LEY A HALÁLBA MENEKÜL

Dr. Leonardo Conti, az „irgalomból gyilkoló” náci, aki fajtisztasági mániájában százezreket küldött a halálba, október 6-án úgy vélte, hogy nem képes többé szembenézni a világgal. Kétségbeesésében a cella falához állította a székét, fölállt rá, és nyaka köré hurkolta a törülközőjét. A törülköző másik végét az ablak vasrúdjához kötözte, aztán leugrott.

Őt a többiek után állították volna bíróság elé azokért a bűncselekményekért, amelyeket az egészségügyi szolgálat főnökeként Himmler, Frick és Göring irányítása alatt követett el. Conti kezdeményezte az embereken végzett orvosi kísérleteket, ő hatalmazta fel a német börtönöket, elmegyógyintézeteket, szeretetházakat és egyéb intézményeket, hogy az irgalom örve alatt megöljék a gondjaikra bízottakat.

A háború kitörése után az ő szorgalmazására végeztek kísérleteket embereken különböző baktériumok és mérgek hatásának földerítésére. Az ő meghibbant agyában született meg azoknak a kísérleteknek a gondolata is, melyek során embereket megfagyasztottak, majd mezítelen nők mellé fektették őket, hogy megállapítsák, vajon a női test melege és szexuális stimuláló hatása segít-e megindítani a vérkeringést. Azt állították róla, hogy a rabszolgamunkára hurcolt hadifogoly nőket SS-katonákkal megerőszakoltatta, aztán a lábuknál fogva fölakasztatta, hogy megtudja, vajon a függőleges testhelyzet elősegíti-e a teherbe esést.

Mielőtt Conti a halálba ugrott volna, húszoldalas nyilatkozatot körmölt politikai és orvosi karrierjéről és Hitler egészségi állapotáról a berlini végnapokban, továbbá levelet írt a feleségének. Ezt írta: „Véget vetek életemnek, mert eskü alatt hamis tanúságot tettem. Teljesen elment az eszem. Hónapok óta búskomorság, halálvágy, rettegés és látomások gyötörnek, bár sohasem voltam gyáva. Nagyon szerettem volna viszontlátni családomat.”

Contit eltemettük, a börtönablakokról pedig mindenféle kampót vagy kiálló rudat eltávolítottunk. Parancsom értelmében ettől kezdve a székeket nem volt szabad négy lábnál közelebb helyezni az ablakhoz.

A börtönben elkövetett öngyilkosság súlyos kockázat minden börtönparancsnok számára, most azonban, hogy a világ figyelme a bebörtönzött náci vezetők felé fordult, kétszeresen súlyos volt a helyzet.

De alig telt el három hét, újabb öngyilkosság történt.

A mindenki által megvetett Dr. Robert Ley, akinek vad antiszemitizmusát csak Streicheré múlta felül, egyre idegesebben viselkedett. Éjszakánként posztópapucsban álmatlanul járkált cellájában, és gyakran sírt. Valósággal összeroppantotta a vádirat.

1945. október 25-én este nagyon furcsán viselkedett, s ezért az őrök gondosan figyelték. Este 8 óra 10 perckor az őrszem, akinek Leyt kellett megfigyelnie, benézett a kerek nyíláson. A fogolynak csak a lába látszott a vécé beszögellésében. Az őr beszólt, de sem választ nem kapott, sem mozgást nem észlelt. Erre három másik, sebtében riasztott őrrel benyomult a cellába.

Dr. Ley megfojtotta magát. Kabátja cipzárját a víztartály emelőjéhez kötötte, nyakára pedig törülközőt hurkolt. Összetépett alsónadrágot gyömöszölt a szájába, hogy a fuldoklás és az agónia hangjait az őrök ne hallhassák meg. Mindenféle jegyzetet hagyott maga után.

Tudtuk, hogy az öngyilkosságokat nem titkolhatjuk el a többi fogoly elől. Először a férfiakat tájékoztattam, azután pedig szembe kellett néznem a női foglyok tájékoztatásának kínos feladatával is. A nők között ott volt Hildegard Bruninghoff, Ley hajdani titkárnője, aki Ley gyermekeit is gondozta, s állítólag gyermeket szült főnökének. Másnap mindjárt ebéd után átmentem a női foglyok épületszárnyába. „Leülhetnek – mondtam nekik. – Megdöbbentő bejelentést kell tennem, amely önök közül egyeseket igen súlyosan érinthet. Ha kellemetlen híreink vannak, mint a jelen esetben is, azokat magam közlöm. De semmilyen tény és semmilyen érzelem nem változtathat azon, hogy a híreket tárgyilagosan és röviden tudassam. Ezért tudomásul kell venniük a bejelentés esetleges nyíltságát és ridegségét. Ugyanis igen egyszerű hírről van szó. Dr. Leyre vonatkozik. Dr. Ley, a Nemzetközi Katonai Törvényszék által vádolt személyek egyike, tegnap este cellájában öngyilkosságot követett el. Nem látom szükségét, hogy bővebb információt adjak, most pedig, ha valamelyikük távozni akar, megteheti.”

