Negyvenharmadik

fejezet

Leszállni a Kantaros Állomáson látszólag egyszerű és problémamentes volt. Úgy tűnt, csak az itt természetes handabandázás és megvesztegetés akadályait kell leküzdeniük, és aztán megy minden, mint a karikacsapás. Den Dhur viszonylag jól értett a szájkaratézáshoz – egy újságírótól elvárható volt ez a képesség, márpedig ő élete java részében ezt a hivatást űzte.

Sacha a jelek szerint szintén tudta, mi a dörgés. Ránézésre kemény volt, mint a gyémánt, és hasonult a kalózokhoz. Fogta magát, és egész egyszerűen besietett az állomásparancsnok irodájába, majd felajánlotta neki a portékáikat, amelyek iránt igen nagy volt a kereslet az állomáson. Pontosan úgy, ahogyan ezt Mandalore-on már megtapasztalhatták.

Az állomásfőnök egy ember volt: hivatalnok, akit a kitűzője szerint Clebennek hívtak. Den úgy gondolta, ez határozottan előnyös számukra, mert azt jelentette, hogy nem okozhat különösebb gondot számára kellő figyelmet szentelni Swiftbird „kapitány”-nak.

Természetesen így is akadt egy kis gubanc.

– Egy héttel korábban érkeztél, Raptor – jegyezte meg. – És mi történt Vless kapitánnyal?

Sacha rögtön fintort vágott.

– Ezek szerint hozzátok még nem jutott el a híre. Vlesst nagy szerencse érte. Kényelmes pozíciót kínáltak neki a Mandalore-on. Ő lett a kereskedelmi parancsnok.

Cleben elképedve fogadta a hírt.

– Ezek szerint megörökölted a hajóját?

Den igyekezett uralkodni magán, hogy ne essen pánikba. Elég lett volna csak végigpásztázni a hangárt, máris kiderült volna, hogy a Raptor: nem egyszerűen csak új kapitányt kapott: minden új volt rajta. Den már épp kinyitotta volna a száját, hogy kimondjon egy könnyed hazugságot.

– Nem – felelte Sacha könnyedén. Hevesen rázta a fejét, ezüstösbe hajló sötét tincsei röpködtek a válla körül. Cleben megbabonázva figyelte. – Magával vitte a hajóját. Én mindössze az azonosítókódjait örököltem meg. Semmi mást. Úgy tűnik, mindig is  a Rankorszív nevet szerette volna adni neki, ami egy kalmárparancsnokra valló választás.

– Valóban – mondta Cleben. – Még a saját hajódat sem nevezheted el te magad? Azt hittem, ennél valamivel rugalmasabb a Fekete Nap.

– Az attól függ, hogy melyik vigo a főnököd – felelte Sacha. – Én Xizornak dolgoztam. Márpedig ő gyakorlatilag mindenről egymaga akar dönteni.

Cleben bólintott.

– Ezt én is hallottam róla – mondta, majd eltűnődve figyelte Sachát. – Lehet, hogy te megerősíthetsz még egy szóbeszédet, amit hallottam a hercegről. Eszerint szövetkezett a birodalmiakkal.

Den jelentőségteljesen pillantott Sachára.

Neki azonban az arcizma se rezzent.

– Nos, ez olyasfajta pletyka, amelyet sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudok.

És mosolyt villantott Cleben felé.

Cleben visszavigyorgott rá. Olyan szélesen mosolygott, mintha érdemérmet kapott volna tőle.

– Igen, értem. Nézd, át kell néznem a rakomány jegyzéketeket. Összesítsd az én... úgy értem, a mi igényeinket. A toydari hajóé az elsőség, de miután végeztem vele, szívesen megnézem a ti... rakományotokat is. Rendben van így?

– Persze – felelte Sacha, továbbra is ugyanúgy mosolyogva. Ledobta a teherjegyzék adatchipjét Cleben vezérlőpultjára. – Mi addig körülnézünk.

