ELŐHANG

Óriási szenzációt keltett, amikor felbukkantak a nagy Leonardo da Vinci tanítványa és fogadott fia, Salaì által írott levelek. Kétségkívül ez napjaink egyik legjelentősebb kulturális eseménye.

A felfedezés a Leonardo kutatók körében valóságos földrengéssel ért fel, a nagyközönség előtt azonban lényegében még ma sem ismert a hír, miszerint a Milánó környéki Grugliatéban található Sant’Anna Addolorata Otthon könyvtárában egy XVI. század végi kódexet találtak, benne Salaì számos magánlevelével, köztük azokkal, amelyeket Rómából küldött egy ismeretlen személynek Firenzébe, 1501 tavaszán.

Csakis a milánói egyetemen oktató Mario Rossi professzor nagylelkűségének köszönhető, hogy könyvünk szerzői hozzájutottak a levelek fénymásolatához, s ily módon elsőként hozhatják nyilvánosságra a szövegeket, amelyeket ezáltal a szélesebb közönség is megismerhet.

Szükségtelen volna e levélgyűjtemény hatalmas történelmi és művészettörténeti értékét bizonygatni. Salaì, Leonardo örökbe fogadott fia és tanítványa, akinek a sorsa évtizedekig összefonódott mesteréével, leveleiben számos, eddig ismeretlen részletet tár fel a toscanai zseni életével és munkásságával kapcsolatban, de amint az olvasó látni fogja, más történelmi személyiségek is egészen új színben tűnnek föl előttünk. Nem véletlenül nevezte Salaì leveleit Vincent S. Leonard amerikai történész „az utóbbi száz év legmeglepőbb történelmi dokumentumának”.

Feltétlenül ki kell emelnünk a levélgyűjtemény történeti-szociológiai jelentőségét, itt ugyanis az olasz reneszánsz szellemiség rusztikus megjelenési formájának roppant ritka esetével állunk szemben. Az ifjú, iskolázatlan, de értelmes Salaì tökéletesen megtestesíti az „egyszerű, de éles eszű” olasz ember típusát, mellyel oly ritkán találkozhatunk félszigetünk határain túl, s amely talán el sem képzelhető más, nem katolikus többségű országokban. Ez a bőbeszédű, mégis örökösen szkeptikus individualista fütyül a tilalmakra és a hierarchiára, előítéletek nélküli, kiváló megfigyelő, aki épp ezért az emberi lélek mélyére lát.

Nem véletlen, hogy a nagy irodalomtudós, Nino Borsellino professzor, akinek tanítványai lehettünk az egyetemen, Salaì leveleit a boccacciói ihletésű irodalmi alkotások legjobbjai közé sorolja. Ide tartozik többek között a Calandrinóról és Buffalmaccóról szóló Boccaccio-novella, a Bertoldo, Bertoldino és Cacasenno, Luigi Pulci Morgantéja, valamint Salaì legközelebbi „rokonai”, a XVI. századi antiklasszicisták: Teofilo Folengo, a Baldus szerzője, a „makaróni-latin” használói és a Cantici di Fidenzio című szatirikus költemény írójának követői, Francesco Berni és a burleszkek szerzői, egészen Ruzantéig, Pietro Aretinóig és Benvenuto Celliniig.

Engedtessék meg, hogy ez alkalomból felidézzük, miként is fogalmazott Borsellino, amikor bejelentették Salaì levélgyűjteményének felfedezését: „A mű szerkezeti és formai egységessége abból a plebejus jellegű, bővérűen kifejező és szemléletes írásmódból fakad, amely deformáló, mimetikus hatásánál fogva túllép minden retorikai konvención és dialektális befolyáson, s éppen obszcén szertelensége teszi oly kidolgozottá és ragyogóvá”. Salaì nyomán, jelenti ki végül Borsellino, Leonardót „a «szabálytalan » reneszánsz alkotók legnagyobbikának” tekinthetjük.

