Harminchetedik fejezet

ADRIANICUS

Inisfael, El-Sayid, Llaintől északra
Érkezés után 1427. holdhava 12.

HÁROM nap volt hátra Mindennél-Nagyobb érkezéséig. A déli államok az óvóhelyek feltöltésének végéhez közeledtek; vizet, ételt, fűtőanyagot raktároztak a városok alá épített bombabiztos bunkerekbe. A falusiak az épületektől távol, frissen ásott pincékbe hordták a dolgaikat. A kereskedők horgonyt vetettek, ki hol tudott, és eltűntek a térképről. A népesség java része, hála a propagandagépezet munkájának, felkészülten várta a háborút. Nem kapkodtak, tették a dolgukat, amennyire tőlük tellett. Páran menekülőre fogták, hajóra szálltak, és délre indultak, hogy a tenger felett vészeljék át a legrosszabbat. Mikael nem ítélte el őket, sőt akinek nem volt hová bújnia, bizony jobban járt a nyílt óceánnal, mintha a homokban ülve várta volna a világvégét.

Úgysem volt esélyük a túlélésre, egyiküknek sem.

A fiatal király gyakorlatilag ott aludt, ahol letaglózta a fáradtság; elkezdett hibázni, feledékeny és ingerült lett. Arkady végül megfogta, elzavarta fürdeni, ágyba dugta, és őröket állított a folyosót lezáró ajtókhoz. Akkor sem zavarhatják, ha a maradék kilenc Féreg feltámad, így adta parancsba.

Így ő volt az, aki először szembesült Dareeos haragjával. a hadúr ugyanis harmadszorra is kirobbantotta a háborút a két császárság között.

- Tudtuk, számítottunk rá - mantrázta magának Indronov tengernagy. A vén égi medve egy tapodtat sem mozdult Arcadia királynő mellől, ha tehette. Villámgyorsan átvette a parancsnokságot, és beindította a hadigépezet azon részét, amit Dareeos ellen tartalékoltak.

- Mekkora a baj? - kérdezte halkan Arkady, miután a tengernagy végzett a parancsok kiosztásával.

- Lassan halad, és biztosra megy. Szerintem nem akarnak eljutni idáig, nem kell neki El-Sayid. Gouldba nyomult be, Andrione magasságában már száz kilométerrel jár a határon belül.

- Tudja ő is, hogy Mindennél-Nagyobb érkezik. Tudja, hogy leginkább csak védekezni fogunk, hogy minél kevesebb haderőt veszítsünk.

- Igen, ez egy ilyen háború.

- Ki vezeti a flottáinkat?

- Edelton tengernagy viszi az új-alexandriai hadtesteket keleten. Hr0dson admirális védi a nyugati területeket a tenger felett. Czyler Van Jorensen tengernagy a sűrűjét fogja, északon. Én El-Vareek altengernagyot küldtem Gould északi határához, a mieinktől. Lana Al-din korvetthadnagy ezekben a percekben vezeti bele a Rubicont az ellenséges flotta közepébe.

- Ahogy a férjem kérte?

- Nem csak ezt írta elő, követjük a parancsait a felvonulási rendben is.

- Gould hadereje? Velük mi lesz?

- Én is tartok tőlük. A hajóik nem vesznek részt az akcióban, egy részüket leszereltük, egy részük zár alatt van, a maradék pedig tőlünk távol szolgál, Új-Alexandria határainál.

- Félek, hogy fellázadnak, és Dareeos mellé állnak megint.

- Ennek kicsi az esélye, mert nélkülünk nem tudnak érdemben kommunikálni egymással. Az új Tanács pedig elvileg Mikael oldalán áll. De osztom a félelmét, Arcadia, úgyhogy nem engedtem közülük senkit az északi határhoz. Az az ember ott csak az ő tiltakozó üzeneteiket dolgozza fel.

- Hm. Vannak kameráink a helyszínen?

- Most állítjuk fel a rendszert.