– Most jársz itt először?

Sacha bólintott.

– Akkor talán valamelyest érdekesnek fogod találni. Mivel új vagy itt, elmondom a szokásos figyelmeztetéseket. Az állomásnak csak a polgári szektorában tartózkodhatsz. Nagy ívben kerüld el a Vörös Zónát! Oda csak a birodalmiak tehetik be a lábukat.

Sacha mogorva képet vágott.

– Hé, még a birodalmiaknak is vannak gyenge pontjaik. Kiváló minőségű csillámpálcám van erre a célra...

Den éles pillantást vetett rá. Hazudott vajon Sacha, vagy valóban felcsempészett valamennyi csillámpálcát a hajóra? Tény, hogy szemet szúrt neki: a rakományhoz tartozott néhány olyan láda is, amelyet biztosan nem ő pakolt meg...

Az állomásfőnök rázta a fejét.

– Aha. Ezt inkább verd ki a fejedből. Gondoskodnak ők magukról. Mi csak a legfontosabb alapbeszerzési cikkekkel látjuk el őket. Étellel, itallal, gyógyszerekkel. Minden másról ők maguk gondoskodnak. És szenvedélyes fogyasztói a csillámpálcának, főleg amikor ő is itt tartózkodik.

– Most Darth Vaderre célzol? – kérdezte Den.

– Ki másra? – hangzott a válasz. – És legyetek óvatosak odalent a raktárakban! Időnként előfordul, hogy valaki átbotorkál a határvonalon a területükre. Abból pedig sohasem sül ki jó dolog.

– Ünneprontó – mondta Sacha játékosan és mosolyogva.

– Komolyan – mondta Cleben. – Ezek nem valami kedves emberek. Potenciálisan veszélyes hely minden terület, ahol az általuk lakott zóna találkozik a miénkkel. Nem szeretném, ha valami bajod esne, kedvesem.

– Azon leszek, hogy ne így legyen, édesem – felelte Sacha. A férfi csábos tekintetét viszonozva gyorsan tisztelgett, majd kisietett az irodából, nyomában kétfős legénységével.

Átmentek az állomás kereskedelmi zónájába, ahol a kisegítő személyzet tagjai laktak és szórakoztak, amikor épp nem kellett szolgálatot teljesíteniük. Ez a rész egy széles és nagy ívű árkádsorból állt, amelynek két oldalán különféle üzletek sorakoztak. Akadtak itt fogadók az idelátogató legénységek számára, működött itt két italbolt, számos étkezde, egy vegyeskereskedés, egy ruhabolt, egy droid- és gépszerviz, valamint egy szerencsejáték-barlang, ahol vagy tucatnyi különböző világból származó játékok álltak a vendégek rendelkezésére. Sugarasan szerteágazó külső folyosók indultak ki a főgalériából, mindegyik színkódolt és számozott volt.

A kereskedők árkádsorának legvégénél egy széles, zárt kapu állt. Tőle balra a vezérlőpultot a birodalmi pecsét meglehetősen leegyszerűsített változata díszítette. Miközben Den ezt nézegette, kinyílt egy tolóajtó, és kilépett rajta két rohamosztagos. Valójában több rohamosztagos és birodalmi hivatalnok volt odabent, mint amennyit Den még szívesen látott volna. A jelek szerint nincs érvényben olyan szabály, amely megtiltaná a civil személyzettel való barátkozást.

Sacha kiszemelte az egyik étkezdét, majd betessékelte őket, hogy egyenek. Odabentről egy jó kilátást kínáló helyről figyelhették a törzsvendégek jövés-menését – különös figyelmet szenteltek a rohamosztagosoknak és a birodalmi tisztviselőknek. A Vörös Zóna kapuja iránt mutatott nagy érdeklődése idegesítette Dent, de végül I-5 volt az, aki szóvá tette.

