A SÖTÉTSÉGET HAJNAL KÖVETI?

Hol a segítség végveszedelemben?

Bocskai mindent elraktároz a fejében, amit hall. Okosan tanulja az udvari emberhez illő jó modort, a szép szavak használatát. Az ifjú nemesek társaságának az egyik jelszava: a ruha teszi az embert – divatoznak, a kor szokásai szerint. Az a lényeg, hogy valami megkülönböztesse őket egymástól. Ne csak a termet, ne csak a haj! Nincs kötelező ruhaviselet, ki-ki a maga színeiben tündököl. Bocskai a meggypirosért él-hal. Ez illik egyéniségéhez. Meg a fejfedő, hogy messziről felismerjék! Sapkája selyme fekete. Szereti a zsinóros ruhát.

De a ruha csak külsőt kölcsönöz, a díszes mentékben egyképpen mutat az üresfejű, meg az okos. Erre hamar rájött, hogy nem versenyez társaival az öltözködésben, nem ruhákat gyűjt, hanem példaképeket.

Ilyen példaképe lett Bekés Gáspár úr. Végigélte gondolatban az életét, milyen nagy idők tanúja volt, mi mindenen ment át. Amit hallott tőle, arra ösztökélte, hogy melléje álljon. Megtanulta, hogy a politika nem más, mint az ellentétes erők harca! Emberi küzdelem. A politika szóban benne rejtőznek a titok betűi is. Vannak vesztesek és győztesek. Most vesztes. De vajon az marad-e? Vagy felemelkedik újra csillaga?

Innen, Prágából nézve minden más, mint Gyulafehérvárról vagy Kolozsvárról látva! Akit gyűlölnek Erdélyben, azt szeretik Prágában, és viszont. Igaz a színe és visszája. Vagyis tudni kell, hová és ki mellé kell állni! Ez az emberi élet meghatározója. Ezt élte meg Bocskai György, ezt tanulja most a fia is. Állandó szövetségek köttetnek az emberek között.

Telnek a napok, hetek, hónapok. A történelem észrevétlenül írja krónikáját. Az egyik eseményt követi a másik, az ok és okozat összefüggését nehéz kideríteni, hiszen az apró részletek a legtöbbször csak később tudódnak ki. Bekés nem azért jött Prágába, hogy nyugton üljön, asszonyoknak tegye a szépet. Ő az igazát keresi. A fogarasi vár elfoglalása után Báthory István az elmenekült Gáspár úr kincseit kereste. Hová tette, hová rejtette? Ezt nem tudhatta más, csakis a mindenbe beavatott abafáji Gyulay Pál. De hát ki másban bízhatott volna meg Bekés Gáspár, ha nem benne, akinek iskoláztatását elősegítette az itáliai egyetemeken? A szíve mélyén tudta, hogy vissza kell fizetnie mindazt a jót, amit pártfogójától kapott. De hogy mi történt a fogarasi vár bevétele után? Részben úgy történt, ahogyan Bekés Gáspár meghagyta. Katonái, hívei oda mentek, ahová csak akartak. Sokan a győztes seregébe álltak. Csupán Gyulay Pál került bajba, holott átadta Gáspár úr rejtegetett kincseit, de mégsem hitt neki Báthory. Úgy gondolta, itt többnek kell lenni. A hűtlenség vádját ragasztotta hátára, ha nem is rablással, de nagy értékek elrejtésével vádolta a fiatal, sokra képes, művelt fiatalembert.

Aztán, kis idővel később, szabad lett. Miért ne lehetett volna Gáspár úr sorsa is a megbocsátás? A medgyesi gyűlésen határozatot hoztak ellene.

Báthory kijelentette:

– Fejvesztés terhe mellett megtiltom, hogy valaki ezt a határozatot Bekés Gáspárnak kiszolgáltassa, vagy bármilyen kapcsolatba lépjen vele. Ha valaki ezt mégis megtenné, főbenjáró bűnt követ el, s éppúgy kell ítélkezni felette, mintha tűzzel vagy vassal támadt volna hazája ellen!

De Miksa császár követet küldött a fejedelemhez, hogy ne üldözze halálos gyűlölettel volt hívét, hanem inkább adja vissza értékeit, várait, amit a fegyver jogán vett el tőle. Ha nem így cselekszik – üzente Őfelsége –, akkor az egész ügyet a birodalmi gyűléshez teszi át, ahol majd a jog és méltányosság alapján határoznak! Ugyanis, ha ellenkezne a fejedelem, akkor Miksa császár pártfogása mellett Bekés Gáspárnak joga lesz erőszakkal visszafoglalni, ami az övé.