* * *

Arkady tövig rágta a körmeit, ahogy az első összecsapások képei megérkeztek. A hajók halálos táncot jártak, magasságukat változtatták, ahogy lőni kezdték egymást húsz-harminc kilométerről. Kiegyenlített volt az állás, de Dareeos akkor is nyer, ha időre játszik. talán még akkor is, ha egyszerűen felőrli a saját haderejét El-Sayidon. Mert akkor a Féreg haderejének annál kevesebb ellenfél jut.

- Rohadtul nincs időnk erre - suttogta.

- Nincs - válaszolt Indronov, miközben a taktikai kijelzőket nézte. A vezérlőterem csak úgy zsongott a rengeteg operátortól, tiszttől, akik keresztbe-kasul szaladgáltak parancsokkal, jelentésekkel.

- Nézze csak, tengernagy! Itt lazán vannak. Ha bemegyünk mögéjük? Betörünk pár hajóval, megkerülhetjük ezt az egész shardi köteléket, és akkor harapófogóba fogjuk?

Alexey kedvesen rázta a fejét.

- Sajnálom, királynő, de azok ott hátul rombolók, látja? Húsz kilométerrel feljebb.

- Kevesen vannak.

- Igen, de kétszer gyorsabbak a mieinknél. Elég, ha kivonják őket ide, és máris ingyengyőzelmet adunk nekik.

Arkady dühösen legyintett. Kevés volt ő ehhez. Fogalma sem volt a légi hadviselésről, és roppant mód irritálta a dolog. Szeretett volna valamit tenni, bármit.

Leült az egyik kijelzőhöz, jobbra-balra mozgatta a képet, próbálta értelmezni, hiába.

- És ez itt? Mit csinál ez itt?

Egy apró kis hajóra bökött, amit két romboló kísért. A harcoktól távol helyezkedtek el, nem tudtak volna beleszólni, de szoros kötelékben mozogtak fel s alá.

- Nem tudom - vonta meg a vállát türelmetlenül Alexey. Nagyon kedvelte a királynőt, de nem érezte helyénvalónak, hogy Arkady minden apró-cseprő kérdését neki kelljen megválaszolnia. - Nem számít, három rakétaromboló. Egyetlen cirkáló elbánik velük, gondolom, elkutyulták a parancsaikat, helyet keresnek a csatában.

- Nem - mondta Arkady, és kinagyította a térképet. Hiába; a hajókat jelképező kis pöttyök nem adták a titkukat.

Közben a határ mellett pokoli harcok robbantak ki, mintha Shard és Gould határa egyetlen, több ezer kilométeres csatatérré változott volna. A vezérlőben nem hallatszottak a halálsikolyok, robbanások, csak a pontok tünedeztek el a térképről. Arkady lassan rádöbbent, hogy mekkora csata is van kibontakozóban a szeme előtt. Hat ország flottái közeledtek megállíthatatlanul egymás felé.

- Figyelem, a király a vezérlőben! - kiáltott fel a gárdista az ajtóban. Mindenki felállt, hátrafordult, és meghajolt; Mikael kurta biccentéssel nyugtázta a tisztelgést, majd odalépett Arkadyhoz, és a vállára támaszkodott.

- Mesélj!

- Hát, nézd, mindenki mindenki ellen, végig a határ mentén. Mindent úgy csináltak, ahogy kérted. De igazán még el sem kezdődött. Te hogy vagy?

- Nem jól. Hamarosan indulnod kell.

- Nekem? Hová?

- Oda - mutatott Mikael a képernyő legvörösebb részére. - Még nem érzem tisztán. De ott leszel, és én jóvá fogom hagyni, bár nem szeretném.

- Attól nem kell félned, eszemben sincs odamenni.

- Remek, annál jobb! Na jó. Szóljon a harsona, kezdődjön a tánc!

Mikael kihúzta magát. Olyan jelenlétet sugárzott magából, hogy elakadtak a szavak, megálltak a kezek a levegőben; szólnia sem kellett, mindenki azonnal ránézett.

- A huszonhatosok vonuljanak ki, és váltsanak magasságot! - parancsolta. - El-Vareek induljon meg, közepes sebességgel, és kezdje el tolni a frontot északnak! Készüljenek a deszantosok, a shardiak a H7-es raszternél át fognak törni!