– Remélem – jegyezte meg a droid, egyetlen szemét a toprawai arcára szegezve –, nem azt forgatod a fejedben, hogy odasétálsz, és megpróbálsz bejutni.

– Hová gondolsz! Még én sem vagyok annyira vakmerő, hogy ilyen nagy kockázatot vállaljak. Szerintem a teherszállító zóna irányából nagyobb lenne az esélyünk a bejutásra.

– Vagyis akkor mi lesz a következő lépésünk? – kérdezte Den.

– Alaprajz. Biztosan van valamilyen módja annak, hogy megszerezzük a környék épületeinek tervrajzait. Azok a vázlatok, amelyeket Jax Xizortól kapott, kissé elnagyoltan ábrázolják az állomásnak azt a részét, ahol a birodalmiak állomásoznak.

– Valóban – mondta I-5. – Remélem, ez azt jelenti, hogy váltsak néhány szót a karbantartó mesterséges intelligenciával.

Jax nem sokat meditált, miközben úton volt a Bothai-rendszer felé – inkább törte a fejét, és próbálta minél jobban feldolgozni a tudást, amelyet a Sith holokron töltött a fejébe. A napirendje meglehetősen egyszerű volt: kideríteni, hol lehet Yimmon, majd odaküldeni egy szellemképet, hogy az elterelje az inkvizítorok és a nem Erőérzékeny követőik figyelmét, miközben ő az épület másik oldala felől indul Yimmon keresésére.

Elvben ilyen egyszerű ez. A gyakorlatban pedig... ki tudja?

Tisztában volt vele, hogy Darth Vader számos kelepcét állított a foglya körül. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy csak egyetlen megközelítési útvonal létezik Yimmonhoz, bárhol is raboskodik. A csapdák miatt az összes többi járhatatlan. Vagy legalábbis Vader szándéka szerint az.

Az árnyékolóketrec miatt nem aggódott különösebben. Lehet, hogy összezavarja a cereai biológiai szignatúráját, de nem befolyásolja azt, amit Jax az Erőn keresztül érzett. Ha Yimmont beraknák ebbe a ketrecbe, az valamelyest megnehezítené Jax dolgát, de a próbálkozása még akkor sem lenne kudarcra ítélve. Még ennél is kevesebb aggodalomra adnak okot a szonikus készülékek, amelyeket azért használnak, hogy összezavarják és megtévesszék a szenzorokat. Sőt figyelembe véve mindazt, amit már tud az Erőkivetítésről, lehet, hogy ezek nemhogy akadályoznák, de inkább segítséget jelentenének egy behatoló Jedinek.

Sok múlik azon, hogy mennyire veszi biztosnak Darth Vader Jax Pavan halálát. Feltételezhetően a körülmény, hogy az inkvizítorok is tagjai már Darth Vader társaságának, azt is jelenti, hogy számít a lehetőségre, hogy még életben van a Jedi, aki kihívást jelent számára, de mi van, ha ennél többről van szó? Igen, mi van akkor, ha Vader felkészülten várja, hogy feltartóztassa a behatoló Jedit?

Jax próbálta elhessegetni magától ezt a nyomasztó gondolatot. Na és mi van akkor, ha a Sötét Nagyúr felkészülten várja egy Jedi érkezését? Aligha számít arra, hogy olyan Jedivel fog szembesülni, aki már kinyitotta Darth Ramage holokronját, és megszerezte annak tartalmát.

Sacha Swiftbird magánvéleménye az volt, hogy a Raptor, amelynek származási helye újabban Keldabe, Mandalore volt, nem juthatott volna jobb megbízáshoz a Kantaros Állomás teherkikötőjében, mint amelyet ő szerzett.

