ÖT

T’CHALLA halvány mosollyal nyugtázta a királyi edzőtermet betöltő sóhajokat, ahogy átszaltózott a tornaszekrény fölött. A palotába látogató gyermekeknek azt mondták, hogy az üvegezett falú helyiség, ahonnan az egész csarnokot be lehetett látni, hangszigetelt, úgyhogy akármilyen hangosan is kiabálnak vagy lelkendeznek, azzal csöppet sem zavarják a királyt napi edzései során. Mi több, a tanárok egyenesen arra buzdították őket, hogy nyugodtan tapsoljanak és éljenezzenek kedvükre.

Azt persze sem a gyerekek, sem a tanáraik nem tudhatták, hogy T’Challa emberfelettien éles hallásán még a hangszigetelt falak sem tudtak teljesen kifogni. Úgyhogy ezek voltak azok a ritka alkalmak, amikor őszintén kiélvezhette az alattvalói hódolatát, nem úgy, mint a nyilvános megjelenések idején.

A jókora edzőterem a legkülönfélébb eszközökkel volt fölszerelve, a fekvenyomó- és futópadtól kezdve a legkülönbözőbb méretű és formájú súlyokon át egészen a gyűrűig és a felemás korlátig akadt itt minden. A látogatók azonban mindig is azt a speciálisan a király számára kialakított, fémgyűrűkből és rudakból összeállított szerkezetet csodálták meg leginkább, amit T’Challa magában csak vasdzsungelnek hívott. Ez volt az, ahol leginkább megcsillogtathatta – és próbára tehette – képességeit.

S’Yan bácsikája az utóbbi időben egyre többször javasolta, hogy legalább ide szereljenek föl védőhálókat, a király azonban meg volt róla győződve, hogy épp a folyamatos veszély az, ami nagyobb óvatosságra és körültekintésre sarkallja. Arról már nem is beszélve, hogy legtöbben épp azt csodálták, amikor ezen az ördögi szerkezeten lendült egyik platformról a másikra.

Néhány perccel később, miután barátságosan odaintett az őt áhítattal figyelő gyerekeknek, T’Challa lemászott a vasdzsungelről, és belekezdett az edzés utáni levezető, izomlazító gyakorlataiba. Közben egy hártyavékonyságú érintőképernyőn a legfrissebb híreket böngészte. Épp beleegyezését adta, hogy új gátat építsenek a közeli Kígyó-folyóra, mikor – kezében egy tablettel és egy palack vízzel – Shuri sétált be az edzőterembe.

A húga ugyanolyan fekete edzőruhát viselt, mint ő, és a királyon látványosan átnézve kezdett bele a saját nyújtógyakorlataiba.

T’Challa vigyorogva figyelte – régi, kedves játékuk volt ez.

– Jó reggelt, Shuri-maci!

– Ja, Cicamica! – biggyesztette le az ajkát a lány, aztán addig hajolt hátra, míg a kezei a padlót nem érintették.

Néhány percig szótlanul folytatták a nyújtógyakorlataikat, aztán T’Challa a lány mellé telepedett a padlóra.

– Büdös vagy! – öltötte rá a nyelvét Shuri.

– Ez azért lehet, mert az egyikünk már be is fejezte az edzését, míg a másik egész reggel az ágyban lustálkodott! – vigyorodott el T’Challa. – És most halljuk, mi a baj!

– Anyánk nem bízik bennem – sóhajtott föl a lány. – Azt akarja, hogy a csajaiddal tréningezzek együtt. Szerinte ettől majd jobb lesz a tartásom.

– Én meg azt mondom, hogy a közelükben sohase hívd őket a csajaimnak, hacsak nem akarod, hogy agyonüssenek és elássanak! – csóválta meg a fejét T’Challa. – Anyánk azt akarja, ami számodra a legjobb, nekünk pedig illik tiszteletben tartani a bölcsességét.

– Ő mindig azt akarja, ami a számodra a legjobb! – füstölgött Shuri. – Pedig még csak nem is a vér szerinti anyád! Nekem kellene a kedvencének lennem, nem a mostohafiának!

T’Challa föltápászkodott a padlóról, és egy törölközőt dobott a vállára.

– Hidd el, mindkettőnket szeret, Shuri-maci! Kettőnk közül azonban én vagyok a király. De ha szeretnéd, parancsba is adhatom, hogy a testőreimmel együtt gyakorlatozz, és akkor nem lehet ráfogni, hogy ez pusztán anyánk kérése lenne.

