Huszonnyolcadik fejezet

HADITERV

Inisfael, Új-Alexandria és El-Sayid partvidéke
Érkezés után 1020. lángolkő 17.

ÉBREDJ, kedvesem! - búgta Apollonia Kayrunak. - Fenn vagyok - nyújtózott a férfi pár másodperc hallgatás után.

Az újdonsült tábornok lelökte magáról a takarót, és felült. Kitekintett az ovális ablakon; odakint a hajnal bontott sugarat. Felhők úsztak lustán a hadihajók között. A friss nyugati szellő Vittorya, El-Sayid és Riendahl zászlóit lökdöste.

Odahajolt a lányhoz, csókolni próbálta, de az kuncogva elhúzódott.

- Szájszagom van, hagyj már fogat mosni! - mondta szégyenlősen.

- Na és? Nekem is. Büdös vagyok, és izzadt, de ebből akkor is szex lesz!

Polly forró volt, és puha és csodálatos. Kayru nem volt válogatós, és szívbajos sem, ha szerelemről volt szó. Annak idején, mikor Morn ellen vonultak, bizony bárkivel lefeküdt, hogy a magánytól meneküljön. Képtelen volt komoly kapcsolatban maradni - valahogy nem volt az a fajta -, de talán csak túl zárkózott volt. A hatalmas sárm és férfias nemtörődömség érzelmi bizonytalanságot takart.

Kayru szinte gyűjtötte a furcsa lányokat. Nem kellett szép, karcsú alkat vagy gyönyörű arc, hogy felfigyeljen valakire. Nem, ő a lányok szépségét a reakciójukban, a hangjukban, a mozgásukban látta. Járt duci lányokkal, de mind vidám volt, pajkos és élettel teli. Kayru élt-halt értük. Apollonia pedig igazán huncut volt, kacagott, és látványosan élvezte a szexet. Hol sikoltozott, hol mosolygott, karmolt és ívbe feszült. Aznap reggel is, ahogy ráfordult, és szeretkeztek a takaró alatt, a lány úgy ölelte, ahogy még senki.

Végül kiengedte Pollyt a fürdőbe, és kiszellőztette a kabint. A szekrényből kivette az egyenruháját - ami még nem a tábornoki hivatalos viselet volt, hanem a testőrezredesi katonaruhája, amire Apollonia felvarrta Pandora rangjelzéseit -, és lassan felöltözött.

Nagyon kedvelte Pandorát, de szerencsére nem volt olyan közeli barátságban vele, mint a többiek. Talán ezért tudta egyáltalán elviselni, ami történt. Nagy tisztelettel fogadta a rangjelzéseket. Felajánlották neki, hogy kap tisztát, frisset, de ő kifejezetten azokat akarta, amiket Pandora viselt.

Nap mint nap találkoztak a halállal. Rengeteg emberüket, barátjukat elvesztették már, végig se bírta gondolni azoknak a nevét, akiket kénytelenek voltak eltemetni azóta, hogy Vittorya megérkezett hozzájuk. Pandora mégis más lapra tartozott, hiszen ő volt a királyi pár után a rangidős. A legjobb. A legerősebb. Honnan tudta, mi fog történni? Honnan látta előre, hogy aznap meg kell halnia? Mert eltervezte, ez bizony hamar kiderült. Elkábította a királynőt, a helyébe lépett, és bátran fogadta a halált.

De nem adta magát könnyen.

Megmutatta a világnak, hogyan hal meg egy vérbeli sayid nő. Percek óta vívott, mikor mellkason találta valami brutális lövedék, ami megpecsételte a sorsát. De harcolt, küzdött tovább. Kayru agyába beleégett az utolsó pillanat, amikor még élve látta, a tollas szörnyetegek tengerében: ekkor már hiányzott a bal karja, tucatnyi halálos sebből vérzett, de még magával vitte az egyik legnagyobb lényt, amit aznap láttak. „Vittorya”, ez volt az utolsó szó, amit kiáltott, mielőtt a fogak és karmok széttépték.

Aurora hiába ért volna oda hozzá korábban, már nem segíthetett volna rajta; de a holttestéért is úgy küzdött, mint egy fúria.

* * *

- Ne félj! Jó leszel!