És így tovább.

A következő percekben megállás nélkül hadarta az utasításait; megváltozott a csata képe. Hullámzott a határvonal. Alexeyt lenyűgözte, de meg is rémítette, hogy Mikael és Afareen ennyire könnyen döntöttek emberéletekről és erőforrásokról. Ily távol a csatától az ember hajlamos volt elfelejteni, hogy minden egyes apró fénypont egy-egy hatvan-, hetvenezer tonnás hadigépet takart. melyeken százasával, ezresével szolgáltak matrózok és katonák. Megint kihunyt egy fénypont. És megint. Amott villogásba kezdett egy jelző, vagyis a hajó vészjelzést adott le. Nem volt, aki segítsen nekik.

* * *

Arkady egy ültő helyében leizzadt. Szorongatta a táblagépét, lüktetett a homloka, ahogy lassan elérte a látottak súlya.

Raynia ült le mellé, szintén aggódó arckifejezéssel. Kezét tördelte.

- Félsz? - kérdezte tőle halkan a királynő.

- Nagyon félek - vallotta be a lány. - Minden egyes hajóra szükségünk lesz a Féreg ellen. Dareeos egy kegyetlen, önző, szadista gonosztevő! Őt az sem érdekli, ha az egész flottáját kiirtjuk, akkor is jól jár.

- Nem akarom, hogy így legyen, de te már döntöttél - fordult oda Mikael a feleségéhez. - Szükségünk van rá. Ne vállalj kockázatot! Vissza kell jönnöd hozzám.

- Mi van?

- Ez most történik? - zavarodott össze Mikael.

- Nem értelek. A jelen van. igen, igen, ez a most. Nem kérdeztem semmit. A jövőnket látod? Nincs értelme a mondataidnak.

- Azt hittem, Raynia most veszi észre a gépet.

De Arkady már nem figyelt rá. Szemráncolva bűvölte ugyanazt a három hajót, amik megint oldalra mozdultak, látható ok nélkül.

Raynia is közelebb hajolt. Idegesen nyelt egyet.

- Tengernagy, kérem. kérem, állítson erre a gépre egy kamerát! - mutatott a lány a középső fénypontra.

- Fontos?

- Attól félek, igen.

Alexey karon fogta az egyik fiatal tisztet, aki épp elrobogni készült mellette.

- Intézzen képet erről a hajóról! - parancsolta.

Másfél percig várták a beérkező adást, közben Mikael egy, a tenger feletti kisebb ütközetre összpontosított.

- Ne engedjenek nekik! - hördült fel. - Indronov, vezényeljen oda legalább egy köteléket! Át fognak törni. Kerülni akarnak.

- Van képünk - szólt Arkadynak az egyik rádiós, és felkapcsolta az adást egy kisebb monitorra. Életlen felvétel volt, túl nagy a távolság. Valóban, két rakétaromboló kísért egy harmadikat. apró gépek voltak, fejenként kétezer tonnásak ha lehettek, de a középső furcsa, szokatlan felépítménnyel.

- Ez az Adrianicus! - kiáltott fel Raynia. - Ezen van a második antianyagbomba!

A vezérlő egy pillanat alatt elcsöndesedett. Mikael is felnézett, Indronov tátott szájjal bámulta a hadihajót.

- Meg kell állítanunk! - kiabált Raynia.

- Ez egy óriási lehetőség. - suttogott a királynő kiszáradt szájjal. - El kell fognunk! El kell fognunk, Mikael! Kelleni fog ellene.

- Tudom.

- Indulok.

- Abramot küldöm - próbálkozott a király nem túl nagy meggyőződéssel.

- Felőlem ő is jöhet, de én is ott leszek!

- Nem akarom, hogy így legyen, de te már döntöttél. Szükségünk van rá. Ne vállalj kockázatot! Vissza kell jönnöd.

- Csodálkozom, hogy elengedsz, őszintén meglepsz, Mika.

- Nem engedtelek el. Akkor haltál meg negyedszer. Abram egyedül kudarcot vallott, és végül ledobták a bombát Llainre.

