tűzte hátra a frizuráját. Ehhez azonban már túl késő volt. És amúgy is, indokolta magának, a két fekete monokli mindenféle professzionalizmus látszatát eloszlatja. Ráadásul, ki tudja, hogyan hordta Thomas a haját. Ahogy Ingrid belépett, és csengő hangon bejelentette Gestalt bástya érkezését, Myfanwy gondolatban megrántotta a vállát, és szélnek eresztette aggodalmas gondolatait. Amúgy sem tud senki senkiről semmit.

– Gestalt bástyák teljes valójukban! – kiáltott fel leplezetlen izgalommal. Két teljesen egyforma szőke férfi nézett vissza rá, tartózkodó tekintettel. – Foglaljatok helyet! – mutatott az íróasztal vendégoldalán álló székekre. – Mindketten nagyon jól mutattok – mondta.

– Köszönjük! – válaszolta egyikőjük.

És ez igaz is, ezt be kellett látnia. Akárhogy is néz ki a másik két test, ezek itt dögösek. Sűrű szőke haj, kék szemek és bronzbarna bőr. Ebben az országban? Hogy a pokolba sikerülhet ez nekik? Vajon a furcsa genetikájuk része, hogy képesek lebarnulni napfény nélkül is? A vak is láthatta, hogy ikrek voltak, azonban némi figyelmet azért mégiscsak fordítottak arra, hogy ne teljesen egyformán nézzenek ki. A jobb oldalon ülő haja rövidebb volt, és művészi rendetlenséget varázsolt bele egy kis hajzselével. Másikuk sokkal konvencionálisabban hordta a haját, szépen megfésülve. Az öltönyük is különbözött. Az egyik iker szó szerint elvetette magát a székben, míg a másik összeszedetten és fegyelmezetten ült, bár mindkettőjükön látszott, hogy nem érzik magukat valami otthonosan. Egyikőjük figyelmes pillantást vetett Myfanwyra, míg a másik éppen a nadrágja gyűrődéseinek kisimításával volt elfoglalva. Magában el is keresztelte őket Vagánynak és Rendezettnek.

Elképzelhetetlenül furcsa volt, amikor Myfanwy emlékeztette magát, hogy a két vele szemben ülő fejben egyetlen személy lakozik. Még lehetetlenebbnek tűnt, amikor az is eszébe jutott, hogy van még két másik test is valahol, melyeknek a mozgását, tetteit ugyanaz az elme irányítja. Csak nyugi, gondolta, és próbálj nem megrettenni attól a ténytől, hogy éppen egy közös tudat ül veled szemben, ami még a Checquy szörnyeit is megrémiszti. És nem kell rögtön azt feltételezned, hogy ő áll a Thomas elleni támadás mögött. De még ha ő is lenne, biztosan nem most fog lépni, itt, az irodádban.

– Nemrég érkeztünk vissza egy bevetésről Essexből – mondta Vagány Iker. – Kicsit, ööö… kicsit máshogy nézel ki, Myfanwy.

– A monoklik – tette hozzá a másik testvér.

– Nem – ellenkezett az első. – Valami más is van. – Myfanwy igyekezett sejtelmesnek tűnni, de nemigen ment neki. A két férfit nézte, miközben azok a székükben izegtek-mozogtak.

– Szóval? Mi történt a szemeddel? – kérdezte Rendezett Iker.

– Hmm, valaki ki akart kezdeni velem – felelte.

– De azért jól vagy?

– Jól vagyok – mondta Myfanwy. – Kicsit sajog, de jól.

– Érdekes… – merengett Vagány Iker.

Fenébe, amit most művelek, az biztos nem a hagyományos, visszahúzódó Myfanwy Thomas, fogott gyanút Myfanwy. Arra gondolt, hogy elesettebbnek mutatja magát, aztán inkább úgy döntött, hogy témát vált.

