Tizenkettedik fejezet

 

 

 

Zach mellkasa összeszorult Lisette borostyánszínben izzó szemeibe kiülő sebezhetősége láttán. Köréje fonta a karjait és magához húzta.

Aggodalom ébredt benne. – Hideg vagy. – A lány teste olyan hűvös volt, hogy majdnem beleborzongott az érintésébe. Nagyon gyengének kell lennie, ha nem szabályozza a testhőmérsékletét.

Lisette nem mondott semmit, csak újra átölelte és a mellkasára hajtotta a fejét.

Zach felemelte a kezeit és addig dörzsölgette a hátát, míg a melegsége elárasztotta a lányt, száműzte bőréről a hidegséget.

Lisette felsóhajtott. – Köszönöm.

Ha erősebb jellem volna, nem lenne hajlandó szeretkezni vele, míg vissza nem tér a teljes ereje.

De úgy tűnt, a lánynak ugyanolyan nagy szüksége van rá, mint neki van Lisette-re.

És Zachnek tényleg szüksége volt rá.

A karjába emelte, egy gondolattal felhajtotta az ágyon a takarókat, és letette a lepedőre. Amint lefeküdt melléje, magukra húzta a takarókat, hogy a lány melegben legyen.

Lisette föléje került, karcsú lábait a csípője mellé hajlította, kitárta magát követelőző merevedése előtt.

– Csak lassan és könnyedén – ragaszkodott hozzá, bár a teste többre vágyott.

Lisette bólintott.

Szinte olyan érzés volt, mintha először szeretkeztek volna. Zach ráérősen végigcsúsztatta a bőrén a tenyerét, újratanulta minden görbületét, minden ívét, minden apró, rejtett részletét. De még akkor is, amikor a pulzusa felgyorsult, a légvételei rövidülni kezdtek, a teste pedig üvöltött a megkönnyebbülésért, fékezte magát, és közben úgy érintette, hogy tovább fokozhassa Lisette vágyát. Simogatta a melleit, meg-megcsipkedte kicsúcsosodott, csábító bimbóit.

Lisette felnyögött.

A lábai szorosabbra záródtak a csípője körül, igyekezett közelebb kerülni hozzá.

Zach végigsimított a szíve fölött, le a hasán, majd síkos bejáratához csúsztatta az ujjait. Már nedves volt, forrósága, illata megőrjítette. Hüvelykujjával megkereste és körülcirógatta a csiklóját.

Lisette ujjai beletúrtak a hajába. – Zach.

Beléhatolt az egyik ujjával. Olyan meleg és szűk. Becsúsztatott egy második ujjat is, és mozgatni kezdte őket, míg hüvelykjével tovább gyötörte.

– Ez olyan jó – nyöszörögte Lisette, agyarainak végei kikandikáltak az ajkai közül.

Felemelkedett, beletemette az arcát a hajába, az izmai kötegekbe szorultak, annyira vágyott rá, hogy beletemetkezhessen. Lassan és könnyedén, emlékeztette magát, holott legszívesebben négykézlábra állította volna, és hátulról tette volna a magáévá.

Lisette légzése szaggatott zihálássá vált, míg ő a kezével ügyködött rajta.

Zach megcsókolta karcsú nyakát, elhatározása egyre gyengült.

 

 

 

 

 

Amikor Lisette nem tudott többet elviselni az édes kínzásból, a hátára gördült és magával vonta Zachet is. Igen! Megpróbálta egészen magára húzni, de a férfinak más ötlete volt.

Lehajtotta a fejét, és a szájába vette az egyik mellbimbóját, miközben az ujjai odalenn tovább folytatták a kínzását.

Érezte, hogy a lélegzete végigsimít rajta.

Orrával végigcirógatta a bordáit a melle alatt, majd a feje egészen eltűnt a takaró alatt, ahogy lefelé csókolta magát a hasán. Nyelve incselkedett kicsit a köldökével, mielőtt még lejjebb haladt volna. Lisette visszahajtotta a takarót és figyelte, ahogy a karját a térde alá csúsztatta, majd egy olyan pillantással felnézett rá, ami szinte lángra lobbantotta, ujjai még mindig mélyen benne voltak, amikor rászorította száját a csiklójára.

Felnyögött, a teste feléje ívelt. Amit a nyelvével csinált... nyalogatta, nyomta, hullámzott rajta. És az ujjai...

Honnan a pokolból tud ilyeneket, amikor újonc még ebben?

