Obi-van unatkozott. Ha még egy Csíravizsgáló Útra kell elmennie, ordítani fog.

Tudta, hogy a Mezőgazdasági Testület fontos munkát végez. De miért van ő itt?

A barna, kiégett föld közepén a Mezőgazdasági Testület egy hatalmas kupolát épített fel. A kupolát tudományos laboratóriumok és a dolgozók szállásai vették körül. A laboratóriumok és az igazgatási központok bejáratai magába a kupolába vezettek. Itt mindenki a bolygó jobbulása érdekében dolgozott. Nem voltak külső érdekeltségek, amelyek ellenőrzésük alatt tartották volna a kutatást, és nem volt nyereség egyetlen felfedezésből sem.

Obi-van érdekesnek találta volna az eljárást, ha a vezetője, egy RonTha nevű miri nem a legunalmasabb teremtmény lett volna, akivel valaha is találkozott. RonThát elkápráztatták az olyan dolgok, mint az oltóágmetszés és a magvak kihajtása. Órákon át képes volt ezekről beszélni monoton stílusában. És meg is tette.

Az egyetlen kedvező pont az volt, hogy Obi-van újra találkozott Si Treembával, az arkónaival, akivel a szállítóhajón ismerkedett össze.

Az arkónaiak fészekben születnek, és szoros közösségben nőnek fel. Nincs magasan fejlett egyéniség-érzetük, és csak ritkán barátkoznak kívülállókkal. Si Treembában azonban mély baráti kötelék alakult ki Obi-vannal. Egymás oldalán harcoltak a huttokkal és a togóriai kalózokkal szemben. Azon döntése miatt, hogy Obi-van mellé állt az Újvilág hutt vezetőivel szemben, majdnem az életét vesztette. Si Treemba az út során felfedezte saját egyéni bátorságát.

Obi-van az igazgatási központ felé tartott, ahol RonThával és Si Treembával beszélt meg találkozót. Meglátta várakozó barátját, és sietve üdvözölte.

– Örülök, hogy újra látlak, kedves barátom! – mondta, és megszorította Si Treemba mindkét kezét. Az arkónainak erős, kígyószerű teste volt gyenge karokkal és lábakkal.

– Boldogok vagyunk, hogy látunk, Obi-van – válaszolta Si Treemba. Nagy, ragyogó szeme megtelt örömmel. Az arkónaiak ritkán vagy inkább szinte soha nem használtak egyes szám első személyt.

Clat'Ha küldte Si Treembát, hogy felügyelje a Mezőgazdasági Testület daktilkutatását. Az arkónaiaknak szükségük van erre a sárga kristályra az életben maradáshoz, és a Mezőgazdasági Testület megpróbált kifejleszteni egy módszert, amellyel egyesítheti az élelemmel. Szokatlan dolog volt, hogy egy arkónai egyedül utazik, de Si Treemba sem volt szokványos arkónai. Clat'Ha tudta, hogy számíthat rá.

RonTha közeledett, menet közben a digitábláját tanulmányozva.

– Mára a kupola legészakibb negyedébe tervezett kirándulás van előjegyezve – mondta szokásos monotóniájával. – Számos elbűvölő magkísérletet fogunk megtekinteni. Mindig maradjatok mellettem, és semmihez se nyúljatok!

RonTha elindult a kupola belseje felé. Az óriási, zárt teret mesterséges nap világította be; valójában egy világítótestet helyeztek el magasan a kupolában. Odakinn végeérhetetlen, barna pusztaság terült el, míg idebenn susogó gabonatáblák és haszonnövények vették körül őket. Körülöttük kertészek sürgölődtek palántákkal vagy műtrágyával.

A fénytől és a melegtől elvakult Obi-van és Si Treemba, RonTha nyomában lépdeltek, és hallgatták, ahogy az a számos mezőgazdasági kísérletet sorolja, amelyek itt helyet kaptak.

– Ettől a sok beszédtől az élelemről teljesen megéheztünk – súgta Si Treemba Obi-vannak.

– Az már biztos – értett egyet Obi-van. Nyelt egyet, ahogy megpillantott egy facsoportot maguk előtt. Hatalmas, arany színű gyümölcsök függtek nagy fürtökben, elég közel ahhoz, hogy leszakítsanak egyet.

Egy aprócska monitor RonTha övén villogni kezdett. A férfi kikapcsolta.