De annyi ága-boga van a napi politikának, ha az egyik bogot kicsomózzák, máris ott a másik! Gyors követeket küldött vissza Báthory Sulyok Imre és Sombori László személyében, ők vitték a hírt:

– A fejdelem örvend annak, hogy a császár Őfelsége magára akarja vállalni az ügy kivizsgálását, de az ország Rendjei nem tűrik, hogy ezt a zajongó és békétlen embert még egyszer befogadják maguk közé, s mivel javait már szertehordták, az ellene hozott határozatot nem lehet érvényteleníteni!

Így folyt a politikai praktika, ígéret itt, ígéret ott, senki nem tudta, mit hoz az idő.

Bekés Gáspár Miksához könyörög: fegyvert, hadat kér, hogy Erdélyországot kiragadja Báthory kezéből. Ugyan erre azt felelte Őfelsége, hogy nem akarja oktalanul megzavarni a keresztény köztársaságot, hiszen Báthoryt olyan szerződés köti a törökhöz, hogy a szultán az erdélyi fejedelem elleni támadást a maga sérelmének tekinti, de azt mégis megengedte, hogy önkéntes csapatot gyűjtsön és toborozzon Gáspár úr a legnagyobb titokban, mintha Miksa császár semmiről sem tudna.

Ment az idő. Néha lassan folyt, mint a Tisza, máskor sebesen rohant, mint a Maros. A következő évben, vagyis 1574 gyönyörű májusában már Bécs volt a színhelye a tárgyalásoknak.

Antalfy Imrét hívatta Bekés Gáspár, akinek társaságában volt Bocskai is.

– Ismered Imre urat?

– Most lészen szerencsém találkozni véle – felelte az ifjú.

– Antalfyra mindig számíthatsz! Noha rászoktunk mi is a török nyelv tudására, de azért ebben valamennyiünket hajaz. Minden tud őkegyelme, pontos, megbízható, rá lehet bízni levelet, értéket, titkot. Egyszer, ki tudja, milyen jó szolgálatot tesz majd Bocskai István úrnak... Vagyon egy segítője, Tinódy Sándor. Ők ketten igen összepasszolnak!

– Én is szeretnék egyszer eljutni a törökök országába! – vallotta meg titkát Bocskai.

Jött is Antalfy. Ha török ruhát öltene magára, olyan lenne, mint akármelyik szultáni hivatalnok. Fel is ölti, ha követségbe indul, mert úgy biztosabb az útja. (A porta mindkettejüket visszaszolgáltatta Báthorynak, aki a dévai várba záratta őket, s mikor lengyel király lett, fejüket vétette.)

– Várom uram parancsát...

– Küldetésbe kell menned a Portához. Tekegyelmed a legjobb követ, mert mindenkihez bejárásod vagyon Konstantinápolyban!

– Köszönöm a dicséretet. Most kihez, uram?

– A török nagyvezírhez!

– A feladattól függ... Mi a teendő?

Bekés Gáspár kezén egy gyönyörű, hatalmas ékköves gyűrű ragyog, amilyet ritkán lehet látni.

– Ezt a gyűrűt kell átadnod a nagyvezírnek!

– Nem sajnálja nagyságod?

Ezen kicsit töpreng, mert a gyűrű tudomása szerint egykor Mátyás királyé volt, az ő kincsestárából került János Zsigmond fejedelemhez. Lám, az ékszereknek is különös sorsuk van, akár az embereknek. Ha egy krónikás papírra vetné a kincsek, ékszerek, koronák, násfák, gyűrűk, diadémok sorsát, benne lenne az emberiség története is.

– A muszáj nálam is nagyobb úr! Ez bizonyára meghatja a nagyvezírt, ha ujjára húzza!

– S mit kérünk érette? – kérdezte fejedelmi többesben.

– Szabad kezet Erdélyországban! Engedélyt kell hoznod a Portától, hogy nem ellenzi Erdélybe való behatolásunkat.

– Ugyan a gyűrű gyönyörű, de vajon elég-e ilyen nagyszabású terv engedélyezéséhez?

– Elviszed ezt a levelet, amiben megfogadom, hogy nagyobb hűséggel fogom szolgálni a szultánt, mint Báthory fejedelem, aki szerződést kötött a németekkel, hogy magát és az országot a hatalmukba adta. Ha ez nem elegendő – mondta Gáspár úr akkor itt minden el leszen veszve.

*

A történelem észrevétlenül írta tovább a maga krónikáját.

