Harmadik fejezet

 

 

 

Ethan is távozott nem sokkal Bastien elindulása után, de még mentében is zúgolódott a „nem dugás hívás” miatt.

Zach nem moccant egész nap. A légzése nem mélyült el. A szíve sem vert semmivel sem sűrűbben. A szeme sem nyílt ki.

Lisette kihagyta az alvást, helyette inkább őt nézte, rácsodálkozott... sok mindenre.

A Halhatatlanok hajlamosak nagyon mélyen aludni, amikor súlyos sebekből gyógyulnak, így a reakció teljes hiánya nem idegesítette különösebben. Leginkább azért, mert a férfi zúzódásai viszont kezdtek haloványodni. A Bastien által lezárt vágások, hasadások is a gyógyulás útjára léptek, dühödt vörös színből lassacskán halvány rózsaszínre váltottak, a sebszélek összesimultak.

Viszont ez az egész hosszabb időbe telt, mint ami egy ilyen idős Halhatatlan esetében várható lett volna. Valószínűleg nagyon súlyos belső sérülései lehettek. És rengeteg törött csont, a szárnyaiban szinte mind. Az egyik majdnem teljesen leszakadt. Bastiennek nem kis fejtörést okozott, mire végre rögzíteni tudta. A teljes gyógyulás valószínűleg beletelik akár egy-két napba is.

Ki tehette ezt vele? És miért?

Azt nem hitte, hogy Seth az elkövető. Amikor Seth megbüntetett egy Halhatatlant, arról mindenki hallott, ő és Étienne pedig mindenképp tudott róla. Bár tudomása szerint Zach létezéséről csak Roland, Sarah és Ami tudott rajta kívül.

Naplementekor Lisette felsóhajtott. Egyetlen lépéssel sem jutott közelebb a válaszokhoz. Megérintette Zach haját. – Zach, hallasz engem?

Semmi.

– Ha nem tudsz beszélni, azt is hallom, ha csak a fejedben válaszolsz. – Bár minden Halhatatlan másmilyen és más erősségű ajándékokkal rendelkezett, Zach egyértelműen telepata volt. Enélkül nem is tudott volna belépni az álmaiba.

Csend.

– Indulnom kell vadászni. – Felemelkedett, az ujjai máris hiányolták a selymes hajfürtök érintését. – Távolt tartom ma éjjel itthonról a Szekundánsom, és hazajövök, amint tudok.

Csak még ki kellett találnia, mit is mondjon Tracynek.

Előszedte a szekrényből a ruháit, és bement a fürdőszobába.

A szekrény valójában kettős célt szolgált, pont úgy, mint David házában. Egyfelől helyet biztosított a ruháinak, másrészt viszont a fekete vámpírvadász öltözékek mögött volt egy panel, ami elrejtette a környező fenyőerdő mélyére vezetető alagút bejáratát, az örökzöldek egész évben biztos menedéket nyújtottak arra az esetre, ha menekülnie kellene a házból a nappali órákban.

Ezt a megoldást nem tartotta szükségesnek egészen addig, amíg egyszer Sarah-t, Rolandot és Marcust nappal érte támadás, amiben megsemmisült Roland akkori háza is.

Nem időzött sokat a zuhany alatt. Minél előbb elindul vadászni, annál hamarabb akadhat rá néhány vámpírra, és annál előbb érhet haza. Ma éjjel Zach már biztosan fel fog ébredni. Csak remélhette, hogyha a férfi akkor ébred fel, amikor ő távol van, megvárja, amíg hazatér. A földszinten magához vette kedvenc fegyvereit, a shoto kardokat, de elcsomagolt ezen kívül tőröket, és egy pár hangtompítóval felszerelt Glock 18-ast is, tartaléktárakkal együtt.

Felkapta a sisakját, és kiment a letámasztott Hayabusához.

– Before I’m Dead – hangzott fel a dal az éjszakában.

Előhúzta a telefonját.

– Jól aludtál az éjjel? – kérdezte Tracy, amint Lisette bejelentkezett.

– Remekül – hazudta Lisette. – Hol vagy?

– Itt maradtam Davidnél.

Ami azt jelenti, hogy az összes ott lévő Halhatatlan hallja a beszélgetésük minden szavát.

Ahelyett, hogy verbálisan kérdezett volna, Lisette inkább egy sms-t küldött: Nem töltenél ott még egy éjszakát?

 

Szívesen. Mi a helyzet?

 

Majd később elmondom.

 

OK.

 

Másodpercekkel később Lisette már az elhagyatott észak-karolinai úton száguldott, a gondolatait teljesen lefoglalta az ágyában fekvő rejtélyes Halhatatlan.

 

 

 

Ethan nyugtalan energiával telten portyázott a Duke kampuszán. Nem találkozott vámpírral egész éjszaka. Egyetleneggyel sem!

