Negyedik fejezet

PANDORA SZELENCÉJE

Inisfael, El-Sayid, Llain
Érkezés után 1020. lángolkő 10.

PANDORA Asael-Roberts harmadmagával, energikus léptekkel haladt a laktanya főterén. A hajnal első sugarai már látszottak a főváros hegyei mögött, de a levegő még hűvös volt; áldásosan hűvös, öt fok körüli. Bezzeg, ha feljön a nap! Lesz vagy negyven fok árnyékban! El-Sayid, te csodálatos ország! Éjszaka fagyasztod, nappal megfőzöd az embert, gondolta a tábornok mosolyogva. A tér közepén zászlórúd állt, rajta fekete lobogón nyolcágú, stilizált csillag, körülötte a királynő jelszava, sayid jelekkel: Szabadság, Emberség, Győzelem. Két katona őrizte, jöttére kibiztosították a fegyverüket, és megálljt parancsoltak neki.

- Igazolja magát! - kiáltott az egyikük.

- Pandora Asael-Roberts tábornok vagyok - mondta a nő mozdulatlanul. A két kiskatona vállra vette a fegyverét, tisztelgett, és két lépést oldalra lépett. Pandora intett a két követőjének, akik díszlépésben elhaladtak mellette, és elkezdték bevonni a zászlót.

- Leléphetnek - adta a két őrnek parancsba, akik újabb tisztelgés után hátraarcot csináltak, díszlépésben haladtak vagy tíz métert, majd normál léptekkel távoztak.

- Tábornok, a zászló bevonva.

- Köszönöm! Vigyék az HMS Meteor elsőtisztjéhez! Utána menjenek reggelizni!

- Igenis!

Pandora megigazította a zubbonyát, és elindult az ellenkező irányba. Kezébe akadt a nyakdísze; egy fog volt, egy krokodaktilusz foga, amit egy egyszerű bőrkötélen hordott. A királynőtől kapta, kilenc évvel korábban, amikor az visszatért önkéntes száműzetéséből, a sivatagból. Talán a legféltettebb kincse volt, és megannyi veszekedés oka Millie-vel.

Pandora nem panaszkodott a sorsa miatt, még magának sem. Ami azt illeti, ezerszeresen túllőtt a legmerészebb vágyain is. Fiatalabb korában nem tudta, mi lesz a hivatása, mire használja majd a képességeit. Csak amikor csatlakozott Jonhoz egy szörnyű éjszaka másnapján, és belépett a gerillatámadásokat szervező „királyi gárdájába” - persze akkoriban még nem volt király vagy királyné, akit szolgálni lehetett volna -, talált rá valódi helyére. A szervezés. Az irányítás. És annak magjában, legbelül: a felelősség vállalása és viselése. Pandora úgy érezte, ez az elsődleges képesség, amit egy katonai vezetőnek birtokolnia kell.

Közszájon forgott egy régi történet, Darun apóról. Új-Alexandriai tábornokként állítólag az elsüllyedt földrész, El-Rienne ellen hadakozott Nasa-Reth nevében. De El-Rienne túl erős ellenfélnek bizonyult, és Darun apó végül feladta a küzdelmet. Úgy mesélik, bár erről sok vita folyt, és az égvilágon semmi bizonyíték nem támasztotta alá, hogy Új-Alexandria ekkor vesztette el a tengerparti területeit, amit a modern időkben Riendahlnak ismertek. Darun apó neve emiatt egyenlő volt a gyávasággal. A feladott küzdelemmel. Rengeteg szólásmondás kapcsolódott ehhez a névhez, olyan átok lett, mint amilyenné Boycott vagy Lynch neve vált.

A történet mélyen megmozgatta Pandora fantáziáját, sőt a mesebeli tábornok egyfajta példaképévé vált. Mert a döntés, igen, a felelősség Darun apóé volt, és vállalta azt. Csak az tudja, mit jelent százezer ember sorsáról dönteni, aki már tett hasonlót, mindenki más csak a száját jártatja. Pandora úgy látta, hogy a nép a történet másik részével nem is foglalkozott. Hogy vesztes csatában mennyi embert megmentett a feladott háborúval. Valószínűleg saját életében is lenézték, talán még az utcán is megköpdösték, ha meglátták, pedig végigharcolt egy komplett háborút, amit, ki tudja, talán sosem volt valódi esélye megnyerni.

A Férgek nem véletlenül kezdték El-Rienne elpusztításával, amikor megérkeztek Inisfaelre.

