8
LINKELÉS

Bri­gid O’Shaugh­nessy az asz­tal­nál álló ka­ros­szék­ben ku­por­gott. Ar­cát fé­lig el­rej­tet­te a kar­ja és fel­hú­zott tér­de, sze­me ki­tá­gult a ré­mü­let­től. Joel Ca­i­ro Bri­gid fölé ha­jolt, ke­zé­ben pisz­toly, má­sik ke­zét hom­lo­ká­hoz szo­rí­tot­ta, uj­jai kö­zül vér tört elő, és a sze­mé­be folyt. Fel­ha­sadt szá­já­ból is vé­kony csí­kok­ban szi­vár­gott a vér az ál­lá­ra. Ca­i­ro ügyet sem ve­tett a de­tek­tí­vek­re, a ku­por­gó lány­ra me­redt. Ajka gör­csö­sen vo­nag­lott, de egyet­len ért­he­tő han­got sem ej­tett ki.

Dun­dy lé­pett el­ső­nek a szo­bá­ba, egy pil­la­nat alatt ott állt Ca­i­ro mel­lett, egyik ke­zé­vel ka­bát­ja alá nyúlt, a má­sik­kal a le­van­tei csuk­ló­ját kap­ta el: – Maga mit csi­nál itt? – mor­dult rá.

Ca­i­ro el­vet­te vé­res ke­zét a hom­lo­ká­ról, és a had­nagy orra alá tar­tot­ta. A hom­lo­kon tíz­cen­tis kar­co­lás lát­szott. – Néz­ze csak meg, mit csi­nált! – ki­ál­tot­ta.

A lány le­eresz­tet­te lá­bát a pad­ló­ra, majd te­kin­te­te óva­to­san a Ca­i­ro csuk­ló­ját mar­ko­ló Dun­dy­ra, a mö­göt­tük álló Tom Pol­ha­us­ra, on­nan pe­dig az aj­tó­nak tá­masz­ko­dó Spade-re ván­do­rolt. Spade arca nyu­godt volt. Ami­kor pil­lan­tá­suk ta­lál­ko­zott, Spade sár­gás­szür­ke sze­me gú­nyo­san fel­vil­lant.

– Maga csi­nál­ta? – kér­dez­te Dun­dy, és Ca­i­ro fel­ha­sadt hom­lo­ka felé in­tett.

A lány is­mét Spade-re né­zett, aki egy­ked­vű­en áll­ta kö­nyör­gő pil­lan­tá­sát. Há­tát az aj­tó­nak ve­tet­te, és a szo­bá­ban le­vő­ket a kí­vül­ál­ló néző kö­zöm­bös te­kin­te­té­vel fi­gyel­te. A lány ko­mo­lyan Dun­dy­ra né­zett, sze­me el­sö­té­te­dett, és ke­rek­re nyílt. – Nem te­het­tem mást – mond­ta halk, búgó hang­ján. – Egye­dül vol­tam vele a szo­bá­ban, mi­kor meg­tá­ma­dott. Nem tud­tam… Meg­pró­bál­tam vé­de­kez­ni. Kép­te­len vol­tam le­lő­ni.

– Mi­cso­da ha­zug­ság! – ki­ál­tott Ca­i­ro, és si­ker­te­le­nül pró­bál­ta ki­sza­ba­dí­ta­ni a re­vol­vert tar­tó kar­ját Dun­dy szo­rí­tá­sá­ból. – Maga al­jas, mocs­kos ha­zu­do­zó! – Hát­ra­for­dult, hogy szem­be­néz­hes­sen Dun­dy­val. – Pi­szo­kul ha­zu­dik. Jó­hi­sze­mű­en jöt­tem ide, mind a ket­ten rám tá­mad­tak, ami­kor meg csön­get­tek és Spade ki­ment, hogy ma­guk­kal be­szél­jen, itt hagy­ta ezt a lányt a re­vol­ver­rel, őnagy­sá­ga kö­zöl­te, hogy meg­öl­nek, amint ma­guk el­men­nek, én meg se­gít­sé­gért ki­a­bál­tam, hogy ne hagy­ja­nak itt, mert meg­gyil­kol­nak, és ak­kor fog­ja ma­gát, és leüt a fegy­ver­rel!

