Prológus

A holdfényben fürödve Zach az alatta lévő kétszintes házban folyó tevékenységet hallgatta.

Vízköpő mentalitás. Vagy nem így nevezte Seth Zach hajlamát arra, hogy háztetőkön gubbasszon, és megfigyeljen, kihallgasson mindent, ami alatta történik?

Körülnézett. Minden társasága a házat körülvevő fák, a zsindely a talpa alatt, a napelemek, amik visszatükrözték a hold sugarait, és egy oposszum volt a hátsó kertben.

Mi a fenét csinál itt? Olyan gyakran látogatta ezt a házat, hogy néha már komolyan aggódni kezdett, hogy a segge maradandó nyomot hagy a tetőn.

Mi vonzza ide?

A válasz kinyitotta a bejárati ajtót, és visszaszólt segítőjének, egy halandó Szekundánsnak, hogy: – Találkozunk később! – Majd a garázs elé letámasztott motorkerékpárhoz lépett.

Lisette d’Alençon, Egy női Halhatatlan Őrző, aki kifejezetten nagy ritkaságnak számított.

Olyan csendesen, akár egy finom szellő, Zach szétnyitotta szárnyait, felrugaszkodott az égre, hogy a hatalmas örökzöld fák között keressen búvóhelyet.

Lisette felvette a sisakját, majd megemelte az állát, hogy rögzítse a szíjat. A tekintete, mint mindig, felvándorolt a tetőre, egészen a gerinc magasságáig, mintha arra várna, hogy talál ott valamit.

Vagy valakit.

Azt reméli, hogy őt találja ott?

Nem. Hát persze, hogy nem. Kétszer beszélt vele. Ebből az egyik eset akkor történt, amikor a lány két Halhatatlan társával fogságba ejtette, megláncolta és kihallgatta.

És Lisette azt is tudta, hogy Seth, a Halhatatlan Őrzők vezetője nem bízik Zachben.

És mégis, Zach szinte meggyőzte magát, hogy csalódottságot lát szép barna szemeiben, mielőtt felült a karcsú Hayabusára, és elindult.

Úgy érezte magát, mint egy papírsárkány, ami hosszú zsineggel a lányhoz van kötve. A már egyre ismerősebbé váló kényszer, hogy kövesse őt, megmozdította a testét, szárnyra kapott, hogy fölötte vitorlázzon az éjszakában.

Zach szétterjesztett szárnyait a szél emelte, miközben a motorkerékpárt követte, ami alatta falta az aszfaltot.

A karcsú alaknak, aki rajta ült, a térde majdnem a földet súrolta, amikor túl nagy sebességgel vett be egy-egy kanyart. Hosszú, ébenfekete hajfonatát mögötte táncoltatta a szél a hátára csatolt shoto kardok markolatai között.

Bár talpig feketében volt, ma éjjel nem viselte hosszú kabátját, kétségtelenül nagy figyelmet vont volna magára, ha az autóvezetők elég ideig tudták volna tartani vele a sebességet ahhoz, hogy megláthassák a ráaggatott fegyverarzenált.

És használni is tudta azokat a fegyvereket. Látta őt akcióban. Őrült vámpírokra vadászni erőszakos, véres munka volt. És még véresebb a zsoldosok ellen vívott csata, akik nemrégiben rájöttek a Halhatatlanok és a vámpírok létezésére, akiket ugyanaz a vírus fertőzött meg.

Zach megcsóválta a fejét. Az emberek olyan kiszámíthatóak. A gazdagság ígérete mindig legyőzi a jót. A zsoldosok lehetőséget láttak a vírusban egy olyan hadsereg felállítására, amit aztán a legmagasabb ajánlatot tevő rendelkezésére bocsáthattak volna. És az eltökéltségük, hogy megfejtsék, miért tébolyodnak meg a vámpírok a vírustól, és a Halhatatlanok miért nem, elvezetett odáig, hogy megpróbálták foglyul ejteni Lisette-tet.

A szóban forgó Halhatatlan bekanyarodott egy mellékútra, majd egyre lassulva megállt egy magas biztonsági kapu előtt.

Zach tekintete végigsiklott a valószínűtlenül hosszú lábakon, amik jól kirajzolódtak a szűk nadrágban, míg a lány beütötte a kódot.

Amikor a kapu kinyílt, a motor újra kilőtt.

Zach meglendítette a szárnyait, hogy tarthassa vele a sebességet, az út fölé hajló hatalmas fák szinte kupolát alkottak a száguldó jármű fölött. Lisette David, a második élő legidősebb Halhatatlan otthona felé tartott. Zach előbb pusztán Lisette-től elbűvölten töltötte az időt a háza tetején, amit a Halhatatlanok világának Egyesült Államokbeli központjának tartott. David maga köré gyűjtötte a Halhatatlanokat éppúgy, mint azok Szekundánsait, és a többi embert, akik családként segítették egymást, akkor jöttek-mentek, amikor csak akartak, bárkit bármilyen lehetetlen időpontban szeretettel, szívesen látott.

