Hetedik fejezet

 

 

Zach leereszkedett a szikkadt földre, néhány méternyire Lisette-től, és behúzta a szárnyát a hátához. Elmosolyodott, amikor a lány levette magáról a sisakot és a kabátot, letette őket a motor ülésére.

Általában kecses mozdulatai most merevek voltak, de csak amikor szembefordult vele, akkor jött rá, hogy a düh miatt váltak ilyenné.

– Elmented az eszed?! – kiabálta, miközben közeledett hozzá.

– Nem – felelte –, miért kérdezed?

Dühösen morgott, valóban morgott, és megállt előtte. – Hogy a fenébe gondoltad ezt?

Zach szíve gyorsabban kezdett verni.

A lány alabástrom bőre ragyogni látszott a holdfényben. Borostyánfényű ragyogás homályosította el szeme barnaságát. Pír égett az arcán. Telt mellei gyorsan emelkedtek és süllyedtek, ahogy dühösen lélegzett.

Egészen elbűvölő volt.

– Miről is beszélünk? – motyogta maga elé.

– Miért követtél Davidhez? – Alig egy pár lépésnyire volt tőle. – Állandóan arról beszélsz, hogy Seth rád szállt, aztán mégis megjelensz egy gyűlésen, amin tudod, hogy részt vesz? Mi a pokolért?

Az illata is elbűvölő volt, Zach titokban mélyeket szippantott a levegőből. – Technikailag nem jelentem meg a gyűlésen. Csak kihallgattam.

A lány elutasítóan legyintett. – Ne terelj itt nekem, Zach. Szerepelsz Seth feketelistáján, vagy nem?

– Szerepelek.

– Akkor mit kerestél Davidnél? Ha megérezte volna a jelenléted...

– Te ott voltál...– szakította félbe Zach, akinek ökölbe kellett szorítania a kezeit, hogy ne próbálja megérinteni a lányt. Valami megmozdult benne, hogy így látta, sértődötten, tele élettel, energiával, csókolnivalóan. – Azért voltam ott, hogy megvédjelek.

Lisette pislantott. – Mi?

– A mentális pajzsaid nem védenek meg Seth vagy David behatolása ellen. Ha beleolvasnak a gondolataidba, felfedezték volna, hogy titokban találkozol velem. Ott akartam lenni, hogy megakadályozzak bármilyen büntetést, amit szerintük jogosan szabnának ki rád.

A békák és a tücskök versenyt muzsikáltak, a lány szája pedig csodálkozva elnyílt. – Azért voltál ott, mert aggódtál miattam?

– Igen.

Ismét a tücskök és a békák következtek.

– Zach, ha Seth és David beleolvasnának a fejembe, és úgy döntenének, hogy megbüntetnek, nem tudnád ebben megakadályozni őket. Bármekkora hatalmad is van, nem győzhetnéd le Sethet és Davidet, ha összefognak. És tudom, hogy összefognának. Seth és David így vannak: – behajlította és összeakasztotta a két kisujját.

Seth és David valóban közel állnak egymáshoz. De azok után, amit az elmúlt időben látott és tapasztalt, azt is tudta, hogy Sethnek nem lenne szüksége rá, hogy segítségül hívja David erejét ahhoz, hogy legyőzze őt.

Csakhogy ezt valamiért nem akarta bevallani. – Ezt a kockázatot hajlandó voltam vállalni.

Lisette széttárta a karjait. – Miért?

– Már mondtam. Aggódtam miattad, meg akartalak védeni.

– Nos, ezt nem csinálhatod – jelentette ki a lány, vonásain egymást váltogatták a düh, a zavar, sőt, még a flört jelei is – nem lehet csak úgy...

Közelebb lépett hozzá.

Lisette elhallgatott.

Zach még egy lépést tett. – Megpróbálok valamit.

A lány becsukta a száját. A szemeiben fény izzott fel.

Ugyanazokat a szavakat mondta neki, mint az álmában. Vajon emlékszik rá?

A torka megmoccant, amikor nyelt egyet. – Mi? – kérdezte bizonytalan hangon.

– Megpróbálok valamit – ismételte meg, immár alig néhány centiméter távolságról.

– Oké.

Zach felemelte a kezét és végigsimított arcának finom bőrén.

Lisette lélegzete kihagyott.

Lehajolt és rászorította a száját az ajkaira.

Elektromosság futott át rajta.

A szíve a mellkasában száguldani kezdett, nekiugrott a bordáinak.

Lisette szíve is olyan gyorsan kezdett verni, mint az övé.

Zach elfordította a fejét, elmélyítette a kapcsolatot, végighúzta a nyelvét a lány száján. Hihetetlen íze volt. Még jobb, mint az álmában.

Hő száguldott végig rajta, amikor Lisette kinyitotta a száját és a nyelve megérintette az övét. A derekára fonta a karjait, és közelebb húzta magához. Minden egyes izma megfeszült, amikor a lány lábujjhegyre emelkedett és nekidőlt. Behatolt a nyelvével a szájába, még többet akart. Mohó fogadtatásra talált, mintha Lisette is ugyanazt a sokkot érezné, mint ő.

Zach még soha nem érzett így hosszú létezése alatt.

Tűz lüktetett az ereiben, a karcsú karok a nyaka köré fonódtak, a lány öle odasimult bőrnadrágjában szorongó erekciójához.

Nem akarta, hogy vége legyen.

A lélegzete felgyorsult, felemelte a fejét.

Lisette vágytól kipirult arccal nézett fel rá.

– Nem húzódtál el – suttogta.

A lány elmosolyodott, és lassan megcsóválta a fejét. – Akkor most megpróbálsz valami mást?

Zach elmosolyodott, és miután még egyszer végigsimított az arcán, lecsúsztatta a kezét a mellére. A lány szemei borostyán sárgán ragyogtak, fényesebben, mint valaha. Végigsimított hüvelykujjával a hegyes kis csúcson.