A teherhajók kikötőjét két szint mélységben a föld alatt húzódó hosszú boltívekben alakították ki, amelyek az állomás kiépített része alatt kezdődtek, és egy sor barlangban végződtek, amelyek az aszteroida oldalában bújtak meg. A hangár, amelyben az ál Raptor pihent, az aszteroida szívében épült, épp az egyenlítő alatt. Sacha és az úgynevezett Vörös Zóna között egyetlen hajó parkolt: egy kövér, rovarszerű fémszállító, amely a Mimban-rendszerből érkezett. Tatjával előre állt meg a hangárban, így törzsének kiduzzadó hátsó felével a széles belső járda fölé nyúlt, szinte teljesen eltakarva az árnyékában megbúvó kisebb Raptort, a Vörös Zóna e szinten található kapuja irányából nézve. A kapu elég széles volt ahhoz, hogy átférjen rajta három lebegőraklap egyszerre, és kétszer olyan magas volt, mint őrzői, a két rohamosztagos.

Sacha tudta, hogy ennek a sorompónak a külső oldalán birodalmi hajók várakoznak... és ott terül el a birodalmi épületegyüttes egésze.

Hogy pontosan milyen formájú volt ez a komplexum, azt nem lehetett tudni. Még a kantarosi karbantartó MI-k előtt is titok volt. A karbantartók és automatizált kisegítőik mindössze annyit tudhattak a birodalmi épület alaprajzáról, amire feltétlenül szükségük volt ahhoz, hogy elvégezzék a karbantartás legalapvetőbb feladatait. A különféle folyosókat és helyiségeket csak egy taktikai kijelzőn lehetett megtekinteni. Valós idejű képeket vagy felvételeket nem kaptak róluk, sőt az egyes zónák elnevezései sem voltak hozzáférhetők. A Vörös Zóna belső rendszereit elkülönítették a főállomáséitól, és a zónán belülről végezték a karbantartásukat. Ez pedig azt jelentette, hogy kénytelenek voltak azokra a vázlatokra hagyatkozni, amelyeket Jax Xizor hercegtől szerzett meg.

Nem valami megnyugtató gondolat.

Sacha félszemmel a kaput figyelte, félszemmel pedig Clebent, miközben a rakodórámpa alsó végénél állt, és az állomásvezetőre és droidjaira várt, hogy birtokba vegye a rakományt, amelyet megvásárolt.

Cleben szeretett beszélni. És amikor kinyitotta a száját, igyekezett behatolni Sacha intimszférájába.

Amikor már harmadszor vagy negyedszer hajolt egészen közel hozzá, és megpróbálta átkarolni a derekát, Sacha úgy tett, mintha azt látná, hogy Den téves utasítást ad I-5-nek, és gyorsan elindult felé, hogy közbelépjen.

– Hé! Hé! Az a láda tévesen van felcímkézve. Nem koréliai fűszeres bor van benne, hanem 307-es sör. Ezek a fickók nem tudják kezelni azt a lőrét! Tedd vissza! – Odaállt a droid és a sullusti közé, leguggolt, hogy szemügyre vegye a ládát, és kicserélte a címkét a kezében tartott áruleltárból.

– Ez a fickó viszi a pálmát – dünnyögte olyan halkan, hogy csak a társai hallhassák. – Nyomulós tetű. Bárcsak meg tudnék szabadulni tőle!

– Flörtöltél vele az irodában – akadékoskodott Den. – Biztosra veszem, hogy csak a... rakományoddal akar foglalkozni, hiszen ezt ígérte.

Sacha elkerekedett szemmel nézett rá.

– Azt szeretném, ha egyetlen ujjal sem nyúlna a rakományomhoz. És nagyra értékelnék bármilyen tényleges segítséget.

Cleben mostanra odaért hozzájuk, és megállt Sacha mögött, aki épp akkor egyenesedett fel, így olyan közel kerültek egymáshoz, hogy érezte, amint a férfi lehelete borzolja a haját. Grimaszt vágott. Képes kezelni a rakoncátlan droidokat, az egészségre ártalmas sebességet, a kocsmai verekedéseket is. Tény, hogy ha ez a fickó egy bárban viselkedne ilyen bosszantóan, akkor nemes egyszerűséggel leütné. Csakhogy most itt voltak, a férfi fennhatósága alá tartozó területen, és megteheti, hogy mindannyiukat kipenderíti az állomásról.

