Nyolcadik fejezet

 

 

Lisette figyelte, ahogy Zach összegyűjtötte a véres zacskókat, és felállt.

A szemei nagyra nyíltak, amikor a férfi elfordult, és hosszú, lassú léptekkel a szemeteshez sétált.

Zach nem hazudott. Nem csak azért mondta, amit mondott, hogy ő ne érezze arculcsapásnak, hogy nem „csapott le” az ajánlatára. Tényleg akarta őt. Ennek ékes bizonyítéka majdnem szétfeszítette bőrnadrágja elejét.

Nem gondolta volna, hogy valaha is ennyire kívánni fog egy férfit.

Zach felvett egy tiszta törlőkendőt, és megnyitotta a hideg vizes csapot, hogy benedvesítse. Széles, izmos hátán játszottak az izmok, szinte könyörögtek az érintését.

– Hol vannak a szárnyaid?

Elzárta a vizet, és az asztal felé indult. – Ha már megérkeztem, behúzom őket. – Ismét leült, és olyan közel húzta a székét, hogy Lisette már szétterpesztett térdei között ült. – És bevallom, azért is, mert azt szeretném, hogy férfinak láss.

Hát abban semmi hiba. – Mindig férfinak látlak.

– De normális férfinak – magyarázta. Szelíden az ujjai közé vette az állát, és a puha, nedves ruhával elkezdte letisztogatni az arcát szennyező vért.

Gyönyörű mosoly lobbant általában komor vonásain, miközben a másik oldalra fordította az arcát, hogy ott is megtisztítsa. – Bárcsak megértenéd, mennyire szürreális ez nekem.

– Mi annyira szürreális? – kérdezte Lisette, meg akarta érteni.

– Itt ülünk a hangulatos konyhádban, az éjszaka csendje körbevesz bennünket. Beszélgetek veled. Megérintelek. – A törlőkendő egyik tiszta sarkával végigsimított a homlokán. – Látom a szemedben a melegséget, amikor rám nézel, ami talán... vonzalom? – Az utolsó szót már teljesen elbizonytalanodva mondta ki.

Lisette bólintott. – Minimum.

– Biztos vagyok benne, hogy ezeknek a te szemszögedből nincs nagy jelentősége.

Pokolian téved.

– De nekem ezek minden szempontból teljesen új élmények – folytatta.

Minden szempontból?

– Zach – kezdett bele, majd el is hallgatott, mert a férfi az orrát és a szája környékét törölgette meg. Az állát. A nyakát, és közben haragosan összevont szemöldökkel figyelte azt a helyet, ahol a vámpír megvágta a nyakát. – Azt mondtad, hogy még soha nem udvaroltál egy nőnek sem.

– Igen. – Ismét felállt, a csap alatt kiöblítette a törlőkendőt és felterítette az egyik kampóra.

– Ez azt jelenti, hogy még soha...? – Hogy lehet ezt finoman megkérdezni?

A férfi megfordult, nekidőlt a pultnak, és tenyereivel megtámaszkodott két oldalt maga mellett. – Nem voltam nővel?

Lisette bólintott, és várta a választ.

– Igen.

Meredten bámult rá. Zach még sosem szeretkezett. – Több ezer éves vagy. – Ezt az idióta megjegyzést! rótta meg magát mentálisan. Zach is tudja mennyi idős.

– Így van.

– Hogy lehet kibírni ilyen hosszú ideig anélkül, hogy...

– Kérdezd Sethet.

– Seth házas volt és gyerekei is születtek. Te magad mondtad.

– De a legjobb tudásom szerint a felesége halála óta cölibátusban él.

Ledermedt az agya. De igazán. Mindkét férfi hihetetlenül jóképű, szinte sugárzik belőlük a szexualitás. Könnyedén találnának partnert az év minden éjszakájára. Bármely korban.

– Megdöbbentettelek.

– Igen – ismerte el.

Zach öngúnyos mosollyal megcsóválta a fejét. – Ennyit arról, hogy normálisnak látsszak.

– A normalitást túlértékelik – legyintett Lisette. – Ha évente csak egy nővel feküdtél volna le, ami megjegyzem, mélyen a mai sztenderdek alatt van, az akkor is több ezer nőt jelentene. Ez pedig egyáltalán nem szimpatikus gondolat – jutott döntésre. – A pasik persze nagyszerűnek találnák. De minden nő, akit csak ismerek, azon a véleményen lenne, hogy ez... durva.

Zach megrázta a fejét. – Folyton megpróbálsz megnyugtatni.