– Akkor ez… akkor ez a te ötleted volt?! – villant meg Shuri szeme.

T’Challa egy pillanatig a megfigyelő ablak felé sandított, s csak akkor folytatta, miután megbizonyosodott felőle, hogy már minden vendég távozott.

– Egy ideje már fontolgatom, hogy új feladatot bízzak a Dora Milajére – bólintott a király. – És ennek az első lépése lenne, hogy megszokják, hogy folyamatosan közöttük vagy.

– Komolyan? – vonta föl a szemöldökét a lány. – El akarod venni tőlük a testőri feladatot? Esetleg… teljesen föl is akarod oszlatni a szervezetet?

– A Dora Milaje harcosai már régóta őrzik a békét. Egy ilyen ősi, nemes tradíciót nem lehet csak úgy semmibe venni – komorodott el T’Challa. – Azonban a Párducisten segedelmével egyetlen halandó nő védelmére sem szorulok rá. Úgy vélem hát, hogy másutt talán nagyobb hasznukat vehetnénk.

– Csak nem akarod hazaküldeni őket? – kerekedett el Shuri szeme.

– A Dora Milaje harcosai Wakanda tizennyolc törzséből származnak, amik azt akarták, hogy minden törzs egyenlő esélyt kapjon, amikor a király párt választ. Eredetileg minden törzs menyasszonyjelölteket küldött, a női testőr-szerep csak később alakult ki. És mindez így van már hosszú évszázadok óta, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedek során mindössze egyetlen Dora Milaje harcost választott párjául a Fekete Párduc.

– Az édesanyádat – suttogta a lány.

– Talán ideje lenne szembenéznünk a tényekkel. A Dora Milaje ideje lassan lejár, és talán új feladatot kellene találnunk a számára. Én ebben kérném a segítségedet – tápászkodott föl T’Challa.

– Tudod… ha a dolgok egy kicsit másként alakulnak, én is lehettem volna a Párduc – nézett föl a bátyjára Shuri. – Még az is lehet, hogy jövőre párbajra hívlak, és megkaparintom magamnak a trónt!

– Tedd azt! – mosolygott rá T’Challa, majd az ajtóból még visszafordult egy pillanatra. – Azt azonban ne felejtsd, hogy én, akárcsak az anyánk, teljes mértékben megbízom benned, húgom.

* * *

– SEGÍTHETÜNK, uram? – sistergett föl a kaputelefon.

– Mondja meg Friedmannek, hogy az előzetes megbeszélésünk értelmében Ulysses Klaw van itt! – mosolygott föl az ajtó fölötti kamerára a magas, kalapos, barna kabátos férfi.

Az ajtó halk kattanással tárult föl, mire Klaw besétált. Egy rövid folyosó végén, egy masszív tölgyfaajtó mögött elegánsan berendezett irodát talált, ahol a fogpiszkálós férfi várta.

– Á, Klaw! – mondta amaz anélkül, hogy akárcsak egy pillanatra is levette volna csizmás lábát az asztalról.

– Friedmann – biccentett Klaw, miközben odahúzott egy széket. – Van valamije a számomra?

– Semmi barátságos csevej? – biggyesztette le az ajkát Friedmann. – Semmi szép az idő, vagy hogy van… Egyenesen bele a közepébe?

– Tudja, manapság nem olyan könnyű átjutni a nemzetközi határokon, mint korábban – mordult föl Klaw. – Úgyhogy mi lenne, ha valóban rátérnénk az üzletre, és mihamarabb hazamehetnék?

Friedmann egy dossziét csúsztatott át az asztalon, amiből Klaw tucatnyi fotót húzott elő. Fekete-fehér felvételek voltak T’Challáról, ahogy a Fekete Párduc öltözékében Washington utcáin hadakozik a terroristákkal.

– Gondoltam, érdekelni fogja, hogy két legyet üthet egy csapásra – vigyorodott el Friedmann.

Klaw egy hosszú pillanatig merőn bámulta a fotókat, aztán kifejezéstelen tekintettel nézett a fogpiszkálós férfira.

– Mit érdekli magát Wakanda? Azt nem állítom, hogy én magam ne végeznék vele szívesen, de mi köze van mindehhez Amerikának?

– Á-á! – rázta meg tiltón az ujját Friedmann. – Tudja, hogy szólnak a szabályok! Én megjelölöm a célpontot, ön elfogadja a megbízást. Maga végrehajtja a feladatot, én kifizetem, és mindenki megy a maga útján.