- Tudom, hogy jó leszek, Polly. A királynő és Pandora mindenre megtanítottak, amire szükségem lehet. Olyan mestereim voltak a harcban, mint Steven Howard vagy James Dover. Olyan remek emberek oldalán küzdhettem, mint Jon Reem vagy Dios Diodam. De nem tudom, a katonák elfogadnak-e valaha.

- Nem hiszem, hogy át tudod venni Pandora helyét, de talán nem is kell. Legyél másmilyen! Legyél önmagad!

- Gondolod, hogy pont arra van szüksége a világnak?

- Tegnap és tegnapelőtt zseniális voltál. Újra visszavetted a teljes partszakaszt.

- Ez talán nélkülem is megtörténik. Láttad, mit műveltek? Teljesen bevadultak Pandora halála miatt.

- Persze. Épp ezért kaptak volna ki, ha nem irányítod a csatát hideg fejjel, ahogy tetted is.

- Na, elég az udvarlásból! Szerintem elkéstél a szolgálatból, szivi.

- Nem, cseréltem Aishyával.

- Van neked szíved? Végre a gyerekével lehetett volna!

- Nem akart. Ő és James a nagyszülőknél hagyták a kicsit, nem akarta látni. Azt mondta, elgyengülne tőle.

- Ah. Hát, nem mondom, hogy értem, de legyen. Nekem viszont mennem kell.

- Menj csak, beágyazok. Tessék, ezt edd meg, még a végén elájulsz az éhségtől. - Egy szendvicset adott át neki.

- Komolyan mondom, a végén még elveszlek feleségül, ha így folytatod.

- Szavadon foglak!

- Tudod, hogy engem sosem szabad komolyan venni.

- Már rég eldöntötted, csak még el kell fogadnod. Irány a munka, tábornok!

* * *

A királynő határozottan jobban nézett ki. Az őrült gyász és harag, ami napok óta emésztette, lassan átadta a helyét a hideg számításnak. Darv00d pedig riendahli pilóta volt. mindig vidám, mindig harcra kész, kiszámíthatatlan, derűs, és mégis lehetett rá számítani, hogy nem veszti el a fejét. Kayru határozottan kedvelte, már az első pillanattól kezdve. Miközben mindenki más a vérét kívánta, oly sok éve, mikor meg merte kérni Vittorya kezét, Kayru már akkor is a népe megmentőjét látta benne, egy olyan vezetőt, aki a zabolátlan hercegnőt néha helyre tudja tenni. Nem volt egyszerű bevallani, de Vittoryára bizony ráfért a nevelés. A harcokban nagyon hasznos volt a királynő temperamentuma, ugyanakkor az uralkodás nem csak bölcsességek tanításából és dührohamokból kellett hogy álljon. S valóban, Vittorya megtanulta a királyi viselkedési normákat és stílust a férjétől, s bár nyilván csavart a szabályokon egyet-egyet amolyan jó sayid módra, mégis vállalható, felséges királynővé vált.

Kevesen tudták róla, de Kayru politológiát hallgatott, és politikusnak akart menni Új-Alexandriába. Sőt, olyan álmai is voltak, hogy átveszi a sayid kisebbségi párt vezetését. Így visszatekintve már nem értette fiatalkori énjét: politikai babérokra tört, miközben Jon gerillaseregében is szolgált.

Vitt elgondolkodva játszott egy pisztolytárral, Darv00d pedig az ablaknál támaszkodott. Aurora szemérmetlenül bámulta Kayru égkék szemét.

- Most ezt nem értem, parancsolni akarsz nekem? - kérdezte végül a királynő az új tábornokot.

- Nézd, Vitt. Szeretném megnyerni ezt a háborút, és azt gondolom, eljött az idő, hogy megverjem Nephirone seregét. De az nem megy, hogy közben a hercegnővel versenyt űztök az öldöklésből, és azt csinálsz, ami eszedbe jut. Így nem lehet taktikát építeni. Itt az idő, hogy megverjem Nephirone seregét.

- Megverd? Te?

- Tábornoknak neveztetek ki. Mi mást várnál tőlem?

- Igaz. Bátor vagy, hogy így mersz velem beszélni.

- Nem azért hívattalak ide titeket, felség, hogy a bátorságomat bizonygassam. Arra már volt lehetősségem bőven. Nem. Gondoltam egy merészet.

- Igen? Mi lenne az?

