Ötvenegyedik fejezet

MORN LEGITIM VEZETŐJE

Inisfael, Morn, Accadaimon
Érkezés után 1028. nyárköz 3.

LILITH haraggal a szívében rontott be a régi, romokban álló palota pincéinek egyikébe, amit főhadiszállásának jelölt ki Eduard Tamm generális. Gyűlölte ezt a helyet. Mikor történt, talán tizenhét éve, hogy Vittorya Astarte lelökte őt a platóról a halálba? Dryuk Perl, Fülad-Zereh lovagja akkor hozta el neki a Mester árnyékgépét, és ezzel nemcsak az életét mentette meg, de újra halhatatlanná is tette Ereskigal pusztulása után. Akkor még az egész ország neki engedelmeskedett, s most örülhet, ha megtűrik.

Tamm elfoglalta Mornt. Megdöntötte a három hadúr kormányát, a hírhedt triumvirátust, de ezt kizárólag Lilithnek köszönhette. Egyrészt a nő maga is részt vett a hármas rendszer felépítésében, az árnyékból, másrészt belülről bomlasztotta az országot, hogy Tamm túlérett gyümölcsként arathassa le. Kicsit többet remélt ettől, mint ami lett belőle.

Az sem vigasztalta, hogy Vittorya két évvel korábban meghalt. Szívesen megnézte volna az eseményt, a lány állítólag teljesen bekattant, és halálra döfte saját magát. Nem bírta elviselni a háborús emlékeit, ezt suttogták róla. Lilithet ez is csak arra emlékeztette, hogy ő mennyire különleges, hogy képes volt szembenézni saját gyarlóságával, és legyőzte a gyengéit. Hiába volt hát a királynő nagy hatalmú vezér, saját magával szemben végül mégiscsak elvesztette a háborút.

Lilith szívesen bosszút állt volna rajta, és kicsit sajnálta, hogy ez elmaradt, de Dryuk figyelmeztette, hogy meg se próbáljon a közelébe férkőzni, mert Vittorya azonnal megölné. És abból a halálból már Fülad-Zereh sem tudná visszahozni.

Micsoda szégyen!

Már csak azért sem tudott őszintén örülni a királynő távozásának, mert hátrahagyta a lányát, az ezerszer átkozott Aurora Sen Danten-Astartét, aki talán még őrültebb volt nála is. Kétéves bosszúhadjáratában megkereste a Férgek teremtményeit és régi szolgáit. Ez kétévnyi bujdosást jelentett Lilith számára. Itt lenne az idő, hogy visszavegye Morn vezetését, s erre tessék, itt van Tamm, aki levegőnek nézi.

- Tamm, nem ebben egyeztünk meg! Újabb nyolc hajót vezényelt el a hadtestemtől, így már az akcióképesség határára kerültem!

A generális felnézett. Roppant bizarr figura volt, fekete, szakadt bőrkabátjával és ezüstösen csillogó, kerek napszemüvegével, tiszti sapkájával. Vörös karszalagon Fülad-Zereh jelképét viselte, kezében marsallbotként apró lovászpálcát forgatott, azzal mutogatta a térképen az embereinek, hogy mely egységet hová rendeljék. Kinézetre nem volt épp fiatal, talán ötven is lehetett már, de a látszat csalt. Ugyanis Tamm halott volt, Vittorya emberei ölték meg, ám Nephirone feltámasztotta.

- Heliot úrnő, velem fáradna. kérem?

Utat mutatott egy újabb szoba felé, amit vaskos acélajtó zárt el a vezérlőközponttól.

Lilith belépett, kezét lazán a kardja közelében tartva, és közönyt színlelve a falnak dőlt. Elővett egy cigit, és rágyújtott. Tamm bezárta maguk mögött az ajtót.

- Ha még egyszer ilyen tiszteletlenül beszélsz velem az embereim előtt, kitépem a szíved, és eltaposom.

- Vigyázz magadra, Eduard! Én száz éve űzöm ezt a játékot, kezdő vagy te még hozzám képest.