Felkiáltott, amikor az extázis átcsapott rajta, olyan erős volt, hogy egy pillanatig azt hitte, dübörgő szíve megáll. Aztán zihálva visszarogyott a párnára.

A férfi izmai megfeszültek, erekciója nekinyomódott, kihúzta belőle az ujjait és föléje emelkedett. – Készen állsz többre? – kérdezte, miközben csípőjét beékelte széttárt combjai közé, óvatosan, nehogy teljes súlyával ránehezedjen.

– A pokolba, igen! – biztosította, kezei végigcsúsztak a hátán, le a fenékizmaira.

További ösztönzésre nem volt szükség, beléje vezette kőkemény merevedését.

Lisette felsóhajtott. Zach csípője köré fonta a lábait, és lehúzta magához a felsőtestét. Az izmos mellkas minden egyes lökésnél végigsimított a mellein, eloszlatta benne a hideget.

Most már nem volt elég a lassú és könnyed.

Többre volt szüksége, felemelkedett, hozzászorította magát, sürgette. Gyorsabban. Mélyebben. Erősebben. Elé ment mozdulatainak. Ellentartott lökéseinek. Egészen addig, míg újra el nem söpörte az öröm dagálya.

Zach a nevét suttogta, amikor kielégült. Aztán az oldalára gördült és a mellkasára húzta a fejét.

Lisette füle alatt az őrült száguldás lassan normális szívveréssé lassult. A saját pulzusával együtt.

Lisette lehunyta a szemét, és csak élvezte, hogy Zach karjaiban fekhet. Hogy szeretheti őt. Ha eddig nem lett volna biztos benne, hogy szereti, a bizonytalansága most elmúlt volna. Nem csak azért, mert a férfi még a lehetségesen túl is csak adott neki, hogy segítse, amikor eszméletlenül feküdt a nyugtató miatt. És nem csak azért, mert mindent kockára tett azzal, hogy David házához vitte, hogy segítséget kérjen. Azért, mert békét hozott neki. Elégedettséget. És olyan boldogságot, amit halandóként sem ismert.

Az éjszaka csendes volt.

Lisette gondolatai is elcsendesedtek.

Zach lassú, egyenletes szívverése kezdett eltűnni a semmiben...

Felpattant a szeme. Félelem rohant át rajta, a szíve ismét felgyorsult.

Zach közelebb húzta magához. – Minden rendben – suttogta, az ajkát rászorította a hajára. – Minden rendben. Csak aludj.

Könnyekkel küzdve bólintott. Amikor először elaludt, miután felébredt a kómából (ha egyáltalán az volt), csak nehezen ébresztették fel ismét. És egy pillanatra most megrémült...

– Aludj csak – ismételte meg Zach. – Dr. Lipton szerint a szervezetednek időre van szüksége, hogy megszabaduljon a szertől. Csak aludj, Lisette. Ezúttal már nem lesz gond az ébredéssel.

A hangjából áradó bizonyosság megnyugtatta a lányt.

– Ne aggódj. Vigyázok rád – ígérte meg Zach, mély hangja tele volt vad szerelemmel.

Lisette súlyos szemhéjai végül lecsukódtak.

 

 

 

 

 

 

Zach egy pillanat alatt ébredt, éles érzékei riasztották. Az oldalán feküdt, Lisette csupasz, csábító testéhez gömbölyödve, mozdulatlanul.

Az érzékeny füleihez eljutó neszek teljesen normális hajnali hangoknak tűntek. Madárdal, alkalmanként szárnyak suhogása. Rovarok motoszkálása. Egy mókus veszekedett valami teremtménnyel, ami túl közel merészkedett a fészkéhez. Reggeli után járó állatok és a falatozásuk neszei.

Semmi aggasztó. És akkor...

Egy szívdobogás.

Zach szeme a mennyezetre tapadt.

Nem Tracy. Ő Davidnél maradt, hogy biztosítson a számukra némi magánteret. És ez a szívverés lassabb is volt egy emberénél.

Nem vámpír. A nap már felkelt. Egyetlen vámpír sem képes elviselni a legkisebb fényt sem.

És nem egy a Többiek közül. Ha felfedezték volna, hol van, nem egyvalakit küldenek, és nem ilyen csendben érkeztek volna.

Lassan kinyújtotta a lábait, és az ágy széle felé gördült.

Lisette hátrafordult és megragadta a karját. – Hová mész? – motyogta, félig még álmában.

Odahajolt hozzá, kisimította a haját az arcából és megcsókolta. – Egy perc és jövök.