Kayru felállt, odalépett a falon lógó térképhez; nézegette egy darabig, hogy vehetné le a falról, végül egyszerűen letépte. Le is szakadtak a sarkai. Odaterítette az asztalra a királyi pár elé.

Mint varázsütésre, pont ekkor lépett be az ajtón Steven Howard és James Dover altábornok.

- Szia, papa! - vigyorodott el Aurora az öreg király érkeztére. Steven teli volt kisebb-nagyobb vágásokkal; előző nap az arcába robbant a hajójának egyik ablaka egy közeli becsapódástól.

- Sziasztok! Szia, lányom! - köszönt a királynőnek, Aurorát meg is puszilta.

James tisztelgett, Kayru viszonozta a gesztust.

- Igazából Jamesszel is átbeszéltem már.

- Nem adom hozzá a nevem, mert őrültség - szabadkozott a frissen érkezett katona feltartott kezekkel -, de tervnek éppen jó. Egy kissé ismerős, ami azt illeti.

- Igen, de van benne egy csavar. - Kayru vastag filcet hozott, és elkezdett firkálni. - Nézzétek! Körülbelül itt tanyázik a Féreg a tenger mélyén.

- Jó messze van a parttól.

- Igen. Tehát, azt javaslom, hogy támadjunk itt végig a part mentén, majd kezdjünk visszavonulásba, és szándékosan veszítsünk területeket. Te, királynőm, valahol itt kellene hogy legyél - mutatott középre -, és nagyon fel kellene hívnod magadra a figyelmet.

- Az nem lesz nehéz - kuncogott fel Aurora.

- Már most ellenzem a tervet - bökte közbe Darv00d. Kayru felnézett rá, kétségbeesetten. - Azért mondd végig! - kegyelmezett meg neki végül a király.

- Jó. Tehát. Visszavonulunk, behúzzuk őket a szárazföldre, és felhívjuk a figyelmüket, hogy ott van a királynő. Reagálni fognak. - Nyilakat és vonalakat rajzolt, hogy merre tervezné a visszavonulást.

- Azt hiszem, erre túlzottan is reagálnak majd - morgott Steven. - Meg fogják ismételni, amit Pandorával tettek.

- Na jó, de nem kell sokáig húzni, ha működik. Aurora! Látod ezt itt?

- Aha. Sen Danten báró területe.

- Na jó, ezt tényleg ne! - kiáltott fel Darv00d.

- Képes lennél rá, Aurora?

A lány gondolkodott, aztán rádöbbent, hogy mit is kérdezett tőle a tábornok. Elvigyorodott.

- Egész életemben erre készültem. Szerinted?

- Remek. Tehát körbeküldjük Aurorát és egy kisebb hadtestet Sen Dantenhez.

- Cserélhetnénk is. Aurora lenne a csali, és én mennék körbe megölni a Férget - mondta a királynő, mikor ő is felfogta a haditerv értelmét.

- Nem, ez nem működne.

- De akkor jobban meg tudjátok védeni őt, és nem pár fővel repül az ellenségünk karmaiba.

Kayru ledobta a filcet az asztalra.

- Gondoltam, hogy nem fog tetszeni. Ha úgy akarjátok, játszhatunk időre is. Felőrölhetjük őket, szépen lassan, akár évek alatt. Ők csak annyian vannak, ahányan jöttek, mi meg. értitek.

- Sajnos ez nem így van - sóhajtott fel Vittorya. Felvette a filcet, és nyilakat kezdett rajzolni Morntól Riendahl felé, déli irányba.

- Innen érkezik Eduard Tamm generális serege pár napon belül.

- Az nem lehet! - hőkölt hátra Kayru. - Megöltük! Szitává lőttük!

- Mégis jön. Emlékszel? Meg is mondta, hogy Nephirone fél-életet ad neki. És visszatér, hogy elvegye mindenünket.

- Honnan van serege?

- Tényleg nem érted? Ugyanazt a sereget hozza, amit egyszer már kiirtottunk.

Néma csend telepedett a kabinra.

- Értem, csak nem akarom elfogadni. Honnan tudsz erről? A hírszerzéstől nem kaptam még információt.

