Qui-gon ismét átélte rémálmát. Ugyanazt a rémületet érezte, ugyanazt a kétségbeesését. Ugyanazt az érzést, hogy meg kell akadályoznia ezt, még akkor is, ha nagyra becsüli a fiú óriási bátorságát, aki ezt a javaslatot tette.

– Nem engedélyezem – mondta Obi-vannak. – Az Erőt fogom felhasználni, hogy semlegesítsem a bilincset.

Obi-van megrázta a fejét, és halvány mosoly jelent meg az arcán.

– Nem leszel rá képes. Tudom, hogy felvehetem a harcot ellened, és győzni fogok. Csak most az egyszer. De most nekem van igazam, és neked nincs.

Qui-gon meghökkent. Érezte a fiúból a kiáradó Erőt, mint egy megtört hullámot. Annak ereje megdöbbentette. Obi-van szemébe nézett. Az akaratuk csendesen csapott össze a sötét alagútban.

Obi-van a zárhoz nyomta a testét, és maga elé tartotta a jeladót.

– Engedj elmennem, Qui-gon! – kérte. – Itt az időm.

Qui-gon elszántan nézett a zárpanelre. Szét akarta zúzni a fénykardjával. Nem engedheti, hogy ez megtörténjen! Nem engedheti, hogy a rémálom győzzön. A rémálom...

A megszakított kör ráragyogott. Miért is nem látta meg hamarabb? Az Újvilág titkos emblémája volt a zárpanelen.

A kör, amely a múltat a jövőhöz csatlakoztatja, még nem teljes. Teljessé kell tennie. Kell...

– Várj!

Qui-gon lecsillapította háborgó elméjét, és hagyta, hogy az Erő töltse be. Magába szívta Obi-van erejét is, és a megszakított körre koncentrált. Lelki szemeivel látta, ahogy a kör megmozdul, és még egyszer teljessé válik. A múlt találkozott a jövővel, és megteremtette a jelent. Ez volt, ami számított. Xanatos volt a múlt. Obi-van a jelen.

A különálló szálak lassan megmozdultak, és tökéletes kört alkottak.

Az ajtó kinyílt.

– Mondtam, hogy van egyszerűbb megoldás – mondta Obi-vannak.

Obi-van fáradt megkönnyebbüléssel elvigyorodott. A hőségtől és az erőfeszítéstől izzadság csíkozta be az arcát.

– Jobb lesz, ha sietünk!

Felrohantak az alagútba, követve a kanyarokat a fő tárnáig. Qui-gon emlékezett egy riasztó szirénára a déli liftakna közelében. Bekapcsolta, és a lüktető hang megtöltötte a bánya alagútjait.

– Kiürítés! – harsogta egy gépi hang. – Kiürítés!

– Ez nekünk is szól – tette hozzá Obi-van, és megnyomta a lift hívógombját.

Qui-gon azonban habozott. Körbepillantott az alagútban. Amikor idelenn dolgoztak, kiürítették. Most azonban a fal mellett robbanószeres dobozok sorakoztak. Egy doboz volt legfelül.

– Obi-van – kezdte Qui-gon –, olyan volt a doboz, amit láttál?

Obi-van arra fordult.

– Igen – biccentett. – De most nincs időnk kideríteni, hogy mi van benne.

A felvonókabin nagy svunggal érkezett.

– Menjünk, Qui-gon!

A Jedi-mester azonban nem válaszolt. A dobozhoz lépett. Előhúzta a fénykardját, és óvatosan levágta a lakatot.

– Mindig több cselt alkalmazott – mormolta. – Mindig hagyott egy kiskaput.

Óvatosan felnyitotta a fedelet. Úgy volt, ahogy gondolta. Egy ionbomba hevert a dobozban; a legnagyobb rombolóhatású szer a galaxisban.

Obi-van mellé állt.

– Azt mondta, gázokat kevert össze.

– Hazudott – mondta Qui-gon. – A bombán időzítő van. És feltételezésem szerint a Bandomir különböző pontjain elhelyezett dobozok mind egy időben fognak felrobbanni.

Obi-vanhoz fordult.

– A láncreakció hatalmas lesz. Az egész bolygó felrobbanhat.

Obi-van elsápadt.

– Tudod, hogyan lehet hatástalanítani?

– Az Erő ezzel szemben nem működik – mondta Qui-gon leguggolva. – A kioldógomb olyan kényes, hogy az Erő puszta használata felrobbantaná. Tudom hatástalanítani, de időre van szükségem. Több időre, mint amennyi rendelkezésre áll.

Qui-gon közelebb hajolt.

– Úgy tűnik, van egy távirányítója. Xanatosnak kell elindítania, amikor elhagyta a bolygót. Ez jó hír. Ha hatástalanítjuk ezt a részt, a többi bomba nem fog felrobbanni.

Obi-van nagyot nyelt.

– És mi a rossz hír?

– Három percen belül robbanni fog – mondta Qui-gon. – És nekem tizenötre lenne szükségem.

Obi-van érezte, ahogy a másodpercek tovatűnnek. Értékes másodpercek, addig is, amíg erre gondol. Ilyen sokra jutottak, és mégis Xanatos nyer! Nem engedheti, hogy megtörténjen.

– A gyűlölete révén elpusztít egy egész bolygót, csak, hogy elpusztítson engem – tűnődött Qui-gon. – Nem is szólva erről a hatalmas vagyonról. VeerTa szerint az ionit értéke szinte felbecsülhetetlen.

– Ionit? – csodálkozott Obi-van. – Úgy tudtam, ez azurit-bánya.

– A robbanás után találtak egy eret – felelte Qui-gon. – A robbanás ereje feltárta a forrást.

Lemutatott az alagútba.

– A bombának van időzítő-egysége? – kérdezte Obi-van izgatottan.

– Egy ionóra – biccentett Qui-gon. – Másodpercre pontos. Miért?

Obi-van nem válaszolt. Lerohant az alagútba, a törmelékhalmok irányába. Felkapott egy darab követ, megkarcolta a körmével. Látta az ionit ragyogását. Még több követ vett magához, és teletömködte velük a ruhája zsebét.

– Egy percünk maradt – kiáltotta utána Qui-gon.

– Még nem haltunk meg – válaszolta Obi-van visszafelé futva. Köveket rakott a bomba köré.

– Mit csi...? – Qui-gon kérdése elhalt az ajkain. A digitális kijelző abbahagyta a számlálást. – Mi...

– Ionit – felelte Obi-van. – Semleges sugárzása van. A legtöbb szerkezetet elrontja. Például az időzítőket. A bányászok félnek tőle, most azonban megmentette őket.

Elvigyorodott.

– Itt a tizenöt perced, Qui-gon. Qui-gon nagyot fújt.

– Akkor jobb, ha elkezdem.