Szenvedélyesen megszorította a karját, majd a lány visszaaludt.

A fenébe, szereti Lisette-tet. És egy csöppet sem villanyozta fel a gondolat, hogy akár egy pillanatra is magára hagyja.

Magára öltötte korábban ledobott bőrnadrágját, majd kilépett a szobából, és emberi sebességgel felballagott az alagsor lépcsőjén.

Világosság vonta keretbe a függönyöket, amik odafenn minden ablakot takartak.

Csupasz lábai hangtalanul vitték a hátsó ajtóig. Beütötte a biztonsági kódot, amit Lisette adott meg neki, és kilépett a hátsó teraszra. Reggeli harmat csillogott a füvön. A hűvös köd lassan visszaszorult közvetlenül a föld fölé.

Zach kieresztette a szárnyait és hagyta, hogy felvigyék a tetőre.

Csakhogy azt már egy másik szárnyas alak elfoglalta. Seth kuporgott odafenn vízköpő pózban, a segge pontosan ugyanott koptatta a tetőt, ahol korábban Zaché is oly sokszor.

Zach letelepedett a Halhatatlan Őrzők vezetője mellé, majd ránézett a felkelő napra. – Nem aludnod kellene inkább?

Seth rámosolygott. – Ne kezdd el te is. David napok óta rugdossa a seggem, hogy próbáljak pihenni.

– Talán hallgatnod kéne rá.

Seth csak valami morgásféleséggel válaszolt.

Teltek a percek. A percek, amiket Zach jobban szeretett volna Lisette karjaiban tölteni. – Egy hajszálon lógsz, Seth – mondta végül.

Seth nagyot sóhajtott.

– Davidnek igaza van. Aludnod kell. Megtisztítani a fejed. És nem csak David látja így. Lisette is így látja. Darnell is. Chris is. És azt hiszem Ethan is. Idő kérdése, hogy a többiek is így lássák. Ha nem zavarták volna őket össze annyira a történtek, már észrevették volna.

– Tudod olvasni Ethan elméjét? – kérdezte Seth fáradt hangjában kíváncsisággal.

– Nem. Elindítottam az orra vérét, és Lisette megállított.

Seth bólintott. – Ugye tudod, hogy Ethan és Lisette szeretők voltak?

Zach kezei ökölbe szorultak, elárasztotta a féltékenység. – Nem – morogta –, ha tudom, nem elégedtem volna meg egy orrvérzéssel.

– Semmi okod sincs a féltékenységre. Lisette sosem volt szerelmes belé. És hamar rájött, hogy nem is fogja szeretni, legfeljebb úgy, mint barátot. Magányosak voltak, szükségük volt valakire, amit bármikor elértek, ha egy kis kényelemre, gyengédségre vágytak.

Zach küzdött a késztetéssel, hogy a levegőbe emelkedjen és lerohanja Ethant. Nem tudta ugyan mit akar tenni az amerikai Halhatatlannal, ha megtalálja, de...

– Eszedbe ne jusson! – figyelmeztette Seth – Ha megölöd, azt Lisette sosem bocsátja meg neked. És mint mondtam, nincs is okod a féltékenységre. Még nekem is nyilvánvaló, hogy a szíve a tiéd.

Zach kényszerítette magát, hogy ellazítsa az izmait és az ökleit. – Olyan hasznos barátféleségek voltak?

Seth felhúzta a szemöldökét. – Meglep, hogy ismered ezt a kifejezést.

– Roland mondta ezt rólam.

Seth arckifejezése töprengővé vált. – Már rég meg akartam kérdezni tőled... miért hagytad, hogy elfogjanak akkor éjjel? Miért engedted, hogy Roland, Sarah és Lisette kikérdezzenek?

– Szerinted miért?

– Lisette miatt?

Zach bólintott. – Még sosem kerültem olyan közel hozzá, mint akkor éjjel, amikor felkúszott mögém a tetőre, és megpróbált lenyilazni. – Olyan távolinak tűnt. Mintha nem hónapok, hanem évek teltek volna el azóta. – Hogy engedtem nekik, hogy elfogjanak, az nekem adott esélyt, hogy a közelében lehessek, hogy beszélhessek vele.

– Szerelmes vagy belé. – Az egyszerű kijelentés egyszerre volt meglepett és határozott.

– Igen, az vagyok.

Seth a nap felé fordította az arcát.

Egy madár szállt le a tető szélére. A két szárnyas férfi látványa valószínűleg mélyen összezavarta az apró teremtményt. Csicsergett egyet búcsúzóul, majd leszállt a madáretetők egyikére, amiket Lisette akasztott ki a teraszra, hogy kiszolgálja magát ropogós reggelivel.

