Tizenhetedik fejezet

 

 

 

Lisette mosolygott, amikor Zach megfogta a kezét és összefonta az ujjaikat.

Nem rázta meg a világot, ahogyan az amerikaiak szeretik mondani, de ez az egyszerű mozdulat, hogy fogják egymás kezét, megdobogtatta a szívét.

A férfi becsukta a csendes szoba ajtaját, aminek használatát David engedélyezte nekik, és elindult a földszintre vezető lépcső felé.

Lisette lépést tartott vele, és közben megcsodálta széles vállait, domború mellkasát, tehette, hiszen a szokásos bőrnadrágon és csizmán kívül Zach nem viselt mást. Most, hogy már nem helyettesítette Sethet, nem viselt vadászruhát, és nem volt hajlandó katanákat, vagy más fegyvereket sem magával cipelni, amikhez zsebek, bújtatók kellettek volna. Nem akarta, hogy bármi is zavarja a szárnyait, amikor szabadon engedte őket. Így inkább a csípőjére csatolt egy széles bőrövet, abban hordott egy pár tőrt, és néhány dobócsillagot.

Ahogy a folyosón haladt, magabiztos, dübörgő léptekkel, Zach pontosan úgy nézett ki, mint ami volt: egy ősi, merész, hatalmas harcos. Erős volt, fenséges és tökéletesen ennivaló.

Oldalra nézett, rajtakapta a lányt, hogy bámulja. – Mi az?

Megrázta a fejét. – Csak szeretlek. Ez minden.

Zach megtorpant. Lisette felé fordult, átölelte a derekát és magához húzta. Az ajka leereszkedett az övére, mire a Lisette-nek elakadt a lélegzete és dübörögni kezdett a szíve.

Lisette teste úgy reagált, mintha nem az imént szeretkeztek volna. Kétszer. Felforrósodott és nekifeszült a férfiénak.

– Haver... most komolyan. Menjetek szobára.

Zach felemelte a fejét. Lisette meglátta Sheldont, aki épp az edzőteremből lépett ki.

Nem igazán tetszhetett neki, amit Zach szemében látott, mert nyelt egy nagyot és visszament a terembe.

Zach szemei arany tűzben égtek, amikor ránézett Lisette-re. – Nem tudod, mit tesz velem, amikor meghallom tőled azt a bizonyos torokhangot – mondta rekedten,

– Azért némi elképzelésem van róla – mondta Lisette, odadörgölődött a férfi kemény hosszához és felszisszent az örömtől.

Zach felnyögött és lehunyta a szemét. – Nem hiszem, hogy valaha is eleget kaphatok belőled.

– Az jó. Én ugyanis tudom, hogy soha nem kaphatok eleget belőled.

Yuri vaskos orosz akcentusú hangja kiáradt az edzőteremből. – Nos, speciel én máris eleget kaptam mindkettőtökből. Vagy menjetek vissza a hálószobába és essetek egymásnak, mint a nyulak... vagy menjetek tovább és szabadítsatok meg bennünket a szerelmes, vágyteli szövegetektől.

Stanislov felnevetett. – Vedd már egy kicsit könnyedebben, Yuri. Csak most találtak egymásra.

Yuri morgott valamit oroszul.

Zach elmosolyodott és megcsóválta a fejét. A keze még mindig Lisette-ét tartotta, így tett hátrafelé egy lépést.

A lány felsóhajtott, amikor a hűvös levegő betört közéjük és lecsillapította hevületét. Némileg.

Mire felértek a földszintre, Zach visszaszerezte az ellenőrzését a teste felett.

Lisette azt kívánta, bárcsak neki is sikerülne.

Beléptek a betegszobára és ismét megálltak.

– Te most kibaszottul viccelsz velem – hördült fel Zach.

Seth és David Ami mellett ültek, és a szokásos módon árasztották belé az energiájukat. Marcus ült a másik oldalán, karjában a szunyókáló csecsemővel. Ami lábainál egy ismeretlen Halhatatlan állt, Lisette még egyszer nem látta.

– Aidan soha nem árult el bennünket – jelentette ki Seth.

Ez Aidan? A kelta? Akit Zach bezárt?

Zach keze szinte fájdalmasan összeszorult Lisette-é körül. – Videón láttuk, hogy behatol a Hálózat Központjába, agykontrollt használ...

