Negyedik fejezet

 

 

Bastien a kedvenc székében terpeszkedett Melanie Intézetbeli irodájában, és legkedvesebb időtöltésének hódolt: figyelte maga elé motyogó feleségét, aki hol vizsgálati eredményeket rögzített, hol pedig valami más orvosi hókusz-pókuszt végzett. Amikor Melanie az asztal fölé hajolt, hogy megkeressen egy hiányzó jelentést, ő félrebillentette a fejét, úgy csodálta koptatott farmerbe bújtatott formás combjait, majd feljebb siklott a tekintete csábító, kerek fenekére.

Melanie megtalálhatta, amit keresett, mert felegyenesedett a kezében a lapokkal, az elméje annak titokzatos tartalmán járt, és közben szórakozottan felemelte a kezét, hogy begyűrje a füle mögé elszabadult hajtincseit, tisztább rálátást biztosítva ezzel Bastiennek arca profiljára.

Gyönyörű volt.

Tekintete végigsiklott íves állán, karcsú nyakán és telt mellein.

– Izzik a szemed – jegyezte meg Melanie mosollyal a hangjában.

– Honnan tudod? – kérdezte. – Rám se nézel.

– Nem is kell. Az egész helyiségben megemelkedett a hőmérséklet néhány fokkal.

Rámosolygott. – Ezért kizárólag a saját csábos megjelenésedet hibáztathatod.

Melanie összecsukta a papírokat, és mosolyogva feléje fordult. – Tudod, hogy dolgom van.

Na de mindig dolga volt, és úgy tűnt, hogy ez a közeljövőben így is marad. Lazítania kellene kicsit. Megengedni magának néhány pillanatnyi szünetet. Ki kellene szabadulnia a stresszből, ami mostanság annyira eluralkodott rajta. Bastiennek nem tetszett az a barázda, ami szinte már állandósult a szemöldökei között.

Felült, és előre dőlt. Egyik ujját beleakasztotta Melanie farmerjének övbújtatójába, és odahúzta a nőt a térdei közé. – Ne aggódj. Amit kitaláltam, ahhoz nem kell sok idő. Hiszen végül is Halhatatlanok vagyunk... felfokozott sebességgel...

Melanie letette mellé a dossziékat az asztalra. A szemei borostyánfényben kezdtek izzani, amikor Bastien belecsókolt pólójának V kivágásába. – A vámpírok hallanak minket – suttogta, de ujjai már türelmetlenül csusszantak a férfi hajába.

Forróság öntötte el Bastient, Melanie legkisebb érintése is elég volt, hogy megkeményedjen. – Ami a Hálózatban történik, az a Hálózatban marad. – Az állával lejjebb tolta a póló nyakkivágását, és elhelyezett néhány csókot, finoman megnyalogatta lejjebb, a melltartója széle fölött.

Melanie lélegzete elakadt, amikor a tenyerét ráborította a másik mellére.

– Ööö... – szólalt meg Cliff, Bastien hajdani vámpírseregének tagja az apartmanjában – de ez nem jelenti azt, hogy akarjuk is hallani. Az olyan lenne, mintha a fivérünket vagy a nővérünket hallanánk.

– Haver, te csak a magad nevében beszélj – mondta Stuart, a mellette lakó vámpír –, úgysem engedik, hogy előfizessek itt egy pornócsatornára.

Melanie elvörösödött.

Bastien felsóhajtott. – Azt hiszem, Seth és Chris közelednek a folyosón.

Melanie szemei nagyra nyíltak, megigazította pólója nyakkivágását, megragadta a mappáját, és visszahúzódott az íróasztala mögé.

Amikor Seth és Chris Reordon belépett, már úgy tűnt, teljesen belemélyed a feljegyzéseibe. Már ha valaki figyelmen kívül hagyta rózsásra pirult arcát és a nyakán lüktető pulzusát.

Seth egyetlen pillantást vetett Melanie-ra, majd Bastienre nézett felhúzott szemöldökkel.

Bastien megvonta a vállát, majd odabiccentett Reordonnak. – Itt is ki kell alakítani egy hangszigetelt szobát.

Ha lehet, Melanie arca még jobban kipirult.

– Minek? – kérdezte Chris. – Kihallgatás céljából?

– Akár – felelte Bastien. Az ok végül is tökéletesen mindegy.