Zach elgondolkodott azon, hogy a David kivételével látta-e már valaha bármelyik Halhatatlan is Seth szárnyait.

Seth felsóhajtott.

– Nem te vagy az, ugye?

Már megint a vámpírhadsereg?

Furcsa módon, valahogy mégsem idegesítette fel a felvetés. Talán a fáradtság tette, ami egyértelműen kiütközött Seth hangján. Zach egy kicsit sajnálta őt. – Nem – tagadta újra –, nem én csinálom. Nem én szervezem az új vámpírhadsereget. És nem állítottam helyre Donald és Nelson emlékeit sem.

Seth megdörzsölte a szemét. – Most már tudom. Sajnálom, hogy a mellkasodba döftem a tőrömet, és hogy hozzád vezettem a Többieket.

Óóó, és ott volt! Zachben feltört mindaz a düh és bosszúvágy, ami hosszú hónapok kínzásai alatt felgyűlt benne eziránt a férfi iránt. Anélkül, hogy akár csak feléje nézett volna, felemelte az öklét, és belecsapott Seth állkapcsába.

A feje oldalra billent, és Seth felmordult, amikor elreccsent a csontja.

Zach szája egy zord mosolyra húzódott.

Seth felnevetett, és vért köpött. – Most jobb?

– Egy kicsivel.

– Remek.

Zach fürkészőn ránézett.

Seth állkapcsa nem kezdett el gyógyulni a szokásos gyorsasággal, ami ismét ékes bizonyíték volt arra, hogy kétségbeesetten pihenésre van szüksége.

Zach hallotta, hogy Lisette megfordul az ágyban, őt keresve végigtapogatja a lepedőt, majd visszaalszik.

Ismét Sethre nézett, és közben magában elmotyogott minden létező káromkodást, amit ismert. Elég sokáig tartott. Végül mégis beletörődött a vereségbe. – Mit akarsz tőlem? – kérdezte egy csöppet sem lelkesen.

Seth ismét kiköpött egy adag vért, majd hófehér zsebkendőt húzott elő a zsebéből, hogy a szájára, állára szorítsa. – Hogy érted ezt?

– Aludnod kell. Túllépted a lehetőségeidet. És ez az új fenyegetés szükségessé teszi, hogy az összes értelmed és érzéked teljes kapacitással működjön, ha meg akarod találni azt a szarzsákot, aki ellen harcolsz. David tartani tudja a frontot itt észak-Karolinában és a környező államokban. Tehát mit kell tennem, hogy felszabaduljon némi időd, az ágyba vonszold a segged, és összeszedd magad egy kicsit a baromságaidból?

Seth olyan pillantást vetett rá, mintha Zach hirtelen egy második fejet növesztett volna. – Ezt most komolyan mondod?

– Igen. Éjszakánként Lisette-tel vadászom, de nappal megtehetem, amire szükség van.

– Nos... – Seth összevonta a szemöldökét, még mindig nem tudta eldönteni, hogy nem viccel-e – elolvashatnád nekem az alakváltók és a Szekundánsaik elméjét. Persze anélkül, hogy tudomást szereznének rólad, vagy károsítanád őket ezzel.

– Orrvérzés nélkül?

– Orrvérzés nélkül.

– Jól van. Még valami?

Seth tekintetében immár teljes hitetlenkedés ült. – Végigjárhatnád a teleportálókat és a telepatákat te is, hogy egészen biztosan ne szalasszunk el semmit. És a Szekundánsaikat is.

– Rendben. Csak írj egy listát róla, hogy kik azok és hol vannak. Még valami?

– Segítenél Davidnek? – kérdezte Seth bizonytalanul. – Nem mehet túl messzire Amitól, és ha vészhelyzet merül fel valahol máshol... és mindig merül fel valahol...

– Add ide a telefonod – szakította félbe Zach.

Seth rámeredt. – Hadd olvassam el előbb a gondolataidat.

Zach felhúzta a szemöldökét. – Hadd olvassam előbb én a tieidet.

Patthelyzet.

Egy percnyi tétovázás után Seth átnyújtotta a telefonját.

Tényleg elképesztően kimerült lehet. És hogy mi történne, ha összeomlana, amihez veszélyesen közel került, arról a Halhatatlan Őrzői még csak nem is álmodhatnak.

Zach zsebre tette a telefont. – A következő két napban én leszek te.