– A Központba más okból tört be – mondta Seth –, semmi köze sincs ehhez az új vámpírhadsereghez. Olvastam a gondolatait. Mindet. Még azokat is, amiket nem tudtunk volna elolvasni anélkül, hogy belehalt volna.

– Akkor ki az? – kérdezte Lisette legyőzötten. – Ki az ellenségünk?

– Nem tudom – sóhajtott Seth –, úgy érzem, személy szerint velem baszakodnak.

Lisette bólintott. A bizonyítékok előbb Zachre mutattak. Aztán rá. Utána Aidanre.

– Talán valóban ez a lényeg – mondta Zach a hangjában még mindig nehezteléssel.

Aidan bólintott. – Valaki megpróbálja elhinteni a gyanakvás magvait, hogy széthúzást gerjesszen a sorainkban.

– Honnan tudhatták volna, hogy rossz Halhatatlan Őrzőt fogok megvádolni? Háromszor – tette hozzá hatalmas önváddal Seth.

– Technikailag – helyesbített Zach – én nem vagyok Halhatatlan Őrző.

– Pedig átkozottul jó lennél benne. Két egész napig fogadtad a hívásaimat.

– Ó! – pislantott rá meglepetten Zach – Hát jó.

Lisette odadörgölte a vállához az orrát. – Üdvözlet a csapatban.

– Mindenesetre – mondta Aidan Sethnek címezve –, még szerencse, hogy csak megvádoltál minket.

Zach felmorrant. – Mindenek nevezném, csak szerencsének nem. Szétrúgatta a seggem, csak mert úgy gondolta, hogy bűnös vagyok.

– Ahogy az enyémet is – biccentett sötét arccal Aidan.

Lisette elvigyorodott. – Az enyémet nem. Engem megölelt.

A férfiak nevettek.

Megszólalt a Down With The Sickness.

– Nem viccelek, Seth – figyelmeztetett Zach –, ha nem változtatod meg a csengőhangod, összetöröm a telefonod.

Seth mosolyogva fogadta a hívást.

– Értem tudnál jönni? – kérdezte Chris. – Meg akarok mutatni valamit, de túl fáradt vagyok ahhoz, hogy vezessek.

– Megyek. – Seth elengedte Amit, és eltűnt. Másodpercekkel később Chrisszel az oldalán jelent meg.

Chris átadott egy hűtőtáskát Marcusnak. – Hoztam még tejet.

– Köszönöm. – Marcus, az egyik karjában a babával, bevitte a hűtőtáskát a konyhába.

Chris odabiccentett Lisette-nek, Zachnek és Davidnek, szemügyre vette Aidant, majd odatartott valamit Seth elé, hogy megnézhesse. – A nyomkövető, amit Cliff felszerelt.

Seth összevonta a szemöldökét. – Hogyan szerezted vissza?

– Vártam, hogy mozduljanak naplemente után. Amikor nem történt semmi, kértem egy infravörös műholdas letapogatást. Semmiféle életjelet nem mutatott ki, ezért az embereim behatoltak a helyszínre, hogy ellenőrizzék.

– Hagynod kellett volna, hogy én menjek be – súgta Seth.

– Nem volt rá szükség. Tudtam, hogy senki sincs ott, így a veszély minimális volt.

– Az új kapcsolataid biztosították a műholdas képeket?

Ha ők maguk juttatnak fel az űrbe egy műholdat, azzal felesleges figyelmet vontak volna magukra. Ehelyett Chris kiépített egy egész kapcsolati hálózatot, olyan férfiakat és nőket szervezett be titokban kormányzati, gazdasági és más körökből, akik hajlandóak voltak mindent kockára tenni, hogy segítsenek a Halhatatlan Őrzőknek, amikor az ő szakterületükön volt szükségük támogatásra.

– Igen.

– Hogy haladsz velük? – kérdezte Seth.

– Csak nagyon finoman és óvatosan. Pokolian kemény küzdelem ez.

Chris legutóbbi kapcsolathálózatának tagjait, a házastársaikat, gyerekeiket Donald és Nelson zsoldosai halálra kínozták vagy kivégezték. Egy gyors pillantás Chris elméjébe elmondta Lisette-nek, hogy Reordon attól tart, a történelem megismétli önmagát.