Lisette felnyögött, a csípője megmoccant az övén.

Attól, hogy vágyott rá, Zach csak még jobban kívánta. Még több ízt akart. Még több érintést.

Mintha beleolvasott volna a gondolataiba, a lány puha ujjai a hajába mélyedtek, lehúzta magához a fejét. Az ajkuk összesimult, a nyelveik simogatták, ízlelgették egymást. Lisette reakciója felbátorította, szorosabban ölelte magához. A kezére tekerte hajfonatát. Simogatta a mellét. Felfedezte. Ingerelte. És minden simítással, minden nyalással, telt ajkainak minden érintésével egyre kétségbeesettebbé nőtt benne a vágy, hogy letépje magukról az összes ruhát, hogy a csupasz bőrét érezhesse a sajátján.

 

 

 

Lisette leeresztette a karjait és a férfi derekára csúsztatta, fel szerette volna fedezni izmos hátát, de a kezei szaténpuha tollakba ütköztek.

Megszakította a csókot, és visszazöttyent a sarkaira. Egy pillanatra megfeledkezett róla, hogy...

– Lisette?

Felnézett rá.

A vágy aranyszínében izzó szemek folyékony tűzzé változtatták a bensőjét.

– Meg szabad... nem baj, ha megérintem őket? – kérdezte bizonytalanul.

A gyönyörűséges szárnyak eltűntek.

– Engem érints meg. – A férfi szinte könyörgött.

Minden akadály, amivel megpróbálta visszatartani magát, most leomlott. Apró mosollyal bólintott. Érintse meg? Azt éppen megteheti.

A férfi derekára csúsztatta a kezeit, majd a hátára simította a tenyerét.

Eddig annyira lefoglalták a szárnyai, hogy észre sem vette, mennyire izmos. Lábujjhegyre emelkedett, végigsimított a szájával az övén. A férfi éhesen válaszolt, Lisette pedig ujjaival feltárta meleg testét.

Mindig nagyra becsülte az erőt. Zach pedig nem szűkölködött ezen a téren. Csupa ín és izom volt.

– Még finomabb vagy, mint amit elképzeltem – mordult fel, az öröm forró spirálját hívva életre rekedtes hangjával a lányban.

– Akárcsak te. – Fantasztikus érzés volt. Képtelen volt visszafogni magát, lecsúsztatta a kezeit, és rászorította őket a férfi szűk bőrnadrágba csomagolt fenekére.

Zach felnyögött. Még mindig a mellét kényeztette, Lisette odanyomta magát a tenyeréhez.

Mmmmm. Ez nagyon jó. Többet akart. Muszáj volt többet kapnia. Vajon kifogásolná, ha felugrana és a dereka köré fonná a lábait? Mert elég volt a puszta gondolat, hogy kitárja magát neki, hogy a szíve még gyorsabban verjen, hogy még jobban lábujjhegyre emelkedjen, hogy rendesen hozzáférjen a férfi ajkaihoz...

Zach megdermedt, és felemelte a fejét.

Lisette tiltakozásra nyitotta a száját.

Csitt, figyelmeztette a férfi a fejében.

Ez volt az első alkalom, hogy telepatikusan szólt hozzá, meleg basszbariton hangja szétcsapta az agyát, a teste pedig közel került az orgazmushoz.

Zach mindkét karjával átölelte, és behúzta a fák sűrűjébe.

A hűvös árnyak elnyelték őket.

Lisette felnézett rá, és csak fokozatosan tért magához annyira, hogy észlelje a feszültséget.

Zach a fölöttük lévő lombkoronára szegezte a tekintetét, koncentrált, a fejét megdöntve hallgatózott.

Lisette nem hallott semmi mást, csak a szokásos éjjeli hangokat, amiben Észak-Karolina mindig bővelkedett.

A férfi összeszorított szájjal a motorra pillantott, amit szinte reflektorként világított meg a hold a kicsiny tisztáson.

Kinyújtotta a kezét.

Lisette szeme tágra nyílt, amikor a Hayabusa hangtalanul a levegőbe emelkedett, hogy aztán lebegve csatlakozzon hozzájuk az árnyak között. A gumik földet éréskor sem adták ki a legkisebb neszt sem.

Ez igen látványos erődemonstráció volt.

Találkozott a tekintetük, Zach a szájára szorította mutatóujját.

A vágy visszahúzódott a lányban, a helyére szorongás lépett.

Mit hall? Mi jön? Vagy ki?

A Többiek, bárkik is legyenek azok? Rátaláltak?

Szorosabban ölelte a férfi nyakát, és várt.

Az arany izzás eltűnt Zach szeméből, ismét felnézett a lombkoronába.

Percek teltek el.

Lisette szárnysuhogást hallott. Nagy szárnyakat, de nem elég nagyokat ahhoz, hogy a Zachéhoz hasonlók legyenek.

Árnyék szelte át a holdfényben fürdő kis tisztást, amin az imént még a Busa állt, valami elrepült felette.

Újabb percek teltek el, mindegyik egy-egy órának tűnt.

Végre Zach ellazult, és megveregette a hátát. – Rendben van. Most már tiszta a levegő.

Lisette vonakodva lazított az ölelésen. – Mi volt az? Vagy kérdezzem úgy, hogy ki?

– David repült el felettünk bagoly alakban.

A valóság szinte arcon csapta Lisette-tet.

És az arckifejezése alapján Zachet is. Elengedte a lányt, és hátrált néhány lépésnyit.

– Téged keres? – kérdezte. – Tudja, hogy velem vagy?

– Nem. De ha meglátja a motorodat...

– Akkor leszáll, hogy utánanézzen, miért álltam meg – fejezte be a mondatot a lány.

– Igen. Úgy gondoltam, jobb elkerülni a konfrontációt.

Bölcs döntés.

Lisette megvizsgálta a környezetét, de nem vett észre semmit. Kérdések, félelmek bombázták az elméjét. Mi lesz, hogy lesz, mi van, ha és mi van, ha nem...