- Ez. ez megtörtént? - hökkent meg a királynő.

- Nem, mert elmész. És én elengedlek. Vissza kell jönnöd, érted? Mindennek megvan az ára. Te is fizetni fogsz. De téged nem foglak fizetségként adni!

- Értem. Koncentrálj a csatára! Csinálj nekünk utat, a többit bízd ránk!

- Tengernagy! - fordult oda Mikael az öreg kapitányhoz. - Rendelje vissza a Rubicont! Fel kell vennie a feleségemet három óra múlva. Addig az a legfontosabb, hogy az antianyag-romboló ne jusson át a határon. de észre sem vehetik, hogy rájöttünk, hol van.

Mikael látszólag sztoikus nyugalommal fordult vissza az ütközetet mutató képernyők felé, és felhozta az Áramlást.

Arkady nyelt egyet. A király széke elporladt. Mikael olyan hatalommal bírt, annyira távolinak hatott, mintha nem is ember lett volna már. Vágyott valamiféle búcsúcsókra tőle, de a. lény, akit a férjeként ismert, abban a pillanatban nem emberi szinteken mozgott épp. A lányt gyötrő magány mardosta, ahogy az ajtó felé indult.

- Szeretlek - szólalt meg Mikael. Arkady boldogan fordult vissza, de a férje már újra az ütközetre koncentrált.

* * *

Vitte magával a tanítványait.

Az egész úton azon gondolkozott, hogy nem követett-e el ezzel végzetes hibát. De végül is háborúra tanította őket, kezelték az Áramlást, és teljes felelősséget egyébként sem akart értük vállalni. Ha jönnek, jönnek, az már az ő döntésük, és egyikük sem mondott nemet. Meg aztán ebből a háborúból egyébként sem lehet kimaradni.

Abram szinte hisztizett, amikor megtudta, hogy a királynő mire készül. Arkady nem foglalkozott vele; parancsba adta, és elvárta, hogy engedelmeskedjenek neki, nem futott felesleges köröket, nem győzködött senkit. A testőrvezér vegyes érzelmekkel vette tudomásul, hogy igazi királynője lett. ezt akarta, megkapta.

Mivel nem voltak képzettek a páncél viselésében, Abram deszantos védőruhát adott a tanítványokra és a királynőre, kevlárral erősített, kis kaliber ellen lövésálló kezeslábast, alá finom szövésű láncmellényt, hogy valamennyire a szúrásnak is ellenálljon. Apró sportgenerátorokat hozatott nekik egy speciális boltból, és természetesen ment velük ő maga is - száz gárdistával együtt.

ARubiconra a határ közelében szálltak át. Lana Al-Din korvetthadnagy igazi mestere volt a gépnek, olyan manővereket tudott vele végrehajtani, amiket emberemlékezet óta nem látott a világ. Végül a száz gárdistából csak ötvenen fértek fel rá úgy, hogy biztonságos maradjon teljes sebességnél.

* * *

Mikael először az Adrianicustól távol küldte át a Rubicont a határon, s csak utolsó pillanatban fordította irányba. Csatahajók védték, úgy tűnhetett, hogy egyenesen Shard szívébe irányítja az aduász gépét, de aztán megbomlott a formáció, és nyilvánvalóvá vált, hogy az Adrianicus a valódi célpont. Lebuktak.

Az Adrianicus rakétarombolóként még Eshtar zsebcsatahajójánál is kisebb volt, Arkady meg is lepődött rajta, amikor meglátta. Az efféle hadihajókat kísérőnek szokták csak alkalmazni, önmagukban nem képviseltek számottevő erőt.

Kivéve persze, ha városromboló fegyvert pakoltak rá. Rejtőszínekre festették, két apró, vörös-fekete shardi zászló mutatta csak hovatartozását. Kicsi vagy sem, olyan nyaktörő manőverekkel menekült, hogy a királynő tanítványai már falfehérek voltak a légibetegségtől. Ide-oda csapódtak a Rubicon mellvédje mögött, ahová kikötötték magukat, Abram embereivel egyetemben.