– Ha már itt tartunk... – előhúzott egy mobilt a hátsó zsebéből és átnyújtotta Sethnek. – Szóltam azoknak az embereknek, akik a műholdas fotókat készítették, hogy azonnal hívják ezt a számot, ha a legcsekélyebb gyanújuk is támad, hogy követik vagy fenyegetik őket.

Seth átvette a készüléket és bólintott. – Ha ilyesmi történik, azonnal biztonságba teleportálom őket és a családtagjaikat is. Aztán a Hálózat új személyazonosságot ad nekik, és elhelyezi őket, lehetőleg az országon kívül.

– Köszönöm.

– Mit találtak az embereid? – kérdezte Lisette.

– Egy egészen kicsi házról beszélünk. Azt a pár bútordarabot, ami odabenn volt, felforgatták és összetörték. A nyomok alapján a vámpírok dulakodtak. Tudjátok, milyen instabil az idegállapotuk még akkor is, ha csak nemrég változtak át.

Mindenki bólintott.

– Egy szék alatt találtuk meg a nyomkövetőt, azt feltételezzük, hogy a küzdelem során eshetett le.

Lisette megcsóválta a fejét. – Ez volt az egyetlen szálunk.

– Tudom – sóhajtott Chris –, és Cliff hatalmas kockázatot vállalt, hogy a kezünkbe adhassa. Nem is beszéltem erről a Központban, nem akartam, hogy meghallja.

– Add ide – nyújtotta ki a kezét feléje Zach.

Amikor Lisette felnézett rá, dühöt látott az arcán, amit alig tudott visszafogni.

Chris összeráncolta a homlokát. – Mit akarsz vele?

– Még működik, ugye? – kérdezte Zach.

– Igen.

– Vízálló?

– Igen. A technikusok tökéletesre barkácsolták.

– Akkor add ide, és én gondoskodom róla, hogy ne eshessen le a következő vámpírról.

– Hogyan is tervezed ezt pontosan?

Zach megunva a várakozást, kikapta Chris kezéből az apró szerkezetet. – Azt tervezem, hogy ledugom a rohadék torkán. – Zsebre vágta a kicsinyke kütyüt. – Ha lenyeli, nem eshet le. Nem sodorhatják le róla harc közben. Nem hagyja el. És ha kell, úgy megverem, hogy arra már emlékezni sem fog, hogy ezt is lenyelte. Véget kell vetni ennek a szarságnak. – Ránézett Sethre. – Neked belefér?

Seth rövid töprengés után bólintott. – Jól hangzik. És mivel lenyeli, a vírus nem fogja behatoló idegen tárgyként azonosítani és kilökni.

Lisette rászorított Zach kezére. – Veled megyek.

– A fenét jössz! – tiltakozott a férfi.

– Akkor hadd mondjam másképp – mosolygott rá édesen a lány. – Ma éjjel vadászni fogok, veled vagy nélküled. Ha netán összefutok egy ilyen új típusú vámpírral, magam próbálom meg megjelölni. Én nem tudom lenyeletni vele, mert nem tudom kitörölni a memóriájából, vagy agykontrollal irányítani, de azt garantálom neked, hogy elég közel jutok hozzá, hogy valahol elhelyezhessem rajta.

Zach káromkodott.

Lisette még szélesebben mosolygott. – Ha nem tetszik, hogy seggeket rúgok szét, próbáld megakadályozni.

– Ez így nagyon nem lesz jó – morogta a férfi.

A lány nevetett.

– Hát jó. Akkor ledugom a torkán. Velem könnyű kiegyezni. – Rákacsintott. – Nos, akkor megnézzük, hogy együtt megy-e?

 

 

 

 

 

 

Lisette és Zach nem találtak új vámpírokat ezen az éjszakán. És a következőn sem. A harmadikon kétszer bonyolódtak küzdelembe, de a hagyományos vérszívókkal. Kevesen voltak. A küzdelem rövidre sikeredett. Zach több időt töltött a harcoló Lisette csodálásával, mint magával a csatával.

A lány elképesztő kombinációja volt a törékeny szépségnek és a lenyűgöző erőnek, a sebezhetőségnek és a vadságnak. Ahogyan shotóit használta, a kecsesség, amivel kitért ellenfelei támadásai elől...

Valamiért ez arra késztette Zachet, hogy rá akarja vetni magát.

Elesett az utolsó vámpír is a második csatában.

