AMIT A KRÓNIKAÍRÓK FELJEGYEZTEK

„Bocskai feltámadt a német ellen és sok hajdú gyűlt fel nála..."

A marosvásárhelyi Nagy Szabó Ferenc huszonhárom esztendős volt akkor, mikor ezeket jegyezte fel:

1604-ben a bor kupáját huszonnyolc pénzen, egy ludat hatvanhat pénzen, egy tyúkot huszonhat pénzen, egy font húst négy pénzen, egy ejtel vajat egy forintért lehetett venni, egy tyúkmony egy s két pénzen, egy font borsot három forinton, egy mázsa szalonna tizenhat forintot kelt el. A kása ára két forint volt.

Ebben az esztendőben, Pünkösd táján, Basta az ország némely városában és várában népeket hagyván, kiment hadával az országból szép lassúsággal.

De a kóborló hajdúságot imitt-amott, a havasokon és egyéb helyeken, bent hagyta, mivel azelőtt is keveset hallgattak el tőle.

Ekkor kezdjük hallani, hogy oda ki Bocskai István feltámadt a német ellen és sok hajdú gyűlt fel nála...

Szepsi Laczkó Máté – később a Lorántffyak udvari papja – ezt írta:

1604. 11.januarii (Belgiojoso) Jakab János az új olasz generális Kassát erővel elveszi a keresztyénektől és mindjárt misét mondat benne. A városbeli (reformátusoknak) nem engedi, hogy prédikáltathassanak. A keresztelést is megtiltja, és a megholtaknak keresztyéni ceremóniával való temetésüket.

10. augusti a magyar hadak gyűlnek a zsold kiáltásra Jakab János mellé a császár számára. A hajdúság is igen megyen reája. A hajdúság felől ilyen vélekedések vannak: csak a hajdúknak adjanak zsoldot...

15. augusti Rakamazra gyűlnek táborba szállani a hadak mindenfelől.

21. aug. két zászlóalj száll Liszkára, hogy a többi szabad királyi városokban is elvegyék a templomokat.

9. septembr. Jakab János Kassáról alá jőve Tokajba, két óra tájban igen erőlködik a templomot elfoglalni és elvenni a város népétől, de állhatatosak és erősek a tokajiak...

11. septembr. A rakamazi táborba szállt Jakab János a magyar hadak mustrájára, s ott azt erőlteti, hogy a zsoldot fölvéve esküdjenek meg, ha valaki az ő ellensége és azokra ráviszi őket, azok lesznek az ő ellenségeik is! De észbe kaptak a katonák, hogy kígyó búvik a fűben, a hajdúk meg nem esküdtek kívánság szerint, de azt mondták: hívek lesznek, ha a törökre viszik őket.

12. septembr. Pest várából a magyarok a vezér pasa előtt kijőnek, porral elvettetik és pusztán hagyják. A török Esztergom segítségére jő vala, melyet Basta György megszállott vala, hogy a magyarok az ő tanácsát eszébe ne vennék.

Hatvanból is kijőnek és a török száll belé. Veszik eszökbe, hogy Jakab János nem jó dologban törekedik.

Jakab János a váradi német haddal Szent-Jóbot elfoglalja Bocskai Istvántól. Itt mutatja ki Jakab János, hogy nem más az ő töröke, mint Bocskai István, aki ellen hadba szállott. Örömében Kereki alá bocsátja nyargalóit, hogy kérjék a császárnak, és ha nem adnák, szállják meg, ágyúval lőjék és ostrommal vegyék be!

Ezt a táborban meghallotta a hajdúság, hogy Konczin, a váradi kapitány Szent-Jóbot elfoglalta, s immár Kerekit is megszállotta, ezt mondták egymásnak:

„Nem török vár Szent-Jób, sem Kereki, hogy azokat veszi be és szállja meg. Más dolog, nem tréfa ez, módot kell ebben találni, ideje már a tromfot megütni!” Még azt is mondták: „A török birodalomnak szomszédságában, legszélén kezdjük el a persecutiót, hogy valamiképpen megbúsulván a magyarság, a török közibe ne szaladjon és valamit el ne indítson, hanem a generális Jakab János onnan alól indítsa fel őket, innen felül meg Basta György legyen rajtuk, hogy se egyfelé, se másfelé ne szaladhassanak!”