– Lisette? – szólította meg Zach halkan.

Megcsóválta a fejét, nem nézett fel a férfira. – Hogy fog ez működni Zach?

Hosszú csend ereszkedett közéjük.

– Nem tudom – mondta végül a férfi, magára vonva a tekintetét. – Bevallom, hogy még mindig sokkban vagyok a felfedezéstől, hogy te is kívánsz. Dolgozom rajta.

Őszintesége, ahogyan feltárta előtte sebezhetőségét, megolvasztotta a lány szívét.

– Nos... és hogy haladsz vele? – kérdezte.

– Attól tartok, hogy máshol jár az eszem.

Lisette felsóhajtott és elmosolyodott. – Az enyém is.

A férfi megcsóválta a fejét. – Hatalmas rejtély vagy a számomra.

– Nem értem, miért. Én csak én vagyok. – Semmi extra. Egy a többi Halhatatlan között.

– Miért teszel kockára mindent miattam?

Zach sokkal nagyobb rejtély volt Lisette számára. Ő volt a bolygó legerősebb lényeinek egyike, mégis így tűnt, szívfájdítóan nem ismeri saját értékeit. – Nagyon rég nem éreztem így – felelte. – Nem vonzódtam ennyire férfihoz halandó korom óta. De talán még akkor sem. – Zach valahogyan elérte, hogy jobban vonzódjon hozzá, mint a férjéhez valaha is.

Megrázta a fejét. – Nem engedhetem el csak úgy, anélkül, hogy meglátnám, hova vezet. Ahhoz túl ritka. Túl értékes.

Zach bólintott, felemelte a kezét és gyengéden megcsókolta az ujjait.

Lisette megszorította a kezét, és halványan rámosolygott. – Nos, mivel David megölte a hangulatot – mintha több hordónyi jeges vizet zúdított volna a nyakukba, amikor elszállt felettük –, azt hiszem, meg kellene kezdenem az éjszakai vadászatot.

A férfi nyilvánvaló vonakodással eresztette el a kezét. – Elkísérhetlek? – kérdezte, miközben a lány felvette a kabátját és felcsatolta a sisakját.

– Ha az aggodalom szülte ezt a kérdést, akkor azt kell mondanom, hogy nagylány vagyok már. Tudok magamra vigyázni.

– Van nálad nyugtatóval töltött auto-injektor?

A lány motyogva maga elé káromkodott. – Nincs. És azt hiszem, otthon sincs.

– Akkor elkísérlek.

A lány elgondolkodva nézett rá. – És mit csinálnál, ha nem engem kísérgetnél?

– Körülnéznék, hogy megtudjam, merre vannak a Többiek.

Félelem emelkedett fel Lisette-ben. – Zach...

A férfi felemelte a kezét. – Nem eresztenek el olyan könnyedén, Lisette. Tudom, hogy még mindig keresnek. Így kell lennie. Nekem pedig tudnom kell, hol és hogyan keresnek. A te és a saját biztonságom érdekében. Tudnom kell, hogy felfedezték-e, hogy kapcsolatban állok veled. Hogy tudják-e, hogy segítettél nekem. Hogy pontosan mit akarnak tenni, ha rám találnak.

– Hogyan teheted meg mindezt anélkül, hogy újra elfognának? – Látta hogyan büntették, és nem akarta, hogy ismét annak a tortúrának vessék alá csak azért, mert aggódik amiatt, hogy talán utána jönnek.

– Amikor teljes erőmnél vagyok, könnyedén elrejtem előlük a jelenlétemet még akkor is, ha egészen közel vagyok hozzájuk, mint ahogy korábban David és Seth esetében tettem. Csak akkor tudják, hol vagyok, ha tudatni akarom velük.

– És most teljes erődnél vagy?

– Igen.

– Nem kilencven, nem kilencvenöt százalékon? – firtatta tovább Lisette – Kerek száz százalékon?

– Igen.

Csöppnyi bizonytalanság sem volt a férfi hangjában. – Rendben. Akkor menj.

– Szeretném, ha nem vadásznál egyedül úgy, hogy nincs nálad nyugtató.

– Csak egyetlen éjszakáról van szó. Figyeld. – Elővette a mobilját és felhívta Tracyt.

– Igen? – A háttérben a Disturbed - Droppin’ Plates száma szólt.

– Hol vagy? – kérdezte Lisette.

– Úton haza.

– Van vámpíroknak való nyugtató a házban?

Tracy káromkodott. – Nincs. Visszaúton Davidhez beugrom a Hálózathoz, összeszedek mindent.

– Köszi. – A hívás végeztével Lisette felhúzta a szemöldökét. – Látod? Megoldva. Holnap már a kezemben lesz.

A férfi összefonta a karjait a mellkasa előtt. – Szeretném, ha ma éjjel nem vadásznál egyedül nyugtató nélkül.

Lisette felnyögött. Pontosan olyan volt, mintha Seth-tel, vagy a fivéreivel társalogna. Esetleg a fallal. – Mindenben ilyen makacs leszel?

– Mindenben, ha a biztonságodról van szó – felelte Zach rendíthetetlenül.

– Pazar. Akkor én magam megyek be a Hálózathoz nyugtatóért, még akkor is, ha ezzel egy óra elvész a vadászidőből.

A férfi arca felengedett, leeresztette a karjait. – Köszönöm.

– És veled mi van? – Ketten is lehet játszani ezt a túlzott védelmesdit. – Milyen fegyvereket viszel magaddal, amikor kémkedni indulsz a Többiek után?

– Nekem nem kellenek fegyverek.

Felmeredt rá. – Egy sem?

– Egy sem. Bár tudom, hogyan kell kezelni őket, még soha nem használtam egyet sem.

Nos, ez furcsa fordulat. Lisette odament hozzá, és szélesre tárta a kabátja két szárnyát. Egy valóságos kis arzenál rejtőzött a belsejében, mindennek megvolt a maga zsebecskéje, bújtatóhurka, hüvelye. – Válassz.

