Epilógus

Új élet

AZ ÜNNEPI ÉTELEK ILLATA ínycsiklandozóan szivárgott ki a konyhából, hogy az egész házat bejárva rám találjon a tető kiugró, lapos részén. Hanyatt feküdtem, derékig érő hajamat kibontva szétterítettem, és lehunyt szemmel élveztem a napsütést.

– Mindjárt vacsora! – csendült fel a földszintről David hangja.

Nem feleltem. Tudta, hogy Kellan nélkül nem megyek le. Már teljesen elkészültem, nem lehetett rám panaszkodni.

David Fantázia a valóságban című legújabb könyve a bestseller listák élére került. Mindeddig még arra sem vettem a fáradtságot, hogy elolvassam. Fogalmam sem volt, hogy misztikum vagy filozófia-e az alapja, de nem is ez volt a lényeg. David fontosnak tartotta, hogy minél több embert megérintsen az írásaival, és mióta túléltük a túlélhetetlent, még inkább odafigyelt erre az elméletére.

Egy hónap telt el azóta, hogy a Zsoldos felbukkanása a régi otthonunkban, ahol a gyermekkoromat is töltöttem, fenekestől felfordította az életemet. Időnként még eszembe jutott Wentworth kegyetlen mosolya és az Üldözők mérhetetlen gyűlölete, de nem engedtem, hogy úrrá legyen rajtam a félelem. A városból elköltöztünk, az egyetemről átjelentkeztem egy másikra, így szeptembertől már az új helyen kezdhetek.

David és Lin már hivatalosan is felvállalják a kapcsolatukat. Igazán helyesek együtt, én pedig örülök, hogy boldognak látom a nagybátyámat. Annak viszont még jobban, hogy lefoglalja ez az új szerelem, így nincs ideje az én kapcsolatomban vájkálni.

A nyári napsugarak fényesen beragyogták a környéket, úgy éreztem, mintha korcsolyáznának a bőrömön. Így töltődtem fel. Mindenfajta pozitív energiát így szedtem magamra napfürdőzés közben. A távolban felhangzott egy motor hangja, mire a szívem hevesen megdobbant.

A moraj egyre erősödött, és tudtam, hogy már csak percek kérdése, és újra láthatom. A Kellannel együtt töltött idő csak még közelebb hozott minket egymáshoz. Úgy éreztem, minden idegszálammal ráhangolódtam. Gyakran mondogattam neki, hogy beleolvadt a létezésembe. Az enyém az övé nélkül olyan törést szenvedne, amelyet biztosan nem élnék túl.

A motor leparkolt a házunk előtt. Szinte hallottam a lépteit, ahogy türelmetlenül végigsétál a feljárón, nyílik az ajtó... Nem mozdultam. Mélyeket lélegeztem, és igyekeztem csak rá koncentrálni.

Minden egyes szó, ami elhangzik köztünk, egy-egy damil szál. Összeköt bennünket, éppolyan erős, mint a köztünk lévő szerelem, és hajlékony is, hogy a körülöttünk lévő furcsaságokat elbírja viselni. A következő pillanatban már tudtam, hogy ott van. Zajtalanul jött fel a tetőre, mégis biztos voltam benne, hogy mellettem ül. Valami hideg érintett meg a lábamnál. Egy halványkék, térdközépig érő, selymesen suhogó szoknya volt rajtam, hozzá illő hófehér, spagettipántos, mélyen dekoltált fölsővel, valamint egy tűsarkú cipővel, ami egyelőre mellettem heverészett a tetőn.

A hideg anyag végigcsúszott a csupasz lábszáramon, aztán pillanatnyi tétovázás után – nagy megkönnyebbülésemre – felugratott a szoknyámra, és úgy folytatta az útját. Amikor elérte szabadon hagyott köldökömet, eltűnt. Kitartóan lehunyva tartottam a szememet, de a szám szegletében éreztem feltörni készülő mosolyomat.

A jobbra kinyújtott karom csuklójánál újra éreztem a hűvös érintést. Már nagyon kíváncsi voltam, mi lehet az, de szemem makacsul csukva maradt. Elakadt a lélegzetem, amikor a hideg anyagot Kellan forró ajkai váltották fel. Apró csókokat hintett a csuklóm belső vonalától a könyökhajlatomig, aztán tovább a vállamig. Aztán megint eltűnt, én pedig lehunyt szemmel, izgatottan vártam, mikor szólal meg, hogy nézzek végre rá. Azonban hallgatott, és ahol korábban a hűvös érintést éreztem, most az ujjai csúsztak lágyan végig. Amikor a szoknyámhoz ért, újból hezitált egy hosszú gondolatnyi ideig, ám végül újra felülfolytatta az útját.