– Folyton megpróbálom a lábujjamat is a számba venni. Nem akarom, hogy valaha is kényelmetlenül érezd magad a közelemben, Zach. És... nem fogok hazudni. Erővel kell visszatartanom magam, hogy ne jelentkezzek mohón önkéntesnek, hogy az első lehessek nálad.

Zach kezei úgy szorították a pultot, hogy kifehéredtek az ízületei. – A szeretőm akarsz lenni?

– Igen – felelte gondolkodás nélkül.

– Azért, mert szűz vagyok? – Zach még mindig nem értette, hogy akarja őt, függetlenül attól, hogy micsoda, hogy mi volt, vagy mi lesz.

– Elsőként, vagy ötezredikként, veled akarok lenni, Zach. Olyan nehéz ezt megértened?

A férfi arckifejezése adta meg azt az igenlő választ, amit nem mondott ki.

Lisette felállt, lassan odasétált hozzá és a kezét nyújtotta neki. – Nagyra értékelem, hogy letisztítottad az arcomat, de le kell zuhanyoznom, le kell mosnom magamról ezt a mocskot. Gyere velem. Várhatsz a hálószobámban, vagy csatlakozhatsz hozzám a fürdőben, ahogy akarod. Tedd azt, ami boldoggá tesz.

Egy pillanatnyi mozdulatlan csend.

Aztán Zach megfogta feléje nyújtott kezét, és hagyta, hogy kivezesse a konyhából.

 

 

Lisette levezette a férfit az alagsorba, a hálószobájába. Az ágyán a takarók gyűröttek voltak, még mindig magukon viselték Zach illatát.

– Mint mondtam – ismételte meg –, a döntés a tiéd. Semmi nyomás. Semmi elvárás. – Elengedte a kezét, és elkezdte kipakolni fegyverarzenálját.

Zach felemelte az egyik tőrét, és megvizsgálta.

– Tudsz bánni a fegyverekkel? – kérdezte. A férfi annyit mondott, hogy ismeri a működésüket, de még soha nem látta, hogy akár csak egyet is használt volna, és azt is tudta, hogy nélkülük is tud ölni.

Bólintott. – A Többiek úgy gondolták, hogy célszerű felkészülni.

A lány letette shotóit egy székre, amit már amúgy is összefoltozott a régebbi küzdelmek után a vámpírok vérével. – Célszerű felkészülni? Seth ellen?

Megrázta a fejét. – Seth akkor még nem volt olyan erős.

– Akkor mire?

A férfi letette a tőrt és segített kibújni a kabátjából.

Lisette összeszorította a száját. – Ez azon dolgok egyike, amit nem mondhatsz el, mert elszabadul a pokol, ha valaki kiolvassa az elmémből, és továbbadja?

– Igen.

Felsóhajtott. – Szívás.

– Nekem sem tetszik jobban, mint neked – Zach összevonta a szemöldökét, miközben rendesen összehajtogatta a kabátját, és letette a szék háttámlájára. – A titoktartási kötelezettségem soha nem zavart, amíg nem találkoztam veled.

Egy ugrató mosolyt villantott rá. – Vagyis az én hibám, ugye?

A férfi arca felderült. – Ezzel egyet tudok érteni.

A lány nevetve kicsatolta és kihúzta az övét, és a fegyvertokokkal együtt a székre tette. – Még nem mesélted el mit tudtál meg ma éjjel a Többiek után kémkedve. Még mindig kutatnak utánad?

Zach bólintott, az arca ismét elkomolyodott.

– És? – sürgette Lisette.

– Eltökéltek, hogy elfogjanak.

Nem ez volt, amit a lány remélt.

– Szerencsére a jelenlétem elrejtése valóban a részemmé vált – folytatta –, még akkor sem fedtem fel a hollétem, amikor eszméletlen voltam. Fogalmuk sincs, hol keressenek.

Ez legalább jól hangzott.

– Nem tudják, hogy nálad kerestem menedéket. Nem tudják ki vagy, azt sem, hogy segítettél nekem. – Valami egészen új jelent meg a tekintetében. – És azt sem, hogy mit jelentesz nekem.

Lisette pulzusa ismét megugrott.

Eszébe jutott, hogy megkérdezi, mit terveznek tenni vele a Többiek, ha elkapják, de ez után az éjszaka után úgy döntött, hogy a kellemetlen valóságot majd máskor engedi be kettejük közé. Ehelyett a felsőjére fordította a figyelmét, és elkezdte kigombolni. A szíve valóságos száguldásba kezdett, amikor felnézett, és azt látta, hogy Zach tekintete a szétnyíló szárnyak között felvillanó bőrére tapad.