Zach szemei halvány aranyfényben felderengtek. – Bármit, amit csak akarok? – kérdezte selymes hangon, ami kásává olvasztotta belülről Lisette-tet.

A pulzusa megugrott. – Igen.

– Micsoda kísértés – motyogta maga elé a férfi. Közelebb lépett, a lány megérezte a homlokán meleg lélegzetét, aztán kétoldalt benyúlt a kabátja alá, és előhúzott egy pár tőrt. – Köszönöm. Vigyázz magadra.

Megcsókolta az állát. – Te is.

Ahogy a férfi hátralépett, ismét megjelentek a szárnyai. – Találkozunk még az éjjel? Vadászat után?

Lisette bólintott. – Nálam.

Egy újabb udvarias meghajlás után Zach kibontotta a szárnyait, elrugaszkodott a földtől, és kilőtt a hold felé.

Lisette-nek valóban szándékában állt nyugtatót vételezni a Hálózat központjában. Tényleg. De éppen amikor odaért, meghallotta Étienne hangját a fejében.

Lisette!

Igen?

Hol vagy?

Most megyek be a Hálózat központjába.

Hagyd a picsába a Hálózatot! Gyere a UNCG-hez! Krysta és én képzett vámpírokkal kerültünk összetűzésbe, attól félek, hogy megsérül!

Van nálatok valamilyen nyugtató?

Nincs. Épp a Hálózathoz tartottunk, amikor belefutottunk a vámpírokba.

Megyek.

Szerencsére a Hálózat új Központja Greensboro szélére épült. Ha figyelmen kívül hagy minden sebességkorlátozást, és úgy általában a közlekedési szabályokat, pár percen belül ott lehet.

Richart, küldte ki a mentális hívást. Bátyja annak ellenére, hogy nem volt telepata, meghallotta a hívását, amíg elég közel voltak egymáshoz.

Mi van? jött a meglehetősen ideges válasz.

Van nálad valamilyen nyugtató?

Igen.

Oda tudsz jönni a UNCG-hez Krystához és Étienne-hez?

Jenna és én meglehetősen nagy számú vámpír ellen harcolunk a Duke-on.

Képzettek?

Nem, csak a szokásos. De szándékomban áll használni egynémelyiken a nyugtatót, hátha hallottak valamit.

Segíts vele inkább Étienne-nek. Ő és Krysta az újfajta vámpírokkal találkoztak össze, ott nagyobb hasznát vennénk.

Rendben. Ott leszünk, amint tudunk.

Jenna is harcol? kérdezte egy kicsit későn kapcsolva.

Igen, felelte dühösen Richart, és esküszöm, hogy már meg is őszültem.

Lisette nevetett, és befordult a UNCG  kampuszára. Felugratta a Busát a járdára, követte a bátyja és Krysta harci zaját, majd nagy sebességgel keresztülhajtott a vámpírok sűrűjén.

Testek emelkedtek a levegőbe. Vér permetezett rá.

Krysta nevetett. – Gyönyörű!

Lisette vigyorogva leugrott a motorról, előhúzta shotóit és beszállt a harcba.

A gyors fejszámolás több mint egy tucat vámpírt hozott ki végeredménynek. És legalább hárman voltak közöttük kidolgozott izomzatúak, fegyverhasználatban jártasak.

Étienne harcolt az egyikükkel, és közben megpróbálta megakadályozni a másikat, hogy csatlakozzon a harmadikhoz, akivel Krysta küzdött.

Ahogy Lisette észrevette, Krysta jobban tartotta magát a saját ellenfele ellen, mint Étienne a magáé ellen, köszönhetően auralátó képességének. Míg az emberek aurája csak keveset árult el neki, maximum a hangulatukról, vagy az egészségi állapotukról tájékoztatta, a vámpírok aurái egészen másképp viselkedtek. Krysta szerint hamarabb mozdultak, mint maguk a vámpírok, és így elárulták neki a vérszívók szándékait. Egyszerűbben szólva, előre látta a vámpírok minden lépését, és így szétrúghatta a seggüket. Mint most is.

Gyorsasága és ereje ugyanakkora volt, mint a férjéé, sorra hárította az izmos vámpír minden támadását, remekül harcolt, sebet seb után osztottak a fegyverei.

Étienne nem volt ilyen jó helyzetben.

Lisette lendületből keresztbe suhintott maga előtt a shotóival futás közben, szabályos rendet vágott a vámpírok között, nyaki, hónalji, ágyéki vénákat hasított fel. Amikor Étienne oldalához ért, átvette tőle a második izmos vámpírt, akit Krystától próbált távol tartani.

Ez a vámpír is kihívást jelentett. Ha Étienne, Krysta és Lisette tisztán csak ezzel a hárommal harcolt volna, talán könnyedén legyűrik őket. De azok az átkozott pszicho-vámpírok veszélyes zavaró tényezőnek bizonyultak.

A nagytermetű vámpír, akivel harcolt, annyira ügyes volt, hogy teljesen lekötötte a figyelmét, ez pedig sebezhetővé tette a többi vámpír támadásaival szemben. Míg megakasztotta a harcos vámpír egy-egy támadását, és viszonozta azt, a gyakorlatlanabb vámpírok oda-odaugrottak, vért fakasztottak egy-egy vágással, vagy szúrással. Ha viszont csak egy másodpercre is levette a szemét a képzett ellenfélről, az azonnal bevitt egy találatot.

Étienne káromkodott.

Mindannyian ugyanezt a dilemmát tapasztalták.

Frusztrációjuk egyre nőtt, ahogy szaporodtak rajtuk a szúrások, vágások. Mindazonáltal higgadtak maradtak, köszönhetően a kiképzésüknek.