Bekés Gáspár úr sereget szervezett magyarokból, németekből és különféle zsoldosokból. A hadsereg gerincét az egri katonák adták, kiknek vezetője Balai Kálmán lett, aki erősen bízott abban, hogy a nagy zsákmány elosztásánál nem jár rosszul.

Minderről – mert az ilyen nagy készülődés nem maradhatott titkokban – tudomást szerzett Báthory. Így ő is a törökhöz fordult. A temesvári pasához küldte Daczó Jánost, s felfedte, hogy miben mesterkedik Antalfy és Tinódi, majd a Portára küldte a maga hívét, Kendy Sándort, így fonódtak össze a szálak. Az összefonódásból gubanc lett.

Antalfy pedig – aki nem adta át a nagyvezírnek az ékköves gyűrűt, hanem megtartotta magának – levelet írt a harcra készülődő Bekés Gáspárhoz, aki döbbenten olvasta.

Nagyságos Uram!

Mikor a nagyvezírt a Nagyságtok belépéséről adandó levéllel zaklattam, ezt válaszolta: „Mivel a te urad olyan uralkodó udvarában van, aki a mi ellenségünk, szégyenünkre válnék, ha engedélylevelet adnánk neki, hogy országunkba beléphessen, egyébként urad tudhatja, hogy aki a leghatalmasabb szultán udvarában csak egy oszporával is többet ad: azé a hivatal!” Ugyanakkor Kendy Sándor nemrég nagyszerű ajándékokat hozott a Portára Báthorytól, s Nagyságtokat Erdélyország nevében hevesen vádolja, a vajdát pedig igen dicséri, egyszersmind kéri, hogy mivel Szelim szultán meghalt, gondoskodjam arról, hogy vajdai tisztségében megerősíttessék. Míg ezeket írom, kapom a hírt, hogy a vezír Kendyt kedvező ígéretekkel bocsátotta el, azzal a feltétellel, hogy mivel új uralkodó van, ura növelje az adót; ő pedig azt felelte, hogy magától nem ígérhet ilyesmit, hanem vissza kell térni urához, de a vezír azt mondta, hogy másképp nem megy a dolog.

Jó volna tehát, ha Nagyságotok, míg a vajda az ország lakóival az adó emeléséről tanácskozik, sietve véghezvinné szándékát, az Erdélybe való betörést, s nem halogatná, de azért idegen nemzetbelieket ne vigyen magával, hanem az országbeliek támogatásával erősítené és szilárdítaná meg helyzetét s ahogy belép, azonnal küldönc útján értesítené erről a nagyvezírt. Ha nem siet a belépéssel, minden hű barátját veszélybe sodorja, s a vezírek is cselt fognak feltételezni Nagyságtokról.

Fontolja meg jól szándékát, mit szándékozik tenni, nehogy aztán engem vádoljon. Az én véleményem az, hogy Nagyságotok vagy idejöjjön, vagy Erdélybe, más megoldást ne várjon. Szándékáról minél hamarabb értesítsen engem.

Kelt Konstantinápolyban,

az Úr 1575. évében, április 23-án

Nagyságodnak hű szolgája:

Antalfy Imre

*

Hogy mikor hibázik az Erdély trónjára áhítozó, csak a holnap vagy a holnapután döntheti el. Az idő kereke körbeforog. Hol felemel, hol a mélybe ejt. Most éppen lefelé forgott Bekés Gáspárral.

Bocskai a Prágába érkező hírektől nem lett okosabb, csak szomorúbb. Szíve-lelke Bekés úr mellett volt. A jó hírek sólyomszárnyon érkeztek, a rosszakat sebesült galambok hozták.

Bekés úr nem várta meg a kellő időt, előbb Kassára ment, ahol csatlakozott hozzá a magyar urak közül Prépostvári Bálint, a kállói vár parancsnoka, Perényi György sok arany, ezüst kincsét ajánlotta fel a vállalkozás sikeréért, a sereg hadvezére Deregnyei Pál lett, akinek a szava gyújtott és lelkesített, de ott volt a seregben Pongrácz Frigyes a szatmári katonákkal, Csapi Kristóf, Lónyai Ferenc, Soklyosi István, Sulyok István és csakhamar Kassáról Szatmárra érkeztek. Innen az út Désre vitt, Kozárvár után a szamosújvári Németi faluban szállásoztak, majd Torda volt az úti cél. Özönlöttek seregébe a székelyek! Mindenki telve volt reménnyel. Megálltak a Marosnál, Kutyfalva után Nyárádtőnél táboroztak – miközben értesüléseik voltak Báthory seregének felvonulásáról –, és végül Kerelőszentpálnál csaptak össze végérvényesen, mert addig is voltak kisebb-nagyobb ütközetek, amolyan erőpróbálkozások.