Ethan volt az egyetlen férfi, aki látta őt meztelenül az elmúlt évszázadban. Lisette olyan merész akart lenni, mint a mai kor női, de... a neveltetése igaz, hogy kétszáz évvel ezelőtt véget ért, mégis már azt is túlságosan vakmerőnek érezte, hogy odafenn flörtölt a férfival, és lecsábította ide.

Levette magáról a felsőt, és azt szerette volna, hogy bárcsak ne szennyezné vér a bőrét és csipkés, fehér melltartóját.

Zach sötét barna szemei káprázatos aranyszínűvé váltak, amikor Lisette a nadrágja derekához emelte a kezét. Hallotta hogyan gyorsul fel a férfi szívverése, látta hogyan szorulnak ökölbe a kezei, mintha erővel tartaná vissza magát attól, hogy kinyúljon érte és megérintse.

Lehúzta a cipzárját. Aztán letolta a puha anyagot a bokájára, és kilépett belőle. Melltartóban és bugyiban nézett fel a férfira.

– Gyönyörű vagy – suttogta Zach.

– Akárcsak te. – Közelebb lépett, lábujjhegyre emelkedett és megcsókolta az arcát. – Emlékszel, semmi nyomás.

Megfordult és besétált a szomszédos fürdőszobába.

 

 

Zach olyan dermedten állt, mint egy szobor, lefagyasztotta Lisette látványa, aki alig némi ruházatban eltávolodott tőle. A keze szinte égett, hogy megérintse. A bőre vibrált az arcán, ahol az ajkai hozzáértek.

Még lélegzetet sem vett, amíg a lány be nem lépett a fényes csempéjű helyiségbe és el nem tűnt a szeme elől.

Nyílt egy ajtó. Elfordult egy csap. Forró víz zuhogott a csempére. Gőz indái tűntek fel az ajtóban, bekúsztak a hálószobába, tekeregtek, göndörödtek, mint megannyi csalogató ujj.

Zach lassan megközelítette az ajtót, és belépett.

Lisette finom melltartója és bugyija a padlón hevert.

A homályos üvegen keresztül látta karcsú alakját. A fejét hátrahajtotta, a könyökét az ég felé emelte, átfésülte ujjaival a tiszta víz alatt a haját, ami most fekete selyemfüggönyként omlott a csípőjéig.

Zach nadrágja, csizmája és zoknija villámgyorsan odakerült a bugyi és a melltartó mellé. Megragadta a zuhanyfülke ajtaját, és félrehúzta.

Lisette karjai leereszkedtek. Nedvességtől tüskés szempillái alól fényes borostyánlángokkal izzó szemekkel nézett rá.

Zach belépett a gőzbe, és becsukta maga után az ajtót.

A lányt már nem festette vörösre vér. A víz leöblítette róla, tökéletes alabástrom bőrét cseppek borították, amik egymásba szaladtak, hogy aztán végiggördüljenek a testén.

Egyikük sem szólt.

Zach olyan közel lépett hozzá, ahol már érezhette teste melegét. Megfogta a derekát, és hallotta, hogy Lisette szíve dübörögni kezd. Miközben az ujjait végigsiklatta felfelé az oldalán bordái finom domborulatain keresztül, még mindig képtelen volt elhinni, hogy itt lehet vele, hogy megérintheti, hogy a bőre bőrhöz ér, hogy nincs közöttük semmi.

A mellei tökéletesek voltak. Zach rásimította a tenyerét az egyikre, és hallgatta, hogyan kapkod lélegzet után a lány, amikor hüvelykujját végighúzta a hegyes kis csúcson.

Lisette az egyik kezét a mellkasára simította, míg a másikkal beletúrt a hajába és lehúzta magához a fejét.

Zach még közelebb húzódott, erekciója a lány hasához ért, színtiszta örömet árasztva szét benne ugyanabban a pillanatban, amikor az ajkuk is egymáshoz ért.

Minden, ami eddig történt vele...

A magányosan töltött, sivár évezredek.

A zavarodottság, amit azóta érzett, hogy elvesztette a hitét az általa választott útban.

A kínzás, aminek kitették, amikor hátat fordított a Többieknek.

Ezért az egyetlen pillanatért mindez megérte.

A több ezer éves önuralom kezdett kicsúszni az irányítása alól, amikor átölelte és magához szorította Lisette-tet. Olyan meleg, puha, csábító.

