Huszonhatodik fejezet

MESTER ÉS TANÍTVÁNY

Inisfael, Shadow Point, Aegis-hegység
Érkezés után 1427. holdhava 3.

LILITH nekidőlt a korlátnak; a mélység látványától összeugrott a gyomra. Szerette ezt az érzést. Több száz méteres mélység terült el alatta, s mégis túlélné, ha lezuhanna. Iszonyatos tortúrákat kellett Dareeos keze alatt kiállnia, ám némi haszna mégis volt ezeknek. Hiszen maga sem tudta korábban, mire elég a regenerációs képessége. Hogy a fészkes fenébe működött? Hogy volt képes az árnyékgép újra és újra rendbe hozni a testét? Hogy nőttek vissza a levágott testrészek, hogy lett sima a szénné égett bőre, hogy láthat tönkretett szemével, hogy lehet a haja gyönyörűbb, mint valaha?

Iszonyú erő lakozott Fülad-Zereh gépezeteiben. Mágiának tűnt, de Lilith tudta, hogy a mágia csak egy ostoba szó a megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségek leírására. Az árnyékgép csinált valamit, valami világra szólóan nagyszerű dolgot. Energiából, elemi energiákból reprodukálta a testet, aminek lenyomatát őrizte. A folyamatnak nagyon nagy ára volt, mert más embereknek kellett meghalniuk érte. Semmi köze nem volt sem lélekhez, sem szellemekhez, sem holmi éteri energiákhoz. Egyszer beszélgetett erről egy cessk lovaggal. A lény elmondta neki, bár érezhető volt, hogy a dolog lényegét ő sem értette igazán, hogy az élet maga, a létezés nagyon mély szinteken kötődik az Áramláshoz és a Sötétség Kútjához, ezen keresztül pedig az időhöz és annak folyamához. A megszűnő élet pillanatában az idő és az elemi energiák szintjén létrejövő örvény volt az, amit a szerkezet használt, egy örvény, ami normál esetben pillanatok alatt ki is alszik újra. kivéve, ha Fülad-Zereh gépei rákapcsolódnak. Az meg, hogy Lilith élvezte nézni a halált és a szenvedést, csak hab volt a tortán.

Nem volt szadista, legalábbis nem a köznyelvi értelemben. Számára a fájdalom és a halál figyelése egyfajta bizonyosság volt, hogy Ő különleges.

Az első száz év nagyon nehéz volt. Nem megöregedni, mindenből felgyógyulni nagyszerű dolog. De fenntartani az életörömöt, a motiváltságot az elmúlás lehetősége nélkül, újra és újra végigmenni olyan rituálékon, amik már azokat is untatják, akik csak egyetlen életet élnek. és igen, eltemetni és újra eltemetni minden ismerőst, óriási lelki teher. Nem a gyász miatt, ugyan! Az egyedüllét. Megosztotta a titkait egyvalakivel, majd egy másikkal, de amikor harmadszor került oda, hogy elölről kezdjen mindent, az már igazán nagy kihívást jelentett.

Már látott mindent, érzett mindent, kóstolt mindent, próbált minden pózt a szexben, utazott mindennel, ami csak haladni volt képes, kipróbált minden sportot, lőtt minden fegyverrel. Egyre extrémebb élményekre volt szüksége, hogy megmozdítsák az érdeklődését. Voltak mélypontjai, amikor majdnem véget vetett a saját életének. Bár, ki tudja, sikerült volna-e egyáltalán. A jelek szerint korántsem biztos. Végül, nagy kitartással és még több munkával az elméje átalakult az örökkévalósággal kompatibilissé. Teste még emberi volt, a tudata viszont már annál kevésbé. Igen, túlélte a hónapokat Dareeos karmai között. Ha életének első pár száz évében történik, biztos beleőrül, elveszti a józan eszét. De így már nem. Azzal a tökéletes elhatározással jött ki újra és újra a fájdalomból és az elkeseredésből, hogy túlél, túlél mindent és mindenkit. Nem egy világ, hanem egy egész univerzum vár még rá, a legnagyobb kaland, amit. csak páran élhetnek meg.

