Az ikerváros

Egy utasember feljegyzéseiben így emlékezik meg arról, mit látott a magyarok országában.

Íme, a magyar főváros: Buda, és ikertestvérének, Pestnek leírása.

Ősidők óta áll egymással szemben a két város, s a lomha folyású Duna választja el őket. Jégzajlás vagy a tavaszi áradás idején teljesen el voltak vágva egymástól. Télen a folyó jege, nyáron pedig nagy ladikokra erősített híd kötötte össze őket. A ladikokat kötelekkel fűzték egymáshoz, és a partokon álló cölöpökhöz erősítették. A híd olyan széles volt, hogy egyidőben két, egymással szemközt jövő fogat, sőt megrakott szénásszekér is elmehetett egymás mellett, anélkül hogy súrolta volna egyik a másikat.

Mindkét várost, Pestet is, Budát is, csipkézett oromzatú kőfal és mély árok vette körül. A városba csak két felvonóhídon keresztül lehetett behajtani; a hidakat éjszakára vasláncokkal felhúzták. A nehéz, tömör, megvasalt kapukat fegyveres, vasvértes katonaság őrizte. Úgy látszott, hogy a fővárost semmiféle támadással nem lehet bevenni.

Buda a Duna nyugati, Pest a keleti partján fekszik. Pestet dimbes-dombos, homokos síkság övezi; majd eltűnnek a dombok, és kitárul a puszta; magas fű, nád és kis bokrok borítják.

A pusztán legelnek a híres, könnyű futású magyar lovak. A magyarok a „régi jó időkről” szóló dalaikban megénekelték, hogy ezeken a lovakon nyargaltak őseik, a hunok^[64], akik ellenállhatatlan, tüzes áradatban özönlöttek el Európa-szerte a királyságokat, fejedelemségeket és más hűbéres tartományokat; mindenhova rémületet és pusztulást vittek, amíg a „gondviselés akarata” vissza nem fordította őket a békés, hazai földre.

Budát tiszteletet parancsoló csipkézett oromzatú, lőréses fal veszi körül. A város közepén sziklás hegy emelkedik, rajta az udvartartás épületei. A királyi palota, közepén a kiugró magas toronnyal – ahonnan őr figyeli állandóan a környéket –, szinte olyan, mint valami erődítés.

Buda egyes házai ugyancsak kis erődökre emlékeztettek. A szűk, tekergős utcákat éjszakára lánccal lezárták. A házaknak az utcára nyíló, keskeny ablakai olyanok voltak, mint megannyi lőrés.

Mindez az elővigyázatosság állandó nyugtalanságról, titkos összeesküvések lehetőségéről és váratlan támadás veszélyéről beszélt. A királyt mindenfelől veszély fenyegette: a város falai között és a városon kívül, a dölyfös főurak Budát övező várkastélyai felől.

Amikor Béla király megkapta Kuthen kán levelét, amelyben a kán megköszöni, hogy a király megengedte a kunoknak a Magyar Királyságba való költözését, Béla összehívta a királyi tanács tagjait.

Béla közölte a megjelentekkel, hogy Kuthen kán és seregei hamarosan megérkeznek. A tanács valamennyi tagja szemrehányással illette Béla királyt, mert beleegyezett, hogy a kunok óriási hordáját beengedjék az országba; a főurak tudniillik a kunokat a magyar nép ellenségének tartották.