A lány felemelte a másik karját is, a nyaka köré fonta, lábujjhegyre emelkedett, és egyre nagyobb éhséggel viszonozta a csókját. Nagyon jó érzés volt. Mindenhol, ahol nyúlánk, puha teste az övéhez ért, forróságot érzett. És minél többször érintette meg, annál többet akart felfedezni belőle.

Utálta elereszteni a mellét, de közelebb kellett lennie hozzá. Még közelebb. Nem tudott elég közel kerülni, nem tudta eléggé magához húzni, nem voltak már gondolatai semmi másról, csak a vágyról, csak arról, hogy akarja őt. Végigcsúsztatta a tenyerét gyönyörűséges fenekén, amit túl gyakran rejtett el hosszú kabátja alatt és megszorította.

Lisette felnyögött, és odanyomta az ölét Zachéhez.

Bár Lisette egyáltalán nem volt alacsony nő, Zach sokkal magasabb volt nála, nem érhetett el, nem kóstolhatott meg rajta mindent úgy, ahogyan szerette volna.

Megfordította magukat, a falhoz nyomta és felemelte a lányt.

 

 

 

A hideg csempe sem volt képes lehűteni Lisette-tet. Hiszen hónapok óta várt erre.

Zach dereka köré fonta a lábait, odaszorította magát erekciójához.

A férfi felnyögött, elszakította a száját az övétől, perzselő ösvényt csókolt a nyakán keresztül a melléig. Előbb az egyiket, majd a másikat nyalogatta és csipkedte meg. Nem volt a felfedezésében semmi kísérletezgetés. Nem volt félénk, nem volt bizonytalan, semmi jelét nem mutatta annak, hogy először szeretkezik. Zach merész volt, az érintése határozott, a keze szinte agresszív csupasz testén.

Ő pedig soha nem akart még ennyire senkit, nem érzett ilyen forróságot, ekkora vágyat.

– Zach, kérlek – lehelte –, szükségem van rád.

A férfi felemelte a fejét, aranyszín tekintetének intenzitása valóságos köteteket mesélt Lisette-nek. Nem okozott neki nehézséget, hogy egy kézzel tartsa csak, míg a másikkal a bejáratához illesztette merevedését.

Nedvesen és kétségbeesetten várta már.

Amikor beléhatolt, a tiszta öröm kiáltása tört fel belőle. Zach hatalmas volt odalenn is, finom súrlódással majdnem egészen eltöltötte őt már a legelső döféssel. Változtatott kicsit a behatolás szögén, mintha még mélyebbre akarna furakodni, így még közelebb kerültek egymáshoz, a férfi hasa alja a csiklóját dörzsölte.

Villám száguldott végig a lányon, tovább fűtve amúgy is forrongó vérét.

Aztán a férfi majdnem teljesen visszahúzódott és újra betört. Majd ismét. Kemény, erőteljes lökésekkel. A kezei újra elindultak, kóboroltak, kutattak, felfedeztek. Az ajkai, a nyelve ízlelte... mindenhol.

Minden amire Lisette képes volt, az kimerült annyiban, hogy rajta lógjon, és próbáljon lélegezni, míg a nyomás és az öröm egyre fokozódott. Az agyarai leereszkedtek, ami csak erős érzelmek hatására történt meg. A lábai összeszorultak a férfi csípője körül, így sürgette őt. Ujjai a hajába túrtak.

Zach nyelvének ráspolya végigsimított a mellbimbóján. Ugyanakkor becsúsztatta a kezét kettejük közé és megérintette a csiklóját. Az extázis magába nyelte a lányt. A teste hullámokban összeszorult és elernyedt a férfi körül.

Zach mozdulatlanná dermedt, az orgazmus őt is utolérte.

A csúcs percekig tartott, kifacsarta Lisette utolsó erejét is, így utána ráomlott a férfi mellkasára, csak lógott a karjaiban, és zihálva próbált lélegzethez jutni.

Zach térdei is gyengéknek tűntek kissé, nekitámasztotta a homlokát Lisette vállának, a légzése csak lassan nyugodott meg.

A víz egyre ömlött a csempére, Lisette pedig lusta, bágyadt mozdulatokkal cirógatta a férfi hátát.

Zach felemelte a fejét.

Lisette pillantása találkozott aranyszín tekintetével, látta vad érzelmeit, amik ott izzottak a szemében, és... minden megváltozott. Minden.