Például Fülad-Zereh. Ura és parancsolója.

Igen, az ura, aki egy lépést sem tett azért, hogy kiszabadítsa őt nyomorúságos helyzetéből.

Persze sokat köszönhetett a Féregnek. Korábban Ereskigalt szolgálta. Tőle kapta az első árnyékgépet, amikor elárulta Inisfaelt. De Ereskigal technológiája nem érhetett Fülad-Zereh gépezeteinek nyomába, és amikor felesküdött új urának, Dryuk Perl, a Cessk Birodalom felügyelője a szerkezetet is kicserélte a mellkasában. Mert Fülad-Zereh - Mindennél- Nagyobb, ahogy Dareeos nevezte - volt az egész rendszer eredeti feltalálója. Az eredeti szupergépész, aki isteneknek kijáró fegyverzetet kovácsolt magának és társainak.

Akik mind halottak.

A legnagyobb átverés, a legnagyobb csel, amióta világ a világ.

A legnagyobb, egészen addig, míg Lilith be nem fejezi saját művét. Mert terve volt, igen, nem is akármilyen terve. Sajnálta, hogy nem jutott pár száz évvel korábban az eszébe. Akkor kellett volna megtennie, bár, ki tudja, lehet, hogy így még jobban sül majd el. Átgondolta újra és újra és újra, ezerszer, a kínzókamra sötétjében. Mantraként ismételte magában. Tudta, mit kell tennie.

* * *

Szerette Thanatost. Nem úgy szerette, mint egy anya a nevelt gyermekét, nem úgy, mintha szimplán csak a szeretője lett volna, nem úgy, mint ahogy egy kis kedvencet szokás. Úgy szerette, ahogy csak egy halhatatlan képes egy halandót szeretni és elfogadni, abban a tudatban, hogy el kell temetnie, ezért védekeznie kell a túl mély érzésektől. Nem volt szerelmes belé. Az érzés egyszerre volt több annál, és jóval kevesebb is. De így volt mind a hat tanítványával. Foglalkozott velük, és tényleg átadta tudásának nagy részét. Thanatos pedig kiszabadította, annak ellenére, hogy tudnia kellett, muszáj volt tudnia, hogy Lilith nem fogja engedni, hogy megöregedjen. Hogy előb- utóbb meg fogja ölni, nehogy ő törjön egyszer az életére. Nem lehet másként, ez olyan egyértelmű és tiszta volt, mint a legszebb hegyi patak vize. Thanatos tudta ezt, és ennek ellenére eljött érte, és szolgálta. Nem majomszeretettel, nem alárendelt, megalázott, megtört rabszolgaként, hanem férfiként.

Lilith egyébként nem sok igazán említésre méltó férfival találkozott, és egyre kevésbé volt megelégedve a felhozatallal, ahogy az évek pörögtek egymás után. Mindenkiben csalódnia kellett, bár sok férfiban talált olyan tulajdonságot - legyen az csak a kinézet vagy az izzadságának illata -, ami meg tudta fogni őt.

Dareeos és Thanatos másmilyenek voltak. Egyikük sem volt igazán jóképű, de olyan erő lakozott bennük, hogy őszintén elbűvölték. Lehet, hogy mégsem kellene megölnie. Lehet, hogy maga mellé kellene emelnie? Nem, az soha nem működhet. Talán, ha örök hűséget követel? És akkor mi történik? Még ha Lilith tudna is szerezni egy árnyékgépet a tanítványának, mi történne száz, kétszáz, háromszáz évvel később? Vajon Thanatos meddig fogadná el Lilithet maga felett?