Chris összevonta a szemöldökét, és ránézett a mappa fölött rájuk pillantó Melanie-ra. Rögtön vissza is fordult Bastienhez. – Ó, a pokolba is, nem! Nem fogok több tízezer dollárt elkölteni egy hangszigetelt szobára idelenn csak azért, hogy ti ketten szexelhessetek anélkül, hogy a vámpírok hallanának benneteket.

Melanie szinte egészen elrejtőzött a dosszié mögött.

Seth összefonta maga előtt a karját, de a mosolyát ő sem tudta elfojtani.

Bastien összevont szemöldökkel meredt a halandóra. – Te azt akarod, hogy a vámpírok halljanak bennünket?

– Nem – morogta Chris –, úgy értettem, hogy nem akarom, hogy itt szexeljetek. Főleg mivel mindkettőtöknek ez a munkahelye. Melanie-nak dolgoznia kell...

– Azt csinálja – kelt felesége védelmére Bastien –, hosszú-hosszú órákon keresztül.

– Te pedig őrködsz. Hét vámpír lakik ezen a szinten. Mi lesz, ha néhányan közülük pszichotikus rohamot kapnak, és megpróbálnak elmenekülni, míg ti együtt vagytok?

– Üldözőbe veszem őket csupasz seggel, és remélem, hogy az emberi őrcsapat rugalmasan kezeli a helyzetet.

– Én nem láttalak még csupaszon – mondta az egyik új vámpír a saját lakásában –, de abban biztos vagyok, hogy nem lehetnék olyan kibaszottul elmebeteg, hogy megkockáztassam, hogy meztelenül, álló farokkal vegyen üldözőbe egy olyan fickó, mint te.

Bastien és Seth felnevetett.

– Mi van? – kérdezte Chris, aki nem hallotta a vámpírokat.

Bastien felállt. – Semmi. Felejtsd el, hogy megemlítettem. – Ez a pár percnyi ugratás legalább időt adott neki rá, hogy visszaszerezze az irányítást a teste felett. Pillantása megkereste Sethét. – Végeztél?

Seth bólintott.

Bastien lenyomta a mappát felesége vörös arca elől, lehajolt és egy csókot nyomott a szájára. – Később találkozunk.

Melanie bólintott. – Vigyázz magadra.

Bastien felvette utazótáskáját a széke mellől, majd követte Sethet a Cliff lakásába vezető ajtóhoz.

Reordon visszasétált a lifthez.

Bastien hangosan bekopogott, majd megvárta, hogy Seth végighúzza a tenyerét a kártyaolvasó felett.

Halk kattanás hallatszott.

Seth benyomta az ajtót, ami olyan vastag volt, mint egy bank biztonsági széfjéé, és intett Bastiennek, hogy lépjen be.

Cliff lesiklott egy bárszékről, maga mögött hagyva egy kenyérmorzsás tányért a pulton, és elmosolyodott, amikor Bastien belépett. – Melanie szét fogja rúgni a segged, ha hazamentek.

Bastien kuncogott. – Nem, ha lefoglalom a csókjaimmal.

– A fenébe, Bastien! – hallatszott a folyosó felől.

Cliff nevetett, amíg meg nem látta, hogy Bastien mögött Seth is belép az apartmanjába.

Minden vámpír nyugtalan volt a Halhatatlan Őrzők vezetőjének közelében, és mivel Cliff volt a legrégebben átváltozott, ő érezte magát legkényelmetlenebbül. Bastien gyanította, hogy Cliff azt hiszi, Seth beleolvas az elméjébe, látja az agykárosodás előidézte minden mániákus gondolatát, amik ellen foggal-körömmel harcol.

 – Hali – intett oda végül neki.

Seth bólintott. – Jó estét, Cliff. Hogy vagy?

– Jól, azt hiszem. – Barna szemei megkeresték Bastien tekintetét. – Mi a helyzet?

– Lenne kedved egy utazáshoz?

Cliff nagyot nyelt. – Most?

Bastien bólintott.

– Nem vagy őrségben?

– Sean úton van, hogy átvegye a helyem. Perceken belül ideér.

– Ó! Oké. – Cliff arcára félelem ült ki, miközben lehajolt, kihúzott egy pár cipőt a kanapé alól, és beledugta a lábát. Beletörölte tenyereit farmerjába. – Elköszönhetek előbb Melanie-tól?

– Szia, Cliff! – kiáltott vidáman Melanie.

Cliff nem mondott semmit. Csak nagyon szerencsétlenül állt ott.