Seth összeráncolta a homlokát. – De ez nem azt jelenti, hogy úgy fogsz kinézni, mint én, ugye?

Zach felhorkant. – Hogy úgy nézzek ki, mint te? Kurvára nem. – Sötét mosolyt villantott Sethre. – Majd azt mondom nekik, hogy én vagyok a rég elveszett unokatestvéred, aki csak nemrég csatlakozott a díszes gyülekezethez.

Seth elmosolyodott, a fáradtság mély ráncokat gyűrt a szeme sarkába. – Csak légy türelmes velük.

– Lehetnék bármi más?

Seth nevetésben tört ki. – Ennél mindketten jobban ismerünk téged.

– Jól van. Tehát semmi fenekelés, ha rosszul viselkednek.

Seth megcsóválta a fejét. – Miért teszed meg ezt nekem azok után, hogy hagytam, hogy a Többiek megkínozzanak?

– Nem miattad csinálom. Lisette miatt – mondta Zach. – Majdnem elveszítettem őt, Seth. Ezek a rohadékok majdnem megölték. Kibaszottul bárki a barátom, akárkihez csatlakozok, hogy rájöjjek, ki uszította rá azokat a kutyákat. Bármit, szó szerint bármit megteszek, hogy soha többé ne kerülhessenek a közelébe. És... – grimaszolt egyet – ha vele tölteni az örökkévalóságot azt is jelenti, hogy szépen kell játszanom veled és a drágalátos Halhatatlanjaiddal, akkor átkozottul szépen fogok veletek játszani.

– Ha nem lenne fenn a nap – szólalt meg Lisette az alagsori hálószobában –, akkor most odarohannék hozzád, feldöntenélek és össze-vissza csókolnálak.

Mindkét férfi elvigyorodott.

Zach nem is vette észre, hogy a lány felébredt. – Aludj még szerelmem.

– Oké, de siess vissza – kérte édesen.

A légzése hamarosan ismét elmélyült.

Seth megcsóválta a fejét. – Te tényleg szerelmes vagy belé.

– Igen – erősítette meg újra Zach.

– Gondoltad volna ezt valaha is?

Zach ismét szembenézett a nappal, és megcsóválta a fejét. – Nem is értettem mi a szerelem, amíg nem találkoztam Lisette-tel. Így soha nem is gondoltam volna, hogy ez történik majd. Olyan sokkal több ez az egész, mint amit tudtam róla. – Ránézett Sethre. – Meghaltam volna belül, ha az az átkozott nyugtató elpusztítja.

Seth bólintott. – Ugyanez történt velem is a feleségem esetében.

Egy újabb madár csatlakozott az etetőben csipegetőhöz, hangos csiripeléssel üdvözölték egymást.

– Még mindig hiányzik? – kérdezte Zach.

Most Seth nézett fel a napba. – Minden átkozott napon.

Zach összehúzott szemekkel figyelte az arany gömböt, míg egy keselyű, lenyűgöző fesztávolságú szárnyaival átsuhant előtte.

Seth ránézett a szeme sarkából. – Most megint mi a baj? Újra mogorván nézel.

– Nem értem... – mondta zavarodottan Zach – egy pillanatig olyan furcsát éreztem... nem is tudom... valamiféle kapcsolatot veled, ami nem arról szólt, hogy kinyírjalak. Vagy valami ilyesmi.

– Együttérzésnek hívják, seggfej.

– Ó!

Az alagsorban Lisette kuncogott.

– Azt hittem alszol – mondta Zach, akinek egész lénye kivilágosodott, súlytalanná vált ettől a hangtól.

– Ki tudna aludni, amikor két pasi folyamatosan dumál a feje fölött? Gyertek be, csinálok valami harapnivalót.

Zach Sethre nézett. – Ez a nő mindig éhes.

– Ezt hallottam ám – hallatszott odalentről.

Zach és Seth nevetve felálltak.

 

 

 

Lisette köntöst viselt a hálóingén, amikor rátaláltak a konyhában. A szíve elszorult, amikor a két férfi belépett, Seth épp a pólóját húzta magára.

Micsoda látvány! Seth nagyjából két méter, öt centi magas lehetett. Zach pedig majdnem kettőtíz. Mindkettejük válla olyan széles, mint az ajtó. A testük csupa izom. Jóképűbbek voltak, mint bárki más, akit valaha is látott. Borotválatlan állkapcsukon elbűvölő, halvány borosta sötétlett, Zach bőrén pedig még nyomai lettek volna forró szeretkezésüknek, ha ember lett volna. Nőiesen hosszú szempillákkal árnyékolt sötét szemeikben ott ült a történelem, de volt ott fájdalom is, és mérhetetlen hatalom.