Az orra alatt motyogott, és előhúzott a kabátja alól egy tőrt, megfogta a pengéje hegyét, a levegőbe dobta, majd elkapta. Ez sokáig nem ment neki anélkül, hogy megvágta volna magát, de most már oda sem figyelve ismételgette a mozdulatsort, miközben szemei a sötét árnyakat kutatták.

Átkozottul harcolni lett volna kedve, és nem talált egyetlen ellenfelet sem.

Azóta vágyott a küzdelemre, amióta meglátta azt a kibaszott nagydarab Halhatatlant Lisette ágyában. Jó, a fickó véres volt és elég ramatyul nézett ki. De akkor is az ágyában volt. Az ő ágyában.

A lány pedig hajlandó volt kockáztatni a seggét, hogy segítsen rajta. És kockáztatni Ethan seggét is.

Mogorván maga elé meredt. És átkozott legyen, ha nem kockáztatta volna érte ő maga is. Vagy épp a fickóért, bárki is legyen az a fattyú.

Mi a csoda ütött Lisette-be, hogy beleesett valakibe, aki szerepel Seth feketelistáján? Megőrült?

Nem, válaszolta meg rögtön a saját kérdését, nem őrült meg. Csak kurvára belezúgott.

És ezért van az, hogy ő most nagyon-nagyon szeretne megütni valakit.

Mert ő viszont még mindig Lisette-be van belezúgva.

Lassan attól kezdett félni, hogy olyanná válik, mint Marcus. Vagyis olyanná, mint amilyen Marcus Ami előtt volt. Marcus nyolcszáz évig csak tengett-lengett nyomorultul, egy olyan nő után vágyakozva, aki nem lehetett az övé.

Ethan nem szerette volna követni a példáját.

Három emberi nő közeledett feléje. Mindhárman egyetemisták voltak, hazafelé tartottak az egyik sörpartiról. Vihorásztak és csacsogtak, apró, tipegő léptekkel imbolyogtak a járdán, nevetségesen magas sarkú cipőikben.

Lisette holtában sem viselne el magán ilyen cipőt. Szerette benne ezt. Elmondása szerint halandó korában éppen eleget kényszerítették kényelmetlen, szoros ruházatba, soha többé nem volt hajlandó ilyesmit viselni. Most katonai bakancsok uralták az éjszakáit, míg napközben a mezítlábasságot preferálta.

Még az átkozott lábait is vonzónak találta.

Magában káromkodva eltette a tőrét, és elfordította a fejét, hogy a nők ne láthassák a szemeiben a csalódottságot.

– Huh – lehelte az egyik lány, miután elmentek mellette.

– Dögös – súgta vissza egyetértően a másik.

– Elkapnám – mondta a harmadik.

Ez ugyan balzsamként hatott az egójára, mégsem foglalkozott tovább a trióval... ugyanis sötét alakok kúsztak elő az árnyak közül, és elkezdték követni a lányokat.

Végre! Négy vámpír. Kihívás egy ennyi idős Halhatatlannak, de neki most épp erre volt szüksége.

Ethan elvigyorodott, majd meglódult, és egy széles ívű U alakban megkerülte a vámpírokat.

Hangtalanul füttyentett. A vérszívók közül kettő olyan termetű volt, mint ő. Magasak. Széles vállúak. Csupa izom testalkatúak. A másik kettő is magas volt, de vékony, nyurga, mintha soha életükben nem emeltek volna meg egyetlen súlyzót sem. Izgágák voltak. Mosdatlan test és alvadt vér szaga áradt felőlük. Minden bizonnyal két évnél régebben fertőződhettek meg. Az első kettő friss, tiszta ruhát hordott és nemrég fürdött.

Meg sem kíséreltek hangtalanul járni.

A diáklányok kacér pillantásokat vetettek hátra a válluk felett, talán Ethannek szánták őket. Ám a mosolyuk azonnal eltűnt, amint megpillantották a fenyegető négyest. Összenéztek, közelebb húzódtak egymáshoz és kissé gyorsabban kezdtek lépkedni.

A két lepukkant vámpír berozsdásodott nevetést hallatott, és ők is fokozták a tempót, hogy a préda tisztában legyen vele, hogy vadásznak rá. Tiszta, kidolgozott izomzatú társaik messziről követték őket.

Tipikus eset. A nemrég átváltozott vámpírok mindig igyekeztek a régiek közelében maradni. Az idősebbek viszont imádtak a zsákmányaikkal játszani, halálos félelmük úgy vonzotta őket, mint lepkét a fény. Azt akarták, hogy a lányok rettegjenek. Hogy az agyuk kivetítsen eléjük minden iszonyatos dolgot, amit üldözőik elkövetnek velük, ha nem sikerül megszabadulniuk tőlük. Azt akarták, hogy elképzeljék az elképzelhetetlent. Aztán pedig elállják az útjukat, hogy előcsalják sikolyaikat.

