A Telosra tett utazásnak eseménytelennek kellett volna lennie. Yoda talált valakit, aki hajlandó volt elvinni őket, egy pilótát, aki egy hajórakomány droidot szállított a Telos-rendszerbe. A feszültség szinte kezdettől szikrázott a pilóta és Xanatos között. Stieg Wa fiatal volt, pimasz és beképzelt. Gyermekkora óta a maga útját járta, és kalandos életet élt. Egyfolytában ugratta Xanatost, mondván, hogy aki a Jedi Templom biztonságában nevelkedett, semmit sem tud a való életről.

Talán Yoda előre látta a személyiségek ilyesfajta ütközését. Talán ez is csak egy vizsga volt. Qui-gon figyelmeztette Xanatost, mérsékelje az indulatait, ne engedje, hogy a pilóta durva célzásai megsebezzék. Xanatos mosolyogva biztosította Qui-gont afelől, hogy így fog tenni.

Az utazás egyetlen veszélyes része a kalózoktól hemzsegő Landor-rendszeren való átjutás volt. Stieg Wa biztosra vette, hogy simán átcsúsznak; számtalanszor megcsinálta már. Amikor azonban három kalózhajó vette körül őket, és felszólították Stieg Wát, hogy adja meg magát, felfedezte, hogy az egyik vészjelző nem működik. A teherhajó álcázórendszere meghibásodott.

Stieg Wa azonban nem adta meg magát, és káprázatos ügyességgel ki manőverezett a lézerágyúk tüze elől. Miután lerázták üldözőiket, Stieg Wa kijelentette, valaki megrongálta az álcázórendszert. Xanatost gyanúsította.

Qui-gon természetesen hitt Xanatosnak, amikor az megesküdött rá, hogy semmi köze az egészhez. Miért kockáztatna meg egy kalóztámadást az ellen a hajó ellen, amelyen ő maga is utazik?

Stieg Wa a hátsó platformon éppen az álcázórendszert javította, amikor a kalózok visszatértek. Lelőtték, és fogságba ejtették.

Xanatos Qui-gont a mentőkabinhoz vezette. Már beprogramozta Telos koordinátáit. Amikor Qui-gon megkérdezte, miért tett ilyen előkészületeket, a tanítvány csak mosolygott.

– Mindig fenntartok egy hátsó kijáratot – felelte.

Hajnal előtt egy órával Qui-gon egy szállítóhajóval elrepült a Termékeny Kupolához. Az eléje küldött miri sietve üdvözölte.

– A nevem RonTha. Boldog vagyok, hogy üdvözölhetem a...

– Hol van Si Treemba? – szakította félbe Qui-gon élesen, és nyújtott léptekkel megindult a főépület irányába.

– A... a kupolában van, és magát várja – mondta RonTha, és igyekezett felvenni Qui-gon lépéseinek ritmusát. – De a protokoll szerint önnek előbb be kell jelentkeznie a...

– Vezessen hozzá! – parancsolta Qui-gon.

– De a protokoll...

Qui-gon RonThára szegezte tekintetét. Nem kellett használnia az Erőt. A miri rémülten engedelmeskedett a tekintet súlya alatt.

– Erre – nyögte, és sietve elindult.

A gabona suhogása jelezte Si Treemba jelenlétét. Amikor meglátta Qui-gont, kiugrott a gabonamezőből.

– Őrködünk, amióta Obi-vant elrabolták – mondta. – Senki sem mehet se ki, se be.

Qui-gon részvéttel nézett Si Treembára. A fiatal arkónai olyan fáradtnak látszott, hogy Qui-gon azon sem csodálkozott volna, ha állva elalszik.

– Nem kellett volna elszunnyadnunk azon az éjszakán – folytatta Si Treemba. – Obi-van azt mondta, ő kezdi az őrködést. Ébren kellett volna maradnunk...

– Nos, nem most kell a történteken rágódni – jegyezte meg Qui-gon gyengéden. – Most csak a jelen létezik. Meg kell találnunk Obi-vant. Mit láttál?

– Nem sokat – vallotta be Si Treemba. Egy csapat ember, Újvilág egyenruhában elhurcolta. Követtük őket, de a kupolában elvesztettük a nyomukat.

Si Treemba lehajtotta a fejét.

Qui-gon palástolni próbálta a csalódottságát. Si Treemba így is éppen eléggé rosszul érezte magát a történtek miatt. De hogyan találja meg Obi-vant ilyen csekély információ alapján?

Qui-gonnak hirtelen feltűnt, hogy RonTha igencsak idegesnek látszik. A miri verítékezett, és úgy tűnt, mintha menekülni akarna.