- Meditáltam az éjjel. Láttam őt, ahogy betör a sorainkba. Az a baj, hogy a modern fegyverekhez nem kell sok kezelő. Nem számít, hogy kevesen vannak. Egy bombát egyetlen ember is le tud dobni. Ha Tamm ideér, megint elvesztjük, amit tegnap visszavettünk, sőt El-Sayidot fogja támadni északnyugaton. És akkor meg kell osztanunk az erőnket, meg kell védeni a fővárost, hirtelen Új-Alexandria is célpont lesz, mert itt hígabban leszünk, átszakad a határ, és akkor elvesztjük Riendahlt.

- Ezt tényleg nem lehet hagyni - szólt közbe Steven. - Most kell őket megverni, most, hogy még számottevő erőnk van itt. Hogy még egy helyen vannak.

- Amellett nem tudunk elmenni, hogy valakinek meg kell ölnie Nephironet - mondta Kayru -, és az, aki erre egyáltalán képes lehet, az a két ember itt van ebben a szobában.

- Három - mondta Vittorya halkan. - Három. Kayru, Pandora után te voltál a legjobb emberem. Mostanra Te vagy a legerősebb rajtunk kívül.

- Tudom, Vitt. De igen nagy szerencse kellene hozzá, hogy nekem sikerüljön. Húsz percig, ha tudom tartani az Áramlást, annyi idő alatt oda sem férek a Féreghez.

- Tehát vagy anya a csali, és én ölöm meg, vagy én vagyok a csali, és anya öli meg - összegezte Aurora. - Legyek inkább én a csali!

- Nem - válaszolt Vitt. - Nem. Nem kockáztathatom, hogy úgy járj, mint Pandora.

- Nehogy már megmondd nekem, hogy mit csinálhatok!

Vittorya elvörösödött, majdnem felrobbant. Meg sem bírt szólalni, ezért simán az asztalra csapott egy hatalmasat. Aurora elfordult, és bevágta a durcit.

Darv00d hirtelen odalépett az ajtóhoz, feltépte, megragadta a lányát a páncélja nyakánál fogva, és kipenderítette a szobából. Vittorya önelégülten mosolygott a jeleneten, de nem sokáig, mert a király utánalökte őt is.

- Majd elmondjuk, hogy döntöttünk - szólt ki a folyosóra, és bezárta az ajtót, miközben anya és lánya egyszerre kiabálták neki a tiltakozásukat.

Darv00d nagyot sóhajtott, körbenézett a szobában, felállította a felborult széket, és visszament az ablakhoz.

- Bocsássanak meg nekem! Sajnálom, hogy látniuk kell a családi perpatvarainkat. Sayid mindkettő, mit lehet tenni!

- Nem gond, királyom, nem kell, hogy.

- Ez az a mondat volt, El-Timida tábornok, amire nem vártam választ.

- Értem.

- Rendben. Akkor lássuk azt a tervet még egyszer!

* * *

Aurora és Vittorya egy darabig kiabáltak még egymással a folyosón, egy sarokkal arrébb. Aztán pár percnyi néma sértődöttség következett.

- Bocs, anya! - mondta végül Aurora alig hallhatóan.

- Az én hibám - válaszolt Vitt, és vonakodva, de megpaskolta a lány páncélját. - Gyere, igyunk valamit!

Elsétáltak a kantin irányába.

- Figyeled a szerelőket, ahogy eljátsszák, hogy nem hallottak minket? - kérdezte fennhangon Aurora. A nevezett munkások nem bírtak hogyan elbújni a szőnyeg alá zavarukban.

- Szegények!

- Figyelj, anya. kérdezni szeretnék valamit.

- Mondd!

- Miről beszéltetek apával korábban? Mit jelent az, hogy elmész? Vittorya elkomorodott, zavartan felnevetett; majd belevert a falba egy egészen kicsit az öklével.

- Ziuszudra nem mesélt erről?

- Annyit mondott, de azt gyakran, hogy te fogod őt megölni. Vagy te ölted meg. Azt hiszem, ez neked már múlt idő.

- Hogy állt ehhez a kérdéshez?

- Mintha várta volna.

- Nocsak. Hát nézd. Nem élünk örökké. Előbb-utóbb mindenki meghal. Van, aki háborúban, fiatalon, mások idősen, párnák között. Én sem fogok örökké élni. Arról beszéltünk Darvival, hogy engem el fog ragadni az Áramlás az élők sorából.

- Hát ez meg mi a fészkes fenét jelent?