Ethan anélkül, hogy megállt volna, lehajolt és felvett néhány makkot, terítve volt vele az ösvény, ez ropogott a vámpírok bakancsai alatt is.

– Hívjuk a kampusz biztonsági szolgálatát – sziszegte az egyik lány.

– Nem tudom a számukat.

– Akkor a 911-et, és mondd meg, hogy követnek bennünket!

Az egyik vámpír felnevetett. – Rég halottak lesztek, mire ideérnek.

A lányok hátranéztek a válluk felett.

– Ó a szarba! A szemeik! – zihált fel az egyik.

Már közel jártak a kollégiumhoz. Még néhány épület és biztonságban lennének az ajtók mögött, na nem mintha a vámpíroknak szándékában állna hagyni, hogy eljussanak odáig.

Ethan meglendítette a karját, és villámgyorsan útjára engedett egymás után két makkot.

Az ő erejével megdobva úgy viselkedtek, mintha golyók lennének.

A két mosdatlan vámpír felüvöltött és a tarkójához kapott, ahová a makkok becsapódtak.

– Au!

– Mi a szar?!

Ők megálltak, a lányok viszont rohanni kezdtek.

Ethan integetett nekik, hogy magára vonja a figyelmüket, majd egy nemzetközi jelzéssel azt is bemutatta, hogy szét fogja rúgni a seggüket.

A lányok futottak (ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni), lépteik hangosan koppantak a járdán, kicsiny táskáik zörögtek, ahogy nekicsapódtak a csípőjüknek.

A felizzó kék szemek végképp Ethan felé fordultak, amikor a diáklányok felrohantak a lépcsőn és eltűntek a kollégium ajtaja mögött.

Az izmos vámpírok tekintete követte a slamposakét, ők is Ethan felé fordultak.

A helyzet innen válhatott fájdalmassá, vagy szórakoztatóvá is.

Ethan maga után csalogatta őket a sarkon túlra, el az ablakra tapadó lányok tekintete elől.

– Halhatatlan Őrző – sziszegte az egyik piszkos, szürke pólót viselő vámpír, mire a többiek felzárkóztak melléje.

– Eddig nem volt világos? – kérdezte Ethan, és elővarázsolt a kabátja alól két sai villát, még mielőtt bármit is felelhettek volna.

A szürke pólós vámpírnak nem volt érkezése előhúzni a hosszú kést, amit a nadrágszíja alá tűzve hordott. Amint az ujjai a fából készült markolat felé moccantak, Ethan előrelépett és átvágta a nyaki verőerét.

Az izmos vámpírok körözni kezdtek Ethan körül, míg a másik nyurga előrántott és lóbálni kezdett egy valóságos handzsárt. Hogy a pokolban rejthette azt el eddig a gatyájában?

Ethan hátat fordított neki, hogy szembekerülhessen az izmos duettel.

Többre nem is volt ideje.

Elhárított a sai villával egy olyan rúgást, ami egészen biztosan megrepesztette volna az állkapcsát, ha telibe találja. Kitámadott. És legnagyobb megdöbbenésére elhibázta.

Ő, aki soha nem hibázik!

Egy újabb rúgás közeledett a fejéhez. Elhúzódott előle, és kisöpörte a vámpír támasztó lábát. Az hatalmasat esett. A vérszívó félregurult, és felpattant. Ethan pengéi szikrákat hánytak a feje helyén a betonon.

Fogalma sem volt róla, hova lett a csapzott vámpír, de a másik izmos ismét megpróbált a háta mögé kerülni.

Ethan helyezkedni kezdett, kettejük közé manőverezte az első izmos vámpírt, aki mindent bevetve folyamatosan harcolt ellene. Ez az ember csak nemrég változhatott át. Nem volt őrült. Igazából idegesnek se látszott. És határozottan figyelemre méltó készségei voltak. Mesteri edzője lehetett úgy a harcművészetekben, mint a fegyverforgatásban.

Na de Ethan is mester keze alatt tanult. Lisette aztán igazán tudott seggeket szétrúgni, és kikényszerítette Ethanből, hogy ő is megtanulja.

A szürke pólós vámpír a torkához kapott, amit Ethan felmetszett, hátratántorgott néhány lépést, majd négykézlábra zuhant. A vére végigfolyt a felsőtestén, majd összegyűlt alatta a járdán. Megkerült a másik nyurga is, úgy pattogott lábujjhegyen, akár egy bokszoló, válogatott ocsmányságokat és káromkodásokat szórt Ethan fejére. Izmos vámpír 2 ismét megpróbált a háta mögé kerülni.

A pokolba. Ez nem megy éppen gördülékenyen.

A semmiből hirtelen egy karcsú alak jelent meg, felpattant a négykézlábazó vámpír hátára, egy könyökütéssel a földre küldte, de már ismét a levegőben volt, és a másik nyurga mögött ért földet újra. A koszos vámpír megpördült, hogy rátámadjon. Vörös áradat spriccelt szét, ahogy Lisette suhintott shotóival.