– Na, adja csak ide ezt a va­ca­kot – mond­ta Dun­dy, és ki­vet­te Ca­i­ro ke­zé­ből a fegy­vert. – Tisz­tázzuk a dol­go­kat. Maga mi­ért van itt?

– Ő hí­vott ide. – Ca­i­ro el­for­dí­tot­ta a fe­jét, és ki­hí­vó­an Spade-re bá­mult. – Te­le­fo­non kért, hogy jöj­jek el. – Spade ál­mo­san pis­lo­gott a le­van­te­i­re, de nem szólt sem­mit.

– Mit akart ma­gá­tól? – kér­dez­te Dun­dy.

Ca­i­ro mind­ad­dig nem vá­la­szolt, míg hom­lo­ká­ról fel nem itat­ta a vért egy kék csí­kos se­lyem zseb­ken­dő­vel. Ad­dig­ra fel­há­bo­ro­dá­sa le­hig­gadt, és óva­to­sab­ban vá­la­szolt. – Azt mond­ta, be­szél­ni akar, il­let­ve akar­nak ve­lem. Fo­gal­mam sem volt, mi­ről.

Tom Pol­haus le­haj­tott fej­jel be­le­szi­ma­tolt a chypre-il­lat­ba, amely a vért fel­ita­tó zseb­ken­dő­ből áradt szét, majd meg­for­dult, s kér­dő és fe­nye­ge­tő pil­lan­tást ve­tett Spade-re. Spade rá­ka­csin­tott, és so­dor­ta a ci­ga­ret­tá­ját.

– Na és az­tán mi tör­tént? – kér­dez­te Dun­dy.

– Az­tán meg­tá­mad­tak. Elő­ször a lány ütött meg, az­tán meg ő kez­dett foj­to­gat­ni, és ki­szed­te a zse­bem­ből a re­vol­vert. Nem tu­dom, mit csi­nál­tak vol­na még, ha ma­guk nem jön­nek. Me­rem ál­lí­ta­ni, hogy hi­deg­vér­rel meg­gyil­kol­tak vol­na. Ami­kor Spade ki­ment aj­tót nyit­ni, itt hagy­ta a lányt a re­vol­ver­rel, hogy vi­gyáz­zon rám.

Bri­gid O’Shaugh­nessy fel­ug­rott a ka­ros­szék­ből: – Mért nem kény­sze­rí­ti, hogy iga­zat mond­jon? – ki­ál­tot­ta, s po­fon vág­ta Ca­i­rót. Ca­i­ro ar­ti­ku­lá­lat­la­nul fel­üvöl­tött.

Dun­dy a sza­bad ke­zé­vel vissza­lök­te Brig­idet a szék­be. – Ezt ta­lán hagy­juk – mo­rog­ta.

Spade rá­gyúj­tott, és a füs­tön át Tom­ra vi­gyor­gott: – A hölgy kis­sé he­ves – mond­ta.

– Az – he­lye­selt Tom.

Dun­dy fe­nye­ge­tő­en né­zett a lány­ra: – Maga sze­rint mi az igaz­ság?

– Nem az, amit ő mond – vá­la­szol­ta Bri­gid. – Egyet­len sza­va sem igaz. – Spade-hez for­dult: – Így van?

– Hon­nan tud­jam? – vont vál­lat Spade. – Ép­pen rán­tot­tat ké­szí­tet­tem a kony­há­ban, ami­kor ez tör­tént. – A lány fel­húz­ta szem­öl­dö­két, és döb­bent te­kin­tet­tel me­rő­en néz­te Spade-et.

Tom meg­ve­tő­en fel­hor­kant. Dun­dy to­vább­ra is fe­nye­ge­tő­en néz­te a lányt, Spade sza­va­it fi­gye­lem­re sem mél­tat­ta. – Ha nem be­szél iga­zat, hogy van az, hogy még­is ő vinnyo­gott se­gít­sé­gért, és nem maga?