- Nem tudok kívül maradni az Áramláson. Egy idő után fel fogok benne oldódni teljesen. Miután találkoztam Ziuszudrával a születésed előtt, elmondtam apádnak, ahogy azt is, hogy döntse el előre, el fog-e tudni engedni, mert ha nem, ott helyben elhagyom. Ha mellettem marad, hű leszek hozzá, és gyerekeket nevelek vele, de akkor egyszer el kell temetnie. Illetve nem lesz mit eltemetni majd, de érted a lényeget.

- És mi? Egyik reggel majd üres lesz az ágyad?

- Nem. nem. Tudni fogtok róla. Előre. Ennyit ígérhetek. Ez nekem is nagyon nehéz.

A királynő arcán könnycseppek futottak végig.

- Saida. Édes, édes kicsi lányom.

- Anya. jaj, anya! Bosszút állunk mindenért, megígérem.

Az automatából kikértek két forró italt, miután Vitt telesírt egy zsebkendőt.

- És rólam? Mesélt valamit Ziuszudra? - kérdezte végül szipogva a királynő.

- Csak jókat.

- És azt elmondta neked, hogy ő kicsoda valójában?

- Tulajdonképpen nem. De annyit tudok, hogy a Férgek ellen dolgozik.

- Tehát sem arról nem mondott semmit, hogy én ki vagyok, sem arról, hogy ő honnan jött? - nézett fel kérdőn a királynő, italát szürcsölgetve.

- Annyit tudok csak, hogy az a világ, ahonnan ő származik, már nem létezik, és nem is fog már. Beszélt a sosemlesz világokról, amiket az időutazás töröl el. Arról is beszélt, hogy rengetegszer meghaltam, mielőtt ez a mostani idővonal véglegesedett volna. Újra és újra.

- Figyelj, hagyd ezt abba, mert megőrülök a dühtől. Hogy merészelte? Ez a mocskos szemétláda.

- Igazából nem történt meg, azokat az idősíkokat eltörölte - vonta meg a vállát Aurora.

- Nála van a húgod.

- Igen, és addig jó. Ziuszudra rendkívül erős, vigyázni fog rá. És semmit sem csinál véletlenül.

- Értem. Tudom. De megszakad a szívem. Eh. Na jó. Figyelj, Rory, fordítasz Sharru Rakin és köztem?

- Hogyne. Menjünk!

Lassan haladtak, Vittorya meg-megtámaszkodott a falban vagy a korlátban, mikor mit talált.

- Nagyon fáj a térded? - kérdezte aggódva Aurora.

- Hm. Mit mondjak erre?

- Az igazat.

- Annál, hogy még egyet lépnem kelljen, csak azt gyűlölném jobban, ha kerekes székbe kényszerülnék. Úgyhogy tűrök. Van, amikor jobb ám.

- Gondolom, nem nagyon kellene ugrálnod. Meg futkosnod, meg harcolnod, meg emeletmagas szörnyekkel balettoznod zuhanó hajók fedélzetén.

- Hát, azt tényleg nem - nevetett fel Vitt. - De kevésbé érdekel, mint azt sokan gondolják. A lelkem sokkal jobban sajog. Még jól is esik, hogy eltereli róla a figyelmet.

* * *

Amikor Darv00d egy nappal korábban foglyul ejtette az ellenség egyik hadvezérét, Aurora mindenkit meglepett azzal, hogy beszélni tudott a szörnyeteggel. Mint elmondta, a heliosiak és az emberek nem tudják közvetlenül beszélni egymás nyelvét, ez lehetetlen a hangképző szervek különbözősége miatt. Ráadásul aktívabban használták a testbeszédet, mint az emberek. De létezett egy köztes nyelv, amit a heliosiak és rabszolgafajaik használtak egymás között, és ezt, némi tájszólással ugyan, de egy ember is képes volt megtanulni. Rothrangnak nevezték. Ziuszudra természetesen perfekt volt belőle, és Aurorát is megtanította rá.

Sharru Rakint lekötözve tartották, nyomorult körülmények között, elzárva egy kisebb dokkban. A hatalmas szörnyeteg bűzlött, mert összepiszkította magát a fogság alatt, éhezett, mert eszükben sem volt megetetni, szenvedett, mert hiányzott az egyik keze, és a sebei elfertőződtek. Darv00d szokatlan kegyetlenséggel a hangjában adta felesége tudtára: a lény pontosan egy napot fog élni.