E gyászos nap dátuma: 1575. július 10. Az ütközet Bekés Gáspár minden álmát szétoszlatta, serege súlyos vereséget szenvedett!

Egy szemtanú elmesélte a megtorlást Prágában. Bocskai is hallgatta a történetet. Minden szó a lelkébe ivódott. Mintha ő szenvedett volna vereséget. Hiszen itt nemcsak arról folyt a szó, hogy miként tépték szét Bekés Gáspár álmát, mit hozott a megtorlás, hanem hogyan vesztett Gáspár úrral együtt Őfelsége is. Mint oly sokszor az elmúlt ötven év alatt, megint csak az nyert – most Báthory István –, aki a törökhöz kötötte Erdély szekerét. Mert a török csapatok segítették hozzá a vajdát a győzelemhez.

– A csata már déltájban elveszett, de valójában esti sötétedésig üldözték a riadtan menekülőket, a kóborlókat fogdosták, öldösték és mészárolták. A törökök nagyszámú foglyot ejtve hamarosan visszatértek oda, honnan jöttek. Báthory István vajda első haragjában felakasztatta Barthokovith Jánost, Zádorlaki Györgyöt, Barcsay Gáspárt, Szakács Miklóst és Darolczi Jánost s egyúttal kihirdette, hogy senki ne próbálja megtartani a lázadók javait, mert ugyanúgy bűnhődik, mint azok. Bekés Gáspár előbb a Szamos mellett fekvő Bethlen várába ment, onnan hétéves Gábor fiát – akit Fogarasból való menekülése után itt nevelt nagybátyja Harinai János – magához véve Szatmárba futott, miközben átkozta balszerencséjét és a katonákra és vezérekre hárította a felelősséget, de a várban tartott kincseit ott kellett hagyni! Rajta maradt, hogy embereit cserbenhagyta, ezért Kassára menekült, de ott sem volt becsülete!

Rossz volt hallgatni a beszélőt.

Még egy megjegyzendő hosszú szónoklatot vésett a szívébe Bocskai. A győztes Báthory István mondta:

– Békét kötöttünk a török ellenséggel, de hogy az ne tartson örökké, ezt a náluk sokkal kegyetlenebb ellenségek szakították meg! Azt a nyugalmat, amit azok barátságból engedtek nekünk, ezek ellenségeskedésükkel megháborították. Azok a legnagyobb szívességgel ellenségből barátaink lettek, ezek a legnagyobb bűnnel barátainkból gyűlölködő belső ellenségeinkké.

Okos és bölcs szavak. Kár, hogy utána kilenc hazaáruló erdélyi nemest kivégeztetett 1575. augusztus 8-án reggel nyolc órakor. Kár, hogy ugyancsak Kolozsvárott – ugyanazon a napon – az összeesküvő székelyek közül harmincnégynek az orrát és fülét levágatta. Kár, hogy Szamosfalván harmincnégy székelyt felakasztatott.

Kár, kár, károgták a fekete varjak Erdély-szerte.

Kár, kár, kár, hogy Erdélyország ilyen sorsra jutott.

És kár, nagy kár, hogy Bekés Gáspár, Bocskai példaképe eltűnt a szeme elől.

Akkor úgy gondolta: örökre!

*

De történetnek van egy epilógusa, amit a Véletlen, a Sors, az Idő írt. Éppen fél év telt el, mikor 1575. december 14-én az 1572-ben megüresedett lengyel trónra az utolsó Jagelló-király, Zsigmond Ágost elhalálozásával a szabad királyválasztás joga visszaszállt a nemzetre. A lengyel rendek, a Habsburgok jelöltjével szemben, Báthory Istvánt választották királlyá. De mi legyen Erdély fejedelmi trónjával? Erről csakis az országgyűlés határozhatott.

A következő év január 25-én Medgyesen gyülekeztek az erdélyi Rendek és Karok. A fejedelem kijelentette, hogy amíg el nem foglalja a legyen trónt, megtartja a címét, de teljhatalmú helyettesévé bátyját, Báthory Kristófot, a váradi kapitányt ajánlotta.

Az új vajda személye egyöntetű örömet keltett az országgyűlésben. Már csak azt kellett kivárni, hogy Báthory István elfoglalja a trónt. Bocskai nem volt a medgyesi gyűlésen, bár ott lehetett volna az erős rokoni kötelék folytán, hiszen sógorura, a váradi kapitány felesége, az ő kedves nővére: Bocskai Erzsébet! És bár Báthory István is ugyanolyan rokon, de akkor még erősen tartózkodó volt a királlyá választott uralkodóval szemben.