Hildegard Bruninghoff megrendült, és a fal felé fordult, hogy elfojtsa könnyeit. Közöltem, hogy Dr. Kelley bárkinek segítséget nyújt, aki távozni akar. Hildegard Bruninghoff nyomban elindult cellája felé Dr. Kelley, a börtönparancsnok-helyettes és egy gondozónő társaságában.

Az orvos kiállította Dr. Ley halotti jelentését. Ley erős alkoholista volt, és elfogatása után súlyos depresszióba esett. Az orvos károsodást észlelt a halott agyfelszíni véredényeiben.

Halála előtt a nyomorúságos emberi roncs néhány feljegyzést készített. Az egyikben ezt írta: „Búcsúzom. Nem bírom tovább elviselni a szégyent. Fizikailag semmiben sem szenvedek hiányt. Az étel jó. Cellámban meleg van. Az amerikaiak rendesek és olykor barátiak.

Ami a szellemieket illeti: van olvasnivalóm és azt írhatok, amit akarok. Kapok papírt és ceruzát. Többet foglalkoznak az egészségemmel, mint szükséges volna; dohányozhatom, kapok szívnivalót és kávét. Naponta legalább húszperces sétát tehetek. Eddig minden rendben is volna, az a tudat azonban, hogy bűnözőnek tartanak, elviselhetetlen számomra.” Írt egy másik feljegyzést is:

„Egyike voltam azoknak, akik felelős poszton álltak. Hitler mellett álltam a dicsőség napjaiban, terveink és reményeink valóra váltásának idején, vele akarok lenni a nehéz időkben is. Isten vezérelt mindenben, amit tettem. Ő emelt fel, s ő enged most a mélybe hullanom. Egyre gyötörtem magam, hogy megtaláljam bukásom okait. Íme, töprengéseim eredménye:

Elhagytuk Istent, és ezért Isten is elhagyott bennünket. Az antiszemitizmus elvakított, ezért súlyos hibákat követtünk el. Nehéz a hibákat bevallani, de egész népünk léte forog kockán. Nekünk, náciknak, meg kell szabadulnunk az antiszemitizmustól. Ki kell jelentenünk az ifjúság előtt, hogy ez hiba volt. Az ifjúság nem fog ellenfeleinkre hallgatni. Végig kell járnunk a megkezdett utat. A zsidókat igaz szívvel kell visszafogadnunk. Német nép! Békülj ki a zsidókkal, hívjad őket, hogy lakozzanak veled.

Nem volna okos dolog lehetetlennek tartani az antiszemitizmus kiirtását színpadias perek segítségével, függetlenül attól, milyen ügyesen folytatják le őket. A fölkorbácsolt tengert nem lehet egyszeriben lecsillapítani, csupán fokról fokra, különben szörnyű visszahatások lépnek fel. A zsidókkal való teljes kibékülés előbbre való a gazdasági vagy kulturális újjáépítésnél.

Éppen a legnyíltabb antiszemitáknak kell az új eszme élharcosaivá lenniük. Nekik kell utat mutatniuk népünk számára.” És így tovább...

Göring éppen cellájában tartózkodott, amikor tudomást szerzett Dr. Ley öngyilkosságáról. Odafordult az egyik börtöntiszthez és így szólt: „Jobb is, hogy meghalt, mert nem tudom, hogyan viselkedett volna a per folyamán.”

Leyt titokban temettük el; jeltelen sírba, olyan helyen, amelyet csak néhányan tudnánk megnevezni. Én pedig – noha az emberhiány igen súlyos volt – még szorosabb megfigyelést rendeltem el. Az előbbi gyakorlattal szemben, amikor minden négy cellára jelöltem ki egy őrszemet (ez harminc másodpercenkénti ellenőrzést jelentett), külön őrszemet állítottam minden egyes cella figyelőállása elé úgy, hogy minden fogoly állandó megfigyelés alatt álljon.

Ley esetének nem volt szabad megismétlődnie.