- Sharru, látom, ma sem vagy jobb bőrben - köszöntötte őt Vitt, miután beengedték az őrök. Aurora szemráncolva fordította le a köszöntést, szavak után kutatva.

- Nem - válaszolt a lény mély, dübörgő hangján. - De nem fogok könyörögni. Így bántok a rabjaitokkal? Ezt jelenti az Astaroth foglyának lenni?

- Lassabban pofázz, nem tudom ilyen gyorsan fordítani - szólt rá a hercegnő.

- Hol vannak? A nagy tanítások az irgalmasságról, a szeretetről?

- A tanítások fontosak - bólintott Vittorya. - De nem azért jöttem, hogy békességet hozzak. Tüzet dobtam a világra, és őrzöm, amíg fellobban. Azt hiszed, hogy békét akarok Inisfaelen? Vagy bárhol máshol? Nem lehet békesség, míg a Férgek az univerzumunkat járják. Talán mégsem vagyok annyira jó ember, mint sokan hiszik. De ajánlattal jöttem eléd, mert szenvedésetekre én sem vagyok vak.

- A válaszom: nem.

- Adjátok meg magatokat! Találok nektek élőhelyet valahol. Tudom, hogy féltek Nephironetól. De megöljük. Szabadok lehettek, nem kell más, mint hogy félrenézzetek egy döntő pillanatban. Megmentheted a katonáid életét.

- Nem akarnák, hogy megmentsem őket - nyögte fájdalmasan a vén oggon.

- Akkor meghalnak - válaszolt Vittorya helyett Aurora.

- Ha meghalnak, újra élnek majd.

- Akkor nem, ha Nephirone elpusztul.

- Istenkáromlás! - dörögte a tollas szörnyeteg, láncait próbálgatva.

- Ez az utolsó szavad?

- Ez!

Darv00d lépett be a terembe. A két nő egyszerre fordult meg; mindketten elpirultak szégyenükben az előző viselkedésük miatt. A király azonban - ahogy szokta - lerendezettnek tekintette a helyzetet.

Egy hatalmas szigony volt a kezében.

- Nos? Valami eredmény? - kérdezte.

- Semmi.

- Rendben. Odakinn majd elmondom, miben egyeztünk meg. Tetszeni fog. Most pedig befejezem, amit elkezdtem.

- Nem teheted! - rémült meg Vittorya. - Nem ölhetsz meg egy foglyot!

- Ő az enyém. Azt hiszed, csak neked van elszámolnivalód Heliosszal?

- A sayid törvények egyértelműen védelmükbe veszik a hadifoglyokat. Már ez a bánásmód is alkotmányellenes! - sziszegte a felesége, hogy senki se hallja meg.

- Rendben. Álljatok hátrébb!

- Mit csinálsz?

A király a konzolhoz lépett, és eleresztette a szörnyeteget. Azt a motoros rendszert használták fel rabláncnak, amivel a jachtokat, kisebb kuttereket szokták lekötni a hangárban; Darv00d feloldotta a zárat, és az oggon lassan feltápászkodott, lerázva láncait.

- Rory, mondd meg neki, hogy szabad!

Aurora lefordította. A szörnyeteg gondolkodás nélkül a királyi családra támadt; ám kettőt sem tudott lépni, mert a hangárvédelmi gépágyúk és a jelen lévő húsz testőr fegyverei szétszaggatták.

- Ez így törvényes volt, édes?

- Igen - bólintott Vitt. - Tehát, mi a haditerv?

- Te leszel a csali. Mindenki téged véd. Aurora öli meg Nephironet. De ne félj; én is ott leszek! A Viharvágtával megyünk. Úgyis megígértem neki, hogy elviszem egy sétarepülésre.

- Ne féljek? Ekkora marhaságot mondasz, és ne féljek?

- Fél óra múlva indulunk Sen Danten báróhoz. A fia már vár minket.

- Jóképű? - kérdezte csillogó szemmel a hercegnő.

- Nem. Rusnya és dagadt szegény, meg egy alávaló kis mocsok, nem neked való. De a hajói jól fognak jönni. Hátba támadják a Férget, és mi ketten is ott leszünk. Torja, senari ne. Komora lei se tue. Muea e Aurora va nai.

- Soneri y due, mea nínoohe! - suttogta a királynő.

- Sonera, níno.

- Na, ezt nem tanította meg Ziu - legyintett Aurora.