– Azt nem mondom, hogy nem lehet megcsinálni – dőlt hátra Klaw –, de azt tudnia kell, hogy ez nem egyemberes munka lesz. Szükségem lesz segítségre.

– A nagy Klaw nem boldogul egyedül? – nevetett föl gúnyosan Friedmann. – Lehet, hogy mégsem a megfelelő embert választottam a feladatra?

– Én vagyok az egyetlen ember, aki ezt képes lehet végrehajtani – szorultak meg Klaw ujjai az asztal peremén. – És ezzel ön is tisztában van, máskülönben nem hívott volna ide. Azonban nem vagyok olyan ostoba, hogy egymagam nézzek szembe a Fekete Párduccal és az átkozott testőrnőivel! Szükségem lesz olyan különleges zsoldosokra, akiket maga könnyebben toborozhat, mint én.

– Adjon pár napot, és akkor össze tudom hozni néhány olyan emberrel, akik talán segíthetnek – mondta Friedmann. – De aztán eredményeket akarok!

Klaw biccentett, majd összehajtogatta, és a kabátja zsebébe csúsztatta T’Challa fotóját.

– A szokásos bankszámlák? – kérdezte a fogpiszkálós.

– Természetesen. A felét előre, a felét a feladat végrehajtása után.

– Ha ezt a megbízatást sikerrel teljesíti, akad néhány igazi nagykutya, akik további munkákat is adhatnak – mondta Friedmann, kivételesen egész komolyan. – Őszintén… milyennek látja az esélyeit?

– Egész jónak. Már kellő tapasztalatom van a… Párducokkal kapcsolatban – mozgatta meg Klaw a jobb keze halkan felbúgó ujjait.

– De azért szeretnénk, ha közben Wakandát nem tenné a földdel egyenlővé! – jegyezte meg Friedmann. – Van ott egy értékes technológia, amit az ügyfeleim szeretnének kisajátítani a király halála utáni zűrzavaros időkben.

– Megpróbálom – mosolyodott el hidegen Klaw. – De nem ígérhetek semmit.

* * *

T’CHALLA gyűlölte a trónszéket, ámbár talán nem is a gyűlölet volt rá a legjobb szó, sokkal inkább az ellenérzés és émelygés. Már harmadik órája ült a hatalmas, ónixfekete, magas háttámlájú alkalmatosságon, s miközben a kérvényezők és panaszosok végeláthatatlan tirádáját hallgatta, arra próbált visszaemlékezni, mikor is ült először ezen a széken.

Kiskölyök volt még, nem lehetett több háromévesnél, és még csak nem is a trónon, hanem az édesapja térdén ült. Arra viszont már tisztán emlékezett, hogy mikor állt a trón előtt – ez akkor történt, amikor kénytelen volt beismerni, hogy ő törte el a Szent Szél Lándzsáját. És arra is tisztán emlékezett, hogy milyen büszke volt T’Chaka, mikor elmondta neki, hogy kiállta kiképzése első próbáit.

Tulajdonképpen egészen sok emléke és élménye kapcsolódott ehhez a trónszékhez. Gyermekkorában rendszeresen ott ült a trónus mellett – vagy néhány lépéssel odébb egy függöny mögött –, annak gyermekre méretezett másán, és onnan hallgatta, ahogy az apja törvényt hoz és igazságot tesz. Egyszerűen imádta az apja uralkodói hanghordozását, s mikor az utolsó kérvényező is meghallgattatott, T’Chaka rendszerint saját maga invitálta a fiát, hogy üljön a trónra, és szokja azt, milyen onnan szemlélni a világot.

T’Challa ezzel jó darabig nem boldogult egyedül, s amikor az apja fölültette a trónszékre, a lábát lógázva várta, hogy mikor nő már olyan nagyra, hogy a királyság titkait is rábízzák.

Azonban mindezek ellenére az ónixfekete trónus az apjáé volt, és T’Challa egyszerűen nem érezte helyénvalónak, hogy most ő ül rajta. El is döntötte, hogy mihamarabb készíttet egy másikat, ami minden tekintetben csakis az övé, aztán ismét az elébe járulók felé fordította a figyelmét.

A trón két oldalán Nakia és Okoye álltak őrt, miután a tengerentúli kiruccanás után visszakerültek a szolgálati beosztásba. A Dora Milaje harcosai azonban csak az ő biztonságáért feleltek, a király bölcsességére és döntéseire kíváncsiakat a palotaőrség tagjai kísérték az uralkodó színe elé.