Lisette ellépett az ellenfelétől annyi időre, hogy lecsapja az egyik nyakigláb vámpír fejét a testéről, aki hátulról támadott rá, elsődleges ellenfele ezt azonnal egy vágással jutalmazta a nyakán. Felszisszent a fájdalomtól, de két viszontcsapással válaszolt azonnal a karjára és remélte, hogy ezzel lelassítja kissé.

Lisette? szólította Étienne.

Belecsípett a nyaki artériámba, felelte, de jól vagyok.

Jól van, és veszíti a vért. A vámpíroktól eltérően ő nem pusztul bele abba, ha egy nagy artériát átvágnak rajta. Ha túl sok vért veszít, valamiféle kómába esik, hibernálódik, amíg nem jön a közelébe vérforrás. Szerencsére a harcos vámpír vágása elég sekély volt ahhoz, hogy a vírus le tudja zárni.

Viszont a vérveszteség következményeképpen lelassult a mozgása.

A hangok alapján ítélve, Krysta épp szétrúgta ellenfele seggét.

Egy eltompult vámpír előrelökte pengéjét, megvágta vele Lisette lábát. A penge áthatolt a kabátján és a combjába mélyedt.

Kizárta a fájdalmat, behajlította a térdét, elrugaszkodott és átbukfencezett az izmos vámpír feje fölött, mögötte érve földet. Pengéje mélyen a hátába süllyedt, még mielőtt megfordulhatott volna. Eleresztette shotója markolatát, benne hagyta a sebben, és tőrt húzott elő, hogy levágjon két kisebb vámpírt, amíg a harcos azért küzdött, hogy elérje és kihúzhassa a hátából a kardot.

– Az enyém kész! – kiáltott Krysta, és magára húzott néhányat a férjét kerülgető vámpírok közül.

Ahogy Lisette végzett a két vámpírral, betört a harcos elméjébe. A düh és fájdalom káosza fogadta a fejében. Semmit sem talált arról, hogy ki változtatta át, vagy ki képezte ki.

Mélyre hajolt, és egy vágással átmetszette az utolsó töltelékvámpír medencei artériáját, aki ellene harcolt. Ahogy kiegyenesedett, penge szaladt az oldalába, alig centiméterekkel elkerülve csak a szívét.

Felkiáltott, elpazarolva az utolsó rendes légvételét, mielőtt a vér beáradt volna a tüdejébe.

Visszafordult az izmos vámpír felé.

A tekintete diadalmasan megcsillant, egy hosszú tőrt emelt a feje fölé.

Lisette lelassította felemelkedését, és beledöfte második shotóját a gyomrába, egy keresztvágással pedig átmetszette a hasi aortát.

A vámpír megdermedt, a szemei szélesre nyíltak és hanyatt esett, a mozdulattól kifordult a penge a hasából.

Lisette felegyenesedett, figyelte hogyan válik a vámpír inge karmazsinvörössé, nézte, ahogy lezuhan, és nem fordult el addig, míg az utolsót nem lehelte és el nem kezdett összeaszalódni.

Gyorsan körülnézett, de jól látszott, hogy Krysta és Étienne pillanatokon belül végez a maradék vámpírokkal.

Lisette összeszorította a fogát, és kihúzta a karja alól a pengét, ami beékelődött az oldalába.

Áááááá!

– Lisette? – kiáltotta Étienne.

Hitetlenkedve meredt a kezében tartott fegyverre, majd megfordult, hogy szembenézzen testvérével, aki épp levágta az utolsó vámpírt és feléje rohant. – A szemétláda leszúrt... a saját kardommal... – felsóhajtott, majd a fűre köpött egy adag vért.

Krysta odaugrott hozzá, átfogta a vállát. – Jól vagy? Mit tehetek? Szükséged van vérre? Étienne mindig hoz magával egy-két zacskónyit hűtve, mert utálja, amikor megsérülök.

Amennyire Lisette meg tudta állapítani, a vér, ami szinte tetőtől talpig vörösre festette Krystát, a vámpíroktól származott. Szinte karcolás sem volt rajta. – Vér... az jó lenne... kösz.

– A fenébe is Krysta! – kiáltott Étienne – Talán még többen is vannak... – egy sóhajjal elhallgatott.

Lisette remélte, hogy nincs több vámpír. Legfeljebb a szokásos, könnyen legyőzhető fajta.

Richart jelent meg Jenna kezét fogva, aki az oldalához dőlt. Vér pettyezte az arcukat, nyakukat, az áztatta el ruhájukat.

– Ez most komoly? – sziszegte Lisette. A fenébe, nagyon nehéz volt lélegezni. – Most jelentek meg?

– Hol hallottam ezt korábban? – motyogta Richart. Aztán nagyra nyílt a szeme, amikor meglátta, milyen állapotban van. – Merde!

Étienne sem nézett ki sokkal jobban.

Jenna odasietett Lisette oldalára, és óvatosan megérintette. – Rendben vagy? Tehetünk érted valamit?

Lisette csak megrázta a fejét, nem tudott megszólalni, még arra sem volt energiája, hogy gondolkodjon.

– Egyébként kösz, jól vagyok – jegyezte meg Étienne.

Richart felhorkant, és méltatlankodva maga elé motyogott valamit.

Krysta két zacskó vérrel a kezében jelent meg. – Sajnálom. Csak ennyit hoztunk.

Lisette elvett egy zacskóval, majd intett Krystának, hogy a másikat adja oda Étienne-nek, aki kissé előregörnyedt és az oldalára tapasztotta a kezét.

Étienne megpróbálta visszautasítani, ragaszkodni akart hozzá, hogy mindkettőt Lisette használja fel.

Lisette felmutatta neki a középső ujját.

A férfi Halhatatlanok hajlamosak voltak rá, hogy az egyik srácnak tekintsék maguk közül, amíg meg nem sebesült, mert akkor teljes te atyaságos úristen rémületbe estek mellette. És a fivérei voltak a legrosszabbak. Ha Étienne-nek hiányozna egy végtagja, akkor is megpróbálna ragaszkodni hozzá, hogy ő vegye magához az összes vért.

