Obi-van Kenobi felébredt, de nem mozdult. Szemhéját szinte csukva tartotta, és lopva Qui-gon felé pillantott. A Jedi-mester az ablaknál állt, háttal Obi-vannak, de a fiú látta feszülő izmait, melyek arról árulkodtak, hogy komoran töpreng valamin.

Obi-van szerette volna megkérdezni tőle, mire gondol. Agyában egymást kergették a kérdések azóta, hogy leszálltak a Bandomirra. Mi változtatta meg Qui-gon hangulatát, hogy eddigi békességéből nyugtalanságba csapott át? Vajon számítani fog rá békefenntartóként ebben a küldetésben? És vajon értékes jelöltnek bizonyul-e a tanítvány posztjára?

Bár még alig pár napja hagyták el a Templomot, lövöldöztek rá és fojtogatta egy hutt. Togori kalózokkal verekedett, óriás repülő hüllők ellen harcolt, és átvezetett egy szállítóhajót a lézerágyúk kereszttüzén. Ám nyilvánvalóan mindez nem volt elég, hogy hatással legyen Qui-gonra.

Bárcsak meg tudná őrizni a nyugalmát, mint ahogy a Templomban tanították neki! Tudta, mint Jedi-növendéknek, belenyugvással kell elfogadnia mindazt, amit az élet nyújt számára. Ám a helyzete annyira őrjítő! Befejezte a tanulmányait a Templomban, de egyetlen Jedi-lovag sem választotta tanítványának. A tizenharmadik születésnapján már túl késő lesz. És addig csak három hét maradt!

Úgy tűnt, a sorsa az, hogy gazdálkodó váljon belőle, nem pedig harcos vagy békefenntartó. Obi-van azt hitte, kezdi elfogadni ezt a tényt, de ez valahogy túl nehéznek bizonyult. Nem tudta, miért, de úgy érezte, az ő sorsa más úton vezet.

Qui-gon azonban valószínűleg nem így gondolta. Habár Obi-van megmentette a Jedi-lovag életét, Qui-gon úgy viselkedett, mintha csupán egy baráti gesztust tett volna felé, és segített volna megjavítani neki egy törött zárat. Obi-van hűségét és ajánlkozását udvarias beleegyezéssel fogadta, semmi más érzelmet nem tanúsított iránta.

Qui-gon kissé elfordult, így a fiú a profilját tanulmányozhatta tovább. A Jedi-lovag nyilvánvaló aggodalma a növekvő világossággal egyszerre töltötte be a szobát. Mindez a komorság akkor vette kezdetét, amikor megkapta azt az üzenetet. A férfi persze úgy beszélt az üzenetről, mintha egy régi ismerősétől kapott volna üdvözletet. Obi-van azonban nem hitte el.

Qui-gon, még mindig mereven kibámulva az ablakon, váratlanul megszólalt:

– Öltözhetsz. Mindjárt itt a találkozó ideje.

Obi-van felsóhajtott, és ledobta magáról a könnyű takarót. Egyetlen izmát sem mozdította, Qui-gon mégis érzékelte, hogy felébredt. A Jedi-lovag mindig két lépéssel előtte járt.

Miért nem mondja el Qui-gon, hogy mi a baj? Az üzenet aggasztja, vagy Obi-van jelenléte fárasztja?

A fiú szerette volna kibökni a kérdést. Azonban a Jedik egyik legfontosabb szabálya nem engedte, hogy keresztkérdéseket tegyen fel a mesternek. Az igazság nagy erőt képvisel. Következésképp mindig mérlegelés tárgyává kell tenni annak bárkivel való megosztását. Csakis a mester döntheti el, megosztja-e avagy titokban tartja, attól függően, hogy mi megfelelőbb az adott helyzetben.

Ez egyszer Obi-van örült ennek a szabálynak. Félt attól a választól, amit a kérdésére kaphatott volna.

Obi-van követte Qui-gont a kormányzó fogadószobájába. Meglepődött és felbuzdult azon, hogy Qui-gon elhívta a találkozóra. Talán ez azt jelenti, hogy mindazok után, ami történt, a Jedi azt fontolgatja, maga mellé vegye-e tanítványnak.