Lehet, hogy megéri a rizikó. Lehet, hogy megéri feladni a magányt. Vagy csak a kínzatás friss élménye van rá ilyen hatással? Melyik legyen, örökkévalóság és magány, vagy nagyon hosszú, de társas élet? Amikor Thanatos majd megöli, ezer és ezer év múlva, akkor Lilith, az utolsó pillanataiban megbánná, hogy felemelte őt, vagy úgy is megéri majd az áldozat?

Nem, talán van másik megoldás. A tervbe végül is beleilleszthető.

Dareeos viszont. Természetesen meg kell halnia, ez nem lehet kérdés, de valahogy nem tudta őt gyűlölni. Hiszen olyan volt, amilyen, épp ezért kezdte el tanítani. Az a fakó bőrű szukafattya, ő tett mindent tönkre, ő volt ilyen hatással az egykori tanítványára. És a maga nemében bizony lenyűgöző volt, ahogy Dareeos legyűrte őt, egykori Mesterét, pár perc leforgása alatt.

Thanatos. Mi legyen vele?

Shadow Point csodás város volt, és nem utolsósorban szabad. Szabad Új- Alexandriától, El-Sayidtól, és Yindentől is. A tökéletes búvóhely, ha az embernek van rá pénze. A céhek nem kérdeztek sokat. Nyílt titok volt, hogy klienseik egy része bizony körözött bűnöző. Nem volt kiadatási egyezményük senkivel, fegyveresek nem léphettek a falai közé, úgyhogy még ha Lilith világgá is kürtölte volna, hogy ott bujkál, sem tehettek volna ellene semmit.

Bár, ki tudja. Ennél a Mikael gyereknél soha nem lehet kiszámítani. Talán kivételt tenne, talán Lilithért legyalulná a várost a haderejével, céhek ide vagy oda. Dareeos is eljönne érte, és Afareen is biztos megtalálná a módját, hogyan ölesse meg. Ezért inkább csendben volt, és jól fizetett. Thanatos pénzéből, természetesen.

Ott volt hát előtte a szakadék, borzongva figyelte a mélységet. Túlélte volna, ha lezuhan, ezt már biztosan tudta magáról. Hol lehetett a határ? Ha fejét veszik, az is visszanő valahogy? És az emlékei? És ha pozdorjává égetik, krematóriumban, azt túlélné? Nem valószínű. Ám volt egy halálnem, egy igazi halálnem, ami azonnal elveszejtené őt: az Áramlás. Bármely féleszű testőr, akinek Mikael átadta az Áramlás használatának képességét, egyetlen szúrással megölheti őt. Nem volt hát valójában halhatatlan, nem volt isten, nagyon nem.

A mélységről eszébe jutott az az este, amikor Eshtar letaszította őt azon a sorsdöntő éjjelen a platformról. Még szerencse, hogy nem az Áramlással ölte őt meg, pusztán leszúrta, lelőtte, és lelökte a szakadékba. ó, ha tudta volna!

Elmosolyodott.

- Téged is túléltelek, királynő.

Mi legyen Thanatosszal?

- Thana, itt vagy? - kiáltott be a szobába.

- Igen, úrnőm.

- Mikorra kérted a vacsorát?

- Egyszerű hely ez, nincs szobaszerviz. Le kell mennünk, ott szolgálják fel, amikor akarod.

A férfi kisétált mellé. Brutális illata volt. Lilith behunyta a szemét, úgy szívta magába. Izzadság. Fegyverolaj. Sziklák, fű, sokszor használt kardmarkolat, zsíroldó.

Odafordult hozzá, megfogta a kezét, és behúzta maga után a szobába. Maga elé küldte, szinte belökte. Bezárta az erkélyajtót, behúzta a függönyt, aztán nekiesett, tépte a ruháit, csókolta, a férfi kezét odahúzta saját ágyékához. Thanatos vette a lapot, maga is vetkőztetni kezdte az úrnőjét. Ám Lilith teljesen magához ragadta az irányítást. Levitte a férfit a földre, meztelen lábával lenyomta a mellkasát.