– Nos, merrefelé lógnak a testvéreitek mostanság? – kérdezte. Thomas mindentudó mappája nem tartalmazott képet Gestaltról, és kíváncsi volt arra a fiúra, akivel elődjének összeütközése volt.

– Eliza vezeti a műveletet Aberdeenben, felszámolják azt az agancsos szektát – válaszolta egyikük meglehetős közönnyel. – Robert visszajött, az irodánkban van.

– Jól van. Remélem, mindnyájan jól vannak – tette hozzá kedvesen. Ez a Gestalt jópofa, gondolta. Tényleg olyan, mint ha három fiú- és egy lánytestvér lennének. Myfanwy észbekapott, hogy az egyik iker mondott valamit, és ő eközben nem is figyelt rá. – Bocsánat, mit is mondtál?

– Alex csak annyit mondott, hogy tudjuk, jól vannak – magyarázta Rendezett Iker.

– Áh, persze, persze – tört ki belőle a gyors egyetértés, miközben jól felbosszantotta a férfi atyáskodó hanghordozása. – Jól vannak, jól vagytok, én is jól vagyok, mi mind nagyon jól vagyunk. Kértek valamit inni? – ajánlotta. Egyikőjük kávét, a másik testvér narancslevet rendelt. – Rendben. Ingrid? – A titkárnő, aki a nyitott ajtó túlsó felén kellett, hogy hallja a párbeszédet, varázslatos gyorsasággal belépett egy tálcával, rajta a kért italok. – Köszönjük!

– Úgy tudom, egy kicsit később jöttél be ma reggel – kezdte a Vagány Iker.

– Hogyan? – rezzent össze Myfanwy meglepetésében.

– Hát általában te érkezel másodikként az irodába a titkárnőd után – tette hozzá Rendezett Iker.

– Igen? – érdeklődött Myfanwy. Mi a fene; ezek a fickók árgus szemekkel figyelik a jövés-menésemet? – Nos, időpontom volt. – Várakozó tekintettel néztek Myfanwyra, aki hirtelen ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy felrázza egy kicsit ezeket a fürkésző tekinteteket. – Nőgyógyászati kivizsgálásra volt időpontom – vigyorgott az ikrekre győzedelmesen. – A vaginámat vizsgáltattam meg – tette hozzá. Egyszerre bólintottak, és – Myfanwy megelégedésére – egy kissé úgy tűnt, hogy sikerült zavarba hoznia őket. Ó, persze. Hát ezeknek van egy női testük is, jutott eszébe kissé lelombozva. Feltehetően nem lehet kihozni őket a sodrukból intim női témák említésével. – És… még mindig… a helyén van. És jól van.

– Az… jó – mondta Rendezett Iker.

– Igen, mindegy, térjünk vissza a tárgyra! – Szerencséjére Thomas hátrahagyott egy feljegyzést a Gestalttal való találkozó lebonyolításáról, és Myfanwy végig tudta futtatni a szemét rajta, vagy legalábbis végig tudta volna, ha nem pakolja a felhőkarcoló magasságú irathalmokat ide-oda. – Ok, lássuk csak… – lapozgatta át a kezében lévő papírokat.

– Úgy hiszem, alá kellene írnunk egypár papírt – mondta a Vagány Iker.

– Ja, ja – szólalt meg, amikor megtalálta az iratokat éppen ott, ahol hagyta őket. – Tehát, ezeket kell aláírnotok… amiket… én már szignáltam is, azt hiszem. – Sebesen végigpörgette a köteget, és ott látta Myfanwy Thomas aláírását mindenhol. – Igen, igen, aláírtam, most pedig ti legyetek szívesek! Tehát, itt van egy levél… Nagy-Britannia… miniszterelnökének, amiben az áll, hogy semmi olyanról nincs tudomásunk, amiről neki feltétlenül tudnia kellene. – Átnyújtotta a dokumentumokat az ikreknek, akik el is kezdték az aláírást. Lenyűgözve nézte, hogy mindkettőjük, egyidejűleg, hajszálra azonos aláírást produkált: egyikük bal kézzel, a másik jobbal.