Ezért a hajdúkat felébreszti az Isten, és követként küldi őket Német Balázs s Lippai Balázs vezetésével Bocskai Istvánhoz, akinek megesküdnek, hogy hívei lesznek halálukig!

Erre Bocskai István is megesküszik, hogy a hit és Magyarország hajnalcsillaga leszen, gondviselője az országnak és a hajdúságnak! És elvégezik szóban, hogyan bánjanak el Jakab János hadával.

13. és 14. octobris hó-pénzt ad Jakab János a hajdúknak, még késő este is gyertyánál olvassák a pénzt. Éjszakára kelvén az egész magyar hajdúság éjfélkor felüle a mezőben, a kapitányok megmondták a hajdúknak, hogy miben praktikál Jakab János és kérik a hajdúságot, hogy pro patria et fide vonjanak fegyvert ellene, és az egész had reá hajla.

15. octobris a hajdúság éjfél után, midőn Kereki vára alá menne a Jakab János meg Pecz János hada, a tanácskozás után mellesleg velük útnak eredve ugyanolyan hosszan nyúlnak el soraik, mint a németeknek, egyszerre nekik sivalkodának a németeknek, erősen harcolva levágják őket, Diószegnél. Pecz János megfogták és Kerekibe vivék, melyet meg akarnak vala venni, kétezerhatszáz lovas slésiai fegyveres veszett el.

Jakab János Pethe Lászlóval futva szalad vissza Váradról: a hajdúság meg utána vagyon űzőbe, bár szörnyen űzi, de nem érheti el. Debrecen felé várják, de a kalauzok Szolnok felől hozzák, így menekednek meg!

24. octobr. Tokajhoz érkezik a futó Jakab János estve későn, és hadaival átjő a kompos hídon, Pethe László is vele, és a deszkákat azonnal felszedett, mert igen fél.

25. octobr. jó hajnalban Tokajhoz érkezik a hajdúság, és a ráczokból számtalan sokat levágnak a Tiszán túl. Tokajból ágyúkkal igen lövének a hajdúkhoz a németek, de mivel nagy köd vala, semmi kárt bennük nem tehettek. A rácokból a Tiszába is sokat űzének és sokan veszének.

26. octobr. Tiszalökhöz száll Bocskai István táborba.

29. octobr. Kállót megadják Bocskai Istvánnak. Jakab János feleségét a hajdúk útjában elérik. Megfosztják...

31. octobr. Kassát megadják Bocskai Istvánnak Lippai Balázs és Német Balázs által, a németeket kiküldvén belőle. Szádvárból is ugyan akkor kimennek a németek és pusztán hagyják féltőkben a várat.

7. novembris Tokajt megszállják a magyarok és sáncot vetnek alatta.

14. novembr. Alá jő Basta György a magyarokra a Duna mellől tizennégyezer magával. Losonchoz szállá táborba, és vakmerőül Német Balázs kevesed magával lévén Ozsgyánnál megharcola bolondul velük, megvereték, és maga is fogollyá esék – nagy kínnal ölték meg.

28. novembris Basta megütközik Edelénynél Bocskai hadával, és megfordula a had Basta György hada előtt, mert stratagemával csalá meg.

30. nov. Bocskai Göncre szállá táborba, a hajdúság melléje gyülekezik, Basta pedig Szendrő felé tére fel a német táborral és Szendrőt visszaveszi.

Jászó várát a vallonok (bolonok) és rácok, hitre bocsátatván, földúlják.

2. decembr. Nagy-Idához szálla Basta táborba, egy éjjel ott hála és a falut – elmenvén – megégeték.

3. decembr. Kassát Basta György megszállja, lőtetí, nagy kárával.

7. decembris elszáll alóla és minden hadával Eperjesbe szalad, mert Bocskai hadától megijed.