A vámpír feje lefordult a nyakáról.

A lány rákacsintott Ethanre.

Rávigyorgott. Hányszor mentette meg így a seggét halhatatlanságának korai éveiben?

Izmos vámpír 1 rátalálhatott a fegyverére, mert végigrántotta a pengéjét Ethan bal karján, alig centiméterekkel elkerülve a hónalji artériát.

– Oda figyelj! – dorgálta Lisette, miközben kitért izmos vámpír 2 rúgása elől, és bevitt egy sajátot.

Két vámpír. Két Halhatatlan. Kiegyensúlyozott erőviszonyok.

Ami egyben nagyon zavaró is volt. Ethannek minden erejét latba kellett vetnie, hogy tarthassa a lépést ellenfelével. Még soha életében nem küzdött vámpírral, aki ilyen képességekkel rendelkezett.

A szeme sarkából látta, hogy Lisette ellenfele bevisz egy ütést a lány állára. A karcsú alak hátratántorodott, sűrű francia szózuhatag hagyta el a száját.

Egy tőr csapott le Ethanre, besiklott két bordája között, átszúrta a tüdejét.

Sziszegve átkozta el saját figyelmetlenségét.

Lisette aggodalmas arccal pillantott rá.

Rögtön vágás nyílt az állkapcsán, izmos vámpír 2 kihasználva figyelmetlenségét megpróbálta átvágni a torkát.

– Jól vagyok – sietett megnyugtatni Ethan –, csak nyírd ki azt a kibaszott szarházit.

Ethan látta, hogy a shotók megvillannak, ezért ő teljesen izmos vámpír 1-re koncentrálhatott.

Fájdalomszisszenések és nyögések tarkították az összecsattanó pengék fémes csikorgását, az ütések, rúgások hangjait.

Ismét meghallotta Lisette káromkodását, majd sikerült sai villájával megakasztani és elrepíteni a vámpír egyik tőrét. Ám még mielőtt támadásba lendülhetett volna, a vámpír összerándult és elejtette a másik tőrt is. Zihálva a mellkasához kapott. Az arcára rettegés ült ki. Hatalmasra nyíló kék szemei Ethanre tapadtak, miközben hanyatt esett.

Ethan összehúzott szemöldökkel, felemelt fegyverekkel figyelte néhány pillanatig, mielőtt megkockáztatott volna egy pillantást Lisette felé.

Még épp láthatta, hogy a lány ellenfelének fegyverei is a földre csörrennek. A vámpír kiürült ujjai a mellkasához kaptak.

Forró vér robbant Ethan félrefordított arcába.

Grimaszolva visszafordult a saját ellenfele felé... és elállt a lélegzete.

– Te. Szent. Szar! – hördült fel.

A vámpír szíve egyszerűen kitört a mellkasából.

A test szélsebesen aszalódni kezdett.

Visszafordult Lisette felé, így nem maradt le róla, hogy vámpír 2 szíve is kiszakadt a helyéről, átröppent a lány válla fölött és a földre esett.

A test már zuhantában összeomlott.

 

 

 

 

Lisette dermedten meredt a vámpír holttestére, a szíve szinte fájt, szúrt a dübörgő rohanástól. Mi a pokol ez?

– Oké – mondta lihegve Ethan –, nem fogok hazudni neked. Ezek voltak a legügyesebb szarzsákok, akikkel valaha is összefutottam. – Vérrel összefröcskölt arccal, döbbenten nézett egyik vámpírról a másikra. – Márpedig láttam néhány furcsa szarzsákot.

Lisette bólintott. Ezzel ő is pontosan így volt.

– Mi az ördög történt velük tulajdonképpen?

– Nem tudom – motyogta.

A szívük... egyszerűen kiugrott a testükből.

– Láttál már valaha ilyesmit? – kérdezte Ethan.

Már majdnem megrázta a fejét, de megdermedt a mozdulat közben.

– Mi az? – csapott le rá azonnal Ethan – Mi van?

Zach van. Zach egyetlen gondolattal, egyetlen másodperc alatt törte össze egy tucatnyi ember artériáit, akik el akarták fogni őt.

Lisette körülnézett.

– Lisette? – Ethan ismét felemelte a fegyvereit. Valószínűleg azt hiszi, hogy hall valamit, netán újabb vámpírok közeledését.

De Lisette a vámpíroknál sokkal veszélyesebb lényt keresett...

Élesen szívta be a levegőt, amikor a tekintete megállapodott rajta.

Ott volt. Egy épület sarkának támaszkodva, árnyként az árnyak között, sötétségét csak a sebeit elfedő kötések fehérsége törte meg.

– Zach – lehelte.

Ethan feléje kapta a fejét. A szemöldöke felszaladt. – Mi?

Miközben eltette a fegyvereit, Lisette hosszú léptekkel elindult a férfi felé.