– Ez kimaradt – nyújtott vissza Rendezett Iker egy szerződést Myfanwynak.

Kézbe véve szörnyű felismerés kerítette hatalmába. Francba! Aláírás. Hogy nézett ki Thomas aláírása? Egy perce látta a papírokon, plusz Thomas aláírta a neki írt leveleknek legalább egyikét is, de sosem szentelt túl sok figyelmet annak, hogy alaposabban is megjegyezze. Visszatekintve ez hiba volt. Istenem!

Vett egy nagy levegőt, de közben tudatában volt, hogy Rendezett Iker őt bámulja. Rámosolygott, és aláírta. Ez lenne az?

Ismerősnek tűnik. Egyik ikret sem érdekelte különösképpen az aláírás képe, még csak nem is vetették össze a régit az újjal. – Rendben, köszi! Kérem szépen őket, és gondoskodom róla, hogy eljussanak… ahová el kell jutniuk.

– Na – folytatta Myfanwy –, most jöhetnek ennek a hétnek a teendői. Úgy tűnik, hogy meglehetősen sok megbeszélésem lesz a könyvelőkkel arról a… minden rendben? – kérdezte. Mindkét ikertestvér kifejezéstelen tekintettel a távolba meredt. Hú, ez ijesztő!

– Éppen most jutok be az agancsos szekta főhadiszállására – szólalt meg mindkét iker egyszerre. – Akarsz közvetítést?

– Persze – mondta Myfanwy. – Jegyzeteljek?

– Nem szükséges – mondta Gestalt egyszerre. – A különítményt felszerelték hangrögzítő berendezésekkel. Az ajtó előtt állunk, és Kirkman gyalog éppen most néz át rajta. Mutatja, hogy három ember van odabent, mind fegyveresek. Cooper, amint Meaney betöri az ajtót, dobjatok be egy kábítógránátot. Myfanwy meglepődve felpillantott… az ikrek hangja megváltozott, magasabb lett, és erőteljesebb. Rájött, hogy a nővérük hangját hallja, miközben parancsokat oszt. – Visszaszámolok: Három, kettő, egy… – Az ikrek bal karja enyhén remegni kezdett, feltehetően a több száz mérföldre innen lévő nővérük mozgását tükrözve.

– Meaney betörte az ajtót, visszahúzódtunk a robbanás elől. Bent vagyunk, öt férfi van előttem. Fedezik a folyosót és… kapjátok el! Szedjétek le! Ok, az egyik agancsos ártalmatlanítva. Egyes csapat, tartsátok a folyosót! Kettes és hármas csapat, befelé! Emberek, mindenki tartsa észben, hogy a lehető legkevesebb halottat akarjuk! Tegyétek őket mozgásképtelenné! Kirkman átvizsgálja a szomszédos helyiségeket. Ti négyen… biztosítsátok azt a szobát! Tovább!

A következő negyvenöt percben Myfanwy feszült figyelemmel követte, ahogy Gestalt a támadást vezeti.

Katonákat irányítottak, parancsok röpködtek, a szektások leszerelve vagy megsemmisítve (attól függően, hogy ki mennyire volt elszánt híve a szektának). A következő pillanatban fültanúi voltak, ahogy Gestalt női tagját meglepetésként érte egy támadás, aminek eredményeként kísérete néhány tagját egy magas rangú agancsos felnyársalta. Figyelte, ahogy az ikrek izmai meg-megrándulnak, miközben nővérük rúgásokkal és ütésekkel harcol, s csupán éles, átható kiáltásokat hallat. Végül egy magas kijJJJÁÁÁ kiáltást követően hátradőltek, erősen zihálva, és elmagyarázták, hogy Eliza éppen most törte el az agancsos szekta vezetőjének nyakát, és ezzel a komplexumot biztosították.

– Huh, nagyszerű! – mondta Myfanwy. – Szép munka.