– Mehetünk? – kérdezte Seth, de már meg is érintette a vállaikat, és a következő pillanatban a mezőn álltak, ami alatt Bastien annak idején berendezte a vámpírok főhadiszállását.

Mostanra nem maradt belőle semmi. Csak a buckás, egyenetlen talaj és a gyomnövények, amik között a szél susogott.

Ahogy Cliff körülnézett, az arckifejezése lassan megnyugodott. – Nem gondoltam volna, hogy valaha is látom még ezt a helyet. – Vett egy mély lélegzetet. – Vagy érzem az itteni szagokat. A fenébe is, jó illat van.

Bastiennek bűntudata támadt. Olyan hosszú időre bebörtönözték Cliffet az Intézetbe. Talán ha ő egy kicsit keményebben odateszi magát, hogy a Halhatatlan Őrzők befogadják maguk közé, akkor hamarabb megszerezte volna Seth bizalmát is, és hamarabb kihozhatta volna Cliffet.

Cliff végignézett a földön, ahol valaha Bastien otthona állt. – A régi hely teljesen eltűnt, mi?

– Igen. Csakúgy, mint az alagútrendszer, amit alá ástunk.

– Hű! Pedig mekkora munka volt...

– Az volt – mosolygott rá Bastien, és odadobta neki a magával hozott utazótáskát. – Ez a tied.

Cliff elkapta, és széthúzta a cipzárt.

Vadászöltözék volt benne és egy egészen takaros fegyverkészlet. Bastien nagy gonddal válogatta ki őket, azt akarta, hogy barátja mindenből a legjobbat kapja. Cliff régóta mellette van. Ő az utolsó túlélője vámpírseregének. Hárman adták meg magukat a Halhatatlanok ellen vívott végső csatában. Ezek közül kettő már halott, elhatalmasodott rajtuk az őrület és...

Magában megcsóválta a fejét. Nem akart most erre gondolni. Arra pedig főleg nem, hogy hamarosan az előtte álló fiatalember is erre a sorsra jut.

Cliff felnézett a táskáról. – Mi ez?

Bastien hátba vágta. – Ma éjjel eljössz vadászni velem. – Azt gondolta, hogy a vámpír olyan izgatott lesz, mint egy gyerek karácsony reggelén az ajándékhalmok előtt, de a mosoly, amire számított, nem született meg Cliff arcán. – Azt hittem örülni fogsz.

– Azt hiszi, azért hoztuk ki ide, hogy kivégezzük – mondta halkan Seth.

Bastien arcáról egy pillanat alatt eltűnt a mosoly. – Mi?! – Várta, hogy Cliff tagadja a feltételezést.

De Cliff csak nézte őt, az ujjai rászorultak a táska anyagára.

– Honnan a pokolból vetted ezt a baromságot?

Cliff Sethre pillantott.

Seth pedig Bastienre. – Azért gondolta, mert az erőszakos gondolatai egyre hangosabbak, és egyre nehezebben tudja őket figyelmen kívül hagyni. És tudja, hogy én is hallom őket.

Mintha egy hatalmas kő került volna Bastien gyomrába. Mennyi idő lehet még hátra addig, míg megjelennek a pszichotikus rohamok? Mennyi addig, míg Cliff megkéri őt, hogy vessen véget ennek? – Miért adnék egy komplett vadászfelszereléssel megrakott táskát, ha meg akarnálak ölni?

Cliff vállat vont. – Úgy gondoltam, olyasmi lehet, mint amikor az emberek a labdájával csalják be a kutyájukat a kocsiba, hogy az meg ne neszelje, hogy az állatorvoshoz viszik elaltatni.

Bastien rámeredt. – Ez egy kibaszott ökörség.

– Ja.

– Cliff, ha eljön az idő, állok elébe, hogy átsegítselek a dolgon, mint Vince-et, vagy Melanie benyugtatóz és lecsapol, mint Joe-t. De bármelyik is, ígérem, hogy tudni fogsz róla.

– Én pedig remélem – szólt közbe Seth –, hogy Melanie előbb ér el áttörést a kezelésmód tekintetében, mint hogy ez bármelyik bekövetkezne.

A fiatal vámpír nagyot nyelt, majd bizonytalanul lenézett a táskára. – Akkor ez... igaz? – A szemeiben megjelent az az izgatottság, amit Bastien várt. – Tényleg elviszel vadászni?

Bastien mosolyt kényszerített az arcára. – Igen.