Sacha megfordult és rámosolygott Clebenre.

– Hagyd csak azt a ládát! – mondta az állomásfőnök. Lehajolt, és egyik kezét rátette a ládára, amely finoman megbillent. – Biztosíthatlak afelől, hogy nem létezik olyan sör, amelyet az itteni legények az állomáson ne tudnának kezelni... nos, az én legényeim mindenképpen képesek rá. A birodalmiakért nem tudok kezeskedni.

– Persze – mondta Sacha. – A tiéd a láda. Ducky, engedd át neki!

I-5 azonnal engedelmeskedett. Lekapcsolta a lebegtető-egységet, és a raklap lezuhant a raktár padlójára... azaz egyenesen Cleben állomásfőnök bal lábfejére.

Az eredmény – Sacha szerint – látványos volt, és elégedettségre adott okot. Cleben felüvöltött fájdalmában, és elterült a padlón. A droid erre ismét aktiválta a lebegtetőrendszert, Den pedig tágra nyílt szemmel és tátott szájjal figyelte a jelenetet. Sacha igyekezett úrrá lenni a helyzeten: leszidta a kis droidot, és segítségért kiáltott.

Rövidesen odasietett Cleben két embere, akik becipelték főnöküket a kórházba, a rakományt pedig elszállította egy nagy hatékonysággal dolgozó droidcsapat. Miközben az indulásra készülődtek, két R2AG droid szlalomozott az elszállítandó ládák között, majd elhúzták a csíkot a Vörös Zóna kapuja irányába.

Sacha, aki lehajtott fejjel tanulmányozta az árujegyzéket, előrehulló haja függönyén át figyelte a két droidot, akik kisiettek a kapun. Az ellenőrzési pontot őrző rohamosztagosok még egy biccentéssel sem reagáltak rájuk.

I-5, aki ott állt mellette, sajátos hangot adott ki magából, amely leginkább a dorombolásra emlékeztetett.

– Ti is láttátok, ugye? – kérdezte Sacha, miközben visszafordult a hajójuk felé, és elindult felfelé a rakodórámpán.

– Látni? Mit? – kérdezte Den. – Mit láttál?

I-5 úgy fordította a szemét, hogy a sullustira fókuszáljon.

– Hogy hogyan fogunk bejutni a Vörös Zónába – felelte. – Vagy legalábbis azt, hogy én hogyan fogok átkerülni oda.

Kevesebb, mint tíz perccel később a fényes páncélú „R2-I-5” kigördült a Mimbanról érkezett teherszállító árnyékából. Határozottan közeledett a Vörös Zóna kapuja felé, és úgy suhant át rajta, ahogyan az előző két droid, majd az őrségen túljutva eltűnt a szemük elől.

Sacha, aki ekkor már a Laranth géptermében ült, fülsértő zajt hallatott.

– Biztosan az igazak álmát alusszák a műanyag páncéljuk alatt – jegyezte meg. Előrehajolt, tekintetét a kommunikációs vezérlő lapos képernyőjére szegezte. – Meg se moccantak.

Mintha a tükörképe lenne, Den utánozta a mozdulatsorát, és tekintetével követte I-5-öt, aki folytatta útját a birodalmi hangárok felé.

– Kamerák vannak az ajtók fölött.

– Látom – dünnyögte Sacha.

– Öt hajót látok itt – jelentette I-5. Befelé képezte a hangját, így csak a fedélzeten hallhatták. – Több üres dokk is van itt. Mint látjátok, a legnagyobb az, amelyik a legközelebb van a belső folyosóhoz.

Látták. Az üres hangár, gondolta Den, elég nagy ahhoz, hogy akár egy Lambda-osztályú nagy hatótávolságú komp is elférjen benne. Darth Vaderé.