9. decembris Bocskai István magyar hadaival, törökkel, tatárral Göncről elmegyen Kassára, és hadai a németekkel igen csatáznak Sebösön; egy éjjel egynéhány százat megégetének – fegyvereseket – reájuk gyújtván a falut, erősen vágják, ölik őket nyargalván az égés alatt.

10. dec. Tokajból kiütének a németek a sáncra, igen megcsatáznak a magyarokkal. A németek színe itt künn vesze: Éliás a strázsamester, és a profotz; a többi bészalada a várba.

1605. 6. január, Lippai Balázs Kassán megöletik a Kátai Mihály szállásán: Senyei Miklós, Nagy Albert ölék meg, és a harangláb mellett eltemettetik.

*

Gyulaffi Lestár is sok minden feljegyzett:

Bocskai fogadást tett, hogy most olyan módja volna a magyar nemzetségnek előmeneteliben, amit soha senki nem tudott volna csak reményleni is! Mert az egész nemesség mind Bocskai mellett vagyon, azok is, akik a töröknél bujdosnak...

*

Szepsi Laczkó Máté mindent jól megírt, de talán nem volt a helyszínen, mikor 1604. november 11-én Bocskai István bevonult Kassára.

Azt már Szamosközy Istvántól tudja az utókor, hogy néhány nap múltán megérkezett a nagyvezírtől Bethlen Gábor s vele a szultán küldötte, a Mekkát is megjárt szent török, Hadzsi Huszain, aki ünnepélyesen kötötte fel a fejedelemként tisztelt és annak elfogadott Bocskai oldalára a török császár küldte arany díszkardot.

Ezt jegyezte fel Szamosközy:

Nagyságos Bocskai István, ki a hatalmas császár fia vagy, tudjad, hogyha valakinek ezt oldalára kötik, annak se pénze, se hada soha el nem fogy.

Azt mondja a győzhetetlen császár, hogy te lehess az, ki a te nemzeted között úgy tündökölj, mint a szép csillagok között a szép esthajnal csillag! Csinálhass állandó megmaradást a te nemzetednek és lehess látója a sok jóknak, kik az hatalmas császártól reátok következnek. Tiétek mind a haza s mind a nyugalom.

A hatalmas császáré mind a költség és mind a hadakozás.

Most mutatja meg a te nemzetednek, amit soha senki nem mutatott. Végső barátságunk ez veletek a jóban, végső az gonoszban is, ha nem jól viseliteket magatokat!

*

– Mit jegyzetelsz olyan csillapíthatatlan szenvedéllyel, édesfiam? – kérdezi Hidvégi Mikó Ferencet 1605 tavaszán édesanyja, mert napok óta mást sem csinál, csak ül apjaura asztalánál és rója a betűket.

– Megfogadtam magamnak, hogy leírom mindazt a látott és hallott dolgokat, amelyek tavaly estek Erdélyországban, illetve a határán túl, Magyarország földjén... – jön a felelet.

– Nem vagy te senki íródeákja, hallod-e?

– De még lehetek, édesanyám!

– Te ilyen hiábavalóságra adod a fejedet?

– Miért volna ez hiábavalóság?

– Ejnye, ejnye, kit érdekel az, ami már elmúlott?

– A világot...

– No, fene, szép világ jövel, hogyha a te tolladból tudja meg, mit hagyott maga után!

– Egyszer ez história leszen!

– Tán még aranyat is adnak érte?

– Meglehet, és reménylem is.

– Aztán mi tart vissza attól, hogy esténként felolvass valamit a leírtakból?

– Ha meghallgatja édesanyám, máris belekezdek...

– Készen vagy az írandókkal?

– Amivel igen, azt olvasom.

– Én pedig hallgatom... Még a végén büszke leszek rád, édesfiam! Apádurad folyton csak azt magyarázza, hogy valamit csinálni kellene veled, mert nagy hiábavalóságra adtad a fejedet! Ideülök melléd, s hallgatom a históriád. Mit adjak eléd?

– Bort, ha lehetséges, egy meszelynyit.