Cliff Sethre pillantott. – És te ebbe beleegyeztél?

Seth bólintott. – Nem egyszer bebizonyítottad, hogy értékes tagja vagy a családunknak. Egy jó vadásznak pedig mindig hasznát vesszük.

Cliff arcán széles vigyor ragyogott fel. – Hát ez kurvajó!

Seth mosolygott. – Akkor én most magatokra hagylak benneteket. Élvezzétek a vadászatot.

Amint a Halhatatlan Őrzők vezetője eltűnt, Cliff leereszkedett egy földbuckára, és felvette a Halhatatlanok és Szekundánsok hagyományos vadászöltözékét. Fekete nadrág. Fekete póló. Fekete kabát, rengeteg zsebbel és bújtatóval ellátva.

– A kabát nem fog akadályozni a harcban? – kérdezte Bastien. – Nem vagy hozzászokva.

Cliff előhúzott egy pár tőrt, tett velük néhány vágó, szúró mozdulatot, hajladozott, forgolódott, kipróbált néhány pörgő rúgást természetfeletti sebességgel. – Nem lesz vele gond.

Nagyon is jól bánt a fegyverekkel. A Hálózat emberi őrei valószínűleg a nadrágjukba csinálnának, ha tudnák, hogy Bastien nem csak üldögélt és videojátékokat játszott Cliffel, amikor meglátogatta. Edzette. Cliff majdnem olyan jó harcossá vált, mint ő. Mire annyi idős lett volna, mint most Bastien, a korral járó erővel és gyorsasággal együtt ugyanolyan lenyűgöző ifjú Halhatatlan vált volna belőle, mint Ethanből.

– Akkor mehetünk?

Cliff lelkesen bólintott. – Hová?

– Azt hiszem, ma éjjel szétnézünk a UNCG-n. – Ez a kampusz volt legközelebb a Hálózat központjához. Seth úgy gondolta, hogy jobb, ha a közelben maradnak. Legalábbis eleinte.

– Akarsz versenyezni? – kérdezte Cliff.

Bastien megrázta a fejét. – Azt tartogassuk az éjszaka végére, ha még lesz hozzá energiád. Nem messze parkolok.

Cliff követte a fákon túlra, majd behajtogatta magas termetét a Chevy Volt vezető melletti ülésébe. – Olyan illata van, mint Melanie-nak.

Bastien bólintott. – Ez az ő kocsija. – Mivel ők ketten szinte soha nem mentek sehová külön-külön, nem látta értelmét, hogy magának is vegyen egy autót.

Cliff felhúzta a szemöldökét. – És szex szaga is van.

Az éles szaglás néha szívás. – Iiiigeeeen. Melanie és én néha...

– Mint a tinédzserek?

Bastien nevetett. – Igen. Csak el ne áruld neki, hogy elmondtam.

Az út rövid volt. Cliff a szélvédőn keresztül lelkesen szívta magába a látványt, hiszen régóta volt már elzárva a külvilágtól. – Örülök, hogy ti ketten egymásra találtatok – jegyezte meg, miközben Bastien leparkolt.

– Én is. – Bastien nyitva tartotta a szemét és a fülét, bármiféle vámpírtevékenység jeleit keresve, miközben lassan bandukoltak a kampuszon.

– Úgy érzed, hogy nem érdemled meg őt, ugye?

– Állandóan – ismerte be. Ez valóban így volt, az ismeretségük kezdetétől fogva.

– Pedig de – mondta Cliff –, szerintem megérdemled. Jó srác vagy te, Bastien. Bárcsak látnád.

Bastien gyanakodva pillantott rá. – Ugye nem fogsz itt érzelgősködni nekem?

Cliff nevetett. – Dehogy, csak azért akartam elmondani, hátha később nem lesz rá lehetőségem. Nagyra értékelem mindazt, amit értem tettél. Jó barát voltál.

Ez majdnem úgy hangzott, mint egy búcsú. Bastien belső riasztója felbődült. Megtorpant. – Cliff, ha el akarsz futni, parancsot kaptam...

– Nem fogok – biztosította Cliff –, senkit sem szeretnék bántani. Nem akarok ártatlanokat kínozni és megölni, mint ahogy a többi vámpír teszi.

– Joe sem akart, amikor megadta magát és a Hálózat segítségét kérte. De nem habozott volna elfutni, ha kihozom vadászni.

