FÜGGELÉK
Giovanni Burcardo és a Boccacciótól ellopott történet
A Johannis Burckardi capelle pontificie magistri ceremoniarum liber notarum ab anno MCCCCLXXXIII usque ad annum MDVI (szerk. L. Thuasne, Paris 1885, 1. kötet, 108. o.) című könyvből.
A [Szent Péter] bazilika egyik gyóntatójával beszélgetvén tudtára adtam, hogy szeretnék megismerni néhány esetet azok közül, melyekkel ő és társai nap mint nap találkoznak. Erre ő azt felelte, hogy sok furcsa esetről hallott, de nem sok maradt meg az emlékezetében. Elmesélt néhányat azon kevés történet közül, melyekre még emlékezett.
[…] Pietro és Giovanni két provance-i származású kereskedő volt, s mindketten igen szép feleséggel dicsekedhettek. Miután Pietrót figyelmeztette az egyik szolgáló, a férfi szólt a feleségének, hogy a következő napok egyikén Bruges-be kell mennie, mivel tudta, hogy az asszony ekkor majd odahívja Giovannit. Ám amikor elérkezett az a bizonyos nap, csak úgy tett, mintha elutazna. Valójában egyik barátja házába ment, miután összebeszélt felesége szolgálójával. Váratlanul hazatért, és dörömbölni kezdett az ajtón. A rémült asszony elrejtette a pucér Giovannit a szobájában álló ládába. Pietro a házba belépvén azonnal az asszonyhoz indult, majd odahívatta Giovanni feleségét, aki hamarosan meg is érkezett. Megkérdezte tőle, hol a férje. Az asszony azt felelte, nem tudja; gyakorta megesik, hogy reggel elmegy otthonról, és csak este tér haza, sőt, akár két napig is elmarad. Pietro így válaszolt neki: „A férjed itt van, ebben a ládában. Gyakran feküdt össze a feleségemmel, pedig te sokkal szebb vagy nála. Most már rajtad áll: vagy beleegyezel, hogy magamévá tegyelek eme láda tetején, vagy végignézed, amint a férjed szörnyű halált hal.”
Az asszony megkérdezte a ládában kuporgó férjétől, mit tegyen. A férj azt felelte, hogy inkább a megszégyenülést választja, mint a halált. Így hát Pietro magáévá tette Giovanni feleségét a láda tetején, amelyben a férj rejtőzött, azután pedig kiengedte Giovannit. A két férfi összebarátkozott, és az esetet, amint az lenni szokott, hosszú évekig titokban tartották.