Mindkét tenyerét rásimította borostás állkapcsára, de nem talált szavakat, amikkel kifejezhette volna mindazt, amit abban a pillanatban iránta érzett.

Zach lehajtotta a fejét. Az ajkuk összeért.

És megkordult Lisette gyomra.

Felnevetett.

– Nem tehetek róla – mondta –, vadászat után mindig megéhezek. A nagy sebesség és erő sok energiát követel. És ez a harc még a szokásosnál is többet követelt.

Zach a fejét csóválva kihúzódott belőle, és leeresztette a lábait a földre. – Akkor lássuk, mit tehetünk, hogy feltöltsük az energiakészleteidet. A szappanért és a mosdókesztyűért nyúlt, miközben félig szégyellős, félig csibészes mosolyt villantott a lányra. – Később még szükséged lehet rá.

Lisette elvigyorodott. – Mi lenne, ha az ágyban vacsoráznánk? Készíthetnénk szendvicseket, behoznánk pár zacskó chipset, és piknikeznénk.

A férfi mosolya kiszélesedett. – Remekül hangzik.

– Még úgy is, hogy összemorzsázzuk az ágyat?

Zach felhabosította a mosdókesztyűt. – Összetörhetnél egy egész zacskónyi burgonyachipset, szétszórhatnád a lepedőn, míg a karjaimban tarthatlak, észre sem venném.

A fenébe. Valószínűleg ő az egyetlen férfi a bolygón, aki képes a morzsákról az ágyban romantikusan beszélni. – Talán míg eszünk, elmagyarázhatnád, hogyan lehetsz ennyire jó valamiben, amit még soha nem csináltál.

A jóképű gazember rákacsintott, és intett neki, hogy forduljon meg. – Lehet, hogy nem csináltam, de rengeteg időt töltöttem azzal, hogy gondoltam rá.

Lisette nevetett, a férfi pedig elkezdte lemosni.

 

 

 

 

Seth rátámaszkodott David íróasztalára, és ismét belenézett az irományba, amit olvasott. Szinte egy szót sem értett belőle. David a szokásos helyén, kényelmes karosszékében ült, és a vaskos orvosi könyv fölött könyökölt, amit annál a témánál nyitott ki, amit meg szeretett volna vele vitatni.

A fáradtság szinte lehúzta Sethet, kényszerítenie kellett magát, hogy újra és újra átolvassa ugyanazt az átkozott fejezetet, mire végre megértette. Nem is emlékezett rá, mikor aludt utoljára. Általában országról országra teleportált, kezelte az esetleges válságos helyzeteket, meghallgatta a Halhatatlan Őrzők különböző válogatott szükségleteit és problémáit világszerte, és akkor aludt, amikor a telefonja végre abbahagyta a csörgést.

Most viszont pihenés helyett visszatért David házába, hogy Ami közelében lehessen, figyelemmel kísérje az állapotát, megakadályozzon egy esetleges koraszülést, és átrágja magát az újabbnál újabb orvosi szakkönyveken, hogy a legeslegapróbb információ is a segítségükre lehessen.

A nappaliban valaki épp Tracy Sheldonról szóló irracionális álmaival viccelődött.

– Szegény Tracy – motyogta.

David morgott valamit.

Seth ismerte a Halhatatlanokat és a Szekundánsaikat is, nem voltak rosszindulatúak. Csak a gőzt eresztették ki, a feszültséget enyhítették olyan módon, ahogyan sok családban is szokás: kegyetlenül kigúnyolták egymást. De néha egy-egy poén mélyre szaladt.

Tracy képletes sebei pedig már eléggé viharvertté tették a lányt.

– Akarod, hogy közbelépjek? – kérdezte halkan David.

Az azonnal véget vetne az egésznek.

– Talán. Lássuk, ebből hogyan játssza ki magát. – Az igazat megvallva, Tracy szinte folyamatos jelenléte David házában meglepte Sethet. Minden újabb találkozási lehetőség Sheldonnal csak súlyosbíthatta a helyzetét, bár Seth nagyra értékelte a fiú kedvességét, amit Tracy felé mutatott. Sheldon tiszteletben tartotta őt, és többször is ugrott a védelmére, ráparancsolt a társaságra, hogy ne rágják már tovább ezt a szarságot.

Seth eltöprengett rajta, hogy Lisette mért nem ragaszkodott ahhoz, hogy Tracy maradjon otthon egyedül, miközben ő Davidnél tölthette volna a napot. Míg nem alszanak ugyanabban a házban, addig az álmok nem hatnának Lisette-re. Lisette könnyedén elkerülhette volna az erotikus álmokat, és nem tette volna ki megalázó vicceknek Tracyt ezen a helyen, egészen addig, amíg valami más izgalmas hír fel nem kavarja a kedélyeket.