– Én nem szenvedek paranoiában, ami Joe-t sújtotta. – A vége felé Joe-nak meggyőződésévé vált, hogy a Halhatatlanok becsapják őket, igazából az ellenségeik, ők okozzák az őrületüket, nem pedig gyógyítani próbálják. – Nekem csak... erőszakos gondolataim vannak. Igazán pocsék, agresszív gondolatok. És egyre nehezebb féken tartanom őket, amikor Dr. Whetsman közelében vagyok.

Bastien felhorkant. – Dr. Whetsman közelében nekem is kurvára erőszakos gondolataim vannak. – Az a rinyáló görény volt Melanie legunszimpatikusabb munkatársa. – Még Chrisnek is erőszakos gondolatai vannak Dr. Whetsman körül. Az a fickó egy faszkalap.

Hihetetlenül intelligens faszkalap, de attól még faszkalap. Chris egyszer régen beismerte, már rég kirúgta volna a dokit, ha az nem lenne olyan briliáns elme, és nem lenne olyan fontos az általa végzett munka.

Cliff homlokáról eltűntek a gond redői. – Még mindig nevetek, ha eszembe jut, amikor Melanie-ról beszéltél vele. Kibaszottul ráijesztettél, azt hittem, bepisál a gatyájába.

Bastien elvigyorodott. – Az volt a szándékom. De Whetsman nem pisálja össze magát, ha megijed. Ő beszarik.

Cliff nevetett. – Tudom. Melanie-nak pokoli nehéz megtartania a pléhpofát, ha mi vámpírok a jó doki közelébe kerülünk. Tudod, mennyire retteg tőlünk.

Bastien nevetett.

Hűvös szél lebbentette meg a haját.

– Hú, érzed? – kérdezte Cliff és a fejét hátravetve mélyet lélegzett a levegőből. – A nagy szag triumvirátus. Szájszag, testszag, vérszag. Ahhh! Mintha még mindig az odúdban lennénk.

Bastien megcsóválta a fejét. Meglehet, hogy sikerült rákényszerítenie vámpír követőit, hogy olyan élelmiszereket fogyasszanak, amik remélte, hogy lelassítják az őrület elhatalmasodását rajtuk, de a személyes higiéniájukon sohasem tudott érdemben javítani. – Menjünk, nézzük meg közelebbről.

– Várj! – tette a karjára a kezét Cliff. – Mi lesz a dolgom? Amikor azt mondtad, hogy veled vadászhatok...

– Akkor arra gondoltam, hogy segíthetsz nekem megkeresni, és seggbe rugdosni a vámpírokat.

Cliff vigyora pontosan akkora volt, mint amilyen széles a feje. – Komolyan? Beszállhatok a harcba, meg minden?

– Naná.

– Fantasztikus! Gyerünk!

Bastien összesen két társsal vadászott, mint Halhatatlan Őrző. Előbb Richarttal, amikor Seth ragaszkodott hozzá, hogy bébiszittert adjon mellé, elkerülendő, hogy bajba kerüljön. Aztán pedig Melanie-val, amikor szintén Seth elrendelte, hogy kövesse figyelemmel Bastient, aki beadta magának a még kipróbálatlan ellenszérumot. Richart egy pattanás volt a seggén, de azért tűrhető. Melanie elragadóan zavaró.

Cliff pedig...

Cliffel vadászni olyan volt, mintha a testvérével vadászna. Melanie után ő volt a legjobb barátja. Kényelmesen, feszültségmentesen érezte magát a közelében, nem érzett rá késztetést, hogy riadókészültségben maradjon, mint a többi Halhatatlan esetében, nem kellett semmit sem bizonygatnia, és nem kellett sorra hárítania a verbális parittyaköveket.

Röviden: szórakoztató volt.

A két vámpír két egyetemista lányból táplálkozott az épületek közötti árnyak mélyén. Cliff tört az élre, így Bastien lelassított, hogy átadja neki a kezdeményezést. Több méterrel mögötte maradt, készen állt rá, hogy beavatkozzon, ha szükséges.

– Hali! – üdvözölte őket Cliff, alig egy méternyire megállva előttük. – Mi a helyzet?

Azok ketten felemelték a fejüket és körülnéztek, a szemeik izzottak, az agyaraikról vér csepegett.

Pazar! Cliff elterelte a vámpírok figyelmét az áldozataikról, még mielőtt felszakíthatták volna a nyaki artériájukat.

A szőke vámpír úgy sziszegett, akár egy macska.