Zach összegyűjtötte ellenfeleik fegyvereit és közben azon járt az esze, hogy mikre fogja majd megkérni Lisette-tet hálószobájuk magányában.

A bowie kések, összecsukható bicskák, kések mind-mind rossz minőségűek voltak. Néhányukat eltörték Lisette kiváló shoto pengéi. – Szerinted? – emelte a lány felé a zsákmányt. – Kidobjuk őket?

Lisette bólintott.

Zach belepottyantotta az arzenált a legközelebbi kukába, majd visszatért a lányhoz.

Lisette abbahagyta, hogy elrakosgassa a saját fegyvereit, a férfi kezébe nyomta a sajátjait.

– Köszönöm.

A lány elmosolyodott, és felmarkolta a vámpírok ragacsos ruháit.

– Mi az? – kérdezte Zach, és lehajolt, hogy segítsen neki.

– Semmi. Csak... – felegyenesedett. – Szeretem, hogy hagysz kibontakozni – vonta meg a vállát. – Tetszik, hogy erősnek gondolsz.

– Mert erős is vagy.

– De te a nőiességemet is értékeled.

– Azt felbecsülhetetlen mértékben értékelem – mosolygott rá kölykösen a férfi.

Lisette elvigyorodott. – Mégsem vagy túlzottan védelmező, mint a testvéreim vagy Seth, akiktől néha a falnak megyek.

– Ó, dehogynem! Minden alkalommal meg kell küzdenem magammal, amikor csatába keveredünk. Ha pedig úgy érzem, hogy veszélyben vagy, abban a pillanatban felébred és átveszi az irányítást bennem a neandervölgyi.

– Van benned neandervölgyi?

Bólintott. – Már találkoztál is vele, amikor utasítottalak, hogy soha többé ne szegülj ellenem.

Lisette rákacsintott. – Akkor a neandervölgyid ajándékozott meg többszörös orgazmussal.

És szándékában állt még többel megajándékozni.

– És ha a neandervölgyi dominálna benned, megtaláltad volna a módját, hogy nélkülem vadássz, engem pedig Davidnél tarts ezen és az elmúlt éjszakákon.

– Tudtam, hogy soha nem bocsátanád meg, ha megtenném – ismerte be Zach. – Nem akarlak... nem is tudom... elnyomni.

Lisette odament hozzá, lábujjhegyre emelkedett és megcsókolta az arcát. – Látod? Hagyod, hogy önmagam legyek.

– Mert olyannak szeretlek, amilyen vagy. Még ha a szart is kirémíted belőlem, amikor veszélybe sodrod magad.

– Te hízelgő.

Egy gyors csókot nyomott a szájára. És még egyet. Egy harmadikat. – Olyan csábító vagy.

– Tervezel még valamit ma éjszakára?

– Igen.

– Mit?

– Muszáj találnunk egy újfajta vámpírt, hogy megjelölhessük. Túl régóta tart már ez. Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, véget kell vetni ennek a szarságnak.

Lisette sajnálkozó arccal bólintott. – Menjünk, és jelöljünk meg egy fattyút, még mielőtt benyugtatóznak egy újabb Halhatatlant.

– Hol akarod folytatni a keresést? A UNCG-n?

– Azt hiszem, Krysta és Étienne vadászik ott ma éjjel.

– A Duke?

– Jól hangzik.

Zach maga köré fonta a lány karjait, és ő is átölelte. – Túlságosan csábító vagy – mosolygott le rá, mielőtt teleportálta volna magukat.

Ahogy a sötétség megfakult, és a Duke egyetem kampusza kirajzolódott körülöttük, azonnal megcsapta őket a vér és a halál szaga.

Zach megdermedt és körülnézett.

Távolabbról beszéd hallatszott, morgás, nevetés kísérte.

Észak felé intett az állával. Arra.

Lisette elhúzta az orrát és bólintott.

Zach megindult, olyan sebességgel kelt át a kampuszon, hogy Lisette végig a nyomában maradhasson.

Egy olyan épület mögötti rakodóparkolóba jutott, ahol még nem járt. Féltucatnyi vámpír lapult a homályban. Zach előhúzta a tőreit, és kilesett a sarok mögül, miközben intett Lisette-nek, hogy maradjon mögötte.