Lisette leeresztette az agyarait és belemélyesztette abba az egy zacskóba. Sóhajtva átengedte magát az érzésnek, hogy szétfut az ereiben, pótolja azt, amit elvesztett. Arra elég volt, hogy megállítsa a sebei vérzését, de a gyógyuláshoz többre volt szüksége. Sekély, gyors légzése hamar kiegyenlítődött, ahogy a tüdeje ismét munkába állt.

Étienne kiegyenesedett, ahogy az ő ereiben is szétfutott a vér, letette a kiürült zacskót, és odabiccentett Lisette-nek. – Olvastad a gondolataikat?

– Csak azét, amelyikkel harcoltam. Nem találtam semmit.

– Semmit a terveikről? Semmit arról, hogy hol képezték ki? Semmi különös?

Megrázta a fejét. – Semmi. Csak a harag, a fájdalom és az elhatározás, hogy szétrúgja a seggem.

Étienne homloka ráncba szaladt.

Richart közeledett hozzá. – Hadd vigyelek haza.

– Ne, köszi. Jól vagyok.

– Nem vagy jól. Szarul nézel ki.

– Nos, meglehet, de nem úgy érzem magam – csattant fel –, és amúgy sem akarom itthagyni a Busát.

– Majd visszajövök azért az átkozott motorodért – szállt vele vitába fivére.

– Te, amint ráülsz? Nem bízom benne, hogy egy darabban hazahoznád.

– Teleportálhatom is.

– Aztán pedig locsolhatlak fel, mert rengeteg energiát veszítenél. Felejtsd el.

– Majd én megoldom – avatkozott bele Étienne is. – Hagyd, hogy Richart hazateleportáljon, hogy több vérhez juss. Én pedig hazaviszem a motorod, míg gyógyulsz.

És ha belefut Zachbe? A pokolba, még az kéne! – Neked a saját sebeidet kell ellátnod.

Krysta ránézett Jennára. – Én nem tudok motorozni. Te?

– Én sem.

– Talán rávehetném Rolandot, hogy meggyógyítson – állt elő új ötlettel Richart.

– Még mindig tőröket dobál, ha megleped.

– Akkor Sethet, vagy Davidet.

Frászt! – Hagyjátok már abba a sürgölődést körülöttem! – mordult fel Lisette, és megmarkolta a shotóját. – Felnőtt nő vagyok, tudok magamra vigyázni!

Krysta felhúzta a szemöldökét. – Ezt a hangot ismerem – mondta furcsa kis mosollyal. – Ez a-testvéreim-úgy-kezelnek-mint-egy-kisbabát-és-ezzel-az-őrületbe-kergetnek hang. Olykor én is használom, amikor Sean elrongyolja az idegeimet az aggodalmaskodásával.

Jenna elmosolyodott. – A fiúk ugyanezt csinálják. John még mindig elképesztően aggodalmas, ha rólam van szó. – Ránézett Richartra. – Tudod, a nők is éppen olyan kemények, mint a férfiak.

– Tisztában vagyok vele – felelte a férje.

– Mégis úgy láttam, hogy nem sürgeted Étienne-t, hogy hadd teleportáld haza, nem akarod gyógyítóhoz vinni, pedig pont olyan rosszul néz ki, mint Lisette.

Női erő! gondolta Lisette.

Richart és Étienne mindketten felemelték a kezüket, nem voltak hajlandók vitába bonyolódni a nemek fizikai egyenlőségéről.

– Jól van – kapitulált Richart –, csak hívd fel Tracyt, amint hazaérsz, tudasd vele, hogy biztonságban megérkeztél.

– Úgy lesz – egyezett bele lelkesen Lisette, hogy nélkülük mehet haza. – Értesítitek Sethet a történtekről? – Elkerülni az idős Halhatatlanokat hibásnak tűnt, de az esti „kihallgatás” után még túl korainak talált volna egy újabb találkozást. Nem akart kockáztatni.

Vagy éppen azt megkockáztatni, hogy kiszagolják rajta Zachet, hiszen nemrég elég mélyrehatóan összedörgölőztek.

 Persze – mondta Étienne –, később úgyis Davidhez megyünk.

– Köszönöm. – Lisette kényszerítette magát, hogy ne bicegjen, míg odament a motorjához. Összeszorított fogakkal ült fel rá, és felvette a sisakját.

Krysta és Jenna visszatértek az erőteljes nők és makacs férfiak témájára.

Lisette beindította a motort, odaintett nekik, és elindult hazafelé.

 

 

 

 

Zach eltüntette a szárnyait, és az éjszaka teremtményeinek neszeit hallgatva várta, hogy Lisette hazatérjen. Megkockáztatta, hogy „otthon érezze magát”. Vagy valami hasonló. Ahelyett, hogy a tetőre szállt volna, leült az első lépcsőre. A feneke a veranda padlóján, a lábai három lépcsővel lejjebb, és rákönyökölt a térdeire.

Furcsa volt. Majdnem olyan, mintha vendég lenne. Szívesen látott vendég.

Az igazat megvallva, kényelmesebben érezte volna magát vízköpő pózban, de attól tartott, hogy Lisette tiltakozna, ha megint rajtakapná.

Az ajkai furcsán megrándultak, ahogy felidézte maga előtt a lány arcán látott dühöt, amikor az kilépett David hatalmas házából, felnézett, és meglátta őt a szokásos helyén, a tetőn. Olyan nehéz volt megállni, hogy ne nevessen, amikor vádlón rászegezte a mutatóujját, majd a válla mögé intett, azt jelezve, hogy pokoli gyorsan tűnjön el onnan.

Rengeteg új érzést ébresztett fel benne.

Évezredek óta létezik, de valójában nem kezdett el élni, amíg meg nem látta Lisette d’Alençont.

Halovány motorzúgás érte el a fülét.