Hidvégi Mikó Ferenc anyjára emeli poharát és a történetírók múzsáját hívja segítségül.

– Tájékoztatóm olvasóimat, fogadalmam szerint, híven és lelkesülten az elmúlt időszak eseményeiről, akkor is, ha másoknak másféle tudomása vagyon a történtekről! Ha valaki esetleg többet látott-hallott, mint amit lejegyeztem az utókor okulására, írja mellé a maga értesüléseit.

– Mit biztatsz te másokat? Mire való dolog ez? Örüljenek a kései olvasók, hogy elvezeted őket a múlt sötét birodalmába...

– Ezt olyan szépen mondta édesanyám, hogy én sem tudnám szebben kifejezni érzéseimet. Ugyanis hiszem és vallom, hogy a mi jelenünk hamarosan a múltunk talán elfelejtett, ámbár remélhetően megőrzött része leszen.

Belekezd a szavak terelgetésébe. Odakint világít a hó. A Mikó udvarházban sötétre vált alkonyatot elűzi két gyertya libegő fénye.

– Sokan ismerik Erdély-szerte nagyságos Bocskai István urat – kezdi a felolvasást akire nemrég még azt mondták: „német lélekkel bír őkegyelme!” Nem tudom, szabad-e nekem ezt leírnom, vagy el kell hinnem, hiszen oly sokat változik a mi korunkban a tisztán látó és világos fejjel gondolkodó elme!

Márpedig Bocskai uram az elmúlt esztendő, vagyis 1604 őszén a nemzetéhez való szeretetéért ezt a gyalázatosan ráakasztott mondást magáról levetkezte, Istent híva segítségül, és így a jó reménység dolgához kezdett... Még a maga életét is kockára vetette, mikor országa érdekében cselekedett! 1604 őszén Giorgio Basta tábornok, vagy ahogyan mi mondjuk: a rettenetes Básta György generális, ez a szilajvérű itáliai, akiről köztudott, hogy Báthory Zsigmond lemondását követő időben császári felkérésre Erdélyt Mihály vajdával együtt kormányozta, ám kisvártatva megölette Mihály vajdát is, és a maga kezébe ragadta a hatalmat.

Mindezt azért jegyzem ide, mert félő, hogy az utánunk élő emberek fejében később igen összekeveredik majd a múlt, hogy ki kicsoda is volt, mettől meddig élt s halt! Meg más egyéb dolgok sem lesznek maguktól tudottak.

Mikor erdélyi gubernátorságból visszahívta a császár Basta generálist, őkegyelme maga mögött három biztost hagyott vala, hogy igazgassák az erdélyi állapotot, míg őt magát Esztergom megsegítésére rendelte Őfelsége...

De az urak addigra igen megunták már a németektől való rettenetes ínséget!

Azonban Bocskai István, ez a világosan és tisztán látó úr igen alkalmasnak látta az időt és a helyet a változás eljöveteléhez! Mivel a derékhadak Erdélyben maradtak, elhatározta, hogy magához hívja-vonzza a vitézlő rendeket, akik ellenfelei voltak a Bastával való hadakozásban... Köztük a hajdúkapitányok embereit! Elsősorban azokat, akikre akkoriban leginkább hallgattak a lator fosztogató hajdúk! Ilyen volt Lippai Balázs, Németh Balázs, és a főemberek közül mindazok, akik pórázon jártak, mint például Segnei Miklós, Dengelegi Mihály és Ibrányi Ferenc.

Ezeket nézte akkor a Magyarországon csavargó, lézengő hajdúság, mert akkor még nem volt lakóhelyük, s csak nemrég támadtak a hajdúk, mert azelőtt emlékezetük sem volt.

Rudolfus császár Basta helyébe Belgiosót küldte a Guberniumra, ám Váradra érkezvén észrevette Bocskai István akaratát és szándékát. Ám nem lévén módja az ellenállásra, Johann Petz császári ezredeshez fordult, ki akkoriban Kassa táján volt és a kassai generálisságot is vitte, s mintegy háromezer gyalog is volt vele!

Érette küldött hát, hogy egyesült erővel ellenálljanak.