– Az igazgatási épületbe hívtak – fordult feléjük. – Ha akarjátok, szabadon bejárhatjátok a helyet. Csak ne hagyjátok el az ösvényt! És ne nyúljatok semmihez!

RonTha elsietett.

Obi-van egy gyümölccsel szemezett.

– Mit gondolsz, amikor azt mondta, ne nyúljunk semmihez, a gyümölcsre gondolt? – kérdezte Si Treembától.

Si Treemba háromszög alakú feje idegesen megbiccent.

– Nehéz erre válaszolni.

– Valószínűleg nem.

Obi-van körbenézett, aztán gyorsan leszakított egy sárga gyümölcsöt. Odadobta Si Treembának, és szerzett egyet magának is.

– Igazán nem tudhattuk – mondta Si Treemba, és beleharapott a gyümölcsbe.

– Mmmmfff – intett Obi-van, mintegy elhessegetve még a gondolatot is, és közben mohón rágott.

A gyümölcs édes volt, lédús, mégis ropogós. Ez volt a legízletesebb gyümölcs, amit Obi-van valaha kóstolt.

– Jobb volna keresni egy nyugodtabb helyet, ahol megehetjük ezeket – javasolta.

Alighogy kimondta a szavakat, Si Treemba lépteket hallott. Bűnbánó pillantást váltottak, a szájuk még tele volt a gyümölccsel. Egy fejmozdulattal Obi-van jelezte, hogy vegyék be magukat a fák közé.

Kertészek egy csoportja bukkant fel, kosarakat hozva. A gyümölcsöskert felé tartottak.

– Húha! – suttogta Obi-van. – Jobb lesz, ha eltűnünk innen!

Nem akarta, hogy a küldetése fegyelmi probléma miatt érjen véget. Éppen elég gond volt már az úton is a Coruscanttól idáig.

– Hé! – kiáltotta az egyik kertész. – Ti ott!

Si Treemba fuldokolni kezdett, és eldobta a gyümölcsöt. Megbotlott, ahogy futni próbált. Obi-van felrángatta, és nekiiramodtak, át a gyümölcsösön, amíg el nem értek egy mezőt. Obi-van lerántotta Si Treembát a magas fű takarásába.

– Át kell vágnunk a mezőn, hogy visszajussunk a főösvényre – zihálta Obi-van.

A sorok között futottak tovább, és próbálták megtalálni a kivezető utat. A mező sokkal nagyobb volt, mint gondolták. Amerre néztek, csak a zöldet látták és a mesterséges kék eget maguk fölött.

Végül kiértek az utolsó sorból. Obi-van váratlanul úgy érezte, valami nyirkos és mocsaras dologban megcsúszik. A lába kiszaladt alóla, és ő továbbrepült. Si Treemba követte. Sárrögök fröccsentek az arcukba és a tunikájukra. Végül földet értek, és belecsúsztak egy óriási mocsokhalomba.

– Mi ez a szag? – kérdezte Si Treemba, és kitörölt a szeméből egy sárdarabot. – Jobban bűzlik, mint egy bantha a forró napon.

– Azt hiszem, megtaláltuk a műtrágyát – nyögte Obi-van, és kimászott belőle. Szemügyre vették a környezetüket. Mögöttük terült el a mező. Előttük egy üres fal.

Valami a fallal kapcsolatban nyugtalanította Obi-vant. Közelebb lépett, és kezével megérintette. A felszíne hűvös volt, akár a fém. Amikor elvette a kezét, legnagyobb meglepetésére azt látta, csupán egy szempillantásra, hogy az érintésére áttetszővé vált. Csupán egy szemvillanásnyi időre, túl gyorsan ahhoz, hogy belásson mögé.

– Mit csinálsz? – kérdezte Si Treemba türelmetlenül. Az arkónaiak sziszegő hangját hallatta, amely az aggodalmát fejezte ki. – Menjünk innen! Ez a szag megöl bennünket!

Si Treemba nem látta a fal vibrálását. Talán az Erő lépett működésbe.

– Egy pillanat – szólalt meg Obi-van. – Azt hiszem, van egy másik út kifelé.

Óvatosan tapogatózni kezdett a fal mentén, figyelve, ahogy az ujjai mögött felcsillan az áttetsző réteg. Még soha ezelőtt nem látott hasonló tulajdonságú fémet. Végül megtalálta, amit keresett: egy illesztést. Körbetapogatta az ujjaival. Egy ajtó volt.