A férfi kihúzott egy alumíniumszéket az asztaltól, lassan, komótosan, és hellyel kínálta őt. Majd átsétált a túloldalra, és maga is leült. Lilith kelletlenül fogadta el a széket.

- Szeretném, ha tisztán látnád a jövőd, Lilith. Te szolgáltad egyszer a Nagy Mester ellenségét, Ereskigalt. Sosem fog igazán bízni benned. A te feladatod hamarosan véget ér: de ha ügyesen játszod a lapjaidat, lehetsz magas rangú tiszt az uralmam alatt.

- Kapd be! Egyébként is, te meg Nephironet szolgáltad korábban, akit Fülad-Zereh a többi Mesternél is jobban gyűlölt. Egyformák vagyunk, te meg én.

- Nem. A különbség kettőnk között az, hogy te a halálod elől menekülve esküdtél hűséget a Mesternek. Én viszont szembenéztem a retorziókkal is, amikor elárultam Nephironet, és Fülad-Zerehhez imádkoztam helyette. Dryuk eljött, mert én akartam, hogy eljöjjön. Saját kezemmel téptem ki a mellkasomból Nephirone gépét.

- Mindegy, te is csak menekültél, mikor már látszott, hogy Vittorya fog győzni.

Tamm a fejét rázta, mosolyogva.

- Nem tudsz te rólam semmit. Tulajdonképpen mindegy: bármi is a véleményed erről, én vagyok Fülad-Zereh helytartója. Én vagyok az, akinek az eljövetelét előkészítetted. Leigázom ezt a bolygót, és négy-ötszáz évig fogok rajta uralkodni, míg Ő meg nem érkezik. S neked, Lilith, el kell döntened, mi lesz veled addig. Hogy amikor a Mester eljön, akkor egy emlék leszel csupán, vagy itt leszel velem, hűen szolgálva az akaratomat, az igényeimet, mert magam mellé vettelek. Vannak elképzeléseim kettőnket illetően, ha, és ez egy igen nagy ha, megtanulod a helyed. Nagyon gyorsan.

- Rohadtul tévedsz, ha azt hiszed, hogy a szeretőd leszek.

- A szeretőm csak akkor lehetsz, ha én azt akarom. Egyelőre nem biztos, hogy egyáltalán meg akarlak menteni.

- Megmenteni? Ugyan mitől?

- Lejárt az időd, Lilith. Már csak egy dolgod van: meg kell tanítanod nekem a Sötétség Kútjának használatát, utána Dryuk eljön érted. Meg fog ölni.

- Hazudsz!

- Nem. Ne feledd: a halálod Ereskigalé volt. Az új életed pedig Fülad- Zerehé. Akkor veszi el, amikor akarja. És Ő nem bízik benned, amit nem is csodálok. Aljas, csuszamlós kígyó vagy, pontosan tudod, hogyan forgasd a lapjaidat, hogy túlélj. Tulajdonképpen ezt őszintén és valóban tisztelem benned. Egy ribanc vagy, de igazi túlélő.

Lilithet sokkolták Tamm szavai. Hirtelen válaszolni sem tudott.

- Van egy kiutad - folytatta a generális. - Ez pedig én vagyok. Én ki tudok állni érted. Kérhetem az életed jutalomként. Nem éltem még annyit, mint te, de azt már most látom, hogy az örökkévalóság igencsak magányos út. Látni fogok napokat kihunyni, látni fogom világok születését. Millió és még százmillió év múlva is. Ez roppant kellemetlen lehet, ha húszévenként le kell cserélni a szeretőmet.

- Te tényleg valami örökmozgó szexbábut akarsz belőlem csinálni?

- Többet annál. De ezt ki kell érdemelned. Kezdd azzal, hogy megtanítod nekem a Sötétség Kútját!

- Honnan tudjam, hogy nem árulsz el utána?

- Sehonnan. De így is, úgy is meg kell tenned, mert Ő parancsolja. Azt már csak én mondom neked, hogy igyekezz a kedvemben járni, és talán megtartalak.

