A NÁCIK INTELLIGENCIAVIZSGÁLATA

A Nürnbergben fogva tartott nácik csaknem elfogatásuk pillanatától kezdve folyamatos pszichiátriai megfigyelés alatt álltak.

A börtöncellákban és a kihallgatószobákban rendszeresen vizsgálták őket, teszteket készítettek velük, és valamennyiüket kikérdezték múltjukra vonatkozóan. Végül már alig volt olyasmi, amit börtönpszichológusaink és börtönpszichiátereink ne tudtak volna róluk.

Az egészségügyi csoport hozzám küldött titkos jelentéseiben felállította teljes anamnézisüket, kórtörténetüket, melyet azonban szigorú titokban tartottunk.

Amikor Hess megérkezett, riadtnak látszott ugyan, az orvosok szerint azonban szemmel láthatóan jó volt a fizikai kondíciója. Ahogyan múltak a hetek, testsúlya valamelyest gyarapodott is, bár gyakran panaszkodott gyomortáji görcsökről, amelyek évek óta kínozták, s amelyeket a német asztrológusok és kuruzslók korábban hiába próbáltak gyógyítani. A pszichológus Gilbert megvizsgálta Hesst, aki az intelligenciavizsgálat során 120 pontot ért el. A vizsgálat azt mutatta, hogy Hess passzív, befolyásolható és naiv, nem valami csillogó elme. Mint a hisztériás személyek általában, ő is képtelen szembenézni a valósággal, s az összeroppanást funkcionális zavarok kifejlesztésével kerüli el; ebben az esetben – Gilbert szerint – egy meghatározott ideig tartó hisztériás emlékezetkieséssel.

Dönitz, aki még mindig tele volt az önmaga iránti bámulattal, s a sétaudvaron még mindig a „vezéradmirálist” játszotta, leereszkedően kezelte honfitársait. Dr. Gilbert szerint az intelligenciatesztben 138 pontot ért el. „Igen határozott egyéniség – írta róla a pszichológus. – Nagyon intelligens, de politikai kérdésekben naiv. Úgy érzi, azért »buktatták fölfelé«, hogy felelőssé tegyék olyan bűnökért, amelyekről semmit sem tudott.”

Pszichiáterünk, William H. Dunn alezredes, aki igen hosszú időt töltött a foglyok vizsgálatával, a következőket jelentette Dönitzről: „Kiegyensúlyozott, barátságos és udvarias. Több humora van, mint a vádlottaknak általában. Ez a humor azonban bizonyos esetekben tüskéssé válik, különösen akkor, amikor a perről beszél; ebben szerinte a politikusok játsszák a főszerepet. Nem állíthatjuk, hogy el van keseredve, az öngyilkosság gondolatának nem adja jelét. Az az érzése, hogy amennyiben katonai bíróság tárgyalná az ügyét, három órán belül felmentenék. Lelkiismerete tiszta. Sem ő, sem ügyvédje nem törekszik személyes védelmére, csupán tisztjeit és katonáit igyekeznek menteni... Úgy érzi, tiszta eszközökkel harcolt hazájáért és a hatalmon levő kormányért (még akkor is, ha ezzel a kormánnyal nem túlságosan szimpatizált). Igen frappánsan játssza meg a »jó« németet, aki úgy érzi, csupán nemzete iránti kötelességét teljesítette, népe kollektív bűnösségéhez és szégyenéhez nincs köze.”

Frick tapasztalataim szerint mindig olyan hallgatag és zárkózott volt, hogy úgy látszott: nemigen lehet kideríteni, mi lakik benne. Gilbert vele is elkészítette az intelligenciatesztet, amelyben a náci bürokrata 125 pontot ért el. Gilbert kiemelte jelentésében, hogy Fricknek nincs képzelőereje, közönyös, és „a közvetlen érdekein és kényelmén túli dolgok kevéssé érdeklik”. Dunn alezredes szerint Frick nyugodtan ült a vizsgálatok alatt. Érzelmek alig tükröződtek az arcán, s nem került érzelmi kapcsolatba a pszichiáterrel sem. „Magától nagyon keveset beszél, rövid mondatokat mond, és azokat is nagyon halkan. Nem dadog, nem akadozik. Inkább azt a benyomást kelti, hogy közönyös és óvatos, nehogy bajba keverje magát. A kikérdező helyébe nyilván hajdani rendőrtiszt önmagát vetíti, amikor megpróbált csapdát állítani foglyainak. Korábbi vizsgálói is érzéketlennek és közönyösnek tartották. Én azonban inkább zavartnak és szorongónak láttam. Az öngyilkosság kérdésében Frick nem nyilatkozott. Ami kevés mondanivalója volt, abban főképp a szabad ég alatt eltöltött hajdani kellemes órákról beszélt és arról, menynyire szereti a börtönben szokásos napi sétákat. Gyerekes módon panaszkodik, ha napsütéses időben nem mehet ki az udvarra. Arról beszél, milyen nagyszerűek voltak a hajdani nürnbergi náci ünnepélyek (a nürnbergi törvényeket viszont, melyeket ő szorgalmazott, ritkán hozza szóba). Pszichés zavarai nincsenek, mégis az a határozott benyomásom, hogy az ítéletre depresszióval (levertséggel), sőt talán öngyilkossági kísérlettel fog reagálni.”