– Ja, ha­lá­lo­san be­ijedt, mi­kor meg­ütöt­tem – fe­lelt a lány, és meg­ve­tő­en mér­te vé­gig a le­van­te­it:

Ca­i­rót újra el­fu­tot­ta a puly­ka­mé­reg: – Pfuj! Megint ha­zu­dik!

A lány be­le­rú­gott Ca­i­ro lá­bá­ba, kék kö­röm­ci­pő­jé­nek tű­sar­ka ép­pen a térd alatt érte. Dun­dy el­húz­ta a le­van­te­it, Tom pe­dig mo­rog­va a lány mel­lé állt: – Nyu­gi, anyus­kám, így nem vi­sel­ke­dünk.

– Ak­kor mon­das­sa el vele az igaz­sá­got! – ve­tet­te oda a lány.

– Majd az is meg­lesz – ígér­te Tom. – Csak sem­mi dur­va­ság.

Dun­dy zöld sze­mé­nek elé­ge­dett pil­lan­tá­sa Spade-et sú­rol­ta. – Na, Tom, úgy hi­szem, nem fo­gunk mel­lé, ha most mind a hár­mat elő­ál­lít­juk – szólt a be­osz­tott­já­hoz. Tom mo­gor­ván bó­lin­tott.

Spade most ott­hagy­ta őr­he­lyét az aj­tó­nál. A szo­ba kö­ze­pe felé in­dult, út­köz­ben ci­ga­ret­tá­ját egy ha­mu­tar­tó­ba dob­ta. Mo­so­lya sze­re­tet­re mél­tó volt, hang­ja hig­gadt.

– Csak ne si­es­se­nek – mond­ta. – Min­dent meg­ma­gya­rázunk.

– Arra kí­ván­csi va­gyok – gú­nyo­ló­dott Dun­dy.

Spade meg­ha­jolt a lány előtt. – Miss O’Shaugh­nessy, en­ged­je meg, hogy be­mu­tas­sam Dun­dy had­na­gyot és Pol­haus őr­mes­tert. – Most Dun­dy felé ha­jolt meg. – Miss O’Shaugh­nessy az én meg­bí­zá­som­ból dol­go­zik.

– Ez nem igaz. A lány… – szólt köz­be Joel Ca­i­ro mél­tat­lan­kod­va.

De Spade han­go­san, bár még min­dig szí­vé­lye­sen fél­be­sza­kí­tot­ta: – Teg­nap szer­ződ­tet­tem. Ez itt Mr. Joel Ca­i­ro, Thurs­by ba­rát­ja, de leg­alább­is is­me­rő­se. Ma dél­után ke­re­sett fel, hogy meg­bí­zást ad­jon egy tárgy fel­ku­ta­tá­sá­ra, ami ál­lí­tó­lag Thurs­by bir­to­ká­ban volt, ami­kor ki­nyír­ták. Ki­csit fur­csán hang­zott a do­log, ezért nem akar­tam vál­lal­ni. Ak­kor re­vol­vert rán­tott elő, ez­zel per­sze most ne fog­lal­kozzunk mind­ad­dig, míg bűn­vá­di el­já­rás­ra nem ke­rül sor. Min­den­eset­re meg­be­szél­tem a dol­got Miss O’Shaugh­nessy­val, gon­dol­tuk, ta­lán ki­húzunk be­lő­le va­la­mit Mi­les és Thurs­by meg­gyil­ko­lá­sá­ról, és ide­ké­ret­tük. Le­het, hogy kis­sé túl nyo­ma­té­ko­san tet­tük fel kér­dé­se­in­ket, de sem­mi bán­tó­dá­sa nem tör­tént, sem­mi eset­re sem annyi, hogy oka lett vol­na se­gít­sé­gért ki­ál­toz­ni. – Spade be­szé­de alatt Ca­i­ro ar­cán nyug­ta­lan­ság lát­szott. Za­var­tan pis­lo­gott, hol a pad­lót néz­te, hol Spade nyá­jas ar­cát.