Qui-gon teljes figyelmével a férfi felé fordult.

– Látott valamit, RonTha?

– Én? De hiszen nekünk tilos éjjel a kupolában tartózkodni – védekezett RonTha. – Ellenkezik a szabályzattal.

– Nem válaszolt a kérdésemre – mondta Qui-gon udvariasan.

– Megpróbálom követni az előírásokat – motyogta RonTha.

– És minden esetben sikerül? – kérdezte Qui-gon kedvesen. Elfojtotta türelmetlenségét. – Bárki kísértésbe eshet, hogy megszegje a szabályokat.

– A gyümölcsök olyan ízletesek – suttogta RonTha. – Csak egy-két falat elalvás előtt...

– Mondja el nekünk! – mondta Qui-gon határozottan. RonTha nagyot nyelt.

– A gyümölcsösben voltam, amikor megláttam őket. Egy csapat ember hurcolt valamit. Valaki vezette őket. Valaki, aki fekete köpenyt viselt...

Qui-gon bátorítóan bólogatott.

– Először elrejtőztem. Akkor azonban megláttam, hogy Obi-vant viszik. Őt az én felügyeletemre bízták! Felelősséget vállaltam érte. Ezért követtem őket a kikötőig.

Qui-gon a szemöldökét ráncolta.

– A tenger felé mentek? RonTha bólintott.

– Két férfi és Obi-van.

Hová mehettek? Qui-gon meglepődött. Az óceán hatalmas, és sehol sincs egyetlen sziget, sem pedig zátony.

– Beszéltek valamit? – kérdezte.

– Semmi lényegeset – felelte RonTha. – Habár valami különöset igen. Az egyikük azt mondta Obi-vannak, hogy öt év múlva találkoznak, ha túléli. Obi-van persze nem válaszolt. Eszméletlen volt.

– Öt év? – ismételte Qui-gon.

– A mélytengeri bányák! – kiáltott fel Si Treemba.

Hát persze! – gondolta Qui-gon. Hol lehetne jobban elrejteni Obi-vant, mint a mélytengeri bányaplatformon?

– Szerezzen nekem egy csónakot! – utasította Qui-gon RonThát.

– De ez ellenkezik a szabály... – RonTha hangja elbizonytalanodott Qui-gon jeges pillantásának hatása alatt. – Igenis, azonnal – mondta megadóan.

Qui-gon olyan sebességgel száguldott a motorcsónakon, ahogy csak lehetett. Szinte centiméterekkel a hullámok fölött suhant a szürke óceánon. RonTha megadta a fúrótorony pontos koordinátáit, így csupán be kellett pötyögnie azokat a csónak fedélzeti komputerébe. Ráadásul RonTha biztosította afelől, hogy nem fog eltévedni, mivel a fúrótorony meglehetősen magas.

Először csak egy sötétebb szürke foltot pillantott meg az óceán szürke horizontján. Azonban ahogy közeledett, a folt tornyokká és épületekké alakult; kicsiny várossá az óceán közepén.

Qui-gon megszemlélte a fúrótornyot az elektrotávcsövön keresztül. Obi-van után kutatott. Váratlanul a platform legszélén mozgást észlelt. Néhány alak valamit lökdösött...

Qui-gon szorítása erősödött, ahogy a látottakra közelített. Obi-vant pillantotta meg! Az őrök elektromos ösztökékkel terelték a platform széle felé a fiút. Nyilvánvaló volt, hogy le akarják taszítani!

Qui-gon rátaposott a gázra. Már így is csúcssebességen száguldott. Kétségbeesetten ébredt rá, hogy túl messze van. Az egyetlen reménye az, hogy Obi-van túléli a zuhanást, és ő képes lesz felvenni a csónakba.

Eszeveszett sebességgel száguldott a sima vízfelszínen, egyre közelebb és közelebb ért. Obi-van már a platform szélén ingadozott. Qui-gon szíve fájdalmasan összeszorult, így veszíteni el! Sosem bocsátaná meg magának.

Azonban ahogy egyre közelebb ért, a fúrótorony egyik alsóbb szintjén mozgást észlelt. Valaki hurkot formált sodrott kötélből. A főfedélzetet merevítő támasztógerendához erősítette az egyik végét. S miközben Qui-gon figyelte, két hosszú, hajlékony kar hajította ki a lasszót a levegőbe.

Obi-van zuhant. Qui-gon az elektromos távcsövön keresztül figyelte. Obi-van arca elkeseredett volt, de higgadt, rettegéstől mentes. Elszánt volt a végső harcra, de kész volt elfogadni a halált, ha az jön el.

Mint egy Jedi.