A mai problémás ügyeket viszonylag egyszerű volt orvosolni. Ott volt például az a házaspár, akik abban kérték ki a király tanácsát, hogy a gyermeküket inkább katonai vagy tudományos pályára küldjék. Ő azt mondta nekik, hogy mindkét választás bölcs, és sok dicsőséget hozhat mind a gyermeknek, mind a családjának, ugyanakkor azt javasolta, hogy talán mégis várják meg, míg a gyermek kinő a csecsemőkorból, és esetleg az ő véleményét is kérdezzék meg.

És szíve szerint azt is hozzátette volna, hogy keressenek föl egy házassági tanácsadót, de ezt végül inkább megtartotta magának.

Néhány földműves azzal a kéréssel járult elébe, hadd vételezzenek nagyobb mennyiségű vizet a Hesuti-víztározóból, hogy ellensúlyozzák a keleti vidéket sújtó aszályt. A király természetesen hozzájárult, mi több, arról is biztosította őket, hogy mihamarabb átfogó megoldást dolgoztat ki a mezőgazdasági miniszterrel a problémára.

És ott volt az a kislány – egy igazi csodagyerek –, aki ösztöndíjjal szeretett volna egy tengerentúli iskolában tanulni.

T’Challa mosolyogva emlékezett vissza azokra az időkre, amikor ő jelentette be, hogy szeretne külföldön tanulni – a Harwardon, Oxfordban és a Svájci Szövetségi Technológiai Intézetben. Hogy abból mekkora botrány kerekedett! Az anyját majd’ szétvetette a méreg, S’Yan bácsikája pedig azzal tréfálkozott, hogy ez lesz az első alkalom, amikor a wakandai király alattvalói puccsot kísérelnek majd meg uruk ellen.

Ekkor kellett először rájuk kényszeríteni az akaratát – azzal, hogy emlékeztette őket, egy napon király lesz. Megmondta, hogy hajlandó bármilyen biztonsági intézkedést elfogadni, amit csak szükségesnek tartanak, de akkor is elmegy a tengerentúlra.

Így is történt, és „Luke Charles” három hónappal később már Nagy-Britanniában tanult.

Miközben fizikát, közgazdaságtant és asztrobiológiát hallgatott, a fiatalember szabályosan lubickolt a lehetőségek tengerében. Élvezte, hogy életében először nem részesül különleges bánásmódban. Ő is csak egy volt a campuson lakó diákok közül, azt evett, amit akart (eleinte szabályosan rosszul lett a gyorsételektől), azt ivott, amit a kezébe nyomtak a buliban (az amerikai sört igazából sosem tudta megszokni), és bőrszíntől és társadalmi hovatartozástól függetlenül azzal randizott, akivel jólesett.

Igaz, a tengerentúli barátnői közt nem egy akadt, aki idővel furcsállotta, hogy előbb-utóbb minden randijukon fölbukkan a közelükben néhány afrikai szépség. No, nem feltűnően, csak két asztallal vagy három sorral odébb, de azért mindig ott voltak. T’Challa szíve szerint nem vitt volna magával testőröket, de a Dora Milaje harcosait hátrahagyni fölért volna egy szentségtöréssel.

Szerencsére a testőrnői kiválóan végezték a feladatukat, és időközben maguk is annyi tudással és tapasztalattal lettek gazdagabbak, hogy hazatértük után T’Challa közülük többet is fölmentett a testőri szolgálat alól, és az oktatásügyben és a kormányzatban helyezte el őket.

A király mosolyogva bólintott rá a kislány kérésére, aztán szigorúan a lelkére kötötte, hogy időről időre küldjön neki beszámolót a tanulmányairól.

Mikor végül nagysokára az utolsó kérelmező problémájára is gyógyírt talált, elnyomott egy ásítást, és fáradtan dőlt hátra.

– Ugye ma már nincs több kérelmező, bácsikám?

– Azt hiszem, nincs, fenség – mosolyodott el S’Yan. – Úgy nézem, nem szoktál még hozzá a trónszékhez.

– Ennyire nyilvánvaló? – vigyorodott el T’Challa.

– Csak azoknak, akik kellőképp ismernek, fiam.

S’Yan szórakozottan rendezgette a nagy paksaméta papírt, amit a modernebb kor gyermekei által kedvelt érintőképernyő helyett hordott magánál.