– Hm – mondta Rendezett Iker elmélázva. – Elizának véres lett a bakancsa.

– Ez fantasztikus, Gestalt! – Myfanwy igyekezett nyugodt hangot produkálni. – Még egy kis kávét? Vagy egy kis narancslevet? Nem? Talán szólhatnék Ingridnek, hogy hozzon néhány törlőkendőt.

MIUTÁN AZ IKREK ELMENTEK (még mindig kissé bizonytalanul lépkedve), Myfanwy hosszasan ült az íróasztalánál, és az eseményeken rágódott. Ahogy az ikrek befejezték a támadás közvetítését, onnantól kezdve nehezükre esett, hogy bármire koncentráljanak, és egyetértően beleegyeztek, hogy a hátramaradt adminisztrációval majd egy másik alkalommal foglalkozzanak. Látva az élvezetet, amivel az ikrek ezt a brutális eseményt és nővérük tetteit elmesélték, érezte, hogy az ő izmai is megfeszülnek. A testét borító duzzanatok még mindig fájtak, és könnyedén el tudta képzelni, ahogy az ikrek őt ütlegelik, miközben a szemükben erőszakos fény lobban.

Nem találkozhatok a Tanács tagjaival úgy, hogy közben mindenkiről automatikusan azt feltételezem, hogy ő a merénylőm, határozta el. Abszolút elképzelhető, hogy nem Gestalt rendelte el a Thomas elleni támadást, és hogy tök fölöslegesen izzadtam csuromvizesre a ruhámat a találkozó alatt. De akkor ki adhatott rá utasítást? Myfanwy hátradőlt a székben, és a kezét összekulcsolta a tarkója mögött.

Túl sok a kérdés. És én még nem is tudok mindent, amit Thomas tudott. Még nem. De majd tudni fogom.

A bíborszínű dossziéért nyúlt.

A bástyák

Az első néhány évszázadban a bástyák voltak a Checquy hadvezérei. Hogy úgy mondjam, ők irányítottak minden katonai akciót. Hagyományosan a nemesség soraiból kerültek ki, és a pozíció a haditaktika és stratégia enciklopédikus ismeretét követelte meg, semmi egyebet. Ha úgy tekintjük, hogy a gyalogok voltak a penge, amit a Checquy lengetett, akkor a bástyák voltak a markolat.

A Checquy első vezetői úgy tekintettek a bástyákra, mint fegyverekre, és semmi többre. Ők voltak a szabadon engedhető kopók, és habár ők voltak a falkavezérek, mégiscsak kutyák voltak. 1702-ben a bástyák vezették azt a négyirányú támadást Brigadoon ellen, melynek során minden épületet porig égettek. A lakosok egy részét megölték, a többieket Walesbe szállították, ahol az ólombányákban kellett dolgozniuk. A bányák tulajdonságai megakadályozták azokat a különleges embereket abban, hogy elszökjenek, így mindegyik fogságban végezte. (Az 1960-as évek második felében azonban valaki, aki azt állította, hogy ő „Brigadoon utolsó fia”, a felszínre jutott, és éveken keresztül óriási károkat okozott, mindaddig, amíg el nem fogták, és fel nem koncolták.)

Az egyik fafejű bástya, Rupert Chamberlain láncra verve tengette napjait a Fehér Torony alatti tömlöcben, amíg nem volt rá szükség, mert olyankor egy ketrecben a megfelelő helyre szállították, és rászabadították valami végtelenül nyomorúságos áldozatra, aki éppen a célkeresztbe került. Működése alatt végzett Northumberland hercegével, Franciaország és Olaszország nagyköveteivel, egy főesperessel és az egyik bástyatársával.