És akkor Obi-van meglátta a hurkot maga alatt. Qui-gon még ebből a távolságból is érezte a fiúból eredő Erő fodrozódását. A sajátját arra összpontosította, hogy találkozzon a másik akarattal, s koncentrálta az Erőt, hogy Obi-van teste a hurok fölé tudjon kanyarodni.

A fiú valósággal belekapaszkodott a ritka levegőbe, és balra tornázta a testét, miközben a zuhanása lassult valamelyest. Belehullott a hurok közepébe. A következő pillanatban azok a hosszú karok kivágódtak, és behúzták Obi-vant egy biztonságos helyre.

Qui-gon mostanra csaknem odaért a platformhoz. Hallotta az őrök dühös kiáltásait, amikor rájöttek, mi történt. Valamennyien a felvonó felé rohantak, hogy lejussanak az alsó szintre.

A Jedi leállította a motort, és miközben a csónak az óceán hullámain ringatózott, sietve átvetette a kötelet az egyik tartógerendán, és biztonságosan rögzítette. Aztán egy másik kötelet dobott arra a szintre, ahol Obi-van eltűnt. Ellenőrizte, majd felmászott rajta.

Obi-van együtt szaladt a folyosón a hosszú karú teremtménnyel. Hirtelen megtorpant, mintha Qui-gon a nevét kiáltotta volna, noha a férfi nem szólt semmit. A fiú megfordult, és látta Qui-gont átugrani a korláton.

– Reméltem, hogy eljössz – mondta.

Qui-gon bólintott.

– Majdnem túl későn érkeztem. Siessünk!

– Ez Guerra – mutatott Obi-van a megmentőjére.

– Hozd őt is. Az őrök mindjárt ideérnek. Látták, hogy mi történt.

Guerra keze a bilincséhez emelkedett.

– Én nem mehetek. Ahogy te sem, Obavan. Obi-van Qui-gonra pillantott.

– Ez egy elektromos bilincs. Felrobbant bennünket, ha elhagyjuk a platformot.

Qui-gon biccentett. Először Obi-vanra koncentrálta az Erőt. Semleges energiát küldött az adó felé. Obi-van megérintette a bilincset.

– A zümmögés megszűnt.

– Majd találunk rá módot, hogy eltávolítsuk a szárazföldön – mondta Qui-gon.

– Ott van a jelzés – magyarázta Guerra. – A szárazföldön. A bandori rakodó dokkban lévő őröknél van a jeladó.

Qui-gon segítségül hívta az Erőt, hogy semlegesítse Guerra bilincsét, de hirtelen megfordult. A lift ajtaja kinyílt mögötte. Lézerlövedékek szisszentek el a füle mellett.

– Erre szükséged lesz – mondta Obi-vannak, és a kezébe nyomta a fénykardját.

A két fénykard egyszerre zümmögött fel, ahogy szembefordultak az őrökkel. A négy imbat egy pillanatra habozni látszott. Még soha nem láttak ehhez hasonló fegyvert. Azonban annyira dühítette őket Obi-van megmenekülése, hogy támadtak.

Qui-gon felugrott a korlátra, szaltózott egyet a levegőben, és az őrök mögött ért földet. Obi-van pedig szemből támadott. Elegáns kettőst alkotva mozogtak, támadtak, hátráltak, majd visszakényszerítették az őröket a liftkabin felé, s eközben könnyedén hárították el a lézerlövedékeket.

– Újabb őrök jönnek, Obavan! – kiáltotta Guerra. Tizenöt őr bukkant elő a platform túlsó végéből, a lépcsőház felől, és futás közben tüzeltek.

– Ideje indulni – kiáltotta Qui-gon a fiúnak.

Guerra nagyot sikoltva összerogyott, eltalálták. Felnézett Obi-vanra.

– Csak egy kis horzsolás – nyögte. – Menjetek. Feltartom őket.

Obi-van egy sugárvetőt nyomott a kezébe.

– Nem, te menj! Fel a lépcsőn, és rejtőzz el! Egy óra múlva a bilincsed hatástalanná válik, ezt megígérem. Bízz bennem.

Guerra ernyedten elmosolyodott.

– Én... nem bízom... senkiben – nyögte erőtlenül. Azonban, miközben Obi-van és Qui-gon eltérítették a lézerlövedékeket, sántikálva megindult a lépcsők felé. Aztán hirtelen megfordult. – Nem is igaz, Obavan! Benned megbízom.

Obi-van átugrott az elesett őrökön, felmászott a korlátra, majd a kötél felé vetette magát. Lecsúszott rajta, és a csónakban landolt.

Qui-gon követte. Beindította a motort. A fejük körül sziszegő lézertűzben elindultak a nyílt tenger felé.