Hacsak nem arról van szó, hogy nem Tracy álmai az okai Lisette távolmaradásának.

Seth homloka ráncba szaladt a gondolattól.

Megkopogtatták a csukott ajtót.

– Gyere – szólt ki David.

Étienne lépett be, talpig véresen. Számos vágás és lyuk éktelenkedett a ruháján, amin nedves foltok sötétlettek. Az ifjú Halhatatlan egy zacskó vért szorítva a szájához odament az íróasztalhoz.

– Minden rendben? – kérdezte David.

Étienne a szemetesbe dobta a zsákot. Beszélhetnénk az egyik csendes szobában?

Seth előbb Étienne-t érintette meg, majd átnyúlt az asztalon, megfogta David vállát és elteleportálta magukat egy holdsütötte strandra.

Étienne körülnézett. – Hol vagyunk?

– Rió de Janeiróban – tanulmányozta Seth. – Mi bánt?

– Nos, két dolog is van. Először is elbasztam. Nagyon. Krystánál és nálam sem volt egyetlen nyugtatóinjekció sem. Még csak a házban sem.

Seth mogorva pillantással jelezte nemtetszését.

– Tehát a Központ felé tartottunk, hogy vételezzünk – folytatta Étienne. – De útközben a UNCG mellett elhaladva vámpírokra figyeltünk fel. És megálltunk, hogy elintézhessük őket, még mielőtt emberek közelébe kerülnének.

David elgondolkodva nézett rá. – Újfajta vámpírok voltak?

– Hárman közülük.

– Hányan voltak összesen? – kérdezte Seth.

– Egy tucatnyian. Vagy egy kicsit többen. Mindenesetre hívtam Lisette-tet, hogy segítsen.

Ezt legalább jól csinálta. Két fiatal Halhatatlan harca annyi vámpír ellen kétesélyes volt, végződhetett volna győzelemmel, de vereséggel is.

– És Lisette benyugtatózta őket? – kérdezte David.

– Háááát... nem – felelte Étienne vonakodva. – Nem volt nála. – Elmesélte a végül is győzedelmes csatát.

– De Lisette és te legalább olvastátok az elméjüket? – Seth aggodalma egyre nőtt. Vámpírsereget már mások is szerveztek, de nem ilyen képzett harcosokkal. Még Bastien serege sem volt ennyire felkészült.

– Igen. És itt a második probléma.– Étienne elhallgatott, a homloka elborult. – Nem találtam információt a vámpírok fejében arról, hogy ki változtatta át, vagy ki képezte ki őket. Semmit a terveikről, semmit arról, hogy Halhatatlant akarnának elfogni, ahogyan azt mi gondoltuk. Viszont találtam üres foltokat. Nem azt a fajtát, amit az agykárosodás okoz. Olyat, ami emlékek eltemetésére utal.

Seth és David éles pillantást váltottak egymással. – Biztos vagy benne?

– Igen.

– Lisette is látta? – kérdezte Seth.

– Igazából Lisette azt mondta, hogy csak annak a vámpírnak volt ideje beleolvasni az elméjébe, akivel harcolt, és nem talált semmi különöset. Csak a szokásos dühöt és fájdalmat.

– De te igen.

– Hadd lássam, amit láttál – mondta Seth.

Étienne bólintott. – Csak csukd be a telepatikus szemed, ha véletlenül Krysta egy-egy képébe botlanál.

Seth egy magára kényszerített mosollyal beleolvasott Étienne emlékeibe. Lejátszotta magának az egész csatát és az azt követő beszélgetést. Érzékelte az ifjú Halhatatlan fejében David jelenlétét, és tudta, hogy ő is ugyanazt látja.

– Mit jelent mindez? – kérdezte Étienne.

Seth nem válaszolt.

– Ezek a vámpírok olyan emberek, akikkel korábban már harcoltunk? – forszírozta tovább Étienne. – Tudom, hogy életben hagytunk néhányat közülük, mint Donaldot és Nelsont is, csak az emlékeiket temettük el.

– Nem ismertem fel őket – mondta Seth.

– Én sem – jegyezte meg David.

– Csak egy telepata temethet el emlékeket – folytatta Étienne –, ezt nem csinálhatta vámpír. – Egyik lábáról a másikra állt, minden mozdulata nyugtalanságot fejezett ki. – Lenne még egy Bastien Seth? Még egy Halhatatlan, akinek az átváltozása elsikkadt?