Franknak részben még mindig béna volt a bal csuklója a mediális és radiális (középső, ill. orsócsonti) idegek sérülései miatt, amelyeket öngyilkossági kísérletekor ejtett magán. Ekkorra mély vallásos érzés vett rajta erőt, s állandóan hálálkodott a börtönszemélyzetnek, amiért olyan jól bánnak vele. Gilbert közlése szerint az intelligenciatesztben 130 pontot ért el. A pszichológus úgy találta, hogy Frank érzelmi világa hipermániás, bűntudatát és a bűnhődése szükségességéről alkotott meggyőződését pedig vallásos vezekléssé és miszticizmussá alakította magában. Azt is mondta a pszichológusnak: úgy érzi, Hitler becsapta őt.

Dunn arra a véleményre jutott, hogy Frank „barátságos, élénk és kiegyensúlyozott”. Védője tevékenységét élénk figyelemmel kísérte. Dunn előtt hosszas fejtegetésekbe bocsátkozott Hitler csaknem démoni személyiségéről és munkatársai feletti hatalmáról. „Párhuzamokat vont Hitler és Napóleon pályája között. Hitler szerinte hallatlanul egocentrikus személyiség volt, aki saját intuíciói alapján s anélkül, hogy munkatársai tanácsait elfogadta volna, döntő elhatározásokra jutott. Ezeket a Hitlerre vonatkozó nézeteket nyilván azért hangoztatja, hogy megmutassa, őt is jobb belátása ellenére sodorták bele az eseményekbe, továbbá azért is, hogy megpróbálja valamilyen koncepcióval elhallgattatni saját tetteivel kapcsolatos kínos érzéseit.”

Funk apró emberke volt, akiből annyira hiányzott a magabiztosság és a férfiasság, hogy teljesen érthetetlennek látszott, hogyan is bízhattak rá bármilyen felelős feladatot. Állandóan siránkozott és nyafogott.

Gilbert vizsgálatai során az intelligenciatesztben 124 pontot ért el, panaszai pedig Gilbert szerint „egyáltalán nem álltak arányban fizikai állapotával”. A hajdani jó kedélyű bajor üzletemberből és semmittevőből beijedt hipochonder lett. „Úgy érzi, hogy beugratták, becsapták, ezért teljesen el van keseredve.” Dunnhoz Funk „barátságos és előzékeny” volt. „Hosszasan taglalta egészségi problémáit, egyebek között prosztata-duzzanatát és urethrális (húgycső) szűkületét. Taglalta továbbá a pártban végzett tevékenységét és megalkuvó átnyergelését az újságírói munkáról a náci pártmunkára. Várható, hogy a súlyos ítéletre depresszióval reagál, az öngyilkosság valószínűsége azonban nem számottevő.”

Göringről Gilbert a következőket írta: „Extrovertált, egoista és kalandor, ravasz és cinikus realista, aki a hatalommal űzött politikát az érdekek szerencsejátékának tartja, a történelmet pedig olyan színdarabnak, amelyben az okosok és az erősek (mint például ő is) játsszák a főszerepet. Az intelligenciatesztben 138 pontot ért el.” Dunn szerint Göring „a külvilág felé forduló exhibicionista, mindazonáltal kellemes személyiség, aki igyekszik elbájolni a vizsgálatot végzőt. Láthatóan nagyon lefogyott, de lógó ruhája ellenére jó megjelenésű. Hajdani hangoskodása és fölényeskedése láthatóan alábbhagyott... s már nem olyan bőbeszédű és lehengerlő, mint régen. Semmiféle szorongásnak vagy lehangoltságnak nem adja tanújelét, de engedékenyebb és megfontoltabb, mint korábban. Tagadja, hogy az öngyilkosság gondolata foglalkoztatná.