Bocskai úr is készült ekkor a harcra.

Semmi otthoni munkáját nem szánva, sőt, mindent félretéve, pénzét áldozta kitervelt célja eléréséhez. Arany és ezüst míveit darabokra vagdaltatta, nem sajnálva kincseit, azzal a céllal, hogy ezeket szétosztja tartozás nélkül a meglepett hajdúk között, s ezzel maga mellé édesgette őket, valamennyiüket, mert az adomány minden szép szónál többet mond.

A hajdúk a kapott értékektől fellelkesültek és meggyőzettek, s azon nyomban gyülekezni kezdtek. Miután együtt voltak, azonnal Bocskai kereki várához indultak.

A mi szegény számkivetett atyánkfai Temesvárról Gyulára, onnan Kerekibe érkeztek, és ott egymással szemben lettek. Az érkezettek tanácsait örömmel hallgatta Bocskai István úr, valamint a törökök jó tanácsait hasonlóképpen.

Johann Petz ezredes, kit mi nevezünk Pecz Jánosnak, semmit hátra nem hagyván saját dolgában, mikoron igyekezett Váradra menni, és ott Belgiosóval magát összekötni! Híre lévén Bocskai Istvánnak, hogy már az Ér felé közelgetne, eleibe mene, és csak közel már szinte Diószeghez rendelt seregekkel reá érkezék.

Azok német módon, szekerekből sáncot formáltak, magukat vitéz lövésekkel oltalmazták, és a mi hajdúink is vitézül ostromolták. Nem kevés puskaport hányván el a németek maguk oltalmazására, és a mi ostromló feleink veszedelmére, a szerencse úgy hozta, hogy maguknak lőn veszedelmük, mert a maguk tüzétől elébb vetvén el a port magát, mint a rendelések volt, őbennük nagy kár keletkezett, ezen pornak a felvetése alatt a mieink derekas ostromot tesznek. Ez lett az első győzelem, mert a közönséges nép ott mind levágattaték, a főrend Pecz János fogságba esett. Ez lett a nagy hatalmú Istennek jóvoltából a kicsiny győzelem a németnek utálatos ínségéből való megszabadulásunkra.

Mikoron ezek mind így forganának, Belgiosó megparancsolta Conténak, hogy az erdélyi bandériummal, sőt az egész Erdélyben felültetett nemes és székely hadakkal kijöjjön Bocskai ellen, segítségre, kik meg is cselekedték, és ugyanazon a napon, de már késő este hozzá érkeztek, és megegyeztek elsőben Váradnál Belgiosóval, de míg a hadak reá érkeztek, elkelt vala a súlya, és onnan nyakukat vakarva tértek vissza Váradra.

Mert a győztes hadba bele nem mertek volna kapni, noha akkora már sokkal hatalmasabb volt Belgioso hada az Erdélyből kijött seregekkel.

E kis szerencsével Bocskai István hadai gyarapodni kezdtek, s a németek szíve megesék, elannyira, hogy éjszakánként szemhunyást nem aludva strázsáltak hajnalig. Így folytak a dolgok, miközben Belgiosó rossz tanácsokat kapva, minden német gyaloghadat – legalább négy-ötezer katonát – a várba helyezi, maga pedig a német és vallon fegyveresekkel, valamint az Erdélyből kijött lovasokkal (miközben a székely gyalogságot visszaküldte volt hazájába) az egyik este dobot veretett, mintha az ellenségre, Bocskai István seregére akarna menni!

Kismarjánál éjszaka átkelt a Berettyón. Virradatra megérkezett Debrecen városába. Ott hajnalban étket osztatott, s miután alaposan maga mögött hagyta az ellenséget, másnapra Tokajig futott, s vele szaladtak az erdélyi lovas hadak is.

De ezt nem hagyta annyiban Bocskai! A futásról tudomást szerezve riasztotta hadait, megindult a futók nyomában, tudván az ellenség megrémülését! A német hadak a tokaji hajós hídon szerencsésen átalköltöztek, a rácokon kívül, akik Rakamazban szállásoztak. Ezekre lecsapott Bocskai elöljárója! Akik át nem úszhattak, azok ott is vesztek. Bocskai alább ment, és a Tisza, immár igen híves vizében átköltözéshez látott.