Úgyhogy Pandora büszkén vállalta ezt a képességét. Közvetlen alárendeltjeivel szemben nem volt túl jó vezető, nem tudott eléggé disztingválni, sokszor beszélt indulatból, és minden igyekezete ellenére káromkodott is néha. Jobban is tisztelték, mint amennyire szerették. De meghalt volna értük, és nagyon, nagyon figyelt rájuk. Ha meg kellett határozni a taktikát? Az működött, ösztönösen, mintha mindig is arra született volna. Lehet, hogy csak abból a bizalomból merítkezett, hogy a stratégiát úgyis a királynő fekteti le.

Úgyhogy nem volt hálátlan a sorsa iránt.

Talán ehhez fogható fontosságú, hogy végül megállapodott egy házasságban, ami akkora csoda volt, mintha éjfélkor nap kelne fel. Hogyne, nem volt az egyneműek házassága ritka, sőt Új-Alexandria kifejezetten támogatta ezt, mivel Nasa-Reth gyakorlatilag parancsba is adta mindennemű szerelem elfogadását. Csak hát. a köznép az olyan, amilyen. Aki a meleg házasságot nyíltan felvállalta, annak szembe kellett néznie a saját környezetével, ami ritkán volt megértő és barátságos. Szinte mindenki attól rettegett, hogy a melegek valahogy „átadják” a fiataloknak a beállítottságukat, mintha ez választás kérdése lett volna.

Az, hogy ő, egy sayid tábornok, nő létére egy másik nővel élhetett együtt, nagy bátorság volt, a királynő részéről is, aki ezt egyetlen vállrándítással elfogadta, és be is állt mögé. Pandorában még élénken éltek az emlékek, ahogy sikertelenül próbálta magát szüleivel, osztálytársaival fiatal lányként megértetni. Ők valamiféle szexuális perverziót láttak ebben, egy puszta animalisztikus vágyat, amit le lehetne győzni. Nem értették, hogy számára a szerelem épp olyan valóságos volt, mint számukra. Hogy nem - csak - szexre, hanem ölelésre, közös életre, közös küzdelemre vágyott valakivel, egy lelki társra, ahogy mindenki más is.

De volt az ügyben egy nagyon csúnya titok, egy szörnyű, szinte vállalhatatlan csavar, amivel Pandora, ha kitudódik, bőven kiérdemelte volna bárki utálatát vagy lenézését, és ennek alapjaiban semmi köze sem volt a szexuális orientációjához. Mert ő házasságban élt, és szerette is a társát, nagyon szerette, de mellette bizony őszintén szerelmes volt magába a királynőbe is, sőt valójában őt választotta volna, ha teheti. Ám Vittorya a férfiakhoz vonzódott, és feleségül is ment az egyébként fantasztikus Darv00d herceghez, aki azóta Riendahl és El-Sayid királya lett. Ez épp rendben is lenne, csak ne fájt volna annyira! Végül Pandora elrendezte ezt magában, legalábbis ezt gondolta.

Összekötötte az életét Millie Robertsszel, csak a vonzalma ettől még nem múlt el a királynő iránt. Ezt, szemben a melegségével, tényleg szégyellte, és bántotta is a dolog. Millie vásárolt neki egy gyönyörű, tényleg egyedülálló nyakdíszt, de Pandora nem cserélte le a krokodaktilusz-fogat, úgyhogy felesége okkal volt féltékeny, és ez egy pici éket vert közéjük. Főleg, mert volt alapja.

Egyébként boldogan éltek. A nő eredetileg új-alexandriai kapitányként harcolt a Férgek ellen; aztán Vittorya átvette a saját seregébe, és sayid állampolgárságot adott neki. A légierőnél szolgált, azóta flottillatengernagyként, és nagy győzelmek kivívója volt.

Pandora pár éve súlyosan megsérült az egyik ütközetben, egy buta véletlen folytán. Vagy két hónapig munkaképtelen volt, és Millie nagy odaadással gondozta őt. Úgyhogy Pandora elhatározta, hogy Millie-re fog koncentrálni, hű és szerető társa lesz, és talán ez teljesült is.

Visszaparancsolta a gondolatait a támadásra.

Eduard Tamm generális furcsa egy figura volt, kiismerhetetlen, érthetetlen. Hosszú idők óta az első ember, aki, ha szóba került, akkor mindenki elhallgatott, mindenki figyelt, és érezni lehetett a levegőben megjelenő aggodalmat is. Komoly haderőnek parancsolt, és jól használta az embereit. Sejteni lehetett, hogy nem véletlenül támadja elsősorban Riendahlt. Azt akarta, hogy saját népe se támogassa a királynőt, amiért a szomszédos országért száll harcba. Pandora ezért mindig úgy beszélt Riendahlról, hogy „testvéreink”, „területeink”, Tamm generálisról pedig úgy, hogy „ellenségünk”. Nem mindenki gondolta ezt így, de a világ nem tökéletes.