Nagyon ütős párost alkottak.

Seth leült az asztalhoz. Zach odament hozzá, a csípőjénél fogva magához húzta és megcsókolta.

– Valami meleget szeretnétek, vagy inkább hideget? – kérdezte Lisette, miközben kinyitotta a hűtő ajtaját.

– Hideget – mondták egyszerre.

Bár az ősz felváltotta a nyarat, a hőmérséklet jóval melegebb volt a szokásosnál.

Lisette szendvicsek mellett döntött, és nekifogott elkészíteni őket.

A Down With The Sickness kezdőhangjai töltötték be a konyhát.

Zach előhúzta a zsebéből a készüléket, félresöpörte Seth feléje nyújtott kezét, és fogadta a hívást. – Itt Seth mobilja.

Bizonytalan csend következett. – Seth? – kérdezte egy férfihang, akit Lisette nem ismert fel.

Csak ekkor ébredt rá, hogy mennyire hasonlít egymásra a Zach és Seth hangja.

– Seth nem elérhető – mondta Zach –, én helyettesítem. Mire van szükséged?

– Ki az ördög vagy te?

Zach kinyitotta a száját.

Lisette egy felpaprikázott válaszra számított.

A férfi Sethre pillantott, felsóhajtott és elmosolyodott. – Egy rég elveszett unokatestvére, aki a közelmúltban csatlakozott a gyülekezethez.

Lisette kacagásban tört ki.

Seth a szemét forgatta. – Ez így nem fog működni.

– Ez Seth volt? – kérdezte a férfi.

– Igen – felelte Seth anélkül, hogy felemelte volna a hangját, vagy átvette volna a telefont. – Egy kissé elfoglalt vagyok, így egy pár napig Zach fogja kezelni a hívásaimat, Lucius.

– Ó! Gyógyító?

Zach megmoccant. – És még válaszolni is képes. Igen, az vagyok.

– Akkor igénybe venném a segítséged.

Zach eltűnt.

Lisette elcsodálkozott. – Hová ment?

– Meggyógyítani Luciust. Azt hiszem.

– Képes követni a telefon cellainformációit, vagy ilyesmi? Ennyire erős? – Richart erre csak Étienne és az ő esetében volt képes, feltételezhetően azért, mert testvérek.

– Úgy tűnik.

– Nem tűnsz túl boldognak emiatt.

– Mert még túlságosan új nekem a pozíciója szövetségesként...

– És túl szép, hogy igaz legyen?

– Igen.

– A férfiakkal kapcsolatos tapasztalataim után – mondta Lisette, miközben összeállította a szendvicseket –, én is attól félek olykor, hogy ő túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. De nem hagyom, hogy ez elrontsa a boldogságom, amit neki köszönhetek. Akarsz jalapeño-t{4} a tiedre? Tudom, hogy fűszeresen szereted az ételeket.

– Igen, kérek.

Zach újra megjelent, egyik keze véres volt. – Kész. – Odalépett a mosogatóhoz, lemosta magáról, majd beletörölte a kezét a konyharuhába, amit Lisette nyújtott felé.

A lány intett neki, hogy üljön vissza az asztalhoz, míg ő befejezi a szendvicsek összeállítását.

Seth elvigyorodott, amikor eléje tette a tányért. A szendvics igencsak tekintélyes méretű volt, tele zöldségekkel, és természetes tartású marha húsával, már magában az egy komoly küzdelmet jelentett, hogy összenyomja annyira, hogy beleharaphasson.

Zach ugyanolyan óriási adagot kapott.

Lisette egy kancsó teát és poharakat tett az asztalra, majd csatlakozott hozzájuk a saját gigaszendvicsével. – Mi van? – kérdezte, amikor a két férfi mosolyogva összenézett.

Seth megrázta a fejét. – Szeretem az egészséges étvágyú nőket.

Zach nagyokat bólogatott. – Én is.

Lisette megvonta a vállát. – A vámpírok elleni harc sok kalóriát éget. – Vetett Zachre egy szemrehányó pillantást – és egyéb tevékenységek is.

A férfi kacsintott.

Mindannyian haraptak egy nagyot és boldog csendben rágták a falatot.

Ez olyan szép, gondolta Lisette.

Mindketten egyetértően bólogattak tele szájjal, bár mindketten érezték, hogy maradtak még közöttük nézeteltérések.