Az üres hangáron túl a hatalmas csarnok íve mentén újabb ellenőrzési pont következett. Bár ezt senki sem őrizte, jól láthatóan felszerelték érzékelőkkel és biztonsági kamerákkal. Miközben a távolodó I-5-öt figyelték, kinyílt az ajtó. Ott állt egy inkvizítor és egy birodalmi tiszt – egy hadnagy. Elmélyülten beszélgettek egymással – amit Den figyelemre méltónak talált –, majd megálltak és váltottak még néhány szót, mielőtt a hadnagy elindult az egyik dokkoló komp felé, az inkvizítor pedig megfordult, és visszament az épület belsejébe.

Egyikük sem vette észre a kis R2 droidot, aki tette a dolgát, és ide-oda forgatta kupola alakú fejét. Amikor megállt a karbantartók aljzatánál, hogy beillesszen egy csatlakozót – valószínűleg azért, hogy helyzetellenőrzést végezzen, vagy utasításokat kérjen a rendszertől –, az inkvizítor folytatta útját az állomásnak a birodalmiak által használt szektorába. Az R2-es droid a következő pillanatban a nyomába eredt, és tisztes távolságot tartva követte.

– I-5, jó ötlet ez... követni azt a Sith talpnyalót? – kérdezte Den, és érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra.

– Azt hiszem, igen. Már ha meg akarom találni Thi Xon Yimmont – hangzott a válasz.

– Nem tudhatjuk, hogy Yimmonhoz megy-e, vagy akár azt, hogy a közelébe kerül-e – vetette ellen Den.

– Az ellenőrzési pontnak ezen az oldalán nem tudunk többet kideríteni, mint amit már sikerült megtudnom az MI-vel történt pillanatnyi érintkezés közben. Azt hiszem, tudom, hol van a börtönzóna.

– Gondolod, hogy a sötét oldal pídankija. most odatart? – kérdezte Sacha.

– A sötét oldal pídankija? – kérdezett vissza Den.

– A huttok szavával élve – bólintott Sacha. – Jobb, ha nem tudod, mit jelent.

– Nem tudom, hogy épp oda tart-e az inkvizítor – szólalt meg I-5. – De ha nem ez a célja, akkor felesleges tovább követnem.

A végtelen hosszúnak tűnő folyosók nyomasztó egyformasággal tárultak fel I-5 előtt. Ugyanolyan ezüstszürke volt a színük, egyforma a padlóburkolatuk textúrája, és időről időre ugyanolyan kapuk követték egymást, amelyek kivétel nélkül mind nyitva álltak. Vészhelyzet esetén lezárták ezeket, így elválaszthatták egymástól a folyosószakaszokat. Mindegyik közlekedőt színkódolták, a helyiségekbe nyíló ajtókat feliratozták, de a kémkedő droid figyelmét egyik elnevezése sem keltette fel. A fokozott biztonság érdekében néhány ajtó fölött térfigyelő kamerákat helyeztek el. I-5 továbbra is követte az inkvizítort, és eközben más droidok, rohamosztagosok, sőt olykor egy-egy birodalmi tiszt mellett is elhaladt.

Miközben Den már úgy érezte, menten kigúvad a szeme, mert még pislogni sem mert, az inkvizítor, akit I-5 követett, végül befordult, a droid pedig továbbhaladt mellette: az inkvizítor megállt, megfordult, rátenyerelt egy ajtóvezérlőre, majd belépett. I-5 gyors pillantással felmérve arra jutott, hogy a saját lakosztálya lehet.

Az R2-es droid továbbgurult, anélkül, hogy megtorpant volna, majd elkanyarodott balra, amikor az állomás belsejébe vezető keresztfolyosóhoz ért.

Den nyelt egyet, mert már gombóc nőtt a torkában az idegességtől.

– Csak óvatosan! – figyelmeztette halkan.