Biztosra akart menni. Vitt kiadta a parancsot, hogy a támadást megelőzően a szigetcsoportot a tengerig kell rombolni. Képletesen mondta, de Pandora szándékosan szó szerint vette. A felvonulási rendet közösen álmodták meg Leonid Yudinnal, aki magáénak tudhatta a sayid hajók parancsnoklásának terhét. Ó de hiányzott nekik Steven Howard! Nasa-Reth felkent küldötte, az Ősi-Földről, aki időközben Új-Alexandria királya és Vittorya mostohatestvérének apja is lett egyben. Az öreg egyedülállóan jól kezelte a hajókat, de az ilyen kisebb csetepaték esetében nem tudtak már rá számítani. Szentül megígérte, hogy ha eljön a Féreg, ő is ott lesz majd. De bizony, El- Sayid saját háborúit már magának kell megvívnia. Leonid viszont mindig felkereste Pandorát és Jont, hogy hármasban rakják össze a haditervet, Vittorya irányadásai alapján.

Hát igen. Néha idegesítő volt, amikor a királynő csak annyit mondott: „Itt kell bemennünk, oldjátok meg!” Majd felkapta a kislányát, és elment vele játszani.

Pandora őszintén imádta a kis hercegnőket. Tündérien aranyosak voltak, és hihetetlen durcásak, sértődősek, csapkodóak, vagyis vérbeli sayidok.

A Tamm generális elleni terv valóban tartalmazta a szigetcsoport szitává lövését a levegőből, ám a partra szállás után a gyalogság is rombolási feladatokat kapott; nem akartak hátrahagyni semmit, egy göröngyöt sem, ami újra használható lenne a szabad világ ellen.

* * *

Észrevette, hogy kisebb tömeg várakozott a párbajtér mellett; nem tudott parancsolni a kíváncsiságának, és arrafelé vette az irányt.

Öt éve vezették be újra hivatalosan, száz év után, a becsületpárbaj intézményét. A szabályok egyszerűek voltak. Kizárólag katonáknak volt fenntartva a lehetőség, közösen megegyezett fegyvernemben, azaz puszta kézben, gyakorlókardban, illetve a gárdistáknak éles kardban, de bandázzsal és szabályokkal. Be kellett jelenteni. Aki illegálisan párbajozott, börtönt is kaphatott, és a seregből biztosan kicsapták. Bejelentés után engedélyköteles volt, amit a párbaj munkaközösség felügyeleti bizottsága adott ki, és egy tisztnek kellett ratifikálnia. Oda kellett szervezni orvost, kellettek felügyelők, legalább két tanú, de utána a két fél bizony véresre verhette egymást, ha ebben látták sérelmeik feloldásának egyetlen lehetőségét. A párbaj után mindkettejüknek alá kellett merülniük a jéghideg vízbe, a megtisztulást szimbolizálva. Az Áramlást tilos volt használni, kivéve a tiszteknek egymás ellen. Pandora érdeklődve figyelte, ahogy két katonája gyakorlókarddal vívott meg egymással, öt találatig, fejükön vívómaszkkal, kezükön vívókesztyűvel. Csattogtak a kardok, a segítők jól begyakorolt mozdulatokkal irányították őket, mígnem az egyikük győzött; a másik kezet nyújtott neki, majd mentek a jeges dézsához mindketten.

* * *

Pandora tovább haladt a kantin felé, amikor furcsa alakot pillantott meg a kaszárnya egyik lépcsőjén ülni. Ritka jelenség volt ez, úgyhogy kicsit energikusabban kezdett haladni feléje. Ha egy kiskatona, akkor felkötheti a gatyáját, mert amit kap.

- Szép reggelt, tábornok! - szólalt meg a férfi.

- Nocsak, Xisouthros kancellár! Mi járatban mifelénk? Nem is tudtam, hogy érkezik! Méltó fogadtatást adtunk volna!

- Annál méltóbbat, hogy a világ legcsinosabb tábornoka személyesen üdvözöljön? Ugyan már, egy magamfajta vénembernek ez bearanyozza az egész napját, kedvesem.

- Túloz, kancellár. Mi járatban? A királynőt keresi? A rezidencián van a Tizenkettővel.

- Ó, igen, a Tizenkettő. Hadd kérdezzem meg, adnak errefelé valahol kávét? Esetleg reménykedhetem egy reggeliben is?