– Hozzám sem illett a trón a régensi éveim alatt, de úgy gondoltam, egy napon majd király leszel, és akkor majd te is megpróbálod, milyen az ülés rajta.

– Megpróbáltam, és máris úgy gondolom, hogy kicseréltetem. De csak majd holnap. Vagy holnapután. Hogy állunk a napi teendőkkel?

– Azt hiszem, tulajdonképpen egészen jól, fenség – vakarta meg ősz üstökét S’Yan. – Gyakorlatilag tíz szabad perced is van, mielőtt elkezdődik a Biztonsági Tanács ülése.

– Tíz egész percem?! – sóhajtott föl T’Challa. – El sem tudom képzelni, mihez kezdhetnék ennyi idővel!

Okoye épp csak egy hajszálnyit mozdult, a király éles szeme azonban így is fölfigyelt rá.

– Neked talán volna ötleted, Okoye?

A testőrnő a riadtan maga elé bámuló Nakiára pillantott, aki csak a fejét rázta. Aztán a trón elé lépett, letérdelt és meghajolt.

– Petíciót szeretnénk eléd terjeszteni, Imádott Urunk! – mondta halkan, hausa nyelven.

– A király termeiben egyedül wakandai nyelven lehet kérvényt benyújtani, Okoye! – szisszent föl S’Yan. – És ez a Dora Milaje harcosaira is ugyanúgy vonatkozik!

– A bácsikámnak igaza van – mondta T’Challa némi töprengés után wakandai nyelven. – A törvény az törvény.

– Ahogy parancsolod, fenség! – vágta rá Nakia.

– A Dora Milaje nemzedékek hosszú során át védelmezte a Fekete Párducot és a trónt – nézett föl a királyra Okoye –, azonban most úgy tűnik, hogy a király többé már nem tart igényt a szolgálatainkra. Mi lesz így velünk? Mi vár ránk?

– Szeretek veled beszélgetni, Okoye – mosolyodott el T’Challa. – Te nem köntörfalazol, és holmi udvariaskodásra sem pazarolod az időt. Rögtön a lényegre térsz.

Azzal fölállt, és komótosan kezdett föl-alá sétálni.

– Nem fogom tagadni, mert azzal csak megsértenélek benneteket. Túl eszesek vagytok, és túl közel álltok a trónhoz, semhogy átlátszó hazugságokkal próbáljalak félrevezetni benneteket. Valóban másfajta feladatot szánnék a Dora Milajének.

Aztán mielőtt a két nő tiltakozhatott volna, fölemelte a kezét, és beléjük fojtotta a szót.

– Ez nem a ti hibátok, mi több, már javasoltam is az elöljáróitoknak, hogy mindkettőtök nevét vezessék be a legdicsőbb harcosok tetteit megörökítő krónikákba. Azonban vannak dolgok, amelyeket másként szándékozok tenni, mint az apám, és ez is olyan. És ahogy megnyitjuk a határainkat a világ felé, az őseink törvényeiből és hagyományaiból is kénytelenek leszünk félretenni egyiket-másikat.

Nagy levegőt vett, aztán lendületesen folytatta:

– Nem látom szükségét egy olyan katonai alakulat fenntartásának, mint a Dora Milaje, melynek az egyetlen feladata csupán egy személy védelmezése. Egyéb feladatokkal – például a katonai hírszerzés vezetésével – szeretnélek hát megbízni benneteket. És innentől kezdve már nem csupán a trónt, de az egész országot fogjátok szolgálni.

– Ne! – jajdult föl Nakia, mire Okoye megragadta és megszorította a karját.

T’Challa kifejezéstelen arccal figyelte, míg a két testőre összeszedi magát.

– Kémeket csinálnál belőlünk? – suttogta Nakia a padlót bámulva. – Félhomályos sikátorban rejtőzzünk és kulcslyukaknál hallgatózzunk?

– Úgy szolgálnátok, ahogy az ország megköveteli – mondta T’Challa. – Ennyi kiváló harcosnak mindössze egyetlen személyt védelmezni, még akkor is, ha az Wakanda királya, pazarlás! Ez már nem is annyira a felelősségről és a kötelességről szól, inkább csak a Dora Milaje presztízséről.

A két női testőr némán mérlegelte az elhangzottakat, s végül Okoye szólalt meg.

– Végleges a döntésed?

– Van rá okom, hogy ne legyen az? – kérdezett vissza T’Challa.