- Kapjuk már el! - dühöngött Dana, aki tíz perccel korában megszabadult a reggelijétől.

Ám a hadigép nem adta magát. Az északiak túl későn vették észre, hogy a Rubicon mire készül, ezért az Adrianicus mindent elkövetett, hogy húzza az időt. Volt mire játsszon: a Kaia Vallis, Dareeos legnagyobb hajója alig negyven percnyi távolságra csatázott tőle.

Raynia viszont, ismerve Afareen és a hadúr gondolkodását, arról volt meggyőződve, hogy robbantani akarnak, hogy a pokoli fegyver magával vigye a Rubicont is. Az pedig talán tíz, legfeljebb húsz percükbe telik.

Úgyhogy nem várhattak tovább.

Egyedülálló macska-egér harc vette kezdetét, ahogy az antianyagbombát szállító hajó időt próbált nyerni. A szembeszél iszonyú volt. Arkady a mellvéd mögött kapaszkodott, és az esélyeit latolgatta.

- Nem tudunk átugrani ilyen sebességnél - próbálta túlkiabálni a zajt.

- Megcsáklyázzuk, amint beérjük! - kiabált vissza Abram.

Az üldözött hadigép két kísérője megpróbálta megvédeni azt a Rubicontól, mindhiába. Az egyiket azonnal kettészelte a bal oldali sugárágyú, a másikat a normál ágyúk sorozták szinte felismerhetetlenné. Maga az Adrianicus mindkét ágyúja is folyamatosan tüzelt. de nem árthatott az ősi csatahajónak.

- Torpedó! - üvöltötte az egyik tüzér. Abram lenyomta a királynő fejét, ahogy a rakéta a pajzson szétkenődve felrobbant.

Újabb durva hajtűkanyar.

Az elsőtiszt szánkázott oda hozzájuk. Raynia fogta meg, különben csúszott volna tovább.

- Ezredes, ennél közelebb nem tudunk kerülni. Folyton alánk vág. Nem merünk rálőni sem.

Robbanás.

- .úgyhogy innen kell megcsáklyázni! De vigyázzanak, mert ha átszállnak, a közelségi ágyúk azonnal lőni kezdenek.

- Értem! Emberek! Fel a csáklyákkal!

A gárdisták két szigonyágyút támasztottak fel a Rubicon mellvédje mögé. Kilökték a kis lőnyílásokat, és némi célzás után elsütötték a fegyverüket. Az egyik mellé ment; a másik viszont beakadt hátra, az Adrianicus silói közé. Azonnal felvisított a csévélő, tekeredett a huzal, füstölt a fék. A gárdisták elugrottak az önállósodott szigonyágyútól, ami életre kelt, kinyújtotta a lábait, és megkapaszkodott a hadihajó acélszerkezetében. Kezelői vadul integetni kezdtek a kormány felé.

A kapitány azonnal korrigált, és igyekezett a veszett patkány módjára menekülő hajó mozgását lemásolni. Újabb szigony robbant az ellenséges hajó testébe, majd még kettő. ARubicon elkezdte felcsévélni az idegen gépet. Aztán az egyik sodrony elpattant, ahogy az Adrianicus kormányosa zuhant a gépével vagy tizenöt métert.

Arkady belépett az Áramlásba.

- Robbantani fognak! - kiáltotta. - Pár percünk van! Ugrás, ugrás!

Harminc királyi gárdista ugrott ki a Rubiconból a királynő és tanítványai mellett. Izzottak a generátorok, villant az Áramlás fénye, ahogy az idegen rakétanaszád felé száguldottak.

Kerepeltek az Adrianicus sorozatvetői, kopogtak a lövedékek a testőrök páncélján, és jó páran nem értek a hajóra élve. Nagyot puffantak a testek, volt, aki simán melléugrott, volt, aki rosszul érkezett, és bokáját törve zuhant el a fedélzeten.

Abram úgy landolt, mint a halál angyala. A gépkarabélyos hajóőrt, aki a legközelebb volt hozzá, és folyamatosan lenyomva tartotta a ravaszát, kétszer egymás után mellbe szúrta huszonöt centis kommandós tőrével. Félrelökte a fegyvert, beleszúrta a tőrt a férfi fejébe oldalról, majd egy rúgással a következő őrre lökte. Érezte, hogy legalább egy lövedék áthatolt a páncélján, de nem akart róla tudomást venni.