Aztán a helyzet 1788-ban drámaian megváltozott. A hatalmi struktúra jelentős átszervezése a bástyákat új státuszhoz juttatta. Odáig a bástyák csupán a Checquy tábornokai voltak, onnantól azonban a belügyekért általánosan felelős tisztviselőkké léptették elő őket. Az Egyesült Királyság adminisztratív őrzőivé váltak. Ma, ha bármi furcsaság történik a Brit-szigeteken, a bástyák veszik kezelésbe az ügyet. Mi volnánk az ügyvezetők, és habár mind a mai napig időről időre részt veszünk erőszakos cselekményekben is, ez önkéntes alapon történik. Nem kell bemocskolnunk a kezünket, csak ha akarjuk. Én például úgy szeretem, ha az irodában maradhatok, míg Gestalt bástya igazán élvezi a terepi munkát.

A te legfőbb feladatod az lesz, hogy a Checquy belügyi erőit irányítsd és fejleszd. Találkozni fogsz a gyalogok csapatával, koordinálod, és az országon belül különböző feladatokra küldöd ki őket. Továbbá vezetni fogod a Sáncot, és szorosan együttműködsz Gestalt bástyával.

Hát az vicces lesz, gondolta Myfanwy.

És rendszeresen fogsz találkozni a Tanács többi tagjával is, hogy koordináld a Checquy minden lépését.

Ez mind meglehetősen magától értetődő, komolyan!

Oh, komolyan? Nagyon köszi, Thomas, gondolta egy kis keserűséggel Myfanwy. Úgy hangzik, mintha én lennék a szellemek és manócskák elleni védelmi miniszter, de persze ha mindez „meglehetősen magától értetődik”, akkor kétségem sincs afelől, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Az országot talán ellepik majd a manók meg a beszélő fák, de ezer ördög és pokol – még mindig ott van Ausztrália. Myfanwy fortyogva lehajította a bíborszínű mappát, és észrevette, hogy a körmét rágja. Remek, talán éppen egy új szokást veszek fel. Nem tudom elképzelni Thomas bástya, adminisztrátor őkiválóságát, amint rágcsálja a körmeit. Ez csak azt jelentheti, hogy végre kezdem felépíteni a saját egyéniségemet. Myfanwy savanyú ábrázattal nézegette a néhai bástyák falon függő portréit, és azon morfondírozott, hogy melyikük lehetett az, akit a Towerben, láncra verve tartottak, amikor is Ingrid lépett be.

– Thomas bástya, lemondtam a Christifaróban foglalt ebédjét – jelentette be.

– Miért? – kérdezte Myfanwy elkenődve. – Ez volt az egyetlen program, amit vártam ma!

– Vészhelyzet adódott, és mindkettejüket, önt és Gestalt bástyát behívták egy kihallgatásra – válaszolta a titkárnő nyugodt hangon.

– Rendben. – Myfanwy rápillantott az íróasztalára, elgondolkozott egy másodpercig, aztán felnézett. – Minket fognak kihallgatni, vagy mi hallgatunk ki valakit? – kérdezte. Ingrid meghökkenve pislantott Myfanwyra, de aztán türelmesen elmagyarázta, hogy a Checquy elfogott valami szerencsétlen balféket, és őt kell kikérdezni. Természetesen erre kiképzett szakemberek folytatják le a kihallgatást, Myfanwy és Gestalt csupán nézőközönség lesznek.

– Tehát semmit sem kell csinálnom?

– Nem, asszonyom.

– Mit gondol, vigyek valamit magammal?

– Mármint, valami harapnivalót, például? – kérdezte a titkárnő.

– Magammal viszem a jegyzetfüzetemet – határozta el Myfanwy. – És egy tollat.

– Gépírók és videokamerák is lesznek a kihallgatáson – hívta fel a figyelmét Ingrid.

– Igen, tudom – válaszolt élesen Myfanwy. – De azért szeretem magam is lejegyezni a lényeget.

– Igenis, asszonyom.

– Jó. Akkor, elkísérne a kínzóter… a vallató szobá… a kihallgató helyiségbe? Nagyra értékelném az észrevételeit. – Hiszen nemigen érdeklődhet másoktól, hogy merre is induljon arra a kihallgatásra, nem igaz?