- Most megöllek, Thana - mondta Lilith.

- Szükséged van az életemre?

- Igen. Kérem a tőröd az övedből.

A férfi előhúzta a fegyvert, nyelt egyet, majd felnyújtotta az úrnőjének, markolattal előre, miközben a nő továbbra is rajta tartotta a lábát.

- Kimentettél engem. Erős vagy, és férfias. Nem sok hozzád foghatóval találkoztam az életem során, százados. És mégis hagyod, hogy elvegyem az életed? Miért? Féleszű vagy talán?

- Az életem a tiéd volt mindig is. Kihoztál Gouldból. Segítettél. Neveltél. Az oldaladon leigáztunk három országot, családot adtál, bevezettél a testiség rejtelmeibe. Tudtam, hogy érted fogok meghalni, és nagyjából mindegy, hogy szitává lőnek, miközben védelek, vagy te magad ölsz meg, ha szükséged van rá. De nem sértegethetsz, hallod? Nem csúfolhatod meg a szolgálatom ilyen otromba beszólásokkal.

Lilith rátérdelt a mellkasára, közel hajolt az arcához, szinte suttogva mondta:

- Megtiltom, hogy megmozdulj. Megtiltom, hogy kiálts.

És szépen, lassan, beleszúrta a tőrt a férfi bordái közé, s közben folyamatosan a szemébe nézett. Aztán kihúzta.

Thanatos remegett, kényszeredetten köhögött párat, erei kidagadtak a homlokán, de büszkén tűrte a fájdalmat. Lilith megdöntötte a fejét, úgy vizsgálta a tanítványát.

- Te aztán tényleg nem vagy semmi.

A tőrrel kicsit megvágta a saját csuklóját, majd odanyújtotta a férfinak.

- Igyál! Az árnyékgép nanorobotokat fecskendez folyamatosan a vérembe, rendbe fognak hozni.

- Mi. micsoda? Mi az a nanorobot?

- Igyál! - parancsolt rá Lilith. Thanatos megmarkolta a kezét, úgy szívta magába a vért. Egyszerre volt borzasztóan zavaró és undorító érzés, de mélyen bensőséges is.

A nő eldobta a tőrt, ráfeküdt a tanítványa mellkasára, és letörölgette a vért az arcáról.

- Nagyon jó, Thana, nagyon jó. Nem öllek meg. Ellenben el fogom mondani neked, hogy mik lesznek a következő lépéseink, amíg a sebed begyógyul. Felemellek téged. Nem fogok esküt kérni, hogy szolgálj továbbra is; nem sértelek meg vele, hiszen az esküd már az enyém. De tudd. ha csak megneszelem, hogy valami ostobaságot forgatsz a fejedben, végzek veled. Megértetted?

- Igen, Lilith.

A seb fél óra múlva már szinte teljesen el is tűnt. Lilith egyfolytában beszélt, elmondta a titkait, nagyszabású tervét, és Thanatos nem akart hinni a fülének.

- Nos? Mit gondolsz? - kérdezte végül a sötét úrnő.

- Őrült vagy. Mármint jó értelemben. Működhet?

- Igen. Nagy menet lesz. A legnagyobb.

- Értem. Befejezzük a szexet, amit elkezdtél?

- Befejezheted. Tiéd vagyok ma este.

Thanatos átfordult, Lilith fölé került; megragadta a gallért az ingén. Úgy vágta fel egy kézzel az ágyra, hogy a nő csak úgy nyekkent.

- Vetkőzz, ha használni akarod még valaha azt a ruhát!

* * *

Lilith és tanítványa kézenfogva mentek le az étkezdébe. Mindenki házaspárnak nézte őket; csacsogtak és nevetgéltek. Jól öltözöttek voltak, talán kereskedőnek vagy céhtagnak tűnhettek a felületes nézelődő számára. Leültek, kikérték az ételt.