Megkönnyebbült, mégis izgatott sóhaj szakadt fel a tüdőmből, miközben a szívem úgy kalapált a mellkasomban, hogy attól tartottam, ő is meghallja. A játék tovább folytatódott. Az ajkát a köldökömnél éreztem, és beleborzongtam a csókba, amit a hasamra lehelt. Kezei a csípőm két oldalán csúsztak egyre feljebb, míg az ajkával lassan haladt fölfelé, apró csókokkal hintve a képzeletbeli vonalat, amely a köldökömtől a kulcs csontomig tartott. A lélegzetem nemhogy elakadt, de zihálóvá vált, amikor a következő csóknál a dekoltázsom legmélyebb pontjához érkezett. Nem bírtam tovább, muszáj volt látnom, hogy vajon ő is hasonló állapotba került-e, mint én.

Kinyitottam a szememet, és abban a pillanatban rájöttem, hogy tévedtem. Éjfeketén csillogó démonszemében olyan mélységű vágy fénylett, amit én talán soha nem fogok megérteni.

A pillantásunk egymásba kapcsolódott, némán kommunikáltunk, míg lassan közelített felém.

Lehelete az ajkaimat csiklandozta, amikor szinte lecsapott rám. Magával ragadott a hév, amely belőle áradt, és önfeledten viszonoztam a csókját. Nyelvével ízlelgette az ajkaimat, közben az egyik kezével beletúrt a hajamba, a másikkal végigsimított a lábamon. Mintegy mellékesen segített a szoknyámnak feljebb csúszni, így elővillant a combom.

Az ölelése, a simogatása, a csókjai egyre szenvedélyesebbé váltak, és tudtam, ha nem állítom meg, később meg fogjuk bánni mindketten. Én azért, mert semmiképpen nem egy háztetőn akarom elveszíteni a szüzességem, ő pedig azért, mert fájna neki, hogy kényelmetlenül érzem magam az együttlétünk miatt.

Félrefordítottam a fejem, és míg friss oxigénnel telítettem a tüdőmet, Kellan ajkai lejjebb csúsztak a torkomra. A szavak, amiket oly nagy meggyőződéssel akartam kimondani, a torkomra forrtak. Nyelvével végigsiklott az állkapcsom vonalán, majd lejjebb, hogy végül lágy csókot leheljen a kulcscsontom tövénél a gödröcskébe.

Egyik keze becsúszott a fölsőm alá, az érintése a csupasz bőrömön szinte perzselt. Megragadtam a karját, és kényszerítettem magam, hogy ne húzzam, hanem toljam el magamtól. Azonnal tudta, hogy megálltam. Fejét a nyakamba temette, és mozdulatlanul dermedve, mélyeket lélegezve igyekezett összeszedni magát. Aztán lehengeredett rólam, és felsegített. Égett az arcom, és úgy éreztem, mintha a testem hajszálnyira lenne az öngyulladástól.

Kellan is, én is készen álltunk, hogy együtt töltsünk egy éjszakát úgy, de szerettük volna, ha tökéletes lesz. Igazából én ragaszkodtam ehhez. Nem voltam benne biztos, hogy valaha is meglesz a tökéletes helyszín és időpont egyszerre, de tudtam, fel fogom ismerni, ha elérkezik az a pillanat, amikor végre nem kell megállítanom. Mindketten tudtuk, hogy a várakozás nem elválasztja, hanem sokkal inkább elmélyíti a szerelmünket.

– Nekem mindig kívánatos vagy. Már-már kínzásszámba megy, amit csinálsz velem – incselkedett most, amikor sötétszürke ingjének gallérjával bíbelődtem nagyokat sóhajtva.

– Megértem, ha neked ez sok. Valószínűleg akadnak nálam sokkal készségesebb hölgyismerőseid is...

Kellan felszabadultan démoni nevetése szakított félbe. Az állam alá nyúlt, és ahogy szokta, gyöngéd erőszakkal kényszerített, hogy a szemébe nézzek. A másik kezével elengedte a derekamat, kotorászott egy darabig a zsebében, aztán egy hosszú ezüstösen csillogó láncot húzott elő.

– Ez egy Boucheron ékszer – jegyezte meg mintegy mellékesen, jóllehet nekem nem mondott semmit ez az információ.

Sosem hordtam semmilyen ékszert. Az egyetlen, amit elviseltem magamon, anyám titokzatos kendője volt a jobb csuklómon. Kellan a magasba tartotta a láncot, aminek a végén – csak ekkor vettem észre – egy apró medál lógott.

– Szeretném, ha elfogadnád, és viselnéd – mormolta Kellan, miközben elengedte az államat, és a kezemért nyúlt. Felemelte, és a tenyerembe helyezte az ékszert. – Nincs rajta semmiféle mágia vagy varázslat. Egyszerűen csak szeretném, ha hordanád.