Bárkit, kivéve Zachet. Ő nem tartozott a Halhatatlanok világához.

Egészen figyelmetlenné vált, majdnem belecsapódott egy nagy bagolyba. Tollak repkedtek a levegőben, amikor a hatalmas madár pánikba esett. Fenyegetően felmeresztette a karmait. Zach bedőlt, kitért előle, de közben szem elől tévesztette Lisette-tet. Mire utolérte, már levette a sisakját, és épp David bejárati ajtójához indult.

A fenébe, még azt is szerette nézni, ahogy jár, azokat a hosszú, magabiztos lépteit.

És átkozott legyen, ha nem irigyelte az odabenn lévőket, hogy részesülhetnek a társaságában.

Megvárta, amíg belép, majd szétterjesztette a szárnyait, és finoman leereszkedett a tetőre.

Hatalmas súly csapódott a felsőtestének, elakadt tőle a lélegzete, több bordája eltörött, az óriási erő elemelte a tetőtől.

Észak-Karolina eltűnt alóla, fagyos tundra váltotta fel, egy hóvihar közepén találta magát.

Zach fájdalmasan felkiáltott, a háta nekicsapódott a jeges felszínnek, a szárnyát sem volt ideje visszahúzni, a finom csontok úgy roppantak el bennük, akár a gallyak. Borsónyi jégszemek sorozták, szúrták, akár a tű, hiszen nem viselt magán mást, mint a szokásos bőrnadrágját.

Felpislogott maga fölött a sűrű fehérségbe, a fölötte térdelő alakra összpontosított, izzó, aranyszín tekintetére.

Seth.

A legidősebb és leghatalmasabb Halhatatlan Őrző. Az egyetlen Halhatatlan Őrző, aki korban megközelítette Zachet. Alig egy évszázadnyi különbség volt közöttük.

Hűséges vezető. Vad védelmező.

Seth megvetette azt az utat, amit Zach és a Többiek nagyon rég választottak. Ő egészen más útra lépett.

És nem sokkal ezelőtt Zach is elkezdte megkérdőjelezni, melyik út volt a helyes.

– Mi...?

– Azt hitted, hogy nem jövök rá? – Seth túlüvöltötte a sivítva száguldó szelet. – Úgy gondoltad, hogy nem találom ki? – Hatalmas keze Zach torkára záródott, és megszorította.

Zach megpróbált elteleportálni, de nem tudott. Seth csinálhatott valamit, ami megakadályozta, hogy az ajándékait használja.

– Figyelmeztettelek – folytatta Seth. – Megmondtam, hogy gyakoroltam és továbbfejlesztettem a hatalmam, amíg te és a Többiek csak ültetek a seggeteken. Azt hitted, hogy hazudok?

Zach kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Seth még jobban megszorította a nyakát, felemelte, és ismét odacsapta a jeges földhöz. Újabb csontok roppantak el a szárnyaiban.

– Csak azt mondd meg, hogy miért?!

– Mit miért? – zihált fel Zach, ahogy a kín elárasztotta.

Villám villant a magasban, majd néhány méternyire tőlük belecsapott egy gleccserbe.

Még soha nem látta Sethet ennyire dühösnek.

– Ne baszakodj velem! Miért állítottad vissza Donald és Nelson emlékeit? Miért segíted a zsoldosokat a Halhatatlan Őrzőimmel szemben?

Donald és Nelson. A zsoldosok vezetői, akik kétszer is elkezdtek Halhatatlanokra vadászni, és mindkétszer hatalmas csatában győzték le őket.

Seth és David mélyen eltemették a zsoldosok vezetőinek emlékeit a Halhatatlanokról és a vámpírokról az első „végső” csata után. És ha Seth, vagy David temeti el ezeket az emlékeket, azokat halandó nem képes előhívni. Ez csakis úgy történhetett, hogy...

Zach csak a fejét rázta, megszólalni ismét nem tudott, Seth ujjai rázáródtak a torkára.

Seth felüvöltött, felállt, és széttárta a karját.

A szél elállt. A hópelyhek, amik már közel jártak a földhöz, még leereszkedtek, néhányuk Zach szempillájára ült, miközben súlyos csend nehezedett rájuk.

A szarba. Képes kontrollálni az időjárást? A Többiek közül erre senki sem volt képes.

Zach megpróbált felemelkedni, de nem tudott.

Seth tartotta mozdulatlanul, az ereje félelmetes, szinte tapintható volt. – Csak te, vagy egy Halhatatlan Őrző tehette. A Halhatatlanok pedig nem árulnának el. Mondd el, miért tetted.

Zach megcsóválta a fejét. – Az a te legnagyobb problémád, Seth... – zihált fel – és mindig is az volt... hogy sérthetetlennek gondoltad magad. Annyira... nehéz elhinned, hogy... az egyik drágalátos Halhatatlan Őrződ... elárult?