No, ezt a bátorságot már nem bírta elviselni Giovanni Giacomo Barbiano gróf, úgyis mint Belgiosojo kassai főkapitány, látván, hogy semmi sem állíthatja meg Bocskait, hiszen híd nélkül is átköltözött a Tiszán.

Tokajból éjszaka elszökik Kassa városába hadával a kassai főkapitány úr, s annyira futott, hogy az előreküldött székely hadak végül hátramaradtak Csekeházán, meg más falvakban! Hiába adott szigorú parancsot a császári főkapitány a székelyeknek, elég volt nékik ebből a hadakozásból! Sennyei Pongrác generális nem követte parancsát, hanem inkább visszaindult a nemességgel, Kornis Boldizsár meg a székely kapitányokkal. Megtárgyalták a beállt változást és balra hagyták Kassát, s Patak felé indulva átkeltek a Bodrogon, majd a leányvári réven a Tiszán. Isten akarata és rendelése szerint Erdélyországba visszamentek.

Bocskai István ezalatt mind előbbhaladt.

Éltek még a hazájukat szerető tősgyökeres magyarországi urak, akik a vezér jó szerencséjét látván, mind melléje álltak! Akár a vármegyék, a királyi városok, igen-igen unva már a németek hozta ínséget.

És Bocskai István fel s alávaló gondjai között nem felejtette el Erdélyt.

Örömest vonta magához, de hadait erre szét nem küldhette, szét nem szaggathatta. Viszont nemigen talált olyan embert, akivel felköttesse újra a harangot, mert már sok ember száját megégette a hatalom forró kásája, és volt idő, nem is egyszer!

Nemegyszer a szegény erdélyi státusok életüket vetették kockára, és akkor Magyarország csak nézett és hallgatott. Így végződött az 1604-ik esztendő reménységben, hallgatásban, mivel Basta Kassa alá érkezett derekas haddal, és az ősznek vége, s a télnek eleje, sokat és csudálatosképpen forgott, hol az egyik, hol a másik vevén győzelmet.

Mindenki a tavaszt várta.

Elérkezett 1605 frissítő, mámoros tavasza! Ennek elején, vagy a tél végén nem állhatva Basta Eperjesen, hanem felindult, Bocskai István utána és így végre az alvó Erdély is felébredt!

S amit nem tehetett eddig, a maga dolgaihoz látott.

– Meddig mondod még, fiam?

– Abba is hagyhatom, édesanyám, hiszen már a végén járok. Meg különben is, furcsa ez a históriaírás! Elmondok valamit egy-két mondattal, ami mögött rettenetes, szomorú emberi életek sorakoznak. Mit tud majd a kései világ arról a Dersi Petki Jánosról, aki felnyitotta a székelység szemét, megmutatván, hogy eddig Isten ellen vétettek, mikor hűséggel voltak a német pártján! Hazájuk ellen cselekedtek, mikor őket pátyolgatták!

A lélek romlását idézték elő, és tudva tudták, hogy vége leszen a nemzetnek, ha nem orvosolják az ország és a lakosság baját. Az udvarhelyi Keresztúron hirdetett első gyűlésen lemondták a német hűséget, és követeket küldöttek Bocskaihoz. Igaz, hogy Erdély-szerte csak a várakban és városokban voltak német hadak...

Annyi baj, keserv volt a székelyek része, mire minden dolog elrendeződött! Tíz hónapig tartott ez az állapot. Sanyargatással teltek a hónapok, mire az ország árulója, Süveg Albert letétetett a szebeni bíróságról, mire Rácz György hajdúhadnagy Segesvárról kiszorult, de rengeteg bűnét megbocsátotta Bocskai István kegyelem által, s mikor Medgyes városában általános gyűlés tartatott, ahol Bocskai lett Erdély fejedelme, és gubernátora Rákóczi Zsigmond!