Obi-van egy pazarul bebútorozott szobára számított, de csupán a meztelen kőpadlón körben elhelyezett vánkosok alkották a helyiség berendezését. Bandomir nem erőltette meg magát, hogy jó benyomást tegyen a vendégekre.

SonTag, Bandomir kormányzónője lépett a szobába. Ezüst haját tincsekbe fogva viselte, miri szokás szerint. Sötét tekintete hűvösen pihent meg rajtuk. Mint minden miri, ő is kis termetű volt. Obi-van szinte fölé tornyosult. A mirieket apró termetük tette kiváló bányászokká.

A nő előre nyújtotta mindkét kezét, tenyérrel felfelé, miri szokás szerint. Qui-gon és Obi-van utánozták a gesztust.

– Legyetek üdvözölve! – mondta a nő lágyan. A balján álló fiatalabb nőre mutatott. E társának tincsekbe fogott haja szintén halvány ezüst volt, ezüst szeme a szobán keresztül is ragyogott. Noha nyugodtan állt, szinte vibrált körülötte a levegő. – Ő VeerTa. Az Szülőbolygó Bányatársaság vezetője.

A Jedik ugyanazzal a gesztussal üdvözölték VeerTát. Hallottak már erről a nőről. Szenvedélyes patrióta, és a Szülőbolygó Párt alapító tagja. A párt célja Bandomir egykoron bőven termő mezőinek újra beültetése s a bolygó erőforrásainak felügyelete. Első lépésnek azt tekintették, hogy megszüntessék a függőséget a bolygón kívüli vállalkozások pénzügyi támogatásától. Ennek érdekében szövetkezett VeerTa az arkónaiakkal.

SonTag a vánkosok felé intett, ahová a Jedik leülhettek, majd ő maga is helyet foglalt. SonTag és VeerTa vánkosai lassan megemelkedtek, így szemmagasságba kerültek Qui-gonnal és Obi-vannal.

– Megkértem VeerTát, hogy csatlakozzon hozzánk ma, mivel mindkettőnket zavarba ejtett az önök jelenléte – kezdte SonTag. – Habár szívesen látjuk önöket, be kell vallanunk, némileg meglepettek vagyunk. Tudomásunk van arról, hogy a Mezőgazdasági Testület segítséget kért. Mi azonban nem tettük.

Qui-gon mintha kissé megrezzent volna.

– De a Templom kapott egy hivatalos felkérést Bandomir kormányától egy békefenntartóra vonatkozóan. Birtokomban van a dokumentum.

– Biztos vagyok abban, hogy önnél van – felelte SonTag határozottan. – De nem én küldtem.

– Ez nagyon különös – mormolta Qui-gon.

– Mindazonáltal örülünk, hogy itt vannak – szólalt meg VeerTa élénken. – Vannak ugyanis kétségeink afelől, hogy az Újvilág Társaság engedni fogja, hogy szabadon működjünk. Mondjuk úgy, az Újvilág történetében gyakorta előfordult a konkurencia megszűnése.

– Saját szememmel győződhettem meg a módszereikről – válaszolta Qui-gon. – Egyet kell értenem önnel.

Qui-gon hangja semleges volt, Obi-van azonban tudta, a Jedi milyen mélyen helyteleníti az Újvilág módszereit. Az úton Bandomirra Obi-vant megdöbbentette az, hogy az Újvilág milyen nyíltan használja a megfélemlítést, a fenyegetést és a leplezetlen erőszakot, hogy kordában tartsa a munkásait. Jemba, a hutt elrabolta az arkónaiaktól azt az értékes anyagot, amely fontos az életben maradásukhoz. Kegyetlen választásra kényszerítette őket: vagy dolgoznak az Újvilágnak, vagy meghalnak. A képükbe nevetett, amikor már annyira legyengültek, hogy mozogni alig bírtak.

– Akkor megérti, miért szeretnénk egy Jedi képviseletét az első találkozásunkkor az Újvilággal – folytatta VeerTa. – Az önök jelenléte lesz a biztosíték arra, hogy mindenki becsületesen játszik.