A vámpírok, mint a sakálok vetették magukat a két női áldozatra, szinte minden nagyobb artériájukba belevájta egy az agyarait. A nők egyetemistának tűntek. Ugyanúgy, mint a két férfi, akiknek szinte széttépett testei félredobva hevertek. Az egyik már halott volt. A másik a Zach érkezését követő néhány másodpercben halt meg. A nők szívdobbanásai, ha még éltek egyáltalán, túlságosan gyengék voltak ahhoz, hogy Zach hallja őket a vámpírok egybeolvadó hencegésén és nevetgélésén át. Az egyik vámpír újonnan átalakultnak tűnt.

Hányan vannak? kérdezte Lisette a fejében, miközben előhúzta a shotóit.

Fél tucatnyian. És úgy nézem, van köztük egy újfajta is.

Csináljuk.

Zach és Lisette előléptek az épület mögül.

Az újfajta vámpír látta meg őket elsőként, felegyenesedett.

A többiek követték a tekintetét, és ők is felálltak.

– Ki a picsa vagy te? – kérdezte az egyik, akinek a száját és az állát vörösre festette a vér.

– Ez egy Halhatatlan Őrző? – kérdezte az egyik, és lehajolt, hogy felvegye korábban eldobott bowie kését.

– A Halhatatlan Őrzők nem félmeztelenül járnak, te seggfej – felelt neki az első.

Az újfajta vámpír figyelmen kívül hagyta a többieket és lassan maga mögé nyúlt.

Zach előhúzta két tőrét, és meglódult. Már azelőtt végzett a szeleteléssel, hogy a vámpíroknak esélye lett volna reagálni az első lépésére. Az őrült vámpírok elvágott torkából ömlött a vér, ahogy a földre rogytak. Ekkorra az újfajta vámpír előhúzta maga mögül a kábítófegyvert.

Zach elejtette az egyik tőrét, megragadta és megcsavarta a vérszívó fegyvert tartó csuklóját.

Mögötte Lisette dühösen felcsattant. – A fenébe is! Nekem nem hagytál semmit!

Zach nem felelt, a vámpír szemébe nézett, aki egy taktikai kést húzott elő az övéből.

Amint a vámpír előhúzta a kését, a teste ellazult. Kiejtette az ujjai közül a penge nyelét. Zach elengedte a másik karját is, mire az leesett az oldala mellé, még mindig kezében markolva a kábítófegyvert.

– Nem találkoztál ma éjjel Halhatatlan Őrzőkkel – mondta neki Zach.

Kis csend után a vámpír megismételte. – Nem találkoztam Halhatatlan Őrzőkkel.

– Valahogy összekaptál a vámpírokkal, akikhez csatlakoztál – folytatta Zach.

A vámpír bólintott. – Azok a vámpírok kibaszottul őrültek voltak.

– Annyira őrültek, hogy mikor rájuk jött a dili, nem volt más választásod, mint megölni őket.

– Muszáj volt – mondta a vámpír –, ha nem ölöm meg őket, ők ölnek meg engem.

– Utána meg nem találtál olyanokat, akikhez ismét csatlakozhattál volna, így ma éjszakára véget vetettél a vadászatnak.

– Majd holnap folytatom.

– Nagyszerű. És most nyisd ki a szád.

A vámpír kötelességtudóan hátrahajtotta a fejét, és kinyitotta a száját.

Zach előhúzta a nyomkövetőt és bedobta a szájába. – Becsukhatod.

A vámpír lehunyt szemmel becsukta a száját, és nyelt egy nagyot.

– Egy szem cukor, ami az egyik nő zsebéből esett ki, amikor a többi vámpír megtámadta – mondta Zach. – Finom. Eper ízű. Bárcsak több is lett volna nála.

A vámpír újra bólintott, a szája úgy mozgott, mintha még mindig a cukorkát ízlelné.

Zach hátralépett. – Most már futás. Ma éjjel nem láttál sem engem, sem pedig azt, aki a társaságomban van.

A kábítópisztolyt a nadrágja derekába dugva a vámpír elindult a sötét járdán.

Zach megfordult és Lisette-re nézett.

– Hogy csinálod ezt? – kérdezte a lány.

– Nagyon sok energiát igényel.

– Eleget ahhoz, hogy a Többieknek is feltűnjön? – Ez a fenyegetés mindig ott lebegett Lisette gondolatainak perifériáján.