– Könyörögve kérlek, Fenséges Urunk, adj nekünk lehetőséget, hogy bizonyítsuk, milyen hasznosak vagyunk számodra! Nemzedékek óta a Fekete Párduc a Dora Milaje minden tevékenységének középpontja, s már a gondolatba belebetegszem, hogy mi leszünk a fajtánkból az utolsók!

– Biztos vagyok benne – tette hozzá Nakia –, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk a trón számára, és ezt készek is vagyunk bebizonyítani.

– Hogyan?

– Ahogy lehetőség adódik rá, Imádott Urunk!

– Te mit gondolsz, bácsikám? – fordult S’Yanhoz a király.

– Úgy vélem, a Dora Milaje felbecsülhetetlen érték a trón számára, fenség – mondta az egykori régens tűnődve. – Ez a Rend jelenti a stabilitást az egykor széttagolt országban, arról nem is beszélve, hogy hozzájuk fogható harcosokat nem sokat találsz ezen a világon. A hűségük megkérdőjelezhetetlen, és a nevüket minden ellenségünk félve emlegeti. Márpedig ez nem olyasmi, amit szabad lenne csak úgy eldobni magunktól!

T’Challa végül visszatelepedett a trónra, és a pillantása az előtte térdeplő nőkön állapodott meg.

Tartok tőle, hogy igazán csak egy megoldás van erre a problémára…

– Halljátok hát a döntésemet: A Dora Milaje sok éven át szolgálta hűséggel a trónt, így megérdemlik, hogy beleszólásuk legyen a jövőjükbe. Mielőtt új feladatokkal bíznám meg őket, alaposan megfontolom, följegyzem és elbírálom, mire is képesek, és ez alapján hozom meg a végső döntést. Amíg erre sor kerül, javaslom, hogy Shuri hercegnő a testőrséggel együtt gyakorolja a fegyverforgatást, ami az ő kötelességeihez is hozzátartozik. Ez így hogy hangzik?

– Igazságosnak, Imádott Urunk! – bólintott Okoye, aztán a két testőr ismét magára öltötte a kiismerhetetlenség maszkját, és elfoglalta helyét a trón mögött.

S’Yan megvárta, míg a testőrök visszaállnak a helyükre, aztán fölsóhajtott.

– Ez igen érdekes és tanulságos volt, most azonban legfőbb ideje, hogy elindulj a Biztonsági Tanács ülésére, fenség! Hozhatok előtte valamit enni vagy inni?

– Nem, köszönöm! – rázta meg a fejét T’Challa, miközben lesétált a trónemelvényről, és a két testőrrel a sarkában elindult a kapu felé. – Majd később harapok valamit.

S’Yan megvárta, míg T’Challa és a testőrnői elhagyják a tróntermet, csak akkor szólalt meg ismét:

– Ne mondjatok még le róla, lányok! – dünnyögte az orra alatt. – Makacs, de igazságos. Tegyétek, amit kell, és majd meglátja, hogy mennyit értek!

Régensként a bátyja halála és a T’Challa koronázása közti időszak során S’Yanra is a Dora Milaje harcosai vigyáztak. Az ő segítségükkel hozta haza a testvére holttestét, s akadályozta meg, hogy Wakanda széthulljon a merénylet utáni zavaros időkben.

Csak egy bolond mondana le ilyen segítőkről… de a fiatalok egy része, amíg be nem nő fejük lágya, bizony csinálnak bolondságokat.

Régi emlékek merültek föl benne, melyektől önkéntelenül is elmosolyodott.

Ezért vannak mellettük a vének. Hogy tanácsot adjanak nekik.

Halkan dúdolva sétált ki az üres trónteremből, és csöndben becsukta maga mögött az ajtót.

T’Challa igazi zseni volt, s mindaz, ami ezzel együtt járt – türelmetlen és néha az önteltségig magabiztos, ami többek közt a királyi neveltetéséből is adódott.

De bolondnak akkor sem nevezném. Olyan értékes segítőket, mint a Dora Milaje, nem fog puszta szeszélyből félrelökni.

S’Yan efféle dolgokon tűnődött, miközben végigsétált a Királyok Csarnokán. A falakat rég elporladt wakandai uralkodók portréi – köztük a bátyját és az apjukat ábrázolók – díszítették. Egy pillanatra a testvére arcképe előtt állt meg.

Ahhoz képest, hogy milyen művelt és okos, sajnos T’Challa is cselekedett már elhamarkodottan. Ott volt például az a párviadal…