Három jelenség volt, amit Seth mindig megérzett, függetlenül attól, hogy milyen messze történtek tőle. Egy Tehetséges születése lélegzetelállító, bizsergető érzést okozott a mellkasában. Halhatatlan, vagy Tehetséges halálakor ürességet érzett. Egy Tehetséges Halhatatlanná válása pedig rettegéssel töltötte el. Ha Seth követte ezeket a hullámokat, az egyén félelmére és fájdalmára összpontosított, követni tudta azt, és ez elvezette az átváltozotthoz. Míg az első kettőt Seth nem tudta befolyásolni, a harmadikat mindig követte, irányította az átváltozottat a halhatatlanságba történő nehéz átmenet folyamán, segített neki megteremteni életkörülményeit, megérteni új életformáját.

Egyetlen kivétel volt: Bastien. Abban az évben olyan sok Tehetséges vált Halhatatlanná, olyan sok hang szólt hozzá, hogy Seth valahogyan lemaradt Bastienről.

Vagy lehetséges lenne, hogy nem ez volt az egyetlen kivétel?

– Nem tudom – mondta végül.

Súlyos csend ereszkedett rájuk.

– Nem akartam mindezt a többiek előtt megbeszélni – mormolta Étienne.

David bólintott. – Nagyra értékeljük a diszkréciódat, utánajárunk.

Étienne megkönnyebbült, hogy vége ennek a beszélgetésnek.

– Köszönöm – mondta Seth is, és elteleportálta Étienne-t David házába, majd visszatért. – Lehet, hogy egy másik újat sem vettem észre? – kérdezte Davidet. Sokkolta a gondolat. Ha kihagyta két Tehetséges átalakulását, hány másikat hagyott még ki? Hány másik Halhatatlan éli úgy az életét, hogy vámpírnak hiszi magát, és várja, hogy ő is megtébolyodjon?

– Nem – felelte David. – Zach nem térhetett vissza?

Seth megrázta a fejét. – Elég volt egy arra utaló halovány jel, hogy Zach elköveti ugyanazt a hibát, mint én, és beleavatkozik a halandók ügyeibe, és a Többiek máris beszartak. A néhány hónappal ezelőtti eltévelyedése után szorosabban tartják kézben, nem engedik túlságosan lazára a gyeplőjét. Gyakorlatilag szerzett magának egy örökkévalóságnyi házi őrizetet.

– Nem szökhet el?

– Amikor annyian tartják szemmel folyamatosan? Nem tudom, hogyan tehetné.

– Talán nem figyeli annyi szem.

– Mire gondolsz?

– A Többiek közül mindenki telepata. A vámpírok emlékeivel való visszaélés gyerekjáték lenne a számukra. Talán az egyikük a bűnös ennek a hadseregnek a létrehozásában.

– Milyen célból? Tudod mennyire fanatikusak. A Többiek úgy gondolják, hogy bármiféle kölcsönhatás az emberekkel nagyon veszélyes. Ezért élnek teljesen elszigetelten. Megfigyelnek. De nem cselekszenek. Nem avatkoznak be. Félnek attól, hogy akár a legcsekélyebb kapcsolat is a halandókkal megzavarja az emberiség természetes fejlődését, és nem csak a maguk, de a világ pusztulásához is vezet.

– Ebben az a legironikusabb, hogy ha te nem „tévelyedsz el”, és nem avatkozol bele halandó ügyekbe, a vámpírok akadálytalanul kóborolnának és rég megöltek volna minden embert.

– És eljött volna a világvége. Vagy legalábbis az emberiség elvesztette volna a jelentőségét. De a Többiek nem így látják és soha nem is fogják így látni. Úgy vélik, az emberiségnek a saját sorsát kell beteljesítenie. És jó okkal gondolják ezt.

– Tisztában vagyok vele.

Seth megcsóválta a fejét. – Amikor elhagytam a választott utunkat, éveket töltöttek azzal, hogy megpróbáltak elkapni és visszaterelni az ösvényre. Amikor ez nem történt meg, utána évekig megölni próbáltak. Segítettem az embereknek. A Többiek hűek maradtak a hitükhöz. Évezredek jöttek és mentek, de csak én voltam az, aki letért az útról.

– Zachig.