– Természetesen asszonyom, csak ön után – állt félre Ingrid, hogy előre engedje Myfanwyt.

– Nem, nem – szólt sietve Myfanwy. – Menjen csak előre.

– Az meglehetősen szokatlan lenne… Thomas bástya – jegyezte meg Ingrid.

– Járjon a kedvemben! – válaszolta Myfanwy.

– Ahogy tetszik.

A KÉT NŐ SEBESEN ROBOGOTT ÁT A FOLYOSÓKON, és az útjukba kerülő emberek előzékenyen a falhoz préselték magukat, hogy elengedjék a bástyát és a titkárnőjét. A folyosókról súlyos faajtók nyíltak minden irányba. Ahányszor egy nyitott ajtó előtt elhaladtak, Myfanwy lelassított, és lopva bepillantott a helyiségekbe. Az egyik szobában három férfi görnyedt egy térkép fölé, és fojtott hangon ordibáltak egymással, mint valami dühös könyvtárosok. Egy másik szobában egy idősebb pakisztáni úriember monoklival a szemén sétapálcáját egy alacsony, kövér, kaftános férfi arcának szegezte. Egy újabb ajtón keresztül könyvespolcokkal telepakolt termet pillantott meg, ahol egy göndör hajú férfit látott egy nagy íróasztal mögött ülni, aki elmélyülten tanulmányozott egy lapjára fektetett sírkövet, miközben az öklén pihenő kondorkeselyű fejét simogatta nagy odaadással. Ahogy elhaladtak az ajtó előtt, a férfi felnézett, és tágra nyílt szemmel, meglepődve bámult rá.

Végül egy masszív, dupla fémajtóhoz értek, amibe fémérzékelő-lemezeket süllyesztettek. Ingrid félreállt, és várakozón tekintett Myfanwyra. Szerencsére Myfanwy nagyjából fel tudta idézni, hogy mit olvasott az ilyen helyzetekről. Előrelépett, és mindkét tenyerét az érzékelőkre tapasztotta. A fémlapok felmelegedtek a tenyere alatt, és az ajtók lassan, fogaskerekek csikorgása közepette szétnyíltak. Az ajtók mögött – erőteljes stílustöréssel – két újabb ajtó képe tárult elé, ezek azonban maguktól kinyíltak, és beléphettek a liftbe.

Sok-sok szintet mentek lefelé, nyilvánvalóvá vált, hogy jóval a föld színe alatt vannak. Egyikőjük sem szólt egy szót sem egész idő alatt, de Myfanwy megragadta az alkalmat, hogy a lift fali tükrében alaposan szemügyre vegye titkárnőjét. Ingrid magas, negyvenes éveinek második felében járó nő volt. Gesztenyebarna haja makulátlan frizurába rendezve. Csinos volt és fitt, mint aki minden délutánját teniszezéssel tölti. Néhány szolid arany ékszert viselt, többek között egy jegygyűrűt. Myfanwy hangtalanul mélyet szippantott a lift levegőjéből, és megérezte Ingrid finom parfümjét. A kosztüm, amit viselt, világos bíborszínű volt, a szabása kifogástalan.

Myfanwy megnézte magát is a tükörben. Hajcsattal hátratűzött frizurája kezdett szétbomlani, ruhája – habár jóval drágább volt, mint Ingridé – gyűrött volt és slampos. A sminkelést elhanyagolta, és az átkozott monoklik miatt a szeme körül, úgy nézett ki, mint egy mosómedve. Egy mosómedve, amit jól képen töröltek. Ráadásként az évtizedes alultápláltság mellé.

A feltűnő csendet egyedül a lift egyenletes zörgése enyhítette.

– Ingrid – szólalt meg Myfanwy. – Nem unta meg még a lilát? A titkárnő csodálkozó szemét főnökére emelte, de mielőtt bármit is válaszolhatott volna, a liftajtó kinyílt.