Qui-gon biccentett.

– Boldogan megteszem, amit tudok.

Obi-van egyre izgatottabb lett. Nyilvánvaló, hogy ez fontos találkozás lesz. A bolygó jövője a tét. És mivel a Szülőbolygó csoport szövetkezett az arkónaiakkal, valószínűleg találkozhat majd Clat'Hával és Si Treembával. Mindkettőjükkel az idefelé tartó úton barátkozott össze. Qui-gon minden bizonnyal magával viszi a találkozóra!

– A társam a Keleti Termékeny Zónába utazik – szólalt meg Qui-gon, Obi-vanra mutatva. – Lenne szíves szállítójárműről gondoskodni számára?

Obi-van szinte már meg sem hallotta SonTag igenlő válaszát. Csalódottsága mögül a harag készült előtörni. Amíg Qui-gon egy bolygó megmentésében vesz részt, addig ő figyelheti a palánták növekedését! Hát végül tényleg farmer lesz...

Abban reménykedett, hogy azon kalandok után, amelyeken keresztülmentek, Qui-gon érvényteleníti az eredeti megbízatását. Azonban nyilvánvaló, hogy Qui-gon még mindig nem hiszi, hogy lovag válhat belőle. Kiküldi egy farmra, mielőtt padavanjává fogadja!

Obi-van a haragjával küszködött. Yoda Mester azt mondta, a harag gyakorta nem egy másik személy ellen, hanem önmagunk ellen irányul. „Csukd be a szád, és nyisd ki a füled – mondta Yoda –, és hallgasd, mit súg a szíved!"

Nos, az ő szíve most nem súgott semmit, inkább sikoltani szeretett volna a csalódottságtól.

Qui-gon közben kinyújtotta a kezét, tenyérrel felfelé, majd hirtelen átfordította őket, tenyérrel lefelé. Ez a búcsú gesztusa volt a mirieknél. SonTag és VeerTa utánozták. Úgy tűnt, vele senki sem foglalkozik, így hát Obi-van szándékosan nem viszonozta a búcsúmozdulatokat.

Az efféle udvariatlanság komoly kihágás volt egy Jedi-növendék részéről. Qui-gon azonban egyetlen szót sem szólt, miközben keresztülsétáltak a rezidencia hallján, majd ki a főkapun.

A levegő lehűtötte Obi-van felhevült orcáját, ahogy Qui-gonnal megálltak a lépcsőn. Obi-van arra várt, hogy az idősebb Jedi megdorgálja. Akkor elmondhatta volna, mennyire szeretne Bandorban maradni. Felsorakoztathatta volna az érveit, bebizonyíthatta volna, hogy Qui-gonnak szüksége van a segítségére.

– Úgy tűnt, nem vettek tudomást a cselekedetedről – szólalt meg Qui-gon a távolba meredve. – Úgy döntöttek, nem mutatják ki. Vagy csak nagyobb gondok foglalkoztatják a gondolataikat. Nem volt okod az udvariatlanságra.

– De én...

– Tudom, hogy az udvariatlanságod a haragból ered – folytatta Qui-gon. A hangja lágy volt és halk, mint általában. – Ezért elnézem.

Bosszús gondolatok támadtak Obi-van agyában. Ha úgy döntöttél, hogy elnézed, miért említetted egyáltalán? Qui-gon most először egyenesen Obi-vanra nézett.

– Soha, semmilyen körülmények között, semmilyen helyzetben, ami a küldetésemre vonatkozik, ne avatkozz közbe és ne cselekedj anélkül, hogy előtte kapcsolatba lépnél velem!

Obi-van bólintott.

Qui-gon tekintete ismét Bandor bányatornyait pásztázta.

– A dolgok csak ritkán azok, aminek látszanak – mormolta.

– Ezért szeretném... – kezdte Obi-van.

– Gyere! – szakította félbe Qui-gon zordan. – Szedjük össze a holmidat! El kell érned a szállítóhajót.

Fürgén lépkedni kezdett. Obi-van sokkal lassabban követte. Az esélyt, hogy Jedi-lovaggá váljon, szertefoszlani látta a hideg, szürke levegőben.