Meg kell védenie a királynőt!

Embertelen mészárlásba kezdtek. Elözönlötték az ajtókat, felkapaszkodtak a mellvédekre, a létrákra, szúrtak, lőttek és ütöttek, mint az őrült darazsak.

Arkadynak csak egy ellenfél jutott, egy gépész, aki a hajó tatján mászott elő egy szerelőaknából; szerencsétlen fiú, ahelyett, hogy meghúzta volna magát, élete nagy lehetőségét látta maga előtt, és a királynőre emelte a kis kaliberű szolgálati pisztolyát. A lány háttal állt neki, de egyetlen mozdulattal fordult meg, rántotta elő a kardját, ugrott hátra csaknem két métert és vágta le a gépész pisztolyt tartó kezét. Nem valószínű, hogy a fájdalom eljutott a fiú agyáig, mivel Sabrya lecsapta a fejét. Nem sikerült túl jól, egy kis cafat megtartotta, meg aztán nem is a nyaknál vágta el, hanem srégen, ahogy épp sikerült. A holttest visszazuhant az aknába, de csak miután vérrel terítette be maga körül a vívókat.

Egy brutális méretű gépágyú üvöltött fel a híd mellett, és végigsorozta a hajót elözönlő sayid harcosokat. Arkady a saját halálát pillantotta meg az Áramlás szárnyain.

Dana lerántotta őt a földre, testével védte, és egy pillanatra rá felsikoltott. Arkady kiabált valamit, de a hangját elnyomta a csatazaj. Aztán a lövöldözés abbamaradt. Raynia ugyanis odaért a fegyver kezelőjéhez hátulról, és gyakorlatilag kettévágta a majdnem egyméteres csatakésével.

A híd acélpajzsot húzott az ablakaira, de hőgránáttal beolvasztották, és felkoncolták a tiszteket. Épp időben, hiszen a kormányos szándékosan a földnek akarta vezetni a hajót, hogy ezzel mindenkit megöljön a fedélzeten. Alig bírták visszaemelni megfelelő magasságra a gépet. Az összes sodrony elpattant, a Rubicon és az Adrianicus egymásnak koccant. A hirtelen lendülettől a földre zuhantak a küzdő felek. A hajóőrök és a gárdisták könyörtelen, test test elleni élet-halál harcban találták magukat. Poroltóval, telefonnal, tőrökkel, rudakkal verték egymást, ki mit tudott megragadni, miután újra egyenesbe állt az Adrianicus.

Arkady, félrelökve a jajongó Danát, rohant, csak rohant a hajó belseje felé, átugrotta a földön birkózó katonákat, fél fenékkel lecsúszott az egyik korláton, előre, mindig előre, mert sötétedett a jövő, ahogy egyre közeledett a bomba felrobbanásának másodperce.

Valaki meglökte a gépház felé vezető folyosón. Az egyik ajtóból ugrott elő, és csaknem átdobta a királynőt a mínusz második szint nyitott korlátján. Arkady nem figyelt az Áramlás közvetlen figyelmeztetéseire, csak a bombára fókuszált, így meglepetésként érte a támadás. Kirúgott, ütött, szabadulni próbált, de a férfi - egy igazán nagydarab hajóbiztonsági katona Dareeos elitalakulataiból - vasmarokkal tartotta. Újra és újra beletérdelt a lány gyomrába, páncélozott kezével hatalmasat vert a fejére. Arkady megszédült, meg is tántorodott, de aztán nem érkezett újabb rúgás; Abram ugyanis beérte őket, grabancánál fogva lerántotta róla a katonát, aki még nála is nagyobbra nőtt, és a veséjébe szúrta a tőrét. Félrehajolt a következő csapás elől, majd átlökte a korláton ellenfelét.