Ethan bakancsai ott döngtek mögötte a járdán, majd a száraz füvet súrolták, amikor letértek az útról.

Zach nem egyenesedett fel közeledtükre. Lisette azon töprengett, képes lenne-e rá egyáltalán. Semmivel sem nézett ki jobban, mint este, amikor magára hagyta.

Hátradöntötte a fejét, hogy felnézhessen az arcába. – Mit keresel itt? – kérdezte halkan.

Izzadságcseppek ütöttek ki a férfi homlokán. – Éreztem, hogy veszélyben vagy.

– Jól vagyok. Minden éjjel vámpírokra vadászom.

Zach felemelte a kezét, és mutatóujjával végigsimított a zúzódáson az állán. Izgalom remegése futott át Lisette-ten. – Bántott téged.

Ethan is odaért melléjük, felhúzott szemöldökkel. – Ezért aztán telekinetikusan kitépted a szívét a mellkasából?

Zach leeresztette a kezét, és ránézett Ethanre. – Igen.

Ethan felsóhajtott. – Oké. Azt hiszem, most egy kicsivel jobban kedvellek – ismerte be kelletlenül.

Zach rezzenéstelen arccal tanulmányozta az ifjú Halhatatlant.

– Haza kell menned, Zach – mondta óvatosan Lisette –, még nem gyógyultál meg. Pihenj.

A férfi abbahagyta Ethan vizsgálatát, és ránézett, barna szemeiben aranyszín tüzek lobbantak. – Hozzád? A te ágyadba? Ott voltam, amikor felébredtem, nem igaz? Az a te ágyad. Éreztem benne az illatod.

Valamilyen furcsa okból forróság rohant végig Lisette arcán. – Igen.

– Hogy kerültem oda?

– Nem emlékszel? – Lisette tekintete elkerülte Ethanét, aki figyelt minden szót, minden hangsúlyt.

– Nem.

– Majd később elmondom – ígérte, nem akarván a túlságosan is lelkes közönség előtt megtartani a beszámolót Lisette. Rápillantott Zach vállára, vagyis inkább mögötte a szárnyaira, amit Bastien olyan óvatos alapossággal kötözgetett és tett sínbe. – Hogyan jöttél ide? – Repülni nemigen tudott.

– Teleportáltam.

A tény, hogy ennyire súlyosan sérült állapotában is megőrizte szellemi erejét, pontosan megmutatta, milyen hatalommal is bír ez a Halhatatlan.

– Akkor most teleportálj vissza. Mármint hozzám. Feküdj vissza az ágyba. Pihenj egy kicsit. Rövidesen én is hazamegyek.

– Nem biztonságos.

– De igen, az – biztosította. – A Szekundánsom David házában marad, és nem tér vissza, amíg nem hívom. Senki más nem lesz ott.

– Úgy értettem, hogy neked nem biztonságos. Ha a Többiek rám találnak...

– Milyen többiek? – kérdezett közbe kíváncsian Ethan.

Zach jóképű arcán bosszúság futott keresztül.

Lisette sietett megszólalni. – Mármint úgy érted, hogy azok, akik ezt tették veled?

– Igen.

– Ha meg tudnának, nem találtak volna már meg?

– Csak pár órája jöttem el. Ha egy kicsivel több idejük lesz...

– Zach – mondta a lány gyengéden –, csaknem huszonnégy órája vagy nálam.

Meghökkenten meredt rá. – Mi?

– Egy-két óra eltéréssel huszonnégy órája. Ha olyan erőteljesek, mint te, nem kellett volna már megtalálniuk?

A férfi szemöldökei összeszaladtak. – Talán része lett a természetemnek – motyogta.

– Micsoda?

– Hogy kizárjam őket.

Ethan előre hajolt. – Még mindig nem mondtad el, kik azok a Többiek.

– Nem is állt szándékomban – felelte sötéten Zach.

Nem akarja elmondani Ethannek? Vagy nem akarja elmondani senkinek?

Lisette úgy döntött, hogy majd később foglalkozik ezzel. – Ahogy mondtam, nálam biztonságban vagy. Csak Ethan, Bastien és én tudjuk, hogy ott vagy egyáltalán. Miért nem mész vissza pihenni, hogy a szárnyaidnak alkalma legyen meggyógyulni? Én...

– Bastien, a Halhatatlanok fekete báránya tud rólam?

– Igen.

– Akkor először meg kell találnom, és törölnöm kell az emlékeit.

– Törölni – kérdezte Ethan, és a hangja híven tükrözte riadalmát –, vagy eltemetni?

– Törölni. – Zach szemében furcsa fény villant. – Az eltemetett emlékek hajlamosak a felszínre törni, általában akkor, amikor erre a legkevésbé számítunk.

Merde! Seth azt mondta, hogy ő és David azért használják inkább az emlékek eltemetését, mert a törlésük agyi károsodásokat okozhat.