- Lilith. mesélsz nekem róla?

- Róla?

- Tudod. Eshtarról.

- Szoktam róla mesélni, mi újat mondhatnék?

- Az igazat. Amit valóban gondolsz róla. Az elmúlt fél évben folyton azt prédikáltam a népnek, hogy Istennő lett. Mit gondolsz erről? Úgy értem, kivételes lehetett, igazán kivételes.

- Nem lett Istennő, Thana. Garantálom, hogy nem. Meghalt, és úgy halt meg, ahogy a normál emberek szoktak. Illetve… na jó, úgy azért nem sokan haltak meg, ahogy ő tette. Szívesen megnéztem volna, de tudod, nem kaptam rá meghívót.

- Sosem értettem, hogy miért ezt a sorsot szánta neked a Mester.

- Semmire sem vágytam jobban, mint új testemmel leutazni El-Sayidba és megölni a királynőt. De először Nephironet kellett túlélnem. Seregének egy része, még akkor is, amikor vesztésre álltak már, engem hajkurászott Mornban.

- Mit akart tőled Nephirone?

- Akkoriban egyedül én használtam a sötétséget Inisfaelen. Rögtön tudta, hogy Fülad-Zerehhez tartozom.

Thanatos elgondolkodott; időközben kihozták az ingyenszódát a vacsorához.

- De megölted őket - hajolt közelebb.

- Mind. Epikus küzdelmek voltak, sosem felejtem el azt az időszakot.

- Eshtar nem akart levadászni téged?

- Nem tudott róla, hogy túléltem, és ami azt illeti, nem is akartam, hogy megtudja. Inkább elbújtam. Ha utánam jött volna ő és a családja, a teljes flotta meg a Gárda, azzal nem bírtam volna el. Nem maradtak embereim, nem maradt seregem.

- És amikor meghalt?

- Lánya, Aurora bosszúhadjáratot indított a Férgek egykori, életben maradt szolgái ellen. Mire a fia, Marius Sen Danten-Astarte lett a király, változott a világ. És vele tényleg nem akartam kikezdeni, mert az ő idejében már komoly hatalma lett Eshtar különböző vallásainak. Néphadsereget verbuvált. Fülad- Zereh egyébként is azt követelte, fejtsem meg a Sötétség Kútjának titkát, hogy tudjam tanítani. Hogy készítsem elő a terepet, ha a közelbe ér. De hidd el, nem unatkoztam. Aknamunkát végeztem Mornban, és szépen lassan megöltem mindenkit, akinek valaha dolga volt Eshtarral. Kezdve azzal a hülyegyerekkel, akit csalinak használtunk egymás ellen.

- Milyen gyerekkel?

- Volt egy srác. Mindegy - legyintett a nő. - Titokban megkerestem az Áramlás nagy használóit, és végeztem velük. a franc se akarta, hogy továbbadják a tudásukat.

- Gondolom, szép lassan, türelemmel, hogy ne legyen feltűnő.

- Pontosan. Amit nagyon vártam, az Lialla Hafran volt. Az a kis mocsok nagyon megkeserítette az életemet annak idején.

- Te ölted meg Szent Lialla Hafrant? Sosem mesélted.

- Most mesélem. Igen, én voltam, de nem sok köszönet volt benne. Mire eljutottam hozzá, öreg volt, és nyomorult. Nem tartott sokáig a párbajunk. Az iskola, amit alapított, viszont még ötven évvel később is tüske volt az oldalamban. Huh, ez nagyon jól néz ki.

A pincér lepakolta a leveseket; valami sűrű főzet volt, Lilith hónapok óta nem látott hasonlót sem.

- Mi lesz a következő lépés, úrnőm?

- Fülad-Zereh kardja, a Zomorrodnegar. Meg kell szereznünk Dareeostól - válaszolt a nő gonosz vigyorral.