Dun­dy Ca­i­ro felé for­dult, és rá­för­medt: – Na, ma­gá­nak mi a mon­da­ni­va­ló­ja?

Ca­i­ro vagy egy per­cig sem­mit se szólt, csak Dun­dy mel­lé­re sze­gez­te a te­kin­te­tét. Az­tán fel­emel­te a fe­jét, fé­lénk­ség és óva­tos­ság tük­rö­ző­dött a sze­mé­ben. – Nem tu­dom, mit mond­jak – dünnyög­te. Za­va­ra őszin­te volt.

– Csak az iga­zat.

– Iga­zat? – Ca­i­ro sze­me nyug­ta­la­nul vib­rált, bár a had­na­gyot fi­gyel­te. – Mi a biz­to­sí­té­kom arra, hogy el is hi­szik?

– A só­de­ro­lást hagy­ja abba. Nincs más dol­ga, csak eskü alatt kell pa­naszt ten­nie, hogy ma­gá­ra tá­mad­tak, és a ha­tó­ság úgy el­hi­szi, hogy egy­ből ki­ad­ja az el­fo­ga­tá­si pa­ran­csot, eze­ket pe­dig sitt­re vág­ják.

– Raj­ta, Ca­i­ro, bol­do­gít­sa őket. Ígér­je ne­kik, hogy meg­te­szi, ak­kor majd mi eme­lünk vá­dat maga el­len eskü alatt, így az­tán a had­nagy úr el­kap­hat mind a hár­mun­kat.

Ca­i­ro kö­hen­tett, te­kin­te­te ide­ge­sen rep­de­sett kö­rül a szo­bá­ban, egyi­kük­nek sem né­zett a sze­mé­be.

Dun­dy fel­hor­kant: – Öl­töz­ze­nek föl.

Ca­i­ro kér­dő te­kin­te­té­be fé­le­lem ve­gyült, ami­kor Spade gú­nyos pil­lan­tá­sá­val ta­lál­ko­zott. Spade ka­csin­tott felé, és le­ült a pár­nás hin­ta­szék kar­fá­já­ra. – Na, gye­re­kek – mond­ta, s a le­van­te­i­re meg a lány­ra vi­gyor­gott –, ez az­tán jól si­ke­rült!

Dun­dy mar­káns arca egy ár­nya­lat­nyit el­sö­té­tült. Pa­ran­cso­ló­an is­mé­tel­te: – Öl­töz­ze­nek föl.

Spade vi­gyor­gó ar­cát Dun­dy felé for­dí­tot­ta, és ké­nyel­me­seb­ben he­lyez­ke­dett el a szék kar­fá­ján. – Ész­re se ve­szik, ha ug­rat­ják ma­gu­kat?

Tom Pol­haus arca is ki­vö­rö­sö­dött. Dun­dy össze­szo­rí­tott szá­ján át szűr­te a han­got: – Majd ezt is meg­be­szél­jük a ki­hall­ga­tá­son.

Spade fel­állt, ke­zét zseb­re vág­ta. Gú­nyos vi­gyor­ral, ma­ga­biz­to­san mond­ta: – Jó, csak kí­sér­jen be, Dun­dy, ha azt akar­ja, hogy reg­gel va­la­mennyi San Fran­cis­có-i lap kö­rül­rö­hög­je ma­gát. Csak nem kép­ze­li, hogy bár­me­lyi­künk is vá­dat emel a má­sik el­len? Tér­jen ma­gá­hoz. Csak ug­rat­tuk. Mi­kor csen­get­tek, azt mond­tam Miss O’Shaugh­nessy­nak és Ca­i­ró­nak: „Biz­tos megint azok az átok ko­pók. Kez­de­nek az ide­ge­im­re men­ni. Tol­junk ki ve­lük. Ha azt hall­ják, hogy tá­voz­nak, egyi­kük si­kolt­son, az­tán majd meg­lát­juk, mennyi­re húz­hat­juk fel őket. És…”

Bri­gid O’Shaugh­nessy elő­re­ha­jolt a szék­ben, és hisz­té­ri­kus ka­ca­gás­ban tört ki. Ca­i­ro össze­rez­zent és mo­soly­gott. Fa­nyar mo­soly volt, de mo­soly.