– Kérlek, ne csináld ezt – mondta –, Bastien volt az, aki bekötözte a sebeidet és helyre rakta a törött csontjaidat. Én magam nem tudtam hogyan kell, őt kértem meg, hogy segítsen benne.

Zach Ethanre nézett. – És mi van veled? Te mit csináltál?

– Megettem egy szendvicset és vicceket gyártottam.

– Nem, dehogy is – sietett tagadni Lisette. Ethan összevonta a szemöldökét. – Oké, a szendvics tényleg megvolt, de csak míg Bastien ellátta a többi sebedet, aztán segített neki a szárnyaidnál. 

– És vicceket gyártottam – ismételte meg Ethan.

Lisette összeszorította a száját, nehogy megfojtsa. Megpróbálja felbosszantani Zachet?

– Seth mindent kiolvashat a gondolataikból, és ellened fordulhat a haragja, amiért segítettél nekem. Ezt nem engedhetem meg.

– Az esély erre kisebb, mint gondolnád. Seth ritkán pillant bele Bastien gondolataiba, amióta Melanie kordában tarja. Ethan gondolatait pedig szinte lehetetlen olvasni.

Zach Ethanre nézett.

– Mi van? – kérdezte Ethan. Néhány pillanat múlva az arca megrándult a fájdalomtól. – Áááá! – Eldobta fegyvereit, két kézzel markolta meg a fejét és távolabb ment.

Lisette megragadta a vállát, hogy visszatartsa. – Ethan?

Egyik orrlyukából vér buggyant ki, végigfolyt a száján, le az állára.

– Zach, hagyd abba! – kiáltotta, mert időközben rájött, hogy valószínűleg Ethan gondolatait akarja átkutatni.

Sóhaj tört fel Ethan torkából. Az arca lassan kisimult.

– Igazad volt – mondta Zach –, tényleg nagyon nehéz olvasni.

– Seggfej – morogta Ethan és letörölte az orráról a vért. – Mi a fene volt ez? Mit csináltál velem?

– Megpróbáltam elérni az emlékeidet.

– Az én kibaszott emlékeimhez nincs semmi közöd!

Viszont rengeteget elárulnának Ethan Lisette-tel való kapcsolatáról. A lány gyomra görcsbe rándult, kényszerítette magát, hogy felnézzen Zachre. – Láttál valamit?

– Nem – felelte a férfi hosszas csend után. – Azt hittem kifogásolnád a fájdalmat, ha még mélyebbre ásnék.

– Seggfej – ismételte meg Ethan.

Lisette nem tiltakozott. Ez tényleg seggfejség volt. – Tehát most már látod, hogy sem David, sem Seth nem fogja olvasni az elméjét?

– Nem is kell, ha valamelyikük önként átadja az információt.

– Bastien nem mondja el senkinek. És Ethan sem. Így rendben van?

Ethan összerezzent. – Nem állt szándékomban. De ha megint beleturkál a fejembe, minden jóindulatom tovalebben.

Zach végül hosszas töprengés után bólintott. Az állkapcsán megrándult egy izom, amikor felegyenesedett, és a kezét nyújtotta Lisette-nek. – Gyere velem.

– Még nem mehetek – intett maguk mögé a lány a lassan oszladozó vámpírok felé. – El kell takarítanunk ezt a rumlit. De hamarosan hazamegyek.

Zach kurtán odabiccentett neki, és eltűnt. Lisette egy mély lélegzetet véve Ethan felé fordult. – Ki ne mondd.

– Mit?

– Amit gondolsz.

– Hogy meghibbantál? Hogy elment az eszed? Vagy hogy kibaszottul nem vagy magadnál?

– Ethan...

– Képes lett volna kárt tenni az agyamban, csak hogy törölje az emlékeimet, Lisette! És Bastienében is! A leghalványabb megbánást sem mutatta, miután megpróbálta olvasni az elmém. És pokolian biztos vagyok benne, hogy csak azért nem próbált mélyebbre ásni, mert érezte, hogy azzal feldühítene téged!

Lisette nem tagadhatta, ő is így érezte, és neki sem tetszett semmivel sem jobban, mint Ethannek. És pokolian remélte, hogy Zach vágya, hogy megvédje őt, valódi.

– Tudod ki ez a fickó? – kérdezte Ethan.

– Igen. Valami más.

Ethan pillantása azt sugallta, hogy közel sem találta el a választ. – Lisette, Zach – már a puszta névből is csöpögött a lenézés –, egy kibaszottul rossz újdonság. Zach egyenlő ezer Bastiennel. Ő maga Bastien, David erejével. Mi pedig Seth haragját kockáztatjuk, szigorú büntetést, ha nem kivégzést azzal, hogy segítünk neki. Miért, a kurva életbe? Mert jól néz ki?