Cliff felkacagott. – Haver! Te most hülyéskedsz?

A dühös szőke hirtelen eleresztette zsákmányát. A lány szemei zavarosak, fókuszálatlanok voltak, tántorgott néhány lépésnyit hátrafelé, majd nekiütközött a falnak és lecsúszott mellette a földre.

A barna hajú vámpír a másik lány felé lökte saját áldozatát, majd szembenézett Cliffel. – Ki a picsa vagy te?

– Cliff – hangzott a válasz egy gúnyos mosoly kíséretében.

A két vámpír üres tekintettel, összezavarodva egymásra nézett.

– Mit gondoltatok, mit fogok mondani? – kérdezte Cliff. – Hogy a legrosszabb rémálmotok vagyok? – Előhúzott két tőrt, megpörgette őket, majd magasan a levegőbe dobta és elkapta. – Valószínűleg tényleg az vagyok, csak nem akartam rögtön ezzel indítani, az durvaság lenne.

A szőke előhúzta a bowie kését. – Halhatatlan Őrző vagy?

– Sajnálatos módon nem – sajnálkozás helyett azonban Cliff szélesen vigyorgott –, de ez nem zavar abban, hogy szétrúgjam a seggeteket.

Alig hagyták el a szavak a száját, a szemei sötét borostyánszínben felizzottak, az agyarai leereszkedtek, és támadott.

A vámpírok káromkodva igyekeztek elkerülni a pengéit.

Cliff ördögi gyorsasággal csapott le, a mosoly nem tágított az arcáról.

Bastien körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem hallja a vámpírok kiáltásait. Nem tudta, hogy a felgyülemlett levezetetlen energiát, a hosszú ideje tartó frusztráltságot, vagy az őrület első bemutatkozását látja-e, de tény, hogy Cliff ezeket a vámpírokat... széttépte.

Ha Bastien nem pontosan ugyanezt tette volna a Melanie-t lelövő zsoldosokkal, talán zavarta volna.

Az egyik vámpír már a földön volt, kezdett összeaszalódni.

Cliff megragadta a másik haját, elfordította a fejét, és odahajolt, hogy belesüllyessze az agyarait a nyakába.

Bastien érte nyúlt, és megállította, még mielőtt megtehette volna. – Ne.

Cliff ránézett.

Bastien hallotta, hogyan dübörög a szíve a mellkasában, hogyan pumpálja tele az ereit adrenalinnal.

Cliff megpróbált elhúzódni az érintése elől.

Bastien nem eresztette. – Ne.

– Miért? Majdnem lecsapolták ezeket a lányokat. Miért ne kóstoltassam meg velük a saját orvosságukat?

– Mert Melanie-t aggasztja, hogy egy másik vámpír vérének ivása növeli a vírusterheltségedet. – Összevont szemöldökkel elgondolkodott – vagy a vírusszámodat? – Megcsóválta a fejét. – Nem emlékszem pontosan. De az biztos, hogy attól tart, hogy fokozódik az agykárosodásod, az őrület pedig felgyorsul.

Bastien nyugodt hangja, és a nagyon tudományosnak tűnő szakzsargon lehiggasztotta Cliffet.

Hirtelen vett egy mély lélegzetet, és elengedte a vámpírt, aki a földre zuhant. – Hamarosan halott lesz.

Bastien hátba vágta. – Nagyszerű! És te hogy vagy?

Ahogy Cliff megmondta, a vámpír a lábaiknál sóhajtott egy utolsót és elkezdett felbomlani. – Feldobottan. Ellazultan. Megnyugodtam, hogy még nem vesztem el teljesen, és nem csak totyorásztam körülötted, míg te harcoltál, főképpen pedig nem támadtalak meg, vagy ilyesmi.

– Tudtam, hogy nem hullasz széjjel.

– Ja. De ezt a fickót tényleg meg akartam harapni. Ezt úgy értem, hogy ki akartam tépni a torkát.

– Ez egy csöppet se zavarjon. Én minden éjjel ezt érzem. Úgy tűnik, nem vagyok épp a kiegyensúlyozottság mintaképe.

Cliff végre valahára felnevetett. – Ha az lennél, halálra untatnád Melanie-t.

Bastien letérdelt a lányok mellé.

Cliff aggodalmas arccal csatlakozott hozzá. – Rendbe jönnek?