A jelen kiadás természetesen nem tudományos igényű; célunk csupán az volt, hogy közreadjuk Salaì (valódi nevén Giangiacomo Caprotti, 1480-1526) leveleit, a szöveget csak annyira modernizáltuk, amennyire szükségesnek ítéltük ahhoz, hogy Leonardo életének és munkásságának e különleges emléke a lehető legszélesebb közönséghez jusson el.

A XVI. századi kézirat kiváló állapotban maradt fenn, és csak a véletlennek tudható be, hogy mindeddig elkerülte a tudósok figyelmét. A kódex, amely hagyatékként került a grugliatei öregek otthona könyvtárába, évszázadokon át rejtőzött más, hasonló korú, de meglehetősen érdektelen kéziratok között.

A napjainkig fennmaradt másolatból (Salaì saját kezűleg írt, eredeti levelei sajnos elvesztek) valójában hiányzik néhány lényeges elem: először is az egyes levelek pontos keltezése, másodsorban pedig azok a válaszlevelek, amelyeket ismeretlen firenzei levelezőtársa küldött Salaìnak (az illető személyéről mindazonáltal sok minden kiderül a szövegből).

A legjelesebb Leonardo kutatók mind egyetértenek abban, hogy a levelek eredetiségét illetően nem merülhet fel kétely. Tudjuk, hogy Leonardo da Vinci 1501 első hónapjaiban csakugyan Rómába utazott, hogy az ókori emlékeket tanulmányozza. Ebben az időszakban több olyan valóságos személy is a pápai városban tartózkodott, akit Salaì is megemlít: többek között a lengyel csillagász, Kopernikusz, honfitársa, Erasmus Ciolek prelátus és még sokan mások. Salaì tökéletesen pontos leírást ad minden egyes személyiségről és tényről, Johannes Burckardt pápai ceremóniamestertől a német bankárokon, a Fuggereken át egészen Giovanni Maria de Podiónak, a pápai ceremóniamester supernumerariusának barbár meggyilkolásáig. Olyan tényeket és körülményeket sorol fel, amelyek csak a mai történészek előtt ismeretesek, kizárt dolog tehát, hogy a kézirat Salaì valamely kortársának hamisítványa volna.

A kódex címlapján szereplő cím, amely talán magától Salaìtól származik, így szól: Lionardo da Vinci nevek fia és tanítványa / a Lionardo által hazugnak tolvajnak megátalkodottnak és feneketlen bendőjűnek nevezett Salaì / levelei / melyekben kifejezést nyernek Salaì kételyei / ama nyomozással kapcsolatban / melyet Lionardo folytatott Rómában Valentino megbízásából / kikerekíttetvén Boccaccio egyik novellájával / és Machiavelli egyik levelével”.

A későbbiekben több más, a nagy értékű grugliatei archívumból származó dokumentum is elérhetővé válik majd. Ha valaki addig is bővebb információkat szeretne a levelek megtalálásáról és a Leonardo szakértők által eddig elvégzett, vonatkozó kutatásokról, figyelmébe ajánljuk N. Bianchi és P. Formigoni cikkét, amely az International Review of Art History következő számában fog megjelenni.

 