Tom fe­nye­ge­tő­en mor­gott: – Na, most már elég lesz, Sam.

Spade kun­cog­va foly­tat­ta: – De ha így volt! Mi…

– És a vá­gás a hom­lo­kán meg a szá­ján? – kér­dez­te Dun­dy gú­nyo­san. Az hon­nan ke­rült oda?

– Őt kér­dez­ze meg – ja­va­sol­ta Spade. – Ta­lán meg­vág­ta ma­gát bo­rot­vál­ko­zás köz­ben.

Most Ca­i­ro szó­lalt meg, még mi­előtt kér­dést in­téz­né­nek hoz­zá. Alig tud­ta meg­fé­kez­ni arc­iz­ma­it, annyi­ra igye­ke­zett, hogy mo­so­lyát meg­őriz­ze: – El­es­tem. Hu­za­kod­ni akar­tunk a re­vol­ve­rért, ami­kor be­jöt­tek, de el­es­tem. Meg­bot­lot­tam a sző­nyeg sar­ká­ban, és el­vá­gód­tam.

– Lin­kel – mond­ta Dun­dy.

– Jól van, Dun­dy, akár el­hi­szi, akár nem, ez a me­sénk, és ra­gasz­ko­dunk hoz­zá. Az új­sá­gok is ki­nyom­tat­ják, akár el­hi­szik, akár nem, és így is na­gyon ne­vet­sé­ges lesz, sőt még ne­vet­sé­ge­sebb. Mit te­het el­le­ne? Az csak nem tör­vény­be üt­kö­ző cse­le­ke­det, ha a zsa­rut ug­rat­ják? Egyi­kün­ket sem vá­dol­hat sem­mi­vel. Mind­az, amit itt el­mond­tunk, az ug­ra­tás­hoz tar­to­zott. És most mi lesz?

Dun­dy há­tat for­dí­tott Spade-nek, és vál­lon ra­gad­ta Ca­i­rót: – Ezt nem ússza – meg mor­dult rá a le­van­te­i­re. – Maga si­kí­to­zott se­gít­sé­gért, most az­tán vál­lal­nia kell. – De uram – ha­dar­ta Ca­i­ro –, hi­szen tré­fál­tunk! Spade azt mond­ta, ma­guk a ba­rá­tai, és ér­tik a tré­fát.

Spade ne­ve­tett. Dun­dy dur­ván rán­tott egyet Ca­i­rón. – Ma­gát til­tott fegy­ver­vi­se­lé­sért amúgy is elő­ál­lí­tom. A töb­bi­e­ket pe­dig azért vi­szem be, hogy meg­lás­suk, ki ne­vet utol­já­ra.

Ca­i­ro Spade-re san­dí­tott.

Spade ne­ve­tett. – Ne hü­lyés­ked­jen, Dun­dy. A re­vol­ver is a já­ték­hoz tar­to­zott, az enyém. Saj­nos, csak egy har­minc­ket­tes, kü­lön­ben rá­fog­hat­ták vol­na, hogy Mi­lest és Thurs­byt ez­zel lőt­tem le.

Dun­dy el­en­ged­te Ca­i­rót, hát­ra­pen­de­rült a sar­kán, és ál­lon vág­ta Spade-et. Bri­gid fel­si­kol­tott.

Spade mo­so­lya ki­hunyt egy pil­la­nat­ra, az­tán újra meg­je­lent, eny­hén ál­ma­tag for­má­ban. Rö­vid lé­pés­sel hát­rált; hogy vissza­nyer­je az egyen­sú­lyát, erős, csa­pott vál­la moz­dult egyet a ka­bát alatt. Mi­előtt ökle a ma­gas­ba len­dül­he­tett vol­na, Tom Pol­haus a két fér­fi közé fu­ra­ko­dott. Szem­be­állt Spade-del, hor­dó­ha­sá­val és két kar­já­val aka­dá­lyoz­ta Spade ütés­re len­dü­lő kar­ját: – Nyu­ga­lom! – mor­dult rá.