Mosolya kiszélesedett. (Mosolyogni is azóta mosolygott, mióta vele találkozott.)

Kiegyenesedett ültében, tenyerével megdörzsölte puha bőrnadrágja térdét.

Megengedi vajon, hogy újra megcsókolja? Hogy megérintse?

A gyomra szinte remegett a várakozástól, majd szinte a földig süllyedt, amikor a lány befordult a hosszú bekötőútra, és ő megérezte vérének illatát. A mosolya eltűnt.

A motor fényszórója belevilágított a szemébe, végigsöpört a füvön és a fákon. A motor lelassult az utolsó kanyarban, majd ahogy kibukkant a fák közül, fénnyel árasztotta el őt.

Zach hunyorogva felemelte egyik kezét, hogy védje a szemét a fénytől, és felállt. Lelépkedett a lépcsőn, aggodalma minden egyes mozdulattal egyre csak nőtt.

A lány letámasztotta a motort, és levette a sisakját. A ruhái eláztak. Látta már őt így, de általában vámpírvér áztatta el. Most viszont, ami vörösre festette, majdnem mind a saját vére volt.

– Lisette?

Fáradtan rámosolygott, átemelte jobb lábát a motor felett és leszállt merev mozdulatokkal. – Szükségem volt erre ma éjjel.

– Mire? – úgy érezte, mintha valaki a torkát szorongatná.

– Hogy itt találjalak, amint arra vársz, hogy hazaérjek. – Mosolya kiszélesedett. – És nem a tetőn.

Lehajolt és a karjaiba vette.

Lisette felsóhajtott. – Köszönöm. Azt hiszem képtelen lettem volna megmászni azokat a lépcsőket.

Zach szíve összeszorult, amikor a nyaka köré fonta a karjait és a vállára fektette a fejét. – Mi történt?

– Belefutottunk néhány újabb, bosszantóan képzett vámpírba.

– Ti, azaz...? – A léptei puffanása visszhangzott az éjszakában, míg megmászta a lépcsőket, és a bejárati ajtóhoz ment.

– Étienne, Krysta és én. – Lisette elővette a kulcsot, kinyitotta az ajtót, és elfordította a gombot. – Nos, először Étienne és Krysta bocsátkozott velük harcba. Aztán Étienne hívott, hogy segítsek nekik.

– Zach belökte a vállával az ajtót és bement. – Miért nem használtad a nyugtatót?

– Már épp a Központnál voltam. De nem volt időm bemenni érte, sietnem kellett, hogy segíthessek nekik.

Két csippanás hallatszott az ajtó mellett felszerelt riasztó konzolja felől.

Becsukta a lábával az ajtót.

Újabb két csippanás.

Lisette beütötte a kódját, hogy elejét vegye az újabb csipogásoknak. – Egyébként mindig lekapcsolom a beltéri mozgásérzékelőket, amikor beállítom a riasztót. És Tracy is. Másképp Richart folyton működésbe hozza a védelmet, ha ideteleportál.

– Miért mondod ezt el nekem?

– Mert azt akarom, hogy ne kelljen odakinn a teraszon várakoznod, bármikor szabadon teleportálhass. Csak előbb bizonyosodj meg róla, hogy Tracy nincs itthon.

Csak bámult rá.

– Mi az? – kérdezte a lány.

Zach megrázta a fejét. Lisette nincs tisztában vele, micsoda ritka kincs a meghívása. És hogy mekkora bizalom jele.

– Na szóval – folytatta a mesélést –, Richartnál volt néhány injektor, de ő és Jenna nem tudtak csatlakozni hozzánk, csak az utolsó vámpír halála után.

– Szükséged van vérre? – Érezte mennyire remeg.

– Igen.

Bement vele a nappaliba, és lehajolt, hogy letegye a kanapéra.

– Ne a kanapéra – tiltakozott –, nem akarom a vért kapargatni róla. A konyhaasztal mellett ülve is jó lesz.

Mennyi vért veszíthetett?

Kivitte a konyhába, telekinetikusan kihúzta az egyik széket és óvatosan leengedte rá.

– Köszönöm – mondta egy újabb mosollyal.

Nem tudta mit feleljen, így inkább elfordult és kinyitotta a hűtő ajtaját.

Lisette kuncogott, amíg ő kivette a speciálisan átalakított fiókot, amiben a vért tárolták, és kiemelt egy hármas csomagot. – Néha nagyon emlékeztetsz Rolandra.

Visszatolta a rekeszt, becsukta a hűtő ajtaját és odament hozzá. – Ahhoz a Halhatatlanhoz, amelyik megpróbált megfojtani egy zongorahúrral? – Elrendezte a zacskókat az asztalon, majd közelebb tolta hozzájuk a lányt székestől.

– Csak Marcus érdekeit tartotta szem előtt – villantott rá egy bűnbánó mosolyt a lány, és felvett egy zacskót. – Ha valakit hibáztatni akarsz amiatt, hogy elfogtunk és kihallgattunk, akkor hibáztass engem. Az én ötletem volt.

Már hónapok teltek el azóta, amikor Lisette rajtakapta Zachet, hogy titokban Amival beszélget a tetőn.

Ő is leült, és egy kicsivel közelebb húzta a székét Lisette-hez. – Aggódsz Ami miatt. Téged sem hibáztatlak. – És egyébként is, az a „kihallgatás” tette lehetővé a számára, hogy először beszélhessen vele közvetlenül.

Lisette az egyik tenyerére vette a zacskót, és belesüllyesztette az agyarait. A másik karja az asztalon pihent.

Zach nem tudta meddig tart a vírusnak begyógyítani a sebeket, miután hozzájut a megfelelő vérutánpótláshoz, de nem akart addig várni. Megfogta a lány szabad kezét.

Hallotta, hogy Lisette szíve felgyorsul, szinte száguldani kezdett, mintha utol szerette volna érni az ő szívét. Felemelte a kicsiny kezet, ami még mindig ragacsos volt néhol a vértől, az ajkához húzta, nyomott rá egy csókot, majd befedte a tenyerével.