– Zachig. – Seth elnézett a sötét óceán fölé. – Ha van tökéletesen zárható hely ott, ahol a Többiek laknak, nem kétlem, hogy használatba vették. Ahogyan abban is biztos vagyok, hogy most, míg mi itt beszélgetünk, Zachet kínozzák az átállás miatt. Pedig mindössze annyit tett, hogy emlékeket hagyott néhány emberben. Semmilyen más szerepe nem volt a játék menetében.

– Nos, bárki is az, akivel most szembenézünk, nem csak a vámpírok elméjét manipulálja. Ő maga teremti és képezi a hadsereget. Ő választja ki a katonákat. Ő változtatja át.

– A Többiek nem engednének meg még egy ilyen mértékű átállást. Ott vagyok nekik intő példának. Még mindig úgy hiszik, hogy a beavatkozásommal elő fogom idézni az Armageddont. Tényleg azt hiszed, hogy hagynák valaki másnak is, hogy letérjen az útról?

– Nem. Igazad van. Nem lehet valaki a Többiek közül. Én csak... a maradék lehetőség nagyon nem tetszik.

Seth a part felé indult, ahol lágy hullámok mosták a homokot. – Ki kellett hagyjam egy másik Tehetséges átváltozását is.

– Nem hagytad ki.

– Mi más magyarázat marad még? – kérdezte Seth. – Étienne azt mondta, a vámpírok emlékeit telepata temette el. – És ha sem Seth, sem Zach, sem David, sem Étienne nem tette, akkor nem marad más...

Davis sötét pillantása találkozott a tekintetével.

– Nem – mondta Seth. – Ezt nem akarom elhinni.

David bólintott. – Még a gondolattól is rosszul vagyok.

– Lisette nem az, aki elárulna bennünket Donald és Nelson emlékeinek felélesztésével. És oka sincs rá, hogy eláruljon minket.

– Egyetértek – bólintott David, majd egy kis szünetet tartott. – De akkor miért kerül bennünket?

– Te sem vetted be Tracy magyarázatát?

– Nem. Ha Tracy álmai zavarnák Lisette-tet, egyszerűen csak nálam kellene töltenie a nappalokat, míg Tracy alszik. És nem fordítva. Így továbbra is szemmel tarthatná Amit, hiszen mindketten tudjuk, hogy bármit megtett volna érte egészen a közelmúltig.

Lisette furcsa viselkedése Sethet is zavarta. – És miért nem akarta, hogy Richart hazavigye a csata után?

– Nem tudom, de nagy valószínűséggel semmi köze sincs a motorjához.

– Talán egy szerető?

David összevonta a szemöldökét. – Ethan nem viselkedne furcsán, ha Lisette-nek szeretője lenne?

– De, azt hiszem. – Ethan megőrült a lányért. – És miért nem akarta, hogy felhívjanak téged, engem, vagy elvigyék Rolandhoz, hogy valaki meggyógyítsa?

– Hát Roland esetében még értem is...

– Azt hiszem, most már tényleg el kell vele beszélgetnem másodjára is.

– ...viszont ez nem magyarázza meg, miért nem tartott igényt a mi segítségünkre sem.

– Talán amiatt, amit Krysta mondott? Nem tetszik neki, hogy különleges elbánásban részesüljön pusztán azért, mert nő? – Ezt még maga Seth is gyatra magyarázatnak találta. Lisette eddig még soha nem utasította el a segítségüket.

– Mit gondolsz, ő miért nem említette az üres foltokat?

– Nem vette őket észre – sóhajtott fel Seth –, én pedig mégis kihagyhattam egy újabb Tehetséges átváltozását.

– Nem hagytad ki.

– Azt sem hittem volna, hogy egyet kihagyhatok, míg Bastien sereget nem toborzott és háborút nem indított ellenünk. Ki mondja, hogy többet nem hagyhattam ki?

– Én mondom.

– Jobban örülnél neki, ha Lisette-tet vádolnánk meg árulással?

– Nem. – Újabb csend. – Lehet, hogy lemaradtál Bastien átalakulásáról, de a születését nem hagytad ki.

Seth feléje fordult. – Vagyis?

– Minden Tehetséges születéséről gondos feljegyzést készítünk. Át fogom adni a listát Chrisnek a nevekkel és a dátumokkal, hogy belenézhessen. Ha vannak még a Bastien esetéhez hasonló anomáliák, rájuk fog akadni. Megtudjuk ki a bűnös, és felhasználhatjuk Chris kapcsolatait, hogy a nyomára leljünk az ismeretlen Halhatatlannak.

– És mi van, ha nem talál anomáliát?

Csak a hullámok morajlása válaszolt a kérdésre.