– Tagadod, hogy te voltál?

– Semmit sem tagadok – felelte, és a dühe most már ugyanakkora volt, mint Sethé.

– Úgy legyen.

A hóvihar ismét megindult, szél ráncigálta Seth hosszú haját.

Villámgyorsan tűnt el, hogy a következő tizedmásodpercben már ott térdeljen Zach mellett, tőrének hegye a mellkasába hatolt, alig egy centiméterre állt meg a szívétől.

Átszáguldott rajta a fájdalom.

Seth közelebb hajolt, és megforgatta a sebben a tőrt, tovább fokozva ezzel a szenvedését. – Nagyon figyelj, kuzin. Ez csak egy apró töredéke a valós hatalmamnak. Ha újra elárulsz, ha ismét veszélybe sodrod a Halhatatlan Őrző családomat, meg foglak semmisíteni. És ha ez a Többieknek nem tetszik, ha úgy döntenek, hogy szembefordulnak velem, rájuk is ugyanez a sors vár.

Felállt, Zach pedig levegőért küzdött.

– Tartsd magad távol Amitól. És tartsd magad távol Lisette-től is. Maradj távol mindannyiunktól. – Megvető arckifejezéssel megcsóválta a fejét, a pillantása ismét felizzott. – Milyen kibaszott nagy csalódás vagy.

Eltűnt.

A nyomás, ami fekve tartotta Zachet, megszűnt.

Megragadta a tőr markolatát és lassan kihúzta a mellkasából.

Leejtette maga mellé, vörösre festette a jeget.

Megpróbált teleportálni, de nem tudott. Seth valahogyan korlátozta az erejét.

A fogait csikorgatva, kínlódva felült és maga köré húzta a szárnyait.

Megrázta a rémület.

Szétnézett a fagyos tájon.

Nem volt egyetlen épület, nem volt semmilyen menedék.

A következő néhány órában gyalogolt, amíg a szárnyai meg nem gyógyultak eléggé ahhoz, hogy hazavigyék. Az egyetlen társasága feneketlen dühe volt, ami szinte összeszorította bensőjét.

És az elégedettség. Hiszen tudta, hogy nem ő árulta el Sethet.

Nyilvánvalóan van valahol egy Halhatatlan Őrző, aki azt tervezi, hogy megbuktatja tekintélyes vezetőjét.

Zach a körülmények ellenére elmosolyodott.

A hófüggönyön keresztül mozgást érzékelt.

Izmai törékennyé fagytak, megdermedtek, alig tudott járni. A gravitáció lehúzta törött szárnyait, ezzel is fokozva fájdalmát.

De ha Seth úgy döntene, hogy visszatér, állva akart szembenézni vele.

Végignézett a szikrázó havon és jégen.

Egy árnyékos alak vált el az éjszaka sötét hátterétől. Magas volt. Olyan magas, mint Zach, aki alig néhány centiméterrel maradt a kettőtíz alatt. Szárnyak emelkedtek fel a háta mögött.

Egy második alak is csatlakozott hozzá. Hasonlóan magas. Neki is szárnyai voltak. Aztán egy harmadik. Majd a negyedik.

Egy tucatnyian lettek.

Hogy kerültek ide?

A szarba. Seth. Hát persze.

Az első alkalom után, amikor Zach eltűnt... nem mellesleg azért, hogy segítsen Sethnek, annak a hálátlan gazembernek, megbüntették, miután rátaláltak. Ekkor tanulta meg elrejteni a jelenlétét a Többiek elől, titokban tartani merre jár, hogy elkerülje a felfedezést. A Többieknek halvány fogalmuk sem volt róla, hogy milyen messze eltávolodott az utóbbi hónapokban attól az úttól, amit választottak.

Egészen mostanáig. Amíg Seth valahogyan nem blokkolta a rejtőző képességét, nyomra vezetve a Többieket.

Az erőteljes férfiak körülvették.

– Úgy tűnik, nem tanultad meg a leckét – szólalt meg az egyik.

Ó dehogynem, nagyon is, gondolta Zach.

– Ezúttal határozottabb erőfeszítéseket kell tennünk, hogy meggyőzzünk téged annak fontosságáról, hogy ne térünk le választott utunkról.

Biztos volt benne, hogy igyekeznek majd nagyon meggyőzőek lenni.

Olyan keserűség tört fel benne, hogy az intenzitása majdnem megfojtotta.

Társainak fogalma sem lehetett róla, hogy a leckére, vagy bárhogy is nevezik a kínzást, amit neki szántak, már semmi szükség nincs.

Kétszer avatkozott be, hogy segítsen Sethnek és a Halhatatlan Őrzőinek. És minden, amit ezért kapott, egy tőr volt a mellkasába.

Nem követi el kétszer ugyanazt a hibát.

Már ha túléli az ezután következő programot.