– Mert megmentette az életem! – csattant fel a lány, majd némán átkozta magát a kifakadásért. Átkozottul megint csak elárulta Sethet.

Ethan elcsendesedett. – Mi?

Elfordult tőle és elindult.

– Lisette?

– Nem lenne szabad beszélnem erről. Seth azt mondta, ne említsem senkinek.

– Seth soha nem fogja megtudni.

– Ha elolvassa az elmém, akkor megtudja. 

A férfi felhorkant. – És szerinted, ha beleolvas az elmédbe, mi miatt fog jobban kiakadni? Hogy elmondtad, amit rejtegetsz, vagy mert befogadtad Zachet az otthonodba, és biztonságos menedéket nyújtottál neki?

– Tudom. Igazad van. – Az ellene valló emlékek egyre csak sokasodtak. Felsóhajtott, és Ethan felé fordult. – Emlékszel arra az éjszakára, amikor nyomkövetővel láttam el egy zsoldost?

– Ja. Az volt ám csak a nagy bunyó.

– Nos, nem én bunyóztam. Hanem Zach.

Ethan félrebillentette a fejét. – Hogy érted ezt? Mi történt?

– Kinyírtam néhány vámpírt, ha jól emlékszem ötöt, de ebben már nem vagyok biztos, és akkor eltalált egy nyugtatónyíl. Alig volt annyi időm, hogy beadjam magamnak az ellenszert, addigra kéttucatnyi zsoldos vett körbe.

– A szarba!

– Először saját erővel is boldogultam velük.

– Mi az ördögért nem futottál el egyszerűen?

– Tudod milyen fontos volt ellátni őket nyomkövetővel. Nem tudtuk ki ellen harcolunk, ki az ellenségünk. És amíg meg nem tudtuk, a fenyegetés éjszakáról éjszakára egyre csak nőtt.

Ethan megrázta a fejét. – Elfoghattak volna.

– El is fogtak volna – javította ki Lisette –, ha Zach nem lép közbe.

– Mit keresett ott?

A lány vállat vont. – Esélyem sem volt megkérdezni. Jó munkát végeztem a zsoldosokkal kapcsolatban, de közben rengeteg golyót beszedtem. A vérveszteség lelassított, elgyengített. Már majdnem végeztem velük, amikor a második hullám is befutott.

Ethan káromkodott. Az orrából ismét megindult a vér.

Lisette zsebkendőt húzott elő a hátsó zsebéből, és közelebb lépett a férfihoz. – Annyi ellenféllel nem bírtam volna el. Akkorra már ahhoz is túl gyenge voltam, hogy elfussak. – Egyik kezével megtartotta Ethan makacs állát, míg a puha, fehér anyagot áthúzta az orra alatt. – Csapdába estem, Ethan. Magamban felkészültem rá, hogy annyit viszek magammal közülük, amennyit csak tudok, mielőtt leterítenek. És akkor megjelent Zach, és egyetlen gondolattal megölte mindannyiukat.

– Annyira erős?

Lisette bólintott. – Láttad mit tett a vámpírok szívével.

– Azt csinálta a zsoldosokkal is? – Elégedettség villant fel a férfi szemeiben. A zsoldosok gonosz emberek voltak, akik több támadást is elkövettek Halhatatlanok ellen, és közönyösen figyelték ártatlan személyek halálát is küldetésteljesítés közben, mindennél fontosabb volt a számukra, hogy megszerezzék a vírust.

– Nem. Széttépte az ereiket. Mindannyiukét.

Ethan füttyentett egyet a zsebkendő alatt.

– Az egyiket felszerelte jeladóval miattam. Aztán pedig odahívta Sethet. Elment, még mielőtt megérkezett volna, de Seth látta a gondolataimban, hogy mi történt. Azt mondta, hogy ne említsem senkinek Zachet, később pedig azt, hogy tartsam tőle távol magam, de azt nem említette, hogy miért, és azt sem, hogy honnan ismerik egymást egyáltalán.

Ethan eltolta maga elől zsebkendős kezét, átkarolta és szorosan magához húzta. – El sem hiszem, milyen közel voltam ahhoz, hogy elveszítselek, és még csak nem is tudtam róla.

Lisette viszonozta az ölelést.

– Soha többé ne csinálj ilyen ostobaságot – figyelmeztette a férfi, és beletemette az arcát a hajába.

Egy hosszú pillanatig csak ölelték egymást. – Most már érted? – kérdezte halkan a lány.

A férfi némi vonakodás után visszahúzódott, és rámeredt. – Hogy miért segítesz Zachnek?

Lisette bólintott.

– A fenébe, igen – mormogta nyilvánvaló hosszas belső vívódás után. – De legalább nem azért csinálod, mert jó segge van.

Lisette felnevetett, és visszament arra a helyre, ahol a vámpírok elestek. Már csak a ruháik, a fogtöméseik, a fegyvereik és az óráik maradtak belőlük. – Sajnálom, hogy fájdalmat okozott neked.