Egy vég­te­len­nek tűnő má­sod­perc után Spade iz­mai el­er­nyed­tek. – Ak­kor vidd a fe­né­be in­nen, de gyor­san – mond­ta. Mo­so­lya le­her­vadt, arca sá­padt volt.

Tom még min­dig Spade előtt állt, le­fog­ta a ke­zét, majd vál­la fö­lött Dun­dy had­nagy­ra né­zett. Apró sze­mé­ben szem­re­há­nyás vil­lant. Dun­dy szét­ve­tett láb­bal, szi­lár­dan állt, két ök­lét maga elé tart­va. – Írd fel a ne­vü­ket és a cí­mü­ket – ren­del­ke­zett.

Tom Ca­i­ró­ra né­zett, aki si­et­ve be­mond­ta: – Joel Ca­i­ro, Bel­ve­de­re Szál­ló.

Mi­előtt Tom a lányt is meg­kér­dez­het­te vol­na, Spade köz­be­szólt: – Miss O’Shaugh­nessy­val raj­tam ke­resz­tül bár­mi­kor fel­ve­he­tik a kap­cso­la­tot.

Tom Dun­dy­ra né­zett. Dun­dy rá­mor­dult: – Írd fel a cí­mét.

– Az iro­dám cí­mén ta­lál­ha­tó.

Dun­dy a lány­hoz lé­pett: – Hol la­kik? – kér­dez­te.

– Vidd in­nen a fe­né­be. Ele­gem volt az egész­ből – szólt Spade Tom­nak.

Tom be­le­né­zett Spade hi­deg, vil­lo­gó sze­mé­be: – Csi­ga­vér, öre­gem. – Be­gom­bol­ta ka­bát­ját, az­tán Dun­dy­hoz for­dult: – Vé­gez­tünk? – kér­dez­te kö­zönyt szín­lel­ve. Az­tán el­in­dult az ajtó felé. Dun­dy gú­nyos pil­lan­tá­sá­ba ha­tá­ro­zat­lan­ság ve­gyült.

Ca­i­ro is lé­pett egyet az ajtó felé: – Ma­gam is men­nék, ha Mr. Spade vol­na szí­ves ide­ad­ni a ka­bá­to­mat és a ka­la­po­mat.

– Hova siet? – kér­dez­te Spade.

– Igaz, hogy min­den csak vicc volt, még­is fél ve­lük egye­dül itt ma­rad­ni – je­gyez­te meg Dun­dy mér­ge­sen.

– De­hogy­is – sza­bad­ko­zott a le­van­tei –, csak már meg­le­he­tő­sen ké­ső­re jár… és én… men­nék. Majd ma­guk­kal me­gyek ki, ha nincs el­le­nük­re.

Dun­dy össze­szo­rí­tott száj­jal hall­ga­tott. Zöld sze­me fel­vil­lant. Spade le­akasz­tot­ta a fo­gas­ról Ca­i­ro ka­lap­ját és ka­bát­ját. Arca nyu­godt volt; mi­köz­ben fel­se­gí­tet­te Ca­i­ro ka­bát­ját, hig­gad­tan oda­szólt Tom­nak: – Mondd meg Dun­dy­nak, hogy a re­vol­vert hagy­ja itt.

Dun­dy ki­vet­te Ca­i­ro fegy­ve­rét fel­öl­tő­je zse­bé­ből, és le­tet­te az asz­tal­ra. Ő ment ki el­ső­nek, Ca­i­ro a nyo­má­ban. Tom meg­állt Spade előtt: – Szív­ből re­mé­lem, hogy nem hú­zod ki a gyu­fát – mo­rog­ta, vá­laszt azon­ban nem ka­pott. Só­haj­tott egyet, és kö­vet­te a töb­bi­e­ket. Spade utá­nuk ment a fo­lyo­són, s ad­dig állt ott, míg Tom mö­gött be nem csu­kó­dott a lift­aj­tó.