Arkady köszönet nélkül futott tovább, bár neki-nekiment az oldalfalnak, azt sem tudta már, merre van a fent és a lent. Lekapott az övéről egy gránátot, de Abram kikapta a kezéből, és ledobta a hajóról.

- Már vannak lenn embereink! Meg aztán, ki tudja, mire indul be egy ilyen bomba! - lihegte. Előhúzta a fegyverét. Akkora pisztoly volt, hogy mordálynak is elment volna, és elkezdett lefelé lépkedni a lépcsőn, durván maga mögé utasítva a lányt.

Robbanások rázták a hajót, a haldoklók és a még küzdő felek sikolyai félelmetes crescendóvá nőttek.

És ott volt.

A hajó belsejét szinte teljesen kiürítették, épp csak a bordázatot és a külső borítást hagyták meg. Szabadon futottak a generátorok kábelezései és a rekurzorok csatlakozói, hogy helyet adjanak az antianyagbombának. Leginkább egy fekvő homokórára emlékeztette Arkadyt, mert a középső fémvázból két átlátszó gömb emelkedett ki, amikben lila villámok cikáztak. Vastag kábelekkel a hátsó energiaszabályozókhoz kötötték, és fél tucat technikus dolgozott rajta lázasan, hogy beindítsák. Abram gyors egymásutánban agyonlőtt hármat, mire megérkezett az ellentűz; de az is hamar elhalt, amikor a hátsó ajtón újabb gárdisták érkeztek, és levágták a maradék őrt.

Raynia leugrott a bomba mellé, és félrelökte az utolsó technikust. A szerencsétlen felemelt kezekkel próbált minél messzebbre kerülni a vértől csatakos lánytól, akinek a feje felett éjfekete glória sistergett.

Dareeos egykori Sötét Apostola nézte, csak bámulta a bombát, majd felcsapott két biztonsági kallantyút, és rácsapott egy hatalmas vörös gombra.

- Ne! - kiáltotta Abram, ám addigra a gépezet halk duruzsolása abbamaradt, a lámpák kialudtak, és a bomba elnémult.

- Energia kell ahhoz, hogy felrobbanjon - legyintett Raynia, és leroskadt a földre. Ledobta a csatakését, és csak nézte remegő kezét.

- Kevesebb mint két perc maradt a számlálón! - döbbent meg Arkady, miután odaevickélt az antianyagbombához.

- Uram, a hajó a miénk! - tisztelgett Abram egyik embere.

- Százados, tereljék ki a tatra a túlélőket! Királynőm, mi legyen velük?

- Ki kell végezni mind - legyintett Sabrya, aki szintén odaért hozzájuk addigra. Egyik kezével az oldalát fogta, nem bírt egyenesen állni.

- Eshtar életben hagyta volna őket - válaszolta Calvert. A fiú olyan volt, mint egy megvadult kölyökguypa; beütött nála az adrenalin.

- Nem érdekel, mit csinált volna Eshtar - sziszegte Arkady. - Én én vagyok, Calvert, és nem kérek tanácsot. Ezredes, tessékelje le őket a hajóról!

Abram tisztelgett, és elindult kifelé.

- Várj! - nyúlt utána a királynő. - Várj! Nem kívánom a halálukat. Avérontásnak vége. Zárjátok őket be az orrba, a torpedóraktárba, majd a férjem dönt a sorsukról. Tudjuk kezelni ezt a hajót?

- Igen.

- Akkor vigyetek minket a határhoz, teljes sebességgel! Hátha túléljük.

- Ahogy parancsolod.

* * *

Mikael taktikáinak hála, elérték a frontot, és túl is haladtak rajta. Nem tudtak egyenes vonalban menekülni a két hajóval, mert komplett kötelékek zárták el az útjukat. Ám a király minden haragját Dareeos flottájára zúdította, és könyörtelen akarattal, de átrendezte a hatalmi viszonyokat Arkady körül.

* * *

- Mi lesz Danával? - kérdezte Arkady a katonaorvost az Acél Hatalma nevezetű csatahajó fedélzetén, amire végül átszálltak. Llain felé tartottak, a frissen zsákmányolt Adrianicust kísérték. ARubiconnak viszont egy perc nyugtot sem hagyott Mikael, azonnal visszarendelte az ütközetekbe.