Lenéztem az apró medálra, ami nehezebb volt, mint első ránézésre gondoltam. Egy kerekded formájú ónixszív volt, amelyet hálószerűén szőtt körbe egy bíborszínű anyag. Olyan volt, mintha a bíborháló ki akarna szabadítani a feketeség alól valamit.

– Ez vagyok én – mutatott a fekete szívre Kellan, majd óvatosan, mintha félne, hogy összetöri, megérintette a bíborhálót is. – Az pedig te vagy, és az, amit irántad érzek. Kihoztál a sötétségből, a kétségbeesésből.

A tekintetére olvadozni kezdtem. Csak egy kába bólintásra futotta tőlem, mire Kellan arcán kisfiús mosoly terült szét. Kikapta a kezemből a láncot, aztán a nyakamba illesztette. Az apró szív kicsivel a dekoltázsom fölé esett, hűvös anyagára megborzongtam, de alapvetően tetszett ez az apró súly, amit nyomott.

Kellan újra magához ölelt, és szenvedélyesen megcsókolt, ahogy szemügyre vette a nyakamban az ajándékomat.

– Szeretlek! – leheltem két csók között.

– Szeretlek! – súgta vissza, miközben a karjaiba kapott, és bevitt a házba a biztonságos talajra a bizonytalan háztetőről.

Fogalmam sem volt, hogyan csinálta, de a cipőm ott billegett az ujjai hegyén. Időnként jó egy féldémon a háznál – mosolyogtam magamban. Elvettem tőle, és felvettem mindkettőt. Sokkal jobban éreztem magam bő tíz centivel magasabban, de jót nevettem Kellan tréfás mimikáján.

– Atyaisten! De megnőttél!

– Igen. Ha ilyen magasnak születtem volna, akár fehérneműmodell is lehettem volna kifutón – évődtem vele, mire elszörnyedve nézett rám.

– Hogy mindenki ezen a gyönyörű testen legeltesse a szemét? Még mit nem! Hála a genetikának, hogy ilyen apró vagy.

Kinyújtottam rá a nyelvem, miközben hátradobtam a hajamat, és elrendeztem a szoknyámat. Mosolyogva fordultam felé, és elbűvölt a szemében az elismerés.

– Menjünk, mielőtt Lin feljön értünk a vacsora miatt – fogtam kézen, és elindultunk az ajtó felé.

A földszintre érve egy gyönyörű, ám annál idegesebb Linnel találtuk szembe magunkat. Sötétlila, flitteres ruhája kiemelte nőies alakját, rövid haját tökéletes simasággal egyengette oldalra, miközben mérgezett egérként rohangált fel és alá a konyhában, sorra kihúzogatva minden fiókot egymás után.

David az asztalnak támaszkodva állt, karjait keresztbefonta a mellkasán, és a szemét forgatva, szakállas arcán elnéző mosollyal figyelte barátnője ténykedését.

– Keresel valamit? – kérdeztem ártatlanul, de csak ellenséges morgást kaptam válaszul.

Kérdőn néztem Davidre, aki az asztalon magasodó, legalább háromszintes torta felé bökött, amelynek a szélén néhány gyertya sorakozott. Egyik sem égett. Elhúztam a számat, meglegyintettem az ujjaimat, közben koncentráltam, hogy csak a gyertyákat, de a tortát ne lobbantsam lángra.

A varázslat könnyedén sikerült, Lin pedig csalódottan csatlakozott hozzánk, hogy megnézzük, David hogy fújja el a lángocskákat.

– Emberien akartam csinálni – motyogta durcásan.

David átölelte, és együtt fújták el a „Gratulálunk!” felirat mellett lobogó gyertyákat.

Sajnáltam, hogy Lucas nem lehetett velünk, de ő azt mondta, hogy megbeszélte Hannah-val a jövőmnek a rá vonatkozó részét. Azt ígérte, visszatér hozzánk, mikor elkezdődik az egyetem. Kellant is rávettem, hogy iratkozzon be, mert mekkora buli lenne, ha együtt lógnánk ott is, s ő készséggel rábólintott a tervre.

Valószínűleg rájöhetett, hogy egyszerűen csak hosszú lenne az a néhány óra nélkülem. Ahogy végignéztem rajtuk, elöntött a békesség. Kellan kezét érezni a derekamon, az arcomon, ahogy a fülem mögé simítja a hajamat, mindennél többet jelentett nekem. Ebben a pillanatban elhittem, hogy egy békés, boldog jövő elé nézünk, ahol nincsenek Jorják, démon apák, zsoldosok, sem életveszélyes fuvallatok. Csak a családom, az Élet és én. Felmosolyogtam Kellanre, aztán segítettem Linnek emberien felszeletelni a tortát.