– Nem, ha csak egyszer csinálom és ilyen rövid ideig.

Lisette a tokjaiba csúsztatta shotóit. – Hagyhattad volna, hogy én foglalkozzak az izzadságszagúakkal, amíg te ezt ez agykontroll izét csinálod.

– Nem akartam kockáztatni. Eddig egyetlen hagyományos vámpír sem hordott magánál nyugtatófegyvert, de ez megváltozhat, ha az újak továbbra sem lesznek képesek kézre keríteni közülünk egyet sem, és úgy döntenek, hogy aktívan hasznát veszik az elborultaknak ahelyett, hogy mint eddig, csalinak használnák őket.

Lisette halvány mosollyal a szája sarkában előhúzta a telefonját.

– Mit mosolyogsz? – kérdezte Zach.

– Azt mondtad, hogy közülünk. – Kikereste a hívandó számot. – Most már te is egy vagy közülünk. Halhatatlan Őrző lettél. A család tagjává váltál.

Azzá vált volna? Seth is mondott valami ilyesmit korábban de...

Zach elgondolkodott egy pillanatra, és majdnem hátrahőkölt a megdöbbenéstől, amikor rájött, hogy ő is így gondol magára.

– Chris? – mondta a lány. – Itt Lisette. Takarítócsapatra lenne szükségünk a Duke-on.

Zach hallotta, hogy az egyetem egy biztonsági őre feléjük sétál. Másfelé irányította, míg Lisette pontosan elmondta Chrisnek, hol találják meg őket a kampuszon. Tudod tájékoztatni róla, hogy megjelöltünk egy vámpírt, anélkül, hogy Cliff is megtudná? kérdezte Zach, mert tudta, hogy ha Lisette egyszerűen belemondaná a telefonba, a beszélgetés mindkét résztvevőjét tisztán hallanák a vámpírok, akik az Intézetben tartózkodnak.

Lisette bólintott, és a gombokat kezdte nyomkodni a telefonján. Néhány másodperc múlva visszacsúsztatta a zsebébe a készüléket. – Küldtem neki SMS-t. Érteni fogja, miért. A csapat öt percen belül itt van.

Zach bólintott.

– Nagyon elgondolkodtál – állapította meg Lisette, miközben az egyetemista lányok pulzusát ellenőrizte.

Mindketten halottak voltak, akár a férfiak, Zach tudta. A vámpírok eleste után nem hallott más szívverést, mint a Lisette-ét és a sajátját. De Lisette jólelkű volt, mindig reménykedett benne, hogy a fülük becsaphatja őket, ha halandók életének megmentéséről volt szó.

– Mi jár a fejedben? – kérdezte, miközben felegyenesedett és beletörölte véres ujjait vadonatúj kabátjába. A régi az elmúlt hetekben túl sok vágást, szakadást, eltüntethetetlen foltokat szerzett be ahhoz, hogy még megmenthető legyen.

– Semmi különös. Csak azon tűnődöm, hogy milyen.

– Mi milyen?

– Része lenni egy családnak.

A lány elmosolyodott, odalépett hozzá és átölelte. – Hamarosan megtudod. Seth és a testvéreim is kezdenek így gondolni rád. Idővel a többiek is.

Zach éles pillantással felmérte körülöttük az egyetemet, jelek után fülelt, amik arra utaltak volna, hogy van még egy újfajta vámpír a közelben. – Ebben nem vagyok olyan biztos.

Két egyetemista haladt feléjük. Mentálisan elirányította őket.

– Szeretnéd? – kérdezte Lisette.

A lány hangjából kihallatszó bizonytalanság miatt felfüggesztette a terepszemlét, és lenézett rá. – Mit?

– Ez az, amit akarsz? Hogy a Halhatatlan Őrzők befogadjanak maguk közé? – Lisette tekintete lesodródott a mellkasára. – Még sosem beszéltünk a jövőről. Egyébként a közeljövőről sem.

– Az én jövőm melletted van – mondta Zach egyszerűen. Elképzelni sem tudta többé nélküle az életét.

Lisette felemelte a tekintetét, csapdába ejtette az övét. – Szeretném, ha boldog lennél, Zach.

Rámosolygott, kézhátával végigsimított puha arcán. – Nem is tudtam mi a boldogság, amíg nem ismertelek.