Kezét az ajtóra tapasztva, Obi-van érezte a körülötte lévő élőlények energiáját: a gabonából és a gyümölcsökből, az emberekből, és a gazdag, élő szigetből áradt, ami a kupola alatt volt.

Si Treembának elakadt a lélegzete, amikor az egész fal hirtelen átlátszóvá vált. Látták, hogy tulajdonképpen ez egy melléképület, amely a kupola falának meghosszabbításából áll. Belül Obi-van műtrágyás zsákokat és különböző méretű dobozokat látott.

– Ez csak egy raktár – mondta Si Treemba csalódottan.

Ártatlannak tűnt. De akkor miért titkolják ilyen gondosan? Obi-van szakavatott mozdulattal tolta meg az ajtót. Lágy, elektronikus pendülést hallott, és az ajtó feltárult.

Si Treemba ismét idegesen szisszent. Fakó, világos szeme megrebbent.

– Biztos vagy benne, hogy bemehetünk oda?

– Te itt maradsz – utasította Obi-van. – Őrködj! Azonnal jövök.

Belépett a helyiségbe. A fal azonnal ismét átlátszatlanná vált. Olyan volt, mintha egy fehér cső belsejében lenne. Lehajolt, hogy megvizsgálja a szállító dobozok címkéjét. A címkék feketék voltak, háromszög alakúak és egy vörös bolygót ábrázoltak, körülötte keringő, holografikus űrhajóval.

Obi-van azonnal felismerte: Újvilág. Áthajolt, hogy elolvassa a rekeszek oldalán lévő jelöléseket is. Doboztól dobozig haladt, elolvasva a leíró címkéket. Robbanóanyagok. Turbófúrók. Detonátorok. Alagútfúró-berendezések. Biotikus gránátok.

Ezek bányászfelszerelések. De a védett Mezőgazdasági Testület területén. A Mezőgazdasági Testület szigorúan megtiltotta még a kapcsolatot is bármilyen nyereségre törekvő vállalkozással. Valaki titokban szövetkezett az Újvilággal?

– Obi-van, siess! – hívta Si Treemba. – Bűzlünk! Zuhanyozni szeretnénk!

Obi-van meglátott egy kicsi dobozt abban a sarokban, amit eddig kihagyott. Ennek az egynek nem volt címkéje, csak egy fémlapka, amely kapocsként szolgált. Egy megszakított kör volt.

Mostanra eleget látott. Obi-van elcsusszant a dobozok mellett az ajtóhoz.

– Mi az? – kérdezte Si Treemba.

– Valamiféle titkos raktár az Újvilág számára. Valamiben mesterkednek.

Si Treemba zöldes bőre mattszürkére halványult.

– Itt? De hiszen innen ki vannak tiltva.

– És ez megállítja őket? – kérdezte Obi-van zordul. – Menjünk vissza! Fel kell vennem a kapcsolatot Qui-gonnal.

– Úgy érted, nem teszel semmit? – követelte Obi-van. Qui-gon miniatűr hologram formájában lebegett előtte.

– Nincs mit tenni – válaszolta Qui-gon. – Mit mondtál, a fal áttetszővé vált az Erőtől?

– Még soha nem láttam ehhez hasonlót – magyarázta Obi-van. – És te?

Qui-gon eltekintett a választól.

– Az információ érdekes, semmi több. Nincs valódi bizonyíték arra, hogy az Újvilág keresztezné a Mezőgazdasági Testület kutatásait.

Obi-van ordítani szeretett volna a csalódottságtól.

– Egyáltalán nem lehetnének itt! Visszatérhetnék Bandorra. Az Újvilág tervez valamit... valami nagy dolgot. Ki kell derítenünk, hogy mit!

– Nem szükséges – felelte Qui-gon metszően. – A te küldetésed beszámolni a Mezőgazdasági Testület fejlődéséről.

– És mi van a megszakított körrel a dobozon? – tette fel a kérdést Obi-van sürgetően.

– Kövesd az utasításokat! – mondta Qui-gon szigorúan. – Ha bizonyítékot találsz a jogsértésre, azonnal vedd fel velem a kapcsolatot! Ne tégy semmit saját magadtól!

– Qui-gon...

– Hallottad, amit mondtam, Obi-van?

– Igen – felelte a fiú kelletlenül.

– Nos, most mennem kell. Tájékoztass továbbra is.

A hologram megremegett, majd eltűnt. Obi-van az üres levegőbe meredt, ahol Qui-gon képe nem sokkal ezelőtt lebegett. Qui-gon ismét elzárkózott előle.