Lilith kifújta a füstöt, és elnyomta a csikket a saját alkarján. A fájdalomtól még jobban bedühödött.

- Tamm, van egy kis gond. Nem tudom neked megtanítani a Kút használatát. Egyrészt, fogalmam sincs, hogyan kell. Az Áramlást annak idején két évembe telt elsajátítani. Most azt hiszed, hogy egy nap alatt csodát tudok veled művelni?

- Muszáj lesz.

- De rosszabb a helyzet ennél is. Mert nekem a Kút felfedezése további, mit tudom én, talán ötven évembe került. Talán az árnyékgép és az Áramláskezelő képességem együttesen alakította ki ezt az adottságot bennem. Én egyedülálló vagyok. Soha senki nem volt erre még képes, és garantálom, hogy nem is lesz egyhamar.

- Nem hiszek neked.

- Pedig kellene - nevetett fel a nő. - S ha jobban meggondolom, lehet, hogy te eleve képtelen leszel rá. Nem vagy sayid. Én még soha senkiről nem hallottam, aki az Áramlást kezelni tudta volna, és nem volt benne sayid vér.

Lilith elhallgatott. Gondolkodott. Aztán mosolyogva nézett fel a generálisra.

- Azt mondod, tiszteled a túlélő képességem. Hidd el, nem ezért mondom, de alapvetően nekem is vonzó az ötlet, hogy együtt éljek veled.

- Ó! Micsoda hirtelen váltás!

A nő legyintett, majd az öklét kezdte harapdálni.

- Nem, tényleg. A száz év nagyon nehéz volt, nehezebb, mint gondolnád. És ne csodálkozz, hogy gyűlölöm, amit csinálsz! Én itt királynő voltam egyszer.

- Helytartó voltál.

- Mindegy, ugyanaz. Teljhatalmam volt. Nekem is a csillagokat ígérték. Kissé nagy a zuhanás a csúcsról.

- Úgy hallottam, szó szerint.

- Ments meg, Eduard! Ments meg, és én szolgálni foglak. Talán meg is kedvellek egyszer. Ha neked is kedvedre való vagyok, talán eljön a nap, amikor majd bízni tudsz bennem.

- Mi lesz a Sötétség Kútjával?

- Igazat mondtam. Idő kell. Rá kell jönnöm, hogyan tudom tanítani. Kellenek tesztalanyok. Próbálkoznom kell. Hidd el, nem akarsz az első lenni! Fogalmam sincs, hogyan kezdjek hozzá.

- De nem tudnád most megtenni?

- Nem tudom. El kell hinned, Eduard. Ha maga Fülad-Zereh áll elém, neki sem mondhatnék mást. Nyerj nekem időt Dryuknál! Győzd meg, hogy ez nem megy egyik napról a másikra! Ments meg, és együtt fogunk tudni dolgozni.

- Hogy egyszer majd elveszejts.

- Nem. Ha Fülad-Zereh a halálomat akarja végül, nincs hová futnom. Tényleg csak veled tudok túlélni.

- Szeretnék hinni neked.

Lilith gondolt egyet, felállt, és elkezdte kigombolni a katonai inget, amit viselt. Kipattintotta a melltartóját is, majd szemérmesen meglazította az övét. Tamm szenvtelenül nézte. Odalépett a férfihoz, félretolta az asztalt, és alázatosan letérdelt elé.

- Szabad? - kérdezte kislányos pillantással.

Tamm kurtán bólintott, Lilith pedig elkezdte kigombolni a generális nadrágját.

* * *

Hát, Tamm nem volt valami kiemelkedően nagy tehetség, ha szexről volt szó, de legalább kitartó és erős. Lilith feltápászkodott az asztalról, összeszedte szétdobált ruháit. Egy kendővel, némi undorral megtörölte az ágyékát, és öltözni kezdett. A férfi már elhagyta a szobát, talán a következő támadást előkészítendő, így Lilith szabadon gondolkozhatott.

* * *

A háború a déli császárság és Morn között kölcsönös felszólításokkal kezdődött: Steven Howard király Eduard Tamm lemondását követelte, a generális pedig Aurorát akarta letartóztatni. Majd eldördült az első lövés, és ismét légiháború festette vérvörösre Inisfael egét.