A lány rásimította a kezét az övére, majd egy csókot nyomott a tenyerébe. – Én sem, amíg meg nem ismertelek. De... – megcsóválta a fejét – Zach, ha itt Észak-Karolinában, ilyen sok Halhatatlan Őrző közelében nem vagy boldog, elmehetünk máshová is.

– Megtennéd értem? – mélyen érintette, hogy még a testvéreit is hátrahagyná miatta.

Bólintott. – Nem sokat mondtál a múltadról, de amit mégis, az alapján úgy gondolom, hogy a létezésed legnagyobb részét... izolálva töltötted. Ha nem érzed jól magad minden áldott éjszaka egy tucatnyi Halhatatlan és ugyanannyi Szekundáns társaságában, kérhetem az áthelyezésemet. Elmehetünk valahová távolabbra...

– Nem számít, hol élünk, Lisette – szakította félbe halkan. – Vagy hogy hány testvérünk van körülöttünk. Az se számít, ha nem tudnak elfogadni engem. A boldogsághoz nekem csak rád van szükségem. Te vagy az a család, akire szükségem van.

A lány kissé lábujjhegyre emelkedett és megcsókolta. – A Többiek nem olyasmi volt neked, mint a családod? – kérdezte.

– Nem igazán. Kijöttünk egymással, leginkább barátságnak volt nevezhető ez a kapcsolat. Már ha barátságnak lehet nevezni valamit, amit nem mi választottunk, hanem ránk kényszerítettek a körülmények. Nem osztoztunk egymással a szereteten úgy, ahogyan azt a Halhatatlan Őrzők teszik.

– Soha nem beszélsz róluk, kivéve, amikor nyaggatlak vele, hogy vadásznak-e még rád – mondta lágyan Lisette. – Hiányoznak?

– A Többiek? Nem. – Pokolian nem tudott megfeledkezni az ítélkezésükről, a büntetéseikről és a fanatikus elszántságukról sem, hogy tartózkodjanak minden interakciótól... nos... mindenki mással ezen a bolygón.

– Miért nem engednek el egyszerűen?

Megcsóválta a fejét. – Tartanak a következményeitől annak, ha úgy döntök, hogy követem Seth példáját, és elkezdek változtatni az emberek sorsán. Máris azt hiszik, hogy Seth tettei egy napon előidézik majd a bukásukat. Elfogadhatatlan, hogy még valaki eltévelyedjen, veszélybe sodorja a létezésüket, ezért eltökélt szándékuk, hogy újra elfogjanak, és megmutassák nekem a választott utam hibáit. Annyira elszántak, hogy korábban, amikor Davidnél szeretkeztünk, éreztem közülük egyet elszállni felettünk. – Még mindig alig akarta elhinni, hogy ilyesmihez folyamodtak. A Többieknek példátlanul kétségbeesettnek kell lennie, és fogalmuk sincs róla, hogy hol keressék.

Lisette megdermedt. – Érezte, hogy ott vagy?

– Nem. Mindaddig, amíg teljes erőmnél vagyok, nem érzékelnek.

– De Amiba is rengeteg energiát áramoltattál.

– Bocsáss meg. Úgy kellett volna mondanom, hogy amíg uralom a hatalmamat, nem találnak meg. Még alvás közben és lecsökkent energiaszint mellett is biztonságban vagyok. Csak a hatalmas energiafelhasználások hívják fel magukra a figyelmüket. – Ilyenből is követett el párat, amíg segített Sethnek az árulóra vadászni, de messze elteleportált a helyszínről, még mielőtt a Többiek pontosan beazonosíthatták volna a helyszínt, és odamentek volna, hogy elfogják.

Lemosolygott a lányra. – Az, aki átrepült felettünk, valószínűleg egy hideg, távolságtartó alakot keresett, aki olyan, mint ők, Többiek, nem egy olyan férfit, aki szenvedélyesen szeretkezik az asszonyával, akit imád. Ha a jelenlétemet érzékelte is, az nagyon idegen lehetett a számára.

– Visszajön még?

– Kétlem. Azon is meglepődtem, hogy most ilyen közel merészkedett. David és Seth otthonai nagyjából kijelölik a berepülési tilalommal sújtott zónákat. Ezt megszegni egyenértékű azzal, mintha fenyegető üzenetet küldenének, okvetlenül kiváltja Seth haragját.