– Ne aggódj!

A folyosó, amelyen I-5 haladt, hirtelen megváltozott: most már inkább egy erőd átjárójára emlékeztetett. A válaszfalak vastagabbak voltak, felületük a méhsejtekéhez hasonló. Parányi hunyorgó fényű készülékek őrködtek egy-egy ilyen hatszögletű sejtben.

– Hangtorzításra szolgálnak – magyarázta I-5. – Az érzékelőim fabatkát sem érnek itt, hacsak nem...

Nem sikerült befejeznie a gondolatot. A folyosón hirtelen nagy sürgés-forgás támadt. Droidok siettek erre-arra, fél tucat rohamosztagos és egy inkvizítor viharzott el mellette, az ellenkező irányba sietve. Szirénák szóltak a vonalban, amelyen I-5 és a Laranth-on tartózkodó két társa kommunikált egymással.

Az inkvizítor letekintett a droidra, miközben elsietett mellette, így a megfigyelők láthatták az arcát, ha csak egy pillanatra is.

– Tesla! – kiáltott fel Den, és felegyenesedett. A felismerés dermesztő hidegséggel hasított belé.

Sacha elengedte a füle mellett ezt a megjegyzést.

– Mi az? Mi folyik ott, I-5?

A droid a távolodó katonákra szegezte a szemét.

– Azt akarjátok, hogy ennek járjak a végére, vagy inkább azt, hogy megtaláljam Yimmont?

Den és Sacha összenézett.

– Találd meg Yimmont! – felelték egyszerre.

Ismét a folyosót látták. Az R2-es droid továbbgördült még vagy öt méternyit, aztán egy rövid és széles T-elágazáshoz érve megállt, majd elkanyarodott. Ennek a folyosónak a végén egy kapu felirata figyelmeztette, hogy oda kizárólag a birodalmi biztonsági személyzet tagjai léphetnek be, Darth Vader parancsának értelmében. És itt is voltak térfigyelő kamerák. Aki belép erre a folyosóra, fennakad ezen a szűrőn.

– Ez lenne az? – kérdezte Sacha. – Ez már a börtönzóna?

– Én erre tippelnék – felelte I-5. – Ez már az aszteroida gyomrában van. Azt mondanám, hogy hatékonyan védett. Kivéve azt az esetet, ha egy Jediről van szó.

– Vagy ha egy droid az illető, akiben több a kurázsi, mint amennyi esze van – dünnyögte Den halkan.

– Ezt hallottam. – I-5 végigpásztázta a kaput és környékét, és közben teljes fordulatot tett a tengelye körül.

– Milyen messze van tőled a belső ajtó? – kérdezte Sacha.

– Négy méter – négy másodperc – dünnyögte Sacha. – Hagyományos zárszerkezet?

– Igen.

– Amit ki kellene tudnod nyitni.

– Aligha sikerülne úgy, hogy meg ne szólaljon a riasztórendszer. Minden megvan, amire szükséged lehet, Sacha?

– Igen. Már ha sikerült az összes biztonsági érzékelőt feltérképezned.

– Már ha?

Sacha kuncogott.

– Megvan minden, amire szükségem lehet. Gyere vissza, még mielőtt belekeveredsz, bármi készül is odaát!

A droid azonnal engedelmeskedett. Elkezdett gurulni visszafelé a Vörös Zóna folyosóin. Befordult a sarkon, ahol korábban elváltak útjai az inkvizítortól, akit követett, amikor ismét megjelentek a rohamosztagosok: tökéletesen egyszerre mozogva, katonás rendben vonultak, egyenesen felé tartva.

A nyomukban az inkvizítorral, Teslával és Darth Vaderrel.

Den egy kissé túlságosan közelről láthatta R2-I-5 tükörképét Vader fekete maszkján, amikor az elhaladt mellette, és megnyalta hirtelen kiszáradt száját.

– Most futottunk ki az időből.