Ismét betöltötte a konyhát a Down With The Sickness.

Zach összevonta a szemöldökét és fogadta a hívást. – Mi az?

Lisette rábámult. Ezúttal változtatott a hangján egy picit, most pontosan úgy hangzott, mint Seth.

– Megsérült a Szekundánsom – mondta egy Halhatatlan férfi. – Elvérzik, mielőtt beérnék vele a Hálózathoz.

Zach letette a szendvicsét, és eltűnt.

– Bevallom – mondta Seth –, hogy volt egy pont, amikor azt hittem, hogy összejössz Tannerrel.

Tanner Bastien Szekundánsa volt már vámpírvezér korában is, és Lisette-tel gyorsabban összemelegedett, mint a többiekkel, amikor őt ketten csatlakoztak a Halhatatlan Őrzőkhöz.

A lány megrázta a fejét. – Tanner és én csak barátok vagyunk. Mindketten szeretjük a sportot és... – vállat vont. – Flörtöltünk, kerülgettük egymást, de Tanner egy sérült lélek. Nem hiszem, hogy készen áll rá, hogy megengedje magának, hogy újra boldog legyen.

Seth bólintott. – Azt hiszi, hogy nem érdemli meg a boldogságot, amiért képtelen volt elhárítani a fiától a rettenetes végzetet.

– És a saját múltam miatt én sem engedhettem meg magamnak, hogy beleszeressek egy halandóba.

– Megértem.

Néhány percig csendben ettek.

– Szeretnél itt aludni, Seth? – Közelebb érezte magát vezetőjükhöz, mint valaha. Ez ironikus volt, ha tekintetbe vette, hogy nemrég még attól félt, hogy meg fogja ölni.

– Nem akarok betolakodni.

– Nem fogsz. Tracy még mindig Davidnél van. Zach és én leginkább itt sem leszünk. És addig is rendkívül csendesek leszünk, míg itt vagyunk.

– Úgy sejtem, ha egyszer lehunyom a szemem, a világ meghal a számomra, egyáltalán semmit sem fogok hallani – mondta a férfi száraz mosollyal.

– Akkor rajta. Tudom, hogy csak aggódnál, ha nem maradnál a közelben. Davidnél pedig lehetetlen pihenni.

Néhány pillanat múlva bólintott. – Köszönöm. Azt hiszem élek a meghívással.

– Remek.

Seth ismét beleharapott a szendvicsébe.

Olyan átkozottul fáradtnak tűnt, hogy Lisette szíve elfacsarodott. – Nincs szükséged vérre?

– Nincs, köszönöm. Egy kis pihenés és rendbe jövök.

Lisette is harapott a saját szendvicséből és a férfit tanulmányozta, míg a falatot rágta. Egyáltalán nem volt normális egy Halhatatlan esetében, hogy a fáradtság ilyen feltűnő nyomokat hagyjon rajta.

Krysta egyszer megemlítette, hogy Seth aurája nem úgy néz ki, mint az övék. Ahelyett, hogy lila-fehér sávok kavarogtak volna benne, vakítóan tiszta fehér volt.

– Szükséged volt egyáltalán valaha is vérre? – csúszott ki a száján a kérdés, még mielőtt végiggondolhatta volna.

Seth rágása lelassult. – Halhatatlan vagyok. Szerinted?

– Azt hiszem, még soha nem láttam, hogy vettél volna magadhoz. Ahogy azt sem, hogy egyszer is adtál volna valakinek a sajátodból. Nem láttam még olyan idősebb Halhatatlant aki...

– Aki?

– Aki olyan fáradtnak tűnt volna, mint te most – fejezte be szinte bocsánatkérően. – A vér és a vírus általában megóv bennünket a fáradtság jeleinek megmutatkozásától.

– Rosszul nézek ki?

– Nem rosszul – felelte őszintén –, hanem úgy, mint akinek azonnal alvásra van szüksége.

Megjelent Zach, ezúttal mindkét keze véres volt. A mosogatóhoz ment, könyékig lemosta magát, majd visszasietett a tányérja mellé. Nagyot harapott a szendvicséből, amikor észrevette, hogy mindketten őt nézik. Rágott. Nyelt. – Miért vagytok olyan komolyak? Miről maradtam le?

Lisette rámosolygott. – Olyan kérdéseket tettem fel, amikre Seth nem tud válaszolni.

Zach Sethre nézett. – Utálom, hogy titokban kell tartanom előtte dolgokat.