Mindkét lány elvesztette az eszméletét valamikor a harc folyamán, de Bastien meghallgatta a pulzusukat, ami elárulta neki, hogy túl fogják élni. És szerencsére egyikük sem fog emlékezni a vámpírok támadására. Az agyaraik fölött lévő mirigyekből a harapás alkalmával, úgy a vámpírok, mint a Halhatatlanok, egy kémiai anyagot juttatnak a szervezetbe, ami hasonlóan viselkedik, mint a GHB.

– Nem lesz bajuk. – Bastien előhúzta a telefonját és felhívta a Hálózatot.

– Reordon.

– Itt Bastien. Cliff és én belefutottunk két vámpírba, akik két egyetemista lányból ittak épp. Küldesz ide egy takarító csapatot, hogy hazavigyék őket?

– Persze. Hol vagytok?

Bastien megadta a pontos tartózkodási helyüket.

– Hogy tetszik a vadászat, Cliff? – kérdezte Chris, aki tisztában volt vele, hogy a fiatal vámpír hallja a telefonbeszélgetés mindkét résztvevőjét.

Cliff szemöldöke felszaladt. – Furcsa.

Chris nevetett. – De azért gondolom, jó. Jack tíz percen belül ott lesz, hogy gondoskodjon a lányokról.

A vonal megszakadt.

– Ez is furcsa volt – mondta Cliff, míg Bastien eltette a telefonját.

– Micsoda?

– Reordon azt kérdezte, hogy mit gondolok a vadászatról, és nem azt, hogy nem mentem-e le a szaros agyamról.

Bastien vállat vont. Mindkét kérdés ugyanazt a célt szolgálta volna, Chris megtudta, hogy Cliff nem vesztette el a fejét harc közben, csak éppen így nem gyalogolt bele a vámpír méltóságába. – Magam sem akarom elhinni, hogy ezt mondom, de azt hiszem, kezdem megkedvelni azt a seggfejet.

– Christ?

– Igen.

– Reordon is jó srác – mondta halkan Cliff –, nagyon rendes volt velem, miután a zsoldosok elkaptak.

– Helyes. Annak is kellett lennie. Rengeteg hálózati dolgozó életét mentetted meg.

Cliff mosolygott.

– Szóval – folytatta Bastien –, véget vetünk az éjszakának, ha megérkezik a takarító csapat? Vagy akarsz még vadászni?

– Vadásszunk még – vágta rá Cliff mohó lelkesedéssel.

 

 

 

Zach Lisette házának tetején ült és várta, hogy a lány hazaérjen.

Hatalmas sóhaj tört fel a mellkasából. Alatta a cserepek kezdtek kifényesedni a folyamatos koptatás miatt. Hamarosan új helyet kell találnia magának, vagy kisuvickolja a seggével a tetőt.

Vízköpő mentalitás.

Valóban találó leírás. Ma éjjel tényleg vízköpőnek érezte magát. Talán még hasonlított is valamelyikre. Nem vesztegette az időt arra, hogy a tükörbe nézzen, mielőtt odateleportált volna Lisette-hez, és véget vetett volna a szokatlanul erős vámpírok elleni küzdelemnek.

Mocorgott, képtelen volt kényelmesen elhelyezkedni. A legtöbb sebe már begyógyult. A szárnyainak viszont ennél több időre volt szüksége. A Halhatatlanok fekete báránya kiváló munkát végzett, amikor sínbe tette. Zach úgy gondolta, meg kell majd találnia a módját, hogy visszafizesse neki a szívességet. Feltéve, hogy Bastien nem árulja be Lisette-tet Sethnek.

Egy vadászkutya méretű mosómedve kacsázott át alatta a gyepen.

Zach gondolatai visszavándoroltak ahhoz a pillanathoz, amikor megérezte, hogy Lisette veszélyben van és odateleportált hozzá, mert azt hitte, hogy a Többiek találtak rá.

Valami nagyon nem stimmelt azokkal a vámpírokkal, akikkel a lány és az ifjú Halhatatlan harcolt. Nem azzal a két nyurgával, akik már kiestek a küzdelemből, mire ő odaért, hanem a másik kettővel.

Újra és újra lepergette maga előtt a jelenetet. Két összedolgozó Halhatatlannak nem kellett volna, hogy problémát jelentsen két vámpír legyőzése. Látta már Lisette-t egy csatában öttel is végezni. Kettőtől meg sem kellett volna izzadnia.