Mintha Vittorya távozásával a hősök kora is lejárt volna. Elmaradt a hirtelen győzelem, a leszerelt Rubicon nélkül nem tudták áttörni Morn légvédelmét. A csatározások második hetében végül elsüllyedt az HMS Meteor is, El-Sayid új-alexandriai származású, ősöreg, sokat látott zászlóshajója, és a legénység felét magával vitte a mélybe. baljós, keserű nap volt ez, a sayid katonák döbbenetét tapintani lehetett.

Tamm méltó ellenfele volt Steven Howardnak. Maga is taktikai zseni hírében állt, annak idején Ereskigal seregében szolgált ezredesként. A vég akkor elkerülte, mert a keleti fronton harcolt, mikor Vittorya betört a fővárosig a Rubiconnal. Évek óta hajkurászták már, és nem véletlenül nem bírták elfogni. Az emberei imádták, karizmatikus, erős vezető volt. És főleg, ismerte az országot, amit végül megörökölt a triumvirátustól, akik a zöldkalapos felkeléskor ragadták magukhoz a hatalmat, Vittorya távozása után.

Ám a déli haderő szép lassan így is leforgácsolta Morn védelmét. Óriási árat fizettek érte, de méterről méterre megtisztították a keleti partszakaszt, ahol végül partra is szálltak. Felrobbantották a bunkereket, kifüstölték a géppuskaállásokat, és új irányba állították az elfogott légvédelmi ütegeket. Újabb hétre rá már kétszáz kilométerre jártak a földrész belsejében.

A sayid győzelem szinte véletlennek tűnt. Sőt, először úgy nézett ki, hogy a morni védelemnek nemcsak a sayid frontot sikerül áttörnie, hanem ezzel Aurora is áldozatul esik a csatában. Új zászlóshajója, az HMS Tűzvihar névre keresztelt huszonöt üteges monstrum csapdába esett: ennyi év után túljárt valaki Steven Howard eszén. A király majd beleőrült, amikor meglátta, hogy az unokája élete veszélybe került. A fémszürke morni hajók sziklába vájt rejtekekből törtek elő a hegyekben, olyan gigászi hangárokból, melyek létezéséről senki sem tudott délen. Tamm menekülő hajói pedig megfordultak, és úgy látszott, Vittorya királynő lánya aznap az ellenség kezére kerül, élve vagy holtan.

Eduard Tamm maga vezette a támadást. Aztán furcsa dolog történt: a kísérőhajóinak a fele egyszerűen hátraarcot csinált, és teljes sebességgel távozott az ütközetből.

- Megcsáklyázzuk! - bődült el Aurora, és felkapta a sisakját. Kardot rántott, kirúgta a híd ajtaját, és leviharzott a felső fedélzetre. Anton Al-Boldayev ott járt a sarkában, osztaga egy emberként kapta fel a fegyvereit.

* * *

A két kapitális gép legénysége órákon át küzdött egymással. Végül Aurora és Tamm szemtől szembe került: a generálist, hiába nem volt jó kardvívó, a testőrség egyszerűen nem tudta elveszejteni. Sebei begyógyultak, láthatóan fájdalmat sem érzett, őrült módjára gyilkolt. Mikor elfogyott a lőszere, a pisztolyának tusával verte, akit ért, miközben szúrták, lőtték, ütötték.

- Elég! - szólt halkan Aurora. A gárdisták hátraléptek. Tamm ekkor vette csak észre, hogy egyedül maradt a hídon. Emberei holtan feküdtek a konzolokon.

- Aurora királynő - köpött Tamm -, őszintén sajnálom, hogy nem tudtalak megölni.

- Miért gyűlölsz ennyire?

- Mert pusztulásba vezeted az emberiséget. Fülad-Zereh eljön, és könyörtelenül végez mindenkivel, aki nem szolgálja őt szívvel-lélekkel. Ha én uralnám Inisfaelt, az emberiség megkapná tőle a csillagokat. Ha ti lesztek a vezetői, pusztulás vár a népeitekre.