- Kancellár, az ég hajóira, hát persze! Rendelek mindent a tiszti étkezdébe.

- Ó, nem, a kantin jobban tetszene, kérem!

- Rendben, menjünk a kantinba! Erre lesz!

- Köszönöm, igazán. Szóval a Tizenkettő. Nem furcsa, hogy ők odafenn vannak a királynővel, ön, kedvesem, pedig itt lenn vigyázza a sereget?

- Szívesen lennék ott velük - vallotta meg Pandora -, de tudja, kancellár, ez a munka is fontos. Szerencsére a királynő rám külön időt fordít.

- Úgy hallottam, magácska a legjobb vívó Őutána. Igaz ez?

- Nem tudok erre mit mondani. Nem hiszem, hogy bárkivel nagyobb biztonságban lenne Vittorya, mint Jonnal vagy Diosszal.

- Bár Dios azért kihúzza a gyufát rendesen, úgy hallottam - mosolyodott el a férfi.

- Az Eshtar Temploma, igen. Egy kicsit problémás az ügy, de mostanra, úgy hisszük, sikerült szinte teljesen kiirtani. Dios is lenyugodott végre, és ez jó. Nem ott, itt megyünk be!

- Vaksi vagyok, nincs mese.

Odabent alig ténferegtek páran. Túl korán volt még, csak az volt ébren, akinek nagyon sürgős dolga akadt. Pandora az órájára nézett; épp tizenhét perce maradt a hivatalos ébresztőig, azaz két órája a sereg indulásáig. Biccentett néhány tisztnek, akik talán le sem feküdtek, hogy előkészítsék a hadmozdulatokat.

- Bundás kenyér - dünnyögött Xisouthros, majd szedett magának vagy háromadagnyi mennyiséget -, bevallom, nagy gyengém.

- Nálunk túl sokszor van, az az igazság.

- De csupa zsír meg olaj meg finomság! Emellett már ebédelni is alig kell!

- Na igen. A kávé abból a gépből jön ott.

Miután megpakolták a tálcájukat - és Pandora fogadott néhány tisztelgést -, leültek az ablak mellé.

- Ki vele, kancellár! Nem vagyok teljesen ütődött, pontosan látom, hogy sántikál valamiben. Szerintem engem várt. Kíséret és hivatalos bejelentés nélkül? Szóval?

- Hoztam valamit.

- Igazán?

- Igazán. Egy. elég fontos dolgot.

- Kinek?

- Önnek, tábornok. Hú. Ez frissen sült!

- Igen, ez a szokás errefelé. Ne kínozzon már, zavarba jövök!

- Rendben. Tessék.

A kancellár egy apró, fehér dobozt tett ki az asztalra.

- Mi van ebben? Jegygyűrű? - viccelődött Pandora.

- Jó is lenne! De nem. Ami azt illeti, nem is túl szép dolog. Sőt. Pandora felvette a dobozkát. Nehéz volt, valószerűtlenül nehéz. Minél közelebbről nézte, annál több apró részletet fedezett fel rajta. Elképesztően aprólékos mintázata volt, de sehol egy kapcsoló vagy nyílás. Szép volt, szép volt, de.

- Mégis, mi a fene ez?

- Egy szelence.

- Értem. Hát, köszönöm. Nem tudom mire vélni, de.

- Ez a szelence nem akármi, Pandora. Nem véletlenül hoztam, és. szinte végtelenül értékes.

- Mi van benne?

- Sötétségszálak.

- Aha. Mármint, mik?

- Mondom, sötétségszálak. Ez a szelence nem erről a világról származik. Pandora lerakta a dobozkát az asztalra, és úgy vizsgálta, miközben a kávéját szürcsölte.

- És miért én kapom?

- Mert. Élete legfontosabb tettéhez szüksége lesz a képességeire.

- Rendben, kezdjen el nyíltan beszélni, kancellár, mert leöntöm kávéval, és akkor oda a szép ru.

Pandora felpillantott a szelencéről, de a kancellár eltűnt, mintha sosem létezett volna. Ott volt a tálcája, hiányzott róla vagy három bundás kenyér, de maga a férfi nem volt sehol. Hogy a fenébe futhatott el ennyire hamar?

- Hová bújt, az asztal alá? - kérdezte fennhangon. Valóban bepillantott alulra, de Xisouthrosnak nyoma sem volt.

Újra felvette a dobozt. Az alján érdekes jelre lett figyelmes; kék körben vörös nyíl, rajta fehér betűkkel NASA-felirat. Enyhén bizsergett a kezében. Pandora tanácstalanul pillantott körbe.