Zach villámgyorsan átvizsgálta a két vámpírt, azon töprengve, nem két újabb „elveszett” Halhatatlanról van-e szó, mint Bastien esetében, akinek átváltozása elkerülte Seth figyelmét. Egyiküknek sem volt fejlett DNS-e. Ehelyett azonban üres foltokat talált az elméjükben. Az agykárosodást okozó vírus is létrehozott ilyen üres foltokat, de amiket ebben a két vámpírban talált, egészen másmilyenek voltak. Ilyen űrt csak két dolog okozhatott. Olyan mélyre temettek el valamit az elméjükbe, hogy soha ne kerülhessen felszínre, vagy egyszerűen kitörölték néhány emléküket.

Eltemetni, vagy kitörölni emlékeket pedig csak nagyon erős telepata tud.

Olyasvalaki, mint ő.

A mosómedve csörtetése és a közeli patakban szerenádozó békák kórusa alatt is meghallotta Lisette Hayabusájának halk duruzsolását.

Seth igazságtalan vádja után, és a kínzás után, amit elszenvedett, mert Seth ellopta az álcázó képességét, és ezzel küldött a Többiek fejébe egy „gyertek, itt van a srác” üzenetet, Zach azt gondolta, nagyon mókás lesz végignézni az ismeretlen Halhatatlan próbálkozását, aki megkísérli aláásni az Őrzők vezetőjének hatalmát, és átvenni tőle az uralmat.

Az árulás széttépné belülről Sethet.

Ha végig kellene néznie, hogy a Halhatatlan Őrzői szenvednek miatta, az megölné.

Édes bosszú.

Sajnálatos módon arról viszont megfeledkezett, hogy Lisette is célkeresztbe kerülhet. Hogy ő is szenvedhet, hogy őt is megölhetik.

A pulzusa felgyorsult, amikor a lány rákanyarodott a bekötőútra, és a ház felé közeledett.

A gondolat, hogy segítsen Sethnek, azután, hogy ő a pokolra küldte, iszonyúan csípte a seggét. Csakhogy ott volt Lisette...

Frusztrált nyögés szakadt fel a mellkasa mélyéről.

A fenébe, mondania kell neki valamit. Vagy ez, vagy napi huszonnégy órában figyeli, hogy ne történhessen vele semmi. Nem fogja hagyni, hogy baja essen. És ha ez Sethnek nem tetszik, akkor elmehet a picsába.

Némán figyelte, ahogy letámasztotta a Busát. Levette a sisakját, hátrahajtotta a fejét és egyenesen felnézett rá. – Mit csinálsz ott?

Megvonta volna a vállát, ha nem fáj annyira a szárnya. – Téged vártalak.

– Miért nem odabenn vártál? Pihenned kell.

– Pihenek.

A lány összeszorította a száját.

– Miután elmentél... rosszul éreztem magam az otthonodban – ismerte be. Már az is hibás dolognak tűnt, hogy egyáltalán az otthonában van. A lány háza meleg, kényelmes és barátságos volt. Szinte hallani vélte a rengeteg nevetést, aminek ezek a falak tanúi voltak Lisette-től, a testvéreitől, a Szekundánsaiktól.

És ami az ő számára teljesen idegen volt.

Lisette intett neki. – Nos, most már itthon vagyok, szóval menjünk be.

Furcsa izgalom járta át Zach hasát és mellkasát.

Leteleportált a földre pár lépésnyire tőle.

– Mogorvának tűnsz – jegyezte meg Lisette.

Ettől gyorsult fel a pulzusa? Fél tőle?

Igyekezett kisimítani a vonásait.

Egy tökéletes mosoly jelent meg a lány száján. – Máris jobb. – Az első teraszra felvezető lépcső felé intett. – Mehetünk?

Még mindig habozott.

Ha követi, és belép azon az ajtón, az azt jelenti, hogy fel kell adnia a bosszúról szövögetett terveit. Nem lehet jelen Lisette életében és figyelheti hátradőlve, hogyan bukik el Seth. Lisette az élete árán is megpróbálná megvédeni vezetőjét.

A csend egyre csak nyúlt.

Lisette közelebb lépett, és a kezét nyújtotta neki.

Zach szíve szabályosan nekiugrott a bordáinak, amikor rázárta kezét a karcsú ujjakra.

A lány keze pici volt a tenyerében, finom és puha. Az érintése meleg.

Gyengéden megszorította a kezét, megajándékozta egy félénk mosollyal, majd megfordult és bevezette az otthonába.