- Túl van az életveszélyen, de az állapota kritikus. Két lövedéket kellett kioperálnunk a testéből, egy harmadik pedig átment a bal combján.

- Ez biztatóan hangzik - nyelt egyet Sabrya, aki szintén ott várakozott a királynővel a műtét ideje alatt. - Biztató, ugye? Ugye?

- Nagy kaliberű lövedékek, hadnagy. Ebből egy is elég szokott lenni, hogy bárkit megöljenek. Szerencséje volt.

- Megmentett - mondta kimérten a királynő. - Kérem, tegyen meg érte mindent!

- Ez természetes.

A doki visszament az intenzív osztályra, Arkady pedig útjára küldte Sabryát, aki megúszta egy hatöltéses varrással a hajó elfoglalását. Végül az automatához ment, kikérte a hatodik kávéját, és leült az egyennövény mellé, amit a váróba helyeztek, jól kikötve, nehogy felboruljon repülés közben.

Minden váró egyforma volt.

- Nagyon bánt?

Arkady felnézett; Abram állt előtte. A férfinak is ágyban lett volna a helye, négy helyen varrták, egyik szeme olyan véraláfutásos volt, mintha bokszmeccse lett volna.

- Bánt.

- Az ő áldozata nem nagyobb, mint a tiéd, Arcadia - válaszolta halkan a testőrvezér.

- Mi? Ja, nem arra gondoltam. Persze Dana sérülése is elszomorít, de nem ezen gondolkodtam.

- Hát akkor?

- Nézd a kezem! - A királynő kinyújtotta, egyenesen előre.

- Mit nézzek rajta? Szép.

- Ne bolondozz már! Nem remeg. Nincs semmi bajom. Nem kellett hánynom, nem vagyok depis, nem vagyok stresszes.

- Szuper. Vagy nem?

- Nem tudom. Beleszoktam volna a háborúba?

- Kardvívó vagy, csodálkoznék, ha a veszély negatív hatással lenne rád.

- Kleistriosban mindenféle lelki bajom volt még, emlékszel?

- Emlékszem. Mondjuk, akkor még a szemed is jobban zavart. Egy év nagy idő.

Arkady önkéntelenül hozzáért a szemfedőjéhez.

- Na igen. De jobban bánt, hogy az a nagydarab fickó meg tudott lepni, mint hogy megölted. Illetve bánt, hogy megölted.

- Ez van, a háború ilyen.

- Te tényleg nem értesz. Én akartam átlökni a korláton. Ez a bajom. Az ellenfelem volt. Elvetted tőlem, befejezetlennek tűnik a harcom vele. Érted már? Gyilkos lettem, lélekben is.

- Harcos királynő vagy, vérengző, ádáz népet vezetsz az emberiség ősellenségével szemben.

- Régész vagyok, már épp kezdtem volna a doktori évemet.

- Ne sajnáld, elkaszáltak volna Mikael nézetei miatt.

Együtt kuncogtak.

- Furcsa világot élünk, Arcadia. Valószínűleg napjaink vannak hátra, a népünk, a fajunk puszta túléléséért kell küzdenünk. Ne sajnálj semmit! Kevés az idő, hogy önmarcangolással töltsd, és lehet, hogy a gyilokvágyad így is kevésnek bizonyul majd.

Arkady felállt, és felnézett a testőrre. Nagyon közel kerültek egymáshoz, Abram már érezte a királynő leheletének melegét.

- Köszönök mindent, Abram. Nem tudom, mondtam-e már, de köszönöm.

A férfi nyelt egyet, és hátralépett kettőt, el is fordult.

- Nos, hát. szívesen, vagy mit tudom én. Teszem a dolgom.

- Tudsz adni Danának valami címet vagy kitüntetést?

- Persze.

- Hát jó. Gyere, mindjárt Llainbe érünk. Adjuk át a császárnak a legújabb fegyverünket!

A testőr biccentett, és előreindult. Nem láthatta, ahogy Arkady elővesz egy tablettát, és gyorsan a szájába dobja.