Ethan szinte csak motyogott az orra alatt. – Akkor úgy gondoltam, hogy simán csak ekkora fasz. De most, hogy elmondtad a történteket, azt hiszem, hogy tényleg odafigyel rád, biztosra akart menni, hogy Seth nem tud meg ebből az egészből semmit. – Egy jóformájú tőr felkeltette az érdeklődését, lehajolt érte, beletörölte az egyik kiürült ingbe, és a zsebébe csúsztatta. – Miért gondolod, hogy Sethnek annyira a begyében van?

– Nem tudom. – Lisette megkaparintotta a tőr párját. – Zach egyszer említette, hogy valaha nagyon rég ő és Seth más-más utat választottak, és nem tudtak megegyezni abban, melyik a helyes.

– Mármint más-más életutakat?

– Nem tudom. – Lisette felkapott egy nadrágot és átnézte a rajta a zsebeket. – Hogy van a fejed?

– Jobban. Még mindig vérzik az orrom?

Lisette felnézett rá. – Nem.

– Mit csinálsz?

– Megpróbálok valami nyomot találni, kik lehettek a kigyúrt vámpírok. Értesítenünk kell róluk Christ.

– Azt hittem, nem akarod, hogy bárki más is tudjon erről. – Ethan is felkapott egy nadrágot, hogy átvizsgálja a zsebeket.

– Zachről – magyarázta Lisette. – Azt a részt kihagyjuk a sztoriból.

– Nem látott bennünket egy halandó sem. A rumli gyorsan és könnyedén felszámolható. Dobd bele a ruhákat a kukába. Összeszedjük a fegyvereket, és hagyjuk, hogy a locsolórendszer eltakarítsa a vért. Nem nagy ügy. Miért kellene egyáltalán felhívnunk Christ?

– Mert Richart és én már belefutottunk egy hasonló harci jártasságú vámpírba néhány hete, mint ezek itt.

– Tényleg? Kettőtökkel is fel tudta venni a harcot?

– Igen. Akkor puszta véletlennek gondoltam a dolgot. Tudod, hogy megy ez. Nem kötelező, hogy az átváltozás előtt minden vámpírjelölt kizárólag a fenekét koptassa. Átváltoznak harcművészetekben jártasak is, vagy éppen bokszolók. De aránylag ritkán. Belefutni ilyen rövid időn belül háromba is, aki ilyen harci készségekkel rendelkezik...

– Nem lehet véletlen – fejezte be a mondatot Ethan, majd felszaladt a szemöldöke. – Gondolod, hogy egy újabb Bastien lépett a színre, valaki ismét vámpírhadsereget szervez?

Legnagyobb meglepetésére Lisette azon kapta magát, hogy egy cseppet sem tetszik neki ez az összehasonlítás.

Persze tisztában volt vele, hogy Bastien valaha nagy gazember volt. De már rég megváltotta magát, amióta Seth közéjük kényszerítette. Számtalanszor harcolt az oldalukon. Amihoz kifejezetten kedves volt. És a pokolba is, önmagán tesztelte az ellenanyagot, amit Melanie arra tervezett, hogy csökkentse a nyugtató rájuk gyakorolt hatását, nehogy egy másik Halhatatlanban tegyen kárt, ha valami balul ütne ki. Anélkül az ellenszer nélkül a Halhatatlan Őrzők már nagyon sokszor kerültek volna lehetetlen helyzetbe.

Arról már nem is beszélve, hogy előző éjjel mekkora szívességet tett Lisette-nek.

– Nem egy újabb Bastien – javította ki Ethant –, Bastien a mi oldalunkon áll.

Ethan rávillantott egy félmosolyt. – Megvett tegnap éjjel, igaz?

– Ez már korábban megtörtént. Csak azért makacskodtam, mert szerettem Ewent. – A skót Halhatatlan, akit Bastien megölt, mindenkinek a barátja volt.

– Te magad mondtad, hogy Ewen támadta meg.

Bólintott. – Ezt láttam Bastien emlékeiben. De azt is láttam, hogy Ewen meghal.

– Szívás.

Lisette összegyűjtötte a vámpírok díszes bowie késeit. – Ettől függetlenül egy újabb Dennis azért még színre léphetett.

– Nagyszerű. Elemi szinten szükségünk van egy újabb önjelölt, őrült vámpírkirályra, egy vámpírhadsereget felállító, világuralomra törő seggfejre.

– Ez még nem lehet őrült. Úgy tűnik, harcművészetekben jártas, jól képzett, fegyelmezett vámpírokat hoz létre.

–A dolgok még csak nemrég normalizálódtak újra. – Ethan kiejtette a kezéből az átvizsgált nadrágot és felemelt helyette egy inget. – Nem találok semmit. És te?

– Én sem. Hívjuk Christ, lássuk, hogy a takarító csapata talál-e valami hasznosat.