A gyógyító erejű hő megnövekedett benne, és átáradt a lányba.

Hallotta, hogy elakad a lélegzete.

Zach mentálisan átkozta magát, amikor az elméje automatikusan felleltározta a lány összes sérülését, és felelevenítette a csatát, ami okozta őket.

A kezei halványan felragyogtak.

Lisette arca kipirult, a szemei hatalmasra nyíltak. Leengedte a kiürült zacskót, és ránézett. A szemei összeszűkültek, ahogy a sebei bezáródtak és begyógyultak. A légvételei mégis egyre gyorsultak.

A kezeiből áradó fény lassan kihunyt, éppen úgy, mint a melegség is. Zach ismét felemelte a csöpp kezet, és megcsókolta.

– Te... csak meggyógyítottál? – Kérdezte, csodaszép szemei már sárgán ragyogtak.

– Igen. – Minden vágást, szúrást, zúzódást és horzsolást.

– Ez minden, amit csináltál?

– Igen. – Amikor a lány továbbra is mereven nézte, összeráncolta a homlokát. – Miért?

– Roland és Seth nem is tudom hányszor gyógyítottak az évszázadok alatt. És David is. De az érintésük... a gyógyító melegségük... még soha nem éreztem így magam, mint a tied alatt.

– Hogyan érezted magad? – kérdezte, mert bizonytalan volt benne, mit tükröznek azok a gyönyörű szemek.

– Le akartam tépni a nadrágodat, meztelenre akartalak vetkőztetni és fel akartam fedezni veled a Kámaszútrát.

Zach rámeredt, a teste megkeményedett, lángok lobbantak fel a bensőjében. – A gyógyító érintésem vágyat keltett benned? – Ilyesmiről még soha nem hallott.

– Már azelőtt is kívántalak, hogy meggyógyítottál volna – mondta Lisette szemrebbenés nélkül. – Most meg? – Forró tekintete olyan volt, mint két simogató kéz. – Most végig akarom nyalogatni minden négyzetcentiméteredet.

Zach ujjai összeszorultak a lány keze körül. Az okok, ami miatt távol kellene magát tartania tőle mind visszahúzódtak az agya sötét mélyére, ahogy elképzelte, hogy valóra váltja ezt az elképzelését, és arra jutott, hogy kibaszottul fantasztikus érzés lenne.

Enyhe remegés rázta meg a kezét.

– Szükséged van még vérre – suttogta, és igyekezett kitisztítani a fejét.

Lisette pislantott. Valamiféle fájdalmas kifejezés jelent meg a szemeiben, mielőtt lesütötte volna őket, és a második zacskóért nyúlt.

Amikor megpróbálta elhúzni a kezét, Zach nem eresztette. – Lisette, ez nem visszautasítás volt.

Átszúrta agyaraival a zacskót.

– Fontos vagy nekem – folytatta Zach, próbálta megértetni magát vele. –A jóléted az első helyen szerepel nálam. A biztonságod. A kényelmed. Ezért jártam el Davidhez. És hogy miért nem csaptam le az ajánlatodra, amiről nem is tudtam pontosan, hogy ajánlat. Hideg a kezed. Érzem, hogy remegsz, tudom, hogy vérre van szükséged. Ha az időzítésem katasztrofális volt...

A lány szeme sarkából rápillantott. – Ez egy elég meredek ajánlat volt.

Vállat vont. – Nem tudom, mit mondjak. Még soha nem csináltam ilyet, így nyilvánvalóan nem is vagyok túl jó benne.

Lisette leeresztette az üres zacskót. – Mit nem csináltál soha?

Elvette tőle a tasakot, és az asztalra tette a többi mellé.

– Nem udvaroltam egyetlen nőnek sem, de nem is hiszem, hogy veszélyeztetni egy nő életét, aztán pedig megkérni, hogy ő kockáztassa azzal, hogy találkozgat velem, igazából udvarlásnak számítana.

A kicsi kéz megszorította az ujjait. – Nem kérted, hogy kockáztassam az életem. Azon kívül, hogy ma este vegyek magamhoz nyugtatót, nem emlékszem, hogy valaha is kértél volna tőlem bármit.

– Tudod, hogy értem – mormolta. – Seth nem akarja, hogy a közelemben légy. Tudod, hogy fenn áll a veszélye, hogy árulóként tekint rád.

– És ahogy már mondtam, ez olyan kockázat, amit hajlandó vagyok vállalni.

– Miért? – kérdezte tehetetlenül.

– Mert több száz éve élek, és nem éreztem magam ilyen lelkesnek, élettel telinek halandó korom óta. Valahogy eléred, hogy olyan dolgokat érezzek, amiket nem gondoltam, hogy valaha is újra érezni fogok Zach.

Már a puszta lehetőség is megdöbbentette.

– Te pedig olyan érzéseket keltesz életre bennem, amiket nem gondoltam volna, hogy valaha is érezni fogok.

A lány vércsíkos arcán olyan gyengédség jelent meg, amilyet soha nem látott még rajta, ahogy hüvelykujjával végigsimított Zach ujjain.

A kezébe adta a harmadik zacskót.

Mosolyogva vette át tőle. – Elmenekülsz a biztonságom és az egészségem védelme mögé, amikor nem tudod, mit mondj, vagy, hogy mi legyen a következő lépés?

– Igen. – Olyan sokat kockáztat miatta, megérdemli a teljes őszinteséget.

Kuncogva belemélyesztette a fogait a zacskóba. Az ujjai felmelegedtek. A reszketés abbamaradt. Letette a kiürült zacskót az asztalra.

– Kérsz még? – egyenesedett fel Zach, készen állva rá, hogy újabb zsákokat hozzon, ha igent mond.

– Nem, köszönöm. Így már jó vagyok.

Igen, az. Túl jó neki.