– Annyira félnek tőle?

– Nem Sethtől félnek. Hanem attól a pusztítástól, amit elszabadíthat, ha elszakítják nála a cérnát. Félnek annak következményeitől, ha felhívják magukra a figyelmet. Nem tudom, miért erősebb Seth olyan sokkal nálunk, talán egyszerűen azért, mert rengeteget dolgozott rajta, hogy növelje az erejét, kiterjessze az ajándékait, miközben mi inkább elfojtottuk a sajátjainkat. De ha végképp elvesztené a türelmét...

Lisette grimaszolt. – Tudom. Láttam.

– Nem, nem láttad. Az pusztán egy mellékes kis ízelítő volt. Amikor régen Seth feleségét és gyerekeit megölték... – Beleborzongott, ahogy felidézte a vérontást. – Daviddel összefogva a Többiek minden erejére szükségünk volt, hogy megállítsuk. De mire ez megtörtént, mi magunk is rengeteg kárt szenvedtünk.

– David már élt akkor?

– Igen. Nem hiszem, hogy nélküle sikerült volna elérnünk Sethet.

– Mit csináltatok? Te is... kínoztátok, ahogyan téged is kínoztak?

Zach felhorkant. – Nem. Ahhoz túl véresek és összetörtek voltunk. Összehangoltuk a saját erőnket, és arra koncentráltuk, hogy elvezesse Sethét. Egy ideiglenes korrekció volt. Vagy büntetés. Hívd, aminek akarod. De ez elegendő ideig védte tőle a világot, míg tisztázta magában a szarságait.

Meghallotta a közeledő járművet.

– Ezt veled is megtehetik? – kérdezte Lisette, az ölelése szorosabbá vált. – Ha megtalálnak, elszívják a hatalmad és elvisznek tőlem?

Igen, megtennék, ha tudnák. Ha ő nem lenne elég óvatos.

Odadörgölte az állát a lány feje búbjához. – Ez nem fog megtörténni, Lisette. Nem hagyom.

Túl sokat jelent a számára ahhoz, hogy elveszítse.

 

 

 

 

 

A Kidneythieves - Before I’m Dead című dala verte fel álmából Lisette-tet. Éppen amikor egy csodálatos álma volt Zachről. A férfi nevetett, jóképű arca gondtalan, játékos volt, maga után húzta őt egy árnyas erdőbe. Ő is nevetett, de arra nem emlékezett, hogy miért. Csak arra, hogy boldog volt, Zach ujjai a kezét ölelték, a nap ragyogóan sütött le rájuk az ágakon keresztül, megpettyezte őket fénnyel.

Fénnyel, ami nem ártott neki.

Kinyitotta a szemét. Az ágyában feküdt a hátán. Otthon. Meztelenül. A takaró a csípőjére csavarodott. Zach hason feküdt az oldalához simulva, feje a mellkasán, egyik súlyos karja átvetve a hasán.

– Megölöm, aki a vonal másik végén van – morogta álomittasan.

– Nem ellenzem. – Az éjjeliszekrényen fekvő telefonjáért nyúlt.

– Ez volt a legeslegjobb álmom – folytatta a morgolódást a férfi alvástól darabos hangon.

Lisette megnézte, ki a hívó. Tracy.

– Egy erdőben voltunk – Zach közelebb fészkelődött.

A lány elmosolyodott. – Fogtad a kezem és húztál magad után?

A férfi felemelte a fejét. – Igen.

Rákacsintott. – Ott voltam.

Zach rámosolygott, és átkozottul ellenállhatatlan volt a kócos hajával.

– Mi újság? – tette fel a kérdést a Szekundánsának.

– Chris újabb találkozót hívott össze. Mindenkinek David házában kell lennie naplemente után egy órával.

– Kösz. Ott leszünk. – Visszatette a telefont az éjjeliszekrényre.

– Talán a vámpír, akit megjelöltünk, valami gyümölcsöztethető információval szolgált.

– Remélem – simította ki Zach haját a szeméből Lisette. – Behúztál az álmodba, ugye? Szándékosan?

A férfi bólintott. – Tudom, mennyire hiányolod a napot, és meg akartam osztani veled.

A lány szemei égni kezdtek a feltörő könnyektől. – Köszönöm – suttogta.

Zach egy puha csókot lehelt az ajkára. – Neked bármit.