- Halálra ítéllek.

- Semmi tárgyalás? Morn legitim vezetője vagyok. Nem ítélhetsz csak úgy el.

Aurora belépett az Áramlásba, és szíven szúrta a generálist. A kardon keresztül belevezette az Elemi Fény erejét, és Tamm, akárcsak a Férgek annak idején, holtan zuhant össze.

* * *

Dryuk Perl Shard északkeleti partján talált rá Lilithre, majd egy hónappal később. A nő egy kis, part menti házban éldegélt, amit a Reyland Sonoda által indított privatizáláskor vásárolt magának. A lovag belökte az ajtót, Lilith pedig majdnem lelőtte ijedtében. Végül megemberelte magát, és fél térdre ereszkedett.

- Sajnálatos, hogy megint elvesztetted az országot.

- Igen, lovag.

- Állj fel! Beszélni fogunk.

Lilith nekidőlt a konyhapultnak, ahol épp egy italt kevert magának, mikor a cessk belépett az ajtaján.

- Hallgatlak. Új parancsokat hoztál?

- Először kérdezek. Mi történt? Miért hagyta magára a fél hadsereg Tamm generálist a döntő csatában? Játszva megverhette volna a délieket.

- Megbüntettem, megöltem az összes vezetőt. Gyávák voltak, elmenekültek a csatából.

A lovag egy szempillantás alatt a nőnél termett, és megragadta a torkát. Rettenetes erővel szorította, Lilith feje egy pillanat alatt ellilult.

- Hazudsz, asszony. Ne képzeld, hogy át tudsz verni egy időkovácsot!

Ledobta a földre a nőt.

- Ha tudod, miért kérdezed?

- A te szádból akarom hallani.

- Tényleg tudni akarod? - A nő szeme megvillant, és feltápászkodott a földről. - Az enyém! Értitek? Az emberiség jövője. A hely, Fülad-Zereh oldalán. Az ígéret, hogy a csillagokba jutunk. Az enyém! És ha száz másik vezetőt is tesztek fölém, akkor megölöm mind. Én nem osztozom a hatalmon.

- Nocsak.

- Én vagyok a kiválasztott, Dryuk. Én kerestem fel Ereskigalt, én árultam el a fajomat. Túléltem száz évet, átalakítottam a saját szellemem, megtaláltam a Sötétség Kútját. Én vagyok a mélység úrnője. Vagy ölj meg itt és most, vagy engedd, hogy dolgozzak!

- Időkovács vagyok. Ha akarnám, meg sem születnél.

- Mégis itt vagy. Pontosan értem, hogy ez mit jelent. Valamit mégiscsak jól csinálok. Előrementél az időben, és tudod, hogy a Kút hatalmát nekem is meg kell még fejtenem, rá kell jönnöm, hogyan oktathatom.

- Igen. Nem volt még hozzád fogható. Próbálkoztam mással is, de egyedülálló vagy.

- Tehát sikerülni fog? Biztos a jövő?

- Nem az. Háborúban állunk. Eshtar még a halálán túl is küzd ellenünk. A jövő még így sem bizonyos. De Fülad-Zereh eljön, 1427-ben, és addigra uralnod kell az emberiséget. Meg kell találnod a tanítványaidat. Meg kell fejtened a mélység titkait.

- Bízik bennem a Mester?

- Azt nem mondhatnám. De megküzdöttél a pozíciódért. És egyelőre szükségünk van rád. Szerezd vissza Mornt! Alapíts iskolát! Készítsd fel a haderődet! Van rá négyszáz éved!

- Igen, lovag. Ha találkozol a Mesterrel, mondd el neki, kérlek.

- Nem vagyok a hírvivőd! És az Istennek nem szokás csak úgy üzengetni.

- Várni fogom.

A cessk szó nélkül megfordult, és kilépett az ajtón.

Nem tudhatta, de nem messze tőle Ziuszudra figyelte a jelenetet, magában hümmögve.