Monaldi & Sorti

Salai kételyei
titlepage.xhtml
jacket.xhtml
Salai_ketelyei_(1)_split_000.html
Salai_ketelyei_(1)_split_001.html
Salai_ketelyei_(1)_split_002.html
Salai_ketelyei_(1)_split_003.html
Salai_ketelyei_(1)_split_004.html
Salai_ketelyei_(1)_split_005.html
Salai_ketelyei_(1)_split_006.html
Salai_ketelyei_(1)_split_007.html
Salai_ketelyei_(1)_split_008.html
Salai_ketelyei_(1)_split_009.html
Salai_ketelyei_(1)_split_010.html
Salai_ketelyei_(1)_split_011.html
Salai_ketelyei_(1)_split_012.html
Salai_ketelyei_(1)_split_013.html
Salai_ketelyei_(1)_split_014.html
Salai_ketelyei_(1)_split_015.html
Salai_ketelyei_(1)_split_016.html
Salai_ketelyei_(1)_split_017.html
Salai_ketelyei_(1)_split_018.html
Salai_ketelyei_(1)_split_019.html
Salai_ketelyei_(1)_split_020.html
Salai_ketelyei_(1)_split_021.html
Salai_ketelyei_(1)_split_022.html
Salai_ketelyei_(1)_split_023.html
Salai_ketelyei_(1)_split_024.html
Salai_ketelyei_(1)_split_025.html
Salai_ketelyei_(1)_split_026.html
Salai_ketelyei_(1)_split_027.html
Salai_ketelyei_(1)_split_028.html
Salai_ketelyei_(1)_split_029.html
Salai_ketelyei_(1)_split_030.html
Salai_ketelyei_(1)_split_031.html
Salai_ketelyei_(1)_split_032.html
Salai_ketelyei_(1)_split_033.html
Salai_ketelyei_(1)_split_034.html
Salai_ketelyei_(1)_split_035.html
Salai_ketelyei_(1)_split_036.html
Salai_ketelyei_(1)_split_037.html
Salai_ketelyei_(1)_split_038.html
Salai_ketelyei_(1)_split_039.html
Salai_ketelyei_(1)_split_040.html
Salai_ketelyei_(1)_split_041.html
Salai_ketelyei_(1)_split_042.html
Salai_ketelyei_(1)_split_043.html
Salai_ketelyei_(1)_split_044.html
Salai_ketelyei_(1)_split_045.html
Salai_ketelyei_(1)_split_046.html
Salai_ketelyei_(1)_split_047.html
Salai_ketelyei_(1)_split_048.html
Salai_ketelyei_(1)_split_049.html
Salai_ketelyei_(1)_split_050.html
Salai_ketelyei_(1)_split_051.html
Salai_ketelyei_(1)_split_052.html
Salai_ketelyei_(1)_split_053.html
Salai_ketelyei_(1)_split_054.html
Salai_ketelyei_(1)_split_055.html
Salai_ketelyei_(1)_split_056.html
Salai_ketelyei_(1)_split_057.html
Salai_ketelyei_(1)_split_058.html
Salai_ketelyei_(1)_split_059.html
Salai_ketelyei_(1)_split_060.html
Salai_ketelyei_(1)_split_061.html
Salai_ketelyei_(1)_split_062.html
Salai_ketelyei_(1)_split_063.html
Salai_ketelyei_(1)_split_064.html
Salai_ketelyei_(1)_split_065.html
Salai_ketelyei_(1)_split_066.html
Salai_ketelyei_(1)_split_067.html
Salai_ketelyei_(1)_split_068.html
Salai_ketelyei_(1)_split_069.html
Salai_ketelyei_(1)_split_070.html
Salai_ketelyei_(1)_split_071.html
Salai_ketelyei_(1)_split_072.html
Salai_ketelyei_(1)_split_073.html
Salai_ketelyei_(1)_split_074.html
Salai_ketelyei_(1)_split_075.html
Salai_ketelyei_(1)_split_076.html
Salai_ketelyei_(1)_split_077.html
Salai_ketelyei_(1)_split_078.html
Salai_ketelyei_(1)_split_079.html
Salai_ketelyei_(1)_split_080.html
Salai_ketelyei_(1)_split_081.html
Salai_ketelyei_(1)_split_082.html
Salai_ketelyei_(1)_split_083.html
Salai_ketelyei_(1)_split_084.html
Salai_ketelyei_(1)_split_085.html
Salai_ketelyei_(1)_split_086.html
Salai_ketelyei_(1)_split_087.html
Salai_ketelyei_(1)_split_088.html
Salai_ketelyei_(1)_split_089.html
Salai_ketelyei_(1)_split_090.html
Salai_ketelyei_(1)_split_091.html
Salai_ketelyei_(1)_split_092.html
Salai_ketelyei_(1)_split_093.html
Salai_ketelyei_(1)_split_094.html
Salai_ketelyei_(1)_split_095.html
Salai_ketelyei_(1)_split_096.html