– De megérted, miért van erre szükség.

Zach bólintott.

– És én is – sóhajtotta Lisette. Fél szendviccsel később újra Seth-hez fordult. – Van olyasmi, amit elmondhatsz nekem, Zachről?

Csintalanság lopakodott be vezetője szemeibe. – Azt elmondhatom, hogy a Zach nem a Zachary rövidítése, hanem a Zachariah-é.

Zach mosolygott. – Akkor sem szerettem ezt a nevet, amikor népszerű volt, és most sem szeretem.

– Pedig nem olyan rossz – vigyorodott el Lisette. A férfi felé hajolt és halk rekedt hangon búgni kezdett neki; – Csókolj meg, Zachariah. Szükségem van rád Zachariah. Akarlak, Zachariah. – Elfintorította az orrát, majd visszaegyenesedett. – Értem az álláspontod. Nem igazán működik, ugye?

– Nem is tudom – mondta Zach, akinek arany derengés jelent meg a szemeiben –, nekem most határozottan tetszett.

Seth nevetett.

És ismét szólt a Down With The Sickness.

– Most komolyan? – kérdezte Zach, és felvette a telefont. –’gen?

– Zach – szólalt meg Darnell a vonal másik végén –, mi a fenét csinálsz Seth telefonjával? Miért te fogadod a hívásait?

Seth mosolygott. – Van egy kis dolgom Darnell, amihez minden figyelmemre szükségem van – mondta, és kissé felemelte a hangját, hogy a halandó hallhassa őt. – Zach pedig vállalta, hogy pár napig fogadja a hívásaimat.

– Ó! – Lisette azt gyanította, hogy Darnell pontosan tudja, milyen dolga van Sethnek. – Segíthetek valamiben? Szeretnéd, ha figyelném a hívásaidat? Chris és én kezelhetjük a kellemetlen hívásokat, és továbbadhatjuk a vészhelyzeteket Zachnek.

– Nem az összes hívás kellemetlen? – kérdezte Zach.

Lisette megrúgta az asztal alatt.

– Nagyon örülnék neki, Darnell – mondta Seth –, köszönöm.

– Remek. Rajta vagyok.

Zach letette a telefont az asztalra.

Lisette felhúzta a szemöldökét. – Kellemetlen hívások?

Seth finoman elmosolyodott. – Darnell használta ezt a kifejezést, nem én.

– És mit is foglal magába ez a kifejezés?

Zach is felhúzta a szemöldökét. – Fivérek akarnak a füledbe rinyálni, mert megvádoltad valamivel a húgukat, amit nem követett el?

Seth nevetett. – Általában Szekundánsok panaszkodnak, hogy a Halhatatlanjaik nem hagyják, hogy rendesen védjék őket, vagy fordítva. Vagy egy olyan Halhatatlan, aki másik Szekundánst akar, mert a mostani álló nap horkol, és nem tud tőle aludni. Vagy egy újonc van maga alatt attól, hogy változtatnia kell az étrendjén, mert az új, kiélesedett érzékeivel a kedvenc ételeinek pocsék íze van.

Lisette nevetett. – Melanie-t is hallottam panaszkodni erre. Örülök, hogy amikor én átváltoztam, még csak bio ételek léteztek. Nem kellett változtatnom az étkezési szokásaimon.

Újra feldübörgött a Down With The Sickness.

Zach összerezzent. – Kezdem megutálni ezt a dalt. Mi az?

Portugál szóáradat dőlt rájuk, Lisette felismerte ugyan a nyelvet, de soha nem tanulta meg.

Zach felállt, és megragadta a fél szendvicsét. – Ezt magammal viszem – morogta, és eltűnt.

Lisette Sethre nézett. – Ez mindig így megy?

– Igen. – Töltött magának egy pohár teát.

– Fogalmam sem volt róla, hogy így elárasztanak a hívások.

Vállat vont. – A gyűlések alatt kikapcsolom a telefonom és hagyom, hogy Chris, Darnell vagy David fogadja a hívásokat, amikor Amival vagyok.

Csendben eszegettek.

Zach újra megjelent, szendvics nélkül, véres kezekkel. Megmosakodott a mosogatónál, majd visszatért az asztalhoz. Még le sem ülhetett, ismét megszólalt a Down With The Sickness.

A levegő megtelt káromkodással. – Mi az? – morrant bele a telefonba.

Sürgető szuahéli szavak érkeztek válaszként.

Zach sóhajtva eltűnt.

Lisette Sethre nézett. – Hosszú két nap lesz.